web stats

Egyvilág

Korábbi üzenet

VÍRUS, KLÍMA, GAZDASÁG, POLITIKA ÉS SZÉTHÚZÁS


(102. poszt – 2020.04.30.)

 

 

(A linkek nem biztos, hogy működnek. A pirossal írt részeket utólag, 2020 júniusában, írtam a szöveghez.)

 

 

(Az előző, március 19-i üzenet továbbra is olvasható, ezen a linken.)

 

(Az alábbi szöveget a Youtube-on is meg lehet hallgatni.)

 

Emberek, kapaszkodjatok, mert ez most körülbelül olyan sokatmondó lesz, mint amilyen lényeglátó és mélyenszántó. Lesz itt szó a vírusról, annak környezeti, gazdasági és politikai összefüggéseiről, utána pedig a mindent átható pártoskodásról – és a megoldásról.

 

Kezdjük a vírussal. Hirtelen eléggé a feje tetejére állt a világ, nem igaz? Nem kicsit, de annyira talán mégsem, hiszen minden relatív: a jelenlegi generációk egy szokatlanul békés korban nőttek fel, csak a legöregebbek élték meg a világháborút, a legutóbbi nagy kataklizmát, nem vagyunk hozzászokva a megrázkódtatásokhoz. Valójában ez most egy közepes válság, ami esélyeket is tartogat, mert nem akkora, hogy kiüsse a civilizációt, hogy komolyan egymásnak essünk miatta (mintha, mondjuk, elfogyna a víz, az élelem, vagy kiöntene a tenger) – így akár némi átfogó bajtársiasság érzéséhez is hozzásegíthetne bennünket. Ugyanakkor ahhoz meg akár kellően erős is lehet, hogy a pofon kijózanítson bennünket, valamennyire észhez térjünk eddigi önteltségünkből.

 

Az utóbbi egy-kétszáz év, tényleg jelentős, fejlődése ugyanis sokakat elvakított, nem látják, hogy mindezzel együtt is, mennyire távol állunk a mindenhatóságtól. Most legalább a saját szemünkkel láthatjuk, hogy nem vagyunk a világ urai, hogy elég egy kis darab RNS ahhoz, hogy megakassza az egész hatalmas emberi gépezetet. Hátha most majd sikerül egy-két fokkal szerényebbé és alázatosabbá válnunk a világgal szemben – amire nagy szükség volna, hogy megmentsük – no, nem a világot, hanem magunkat. (Lásd ehhez a ‘Globális problémák’ és az ‘Elvarratlan szálak’ témákat a könyvből, illetve hogy az egész mű a szerénységgel kezdődik.)

 

 

A VÍRUS ÉS A KLÍMA

 

Ez ügyben a legmeglepőbb számomra az, hogy milyen kevés szó esik arról, hogy ez a mostani helyzet egyúttal egy egyedülálló lehetőség is a klímaprobléma kezelésére. (Miközben az áldozatokkal természetesen együtt érzünk.)

 

Miért is? Azért mert, ami most történik a gazdaságban, az jó közelítéssel pontosan az, amire a felmelegedés kezeléséhez szükség volna: erőteljes gazdasági lassításra – amire magunktól körülbelül soha nem lettünk volna hajlandóak. (És aminek most is minden igyekezetünkkel próbálunk ellenállni, és mást sem várunk, mint a V alakú visszapattanást.) Két oldalról érdemes ezt közelebbről szemügyre venni:

 

Az egyik, hogy most nemcsak az történik, hogy társadalmi szinten belassult a gazdaság, hanem az is, hogy az embereknek egyéni szinten is módjuk nyílik megtapasztalni, hogy „másképp is lehet”, hogy nem szükségszerű az, hogy lélekszakadtig robotoljunk, a fennmaradó időnket meg azzal töltsük, hogy igyekszünk mindent elkölteni, vásárolni, fogyasztani. (Lásd majd ‘A boldogság forrásai’ témában az egyszerű dolgok örömét.) Ez a kényszerű leállás most életmódbeli, szemléletbeli változásokra is lehetőséget ad – amire nagy szükség van, mert, mint mondani szoktam, a nagyléptékű, nagymértékű társadalmi változásokat alapszinten, az emberek fejében kell megalapozni.

 

Ez azonban, önmagában, nem elegendő, a rendszert is meg kellene reformálni, mert ahogyan most van, az sokáig nem tűri a kényszerpihenőt. Nincs ugyanis megoldva, hogy mi lesz az új munkanélküliekkel, a csődközeli cégekkel, hogy honnan veszi az állam a pénzt a rendszer életben tartásához. (Vélhetőleg leginkább a nyomdából, de erről majd alább.) Az irány, amelyben a hosszabb távra való tekintettel is el lehetne kezdeni gondolkozni, az a rövidített munkaidő, ami lehetővé tenné, hogy alacsonyabb termelés mellett is mindenkinek legyen munkája. Az igaz, hogy így kevesebbet is keresnénk, de ha most sikerül megtapasztalni, hogy az anyagiakon kívül másban is meg lehet találni az örömöt, hogy a több szabadidő, a nyugodtabb élet is boldogít, (főleg, ha majd nem leszünk kényszerűen be- és összezárva) – akkor volna remény arra, hogy az emberek tartósan is hajlandóak legyenek elfogadni a szerényebb életet. (Miáltal, nem utolsósorban, túl is élnénk saját magunkat.)

