web stats

Egyvilág

Korábbi üzenet

FELHATALMAZÁS, NEMZETI KONZULTÁCIÓ, TRIANON, USA ZAVARGÁSOK


(103. poszt – 2020.07.02.)

 

 

(A linkek nem biztos, hogy működnek.)

 

 

Az előző, április 30-i üzenet továbbra is elérhető ezen a linken. Aki még nem olvasta: igen alaposan elemeztem benne a vírus klímaügyi konzekvenciát, a hazai politikai-gazdasági történéseket és a társadalomban általánosan tapasztalható politikai megosztottságot. Természetesen a sajtónak nem kellett, de ennek ellenére is megosztotta több mint 200 ember – úgyhogy, ajánlom figyelmetekbe, nemcsak szerintem tanulságos. Kicsit bővítettem még rajta, ezeket a részeket pirossal jelöltem.

 

A mostani üzenetet sem vettem félvállról: kifilézem a legújabb nemzeti konzultációt, hogy mire mennek ki azok a kérdések valójában, elmélkedek kicsit a trianoni évforduló kapcsán és az amerikai zavargásokról; no és persze EV. Először azonban:

 

 

A FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNY ÉS TANULSÁGAI

 

Mindenekelőtt, hogy Orbán Viktor kegyeskedett visszaadni a határozatlan időre megkaparintott főhatalmat. Mint írtam, azt nem is vártam, hogy meg akarja tartani, a dolog arra lett kitalálva, hogy az ellenzék majd (teljes joggal) ellenkezik, ő erre lehazaárulózza őket, a nép meg újra rá szavaz. És sokan be is dőltek ennek a rendkívül fondorlatos trükknek, úgy, ahogyan a politikai manipuláció iparági nagykönyvében meg van írva.

 

Jó lesz, ha rögtön tisztázzunk valamit: nem maga a felhatalmazás volt itt a baj – a különleges körülmények ezt valóban indokolták. A baj az volt, hogy határozatlan időre kapta meg – ami azt jelenti, emberek, hogy ha úgy tartotta volna úri kedve, akkor elvileg örök időkre király maradhatott volna. És ugye nem felejtettétek még el, hogy Hitlerből hogy lett Führer? Úgy, hogy előbb megszavazták kancellárnak. Szerencsénk, hogy Orbán azért nincs akkora gazfickó, mint Hitler – de ez csak szerencse. Ugye értitek, hogy ez mit jelent? Azt, hogy a magyar néppel most bármit meg lehetne csinálni. És azt az egyet meg kell köszönnünk neki, hogy most rávilágított erre.

 

Kis kitérő az ominózus parlamenti kétharmadra, ami miatt mindez lehetséges. Ez eredetileg arra lett kitalálva, hogy fontos kérdésekben ne lehessen egyoldalúan, önhatalmúlag dönteni, széleskörű konszenzus kelljen hozzájuk. Annak idején, amikor ezt a számot meghatározták, még egészen másképp nézett ki a politikai térkép, (meg a hangnem is), nem igazán gondolták, hogy egyvalaki képes lehet a kezébe kaparintani ekkora hányadot. (No meg többségünkben még lángolt az idealizmus, hogy eljött végre a demokrácia, melyben majd a megértés és a jobbító szándék uralkodik; hogy végleg megszabadultunk az uralkodóktól, diktátoroktól, a nagy- és kiskirályoktól.) Hát ez igencsak megváltozott, ismét rá kellett döbbennünk, hogy az alapvető emberi természettől, a kapzsiságtól, a hatalomvágytól nincs menekvés, hogy a kétharmad nem elég.

 

A rendszer is hibás tehát: soha, senkinek sem szabadna megengedni, hogy korlátlan hatalomra tegyen szert. De ha már a rendszer nem véd meg benneteket, jó volna, ha legalább ti megtennétek, amit lehet, hogy legalább a kétharmadot nem szavazzátok meg nekik legközelebb. (Meg senki másnak se.) Azért, hogy ne tehessenek meg veletek kényük-kedvük szerint bármit, azért. És, ha még valaha lesz rá lehetőség, nagyon jó volna az alkotmányban is biztosítani ezt. Emlékezzetek majd erre a mostani tanulságra.

 

Ugyanakkor rendkívül sajnálatos, de továbbra sincs jobb, az ellenzék továbbra is megosztott, tétova – és így esélytelen. (És higgyétek el nekem, én volnék a legboldogabb, ha végre volna kire lecserélni Orbánt és a Fideszt, többek közt, mert a CEU-t az életben nem fogom megbocsájtani nekik.) De nem véletlen vannak hatalmon, megvan az az előnyük, hogy egységesek és határozottak. Tudom, hogy ez sokaknak megint fájni fog, de, alapvetően, a járványhelyzetet is jól kezelték, (ha ezzel nem is mindenki ért egyet), valamint az országot is kompetensen vezetik.

 

És ez itt a kulcsszó: kompetens. Orbán Viktor és barátai egy kompetens társaság: kompetensen kezelték a járványt, nem tökéletesen, de azért kompetensen viszik az ország ügyeit – ugyanolyan kompetensen, amilyen kompetensen veszejtik el a közpénz jellegét igen jelentős összegeknek (lopnak, szerintem), amilyen kompetensen zilálják szét az ellenzéket, és manipulálják a népet, illetve amilyen kompetensen betonozzák be a hatalmukat. (Ne értsük tehát félre: az, hogy kompetens sem azt nem jelenti, hogy kifogástalan, sem azt, hogy tiszta, jó szándékú, sem azt, hogy emiatt el kellene nézni a disznóságaikat. Azt jelenti, hogy elég jól el tudják végezni azt, amit akarnak.)

