ORBANISZTÁN MŰKÖDÉSE ÉS JÖVŐJE; A MEGÉLHETÉS MINDENEKFELETTISÉGE; VLAGYI: MIR ÉS RED ALERT: AZ UKRÁN HÁBORÚRÓL; SZÓKIMONDÁS ÉS MÁRKI-JAY
(111. poszt – 2022.02.24.)
(Ez itt egy korábbi Egyvilág üzenet. Nézd meg a legfrissebbet is, a címlapon.)
Mindig attól tartok, hogy a következő levélben majd nem lesz miről írni, aztán mindig 10 oldal lesz. Most speciel 16 – de ez ne tántorítson el, hiszen, mint mindig, most is a lényeg van benne, tömören, mellébeszélés nélkül és őszintén:
Márki-Jay: Botlásai, és ahogy azokra rárepül a propaganda
Orbanisztán működése: Egy elég alapos összefoglalása a rendszernek, amelyben élünk
Orbanisztán jövője: Mi vár ránk, ha marad a rendszer?
Last minute mozzanatok az ellenzék javára: Az EU bíróság döntésétől a benzinkutasok és a tanárok lázadásáig
Szókimondás: Orbán, Márki-Zay és Móka Miki: Ki mennyire őszinte, mennyire lehet az?
A megélhetés mindenekfelettisége: Mert ez mindent visz, azt is, ha az elit közben szétlopja az országot.
Vlagyi: Mir? Az oroszok, a béke, meg annak a fenntartása Ukrajnában
Red Alert: Az orosz-ukrán háború tanulságai, kilátásai
Cápák a Marson: Pénzemberek bedőlése a hájpnak és a buzzword-öknek az RTL-en.
[Az eredetileg publikált változathoz képest módosítva lett ez az üzenet. A fontosabb változások szögletes zárójelben.]
Tehát:
Mindenekelőtt: bárcsak egyszer ilyen tisztességes emberek vezetnék ezt az országot. Ezen kívül a közgazdasági szakértelmében sem kételkedem, minden bizonnyal tudja, hogyan kell egy vállalatot elirányítani, és az ország kasszáját is rá lehetne bízni. Ezekkel nincs is gond. A gond az, hogy odáig el is kellene jutni – ehhez pedig nagyobb politikai és diplomáciai érzékre volna szüksége.
Nem csak nekem tűnt föl, hogy folyamatosan magyarázkodnia kell az elszólásai miatt. Egy-két alkalommal ez még rendben is volna – de amikor minden hétre jut belőle, akkor már kezd kínossá válni.
Az egyik problémája a rossz szóhasználat és megfogalmazás. Merthogy lehet az rendben, amikre gondol, amiket ki akar fejezni – az sem mindegy azonban, hogy valaki hogyan mondja el azt, amit el akar mondani. Például amikor fasisztákat emleget, vagy a gombák trágyával etetése, vagy amikor hosszas magyarázkodásba kezd, amelynek a közepén a hallgatóság vagy elveszik, vagy elalszik. Már hogy az elsőnél az lett volna a lényeg, hogy az ellenzék nem akarja központilag előírni, hogy ki mit gondoljon; a másodiknál a kormány népbutító gyakorlata; a harmadiknál meg, hogy pontosan kifejtse az összetett álláspontját valamiről. Csak hát kit érdekel az, hogy ő mire gondol ő pontosan. A nép tudatáig többnyire csak egy-egy félmondat jut el – meg a Fidesz is rögtön előkapja az ollót, amellyel kivágja a leginkább félrement szavakat.
A másik pedig Márki eltökélt szókimondása, hogy ő nem köntörfalaz, kimondja az igazat úgy, ahogy van. Ez ugye, alapból, szimpatikus is – egészen addig, ameddig az igazság nem lesz nekünk kellemetlen, bántó vagy ijesztő, amit sokan nehezen viselnek. Mondjuk, amikor rezsicsökkentést kritizálja – hiszen akar bárki is többet fizetni? Nem akar. Külön említendő, a kettő kombinációja, amikor kellemetlen igazságokat közlünk kellemetlen módon. Azt, hogy az emberek többsége, nos, valóban, nem az eszével hódít – úgy, hogy leostobázzuk őket. Főleg, amikor nekik kellene megválasztani bennünket miniszterelnöknek. Sajnos a politikában, egy demokráciában különösen, nem lehet egyszerűen az emberek arcába vágni az igazságot, a legjobb szándékú politikus is kénytelen navigálni, megalkudni, ha el akar érni valamit, diplomatikusnak lenni – mert egyébként azok győznek, akiknek nem okoz lelkifurdalást pofátlanul hazudni sem.
Mert ilyenek az emberek: nem viselik el az igazságot, kellemes illúziókat és ígéreteket akarnak, és nem akarnak gondolkodni sem, egyszerű válaszokat akarnak a bonyolult kérdésekre is, és aki megpróbál belemenni, azt egyrészt nem értik, másrészt rögtön gyanús is lesz, hogy mit kavar ez itt.
A Fidesz propagandagépezete pedig minden kikezdhető botlásra rámozdul, teljes erővel nyomatja, és el is spájzol örök időkre minden szót. Meg hát, a mai világban, amikor mindenhol ott van egy hangfelvevő, amikor egy gombnyomás és az egész világ értesült minden bakiról, amikor ha egyszer felkerül valami az internetre, soha el nem tüntetni senki: ilyen körülmények között még magánemberként is jobban tesszük, ha odafigyelünk. Nem hogy Don Quijote-ként, aki a Fidesz teljes árstoppos dízellel hajtott úthengerével készül megküzdeni.
Hozzá kell tenni, akármit és akárhogy mondana is Márki, mindenből össze lehetne vágni úgy a betűket, hogy az felháborító legyen. Márkinak azonban így is kínosan ügyelnie kellene minden szóra, hogy ne szállítsa önként a muníciót az ellenségnek – amit Orbán már jól megtanult. Ha lehet, nem is nyilatkozik, és amikor igen, akkor is csak az alákérdezős lakájmédiának – meg hát egyébként is sokkal rutinosabb. Sajnos Márkinak ebbe is menet közben kellene belejönnie, és félő, hogy nem lesz rá lehetősége. Pedig e.u. 15-ben (elkxrtuk után 15-ben) igazán tudhatta volna már előre, hogy az ember három óvatlan mondattal örökre elintézheti magát…
Továbbá problémája Márkinak a szavaiban kiütköző indulatossága. Nem mintha nem volna oka rá, de éretlennek hat vele. És mindenkiben fel szokott menni a pumpa, viszont közemberként is tudjuk, hogy számoljunk el tízig – politikusként meg egyenesen kötelező higgadtnak maradni. Csodálom is őket egyébként, a fideszeseket is, amilyen nyugodt hangnemben képesek válaszolni a legprovokatívabb kérdésekre is.
Ezen kívül valakinek nagyobb tehetsége van a szónokláshoz, valakinek meg kisebb. (Bár mintha az utóbbi hetekben már Márkin is tapasztalható volna bizonyos fejlődés, kevesebb kínosat mond – és többet ígérget. Sajnos ez kell…)
Mindezeken felül Márkinak még egy középsúlyos szakemberitisze is van. Hogy mi? Mindenekelőtt szögezzük le: a jó szakember természetesen nagy érték, jó ember, intelligens, a szakmájához is kiválóan ért. Csak azon kívül van meglehetősen elveszve – ami, többnyire nem is baj, egészen addig, ameddig a saját területén belül mozog.
Különösen jellemző, hogy a műszaki, technikai szakemberek empátiája nincs a toppon, humán ügyekben tipikusan nem igazán vannak otthon, nem tudják, nem érzik, hogy hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek az emberek, mi fáj nekik, mitől félnek, mitől sértődnek meg. (Mellesleg a tudományágak felosztása sem véletlen reál és humán területekre; valamint, hogy rendszerint a férfiaknak a reál, míg a nőknek a humán oldaluk az erősebbek. Csakis átlagosan, természetesen, csakis átlagosan, merthogy közben annak is folyamatosan a tudatában vagyunk, hogy mi a sztereotípia, és ezt a hibát is erősen igyekszünk elkerülni.)
Márkin is az látszik, hogy jó közgazdászként felvillannak előtte a képletek, (A vírus több nyugdíjast ölt meg. + A nyugdíjasok közt több a Fidesz szavazó. = Mitől lenne a Fidesznek több szavazója.), és az összefüggések (Árszabályozás --> Túlkereslet --> Hiány --> Szakmaiatlanság), azt azonban már nem vonja ki az összegből, mielőtt kinyitná a száját, hogy hogy hangzik ez, milyen hatással lesznek ezek a nyers tények a hallgatóságra. (Rémület és felháborodás. Bár olyan is van, akinek tetszik: a Fidesz propagandaosztálya.)
Ami a hatósági árak szakmaiatlanságát illeti, egy másik szakmát, a politikát tekintve, éppen hogy olyan, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva – és most pont ebben a szakmában kell győzni: választást kell nyerni, nem közgazdasági vitát. Bár mondjuk, az azért politikailag se venné ki jól magát, ha odáig fajulna a dolog, hogy komoly hiány meg feketepiac legyen a dologból, és már most vannak ennek kezdeti jelei– de a választásig azért ki lehet húzni valahogy, majd a MOL átveszi a becsődölő maszek benzinkutakat. Illetve azt is kikövetkeztethetjük az esetből, hogy boltosból kevesebb van, mint vásárlóból: merthogy amit most megspóroltok, azt tőlük kapjátok, nem a haza atyjától.
(Apropó, honnan lehet tudni, hogy egy benzinkútnak még így is megéri? Hát abból, hogy 479,9-ért adja, nem 480-ért. Bár lehet, hogy csak megszokásból vonják le azt a tíz fillért…)
A népet, akiket nem sokat izgat az árstop szakmaiatlansága, akiket meg lehet ijeszteni a fizetős egészségügynek még egy távoli gondolatával is, akiknél egy zsák krumpli sem mellékes abban, hogy kire adják a voksukat, a szegény embereket, akik valóban a lét létminimumon egyensúlyoznak, őket természetesen nem hibáztatom. Valóban elég baj, hogy tömegek vannak ilyen helyzetben. De vajon mindenki így gondolja? Nos, ez nem is annyira biztos: figyeljük meg ugyanis, hogy milyen hasznos egy szegény, függésben tartott nép, ha pénzzel akarjuk megvenni őket: így ugyanis olcsón kaphatók.
A másik, hogy az emberek jó része nem nagy eséllyel indulna a Nobelért – ami lehet, hogy fáj, de ettől még igaz – viszont az is, hogy ettől még jó emberek. Ezzel együtt azonban ez a másik, ami manipulálhatóvá teszi őket, mert a sötétségben tartott embereket könnyű becsapni, rávenni arra, hogy azt gondolják, azt tegyék, arra szavazzanak, akire mondjuk. Ezért nem bánja az, aki csak hatalmon akar maradni, ha a nép szegény és buta, ezért nem is igyekszik túlságosan változtatni ezen, ezért hagyja lepusztulni az iskolát, ezért felel meg neki, ha megmaradunk összeszerelő üzemnek. (Apropó, a gyáripar egyik nagy találmánya az volt, hogy szállítószalag-munkásnak a képzetlen munkaerő is megfelel, két csavar meghúzásához nem kell mesterember.)