 

Nyilván így sem egyszerű; azért is, mert közben még azt is jó volna elérni, hogy a tőke, a gazdagok is beérjék kevesebbel, illetve nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közterhekhez, a közjóhoz. (Illetve nyilván azoknak kellene inkább szerényebbre venni, akik eddig nagy lábon éltek, nem azoknak, akik most is szűkölködnek.) Ráadásul a gazdaság javasolt átalakítása hatékonyságvesztéssel is járna, például mert egy darab nyolcórás munkás hatékonyabb megoldás, mint két 4 órás; a tőke pedig (nemzetközi koordináció hiányában) elmenekül onnan, ahol drágább a termelés, meg persze onnan is, ahol meg akarják adóztatni. Nyitott kérdés tehát van bőven. Én csak annyit mondok, hogy nagyon jó volna kihasználni ezt a mostani lehetőséget, és inkább ezekre a kérdésekre kellene elkezdeni megkeresni a választ, ahelyett, hogy kezünket-lábunkat törjük, hogy újra felpörgessük a régi, önpusztító motorokat. Mert ha onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk, akkor egyszer csak elfogy az oxigén. (Bólogatás + onnan folytatás.)

 

(Magyarán a globális problémák hatékony kezeléséhez az egyenlőtlenségeket is mérsékelni kellene, el kellene érni, hogy a mai nagyfokú termelékenység gyümölcsei egyenlőbben legyenek elosztva, mert enélkül a szükséges gazdasági lassulás tömegek elszegényedését, nyomorát is maga után vonja. De azért továbbra is ki-ki érdemei, igyekezete szerint – ami nem feltétlen ellentmondás, mert jelenleg sokan hiába igyekeznek, miközben sokan anélkül is jól pénzelnek.)

 

Meg még néhány gondolat a globalizáció jövőjéről. Először is, jó esélyt látok arra, hogy a nemzetközi utazgatás érezhetően csökken majd, már csak azért is, mert lehet, hogy ezt a vírust, annak újabb variánsait, teljesen eltüntetni nem lehet majd, fel-felüti majd a fejét itt-ott a világban, mint az influenza. Közben talán a cégek is jobban meggondolják, hogy mennyire szórják szét a tevékenységüket a világba; nem utolsósorban pedig az országok számára is felértékelődik majd az önellátás képessége. Egy szó, mint száz, a globalizáció most némileg zárójelbe lesz rakva – persze nem teljesen. Lásd ehhez a Globalizáció témát, benne különösen annak kézben tartását.

 

(Ehhez még annyit, hogy a vírust eltűntetni azért sem könnyű, mert jól rejtőzködik, sok a tünetmentes fertőzött – no és persze sok az olyan hely is a világban, ahol rosszabbak a lehetőségek, kisebb a fegyelem, lásd majd alább a szegényebb országok helyzetéről írtakat. Besegít még a vírusnak, egyfelől az, hogy mostanra sokaknak elege van már a bezártságból, másfelől pedig azok hamis biztonságérzete is, akik eddig megúszták. Egyfajta húzd meg – ereszd meg taktikára számítok az országok részéről, hogy ahol és amikor beindul egy újabb hullám, szigorítanak, amikor múlóban van, újra enyhítenek majd, mintegy alaplángon tartva a járványt, legalábbis, ahol megtehetik. Talán a, most még reménybeli, vakcina tud majd változtatni ezen.)

 

 

VÍRUS, POLITIKA, GAZDASÁG

 

Pontosabban, ami a magyar politikában zajlik járványügyileg. Kezdjük azzal, hogy énszerintem, magának a járványnak a kezelését illetően, a lehetőségekhez képest, összességében és nagy vonalakban a kormány nem végez rossz munkát. De. Azért mondom ilyen körmönfontan, merthogy közben, szokás szerint, számos visszatetsző dolgot is művelnek. Nézzük pro és kontra.

 

 

Mit csinálnak jól?

(Avagy, elnézést ballerek.)

 

● A járványügyi intézkedések: a kijárási korlátozás, a boltok, stb… nyitva tartásának szabályozása, a határzár, stb…

 

Ezeket, nagy vonalakban, a probléma mértékével arányosnak érzem – és amennyire látom, működnek is.  Persze vitatható, hogy pontosan mekkora szigor kellene, meddig kell fenntartani a korlátozást, és a többi. Ez mind meglehetősen szubjektív: aki veszélyben érzi magát vagy a szeretteit, az nagyobb szigort szeretne, aki a pénzét félti, az kisebbet, aki az olaszokra meg a kínaiakra néz, az nagyobbat, aki a svédekre, az kisebbet, és így tovább.

 

● A gazdasági intézkedések

 

Erről kicsit bővebben.

 

Ami az MNB-t illeti, nos, az elég alaposan megnyitotta a pénzcsapokat – ami ilyen körülmények között érthető is. (Békeidőben kevésbé, lásd erről az előző levelemben.) Közben, a forint árfolyamára való tekintettel, némi kamatot is emelt, ami ebben a helyzetben különösen kényes kérdés, hiszen a vállalatoknak, a gazdaságnak az alacsony kamat kellene. Ami „szerencse”, hogy utazni egyébként sem nagyon tudunk mostanában, (importcikkeket) vásárolni is kevesebbet, de főleg az, hogy az olaj is bezuhant. Meg bízzunk benne, hogy az infláció továbbra sem hagyja őket hidegen…

 

Alapvetően azzal is egyetértek, amiket kormányoldalon léptek gazdasági terén. (A hiteltörlesztés felfüggesztése, adó és járulék elengedések, bértámogatás, stb…) És igen, azt is beleértve, hogy csak fél kézzel szórják a pénzt – merthogy sokan azt kifogásolják, hogy ez kevés. Ne feledjük azonban, hogy ingyen pénz nincs, amit most az állam elkölt, az valakinek a zsebére megy: vagy a jövő generációknak (államadósság), vagy a megtakarítással rendelkezőknek (ha pénzt nyomtatnak, és beüt az infláció). Mert valószínűleg annak sem örülnének a költekezést követelők, ha aztán elértéktelenednének a megtakarításaik. A pengő is régen volt már, ugyebár. (Meg azért sem árt az óvatosabb költekezés, mert, mint mindig, most is félő, hogy ezeknek a forintoknak is jelentős részét lenyúlnák; ahelyett, hogy a valóban segítségre szorulókhoz jutnának, valakik érdemtelenül gazdagodnának belőlük, a kormányoldali haverok, a spekulánsok, meg kb. mindenki, akinek lehetősége volna rá.)