 

Mondjuk, az ellenzék padlón tartásához olyan nagy kompetenciára azért nincs szükség, eléggé szétesik az magától is. Meg, ahogyan a győzelemre esélytelenül, inkább már csak maguk közt versenyeznek, az ezüstért… Igen, tudom, hogy az önkormányzati választásokon értek el sikereket – de ahogyan korábban kifejtettem, ami ahhoz elég volt, azzal országgyűlési választást nem lehet nyerni. (Már csak azért sem, mert a kormány viszont hajlandó szembenézni azzal, amikor hibázik – és tanul belőle. Egészen biztosan nem lesz például még egyszer roncsderbizés, meg cirkuszi zene az ellenzék kampánygyűlésein. Mint ahogyan internet adó sem lett – sőt, az ominózus tüntetés óta kimondottan támogatják az olcsó internetet. Egyébként esküszöm, nem tudom, ezt hogy nézték be elsőre is, lassan egy évszázaddal az után, hogy Dr Goebbels szinte ingyen osztogatta a néprádiót.)

 

De azért persze a kormány mindent megtesz, hogy csírájában elfojtson minden kezdeményt az ellenzéki oldalon, és teszik ezt két okból: az egyik, hogy okultak a régebbi választási kudarcaikból, amit véletlen sem szeretnének megismételni; a másik pedig, hogy tudják a hosszú távú siker legfőbb titkát: hogy ne üljünk a babérjainkon. (Lásd még: Myspace és Altavista) Így aztán ott tesznek keresztbe az ellenzéknek, keltenek zavart, szállnak rá a bimbódzó ellenzéki figurákra, ahol csak tudnak. (Megmondom egyébként, mire emlékeztet engem ez a taktika: Putyin alacsony intenzitású konfliktusára Ukrajnában.)

 

Egyik jellemző taktikájuk, amit a járvány közben is több esetben megfigyelhettünk az, ahogyan az ellenzéki oldal kisebb-nagyobb botlásait-botrányait egyrészt felfújják, másrészt addig lebegtetik, ameddig csak lehet, harmadrészt pedig minden lehetséges módon hozzá kötik a támadni kívánt figurákat: lásd például az MSZP-s álmentőst, meg az orvos nélküli idősek otthonát. Közben meg, ha már épp ilyen szerencsésen esett, az önkormányzati bevételeket is megdézsmálták – ami egy ilyen járvány idején még érthetőnek is mondható – a probléma viszont az, hogy vélhetőleg visszaadni nem nagyon akaródzik majd. (Az önkormányzatokat, mint bármilyen független szerveződést, meg alapból nem szeretik, most meg aztán, hogy az ellenzék több fontos városban is átvette az irányítást, vélhetőleg végképp eldöntötték, hogy csak a baj van velük.) Na meg lassan a migráncsok is újra elkezdenek előbújni a föld alól.

 

Figyelemreméltó továbbá, hogy ezek az ősöreg manipulációs technikák is milyen kiválóan működnek manapság is, mindenekelőtt a félelemkeltés és az ellenségkép (migránsok, Soros). Ez pedig szomorú, mert ezeket a történelem során számtalanszor elsütötték már, köztudomásúak (is lehetnének), nem nehéz keresztüllátni rajtuk. Elvileg. Ennek ellenére tömegek veszik be ezeket napról-napra, egy az egyben. Többek között ezért is volna fontos az emberek kiművelése, (amivel az Egyvilág is próbálkozik), és ezért is akarja a politika inkább elbutítani a népet.

 

Így játszadozik tehát Orbán, és nem is csak a néppel: nem ritkán az ellenzéki politikusok is az ő kottájából játszanak, ahogyan a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban is megfigyelhettük. Mindez azonban csak annyi, amennyit a nép eltűr – mert eltűri, annyira azért nincs diktatúra, hogy ha az emberek tényleg akarnák, akkor le ne tudnák váltani őket, forradalom nélkül is. De megvan a kenyér, megvan a cirkusz is, és a népnek sajnos nincs oka úgy érezni, hogy volna olyan, aki ennél kompetensebben tudná intézni az ügyeket.

 

A közpénz jelleghez még annyit, hogy valószínűleg túl nagy lelkifurdalást nem okoz nekik zsebre vágni ezeket az összegeket – hiszen abban a tudatban vannak, hogy „közben azért a dolgunkat is elvégeztük, akkor meg nem megérdemeljük, fiúk?” Ennek kapcsán figyeljük meg a demokratikus rendszer egyik, elég jelentékeny, ellentmondását: azt hogy, ha elvileg, lényegében, nem jár több pénz a kormányzásért, akkor miért akarjon valaki egyáltalán hatalomra kerülni? Miért akarja a nyakába venni egy ország nyűgeit?

