A NEMZETKÖZI HÁTTÉRHATALOM ÉS A NEMZETI ÉRDEKKOMPLEXUM, KLÍMA KLAMU, BELFÖLD, KÜLFÖLD. A CHATGPT AZ EGYVILÁGRÓL.
(116. poszt – 2023.07.01.)
(Ez itt egy korábbi Egyvilág üzenet. Nézd meg a legfrissebbet is, a címlapon.)
Elnézést, attól tartok, most sikerült rekordot döntenem, tényleg kriminálisan régen volt már a legutóbbi küldés. Leginkább azért, mert hosszú volt a téma, amit írtam, de azon kívül is összejött egy-két dolog. Mindenesetre, mint tavaly, most is sikerült összerakni a nyárra. Az üzenettel meg isten bizony úgy voltam, hogy most nem ragozom, hogy haladjunk – aztán mire felocsúdtam, megint majdnem 30 oldal lett. Talán egyszer ezek is kijönnek majd egy külön könyvben. :) Na de, most már tényleg ne szaporítsuk a szót:
A tanárok és az oktatás hejzete
Egyebek (Pl. a kordonbontó ellenzék, átmenetileg örökre és illibri)
Hazai kedvenceim (Pl. országváltó sportolók és köpönyegváltó politikusok)
A NEMZETKÖZI HÁTTÉRHATALOM ÉS A NEMZETI ÉRDEKKOMPLEXUM
(Hogyan áll egymással szemben ez a két érdekcsoport, és hol van ehhez képest Brüsszel és a nép? Szerintem ez a legmaradandóbb része ennek a mostani üzenetnek.)
Külföldi egyebek (Tömeggyilkosságok, Francia nyugdíjreform, Az angol monarchia, stb…)
Külföldi kedvencek (Pl. az amerikai adósságplafon)
Klíma klamu (Ez a sok zöldmosdatás és mellébeszélés a klíma körül)
evGPT (Mit mondott a ChatGPT az Egyvilágról?)
Jóból is megárt a sok (A mostani téma a könyvből)
Kétségkívül korunk legnépszerűbb műfaja, amikor valaminek csak a tartalomjegyzéke egy oldal. ;) Ha valakinek volna kedve feldolgozni a TikTok-on, lehet.
Ami az általános helyzetet illeti, azon, hogy már harmadik negyedéve mínuszban van a gazdaság, nem vagyok meglepődve. Azon egy kicsit jobban, hogy ahhoz képest, ami van, a háború, az energiaárak, az infláció, a lakossági és kormányzati költekezés befékezése, az egekben lévő kamatok, nem is beszélve az EU-val összekötött bajuszról – mindezekhez képest, annyira még csak nem is zuhant be a gazdaság.
Ugyanis néhány támasza is akad azért a gazdaságnak – például a nagyjából stagnáló Németország, a turizmus, az orosz olaj, valamint az az egy, amit a múltkor kifelejtettem, hogy a növekedés irányába mutathat az idén, mégpedig a tavalyi aszály – annyiból, hogy ha idén kegyesebb talál lenni az időjárás, az meglátszana a mezőgazdaság teljesítményén. (Már hogy tavaly valami 40%-át elvitte a termésnek a hőség.)
Nem elhanyagolható továbbá az a puffer hatás, ami a korábban beindított beruházások áthúzódásának köszönhető, vagyis, hogy amit elkezdtek, amire már megjött a pénz, például építkezéseket, azt nem hagyták félbe, még tartanak – új szerződéseket viszont már kevésbé kötnek, csökken a rendelésállomány: beletelik tehát némi időben, amíg a recesszió végigsöpör a gazdaságon.
Valamint a „megnyugvás területei”, az hogy a háború okozta első sokk elmúltával mostanra a világ, meg a befektetők, egyrészt hozzászoktak a gondolathoz, hogy háború van, (mert sok minden megszokás kérdése), másrészt meg a gazdaság is alkalmazkodott, például Európának sikerült új gáz beszállítókat szereznie. Erre majd még visszatérünk. (Aki nem ismeri Meteorológus Mihályt, ki ne hagyja az előző linket.)
Kiváló és örök támaszunk (lehetne) továbbá az EU is, és bármennyit mesterkedik is ellene kormányunk, egészen biztos vagyok benne, hogy a puszta tény, hogy tagok vagyunk, még így is sokat nyom a latban.
Mely, úgy tűnik, mostanra túl van a csúcspontján, egy s más még olcsóbb is lett valamivel –sajnos azonban nem ez lesz a jellemző.
Merthogy az ár-racsni egy általános közgazdasági megfigyelés, hogy ami egyszer drágább lesz, az már nemigen lesz olcsóbb. (Ami kivételt most látunk, azt köszönjük a versenynek.) Ahhoz ugyanis, hogy valaki csökkentse az árait, igencsak ösztönözve kell, hogy legyen arra, nagyrészt, mert felfelé is erős korlátja a verseny az áremelésnek, és ha egyszer sikerült meglépni, nem szívesen mondanak le róla, ameddig úgy is elkel az áru.
De most ezen kívül is van pár tényező, ami a további árcsökkenés ellenében hat; mindenekelőtt a bizonytalan forint árfolyam. Bár az a megnyugvás és a magas kamatok hatására az elmúlt időszakban elég jelentőset erősödött, viszont láthatóan továbbra is gyenge lábakon áll: az EU-s pénzek nem jönnek, a háború tart, az amerikaiak emelgetik a kamatokat – Matolcsy meg csökkenteni szeretné, több alkalommal láthattuk is, hogyan lengett ki pillanatok alatt 10 forintokkal az Euró. Így, ha az importcikkeket a kereskedő az átmenetileg erős forint miatt olcsóbban is tudja behozni, bizonytalan, hogy azt, mondjuk egy hónap múlva is meg tudja-e tenni.
Ami még hozzájárult a forint erősödéséhez, az a gazdasági lassulás és az infláció miatt csökkenő kereslet, az importcikkek meg a külföldi nyaralás után is, az energiaárak normalizálódása és a külföldről érkező turizmus beindulása. (Talán még az akksigyár beruházások, de azokról nem tudok közelebbit.)