 

Vagy, ha ne adj’ isten államcsőd lenne, az sem volna éppen kellemes – bár ezt nem nagyon tudom elképzelni, eléggé biztos vagyok benne, hogy szükség esetén a jegybank „kisegítené” az államot, bizonyos fokig már most is azt teszi. Más kérdés, ha erre kerül a sor, hogy az a forint, amit az állampapírjainkból majd visszakapunk, mennyit ér majd. A másik pedig, ami ahhoz kell, hogy megmaradjon a pénzünk vásárlóereje, az, hogy a termelés ne álljon meg, főképp azokban a szektorokban, amelyeken most is vásárolnak az emberek, különösen a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. (Milyen szerencsés, hogy a mezőn kevésbé lehet elkapni…)

 

Korántsem szimpatikus viszont, hogy a kormányzati kleptokrácia, a NER nem annyira siet részt vállalni a terhekből, vagy hogy a képviselői fizetéseket még emelik is. (Távolabbról nézve viszont az iszonyatos pénzeken ücsörgő, az adóelkerülésben igencsak jártas multiknak és a szupergazdagoknak is jobban a zsebébe kellene nyúlni.)

 

Azt se feledjük továbbá, hogy nem lehet tudni, hogy meddig tart ez az egész, meddig kell támogatni a gazdaságot: akár évekig is. Ebben a helyzetben nem lehet az a cél, hogy fenntartsuk a békebeli teljesítményt – hanem hogy lélegeztetőgépre kössük a gazdaságot, addig, ameddig egyszer majd képes lesz újra a saját lábára állni. (Ennyi azonban valóban szükséges, ha azt szeretnénk, hogy ne épüljön le túl sok kapacitás.) Meg természetesen azt kell biztosítani, hogy ilyen vagy olyan módon mindenkinek meglegyen, ami feltétlenül szükséges.

 

Az ideális persze az volna, ha az államnak meg a magánembereknek is megvolna most a tartalékuk, és nem az unokák pénzét kellene költeni – ez azonban ábránd marad: egyfelől az ekkora vészhelyzetek ritkák, az emberek és a rendszer viszont rövidlátók, úgy a politika és a költekező politikusok, mint a piac, ahol ma kell sikeresnek lenned, eladnod, különben kiestél. Ráadásul ezek közben az embereket is folyamatosan költekezésre buzdítják, a reklámok, a hitellehetőségek által, illetve az államnak is az a jó, ha az emberek vásárolnak, pörög a gazdaság.

 

(Plusz némi önreflexió: a kifejtett véleményem vélhetőleg nem független a személyiségemtől: egyrészt, hogy alapból ódzkodom az eladósodástól; másrészt meg, hogy tekintettel a fentebb klímaügyben elmondottakra, részemről azt sem bánnám, ha tartósan belassulna a gazdaság. Továbbá, ha már az állami segítségnél tartunk, hadd nevezzem az EV-t is, amihez immár 10 éve egy kµrva kanyi vasat nem kapok se jobbról, se balról. Mondjuk, amiket itt leírok, félő, hogy nem is fogok…)

 

Tehát, visszatérve a kormányzati intézkedésekhez, vannak pozitívumok – ám, ahogyan azt Szalay első tétele kimondja, a kormány nem tud olyat csinálni, hogy az ellenzéknek tetsszen. (Biztos ismerjük a viccet a nyuszikáról sapkában és anélkül.) Ugyanakkor, való igaz, mindeközben a kormány számos olyan dolgot is művel, amitől a hideg futkározik a hátamon.

 

 

Mit csinál rosszul a kormány?

(Avagy, elnézést jobberek.)

 

● A felhatalmazási törvény

 

Mely már a legutóbbi levelem után született, ki is kellett egészítettem a honlapon az üzenetemet azzal, hogy ez bizony számításból született, azzal a céllal, hogy az ellenzék, egyébként teljes joggal, nemet mondjon rá, és erre fel majd lehessen őket hazaárulózni. (Amit, ahogy elnézem, a nép jó része be is kajált.) Mert, emberek: határozatlan időre pénz sem adunk kölcsön, nemhogy a főhatalmat. Közben meg ment az álszent papolás az „összefogásról”… Nahát ezzel azóta el is hallgattak. Láthatóan Orbán ilyen időkben sem képes elnyomni alapvető hataloméhségét. (Bár azt azért nem hiszem, hogy valódi diktatúrára törne.)

 

● Propaganda

 

Például, hogy hetekig nyomatják ugyanazt az esetet a fővárosi idősek otthonáról, ahol nincs orvos; vagy hogy már megint sikerült előhúzni a főgonosz Sorost a kalapból, ráfogni a forintgyengülést. (Ami persze biztos nem az MNB világviszonylatban is laza monetáris politikája és az általános gazdasági bizonytalanság miatt volt. Lásd még a cikk megfogalmazását: Soros György támadása „állhat” a háttérben, „a gyanú szerint”, na meg a „szakértők”… Közben azonban a másik oldal sem mentes a túlhajtott rugózástól, lásd Trump esetét a fertőtlenítővel.)