 

Mert ellenzékben lenni azért sokkal kényelmesebb, elég csak elégedetlenkedni és kritizálgatni. (Ahogyan a mostani ellenzék is, legalábbis egy része, megelégszik ennyivel. Apropó, mi lett a járvány alatt hallható ellenzéki vészharangokkal? A gazdasági mentőcsomag elégtelenségével, az érettségivel, a kórházak kiürítésével, a diktatúrával? Nem lett semmi, elhallgattak. Rendben, néhány áldozat biztosan volt, akikkel együtt érzünk – de nemzethalál, az nem lett egyikből sem. Ez meg természetesen azt nem jelenti, hogy sok esetben ne lenne jogos a kritika – de kritizálni nem elég.) Mindezzel nem az a célom, hogy igazoljam a korrupciót, csak szerettem volna felvetni ezt a (meglehetősen agyonhallgatott) szempontot, amire szintén ki kellene találni valamilyen megoldást. Lásd még a demokrácia további visszásságait is a könyvben.

 

Egy szó, mint száz, tisztelt ellenzék, kérlek benneteket, hogy ezt a kompetenciát, gyakorlatiasságot, egységet tanuljátok el, és akkor majd lesz esélyetek. Persze csak, ha nem érzitek magatokat kényelemben így is, ha nem elég a langyos víz, a megtisztelő örök második hely.

 

Na, ezt is jól elmondtam, idén hetvenkettedszerre.

 

(Itt üzenném továbbá az indexes srácoknak, hogy véletlenül se rakjátok ki ezt se a címlapra, mert a végén még egyesek szembe találnának találkozni a valósággal – ami kellemetlen lehet, de az első lépése volna annak, hogy javítsunk a helyzeten. Köszi!)

 

(Jaj, egyébként úgy megy ez az Indexnél, hogy csak olyan blogokat raknak ki, amelyeknél engedélyezve van a hirdetés. Nálam alapból nincs, úgyhogy, amikor írok egyet, ahol nem negatív a valószínűsége, hogy kikerüljön, akkor mindig be kell kapcsolnom – miután nem rakták ki, meg újra ki. Nem a legnagyobb tétel – de minek.)

 

(Két szó még annak kapcsán, hogy felmerült, hogy a kormány őket, mármint az Indexet is, kivégzi – amit most, hogy alólam is kilőtték a CEU-t, sajnos már eléggé el tudok képzelni; és értük is hasonló kár volna, mint a CEU-ért. Mert utóbbi sorsából láthatjuk, hogy Orbán nem habozik mindent szét kúrni-fúrni-túrni, ami nem őt szolgálja, amiről úgy érzi, hogy a hatalmát veszélyeztetheti, tekintet nélkül arra, hogy az másoknak, az országnak is, érték. Mert az Index, amellett, hogy fontos szerepet tölt be abban, hogy a hatalmi visszaéléseknek azért legyen valami gátja: a nyilvánosság; amellett, hogy azért határozottan balra lejt; ezek mellett egyben mégiscsak az ország legolvashatóbb és legolvasottabb lapja is – és pont ez az, ami némi reményt nyújt a számukra: az, hogy szerintem sok Fidesz szavazó is szeret másról is olvasni, mint turulmadáron lovagló migráncsokról, és így mindenképpen többeket érintene hátrányosan, nagyobb elégedetlenséget keltene, ha eltörölnék, mint az, hogy mi lett a CEU-val.) (De azért bárcsak kicsit szűkebb ívben sz@rnának a fejemre…)

 

(Végül pedig figyeljük még fel a látványos különbségre, hogy nemcsak mi, hanem a többi kelet-európai ország is lényegesen könnyebben megúszta a járványt, mint a nyugatiak. A lehetséges okokról lásd a linkelt cikkekben, angolul.)

 

 

A NEMZETI KONZULTÁCIÓ

 

Na, ez is, már megint. Egyébként biztos sokan tisztában vannak vele, hogy mik ezek a kérdések, és mire mennek ki valójában, de szeretném, ha valahol explicit módon fel lenne tárva, erről fog szólni ez a rész. (Egyébként, mivel én hajlamos vagyok mindent felszeletelni és kielemezni, ebből a szempontból háromféle embert látok: azokat, akik tudják, mire megy ki a játék, és hasfájásuk van tőle; azokat, akik szintén tudják, de azt mondják, hogy a cél szentesíti az eszközt – de egészen biztos, hogy olyanok is akadnak, akik még mindig képesek komolyan venni ezt az egész „konzultációsdit”.)

 

Mert, csak hogy mindenkinek egyértelmű legyen: ez nem konzultáció, ez egy propagandaeszköz. És véletlenül sem azért küldik ki, mert kíváncsiak a véleményetekre, hanem, hogy ezzel is befolyásoljanak, manipuláljanak benneteket, és amikor konzultációnak nevezik, akkor a szemetekbe hazudnak. Íme:

 

 

1. A járvány újabb hulláma esetén Ön az alább javasolt intézkedések közül melyiket támogatná?

 

Ez és a következő szakmai kérdések, és nyilvánvalóan nem fog számítani (nem is szabad, hogy számítson), az, hogy Józsi bácsi melyiket támogatná. A cél a látszat megalapozása, rögtön itt az elején, hogy számít – pedig nem.

 

2. Ön egyetért-e azzal, hogy a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata.

 

3. Ön szerint szükség van arra, hogy tovább erősítsük az idősotthonok járványügyi védelmét?

 

Naná, hogy erősítsük, miért ne erősítenénk. Értjük: ők gondoskodnak rólunk, az öregjeinkről.