Szintén az árcsökkentés ellenében hat, ez a (már megint csak annyira jellemző) kötelező akcióztatás a kormány részéről. Egyrészt, erről is messziről virít, hogy csak látszatintézkedés, az előírtnál jóval nagyobb akciók vannak spontán is – szóval, csak hogy legyen valami, amit úgy lehet előadni, hogy a kormány már megint megvédett benneteket. Viszont, azáltal, hogy a kereskedők látják, hogy ilyesmikkel szembesülhetnek, harmadszor is meggondolják, hogy csökkentsék-e az áraikat – elvégre kell, hogy legyen miből engedni.
Az akcióztatás meg az árstop is korlátozzák a piacot, csökkentik a versenyt – és ezáltal zavarokat okoznak, amiket a saját szemünkkel láthatunk: nem lehetett benzint kapni, a kereskedők felnyomták a többi cikk árát – hosszabb távon pedig az ilyen autoriter intézkedések elriasztják a vállalkozókat, befektetőket, hiszen kinek lesz kedve üzletet nyitni itt, ha bármikor keresztülhúzhatják a terveit? (Ami a NER-nek nem is feltétlen fájna, a CBA örömmel átveszi majd a Lidit, és már verseny miatt sem kell aggódnia, adhatja jó drágán.) Azt is hozzá kell tenni, hogy megvan a helye a tőke korlátozásának is, mert az is kizsákmányolóvá válhat – az olyan vállalatoknak, vállalkozóknak viszont, akik tisztességesen végzik a munkájukat, nem élnek vissza a piaci erejükkel, számukra a tisztes profitot biztosítani kell, különben megreked a gazdaság, leáll a verseny – és többek között infláció lesz.
Úgyhogy a kereskedők az árak tartós csökkentése helyett inkább akcióznak. Nem azért mert előírták nekik, hanem, mert így, ezzel az átmeneti, rugalmas módszerrel is tudnak versenyezni, amit könnyű visszacsinálni és megőrzik a mozgásterüket is. (Meg a profitot is. Mellesleg a magasan ragadt árszínvonal még egy olyan tényező, ami megnehezíti a kamatszint letörését – egyszersmind a gazdaság beindítását – és az árak csökkentését.)
Na de, hogy valami jót is mondjak a kormányról, speciel az árfigyelő rendszer nekem tetszik. Arról van szó ugye, hogy a nagy forgalmú kiskereskedelmi láncok árai napi szinten összehasonlíthatóak lesznek majd az interneten, a vásárlók számára is. Ez piackonform ugyanis, nem a szokásos már többszörösen fejjel a falnak rohanó parancsolgatás – helyette a versenyt erősíti. (Nem azért, hogy elképzelem, hogy a vásárlók majd tömegesen jegyzetelgetnek, hogy hol mennyi a tej, de talán a lehetőség némileg kordában tarthatja a kereskedőket.) Az akciókat viszont érdemes mostanában kihasználni, bemenni 2-3 boltba, mert simán adnak 30%-okat, amiért már érdemes lehajolni.
Viszont, nehogy túl pozitív legyek, ez az egészen biztosan utasításba adott „szankciós inflációzás” már méltán szapulható. Egy újabb teljesen nyilvánvaló hazugság az arcunkba, amelynek a leleplezéséhez elég is annyi, hogy a magyar infláció toronymagasan a legnagyobb az Unióban. Lásd még alább a többi pofátlan hazugságról.
Még egy, ami nekem is új volt: hogy amikor azt mondják, 2022-ben 14,5% volt az infláció, akkor nem arról van szó, hogy 2021 vége és 2022 vége között ennyivel nőttek az árak – hanem előbb 2022 minden hónapja és az egy évvel azelőtti hónap között számolják ki az áremelkedést, majd ezeknek veszik az átlagát. Emiatt, ha év közben gyorsul az infláció, (márpedig tavaly az nem volt kifejezés), akkor az még nem tükröződik teljes mértékben az így számított inflációban. (Illetve pl. az inflációkövető állampapír hozamában sem.)
Illetve még egy adat, amihez hasonló lehet, hogy volt már, de mindig megdöbbent, hogy mennyire egyik napról a másikra él a legtöbb ember: konkrétan, hogy a magyarok 15-20%-nak van csak több mint 3 hónapra elég megtakarítása. Még itt nálunk, a világ 57. leggazdagabb országában is… (A 195-ből, az még mindig relatíve gazdagnak számít.)
Ezekről csak röviden, annyit, hogy:
○ Láthatólag, ha odafönn elhatároznak valamit, akkor abba a népnek nem sok beleszólása van ebben a rendszerben. (A sok tekintetben megfigyelhető parancselvű kormányzás egyik megnyilvánulása.)
Kedvencem a témában az üzenetrögzítős közmeghallgatás. (Avagy gyertek, szövegeljetek a zsebembe.)
○ Ezek az új németautó összeszerelő üzemek: 1) Külföldi tőke hoz munkát Magyarországra velük; 2) Alacsonyan kvalifikált munkaerőt igényelnek; 3) Azzal a különbséggel, hogy a Kínával kötnek össze bennünket, nem a Nyugattal.
Mely utóbbi, önmagában, ha közben megmaradnak a Nyugati kötelékek is, én azt mondom, hogy nem rossz dolog.
Van azonban néhány komoly probléma is. Csak nagyon röviden:
○ Környezetvédelmi, egészségvédelmi aggályok
○ Víz és energiaigény
○ Magas importtartalom, alacsony hozzáadott érték
○ Továbbra is az olcsó, alacsonyan kvalifikált munkaerőre, alacsony társasági adóra, állami támogatásokra épülő modell
○ Még a munkaerőt is lehet, hogy importálni kell majd hozzá
Nem elhanyagolható tény továbbá, hogy közben:
○ Lengyelországban Intel chipgyár épül kb. 10 milliárd (!) dollárból.
Jó, ennél sem arról van szó, hogy majd ott tervezik a chipeket – de azért mégiscsak high-tech-ebb egy pár lépcsőfokkal. (Meg környezetbarátabb is. Az mondjuk igaz, hogy a lengyelek is kifizetik a felét. A másik, amit az összes ilyennél megfigyelhetünk, hogy a nemzetközi tőke milyen jól jár ezekkel, legyen az akár nyugati, akár keleti.)