 

Az is felháborító, ahogyan az EU-nak, legközelebbi szövetségeseinknek, és rengeteg pénzünk forrásának szólogat be a kormány. (Hogy Türk Tanácstól több segítséget kaptunk, meg hogy legalább ne akadályozzanak, stb…) Akkor is, ha az EU érezhetően keresi, és nem nagyon találja a helyét a jelenlegi helyzetben – ami viszont szintén érthető, hiszen e válság kezelésének természetes eleme a kompartmentalizáció, azaz az országok, területek erősebb-gyengébb elszigetelése, ami helyi irányítást kíván. No meg a szokásos tesze-toszaság, ahogyan a felhatalmazási törvényre reagáltak, hogy majd, egyszer, talán, most már aztán tényleg kizárják a Fideszt, irgum-burgum…

 

Egyébiránt meg kissé késve, de a kormány végül csak ráérzett, hogy a vírus még jobb, mint a migráncs, egy újabb fenyegetés, amitől meg lehet védeni a népet. (Ráadásul még igazi is.) És sokan ennek árnyékában le is nyelnek mindent, főleg az eltúlzott felhatalmazást. Közben pedig megfigyelhetjük, hogy a vírus a memóriára is hatással van. Mert hol vannak már a migránsok? (Jó, mindjárt lesz egy kicsi, de megszokott szirénázásnak, hálistennek, vége…) Valamint, rémlik még egyáltalán a tervezett újabb nagyszerű nemzeti konzultáció a gyöngyöspatai romák és a börtönviseltek kártérítéseiről? No és, apropó, az álomgyilkosságos olimpiára emlékszik-e még valaki, amit milyen jó volna még mindezek tetejébe, ha szervezhetnénk? (Apropó, arra is kíváncsi leszek, ezek után jelentkezik-e még bárki szervezőnek. Hacsak a kínaiak meg nem mentik a világ becsületét, már megint.)

 

● Demagógia

 

Mint az 53. heti nyugdíj, amit szerintem még a kedvezményezettek sem nagyon értettek, hogy miért most kell előjönni vele. Na meg a másik, hogy nyelvvizsga nélkül is kiadják a diplomákat – amivel ismét nagyot léptünk előre azok elsajtpapírosodásának irányába. (Na persze, akik megkapták, meg az anyukájuk, nyilván nem fognak megsértődni.) Ezt megint csak nehéz másképp értelmezni, mint politikai tőkeszerzésnek, merthogy pont most lenne itt a kiváló alkalom, hogy tanulják a nyelvet, felkészüljenek a vizsgára, igen, akár digitálisan is. Ráadásul pont most enyhül a munkaerőhiány is – úgyhogy értjük.

 

(Jól illusztrálja az elmondottakat, hogy azóta Orbán Viktor még levelet is írt a diplomájukat így megszerzőknek.)

 

● Egyebek

 

Mint a székesfehérvári kórházigazgató igencsak gyanús kirúgása. Ezek mögé én nem látok be, de nekem is az a benyomásom, hogy nem az a valódi ok, amit mondtak. Amiben szintén vannak kételyeim, az a kórházak erőltetett kiürítése – már csak abból a szempontból is, hogy ha ezek az erősen fertőző betegek bekerülnek a rendes kórházakba, nem fogják-e összefertőzni a többi beteget. No és persze, azok nehézségei, akiket hazaküldtek – akik viszont állítólag nem is voltak annyira sokan. (Vagy mégis. Na, a sajtóról majd mindjárt bővebben.)

 

* * *

 

Végigtekintve a pozitívumokon és negatívumokon: ugye milyen komplikált? Ugye mennyivel egyszerűbb, úgy ahogy van gyűlölni vagy imádni a kormányt vagy bárki mást? (Elnézést mindenki, aki szívesebben elvan a saját párhuzamos valóságában.) Ha mégis szeretnénk tisztábban látni, segíthet, ha a cselekedeteket megpróbáljuk elvonatkoztatni a cselekvőtől, hogy az, hogy utáljuk Orbánt, vagy épp rajongunk érte, ne befolyásoljon maguknak az intézkedéseknek a megítélésében, abban, hogy elégséges-e a gazdasági mentőcsomag, vagy hogy korai-e a korlátozások enyhítése: próbáljunk úgy nézni az utóbbiakra, hogy eltekintünk attól, hogy ki rendelte el őket. Illetve próbáljuk meg elképzelni, hogy ugyanezeket az intézkedéseket a saját oldalunk hozta, gondoljunk bele, ez vajon változtatna-e a véleményünkön. (Tudom, tudom, a saját oldalunk soha nem hozna ilyen intézkedéseket. Mégis, tegyük fel, hogy igen.)

 

Nem árt továbbá hozzátenni, hogy a körültekintő, pártatlan ítélkezés, az, hogy a dolgok nem fehérek és feketék nem jelenti azt, hogy pontosan közepesen szürkék. Ettől még lehetünk lesújtó véleménnyel Orbánról, Gyurcsányról, akárkiről: a kép lehet sötétszürke – csak annyi, hogy általában nem tök fekete, ha értitek, mire célzok.

 

Ezeken kívül lássuk még azt is, hogy ez a mostani egy sosemvolt helyzet, amelyben sem a betegség, sem a társadalmi összefüggések nem ismertek, túlságosan tehát nem lehet okosnak lenni. (Okoskodni viszont annál inkább, főleg felelősség nélkül és utólag.) Mindezzel együtt fontos hangsúlyozni, hogy amit jól csinálnak, az nem igazolja az elkövetett disznóságokat.