 

4. Ön egyetért azzal, hogy a kormánynak arra kell törekednie, hogy a védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?

 

Naná, hogy arra kell törekedni. Figyeljük meg, hogyan segítenek jól válaszolni azzal, hogy „csökkentve kiszolgáltatottságunkat” – mert ki szeret kiszolgáltatva lenni?

 

5. Ön egyetért azzal, hogy a járvány alatt az iskolás gyereket nevelő családok és tanárok számára legyen ingyenes az internet?

 

Hát persze, hogy az internet. (Emlékszünk a tüntetésre.) Ingyenes. A gyerekeknek meg a családoknak. (Legalábbis ameddig nem nekünk, a válaszadóknak kell kifizetni helyettük.)

 

6. A járvány időben való észlelése és a védekezésre való felkészülés érdekében Ön szerint szükség van állandó magyarországi járványügyi figyelőszolgálatra, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?

 

Miért ne volna szükség? Főleg, hogy a kiszolgáltatottságunkat is csökkenti.

 

7. Ön szerint a járvány elleni védekezés idején a bankok és multinacionális vállalatok is járuljanak hozzá a védekezés költségeihez?

 

A bankok meg a multik? Hát kérdés ez egyáltalán? Sajnos a nemzeti oligarchák hozzájárulásáról valahogy nem szól a fáma. Ők már megmentették Zentét, akinek arca van és neve. Természetesen nem ennek az ártatlan gyereknek megmentése a gond, hanem az, hogy ez is píár, némi elveszett jellegű pénzből finanszírozva. (Bár az is csak rosszabb helyekre kerülhetett volna ennél, az is igaz.) Ja és aztán jött a kérdés, hogy akkor ugye a többi hasonlót is megmentik majd? Na jó – válaszolták – de őket már mentse meg inkább a TB.

 

8. Ön egyetért azzal, hogy ösztönözni kell a hazai termékek, hazai szolgáltatások vásárlását, és népszerűsíteni kell a hazai turizmust?

 

Nem. A hazait, azt soha. (Irónia) Főleg, hogy a vendéglátóhelyek fele már Lölőé.

 

9. Ön szerint a kormánynak a járvány elmúltával is fenn kell tartania a munkahelyvédő és -teremtő programokat?

 

No comment. Mondjuk amennyire a munkások érdekeire eddig tekintettel voltak… Főképp mert, a szavakon túl, a multikkal csak annyira lehet packázni, ameddig még megéri nekik itt maradni, tehát, ha legalább összeszerelő üzemnek meg akarunk maradni, akkor nem nagyon.

 

10. Ön elutasítja Soros György tervét, amely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat?

 

Hát igen, egy kérdés mindenképp kellett, ami Sorossal kezdődik, és a nemzet pusztulásával végződik. Merthogy ugye, itt a nagy vírus mizéria közepette sem feledkeztetek meg a főgonoszról, meg az ő sátáni tervéről, amitől mi egyfolytában megvédünk benneteket? Jobban is teszitek, mert rengeteget költöttünk rá a pénzetekből, hogy az agyatokba véssük… (Egyébként ez egy újabb példája annak is, amikor valami elhagyja az öreg száját, aminek egyébként sincs foganatja, itt meg még hónapokig pumpálják. Amúgy viszont, tegyük hozzá, hogy amikor már explicit módon is felmerül az, hogy az állam úgy vegyen kölcsön, hogy azt sose fizeti vissza, az már valóban eléggé szomorú. Mondjuk implicit módon most is ez van, csak úgy, hogy újabb kölcsönökből fizetik ki a régieket.)

 

11. Ön mit gondol, Magyarország védje meg a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól?

 

Ellenséges! Külföldi!

 

12. Ön egyetért azzal, hogy a kormány továbbra is lépjen fel a bevándorlás ellen, és tartsa fenn a magyar határ szigorú védelmét?

 

MIGRÁNCSOK! Ugye ők is rémlenek még? Nehogy még itt a járvány lecsengésével majd öt percre elfelejtsetek félni. Ez (és az előző) tehát a fenyegetettség érzésének fenntartását szolgálja. (Nem vitatva természetesen, hogy a probléma létezik – csak nem annyira, amennyire sulykolják.)

 

13. Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?

 

Brüsszellel szemben?! Uraim, az öreg ördöggel szemben is! Na, ez az egy talán nem teljesen kamu – de ez sem azért, mintha nem úgy lenne megfogalmazva, hogy ne is lehessen rá másképp válaszolni, hanem azért, hogy legyen mit lobogtatni, ha szembe akarnak menni az Unióval. (Teszem hozzá, hogy, akárcsak a hazai ellenzékre, az Unióra is ráférne egy adag gyakorlatiasság és határozottság, valóban.)

 

Szóval, ha szerintetek megér 5-10 milliárdot, hogy megtudjuk, hány ősfideszes van (amennyien visszaküldik), meg hogy 98 vagy 99% szerint kell támogatni a hazait, akkor ne csináljatok gyújtóst belőle. Istenem, ha ezredennyi pénzem volna az Egyvilágra!

 

 

TRIANON

 

Melynek most volt a 100. évfordulója. (És amelyről, amennyire érzékeltem, méltó módon és mértékben emlékeztek meg.) Hadd reflektáljak rá én is kicsit.