Visszakanyarodva Márkihoz, a krónikus szakemberitisz másik jellemző tünete, hogy az elméletet ugyan kenik-vágják – az elmélet és a gyakorlat közti gyakorta jelentős különbséget viszont már nemigen sikerül áthidalniuk, nem látnak ki a képletek mögül, az elefántcsont-toronyból, nem ismerik a mindennapi valóságot, annak piszkos módszereit és általában a gyakorlatot. (Bár Márkinak speciel e tekintetben lehetnek már tapasztalatai – az egyszerű nép megszólítását, kezelését viszont még láthatóan gyakorolnia kell. Apám szokta mondani nekem, hogy többet kéne beszélgetnem egyszerű emberekkel, már hogy a könyvet úgy írjam aztán, hogy számukra is befogadhatóbb legyen, jobban tükrözze a valóságot. Nos, talán Márkinak sem árt meg most némi kimozdulás a hódmezővásárhelyi, viszonylag nagyvárosi polgárság, illetve a vállalati igazgatóságok, szakemberek köreiből.)
És nemcsak Márki, mostanra az egész baloldal igencsak elszakadt az egyszerű néptől, nem tudja kezelni, nem tudja megszólítani őket; programpontjai, a zöld gazdaság, az euró, a nemi kérdések nem nagy vonzerővel bírnak, esetenként egyenesen taszítólag hatnak rájuk. Közben Orbánnak a (nem népnemzeti) polgársággal, értelmiséggel nem is kell foglalkoznia, átlép rajtuk, sőt maga ellen fordítani sem fél őket – amit meg is tehet, hiszen az egyszerű népből van több. Majd fog itt ő udvarolgatni, amikor egyszerűbben is megoldhatja. Az egyszerű nép kezelésének, valójában nem túl bonyolult módszere viszont központi eleme Orbanisztán működésének. Azért, mert ennek a rendszernek ők a fő tömegbázisa, azért mert őket lehet könnyen, olcsón és egyszerűen megnyerni, manipulálni.
Lássuk, hogy néz ki Orbán gondosan felépített gépezete a maga egészében.
(A Youtube-on is meg lehet hallgatni.)
1) Az embereknek két dolog kell: kenyér és cirkusz.
● Kenyér
○ Rezsicsökkentés
○ Gyári munka a népnek az összeszerelő üzemekben, állami építkezések; egykulcsos adó a szakembereknek; Közmunka annak, aki sehova nem kell.
○ Választási osztogatás (Nyugdíj, SZJA, hatósági árak)
A rezsicsökkentés az alacsony piaci árak miatt egészen eddig nem is került pénzbe – most viszont, hirtelen kérdés lett, miből finanszírozzák. Szerencsére a választások közel vannak, addig hitelből is ki lehet húzni.
„A segély helyett munka” elvével egyet lehet érteni: ez egyrészt annak is jót tesz, aki nemcsak a lábát lógatja, másrészt legalább a köz érdekében is tesznek valamit. (Más kérdés ennek a munkának a hatékonysága…)
● Cirkusz
Egyfelől megtanulták, hogy az internettől el a kezekkel, másrész tucat számra veszik a megvásárolható celebeket, a nemzeti rockereket, meg az élsport is jó volna erre – ha működne.
2) Kommunikációs módszerek
A népre a következőképpen lehet hatni:
● Egyszerű megfogalmazás. („Pénz. Migráncs. Buzik.”)
Ellentétben például Márki terjengős üzeneteivel, magyarázkodásával.
● Ismételgetés. („Migráncs, migráncs, migráncs, migráncs”…)
Reggel, délben és este.
● Az érzelmekre hatás. („Féljél, mert migráncs!”, „Féljél, mert áremelés!”, „Féljél, mert buzik!”; A gyerekek, akik egyrészt a minden, másrészt meg megvédjük őket a buziktól. Valamint Orbán, mint a nép atyja és gyermeke egy személyben.)
Ellentétben az észérvekkel, amiket nehéz felfogni, és gyakran nem is lehet három szóban letudni őket – így pedig rögtön gyanúsak az egyszerű embernek, hogy mit mismásolnak ezek itt.
● Vizualitás
Avagy „egy kép többet mond ezer szónál” – meg hatásosabb is. Lásd pl. Soros nem épp hamvas arcát minden utcasarkon – vele szemben meg Márki monológjait, melyek lehetnek bármennyire igazak, ésszerűek és részletesek: csak annál rosszabb.
3) A média leuralása
● A közmédia kisajátítása
● Sajtófelvásárlások, KESMA
A kommunikációs csatornák uralása kulcsfontosságú a sikerhez, mert aki ezekhez nem fér hozzá, az el sem tud jutni a közönséghez. (Ahogy ez az üzenet sem, ha nem adjátok tovább.) A közmédiában az is a jó még Orbánnak, hogy ingyen van neki, mi fizetjük az ő propagandáját, közpénzből. Az ellenzékiek is.
4) Egység
● Egy vezér
● Egy párt
● A tömegbázis egysége
Ez a másik nagy tromf Orbán kezében, amellyel a megosztott ellenzék nem tud mit kezdeni. A tömegbázis egységét támogatja elsősorban a nemzeti eszme, amelyhez fogható egyesítő ideája szintén nincs a baloldalnak; illetve a sport és a sportsikerek is segítenék.
Valamint:
● A kommunikció egysége
Ahogy központilag irányítják, összehangolják, hivatkoznak egymásra, stb…
(Kedvencem, amikor a Kossuthon a Déli Krónika jelenti, hogy az Origo mit írt – értitek, mintha nem ugyanaz volna a kettő. Ez amúgy egy bevált dezinformációs technika, talán az oroszok találták ki, de tökélyre ők fejlesztették: hogy ugyanis sok különböző hírforrást, újságot, TV-t, blogot, trollhadsereget tartanak fönn, melyek egymásra hivatkoznak, és így úgy tűnik, mintha több forrás állítaná ugyanazt – pedig egy lukból fúj minden szél. Meg ezek a biorobot bemondók, riporterek itt a kormány médiában… Na mindegy.)
Az egységes kommunikáció, meg amiket az előző pontokban láttunk, módszereiben és szervezetileg is, igencsak profi kommunikációs – manipulációs komplexumot alkot.
5) Utánpótlás
● Fidelitas
● Közszolgálati Egyetem, a csinovnyikképző
● MCC, az elitképző
Miközben a közoktatást, ha nem is direkt módon, hagyják lezülleni, legalábbis finoman szólva nem kezelik prioritásként. Láthattuk: a hatalomnak az a jó, ha a nép nem gondolkodik.
(Valamint hogy a gimnáziumok helyett a szakképzés felé terelik a fiatalokat.)
6) Ideológia háttér
● Alapjogokért Központ, Szánthó Miklós és társaik: hazai intézmények és „gondolkodók”
● Külföldi ideológusok
Akik időről-időre megjelennek a Karmelitában. (Azt is tudjuk, mik az ideológiák általában: racionálisnak beállított, de javarészt leegyszerűsített és összességében hamis gondolati rendszerek…)
7) Az ellenzék eltiprása
● A folyamatos propaganda és uszítás ellenük
● Már csírájában rászállni a szóba jöhető ellenfelekre
● A fő ellenfelekre pedig teljes erővel
● Kiegészítő zaklatásuk, ellehetetlenítésük (számvevőszéki vizsgálatok, intézményeik vegzálása)
(A CEU elüldözése annyiból tartozik ide, hogy az ő fejükben az egy kifüstölendő libsifészek és politikai kiképzőközpont volt – valójában vajmi kevéssé. Az SZFE-vel hasonló volt a helyzet, bár azt nem megsemmisíteni akarta Orbán, csak az uralma alá vonni.)
8) Ellenségkép
● Soros
Azt tudjuk, milyen hasznos tud lenni a politikában egy (vélt vagy valós) ellenség. A Fidesz mindenekelőtt Sorosban kreálta meg ezt vélt ellenséget. (Futottak még: Brüsszel, az ENSZ és a nemzetközi baloldal – ezeknek azonban nincs olyan fotogén, a Csillagok Háborúja főgonoszát elég jól közelítő ragyás arcuk, mint Sorosnak. Arra viszont kínosan ügyelnek, hogy az antiszemitizmust ne lehessen rájuk sütni.) Illetve hazai mumusnak itt van még Gyurcsány, aki nemcsak elkxrta, de még árat is emelt. (Hiába indult pontosan ugyanúgy komcsinak, mint Orbán.)
9) „Permanens forradalom”
● A nép megosztása, a feszültség folyamatos fenntartása
Mellyel állandó készültségben tartja a saját tömegbázisát. Vegyük észre azonban, hogy a megosztottság egyszersmind le is gyengít minden csoportot, a nemzetet is. Nem beszélve arról a keserűségről, amit a népnek okoz azzal, hogy egymás ellen hergel bennünket.
10) Tőke és befolyás
● Az állami források felhasználása pártcélokra.
Miközben az adók beszedéséről is gondoskodik. (Ami önmagában jó – kár hogy egy ilyen rendszert finanszíroz belőle.) A világbajnok ÁFA + jelentős jövedéki adó. (Hogy az SZJA viszonylag, de főképp a társasági adó alacsony maradhasson.)
● A fontos állami pozíciók elfoglalása. (Ügyészség, Alkotmánybíróság, MNB, Médiahatóság, stb…)
Bár a renitens Matolcsyt azért szívesen elfenekelné mostanában, meg a bírók és rendőrség is beleköpnek még időnként a levesbe.
● A közvagyon kiszervezése, egyetemi „modellváltás”
Hogy akkor is megmaradjon a befolyásuk, ha leváltanák őket.
● Magánvagyon-felhalmozás (Lölő, NER)
Mert mindig jó, ha van mihez nyúlni – meg hát Rod Stewart-ot is ki kell fizetni valamiből.
● Az EU-s források kiszivattyúzása, lenyúlása és a pártérdekeknek megfelelő kiosztása
Speciel azt, hogy az Unióból elhozza, amit lehet, jól csinálja – megint csak más kérdés, hogy mire használja fel. Hogy ugye nemcsak azzal jár jól, amit maga rak zsebre, hanem azzal is, amit párthűségtől függően oszt ki pl. az önkormányzatoknak. Meg a vállalkozók és a nép se sokat nézi, hogy honnan jön, ami neki csurran. (Lassan az EU is elkezd végre tenni ez ellen valamit.)
● Trafikzsoldosok és egyéb kedvezményezettek
Pl. a gazdák, akik a NER mércéhez képest kicsit, önmagukhoz mérten viszont jelentős pénzeket, üzleteket kaptak. Nyilván ez a krumpliosztáshoz képest egy fokkal nagyobb tápolás arra is jó, hogy, úgymond középszinten is kiépítsenek egy hűbéri bázist.
11) Külföldi helyezkedés
● Haverkodás a világ autokratáival: Putyin, Kína, a türkök és Bolsanaro
Mert mindenkinek kell egy-két barát. (Bár a türköket még csak-csak, valamennyire talán Putyint is, de Kínát meg Trumpot nem sokat izgatják kishazánk kis helyi terminátorai.)
● EU
Kifelé (a hazai hőzöngéshez képest) tompítottabb hangnem, annyira azért jóban maradni velük, hogy a pénz lehetőleg ne álljon meg. Közben azért szervezkedés az euro-szkeptikusokkal.
● Németek és a multik
A biznisz és a bizniszbarát környezet fenntartása számukra, összeszerelő üzemi céllal. (Olcsó munkaerő, megnyirbált munkavállalói jogok, alacsony adók)
● Külföldi celebek, showman-ek
Chuck Norris-tól, Tucker Carlson-ig, illetve, most egy időre legalábbis, Trumpot is inkább ide sorolhatjuk.