 

Végül még a tervezett újraindítás kapcsán néhány gondolat. Most már annyival jobb a helyzet, hogy kiépültek a kórházi kapacitások, az azonban igen valószínű, hogy a nyitással többen fognak megfertőződni, és meg is halni. Hogy mennyien, azt senki sem tudja – de még ha tökéletesen ismernénk is a következményeket, akkor is kemény kérdésekkel kellene szembesülnünk: hány emberéletet ér meg az, hogy ne álljon a gazdaság? Ezret? Százat? Egyet se? És az efféle kérdésekre, tetszik – nem tetszik, valakinek meg kell adnia a feleletet, fel kell vállalnia ennek az ódiumát. Pontosan ez a vezetők egyik fő feladata. Azon meg ne lepődjünk meg, ha mismásolnak, ember nincs, aki ilyeneket a nép szemébe mondana. (Hát még, ha politikus.) A magam részéről mindenesetre még várnék, és megfigyelném, mi történik más országokban, ahol lazítanak, és csak igen fokozatosan enyhítenék.

 

És most: a harmadik felvonás.

 

 

PÁRTOSSÁG – PÁRTATLANSÁG

(Avagy, ami miatt ez sem lesz címlapon.)

 

A népszerűtlenség titka ugyanis: mondd az igazat. Mutasd be a világot olyan csúnyának, bonyolultnak és árnyaltnak, amilyen az valójában, és senkinek sem fogsz kelleni. Miért? Azért, mert az emberek olyannak akarják látni a dolgokat, ahogyan nekik tetszene, azt szeretik, ha megerősítik őket a meglevő nézeteikben. (Lásd a megismerés konzervativizmusát, 6. pont.) Ezen kívül pedig egyszerű magyarázatokra vágynak, nem szeretik fárasztani magukat a részletekkel. (Ami az objektivitásra és pártatlanságra törekvő EV szerencsétlensége is – egyúttal azonban éppen ez a kihívás, ami miatt érdemes csinálni.)

 

Továbbá, manapság rendkívül jellemző tendencia a pártoskodás. Eleve így van ez: az emberek eltérő elveket vallanak, egyesek a hagyományokhoz ragaszkodnak, mások a fejlődést pártolják. Eltérnek az érdekeik is, mint a kisembernek, aki szeretné, ha az állam gondoskodna róla – és a tőkésnek, a vállalkozónak, aki attól boldog, ha minél kevesebbet hall az államról. Az utóbbi tíz évben pedig különösen megszaladt a politikai polarizáció, külföldön is, de Magyarországon még inkább, ahol Orbán Viktor alaposan feltüzelte a széthúzás lángjait, a saját hatalmi céljai érdekében. Ennek eredményeként az emberek mindinkább az ellenséget kezdték el látni egymásban, és ilyenkor jön csak el igazán az egyoldalú, a saját politika nézeteinket alátámasztó, súlyosan leegyszerűsített magyarázatok ideje. (Amin, a jelek szerint, közös problémánk, a vírus, sem enyhített.)

 

Hogy a pártoskodás ma mindent áthat, az embereket, a közösségi médiát, a sajtót, az nehéz nem érzékelni. Ennek ellenére az emberek nagy része tudatosan nem gondol bele ebbe, csak fújja a párvonalat, és fúj a másik oldalra, annak rendje és módja szerint. Ráadásul, még aki körül is néz, hajlandó is elbeszélgetni a közállapotokról, azok nagy része is bólint egyet, hogy hát igen, milyen szörnyű – a következő kanyarban viszont már ugyanúgy utálkozik és rajong, mintha mi se történt volna. És okos, értelmes emberek is…

 

Meg ahogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”… Magyarán, amikor valaki, mint én is itt fentebb, a sok fekete mellé egy-két piros pontot is be mer írni a kormánynak, akkor rögtön el van könyvelve egy vérnarancsnak, narancskullancsnak – vagy pont fordítva, attól függően, milyen pártállású a vitapartner. Pedig mára, elvileg, közmondásos, hogy aki nincs velünk, az nem feltétlen van ellenünk, hogy ha az egyik táborral nem teljesen ért egyet valaki, az nem jelenti automatikusan azt, hogy az ellentáborral meg igen. Mert az igazság rendszerint középen van. Ugye?

 

Néhány idevágó példa, amit érdemes szemügyre venni:

 

Gyurcsány Ferenc Facebookja Vs Orbán Viktor Facebookja

 

Nyissatok meg egy-két tetszőleges posztot, és nézzétek meg a kommenteket alattuk, amilyen élesen elválik és összecsap a két tábor; ahogy sokan nem veszik észre, hogy elvakultan rajongani valakiért, körülbelül ugyanaz, mint gyomorból utálni – csak pepitában.

 

Érdekes aztán belegondolni, amikor valaki egy konkrét ügyről nyilatkozik, hogy hogyan vág az egybe a politikai beállítottságával. Például a minap valaki, akiről úgy tudom, hogy balos, helyeslően beszélt a svéd „emberkísérletről”, hogy ott nem vezettek be olyan szigorú korlátozásokat, mint a többi ország. Ez hirtelen szöget ütött a fejembe, merthogy alapból a ballerek voltak azok, akik komolyabban vették a vírust, a jobberek hajlottak a bagatellizálásra. Akkor most mi van? Aztán kapcsoltam, hogy balról nézve a központi szigorkodás (beleértve a hazait is) szintén rosszul veszi ki magát. A legtöbb ember megnyilvánulásait vissza lehet vezetni az alapvető szemléletmódjára – ha néha kicsit kacifántosabb úton is.