 

Nos, azt nem hiszem, hogy bárki vitatná, hogy Magyarországgal alaposan elbántak – különös tekintettel arra, hogy mennyi felelősségünk volt nekünk a háború kirobbantásában. A sajnálatos az, hogy a világ csak az első nagy háború elcseszettnek bizonyuló „lezárásából” tanulta meg, hogyan kell békét kötni – mi meg (mint rendesen) a vesztes oldalon álltunk. Mert mi is az, amit megtanultak? Az, hogy a vesztest nem szabad megalázni, kisemmizni, mert az rögtön újabb sérelmeket okoz, feszültséget kelt, ami újabb háborúba torkollhat. Akkoriban azonban ez még nem volt köztudomású, a győztesek pedig igyekeztek minél többet kifacsarni a vesztesekből. Persze Magyarország kicsi volt, (és még kisebb lett), ahhoz, hogy rajta múljon a következő világégés – ahhoz azonban bőven elég volt a diktátum, hogy kérdés se legyen, hogy a nácikkal tartunk-e.

 

Hogy az ország kétharmadának elcsatolása durva túlzás, az biztos. Más kérdés, hogy akkor mi lett volna jogosnak mondható. A korabeli Magyarország lakosságának nagyjából fele volt csak magyar, rengeteg nemzetiségi élt benne, akiknek a kollektív jogait nem ismerték el. Az ébredező öntudatukkal e nemzetek önállóságra törekedtek, ami egyrészt önmagában méltánylást érdemel, másrészt a szeparáció a belső ellentéteket is csökkenti. Bizonyos, jelentős, akár területi engedmények tehát tolerálhatóak és időszerűek is lettek volna – de azért nem ekkorák. Kivált, hogy így mennyi magyar került külföldre.

 

A másik meg, hogy mennyire mondhatjuk azt, hogy Magyarország „jogosan” a miénk? Mennyire mondhatja bárki, hogy az ő országa az ő jussa? Lehet, hogy kevésbé, mint elsőre gondolnánk, mégpedig azért, mert a mai népek többnyire úgy kerültek a jelenlegi területükre, hogy elvették azt másoktól: tekintsük csak Amerikát, Nyugat-Európát, vagy akár a homo sapiens-t és a neandervölgyieket. És mi magyarok sem vagyunk kivételek: a Kárpát-medencét sem üresen találtuk, itt voltak már, egyebek mellett, az avarok. (No meg ugye a fehér ló legendája, hogy a legszebb lovunkért cserébe csak egy kis földet, vizet és füvet kértünk, és ezzel mintegy „megvásároltuk” az országot… Na persze. De mondom, ezzel gyakorlatilag mindenki így van, és az elcsatolt területek sem illetik meg jobban azokat sem, akik megkapták azokat.)

 

És most már mit lehet tenni… A szomszédos országok részéről értékelendő, ha gesztusokat tesznek, ugyanakkor az is igaz, hogy nyertesként könnyebb szépeket mondani. Revízióra, a legszélsőségesebbeken kívül, nem hiszem, hogy bárki komolyan gondolna, így 100 év után. Ami felé törekedni lehet, az a gazdaságilag, életszínvonalában egységesebb, politikailag toleránsabb, a népek, nemzetek közötti együttműködésen és bizalmon alapuló Európa, melyben a kisebbségeket tiszteli a többség, (és viszont), és senkinek sem kell elszakítva éreznie magát az anyaországától. (És talán idővel lehet majd egy, bizonyos fokú, közös európai identitásunk is – de az sem holnap lesz még.)

 

(Ja, és tessék még egy egészen trendi materializációja nemzeti tragédiánknak, ha járvány közben elkerülte volna a figyelmeteket.)

 

 

USA ZAVARGÁSOK

 

Ezeket én is csak távolról figyelem, úgyhogy nem akarok a szakértő szerepében tetszelegni, csak a benyomásaimat, a bennem felmerülő gondolatokat írom le alább.

 

Először is azt, hogy (ő magát, a családját meg a közvetlen érintetteket kivéve természetesen) körülbelül mindegy is, hogy maga George Floyd milyen ember volt, meg hogy valóban a rendőr ölte-e meg: ami számít, és amit világosan mutatnak az azóta történtek, azok az elfojtott, és most kirobbanó társadalmi feszültségek a világ legnagyobb hatalmú országában.

 

Ezeknek, szerintem, alapvetően két gyökere van: az egyik a hagyományos faji, kulturális szembenállás – a másik pedig a súlyosbodó anyagi egyenlőtlenségek. Ami az előbbit illeti, bár a megelőző néhány évtizedben nem elhanyagolható erőfeszítéseket tettek, a jelek szerint bőven van még feszültség fehérek és feketék (illetve színesek) közt, melynek minden bizonnyal nem használ sem az illegális bevándorlás, sem a feketék magasabb bűnözési rátája, sem a rasszok eltérő demográfiája, és a fehérek frusztráltsága, hogy belátható időn belül kisebbsége kerülhetnek, legalábbis a nem latinó fehérek. (Ami a bűnözési rátát, a társadalomba való nehezebb beilleszkedést illeti, az egyfelől jórészt a hátrányos társadalmi helyzetükből fakad, másfelől pedig megerősíti a faji előítéleteket – ami aztán fenntartja a hátrányos helyzetet: az ismerős ördögi kör, mely nemcsak Amerikára jellemző.)