12) Hibakezelés
Mert azért van homok a gépezetben. (Meg homokos is.)
● Egységes, kiszámított intézkedések
Lásd a fiaskók utáni rendszeres egy nap csendet, ameddig kiforgatják a narratívát. Plusz az egységesen irányított sajtójuk.
● A kellemetlen ügyek agyonhallgatása
Pl. a Pegasus-ügy kapcsán, vagy épp hogy a járványban itt haltak meg a világon a negyedik legtöbben. Mert nemcsak a csodák tartanak három napig.
● Amikor elkerülhetetlen, gyors és határozott reagálás.
Pl. ahogy Szájert sietve lekapcsolták mindenhonnan.
● Terelés, gumicsontok
Lásd mondjuk a Városháza-ügyet. És ennek a nevetségessége: hogy hónapokig kell hallgatni, hogy mennyire mérhetetlenül botrányos egy amúgy meg sem történt ügylet, ami nem is saját zsebre ment volna – miközben a másik oldalon egy évtizede megy a szabadrablás…
Valamint Karácsony a buszsávban. Hát igen, mikor mi akad. Miközben Lölő, a világklasszis vállalkozó, jó érzékkel 400 milliárdot vágott zsebre az ország pénzéből…
● Tanulnak a hibákból
Ami egy nagyon hasznos tulajdonság egyébként. Mondjuk, ahogy az internetadós tüntetések óta ők lettek a szociális netcsomagok és a laptoposztogatás bajnokai. Illetve ennek az egész rendszernek a kiépítése is, már hogy Orbán első ciklusában kvázi normális állapotok uralkodtak, de rajtavesztett: el is határozta, hogy ezt a hibát nem követi el még egyszer.
13) Szorgalom
Szintén, ahogy ezt az egészet összerakták és működtetik. Mondom, ami a puszta ügybuzgalmukat illeti, sokan példát vehetnének róluk.
* * *
Figyeljük meg, hogy mindez azért nem rakétatudomány. (Bár agysebészet, pontosabban agymosás, az van benne.) Szóval, hogy ezek lényegében tankönyvi dolgok, régi, jól bevált technikák. (Mondjuk a nagy többség nem ismerni fel őket, akkor sem amikor vele szemben alkalmazzák azokat, hogy iparszerűen terelgetik, manipulálják a népet és őt saját magát is.) Meg az is igaz, hogy ismerni a módszereket egy dolog – megszervezni meg egy másik, ahhoz oda kell tennie magát az embernek.
(Ha kimaradt valami, írjátok meg és kiegészítem, hadd legyen meg itt együtt az egész gyönyörű felépítmény.)
Ez tehát egy tank, egy úthenger, az a szervezettség, aminek az ellenzék a poros nyomában sincs. Milyen kár hogy mindez az energia, szorgalom és lelemény mindenekelőtt egy érdekcsoport hatalmát és jólétét szolgálja, nem pedig az országét… És ezt azzal legyőzni, hogy mi majd jófiúk leszünk…
Nos, most az egyszer nem lett volna, (nem lenne?) lehetetlen – azért, mert most minden együtt van: a járvány, az infláció, a populisták nemzetközi térvesztése, a kormány sorozatos mellényúlásai és minden korábbinál arcátlanabb korrupciója. Ha most ezek mellé lenne még csak egy kicsit rutinosabb vezető, és egy valóban egységes, szervezett ellenzék, bőven elég volna. A megosztottságuk azonban továbbra is rengeteget ront az esélyeiken. Az előválasztás, meg a kerületenként egy-egy jelölt értékelhető fejlemények – de azért messze nem az igazi. (Meg ezek a Gattyánfélék, ha meg se születtek volna, és még a kutyapárt is, aki most megmutatja, hogy a szíve mélyén ő sem különb.)
A jelen után nézzük, milyen jövő vár Magyarországra, ha ismét Orbán győz. Ha most úgy csinálnám, mint a propagandisták, akkor azt mondanám, hogy borzalmas és maga pokol – ám ez nem volna igaz.
A minimális meglesz a népnek is, lesz enni, lesz fűtés, a határt is megvédik, lesz TV, Philippe filmekkel, Bagi-Nacsával. Lesz tűzijáték. És a vég nélküli propaganda, ami a csövön kifér. És sokan vannak, akiket ez nem is zavar, akiknek ennyi elég is. Minél inkább szegénységben és sötétségben van tartva a nép, annál többen.
(Illetve lesz Rod Stewart is, de ő csak Lölőnek, privátba, mert a jelek szerint szintén nem 100-as Bigének is el fog fogyni a pénze rá. Ha ehhez hozzárakjuk még Gattyánt, akinél két lehetőség van: vagy Fidesz bérenc, vagy nem komplett, akkor láthatjuk, hogy veszi el a pénz az emberek eszét. Inkább örüljetek, hogy nem kell ezekkel vegyülnötök.)
Lesz munka is, munkásként a multik futószalagja mellett, vagy béresként az új földesurak földjein, vagy közmunkásként, ahol a vazallus polgármesterek kezéből kapjátok a minimálbért, és hálából rájuk szavaztok. Közben az új arisztokrácia tömi a hasát a munkátok gyümölcsével, ti pedig ott hajbókoltok majd a lehulló morzsákért.
Dolgozni tehát lehet majd, éhen se haltok, meg se fagytok. Csak két dolgot nem lesz itt érdemes csinálni: tanulni és vállalkozni. Mert nem a tehetség és a szorgalom érvényesül majd, hanem a rendszerhűség. És ennek nemcsak a tehetséges és szorgalmas embereknek isszák meg a levét, akik jobban teszik, ha idejében elhúznak, nem csak ők szenvedik majd meg a kegyúri rendszert – hanem az ország is, amely megmarad egy leszakadó, bezárkózó, elszegényedő poros kis hátsó udvarnak, a nagyok árnyékában. Persze mit csodálkozunk? Ez eddig is így volt. Számoljuk meg, hányan lettek itthon Nobel-díjasok, és hányan külföldön, és a teljesség kedvéért adjuk hozzá Karikó Katalint is. Aztán meg majd büszkélkedünk velük, ha hazalátogatnak.
Meg azt sem mondom, hogy a mostani ellenzékkel biztosított a fényes jövő, és mindennek az ellentéte. Igazatok van, amikor azt mondjátok, hogy oké, a Fidesz se egy leányálom, de hol van egy épkézláb alternatíva.
Erre azt tudom mondani, hogy a mostani választáson ennél többről van szó. Mert ha most maradnak, akkor a remény is sírba száll, hogy belátható időn belül megszabaduljunk a maffiától. Éppen ettől más ez a mostani választás, mint az előzőek: mert most minden együtt van, ami együtt lehet, a körülmények, meg az ellenzéktől elképzelhető legnagyobb erőfeszítés is. (Egyetértek, bárcsak többet is el lehetne képzelni.) Szóval, ha most nem, akkor kb. soha. És akkor Orbán meg a NER most már végre tényleg kényelmesen elterpeszkedhet ebben a jó kis langyos pocsolyában, jó ideig nem lesz félnivalójuk. Talán nem örökre – de ameddig Orbán át nem költözik az örök vadászmezőkre, addig elég valószínű. (Mert a Fidesz környékén sem látszik olyan figura, aki az örököse lehetne. Majd. Valamikor sokára.) Addig viszont szolgálhatjátok őt és vadásztársait itt, az új feudalizmusban.
(És ahogy egyre inkább megszilárdul a helyzetük, annál kevésbé lesznek elképzelhetetlenek olyan lépések a részükről, melyeket most még nem mernek megtenni. Például az, hogy kivezessék az országot az EU-ból – hiszen egyre több bajuk van vele, meg most már a pénz is nehezebben jön, szóval nem elképzelhetetlen, hogy egyszer csak vesznek egy nagy levegőt, elindítanak egy jó kis propagandakampányt, és ugranak. Láttuk is már egy hasonló történetnek a valóra válását: a CEU elüldözését…)
A fideszesek szektás részének természetesen hiába is beszélnék, úgyhogy most a gondolkodó jobboldaliaknak mondom, hogy tudom, hogy ti is látjátok Orbán rendszerének a bűneit és hibáit. Tuti biztos, hogy nem lenne ez a szervezettség, ha az ellenzék nyerne, ebben igazatok van, de lopás is kevesebb lenne, és most itt van ez a jobboldali érzelmű, gyakorlatlan, de tisztességes jelölt, aki megérdemelne egy esélyt a Fidesz 12 éve után. Egyúttal Orbánnak és a sleppnek is adhatnátok egyet a szájára – szerintem szerintetek is megérdemelt módon, hogy nem tehetnek meg bármit, nem rabolhatják ki az országot, nem hülyíthetik annak népét következmények nélkül. Aztán, ha nem jön be, négy év múlva legfeljebb visszaengeditek őket.
(És a slepp alatt természetes, hogy NEM az egyszeri Fidesz szavazót értem, hanem a Lölőt, a NER-t és a többi nagykutyát.)
Mert a tisztesség nagy szó, és oly kevesekben van meg azok közül, akik feljutnak a csúcsra. És nem is csak azért lenne fontos a tisztesség, mert kevésbé korrupt módon intéznék az ország ügyeit, hanem azért is, mert lefelé sem az sugározna, hogy egyvalamitől függ a boldogulásod, a nyelved hosszától. Ami meg még hiányzik, intelligens ember lévén, remélhetőleg beletanulna Márki, az igyekezet láthatólag ott van benne, és némi fejlődés máris tapasztalható. Felszabadító lenne: mint egy új rendszerváltás. (És komolyan, nem hogy ez volt az az állapot, amiből anno 89-ben ki akartatok törni? Állítólag? Ja, hogy az vörös volt, ez meg nemzeti színű…)
Én meg, realista ember lévén, ezzel együtt sem fűzök sok reményt a dologhoz, tudom mi a helyzet, tudom, hogy működnek az emberek, hogyan programozzák őket, milyen gombokat kell megnyomni rajtuk. És Orbán most meg is nyomta az összeset.
● Néhány mozzanat az ellenzék javára
○ Az EU bíróság ítélete
Mely szerint jogállami feltételekhez lehet kötni az EU-s pénzek a kifizetéseket. (Hogy ne lopja szét az „elit”, és mert folyamatosan Brüsszel ellen hadakoznak. Ti pénzelnétek olyanokat, akik így viselkednek?) Effektív hatása ennek csak később fog érződni, de a hír eljut az emberekhez. És a pénznél kevés jobb érv van.
○ Hiányjelenségek a hatósági árak nyomán
Hogy több helyen korlátozzák már a boltok meg a benzinkutak a vásárolható mennyiséget. Ez pedig bosszantó és régóta nem tapasztalt jelenség.
○ A tanárok mozgolódása
Ahogy néhányan, később talán többen is, azért is elkezdtek sztrájkolni, tiltakozásul arra, hogy rendeletben írták elő nekik lényegében azt, hogy nem sztrájkolhatnak. A tanárokkal pedig sokan kapcsolatban állnak, a szülőkre is hatással lehetnek.
○ A NAV lecsap Iványi Gáborra
Pontosabban az Oltalom Karitatív Egyesület-re – és lecsapni valamire, aminek ilyen neve van, így választás előtt, hát, nem túl szimpatikus. (Gondoltam is, ki lehet vajon a NAV-nál, aki ennyire utálja Viktort? Hacsak nem találnak tényleg égbekiáltó dolgokat, persze.)