Mellesleg azzal kapcsolatban is vannak kételyeim, hogy ez az egész elektromos autózás annyira jó a környezetnek… Le kell lassítani a világot.
Orbán és más kormánypárti megmondók is kicsit mintha idegesnek tűnnének mostanában. Merthogy az EU-s pénzek továbbra sem nagyon akarnak megérkezni – ami várható is volt – és továbbra sem hiszem, hogy belátható időn belül úgy beindulnának, ahogy a régi szép időkben ömlöttek. Például azért, amit Orbán a svédek és a finnek NATO tagságával művel, azért, mert továbbra is zsarolásra használja a vétójogot, végső soron pedig az egész évtizedes arrogancia és kerékkötés miatt, amit Brüsszellel szemben előadott, és már mindenkinek elege van belőle. Külön bírom, ahogy meg vannak sértődve az elvtársak, hogy „Dehátpedig megígérték, meg is módosítottuk, és mégsem, és mégsem küldik. Abcúg, Brüsszel!”
Végre, úgy tűnik, az EU felfogta, hogy kivel van dolga, Orbánnal és a sleppel, és hogy hogyan kell velük bánni. (A slepp véletlenül sem a nép, továbbra sem, hanem a NER.) Ez beletelt egy kis időbe, valószínűleg azért, mert korábban ilyennel nem volt dolguk. Most viszont végre megkínálják Orbánt a saját gyógyszerével: merthogy vannak, ugye, ezek a jogállamisági feltételek meg minden, de, hasonlóan ahhoz, amit Orbán a CEU-val művelt, alapjában ezek sem azért vannak, hogy elképzelték, hogy majd teljesítjük őket, ők meg majd megnyugszanak. Nem: gyakorlatilag el van döntve, hogy most már megleckéztetik a nagy szittyát.
Merthogy a CEU-val kapcsolatban is nyilvánvalóan előre el volt döntve, hogy el lesz zavarva, akármit csinál. Talán emlékszünk még, hogy ennek ellenére, hogy rohant a CEU Amerikában is tető alá hozni egy képzést, merthogy névleg az lett volna a feltétel – meg a rákövetkező kulipintyózásra az Origón. Annyi különbség van, hogy Brüsszel azt nem döntötte el, hogy elzavar bennünket. Viszont, ha így-úgy, ímmel-ámmal Orbán meg is felelne a feltételeknek, azt nem könnyű elképzelni, hogy lényegi változás történjen itt az EU-hoz való hozzáállásban és retorikában, mert most már ez volna az igaz kulcs a brüsszeli pénzekhez – úgyhogy ezért mondom, hogy nem fognak jönni. Kifogást pedig mindig lehet találni, amit most már Brüsszel is eltanult a mi legeslegfőbb ispánunkról.
(Hozzáteszem, amire a Nyugat azt mondja, hogy ezt aztán tényleg nem kéne, ott Orbán is haptákba vágja magát: emlékszünk az orosz bankból történő hirtelen kilépésünkre, látjuk, hogy mennek keresztül az országon NATO-s szállítmányok, vagy hogyan szavazzuk meg szó nélkül, sorban a szankciókat Oroszország ellen. Csak azért mondom, hogy ha az államcsőd fenyegetne, talán az mégis tudna változtatni a hangnemén.)
Jaj, de nagyon váratlan volt pedig ez az egész, az, hogy szemétkedésért előbb-utóbb szemétkedés jár cserébe. Egyébként is jellemző, hogy az emberek nem gondolkoznak egy lépéssel se előre, Orbánnak meg kiváltképp a sajátja, hogy rövidtávra koncentrál – aztán meg majd lesz valahogy. Csakhogy, mint mondani szoktam, előbb-utóbb kegyetlenül eljön a hosszú táv. (Esetleg, aki szerencsés, az nem éri meg.) Hogy esetleg eszébe jutott volna, hogy lehet, hogy majd nem fognak szeretni érte, és az nekem is rossz lesz. De nem, most meg meg van lepődve, hogy mi az, hogy nem lehet teljesen hülyébe venni ezeket a hülye lipsiket.
Apró pici probléma ezzel, hogy Orbánnal együtt az ország egész népe szív. Hát ez van – ki választotta meg? Nézzük mindenesetre a jó oldalát: veszíteni is az veszít többet, aki eddig lesápolta a pénzeket – meg azt, hogy ha magunk nem vagyunk képesek megelőzni a felsőbb körök korrumpálódását, akkor van még egy erő, ami valamennyire féken tudja tartani őket.
(Mindig le kell írnom azt is, hogy való igaz, Brüsszelben sem minden offé, van korrupció is, meg a gyakorlattól való elrugaszkodottság is, úgyhogy tény, ott is volna mit helyre rakni a fejekben. Lásd majd még alább a nemzeti és nemzetközi érdekkörök kapcsán.)
Azt hiszem, egyébként, hogy a jelenlegi nehézségek közepette, különösen az inflációval, különösen az élelmiszerárak elszállásával a jónép is elgondolkodott már egy kicsit azon, hogy tényleg akkora mester-e a mester. Az oktatás helyzetét nem mondom, mert akiket az érdekel, azok eddig is ellenzékben voltak. A népnek meg, tudjuk, két dolog számít: a cirkusz is – legalapvetőbben azonban a kenyér, meg annak az ára. És most még csak a rezsivédelem sem annyira látványos – azt ugyanis sosem kellett drágán megvenni. Bár aki hinni akar, az elhiheti, hogy ennek is Brüsszel meg a szankciók az oka.