 

A másik az anyagi egyenlőtlenségek. Jelenti ez a feketék (hátrányos helyzetükből is fakadó) rosszabb anyagi helyzetét – de az „átlagfehérek” romló lehetőségeit is, ami miatt ők is egyre elégedetlenebbek, és hajlamosabbak csatlakozni a rendszerellenes megmozdulásokhoz: nemcsak a feketék ügye iránti szimpátiáról van tehát szó a részükről. Régi vesszőparipám, hogy az egyenlőtlenségek növekedéséhez, kivált újabban, a globalizáció és a technológiai fejlődés is jelentősen hozzájárulnak – de ha valahol, akkor Amerikában, a hagyományos és igencsak szabadjára engedett piaci erők is komoly szerepet játszanak benne. (Ironikus egyébként, hogy Trumpot is nagyrészt ez az elégedetlenség szavaztatta meg a leszakadó tömegekkel – aki viszont egy őskapitalista, és ha valaki, akkor ő még inkább szereti bedobni a gyeplőt a lovak közé: ami összességében lehet, hogy gyorsítja a gazdaságot – az egyenlőtlenségeket viszont tovább súlyosbítja. Persze függ ez attól is, hogy közben hogyan viszonyul a globalizációhoz, a tőke szabad mozgásához, a szabadkereskedelemhez. Meg hogy Kína hogyan viszonyul ahhoz, hogy ő hogyan viszonyul ezekhez…)

 

Figyeljük meg aztán, hogy mindkét mondott okot, az etnikai, és a gazdasági feszültséget is, az amerikai fehérek javarészt maguknak köszönhetik. (Bár persze a fehérek sem egy egységes csoport.) Először is, ha nem viszik oda a sok rabszolgát, akkor most lényegesen kisebbek volnának a faji feszültségek. (Bár később is volt bevándorlás, az igaz.) Másfelől a kapitalista rendszer, pontosabban a nagyfokú piaci szabadság is választás kérdése volt. És nyilván nem véletlenül döntöttek így, hiszen mindkét aspektusnak megvan a gazdaságilag előnyös oldala: az ingyen (illetve a bevándorlás esetén az olcsó) munkaerő, valamint a piac gazdasági, ösztönző ereje. Az árral viszont, főleg a hosszabb távú következményekkel, sajnos ritkán számolnak az emberek.

 

A következményekről annyit, hogy ami folyik, az szerintem alapból Trumpot erősíti, mert a legtöbben rendre vágynak. Kérdés, hogy ezt az elnök mennyire tudja megadni nekik. (Aki, lefogadom, hogy nem ilyen ciklust képzelt el magának.) Ám a helyzet odaát is az, hogy nincs jobb. (Pontosabban bal: a baloldal, amennyire én innen látom, ott sem sokkal összeszedettebb, mint idehaza.) Tanulság még, hogy a jó ügyeket is túl lehet tolni: ha túlzottan erőltetjük, amit el szeretnénk érni, azzal végső soron magunk ellen dolgozhatunk, mert a rámenősségünkkel, agresszivitásunkkal egyrészt felbőszíthetjük az ellenlábasokat, de még nagyobb baj, hogy elveszíthetjük azoknak a támogatását, akik ugyan nem feltétlen társaink az elvben, de szimpátiával tekintenek az ügyünkre. (Jelen esetben a faji egyenlőségre – de ez másra is áll.) A legtöbb ember számára a törés-zúzás, szobordöntögetés, érthető módon, riasztó.

 

A zavargásokon kívül aztán amellett sem lehet elmenni szó nélkül, amilyen rosszul a járványt kezelik odaát – ami már, így együtt, jelentős presztízsveszteséget jelent a szabad világ vezető hatalmának. (De ha mellérakjuk azt, amit Nyugat-Európában produkáltak, akkor a liberális demokráciák általában véve sem vizsgáztak valami fényesen.) Ez pedig jól példázza a sajnálatos tényt, hogy bizony, bizonyos szituációkban, a diktatórikus rendszerek hatékonyabbak tudnak lenni. (Ami viszont természetesen nem mentség a bűneikre, és nem szabad, hogy feledtesse a hátrányaikat. Akit érdekel, ezen a linken talál egy alapos összefoglalót a demokrácia és diktatúra előnyeiről-hátrányairól. Lásd benne elsősorban a válsághelyzetek kezelését.)

 

Na meg még az, hogy amikor ez megy a világ legerősebb, legszervezettebb országában, amikor a vírus gazdasági következményei miatt tömegeket fenyeget a létbizonytalanság, a lecsúszás, akkor el tudjátok képzelni, hogy majd képesek leszünk a bolygót megmenteni? Ugyan kinek nem nagyobb a kisebb gondja is Föld – pontosabban a jövő generációinak nyomoránál? És itt már nem az absztrakt „jövő” nemzedékeiről van szó, hanem az unokáinkról, illetve egyre inkább a gyerekeinkről… De hát úgyis tudjátok. (Apropó, itt ez a cikk, hogy még egy ekkora gazdasági fékezés is, ami most történt, töredéke annak, amire szükség volna a felmelegedés megállításához. Illetve, bár már utaltam rá, most is elmondom, hogy nem volna elég szimplán fékezni, közben az egyenlőtlenségeket is kezelni kellene, mert lám, most is rögtön a szegények azok, akiket a leginkább sújt a visszaesés – ami azon túl, hogy méltánytalan, a szükséges lassítás ellen is hangolja a nincsteleneket.) Jut eszembe egyébként, hova lett közben Greta?