Már hogy mostanában ez divatos, Orbán és Márki is erre hajaz. (Meg Trump is, meg én is.)
Orbán, aki kimondja, hogy a migráncs az migráncs, az anya pedig nő, ugye. Kétségtelen, hogy az elpécésedett világban vannak igazságok, amikről inkább nem beszélnek, letagadják őket, hogy nehogy megsértsenek egyeseket, nehogy feszültséget keltsenek. Ennek a túlzásba vitele joggal kelt visszatetszést sokakban, aki pedig ki meri mondani, hogy a császár meztelen, az aztán a bátor őszinte ember.
De nem, úgy általában Orbán sem őszinte, illetve csak addig a pontig az, ameddig a saját érdekeinek megfelel, ameddig az mondhatja a népnek, amit az hallani akar. Azon túl azonban ő szinte a feketét is eladja fehérnek, hogy hiába Magyarországon a második legalacsonyabb a fogyasztás az EU-ban, a gazdaság dübörög, a mostani osztogatásnak semmi köze a választásokhoz, ő maga a nép egyszerű, kispénzű gyermeke, korrupcióról szó sincs a kormánynak még a közelében sem, vagy ahogy a Pegasus-ügy kivizsgálását szabotálják, az egész Soros-propaganda, hogy a nemzeti konzultációkat azért tartják, mert kíváncsiak az emberek véleményére, stb, stb… A sor végtelen.
Márki ezzel szemben megpróbálkozott azzal, hogy ami a szívén, az a száján, akkor is, ha fáj – amivel egy gond van, az, hogy fáj. (Hát még, ha a Fidesz ráerősít.)
No és az én saját szókimondásom, mint itt ebben a levélben, és a korábbiakban is. (Meg a könyvben is, bár ott azért hűvösebben és sosem politizálva.) Szóval, hogy ez az egyik előnye annak, ha valaki a rendszeren kívül van: se miniszterelnöknek nem akarja megválaszttatni magát, és még csak ki sem rúghatják. (Meg hát a nagy fekete autótól sem kell félni, az igaz.)
Én tehát szabadon kimondhatom, amit gondolok – és erre azért sem ártana, ha odafigyelnétek, mert igen kevés ember van ilyen kedvező helyzetben. A legtöbben ugyanis, így vagy úgy, függenek, féltik az állásukat, a pozíciójukat, a pénzüket, félnek, hogy nehogy beártsanak maguknak és a családjuknak az igazsággal, nem lehetnek őszinték. Ráadásul pont az okos emberek száját fogja be ez a hatás, azokét, akik látják, értik az igazságot; miért; azért mert ők az eszüket leginkább arra használják, hogy pénzt keressenek, státuszra tegyenek szert – amit aztán lehet félteni. (Bár egy jó részüknek szakemberitiszük van.) Másrészt, akik mernek beszélni, azok meg igen gyakran leegyszerűsítve és egyoldalúan látják a dolgokat, és úgy is adják elő – főleg azok, akiknek a legnagyobb a szájuk. Egyszóval, ha valaki a valóságra kíváncsi, a legtöbb forrás ilyen vagy olyan okból meglehetősen torzított, hamis képet mutat. Figyeljetek inkább rám.
(Illetve, hogy általában is, ezért érdemes szétnézni az undergroundban: bár ott is van elég elfogult félbolond – viszont szabadok, nem a pénzért csinálják. Másik hasonló az indie alkotók, akiktől nem várják el, hogy nyereséget termeljenek, szabadon kísérletezhetnek, eredetibbek lehetnek.)
Így lesznek tehát sokan a saját pozíciójuk foglyai, és minél több a veszítenivalójuk, annál inkább.
● Hogyan kommunikálnék én az ellenzék helyében?
○ Biztosítani mindenkit, hogy gondoskodni fogunk róla, lesz munka, nyugdíj és gáz. (És bármennyire is fáj egy úgymond őszinte embernek, bármiről, aminek megszorításszaga van, jobb hallgatni, ameddig nem muszáj kimondani. Továbbá, amennyire lehetséges, az sem árt, ha a tőkét, a bankokat, stb… is megpróbáljuk megfejni.)
○ A Fidesz korrupciójára és az ellopott pénzekre helyezni a hangsúlyt: merthogy ez azért még a fideszeseknek is szúrja a szemét, ráadásul nem kis összegekről van szó, amiről hihető, hogy a népjólétet is lehetne belőle finanszírozni.
○ Meg a stadionok árából.
○ Az infláció és megfékezése. Mert SZJA visszatérítés meg a többi ide vagy oda, ezt azért naponta a bőrén érzi a választó. (Sőt, pont hogy ezek is tovább gerjesztik.) Ehhez egyebek mellett el kellene engednie az ellenzéknek a Paks 2 ellenességét. A világbajnok ÁFÁ-t is szóba lehetne hozni. (Bár valamiből finanszírozni kell az államot, főleg ekkora pénzszórás után majd.)
○ A másik neuralgikus pont a lakásárak, melyeknek az elszállását nem lehet az energiaárakra fogni, az jóval inkább az évtizedes ész nélküli élénkítés, valamint a CSOK és társai eredménye. Például a bérlakásépítést bevenni a programba.
○ A közoktatás és egészségügy helyzetének rendezése. (De nem ám piacosítása, hiszen ha az átlagválasztó meghallja a magánegészségügy vagy vizitdíj kifejezéseket, rögtön kardiológusra van szüksége, és ott a történet vége. Azon kívül, nézetem szerint, az egészségügy olyan, mint az ivóvíz: stratégiai ágazat, amelyet alapvetően nem engedhet ki az állam a kezéből – bár ez megérdemelne egy külön értekezést.)
○ Határvédelem: a kerítés marad, sőt tovább erősítjük.
És mindeközben folyamatosan ügyelni arra, hogy mit és hogyan mondunk. Főképp nem mutatni az ellenzék belső feszültségeit. (Meg hát mondom, az igazi az volna, ha el lehetne érni, hogy a baloldalon is csak egy-két jól szervezett, egységes párt legyen – de erre most nincs idő. Meg ha idővel a Jobbik át tudná venni a vezető szerepet a jobboldalon… Jó, ez azért valóban elég távoli.)
○ [Orbán oroszbarátsága, a keleti nyitás, az illiberalizmus leszereplése, stb…]
Minden érv, amit az orosz-ukrán háború ajándékozott az ellenzéknek. (Fontos azonban, hogy azt is hangsúlyozzák, hogy a háborúból ők, az ellenzék is ki akar maradni.)
● A megélhetés mindenekfelettisége
A kenyéré, beleértve a rezsit meg a gázszámlát is, ami mindent visz, minden más másodlagos vele szemben – persze érthető módon. Csak hogy mi mindenen lép ez túl egy ugrással:
○ Azon, hogy mellette szétlopják az országot.
Mert azt a közösből lopják, az áramot meg nekem kell ki kifizetnem, értjük, ugye. Az állam vagyonát az átlagember nem érzi a magáénak, pedig az az övé is. Ennyi előnye van egyébként annak, ha nem az állam működtet dolgokat: hogy az van, akit érdekel, vigyáz rá.
Meg hogy melyik jelölt a tisztességes, aki majd nem engedi a lopást, az is elbújhat.
Apropó, említettem már, hogy Hódmezővásárhely környékén lakok, és itt látom, mikkel reklámozza magát Márki. Az egyik, hogy visszafizette az előző városvezetés többmilliárdos adósságának nagy részét. Hogy ez mennyire izgatja a népet: hát nem nagyon. Mert hol találkozott ő az adóssággal? A város közös adósságával? Azt, amit felelőtlenül felépítettek belőle, ha felét el is lopták közben, azt ellenben naponta látja. Meg egyébként sem az a buli, ha visszafizetjük az adósságot – hanem ha elengedik, pontosabban mással fizettetik meg helyettünk.
○ Hogy hányan haltak meg a járványban
Elvégre azok mások voltak, a gázszámla meg az enyém. (Meg egyébként is, másból több van, belőlem meg csak ez az egy, vagy nem?)
○ Az euró bevezetése
Önmagában ez se nagyon izgatná a népet, főleg a jobber részét – bár most azért a forint romlása segít neki.
○ A jövő
Igen, tehát, amikor a rezsiről van szó, hogy még elképzeljük, hogy az emberek majd áldozatot hoznak azért, hogy az unokáik ne főjenek meg / haljanak éhen, szomjan, stb…, hogy önként visszavesznek a fogyasztásból vagy, hogy majd megengedik az EU-nak, hogy az az árakon keresztül vegye rá erre a vállalatokat, fogyasztókat…
Akkor hogy? Alaposan megalapozva, előkészítve azzal, hogy megmutatjuk nekik az egyszerű dolgok örömét, hogy sok környezetkímélő dologban is örömüket lelhetik, kevesebb fogyasztással – és egyszersmind kevesebb munkával. Mert igen, dolgozni is kevesebbet kéne. Lásd a könyvben.
Lényeg, hogy ugyanaz a rövidlátás taszítja végromlásba az egész emberiséget is, ami most Orbánt a hatalomban tarthatja.
● Akik be vannak oltva a baloldal ellen
Gondolok itt azokra, akiket megsebzett, kirabolt a kommunizmus – és nem veszik észre, vagy nem érdekli őket, hogy a diktatúra lehet jobboldali is, hogy ezek most eléggé hasonlóan csinálják, mint azok, csak pepitában. (Jó a fokozatban azért még mindig van különbség.)
(Nem mellesleg tudjuk ugye, hogy a fidesz élcsapatában többen, köztük maga Orbán, de Kövér és Matolcsy is a komcsiknál kezdte, és ha nem jön a rendszerváltás, már rég a központi bizottság tagjai volnának. Ó és persze Gyurcsány is, így van. De hát már ki nem? Márki nem.)
Ilyen sokat számítanak a személyes sérelmek (no meg az érdekek) az emberek politikai nézeteinek formálásában.
● Vagyonnyilatkozatos kutyakomédia
Ami egyvalamire jó: megmutatja, hogy mekkora kutyakomédia ez a mostani formájában, a képmutatás netovábbja, legfőképp az ország szegénylegénye Orbán Viktor részéről.
(Illetve, hogy vannak ezen kívül más témákban is ezek a kicsit is belegondolva teljesen átlátszó, egyoldalú, félrevezető nyilatkozatok, hírek, tudósítások a TV-ben, rádióban, stb… Hogy mire jók ezek? Arra, hogy akik hinni akarnak, azoknak legyen miben. Másrészt gumicsontnak; valamint gyenge, de olcsó és nagymennyiségű muníciót is szolgáltatnak azoknak, akik csak a másik fejéhez akarnak vágni valamit.)
● A gyermekvédelmi népszavazás
Az úgynevezett. Ami, hát ugye, az érzelmekre való ráhatás egyik eszköze most, hiszen, aki a gyereket szereti, rossz ember nem lehet, aki meg meg is védi őket, hát az egy hős. Csak épp hírből sincs itt a veszélye, hogy Magyarországon az iskolában aberrálnák a gyerekeket, (a világból is nagy nehezen tudnak összekaparni egy-két példát), annyira meg végképp nincs vészhelyzet, hogy országos hacacárét kelljen tartani miatta. Mindenesetre, hogy így együtt tartják a választással, legalább elviszi a fideszes szavazókat a Fideszre szavazni.