Egyik kedvencem volt aztán, ahogy Navracsics előadta, hogy ő „mérsékelten optimista” az EU-s pénzekkel kapcsolatban. Tudjátok, mi jut erről eszembe? A vicc, hogy mit jelent az, amikor egy diplomata azt mondja, hogy igen. Azt, hogy talán. Hát, amikor azt mondja, hogy talán? Azt, hogy nem. És ha azt mondja, hogy nem? Akkor az nem diplomata…
Meg a tanárok bére, hogy azt majd a brüsszeli pénzek függvényében emelik… Ahogy a büszke Magyarországnak, a sikeres konzervatív kísérletnek, akinek még a gazdasága is jobban teljesít, külföldi pénzre legyen szüksége ahhoz, hogy kifizesse a saját tanárait – hát mi a szegénységi bizonyítvány, ha nem ez? Persze értjük a taktikát, hogy az Unióra nyomást gyakoroljanak, itthon meg az Unióra hárítsák a felelősséget – de ha csak egy kicsit jobban belegondolunk, mi ez, ha nem a saját alkalmatlanságuk beismerése? (Azóta észbe is kaptak már némileg.)
Meg hát sok mindenből látszik, hogy mennyire hiányzik az a pénz:
○ A több száz leállított beruházás
○ Az ún. „szociális hozzájárulási” adó a nem állampapírban lévő megtakarításokra
○ A CSOK megmetszése, a diákhitel kamatának megemelése
○ Nem kevésbé hogy volt képük a Krétában környékezni a szülőket azzal, hogy milyen szép ballagási ajándék is az állampapír. (Utoljára az úttörőbélyeg volt ilyen – amiből persze anno csak annyit fogtam fel, hogy milyen szép színes kis bélyegek.)
○ Hogy az átmeneti különadók egy kicsit tovább lesznek átmenetiek.
○ És mégiscsak kérnénk szépen a korábban nagy mellénnyel visszautasított EU-s kölcsönt is.
Most láthatjuk továbbá azt is, hogy mekkora ötlet volt az SZJA visszatérítés, hátha még az inflációt is odatesszük a pénzhiány mellé. (Mondjuk, amire igazán kell, arra továbbra is bármikor össze tudnak kaparni rongyos pár száz milliárdot.) Nem utolsósorban most az infláció miatt a fogyasztás is visszaesett – ez pedig az eddig szárnyaló ÁFA bevételeket is megvágta.
Jót szórakozok közben ezeken a fantáziadús elnevezéseken. Nevezett „szociális hozzájárulás” – ami mindenképpen szebben hangzik, mintha állampapírba átnyomási adónak hívnák. De van itt más is, pl. az önkormányzatok „szolidaritási adója” vagy az élelmiszerláncok „népegészségügyi adója”. (Kicsit, mint ahogy édesanyám becézte nekem a galuska-galagonyát, hogy hajlandó legyek megenni.) Hát igen, ha nem is, mint kacsa a nokedlit, de a nép is könnyebben lenyeli a dolgokat, ha legalább a nevük szép. (Lásd még: orosz „védelmi” minisztérium.) Biztos van erre egy külön munkacsoport a PM-ben. (Illetve a könyvben is, hogy sokat számít, hogy mit minek nevezünk.)
Apropó, állampapírba átnyomás, nem elhanyagolható következménye annak, hogy az állam elszívja a forintforrásokat a gazdaságtól, hogy drágább lesz a vállalatok finanszírozása, (ezt nevezik kiszorítási hatásnak), valamint a devizaadósság felé tereli őket – ami meg nagyobb kockázatot jelent. Mindkettő az árakat emeli még tovább – ha lesz még, aki meg tudja fizetni őket.
És ha már az EU-nál és Magyarországnál tartunk, közeleg a magyar elnökség, ami, szóval, megint csak, vicces – kb., mint amikor Szaúd-Arábia lett az emberi jogi felelős az ENSZ-ben, vagy hogy majd most Abu Dhabi olajvállalatának vezetője dirigálja a klímatárgyalások következő (amúgy is semmire sem jó) körét – magyarul: kecskére káposztát. Feloszlatjuk?
Nem, egyébként, Viktor meg mindenki, akinek a zsebét most megmetszette az infláció meg a gyenge forint, ha eddig nem látták, most megtapasztalhatják, hogy a pénzük, az nagyon kell. (No meg ne feledjük, másoknak, többek között Kínának is, addig vagyunk érdekesek, ameddig tagok vagyunk.)
Nekem vannak svéd ismerőseim, és amit, úgymond „Magyarország” művel velük, hogy nem engedjük be őket a NATO-ba – ég a bőr a képemen miatta. Mondtam is nekik, hogy én nem ezekre szavaztam. Mondták, tudják. Remélem, úgy van.
(A finneket időközben beengedtük – de ott is megvártuk, amíg Sannát leszavazzák. Bár nem tudom, még az is lehet, hogy ez nem volt szándékos. Mellesleg ilyen fiatalon nem is volt még miniszterelnöknek való – és akkor tegyük mellé a másik végletet Bident is, aki talán nem csak számomra hihetetlen módon, még egy ciklusra be akar nevezni – úgy, hogy már a kettővel ezelőttihez is öreg lett volna. Kik valók tehát ilyen posztokra? A középkorúak, akik már tapasztaltak, és még erősek, testben és lélekben.)
Visszatérve, mennyiben Magyarországról van itt szó? Nem annyira: egyrészt, nyilván, nem az ország döntötte el ezt sem; illetve, amikor azt mondja Orbán, hogy a svédek „tiszteletlenek” voltak Magyarországgal, a magyarokkal szemben, az sem igaz: merthogy legfeljebb ővele és a cimborákkal szemben voltak azok. Ezt a taktikát egyébként, ahogy összemossa saját magát az országgal, számos alkalommal láthattuk már. Meg amikor azt mondja, hogy Magyarország így meg így gondolja. Hát nem, te gondolod úgy.