 

(Meg itt van még egy az amerikai helyzetet illetően, hogy természetesen a kormány ezt a nemzetközi ziccert sem hagyta ki egy kis sorosozásra.)

 

Végül pedig szeretnék még a figyelmetekbe ajánlani egy videót, melyben három másik emberrel beszélgetünk az amerikai helyzetről. Akik benne vannak a Facebook-csoportban, már tudnak róla, és most a többieknek is mondom, hogy ilyen beszélgetéseink rendszeresen szoktak lenni, változatos, többnyire társadalmi témákról. Mostanra összegyűlt már egy pár, elérhetitek őket ezen a linken. A megjelenő oldal tetején a videók linket keressétek.

 

* * *

 

Ha tetszettek a fentiek, terjesszétek, mert a sajtót hiába kérem:

 

Közvetlen Facebook megosztás ezzel a linkkel;

Facebook gombok a honlap alján;

● Vagy a következő linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek, beilleszthetitek:

 

https://www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet

 

Illetve a fórumon hozzá is lehet szólni.

 

Valamint továbbra is várunk benneteket barátságos Facebook-csoportunkba, értelmes érdekességekkel, a könyvhöz képest könnyedebb, de tartalmas anyagokkal. Újdonság, hogy készítettem egy Facebook lapot is, hasonló szellemben. Annyiban más, hogy ide politikusabb dolgokat is kirakok – amit a csoportban, a köznyugalom megőrzése érdekében, inkább nem erőltetek. Ezen kívül a lapot elég lájkolni, hogy lássátok az újdonságokat (beleértve ezeket az üzeneteket is), sőt ha nem vagytok a Fészen, akkor is meg tudjátok nézni.

 

 

EV

 

Mi újság az Egyvilág utcában? Először is szeretnék beszámolni nektek legújabb sajátélményemről, hogy ugyanis megpróbálkoztam a facebook-os hirdetéssel, számomra is hihetetlen módon, pénzért. (Persze túlzásba azért nem vittem, de már 800 Ft-ért is kb. kétezren szembesülhettek az univerzum történetében küszöbön álló fordulóponttal.) Ennek kapcsán először is eléggé meglepődtem, hogy, ahhoz képest nem is kevesen, vagy 100-150-en reagáltak is, lájkolták az FB oldalt vagy belenéztek a videóba, amelyben az előző levelet olvastam fel. Ezen azért csodálkoztam, mert én magam nem sok reklámra kattintottam még életemben, meg, ahogy csak tudom, blokkolom is őket. (Persze ez a reklám más volt, mint a többi.) ;)

 

A másik meg hogy mennyivel egyszerűbben is lehet ezt, mint ahogy egyébként vagyok kénytelen csinálni, a kommentelgetéssel. Hogy akinek van rá pénze, az milyen kényelmesen el tudja juttatni az üzenetét a közönséghez: klikk-klikk, 800 forint (vagy épp 8 milliárd, a profitból, vagy épp közpénzből) – és már ott is vagyok mindenki orra előtt, erőfeszítés nélkül, könnyedén. (Vagy, ahogy óriásplakátokkal szokták elönteni az egész országot…) Meg ahogy le vannak uralva ezek a csatornák, a Fész, a Gugli meg általában a média által, és nem jutsz rajtuk keresztül, ha nem perkálsz. (Az emberek felvilágosítása, összebékítése meg általában a világ megmentése pedig, mint tudjuk, sajnos nem az az ügy, amit bárki támogatna.)

 

Hocc, akarom mondani, nem az az ügy volt eddig. Merthogy: időközben készítettem egy Patreon oldalt, ami arra jó, hogy ilyen hozzám hasonló vállalkozó szellemeket, ügyeket lehet rajta keresztül kisebb összegű, rendszeres támogatásban részesíteni. Úgyhogy, ha tetszik, amit csinálok, itt a lehetőség, én is meg az utókor is igazán örülnénk egy kis támogatásnak. (Meg egy kicsit biztos azok is, akik majd látják a fészes reklámot, amit ebből tudnék finanszírozni, nem is beszélve magáról Zuckerbergről, meg hát a magyar TB-ről.) Sokra természetesen nem számítok, leginkább, mondhatni, semmire – de egyszer már megtörtént az elképzelhetetlen, valaki a múltkor küldött 500 Ft-ot, Paypal-on, tök magától, azt képzeljétek el. Paypal-lal is lehet ugyanis, meg a Támogass oldalon le van írva, hogy még hogyan. (De ha valaki pénzzel nem is, viszont azzal tud segíteni, hogy a jó híremet terjeszti, azért is igazán hálás leszek. Ezen a linken ehhez is találtok némi segédanyagot.) Köszi!

 

Meg még idessetek, mit alkottam: (Bár ez azért nekem vélhetően bizsergetőbb, mint a nagy többségnek.) Egy oldal, amelyen össze van gyűjtve, hogy melyik EV lapot hányan lájkolták, sőt, naponta automatikusan frissül is. Állati, nem? Nekem meg még emailt is küld, szenzációs! ;) Rendesen egyébként a Segítők oldalról érhető el, és nyugodtan próbáljátok ki, hogy tényleg feljebb mennek a számok, ha lájkolgattok, megosztotok. ;)

 

* * *

 

De lássuk most már a művet magát. A mostani rész arról szól, hogy miken múlik az, hogy kik kapják a díjakat, kiket ismernek el, mitől lesz valaki híres. Mert messze nem csak attól, hogy jó valamiben:

 

● Mikből fakad a siker és elismerés?