 

Illetve, mint utaltam rá, nem az elvek az egyetlen, ami az embereket kormányozza, hasonlóan fontosak az érdekek is: például, amikor hallom, hogy valaki az EU mellett beszél – és hát persze, annak dolgozik. Vagy amikor valaki a kormányt védi, dicséri – és nyilván, hisz megtolták pár millióval. Hasonlóan tanácsos figyelembe venni a különféle sajtótermékek mögöttes irányultságát, hátszelét is, amikor próbáljuk eltalálni, hogy az általuk leírtakhoz képest mégis merre lehet az objektív valóság.

 

Itt is egy újabb példa, ugyanannak az eseménynek a címlapi elővezetése a sajtó két ellentétes deklinációjában:

 

Az Origón:

 

Nigériai férfi erőszakolt meg egy nőt Budapesten: elfogták - videó

A nőt fojtogatta is az erőszak közben.

 

És az Indexen:

 

Fizetés helyett megerőszakolta a prostituáltat az egyetemista

A 22 éves nigériai férfi egy internetes oldalon került kapcsolatba a nővel Budapesten.

 

Nézzük meg ezeket kicsit közelebbről, mert már a puszta szalagcímek is egy művészet, ahogy össze vannak rakva. Origó: rögtön az elején kétséget sem hagynak bennünk, hogy ez bizony egy NIGÉRIAI! Értitek. MIGRÁNS! Férfi! És nemcsak megerőszakolta, hanem még fojtogatta is! Azt viszont nem tudjuk meg, hogy a nő prostituált volt. Plusz el is kapták a tettest, úgyhogy ismét meg lettünk védve. És az Index? Az is teljesen jellemző: prostituált volt a nő, az elkövető pedig egyetemista és csak másodsorban nigériai. Azon kívül pedig az interneten kerültek kapcsolatba – hiszen az Indexnél minden hír, ami szájber. (Ami ízlés dolga, nekem kicsit sok, szoktam is gondolni, hogy még egy szó a világot megváltó mesterséges intelligenciáról vagy a legeslegújabb okostelóról meg az appokról, és menten elolvasom a soros cikket a migráncsokról az Origón.) Persze egyenlőségjelet tenni azért távolról sem lehet a két orgánum közé: mert igaz ugyan, hogy az Index szeme előtt is lengedezik egy féligáteresztő baller fátyol – közben azonban az Origó egy narancssárga tengeralattjáróba van hetedíziglen belakatolva.

 

Szóval, hogy a sajtó ugyanolyan pártos, mint a nép. Ugye ezzel sem mondok újat? Ugye első blikkre el tudjuk helyezni a következőket jobbra vagy balra? Index, Origó, M1, Kossuth, RTL, TV2, Hír TV, ATV. Meg ugye, második blikkre, ezek is mennek? Blikk, Bors, 444, 888, Magyar Narancs, HVG, Pesti Srácok, 168 óra, Rádió 1, Klub Rádió, stb, stb…

 

(Apropó, itt van egy nehezebb: National Geographic. Erre azért harmadik pillantásra se mindenki mondaná, hogy politikailag nem teljesen offé. Pedig, ugyan messze nem annyira, mint az imént felsoroltak, de ha megnézzük a műsorait, ebben is érezhető a balos irányultság. Ami tudományos tematikáját tekintve annyira azért nem meglepő – de nem is törvényszerű, mert a Spektrumnál viszont soha nem éreztem, hogy húzna valamerre. Ráadásul, számomra, a műsorai is érdekesebbek, kevésbé mentek el a szórakoztató – doku-reality irányba. És ha már az elvileg pártatlan médiumok pártosságánál tartunk, a közvélemény-kutatók mellett se menjünk el, érdemes ránézni például erre.)

 

Honnan a sajtónak ez a pártossága? Egyrészt onnan, hogy hasonló világnézetű emberek dolgoznak bennük, ami a termékükre is átragad. Másrészt viszont, akiket kiszolgálnak, azok is pártosak: egyfelől az olvasók, nézők, akik a saját gondolkozásmódjukkal összhangban álló cikkekre, műsorokra vágynak. De nem az olvasók az egyetlenek, akiket a médiatermékek kiszolgálnak: az újságok, tévék gyakran a tulajdonosaik, megrendelőik, a kormány, a pártok, a médiamágnások nézeteit terjesztik, az ő érdekeiket mozdítják elő.

 

Hogy az egyik ember így látja a világot, a másik meg úgy, a sajtó meg kielégíti az ebből fakadó féloldalas igényeket, az mondhatni természetes, önmagában nem baj. A gond ott kezdődik, ha szélsőségesen torzítják a valóságot, durva manipulációra használják a sajtót – ami manapság sajnos nem ritka. No meg az is problémás, hogy sokaknak, újságíróknak és olvasóknak egyaránt, nem tűnik fel, hogy színes a szemüvegük, azt hiszik, hogy ők bizony objektívan látják a dolgokat – pedig nem. (Ami nem mond ellent annak, hogy szét tudják válogatni a médiumokat jobbra és balra, mégpedig azért, mert a saját oldala mindenki szerint igazat ír, a másik viszont hazudik, reggel, délben és este.)

 

Persze aki pénzért ír, az többnyire tisztában van vele, hogy hány forint egy nigériai migráns. Ebből a szempontból tehát, szerintem, éppen hogy az elv-emberek a rövidlátóbbak: például el tudom képzelni, hogy az Index-nél is úgy vélik, hogy ők aztán a felvilágosult, objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatás netovábbja. És megint csak: az érdemeiket nem akarom elvenni, mert tudnak minőségi, jó cikkeket írni, és az igazmondás is elvi kérdés náluk – csak épp az ő orrukon is torzít némileg a Google Glass. (Meg még ha kicsit szűkebb ívben is sz@rnának a fejemre…)

 

Apropó, akartok egy gyors tippet, hogy honnan lehet tudni, hogy egy cikk torzít? Onnan, hogy ha csak jót vagy csak rosszat mond valamiről. Nézzétek meg, hogy a sok negatívum mellett mond-e bármi pozitívot is (vagy fordítva) – és ha nem, akkor majdnem biztos, hogy elfogult, egyoldalú.