Másrészt meg ott vannak Orbán mögött a törökök, pontosabban illiberális lelki társa, Erdogan, akik sokkal fontosabbak a NATO-nak, és akik szintén nincsenek odáig a liberális demokráciákért. És inkább fordítva van ez: Erdogannak kell valaki, akire rámutathat, hogy nincs egyedül. Mint ahogy pl. az USA újabb háborúi alkalmával is megfigyelhettük, hogy mindig kellett valaki, leginkább az angolok, hogy úgy mondhassák, hogy az USA „és szövetségesei” támadták meg Afganisztánt, Irakot, stb…
Meg ez, hogy „tiszteletet” követelünk – merthogy azt nem lehet. Maximum azt lehet, hogy csináljanak úgy, mintha tisztelnének – és lehet, hogy Orbánnak az is elég – viszont, hogy belül minden eddiginél tiszteletlenebbek velünk az egészen bizonyos. És nem csak a svédek. Helyezkedjünk csak bele például a finnek nézőpontjába, akiket nagy kegyesen méltóztattunk beengedni, hogy vajon most akkor az irántunk érzett tisztelet hatja-e át a mindennapjaikat – vagy inkább az, hogy végre leszálltak róluk kedves rokonaink, ezek a kisstílű banditák. De a többi NATO tagnak is nehezen felejthető kellemetlenségeket okozunk már megint. És ennek már pénzben kifejezhető következményei vannak – ezúttal már tényleg mindannyiunkra nézve.
Ja meg a vicc, hogy „a kormány az támogatja a csatlakozást – a frakciónak azonban kétségei vannak”. Pont, mintha bárkinek is számítana a véleménye Orbánon kívül. (A másik, amit elképzelek, ahogy Novák Katalin saját maga kitalálja és eldönti, hogy kegyelmet ad Budaházynak. A pápalátogatás alkalmából. Abból.)
Mit nyerünk ezzel? Az ország SZVSZ semmit, még egy ok, amiért bukjuk az EU-s pénzeket. Orbánnak, neki beírnak egy-két jó pontot az illiberális barátai, és amíg Erdogan meg nem gondolja, szorongathatja még egy kicsit ezt az ütőkártyát az EU-val folytatott pókerpartiban. Meg a kemény magos hívei, illetve ő maga élvezkedhet egy keveset, hogy most jól megmutatták a világ libsijeinek, hogy ki az úr.
Egy dolog hiányzik a NATO-ból meg az EU-ból továbbra is: az, hogy ki lehessen zárni a renitenseket. Ez eddig fel se tűnt, mert nem volt jellemző az ilyen fokú kerékkötés.
● A tanárok és az oktatás hejzete
Volt balhé megint rendesen, fönt a Várban is, biztos láttátok. Az egyik kerítésbontás másnapján én is felmentem körülnézni, de szinte semmi nem látszott már belőle, csak a kerítés volt egy kissé viseltes. (Talán emlékeztek még, mit mondott Gyurcsány: azt, hogy lehet tüntetni. Majd megunják és hazamennek. Erre mostani ellenzékre nézve talán nincs is jellemzőbb, mint, hogy tüntetnek, tüntetgetnek – aztán megunják és hazamennek.)
Annak a szánalmasságát, hogy az EU-nak kellene kifizetni a tanárokat, már kifejtettem. Még néhány megjegyzés:
○ Az oktatás színvonalának leépülése
Mostanra a felvételiken nincs központi minimum pontszám és emelt szintű érettségi elvárás, és a diplománál is, nem túl meglepő módon, átment ideiglenesből permanensbe az, hogy nem szükséges a nyelvvizsga. Igen, az igaz, hogy nem minden szakmához szükséges, mondjuk az, hogy az illető tudjon angolul – az azonban, hogy valakinek diplomája van, az általános szellemi színvonalát is jelezte az embernek. (Sőt, leginkább azt. Hozzáteszem, a nemzetiesedés kurzusába is jól illik, hogy tulajdonképpen minek ide idegen nyelvek. Apropó, feltűnt még valakinek, hogy már a sporthírek is nemzeti sporthíradó legújabban?)
Jó, nyilván, ez a könnyebbik módja annak, hogy a diplomások mehessenek dolgozni, legyen ember, akikkel működtethető a rendszer. Meg a friss diplomások boldoggá tételének is, meg a diplomások aránya növelésének is. (De ha csak ennyiről van szó, akkor én tudok egy nagyon egyszerű módot rá, hogy hogyan legyünk egy másodperc alatt a 10 millió diplomás országa.) A másik, amivel érvelni szoktak, hogy az egyetemek saját hatáskörben előírhatnak feltételeket – kérdés azonban, hogy fognak-e – hiszen nekik is kell a diák.
Másfelől én csak kívülről nézem, a barátok, rokonok gyerekeinél, hogy hogy dől össze a közoktatás az alsóbb szinteken, hogyan cserélődnek évente akár többször is a tanárok, még Pesten is – és mi lehet akkor vidéken. Hogy ebben a felfordulásban mennyire nem foglalkoznak a gyerekekkel – hogy is lehetne? És amikor azt mondják, hogy „nincs tanár, nincs jövő”, az mindenekelőtt az alsóbb szintek miatt igaz: az ugyanis nemcsak a felsőbb szinteket alapozza meg, hanem a széleskörű munkaerő minőségét is. Ne feledjük továbbá: megtartani valamit, ami van, sokkal egyszerűbb volna, mint később újra felépíteni.
○ Hogy a tanárok majd bojkottálják az érettségit
Merthogy az nem kötelező nekik. Gondoltam, ha csak ennyi a probléma, majd az lesz. Ahogy az orvosi kamara is sürgősen kapott egy új törvényt, amikor a régi alapján megpróbáltak keresztbetenni a kormánynak.
(Kedvencem volt egyébként, amikor a kormány azt mondta: „Az orvosi kamara visszaélt a hatalmával és hamis információkat terjesztett.” Hát igen… szerencse, hogy Orbán ezt a kettőt sosem tenné.)
○ A gyerekek megvédése
Két dolgot ehhez a kormányoldali mantrához: az egyik, ahogy arcon fújták a gyerekeket könnygázzal az egyik kerítésbontáskor. A másik, hogy ami az oktatással történik most, az mi, ha nem a gyerekek, egy egész generáció jövőjének az aláaknázása?
○ A kormányzati beruházások tipikus vonásai
Korrupció: Ezt nem is részletezném, hiszen jól tudjuk, miből van Lölő és a hasonlók vagyona.
Látványosság: Hogy rá lehessen mutatni, mit kapatatok tőlünk: Stadiont. Épületeket. Betont. Tárgyakat. A tanárok bérére azért sincs pénz, mert nem simul bele ebbe a sémába.