● Akik jobban tennék, ha csöndben maradnának
Márkinak természetesen beszélnie kell, meg úgyis kiforgatnák a szavait, de ennek kapcsán jutott eszembe, hogy többféle ember van, akiknek maguknak is jobb volna, ha kevesebbet szólalnának meg: akik indulatosak, akik tudálékosak, akik buták vagy akik csak viccesek próbálnak lenni, de túllőnek a célon, stb… Hallgatni gyakran arany.
(Meg hát pozíciónk és az igazság kimondása, ugye…)
● Jogvédők Nyíregyházán
És a csillagosötös panaszuk, melynek nyomán a városnak most több mint másfél milliárdot kell visszafizetnie az EU-nak, mert igaz ugyan, hogy kivakarta a romákat putriból, vadiúj lakásokba költöztette őket – közben azonban nem volt rájuk kellő mértékben deszegregáló hatással. Hát szóval gratulálunk balra is. Legközelebb majd maradnak, ahol voltak.
További aktualitások
Ez már nem politika, ellenben nagyon jól illusztrálja az előző üzenetem egyik fő témáját, a hájpokat és buzzword-öket a mai világban, ahogy okos emberek is bedőlnek ezeknek, sőt hihetetlen pénzeket ölnek beléjük.
A RTL-en megy egy, egyébként nem rossz, Cápák között című showműsor, melyben kezdő vállalkozók keresnek befektetőt, és előadják az elképzeléseiket már befutott pénzembereknek, a „cápáknak”. Ebben tűnt föl egy fiatalember, aki a Marsot akarja terraformálni, földszerűvé alakítani, hosszú távol legalábbis, rövidebb távon pedig magokat akart felküldeni, és megfigyelni a fejlődésüket. A cápák meg, ahogy kell, ráharaptak, és fejenként 500 ezer eurót ott helyben fel is ajánlottak is neki, összesen 1,5 milliót. Soha még csak megközelítőleg se adtak ennyit senkinek.
Én meg mondom, jesszusom, pont erről írtam… Itt (elvileg) meg lehet nézni az adást. Itt pedig a nézők túlnyomórészt euforikus kommentjeit.
Mostanra viszont kihátráltak a bizniszből. (Valamelyik talán maradt még, de az se a Marsra megy már, hanem egy csepp vérből akarja kimutatni a rákot. A la Theranos, ugye.) Én meg innen üzenem nekik, hogy olvassák el, amit írtam, utána pedig napi 500 Ft-ot, ha adnának nekem reklámra, többre menne vele a világ.
● Járvány
Röviden csak, hogy most a rendkívül fertőző, tüneteiben viszont szerencsére enyhébb Omikron beoltja azokat is, akik másképp nem voltak hajlandóak…
Illetve, ahogy a vírus különféle variánsai versenyeznek egymással, és ebben a fertőzőképességgel tudnak előnyre szert tenni – nem a súlyossággal tehát, ami nekünk jó.
* * *
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://www.egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT111_2022-02-24.shtml
Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat. (Mert a múltkori 234 emberhez képest a mostani 351 még kevésbé tévedhet.)
Most pedig, hogy a hazai helyzetet így elrendeztük, tegyük helyre a nemzetközi nagypolitikát is.
(Mir = Béke.) Meg annak a fenntartása Ukrajnában, V. Putyin által. Ez a kis harmadik világháború itt a szomszédban. Mitől van ez? Melyik oldalnak mitől nincs ki a négy kereke? Mit kellene csinálni?
(Avagy: „Mely országokkal határos Oroszország? Hát, amelyikkel akar.”)
Nos, a legfantasztikusabb természetesen az volna, ha egyszer majd mindannyian, a ruszkik, az ukránok, a Nyugat meg mi magunk, ha barátok nem is, de partnerek, jó szomszédok lehetnénk – nem pedig bizalmatlan, sértődékeny, beképzelt, féltékeny és irigy hülyegyerekek atombombával a kezükben, már ahogy most viselkednek mélyen tisztelt vezetőink, ezek az öltönybe bújt főemlősök. Ám ez, a partnerség, meg hogy végre a valós problémákkal foglalkozzunk, ahelyett, hogy még újabbakat gyártunk, nos, ez egyelőre sajnos a fantasy műfaja.
Tehát először is: mit kavarnak az oroszok?
Az oroszokban, mint más nagy nemzetekben is, van egyfajta birodalmi tudat, nagyhatalmi görcs: hogy ők nagyfiúk, akikkel számolni kell, akik uralkodnak – és ehhez nem elég a saját országuk, kell nekik egy befolyási övezet, ahol szintén ők diktálnak. De megszállni eredetileg nem akarták Ukrajnát, azt akarták, hogy a NATO meg az EU ne terjeszkedjen a határukig, mert az ott az ő kertjük vége, ahol ne ólálkodjon más. (Ebben általában a nép is partner, a hódítások rendszerint növelik a vezér népszerűségét.)
(Vannak a nagyhatalmi görcsnek finomabb formái is, például a francia változat, akik meg pl. a francia nyelv használatát nem tudják elengedni az EU-ban, meg az ENSZ-ben. Hát, ezért jobb kis országnak lenni – bár ők meg regionálisan izmoznak egymással.)
A Nyugat jobboldala ehhez hasonló indíttatásból érzi sérve magát, hogy nehogy már valaki megmondja neki, hogy kikkel barátkozhat, meddig terjedhet a saját befolyási övezete – a baloldalnak meg az idealizmusa sérült volna az oroszokkal való kiegyezéstől, hogy mi lesz szegény ukránok önrendelkezésével. Ezért aztán inkább összefeszülnek az oroszokkal – ahelyett, hogy megértve egymás agybaját, engednének ott, ahol muszáj.
Mit kellene (kellett volna) tennie a Nyugatnak? Elengedni Ukrajnát – részben és egyelőre legalábbis, a NATO meg az EU tagságot illetően. Ez nem azt jelenti tehát, hogy teljesen: meg lehetne próbálni ugyanis kialkudni bizonyos kedvezményeket a számukra. Mondjuk, azt mondanánk, hogy jó, no NATO, no EU – de akkor az oroszok is garantálják az ukránok területi épségét, adjanak nekik gázt, vegyék meg a búzájukat, és lehetőleg ne kavarjanak náluk, legyenek ők egy ilyen semleges puffer közöttünk, próbáljuk meg esetleg bizonyos közös programokkal együtt segíteni őket. Igen, szegény ukránoknak meg kellene barátkozniuk a medvével, és valóban nem ezt érdemlik – de nekik is jobb volna így, mint ami most van. Reálpolitika. (Meg hát ez sem épp interkontinentális ballisztikus rakétatudomány.) Egy ilyen ajánlattal szerintem még mindig meg lehetne próbálkozni.
Mert vannak dolgok, amiknek nem jött el az ideje, nem állnak fönn a feltételei. (Korábban említettem már példaként Európa föderalizációját, de mondhatnám másik kedvencemet az önvezető autót is. Ó, és ott van Törökország, akit évtizedeken át hitegettek azzal, hogy majd az EU tagja lehet – és csalódni mindig fájdalmasabb, mint eleve tudomásul venni a realitásokat.) Hosszabb távon aztán azon kellene dolgozni, hogy egyszer eljöhessen a napja, amikor mindannyian partnerek és jó szomszédok lehetünk, és az emberiség képes lesz végre egy irányba evezni, ahelyett, hogy iszonyatos erőforrásokat és emberi életeket ölünk bele egymás ellenében a semmibe. Még egyszer mondom, nem kell mindenkit szeretni, nem kell barátoknak sem lennünk, nem kell megnyitni a határokat: partnerekké és jó szomszédokká kell válnunk.
Hogyan? Úgy, hogy addig is megpróbáljuk megérteni a világot, az embert, önmagukat, egymást, egymás bogarait is; értelmesen beszélgetünk, megismerjük egymást. (Meg elolvassuk a könyvet akutyaúristenitneki.) Igen, ez meglehetősen álomszerű a mai világban, és való igaz, nem megy egyik napról a másikra: ne is várjunk csodát, ilyen mérvű változásokat csak lassan, nagy kitartással lehet elérni. A törekvést, azt nem szabad feladni.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://www.egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT111_2022-02-24.shtml
Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat.
Abban egyébként nem vagyok biztos, hogy ebből most Oroszország olyan jól fog kijönni. A Krímmel még megvolt az indok, hogy azt nem olyan régiben tőle csatolták el – de ez most színtiszta agresszió, amivel sokak szemében jó időre leírja magát. (Plusz a szankciók.) Valószínű, mondjuk, hogy Kínával egyeztetve volt a dolog: majd ők megveszik az orosz olajat meg gázt, illetve a világ néhány más kiváló autokratája, plusz Trump sem volt rest beállni Putyin mögé izibe. Ami biztos, hogy ez most tovább mélyíti az árkokat – és mondhatom, pont erre van szüksége ennek a már amúgy is fájdalmasan megosztott világnak.
Vagyis az orosz-ukrán háború tanulságai, hazai és nemzetközi vonatkozásai, és a kilátások.
(A Youtube-on is meg lehet hallgatni.)
Először is, tegye fel a kezét az, aki szerint léteznek még elképzelhetetlen dolgok. Hogy semmi két évvel ezelőtthöz képest, sőt egy hónappal ezelőtthöz képest is, hogy a feje tetejére állt a világ. Hogy egy soha nem látott világjárvány után (közben), már rögtön az atomháborútól kell félni… Ugye? Köszi.
De az is igaz, hogy minden csoda, beleértve az elképzelhetetlent is, három napig tart. Én legalábbis már kezdek nem azzal ébredni, hogy megnézem, megvan-e még Budapest. Meg a forint is erősödött, meg az OTP is, szóval ezzel, úgy látom, mások is így vannak.
Az előző posztban írtam már a háborúról, de akkor csak röviden, mert még épp csak, hogy elkezdődött. Azóta alaposabban belegondoltam a helyzetbe, ezt szeretném most megosztani veletek. Gyertek, tanulságos lesz.
Akik elszámították magukat
Körülbelül mindenki:
● A Nyugat
A politikusok, a nép, beleértve saját magamat is, (meg Bayer Zsoltot), mert mindannyiunknak elképzelhetetlen volt, hogy az oroszok fegyverrel támadjanak. Ha kicsit több fantáziánk lett volna, valószínű, hogy nem fajult volna idáig a dolog, komolyabban vettük volna az orosz követeléseket, és engedtünk volna abban, amiben nagyon muszáj. (Hogy ez mit jelent, és hogy nem jelenti Ukrajna odadobását az oroszoknak, arról a múltkor írtam.)
● Putyin
Aki vélhetőleg azt hitte, hogy két nap alatt elintézi az ukránokat. (Ahogy a világon kb. mindenki.) Meg az is valószínű, hogy a hanyatló Nyugat részéről sem számított ilyen mértékű gazdasági szőnyegbombázásra.
Ez, Putyin elbizakodottsága lehet az oka az eddigi fiaskóiknak. A másik meg az, hogy elő sem készítették rendesen az inváziót, talán, mert először maguk sem képzelték teljesen komolyan ezt az egészet. Az előkészítés hiánya pedig nemcsak a logisztikai problémákban érhető tetten, hanem a katonáik alacsony moráljában is.
● Az ukránok
Akik talán most már kezdik azt hinni, hogy győzhetnek.