 

Meg még egy megfigyelés, ami megérdemel egy bekezdést, mégpedig az, hogy, benyomásom szerint, érdekes módon, épp a szólásszabadság letéteményesei, a liberális oldal tűri kevésbé a közönség megnyilvánulásait, ha azok nem is mindig a legkulturáltabbak. Ezzel azért vagyok képben, mert kénytelen vagyok számon tartani egyetlen markinglehetőségem, az internetes kommentelhetőség állapotát; és úgy találom, hogy kivételekkel ugyan, de inkább a baloldali újságok, blogok azok, amelyek vagy nem is engednek egyáltalán kommentelni (Index, és a rajta megjelenő politika blogok), vagy ellenőrzik a közönséget, szigorúan moderálnak (444) – miközben a jobber médiában, nagy átlagban, szabadabban lehet szájalni: a 888, Pesti Srácok, Mandiner mind szabadon kommentelhetők, de még a Bors-ról se peckáztak ki úgy, mint a Blikk-ről. (Bár inkább a reklámozás miatt.) És nem nagyon értem, hogy miért izgatják ennyire magukat: nem elfér a közönség is, ott az alján? Ha nem tetszik, amiket mondanak, nem kell rájuk nézni. (Vagy a közönség tagjai rányomhatnak, hogy melyik kommentelőt nem akarják látni, ahogy a Mandínernél van újabban.) Ráadásul, szerintem, a kommentelhetőség még a forgalomnak is jót tesz.

 

(Azóta egyébként már a 888 sem kommentelhető. Plusz egy további gyakorlat az online újságok részéről, hogy az újság saját felülete helyett a Facebook felé terelik a kommentelőket, ez van pl. az Index-en vagy a 24.hu-n.)

 

De mondom, ez csak tendencia, mert pl. az Origo sem kommentelhető (az volt, ameddig egy baloldali hekkertámadás miatt kikapcsolták), valamint a HVG-n vagy a Magyar Narancson is odaírhatja az ember a véleményét. A tendencia viszont, számomra legalábbis, érzékelhető. És az okok? Két tippem van: az egyik, hogy az utóbbi években a jobber trollok lehet, hogy jobban rászálltak a baloldali médiára, mint fordítva. A másik meg a baloldaliak általában vett nagyobb lelki érzékenysége. Talán.

 

Jó, jó – mondhatjátok nekem – de mivel vagy különb te magad? Te is itt osztod, mint a világ esze, nem ugyanúgy azt képzeled, hogy te tudod a tutit?

 

Jogos. De igen, valóban úgy vélem, hogy objektívabban látom a dolgokat az átlagnál, és hogy jó volna ebbe az irányba kimozdítani az embereket. Megmondom, hol van szerintem a különbség. Először is ott, hogy pártállástól függetlenül igyekszem meglátni a jót és a rosszat is a dolgokban, úgy Orbánban, mint az ellenzékben, stb… Valamint, amikor mondom a magamét, hasonló mértékben szoktam kapni az ívet jobbról és balról is, egyik felől azért, mert túl kormánypárti vagyok, a másik irányból meg mert nem eléggé. Ez nekem azt mutatja, hogy közelebb lehetek a többnyire valahol középen lévő igazsághoz. Közben pedig, több-kevesebb sikerrel, igyekszem meghallgatni a kritikát, nyitott lenni mindkét oldal felé, tisztában lenni azzal, hogy attól még, hogy valaki tartózkodik a szélsőségektől, sok mindenben tévedhet, mert középen is nagy a mozgástér.

 

De nem is kell eltalálni a kristálytiszta igazságot. Mert nem az a fontos, hogy akkor most konkrétan elég nagy-e a gazdasági mentőcsomag, megtartsák-e az érettségit, szükség volt-e a korházak kiürítésére stb… A részletekben nem kell, hogy egyetértsünk, és persze, hogy eltér a véleményünk: ki így látja, ki úgy – kinek itt fáj, kinek ott – kinek ez az érdeke, kinek az: ezzel nincs gond. A gond az, ha vakok vagyunk az ellenoldal erényeire és a saját hibáinkra, nem halljuk meg az észérveket, mert már megsüketített a saját táborunk megafonja. Legyünk hajlandóak kinyitni a szemünket, a fülünket és az elménket, próbáljunk meg önállóan gondolkodni: mindössze ennyi kell – mert ez az út előre.

 

És hát… emberek: az ilyen egyszerű, alapvető igazságokon fordul meg a világ sorsa. Hallgassuk meg a másikat. Lássuk meg a jót benne. Lássuk meg a saját hibáinkat is. A világ nem fekete és fehér. Nem kell állandóan ez a sok vacak, amiket meg akarnak vetetni velünk. Ezek annyira magától értetődőek, hogy az ember szinte szégyelli leírni őket, és döbbenetes, hogy a XXI. században még ilyesmiket kell az emberek szájába rágni – de ahogy a dolgok állnak, sajnos kell. Nem azért, mintha nem értenék ezeket: az alkalmazással, azzal vannak súlyos gondok. Meg hogy az álnok politikusok meglovagolják ezt, és ahelyett, hogy megpróbálnák összebékíteni a népet, még inkább felkorbácsolják az indulatokat – ti meg hagyjátok magatokat az orrotoknál fogva vezetni. Meg hogy a pártos narratívák sűrűjében fokozatok vannak ugyan, de olyan fórum szinte nincs is, ahol valóban pártatlanul állnának a világhoz, megmutatnák a népnek, hogy így is lehet. (Ami nem ugyanaz, mint ahol csak gondolják, hogy pártatlanok.) Bár, ugye, nézzük a dolgok jó oldalát, így legalább kisebb a konkurencia. Mert miről szól az Egyvilág? Pont erről: az alapvető fontosságú dolgok érthető és objektív elmagyarázásáról. Kézmosás.