   ○ A minőségből

   ○ A kritikusok, tekintélyes személyiségek véleményének hatása

   ○ Politika: a nemzet igénye a nemzeti kultúrára, ikonokra. Hogy a különböző politikai oldalak a saját favoritjaikat szeretik díjazgatni; illetve a politikai korrektség, hogy ugyanis nem veszi ki túl jól magát, mondjuk az, ha túlnyomórészt fehérek kapják az Oscart, vagy ha egyik-másik kontinens túl sokáig kimarad az (irodalmi) Nobelból. (És egy teljesen aktuális példa)

   ○ Közfigyelem és elismertség: vagyis, hogy akikre figyelnek, akiket már eleve elismernek, azok könnyebben részesülnek további elismerésekben.

 

● Közelebbről: kik kapják a díjakat, kik nyerik a versenyeket?

   ○ Mert ez sem csak a minőségen múlik:

   Politika, politikai favoritok

   ○ Üzlet, a kvázi pénzért megvehető díjak

   ○ Témaválasztás: különösen a társadalmilag érzékeny témák, és a magas kultúra előnyös helyzete

 

A díjakról még:

   ○ Témakörök, ahol eleve rendkívül szubjektív a minőség kérdése (pl. ásványvizek), és hogy az élbolyban gyakran mindenki gyakorlatilag ugyanannyira jó. („A zsűri máris válságban van, hé 68”)

   ○ A díjak mellékfunkciói, pl. hogy nem ritkán szimbolikus, politikai állásfoglalást is kifejeznek; vagy, hogy magának a díjnak a renoméjára is hatással van, hogy ki kapja, fogadja el azt.

 

● A tanulság, hogy amit elismernek, az nem feltétlenül annyira jó, mint amennyire elismerik; illetve, hogy az el nem ismert dolgok közt is lehetnek jók.

 

A nemzeti és az egyetemes panteon: a kultúrák alapját képező, megdicsőült alkotók és alkotások, melyekkel halandó nem versenyezhet.

 

A hírnév

   ○ A celebek – és a „celebfaktor” mindenkiben, akár pl. közismert, népszerű professzorokban is. A sztárok, celebek, mint árucikkek

   ○ A hírnév megszerzése és fenntartása, a hírnév 22-es csapdája

   ○ A hírnév árnyoldala; például, hogy sosem lehet nyugtuk, az állandó magas elvárások, stb…

   ○ Egyebek: a hírnév korlátozott mennyisége és a felkent alkotók, mint a minőség definíciója

 

Az alkotások „címkéi”, vagyis, hogy magán a művön kívül milyen sokat számít az a fejekben, hogy ki alkotta meg őket, régen vagy csak most készültek, hogy valami eredeti vagy hamisítvány, stb…

 

● Művészeti alkotások és a változó idők

   ○ Értékváltozás: ahogy a művek körül változik a nyelv, változik a történelmi kontextus. Hogy a régi művek általában nem ugyanazt az élményt nyújtják a mai közönségnek, mint a korabelieknek. Ugyanakkor a művek új értéket is nyerhetnek, pl. kordokumentum válhat belőlük.

   ○ Értékállóság: örök témák; és műfajok, melyek csak a divatból mennek ki

 

Szóval, van köztük egy pár, ami ugyan közszájon kering, de leírva, összeszedve nemigen látni őket, főleg hivatalos, „elismert” helyeken nem. (Például, hogy nem biztos, hogy az kapja a Nobelt, aki a legjobban megérdemli.) Mert erről is szól az Egyvilág: az ilyen elsunnyogott igazságok felszínre hozásáról.

 

* * *

 

És, akik még mindig velem vannak, azoknak itt van még egy, ami a kettővel ezelőttihez jobban passzolt volna, de csak most jutott eszembe: a 2010-es évtized legjobb albumai, legalábbis az Index szerint. Azért rakom ide, mert szerintem elég jól illusztrálja azt, amit anno kifejtettem, ahogy az utóbbi időben silányul a felhozatal. (Akkor is, ha ebben a cikkben úgy van előadva, mintha 10 év múlva még legalábbis elővennék ezeket.) Tisztelet persze a kivételnek, mert a Daft Punk album, az speciel szerintem is egészen jó, meg nem is mindet hallgattam meg, de amit igen, abban nagyjából 5 olyan számot (nem albumot) találtam, amit másodszorra is meghallgatnék. (Meg, hogy a fiatalabbak körében divat cikizni azokat, akik szerint „régen minden jobb volt” – a helyzet viszont az, hogy ha nem is szó szerint minden, de azért éppen elég minden ahhoz, hogy ne lehessen egy kacajjal elintézni. Szerintem.) Persze én egy X vagyok, ami lassan a múlt, meg ízlések és pofonok – szóval ítéljétek meg magatok.

 

+ 3 (nem is annyira) régi:

 

Michael Jackson - Stranger in Moscow

Simply Red - Stars

Sickratman - Nesze Hülye Paraszt