Van ugyanis két igen lényeges dolog, ami sajnos nem elég látványos, ezért hanyagolják: 1) A karbantartás, főleg az olyasmié, ami nincs szem előtt, mint az infrastruktúra, pl. a rezsicsökkentett vízvezeték hálózat – és 2) A humán tőke, főleg amikor az majd csak hosszú évek múltán kezdene gyümölcsözni. (Ráadásul, neadjisten, még gondolkozni is elkezdenének az emberek: hát mi jó van abban? Mármint a rezsimnek?)
Jó volna már egy kis rezsimcsökkentés…
Mint tudjátok, folyamatban van az elhíresült Völlner-Schadl ügy tárgyalása, hogy pénzért árulták a végrehajtói kinevezéseket. Erről, amik felötlöttek bennem:
○ Ahogy sorra, hétről-hétre kerültek elő újabb felvételek
Amitől az a benyomása az embernek, hogy ezek álló nap mást se csináltak, csak korruptkodtak.
○ Más érintettek
Ahogy Varga Judit, és az előző igazságügy miniszter neve is előkerült már az ügyben, és az is nagy rejtély, hogy ki lehet Tóni, Barbara és Ádám.
Amit még ennek az ügynek a kapcsán is megfigyelhetünk, hogy ez itt két, legfeljebb közepesnek mondható hal, és hogy az igazán nagyoknak annak ellenére nem lesz bajuk, hogy mindenki tudja a lényeget, nagyon még csak titkot sem csinálnak belőle.
Utóbb az is kiderült már, hogy a jóminiszterasszony hogy ússza meg, nem is csak ezt az ügyet, hanem a Pegasust is: kiejtőernyőzik Brüsszelbe. (Ami egyébként bevett módja az odahaza nemkívánatossá vált figurák, mégis jól fizető elhelyezésének. Nemcsak Brüsszelbe, hanem mondjuk nagykövetnek is el szoktak küldeni ilyeneket.)
Még azt volna jó tudni, mi folyik ilyenkor a színfalak mögött, mivel győzik meg Palit és Gyurit, hogy ne feszegessék, amit nem kéne…
○ Korrupció kb. mindenütt, ahol kicsit megkapargatják
És nem csak a kormány közelében: például az Eötvös gimnáziumban, ahova pénzért lehetett bekerülni; a műszaki vizsgáknál, ahol nemcsak csaltak, hanem még nyilván is tartották a fekete pénzeket; no és az is köztudomású, hogy a határőrök nemcsak a fizetésükből élnek jól, ősidőkre visszamenőleg.
Szóval, hogy nyílt titok, hogy mi folyik kb. mindenütt, hogy hogy megy be a forgóajtón, és jön ki onnan, mindenki, a maga szintjén. Természetesen nemcsak a magyarok, de nekünk ez az egyik nemzetközileg elismert nemzeti sajátosságunk. Lásd majd a könyvben a „piszkos világról” írtakat.
Lásd még ezt a csalásokról, még a tudományos életben is, meg ezt is. (Angol)
○ Amit még nem sikerült teljesen zsebre vágniuk
A NER-nek meg a Fidesznek. Először is, az igazságszolgáltatás. Felülről benyomultak már (Polt Péter, Varga Zs. András, illetve a korábban tervezett közigazgatási bíróságok) – de maga a bírói kar, mintha ellenállna. Hogy ez most mennyire a haza becsülete iránti elkötelezettségükből, és mennyire a saját függetlenségük megőrzésének vágyából fakad, az mindegy is. Ezzel együtt nagy vonalakban nekik is azoknak a törvényeknek kell érvényt szerezniük, amelyet a NER ír. Valamennyi mozgásterük azonban mindig van, és nem mindegy a hozzáállásuk.
A másik, akiket még egyelőre lehet méltatni, az a rendőrség. (Bár most épp ők fújták le a diákokat könnygázzal, illetve korlátozottabb körű korrupciós ügyek is vannak – de rendszerszintű korrupciót nem érződik.) Ebbe egyébként annyira nem látok bele, de amiket hallok, nem is éppen felhőtlen a viszony a kormány és a rendőrség között. Meg még, hogy ott van a másik erőszakszervezet, a katonaság, akik már közelebb állnak Orbán szívéhez – egyben a rendőrséggel kijátszhatók egymás ellen.
Amennyire én így kívülről tudhatom, legalábbis.
○ Nyilvántartások
Sok adat, ami a sajtóban botrányként jelenik meg, nyilvános, hivatalos forrásokból származik. (Cégjegyzék, ingatlan-nyilvántartás, stb…) Tehát, hogy az ilyesmi még bizonyos fokig szintén működik idehaza, és hogy ezek szerint olyasmik is beléjük kerülnek, nyilván nem örömükben, amik kényelmetlenek lehetnek a korruptkodókra nézve. Ezen némileg szintén csodálkozom – ugyanakkor óhatatlanul felötlik az emberben, hogy vajon mennyi minden mehet úgy a háttérben, hogy arról nincs nyilvános infó. (Vagy, mert titkosították, vagy, mert le se írták.)
○ Annak az értéke, ha az ember ért valamihez
Tud valami értékeset, eladhatót produkálni, olyasmit, amire szükségük van az embereknek – azokkal szemben, akiknek csak a nevük, a kapcsolataik, az ügyeskedés meg a korrupció termelik a pénzt. Egyfelől, filozófiai síkon, mivel az ember értékét az adja, hogy boldogságot hoz ebbe a világba – másfelől praktikus okokból, hogy ha egyszer kiesik a pikszisből, akkor is lesz miből megélnie. No meg hát örömet is ad az embernek, már a tudás maga is, meg ha használja, az alkotás.
Mindez persze nem feltétlen nyújt tökéletes vigaszt a kizsákmányoltaknak, akik most csak nézzük a slepp gazdagodását.