 

Persze tudom, ki ez az alak, nem hallgattok rám. A többség legalábbis nem. De nem is kell, többet ér, ha saját magatok elgondolkodtok, hogyan mennek a dolgok a világban és a saját fejetekben. Abban mindenesetre bízom, hogy van legalább egy kisebbség, amely kellően unja már ezt az örökös agyatlan acsarkodást, manipulációt, hazudozást, szeretne tisztábban látni, és nem rest e célból nekiállni önállóan gondolkozni. Hajrá!

 

(A többiek meg most visszamehetnek a 444-hez vagy a 888-hoz. Apropó, ugye, hogy a kettő átlaga épp 666?) ;)

 

* * *

 

A leírtakat megint megpróbálom beajánlani az Indexnek meg a sajtónak, de szinte biztos, hogy nem fog kelleni. (Minden bizonnyal azért, mert nem olyan fontos vagy igaz vagy jól megírt, mint ez vagy ez vagy ez, a címlapról.) Úgyhogy, ha tetszett, terjesszétek, mert más aligha fogja:

 

Közvetlen Facebook megosztás ezzel a linkkel;

Facebook gombok a honlap alján;

A Facebook-csoportból is osztható a fenti szöveg;

● Vagy a következő linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek, beilleszthetitek:

 

https://www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet

 

Illetve a fórumon hozzá lehet szólni a fentiekhez.

 

Gyertek továbbá barátságos Facebook-csoportunkba, ahol a legutóbbi levelem óta újabb 18 taggal, immár összesen 65-en biztosítjuk egymás napi szórakozását és boldogságát. Ne maradj ki te sem.

 

* * *

 

S hogy a lényegről se feledkezzünk meg, a mostani egyvilágos téma elég rövid:

 

A művészet funkciói: gyönyörködtetés, elgondolkoztatás, szórakoztatás, stb…

 

Műértés és műérzés, mint az alkotások befogadásának két módja. Hogy átérezni, és megérteni a műveket két külön dolog, és az egyik nem pótolja a másikat.

 

● Az ízlés

 

   ○ A beépített, (mint az édes íz, ami természettől fogva kellemes) és a szabad ízléselemek, (pl. hogy mennyire szereti valaki az abszurd humort)

   ○ Az ízlés alakulása: felfedezés és formálódás. A környezet, család, barátok hatása

   ○ Az ízlések változatossága

   ○ Amilyen jellemző, hogy az ember úgy véli, az ő ízlése a jó ízlés. Hogy „helyes” ízlés valószínűleg nincs. (Viszont a művek minősége már jóval objektívabb kérdés.)

   ○ Ízléscsoportok: rétegízlés, szubkultúrák, stb…

 

Szóval azért néhány tanulságos megállapítás ebben is akad.

 

Zenék:

 

Halász Judit – Neked Így, Nekem Úgy

Gazebo – I Like Chopin

Joan Jett – I Love Rock and Roll

Billy Joel – Piano Man

 

* * *

 

További utólagos kiegészítések:

 

● Írom fentebb, hogy nincs olyan fórum, ahol pártatlanul mutatnák be a világot. A másik, ami nincs, az meg egy olyan erő, amely pártatlanul kormányozna, pártatlanul osztaná el a javakat, előnyöket. Létrehozni sem volna könnyű egy ilyet, mégpedig azért, mert az emberek jól akarnak járni, és egymás rovására is – így sokan inkább olyan pártokra szavaznának, olyan erőket támogatnának, amelyik azt ígéri, hogy a saját szavazóit, támogatóit fogja előnyhöz juttatni.

 

● A vírus gazdasági hatásait illetően vegyük még észre, hogy, a változatosság kedvéért, most is a szegények, a szegény országok járnak rosszabbul, elsősorban azért, mert ott jóval kevesebben tudnak otthonról dolgozni: míg a gazdag országok irodai munkáit így is el lehet látni, addig a szövőgyári munkásoknak erre nincs lehetőségük, és a multik összeszerelő üzemeiben dolgozók sem tudnak otthon összeszerelni. Ráadásul, aki ott munka nélkül marad, annak hirtelen nagyon nagy gondjai lehetnek, mert nincsenek megtakarításai, akár ennie sem lesz mit, egyik napról a másikra. Ezért nehezebb elrendelni a karantént is, ami nálunk eredményesnek bizonyult, ezért is nehezebb megfékezni a járványt az elmaradottabb helyeken. (Illetve, amikor a saját szerencsétlenségünkön kesergünk, gondoljunk bele, nem csak abba, hogy elvileg mennyivel rosszabb lehetne, hanem abba is, hogy mennyi ember van, akinek ténylegesen sokkal rosszabb.)

 

● Egy témába vágó idézet: "A meggyőződés veszélyesebb ellenfele az igazságnak, mint a hazugság." (Nietzsche)

 

● Az Index-szel kapcsolatban jutott még eszembe, bizos vannak, akik nem tudják, hogy az már nevében is szájber: index.htm (vagy hasonló) a címe ugyanis minden honlap kezdőlapjának. (Pl. ha az egyvilag.hu-t beírjátok a böngészőbe, ami előjön az az index.shtml című fájl.)