Merthogy, énszerintem, nem. Azért, mert mindenek ellenére Putyin nem kulloghat el vesztesként, és ez mindent visz. Az ukránok, a Nyugat segítségével, el tudják húzni a háborút – de ezzel leginkább azt érik el, hogy annál jobban szét lesz rombolva az országuk. A Nyugat pedig ennél jobban nem fog belebonyolódni, mert nem akar 3. világháborút, úgyhogy majd nézi, hogy lesz Szíria Ukrajnából – meg romok.
Közben az oroszoknak is lesznek problémáik, odahaza is, de a két legfontosabbal: kenyérrel meg olajjal (meg gázzal) elég jól el vannak látva egyedül is. Továbbá, tudtommal, náluk sincs olyan politikai erő, amelyik le tudná váltani Putyint – és ameddig enni van mit, addig akkora elégedetlenség sem lesz, hogy forradalom legyen belőle. (Meg hogy most már Szíriában keresnek zsoldosokat a sorkatonák anyukájainak gyerekei helyett.)
Az erőskezű vezetés hátulütői
Már hogy ugye, a nyugati demokráciák kétségtelen belső problémái és tehetetlenkedése közepette sokan vágyakoznak a határozottabb vezetés, az erős kéz, Trump, Orbán, Putyin iránt. Hát, akik így éreznek, azok most láthatják, ha akarják, hogy hova vezethet, ha túl nagy hatalmat kap valaki, amikor csak remélni lehet, hogy csak félig hibbant meg a vezér, egy országot ledózerol, de annyira azért még magánál van, hogy az atomgombot ne nyomja meg. Mert a demokrácia összes nyűgével és bajával együtt is egyvalamire továbbra is jó, arra, hogy ne egy ember rigolyáin és depresszióján múljon népek, ilyen hatalmas országok esetén pedig akár az egész világ sorsa.
Momentán úgy tűnik, hogy Putyin még sincs teljesen elborulva és nem robbantja ki a harmadik világháborút – de semmi biztosíték nincs rá, hogy egy nap nem vesznek az agyáramai egy kicsit más irányt, hogy egyik reggel nem lép bele egy rajzszögbe, vagy, hogy egyszer csak nem hergeli fel magát azon, hogy Biden leháborúsbűnösözi, és mondja azt, hogy tudod mit, legyen neked igazad. Vagy ez már tényleg elképzelhetetlen?
Valamint most ismét tanúi lehetünk, hogyan vetül ki milliók sorsára, az egész világra, az, ami egyetlen ember elméjében zajlik: hasonlóan Hitler agyrémeihez, illetve, természetesen jóval mérsékeltebben, de ahogy Orbán ambíciói is megkeserítették sokak életét itt nálunk az elmúlt években. Bármilyen csábító is tehát a határozottság, az őrület mindig ott settenkedik a háttérben – és egy zsarnoktól nem könnyű megszabadulni.
A konfliktus háttere
Én továbbra is úgy vélem, hogy ezt az egészet egészen egyszerűen el lehetett volna kerülni, a háborút megelőzően ki lehetett volna egyezni az oroszokkal. (Úgy ahogy a múltkor leírtam: nem lefeküdni nekik, hanem tárgyalni, alkudni, és kiegyezni.) Ukrajna nem lehetett volna a NATO meg az EU tagja (így sem lesz), továbbá a Krímről is le kellett volna mondaniuk, (bár egyébként sem az övék már). Cserébe béke lett volna, és életben maradt volna sok ember. Meg állva sok ház. Most már más a helyzet, és kérdés, hogy így mivel elégednének meg az oroszok. Persze, ami a kiegyezést illeti, az első, ami az ember eszébe jut a Müncheni Egyezmény, meg hogy akkor is azt hitték, hogy megelőztek egy háborút. Nos, tény, Hitlerrel nem volt értelme egyezkedni. Putyin azonban még mindig nem egy Hitler. (Meg rendben van, utólag mindig könnyebb okosnak lenni.)
Szintén írtam a nagyhatalmi görcsről, ami miatt az oroszoknak nem elég Oroszország. Na most, ezzel más hatalmak is hasonlóan vannak, a Nyugat meg főleg Amerika is játszmázott itt a keleti végeken, terjesztgette kifelé a saját befolyási övezetét. A különbség az, hogy a Nyugat vonzó ezeknek az országoknak – az oroszok meg nem. És ha eddig nem annyira volt kedvük barátkozni velük, (Orbánt kivéve még a magyaroknak sem), akkor most megmutatták, hogy miért nem. Az oroszok nem tették vonzóvá magukat, amivel békésen is kiterjesztheti egy ország a befolyását. A másik módja ennek a tankok – ami nem szép dolog, de sokkal egyszerűbb, mint a „soft power”, a puha hatalom, az erőszakmentes befolyásszerzés.
Jut eszembe, az is hasonló, amikor egyes koldusok pénz akarnak, de nem kapnak – mire elküldenek a jó anyámba. Na, olyankor gondolom, hogy köszi, most már legalább tudom, hogy miért nem adtam. Megjegyzem, van nekem egy rendszerem, hogy amikor valami jó ér, akkor annak arányában én is jótékonykodom. Sajnálatos módon, ugye, az utóbbi több mint tíz évben túl sok jó nem ért. (Bár, ha megnézitek az adományos oldalt, újabban jött már egy kevés támogatás a könyvnek, tőletek az olvasóktól. Adtam is egy 500-ast én is a koldusoknak.)
Szóval, ha eddig nem akartak a népek az oroszokkal barátkozni, akkor ezután még annyira se. Illetve, lehet az EU papírkutya, de élni azért mégiscsak itt a jobb, meg barátnak és szomszédnak is kellemesebb társaság vagyunk.
Magyar vonatkozások: Putyin és Orbacsov
Alapvetően, ami most történt, az Orbánnak egy méretes blama: egy évtizednyi keleti nyitás és Putyinnal való enyelgés mehet körülbelül a kukába. Valamint hirtelen az illiberalizmus is rosszabbul hangzik, no meg az elmaradhatatlan harci retorika, ahogy Magyarország már tíz éve folyamatos támadás alatt állt, ők pedig nyergelnek és jobbról (vagy keletről?) érkeznek, stb…
Ezen kívül hirtelen mintha megint Moszkva tűnne a nagyobb birodalomépítőnek, mint Brüsszel, és bár a magyar nép többnyire eddig is eléggé EU párti volt, most azok is nagyobb kedvet éreznek visszabújni a NATO szoknyájához, akik eddig berzenkedtek a hanyatló Nyugattól.
Ráadásul Orbán nemcsak barátkozott Putyinnal, hanem fölnézett, példaképként tekintett rá, és finomabban persze, de másolta őt, az ő módszereit alkalmazta Magyarországon, a magyarokra. Mondhatni, Oroszországban Putyin bársonyos sztálinizmusa uralkodott – Magyarországon pedig Orbán bársonyos putyinizmusa.
Ami történt, azt hiszem, Orbánt is meglepte – de az öreg harcos azért rutinos, alig hagyott ki egy-két ütetemet, és Putyin legjobb barátjából gyorsan a Putyintól való megmentővé avanzsált. Egyébként az alapmotívumot tekintve nem kellett messzire mennie: az emberek továbbra is megélhetést és biztonságot akarnak – ő pedig gyorsan körbe is plakátolta a várost azzal, hogy ő lesz az, aki Megőrzi Nekünk Magyarország Békéjét És Biztonságát.
Apropó, a másik Fidesz szlogen: hogy Előre Menjünk, (rendületlenül!), és nehogy, uram bocsá, Hátra ám! Na ehhez csak annyi, hogy végignézve itt az elmúlt 2-3 éven, az ország és a világ állapotán, az előttünk felsejlő globális szakadékon, nem vagyok biztos benne, hogy nem lenne kedve egyre több embernek inkább hátra menni egy kicsit.
(Az megvan egyébként, hogy „az irány fontosabb a sebességénél: sokan mennek gyorsan sehova”…)
Egyszersmind Orbán eddigi magabiztossága és a határozott vezető imidzse is megingott. Orbán, aki tudja, mit akar, és merre megy, most elkezdett manőverezni, hogy engedi is a nyugati fegyverszállításokat meg nem is, be is engedi a NATO katonákat meg nem is, meg is szavazza az uniós szankciókat, de azért az orosz olajról meg gázról nem mond le, stb… Ez egyrészt idehaza se veszi ki magát annyira jól, külföldön meg persze, hogy nem, különös tekintettel az oroszokra alapból rosszabb szemmel néző V4-ekre, kivált a lengyelekre. (Akik már a békemenetre se jöttek, Áder meg nem ment hozzájuk.)
(Nem azt mondom egyébként, Ukrajnával szomszédos országként szerintem is elkél egy jó adag megfontoltság. Csak ahogy Orbán most meghasonlott. Illetve apropó, megfontoltság és stratégiai nyugalom, a Kutyapártnak is sikerült megint egy jó vicceset csavarnia a láthatóan nem teljesen épeszű atom orosz lán bajszán ezzel nagykövetségre vetítéssel…)
Na de biztos az, hogy ez most annyira rosszul jött Orbánnak? Ha lenne egy épkézláb ellenzék, akinek el lehet hinni, hogy kézben tudja tartani a dolgokat, akkor egyértelmű lenne a válasz. Már csak azért, is mert ők az eleve deklaráltan nyugatpártiak. Sajnos azonban az ellenzék olyan, amilyen, Márki is hozta a formáját a magyar katonák (elméleti) kiküldésével, meg hogy így majd könnyebb lesz majd Ukrajnából Orbánra szavazni… Orbán viszont egyvalamit nagyon jól tud, azt, hogy az emberek békére és biztonságra vágynak, és rá is feküdt erre 1000-rel. Majd ő megvéd. Ráadásul Putyinnal is beszélő viszonyban van! Hátha a mellé, hogy nem rohannak le bennünket, még gázt is kapunk! Na, hány Ft/m3-t ér meg nektek az ukránok élete?
(Ha már itt tartunk, azt hiszem, a rezsicsökkentéstől meg a hatósági áras benzintől hamarosan elbúcsúzhatunk – bár arra kíváncsi vagyok, hogy hogy adják ezt be a népnek. Meg az államadósság. Meg a forint. Mindezeket azok nyerik meg, akik a választásokat is. Hát, ugye, az ember nem ilyen nyereményekre vágyik. A majdani ellenzék meg majd teli szájjal ócsárolhatja a majdani kormányt. Meg is érdemelné a Fidesz, hogy neki kelljen rendbe raknia az összeomló kártyavárat.)
(Na meg Paks 2. Nem is csak a rezsicsökkentés miatt, sőt nem is csak a szankciók okán – hanem biztonsági szempontból is: mert mi van, ha tegyük fel, alá nem is aknázzák az oroszok, de beépítenek egy kapcsolót, amivel Moszkvából lehet áramtalanítani Magyarországot…)
Egy szó, mint száz, nem is annyira egyértelmű, hogy a hazai politikában ez most kinek jött jól és rosszul.
Nemzetközi vonatkozások
● Európa még mindig Európa
Ez alatt azt értem, hogy a világ más tájain, Szíriában, a Kaukázus környékén, stb… mostanában is voltak ehhez mérhető harcok, a világ hümmögött is kicsit, meg kifejezte a rosszallását, de olyan rettenetesen azért nem zavartatta magát – ellentétben ezzel az általános felhördüléssel. Rendben, részben ezt az is okozza, hogy itt a NATO meg az EU is érzékelhető közelségben van az atomhatalom agresszorral szemben.