(Megjegyzem, utóbbiak számára is jóval kevésbé élvezhető lehet már ez így, ahogy most van, a befagyott EU-s pénzcsappal, az inflációtól sújtott néppel, a lázongó tanárokkal meg a többivel. Bezzeg a régi szép időkben, amikor még dőlt a lé, nekik pedig más dolguk sem volt csak kifundálni, hogy hogyan nyúlják le azt, és hogy aznap épp hogy csesszenek ki az ellenzékkel. Főleg Viktornak és a politikai frontvonalban lévő stábtagoknak, hogy mi a jó ebben egyáltalán… Halljátok? Mondjatok le. Persze ilyen előzmények után már az sem igazán alternatíva, mert a végén még elszámoltatnák őket.)
Illetve, hogy miért érdemli meg a slepp ezt a kifejezést: azért mert nem a tehetségéből gazdagszik, nem abból, hogy értene valamihez, hanem abból, hogy elfoglalta az államot: magyarán, a közpénzt rabolja. Tegyük hozzá, hogy Orbánnak igenis van bizonyos politikai tehetsége, ő szervezte meg, tartja kézben és vitte sikerre ezt az egészet. A sleppnek magának viszont még az se kell: elég rácsimpaszkodnia Orbánra. Így lesznek a sok kis Lölőből az ország (leg)gaz(dagabb)emberei. Ami Orbánt magát illeti, meg azt vegyük észre, hogy nyilván nem az a bérből és fizetésből élő nép fia, mint akinek beállítja magát – de alapvetően nem a pénzért csinálja. (Hogy akkor miért, azt megpróbálhatjuk majd kitalálni, gondoltam írni róla, a személyéről is majd egyet hamarosan.)
Háromszor is megye! Azt pedig, hogy wármegye, csakis duplawéwel vagyok hajlandó még kimondani is, pedig azt nem egyszerű ám.
Ahogy a sajtó baller fele némileg zavarban van, hogy akkor most mit is mondjon – a jobber meg hangsúlyozottan VÁRmegyézik. Komolyan, röhej. Ha egyszer hatalomra kerülök, ez lesz az első, amit vissza fogok csinálni – de annyira, hogy a várótermet is óteremnek fogjuk hívni. (Valamint a Budai.)
(Jó, még ha valaminek az a kötelező érvényű nagybetűs tulajdonneve, én meg hivatalos minőségben járok el – de amikor amúgy is érti mindenki?)
Azon kívül a kéket pirosnak, az apát pedig anyának fogjuk hívni. Miért? Pont azért, amiért most is kitört ez az egész, mert valakinek ott fent már tényleg nincs más problémája, mint jól megnyelvészkedni egy egész ország lelkivilágát. (És ez csak egy kisebbfajta idióta a sok közül, akik ezt a világot irányítják.)
(Mondjuk nálam ez duplán betalált, mert nem egyszerűen wármegye lettünk, hanem Csongrád-Csanád Wármegye Pántlikás Yóreggelt Rypityom! Megjegyzem, a Csanádtól nem borzongtam ennyire, de az is felesleges volt, mert már elmúlt. Most aztán megint cserélhették le az összes táblát, immár másodszor.)
Amit még érdeklődéssel fogok figyelni, hogy a közbeszédbe átmegy-e a vármegy-e. Hogy a főispán kocsisa, amikor útbaigazítást kér, fogja-é úgy kérdezni, hogy hé, te, jobbágyfajzat, Cs-Cs Wármegye, az merre vagyon? Illetve, hogy a mostani hitű fideszes, az vajon otthon is úgy mondja az asszonynak, hogy „Hé figyelj drágám, megvetted már a vármegyei bérletet? Értöd, Manci, a *VÁR*megyeit!”
Na és akkor hadd tegyek én is egy, az ellenkező irányból fölháborító javaslatot: nem lehetne majd esetleg az ly-tól elbúcsúzni most már? (Ami mellesleg a tanárhiányon is enyhítene, mert rögtön 10%-kal kevesebb magyartanárra lenne szükség.) Persze értem én, hogy ez hagyomány, és hogy minden hagyomány, az értelmetlen is, a nemzeti összetartást erősíti. Ezzel együtt, nem lehetne inkább az értelmes és élvezhető közös kincseinkre koncentrálni, például a zenénkre? Mert szerencsére az ilyenből is van elég.
Megmondom, hogy nézzük ezt: úgy, hogy őseink ezt elrontották, mi pedig egy hibát avattunk szentté. Vagy legfeljebb úgy, hogy ha volt is valami különbség eredetileg, az elsorvadt, valószínűleg azért, mert így praktikusabb – mi pedig egy csökevényt tartunk életben, erővel. (Mondjuk mi még olcsón megúsztuk a kínaiakhoz képest… Illetve vegyük észre, az egész világ tele van nonszensszel, az arany értékétől a celebek hírnevéig.) Jó, a szemnek szokatlan volna egy darabig. Aki viszont már egy jukon keresztül látnák meg majd a napvilágot, azok észre se vennék, csak könnyebb volna nekik – az idősebbek meg majd megszoknák. (Vagy nem, de velem lehet tárgyalni, egy darabig lehetne mind a kettő „hejes”.) Mert sok minden megszokás kérdése, ugye, ez is.
Igen, igen, így van, valószínűleg a wármegyézés is, ami azt illeti. Időnként már magamon is azt veszem észre, hogy nem háborodok fel tőle annyira, amennyire szeretnék. Megmondom, hogy hol a különbség: ott, hogy a szent wármegyézés egy politikai indíttatású bonyolítása a dolgoknak – ellentétben az ly eltörlésével, ami egy praktikus indíttatású egyszerűsítése. A haza sorsa nem ezeken múlik – hanem olyan apróságokon, mint például az éppen dugába dőlő közoktatás.
Egyébként meg előre menjünk, ne hátra, nem igaz?
Amely számomra végül is szimpatikusabbnak bizonyult, mint amilyennek előtte kinézett. Előtte fanyalogtam neki, hogy lám, idejön, és ezzel megtámogatja ezt az arrogáns rezsimet. Ez mondjuk, meg is történt, meg is fürösztötték magukat nagyjaink a szentatya fényében egytől-egyig.