Akárhogy is, Európa most egy gyenge ízelítőt kaphat abból, ami máshol napi valóság. Talán kicsit jobban értékeljük majd a jó dolgunkat, amikor ennek remélhetőleg vége lesz.
● Putyin vs. a világ
Már hogy úgy látszik, hogy igencsak egyedül maradt. (Beloruszt leszámítva. Meg lehetne még mondani Kínát, de az is eléggé tartózkodónak tűnik, részben, mert a globális biznisznek ez most eléggé betesz – részben meg mert nem az ő stílusa.) No és a világba beleértendő magának Oroszországnak, az oroszoknak a nagy része is, a belső ellenzék is. És egyedül a világ ellen nem lehet – ami Hitlertől az ISIS-ig többször bebizonyosodott már, Oroszország ennek súlyos kárát fogja látni. (Bár Putyint az nem feltétlen érdekli túlságosan.)
● A globalizáció és a háború
Különösen egy ilyen globalizált világban nem lehet egyedül a világ ellen, elsősorban, mert a globalizáció nemzetközileg, világszinten összekapcsolja az érdekeket, ha valahol baj van, az mindenkinek kényelmetlen, ezért általában véve mindenkinek érdeke a világbéke, mert csak úgy tud menni a biznisz as usual. Most nézzük meg mi lett az olaj, a gáz, meg az összes orosz nyersanyag árával, meg majd az élelmiszerárakkal, és úgy általában az inflációval… Hát kinek jó ez? Másodsorban a média is lefedi a világot, és azonnal ott van mindenkinek a képernyőjén, amikor találatot kap egy színház, egy kórház…
Ezen kívül a kiépült globális rendszerben jelentős gazdasági eszközök állnak a külföld rendelkezésére, amivel erőszakmentes válaszcsapást mérhetett az oroszokra. Régebben, különösen a hidegháború alatt, ez nem így volt. A KGB-s Putyin sem számított erre.
● A Nyugat és a háború
Először is, amit a Nyugat eddig reagált, azzal nagyjából egyetértek. Egy ilyen agressziót egyszerűen nem lehetett válasz nélkül hagyni, és gazdasági eszközökkel elég kemény lépéseket tudott tenni. (Amit adott esetben, ha változnak a dolgok, nagyrészt vissza is lehet csinálni.) A fegyverszállítások már neccesebbek, de eddig úgy tűnik, a medve azokat is lenyelte, legalább letesztelheti, mit tud ellenük a saját legújabb hiper-szuperszonikus rakétáival. (Komolyan ezek úgy háborúznak a való világban, ahogy én a Starcraftban. Meg a Red Alert-ben, anno.) Az viszont kimondottan a helyén van, hogy ennél jobban a Nyugat nem akar belebonyolódni – mert annak beláthatatlan következményei lennének.
Ne feledjük azonban, hogy a nyugatiak a háború előtt nagyot hibáztak, azzal, hogy nem vették komolyan az orosz fenyegetést, egy háború lehetőségét – és nem egyeztek ki velük. Azért, mert, még egyszer mondom, azzal ezt az egészet el lehetett volna kerülni. (És azt sem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nem Ukrajna odadobását jelentette volna.) Most talán azt lehetne valamennyire lebegtetni, hogy ha az oroszok észhez térnek, volna visszaút. Nem teljesen, nyilván, mert ezt elfelejteni nem lehet. (Azaz dehogynem, csak majd később: lásd, ahogy a még mindig sokkal brutálisabb II. vh-t is gyakorlatilag elfelejtették egy-két évtized alatt.) Ezzel lehetne valamelyest siettetni ennek az őrületnek a befejezését. A legjobb reális lehetőség az volna, ha minél hamarabb kiegyeznének abban, amiben előtte kellett volna. És mintha lennének is ennek jelei végre.
Amúgy a Nyugat ennek az egésznek több szempontból is hasznát láthatja még. (Nyilván attól függően, hogy hogyan alakulnak az események.) Egyrészt, most körülbelül mindenkinek a szemében ők a jófiúk, velük akarnak barátkozni, az ő fegyvereikből vásárolnak be. Másrészt a demokrácia rendszerére is nagyon ráfért már, hogy valami emelje az utóbbi időben eléggé megkopott renoméját. Putyin most megtette azt a szívességet, hogy ismét megmutatta: a demokrácia távolról sem tökéletes, de még mindig a legjobb az alternatívák között. (Lásd a könyvben, hogy a demokrácia fő erénye a zsarnokság megelőzése – amihez képest minden tökéletlensége másodlagos.)
Harmadrészt most a Nyugat is összekapja majd magát. Ez egyfelől fegyverkezést jelent, ami önmagában nem egy öröm – másfelől viszont azt, hogy jobban koncentrál majd a lényegi, gyakorlati problémákra – szemben a mostanság elszabadult genderológiával és egyéb túlérzékenykedett komplexumokkal. (Természetesen az utóbbiak is jogos problémák – csak túl lettek tolva, és hogy bárcsak ezek lennének a legnagyobb bajok a világban.)
Egyebek
● Mérsékelt erőszak
Vagyis, hogy akármilyen szörnyű ez így is, még mindig hol van a II. világháború borzalmaihoz, a totális háborúhoz képest, amikor rutinszerűen bombáztak porrá teljes városokat a lakossággal együtt, különösebb lelkifurdalás nélkül.
● Zelenszkíj gyakorlottsága a médiában
Ami most igen jól jön neki: az, hogy érti és használja a médiát, a képek erejét, hogy tudja, hogyan kell hatásosan beszélni, úgy a saját emberei, mint a világ vezetői előtt, mivel lehet hatással lenni az emberekre, a közvéleményre. A mai világban ez hatalom – és ezen a téren kétség sem fér hozzá, ki győzött, már most. (Vö.: Reagan)
● Putyin a környezetvédő
Már hogy nem csak a covid-ot szüntette meg egy csapásra, hanem azt is elintézte, amit az Európai Bizottság kb. sosem tudott volna, hogy felmenjen az energia ára – ennek következtében a fogyasztás, meg a CO2 kibocsátás meg majd le. (Persze csak ameddig nem sikerül elintézni máshonnan az importot. Az megvan egyébként, hogy a kibocsátás újra történelmi csúcson van?) Jó, nyilván ezt nem így kellene csinálni…
(Illetve nézzük a dolog jó oldalát: ha most kitör az atomháború, akkor mennyire jól csináltuk eddig, hogy tettünk a környezetvédelemre meg a klímaváltozásra! Valamint vegyük észre, hogy a különféle sokkoknak lehet bizonyos pozitív oldala is: az, hogy a rossz dolgokat is kibillenthetik a kerékvágásból.)
● Akikről elterelődött a figyelem
○ A paralimpia: mely egyébként sem szokott túl sok mindenkit érdekelni, most meg gyakorlatilag észrevétlenül zajlott le
○ A magyarországi tanársztrájk
○ Elon Musk: hirtelen belőle is ötödannyi lett a médiában. (Amit valószínűleg maga is érzékelt, és mondott is rögtön egy briliánsat, amivel bekerülhetett a sajtóba, hogy majd jól lebokszolja Putyint. Nyilván kapcsolódnia kellett a háborúhoz, hogy megírják. Meg is írták. De minek.)
○ Greta Thunberg: meg a klímaváltozás – ami gyakorlatilag teljesen eltűnt, annak rendje és módja szerint.
Merthogy mindig mindenkit a legközvetlenebb problémák érdekelnek – és ha vannak ilyenek, akkor a távolabbi problémákról, a jövőről elfeledkezünk.
● Korábbi elképzelhetetlen sajátélményem
Természetesen nem mérhető egy valódi háborúhoz, de bizonyos párhuzamot azért felfedeztem a mostani helyzet és a CEU elüldözése között. Mindenekelőtt azt, hogy előtte az is teljesen elképzelhetetlennek és életszerűtlennek tűnt a számomra. Ott volt ez a sok éve stabilan működő intézmény, semmi értelme nem volt kiebrudalni – és egyszer csak mégis: volt, nincs. És történt ez szintén egy támadás eredményeként…
Kilátások
● A háború kimenete
Tehát, ahogy én látom, Putyin ezt nem hagyhatja abba addig, ameddig nem tudja azt mondani rá, hogy győzött. Sajnos. Valójában már hamarabb rajta volt ezen a sínen, ha a hadgyakorlatok után visszakullogott volna laktanyákba, már akkor is vesztesnek nézett volna ki, ami egy ilyen embernek megengedhetetlen, most meg már pláne nem engedheti, hogy úgy nézzen ki, hogy a világverő orosz hadsereget elverte egy sehol sem jegyzett másik. Egyébként Vietnámtól kezdve Afganisztánon keresztül (duplán), Ukrajnáig tanulságos, hogy mennyire lukra tudnak futni a szuperhatalmak is.
Ezért, énszerintem, lehet, hogy az ukránok tudják tartani magukat egy darabig – de végül lényegében vereséget fognak szenvedni – és minél tovább harcolnak, annál jobban szét lesz verve az országuk. Putyinnak pedig nem sürgős: élelmiszerrel és energiával el vannak látva; nincs komoly belpolitikai alternatíva; ezen kívül pedig nem az ő országa pusztul. (Gazdaságilag igen, de Putyint jobban érdekli a nimbusz, mint a jólét.) A Nyugat meg majd nézi, ahogy elmondtam.
Annyi lehetséges még, hogy nem harcolnak majd a feltétel nélküli megadásig, valamennyire, egy kicsit, az ukránok érdekei is érvényesülhetnek. De alapvetően az lesz, amit Putyin akar. És elég nehéz elképzelni, hogyan maradhatna majd Ukrajna független, demokratikus állam ezek után.
● Egy új hidegháború lehetősége
Na jó, ez azért eléggé bizonytalan, nem utolsósorban azért, mert egy ilyenben Putyin meglehetősen magára volna hagyva, különösképpen Kína nem biztos, hogy belemenne, hogy most akkor hagyjon fel a Nyugattal való üzleteléssel. De ki tudja, mi fortyog Putyin fejében, nem lehet kizárni, hogy most lesz elege mindenből, ami eddig annyira fájt. (És többé nem érzi arcán a nap sugarát.) A másik meg, ahogy a Nyugat maga vág el minden kapcsolatot Oroszországgal. Talán nem véglegesen. (Bár még ha a Nyugat hajlandó is volna visszamenni, egyáltalán nem biztos, hogy Putyinnak kellenek majd.)
Annyi mindenesetre biztos, hogy tovább mélyülnek az árkok Kelet és Nyugat között. (Az USA-nak is ez szükségtelenül fenyegető hangneme Kínával… Illetve a hírek a Kínai segítségnyújtásról az oroszoknak. Remélhetőleg csak azért, hogy minél előbb vége legyen az ügynek.)
● Távoli hatások
Tudjátok, hogy Oroszország és Ukrajna jelentős agrárexportőr, és azt is, hogy világpiac van. Az élelmiszerárak várható emelkedését mi is megszenvedjük majd, bár mi még relatíve jó helyzetben vagyunk, lévén nálunk is megterem a legfontosabb. Nagyobb problémák, akár éhséglázadások várhatók viszont a szegényebb országokban. Ezért is veszélyes egyébként a szegénység illetve a nagyfokú egyenlőtlenség: azért, mert ha tömegek élnek a nyomor határán, akkor nem kell nagy zavar a rendszerben, hogy átbillenjenek.
Illetve természetesen nem csak az élelmiszerekről van szó, hanem az energiáról is – ami aztán minden másra kihatással van. Meg az egyéb nyersanyagok. Meg az általános bizonytalanság…
Válogatott kedvenceim
Avagy, az irónia a tragédiában.
● A halottak, a több millió menekült – meg a magyar rezsi
Konkrétabban, amikor Szíjjártó biztosítja a nézőket, hogy annyira azért nem szankcionáljuk meg az oroszokat, hogy az a dicsőséges rezsicsökkentést veszélyeztesse; a szlogen, hogy „ne a magyarok fizessék meg a háború árát”; valamint, hogy Szíjjártó az ügyben sem hagyja kétségek közt a népet, hogy nem szeretné, hogy az ukrán menekültek majd segélyből éljenek itt…
Szóval ezek énszerintem még azok fülében is okoznak némi disszonanciát, akiknek a rezsijét majd a választások után úgyis meg kell emelni; illetve mutatja, hogy a Fidesz milyen erősen rá van már gyógyulva a nép aprópénzen történő megvásárlására.
● Gas for guns
Mert valóban, nem csak mi adjuk el a lelkünket a kényelemért, hanem kb. egész Európa. (Legalábbis, ameddig az oroszok lesznek olyan kegyesek, és küldik a gázt.)
● Putyin „különleges művelete”
A szavak ereje, ugyebár, hogy mit minek nevezzük… Lásd még Lev Tolsztoj: Különleges Művelet és Béke.
● Ahogy a színnacionalista Putyin lenácizza a magassarkúban ugrabugráló Zelenszkíjt
Na jó, lehet, hogy nem személy szerint őrá célzott, hanem az ukrán ultrákra – de hát mégiscsak ők is a részei a Zelenszkíj által vezetett rendszernek – illetve jelenleg épp a legerősebb támaszai. (Ami egy elég érdekes felállás – és vélhetően pont a közös oroszellenesség az, ami Ukrajnában ilyen jól összehozza egymással a két tábor. Tudtok mondani olyan országot, ahol ez nem így van?)
● Ahogy Putyin kivárta az olimpia végét
De a paralimpiáét azért már nem. Tiszta ókor egyébként, amikor szintén tilos volt háborúzni a versenyek alatt.
● Lavrov: „a Nyugat veszélyes dolgokat művel Ukrajnában!”
No comment.
● Felszólítgatás a békére
A legaranyosabb talán az volt, amikor a Tálibok szólítottak fel erre. A legviccesebb viszont mindenképp az, amikor mi, pontosabban Áder szólította fel Moszkvát. (Aminél már csak az volt mókásabb, ugye, amikor a II. vh-ban hadat üzentünk az USA-nak.) De az Európa Tanács általi felszólítás sem sokkal maradt el ezektől. (A pápának meg az ENSZ főtitkárnak meg már reflexből megy.)
● Spekuláció és karosszék
Hogy a fegyvergyártók részvényei rögtön elkezdtek felmenni. A másik meg, hogy az egész világ a már megszokott módon megint páholyból figyelheti ennek a legújabb napi sorozatnak az epizódjait. Avagy „kövesse nálunk élőben”…
Következmények
● A legfontosabb, hogy ne legyen belőle világháború.
Amire, mármint, hogy nem lesz, azért jó esély van, részint, mert Putyin szerencsére nem tűnik teljesen Pszichónak meg Hitlernek se. Meg mintha ennyire azért a Nyugat észnél volna. Reméljük. (És hát komolyan, hogy 2022-ben ilyesmitől kelljen félni…)
Na meg azt is el kellene kerülnünk, hogy kishazánkat porig rombolják.
● Az ukrán identitás és nacionalizmus megerősödése
Hogy ugye keringenek ezek az elképzelések, hogy mennyire külön nyelv, kultúra, nemzet az ukrán az oroszhoz képest. Nos, ha eddig kevésbé lett is volna, most majd az lesz. (És már csak ezért sem akarja Putyin félbehagyni, amit elkezdett.)
● Putyin imidzse
Hogy ezt soha le nem mossa magáról, valószínűleg soha többet nem kell Európába jönnie baráti látogatásra. (Még Magyarországra se.)
● Nem szabad összemosni Putyint az orosz néppel
Amire pedig megvolna az ingerenciája az embernek, hogy milyenek már ezek az oroszok!
Annyiból is, hogy az orosz népet ne akarjuk a kelleténél jobban szorongatni és büntetni. Valamennyire igen, mert ilyen tettek felett nem lehet szemet hunyni – csak tudjuk ebben is a mértéket. Főleg, ha egyszer Putyin eltűnik – mert ezt egy személyben ő döntötte el. (Bár a Nyugat süket füleinek a hatására is.)
És természetesen a saját érdekünk is, hogy a büntetés célzott és arányos legyen.
● Kevesebb elképzelhetetlen dolog
Mindenekelőtt, hogy legközelebb már komolyabban fogja venni a világ, ha valamelyik nagyhatalom nekiáll fenyegetőzni.
* * *
Most pedig azok tegyék fel a kezüket, akik szerint léteznek még biztos dolgok… Amik úgy voltak, és úgy is lesznek. Már ahogy így egymás után történnek ezek az elképzelhetetlen események, a háború, a járvány… Az is elképzelhető volna esetleg, hogy az eddig biztosnak, adottnak, megingathatatlannak tekintett dolgok, körülmények egyszer majd másképp lesznek?
Különösen az utóbbi, mondjuk 70 év volt egy nagymértékben stabil, békés és felfelé ívelő időszak az emberiség történetében, nem csoda, hogy nemhogy a világbékét, hanem a fejlődést is természetesnek vette már szinte mindenki. (Nyilván nem volt tökéletes, de a nagy képet tekintve így is kivételes időszak volt ez.) És mára már annyi ideje tart, hogy alig van ember, aki mást is látott. De a fejlődésen meg a békén kívül is annyi minden van, ami egy ember életében, a mi életünkben mindig is úgy volt, és úgy érezzük mindig is úgy lesz: a városok, a kultúrák, az országok. Az élet megszokott rendje. A munka, a boltok, a nyaralás. Az iskolák, a gyárak, a hivatalok. A kellemes időjárás. Hogy van mit enni…
Na jól van, nem akarom túlzásba vinni az ijesztgetést – de most épp egy kis ízelítőt kapunk abból, hogy a világunk nem is biztos, hogy annyira stabil és örökkévaló mint gondoltuk. Jó volna többet tenni azért, hogy az legyen.
* * *
(A Red Alert egyébként egy régi számítógépes játék, amelyben a szovjetekkel kellett csatározni; egyben szójáték is, vörös riadót jelent ugyanis.)
Ha tetszett, terjesszétek, vagy tudjátok, küldjetek 500 forintot reklámra. Ez azért FONTOS, mert máskülönben nagyon korlátozottak a lehetőségeim, sok mindenkihez nem tudom eljuttatni, akiknek pedig szintén tetszene. Pénzt küldeni így lehet. Minden forint hirdetésre megy.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://www.egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT111_2022-02-24.shtml#PT111_oroszukranhaboru2
Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat. (Már több mint 400-an vagyunk.)
(Küldözgetem egyébként a sajtónak is, de ők úgy működnek, hogy nem az a fontos nekik, hogy mit mond valaki, hanem az, hogy ki mondja, eleve ismertnek kell lenned ahhoz, hogy odafigyeljenek rád. Azon kívül pedig, ha valaki olyasmiket is mond, ami nem vág 100%-ban egybe a saját ideológiájukkal, hát azt még annyira sem szeretik. Pedig az igazság általában valahol középen van.)
Na de most már tényleg mennem kell, mert a könyv meg nem halad sehova.
Black Hawk Down OST – Minstrel Boy
Black Hawk Down OST – Leave No Man Behind
[Ez a Red Alert című rész utólag, 2022.03.20-án került bele a szövegbe.]
Mert mégiscsak ez volna a fő attrakció, mindig így a végére érve. Először is a népszerűsítési vonal.
Azt játsszuk
A legutóbbi levélben kértem, hogy tegyetek egy valamit a könyvért: mutassátok meg valakinek, rakjátok ki a Fészre, osszátok meg a FB csoportot, küldjetek 500 Ft-ot reklámra, mindegy melyik, válasszátok ki, ami nektek a legkevésbé megterhelő. Tudjátok azt is, hogy nem énértem teszitek, hanem a könyvért – azon keresztül pedig a világért, mert nagyon ráfér arra is. (És ha a világ jobb lesz, az nagyon sok kisgyereken, kiskutyán, kiscicán, pandamackón is segíteni fog, ugyehogy.) Továbbá nem is ingyen kérem, ha csak ezen az íráson végignéztek, lehet fogalmatok róla, mennyi munka van benne, meg a korábbiakban, hát még a könyvben.
Na most, akik tettek valamit, azoknak köszönöm, most pihenhetnek. Akik valami érthetetlen okból nem, azoknak mondanám, hogy természetesen sem én, sem az utókor nem sértődött meg, és itt az alkalom, hogy pótoljátok, csatlakozzatok azokhoz, akik megmozdultak. Itt például megnézhetitek, hogy még pénzadományok is érkeztek, meg azt is, hogy hogyan lett az összes a könyvre fordítva és milyen eredménnyel.
Igen, tehozzád beszélek, mert rajtad is múlik, és igazán nem áll sokból. Kell, hogy ti támogassátok, mert ez egy külön műfaj, aminek nincs bejáratott helye ebben a világban. És, ahogy kifejtettem, pont azért tud ilyen őszinte és szókimondó maradni, mert nem függ senkitől.
(Meg ezt is nézzétek meg, hogy legyen mihez viszonyítani mi kis 500 forintjainkat: 500 millió. Nem 500. Csak az egyik propaganda szócsőnek, csak a Fészen. Összességében pedig már több mint 5 milliárd a magyar politikától Zuckerbergnek – és még csak február van.)
Aki pénz küldene, azt ennek a linknek a segítségével teheti meg.
Köszi!
Maga a mű
Megyünk tovább az etikával, a mostani téma az igazságosság. Ez egy elég rövid, bár meglehetősen filozofikus rész:
● Az igazságosság jelentése: hogy valaki azt kapja, amit megérdemel.
○ Az igazságosság az egyik az etika két oldala közül; a másik az, hogy hogyan viselkedjünk másokkal.
● Sokan szeretnék, ha a világ igazságos lenne.
○ Vagy legalább valamiféle túlvilági igazságszolgáltatás létezne.
● A (fizikai) világ közönyössége
○ A világ és az élet nem igazságos – bár nem is kifejezetten igazságtalan: közönyös.
○ Ezzel együtt sok igazságtalanságot generál: csak nem szándékosan, hanem véletlenszerűen.
○ A jelek szerint túlvilági igazságszolgáltatás sincs, ahogy gondviselés sem.
● A társadalmak bizonyos mértékig törekszenek is a helyesre, de még az igazságosabb társadalmakban is van elég igazságtalanság.
● A cselekvés, a szándék és az erőfeszítés alapján megítélni, hogy ki mit érdemel.
● Az egyenlőtlenség is lehet igazságos.
Azt hiszem, ez itt eléggé vegyes fogadtatásra számíthat: bizonyos dolgokat könnyű megérteni belőle, egyetérteni velük, pl, hogy mi az igazságosság – másfelől helyenként elég elvont; valamint az se mindenkinek tetszik majd, hogy nincs igazság világban. Bárcsak volna, én is azt mondom…