Ezen kívül azonban mindent szépen, profin és türelmesen intézett Ferenc. Igyekezett hidakat építeni, (pontifex), amennyire tőle telt, itt, ebben a nem éppen a világ közepe országban is: belpolitikailag azzal, hogy találkozott Karácsonnyal; vallásilag és nemzetközileg azzal, hogy lekezelt egy ortodox főpappal; és még társadalmilag is, azzal, hogy azon kívül, hogy a csúcson levőknek megengedte, hogy hozzádörgölőzzenek, ő maga elment az elesettek közé is. (Jó, ez azért hozzá tartozik az imidzséhez.)
Közben mindenkihez volt egy jó szava: a gyerekek álmodjanak nagyokat, a fiatalok vigyázzanak a modern kor veszélyeivel, no és a szeretet, megértés, befogadás és türelem. Nyilván ezek panelek, amiket mindenütt el lehet mondani, de annyi baj legyen. Már az, amilyen szívósan végigvitte ezt az egészet, 86 évesen, tolószékben – amikor, komolyan mondom nekem strapás lett volna. Meg a kis fehér kocsija… (Vö. ezt az orosz pátriárka luxusautójával.)
Ami meg az elittel történő parolázást illeti, ezeket meg a politikát egy ilyen poszton nem lehet elkerülni, egy jó pápa is kénytelen elszenvedni ennek a sok lelkiismeretlen köpönyegforgató hataloméhes pénzsóvárnak a legyeskedését. A pápaság ugyanis politikai pozíció is, egyszersmind tekintettel kell lennie az általa képviselt szervezet, az egyház érdekeire is – illetve a nép érdekeire, amelynek az előmozdításához hatással kell tudni lenni az uralkodó osztályra valahogy – amihez nem árt legalábbis beszélő viszonyban lennie velük: meg kell tehát alkudnia, sajnos, a legetikusabb ember fiának is. Az nem mindegy, hogy mennyire, és ebben van a művészet, megtalálni az egyensúlyt megalkuvás és etikusság között.
○ A kordonbontó ellenzék
1) Minden ellenzéki párt feloszlatása; 2) Egy új párt; 3) Egy új, épkézláb vezető: enélkül érdemi változás elképzelhetetlen ebben az országban. Ezt már többször elmondtam, de modern Ciceróként kénytelen vagyok mindig ismételni. Azért is, mert az ellenzék szétszedeget két-háromszor egy kerítést – de mintha teljesen lemondott volna bármi érdemlegesről. (Kivéve talán a papás-mamást játszó Gyurcsányt és kedves nejét – de ők is csak álmodoznak.)
Tisztelet azért Hadházynak, és még egy-két Donkihóte mohikánnak – viszont lásd legújabban Erdogan győzelmét, és az ottani szedett-vedett ellenzéket. Pedig ott volt csak igazán infláció, de még földrengés is. (Na nem politikai.)
○ Mozgások a jobbos és balos sajtóban
Feltűnt, hogy egyfelől pl. a 444-től és a Telextől több jelentősebb név is odébbállt – ugyanakkor, amikor a jobbos médiakomplexumot is eléggé megnyesegették: 888, Pesti TV, Karc FM meg Erdélyben is valami. (Az nem biztos, hogy a két oldal között van összefüggés.) Azon csodálkozok némileg, hogy a Fidesz ezt a kezében tartott adu ászt, a médiát, így megnyirbálja. (Talán mert ettől az ellenzéktől nincs félnivalója.)
○ Budapest kivéreztetése
Biztos hallottátok, hogy Karácsony már az idén sem akarja befizetni a szolidaritási adót – mire fel, jövőre még emelnének is rajta a költségvetés szerint. Szóval, hogy az ellenzék nyerhet önkormányzatokat, legalábbis a nagyvárosokban – de ameddig a törvények Orbán kezében vannak, addig úgy tehet keresztbe nekik, ahogy csak akar. Meg a szavazóiknak. Én arra leszek most kíváncsi, hogy Márkit megválasztják-e még legközelebb. (Lázár már megmondta, mit várhat a kormánytól Vásárhely, ha igen: semmit.)
○ CPAC Budapest & a göndöri gender-bender
Nem Gondorban, hanem itt, Budapesten, ez a kiszervezett amcsi konzervatív találkozó – amelyen, természetesen, megint előkerült a gender. De miért olyan népszerű ez a téma?
Ami egyébként olyan könnyen elintézhető volna azzal, hogy az embert egy tökéletlen folyamat, az evolúció terméke – amelynek így a termékei sem sarkosak, átmenetek vannak: nőies férfiak és férfias nők, meg olyanok is, akik nem kizárólag a jóisten által arra rendelt jukba kívánják beledugni. Tökéletlen továbbá az egyedfejlődésünk is, hogy milyen hormonoknak vagyunk kitéve. Kész. Annyi még, hogy közben ne ártsunk másnak, beleértve azt is, hogy ne provokáljunk másokat szükségtelenül.
Ennek ellenére ország-világ ezen pörög. Miért? Mert az emberek nagy részének az érdeklődése enyhe túlzással az evés meg a dugás szintjéig terjed, de még abba sem képesek egy kicsit mélyebben belegondolni – és a woke-ok se abba, hogy nem érdemes fokozni. (Jó, nem csak a saját hibájukból.) A politika meg kihasználja ezt.
Az EV-ben egyébként a nemiségről is elolvasható, amit tudni érdemes.
○ Átmenetileg örökre
Nem véletlenül szkeptikus a közönség, amikor valamiről megígérik, hogy csak átmeneti lesz. Mostanában is több eset megesett, amikor kisvártatva kiderült, hogy tulajdonképpen soha nem kell már kinyitni a postát, vagy letenni a nyelvvizsgát. (Meg a különadók.)
○ Cannes-i magyar díjazott
Lett most egy díjazott rövidfilmünk, amiről két dolog: az egyik, hogy a zsűri elnöke is magyar volt, a film pedig francia pénzből készült – hm. A másik meg, hogy milyenek már egyesek, hogy rögtön ez jut az eszükbe…
Lásd a könyvben a díjakról írtakat.
○ Illibri
Avagy, ahogy a NER rátette a kezét a könyvpiacnak erre a jelentős szereplőjére. Erről a legutóbbi Aktuál videónkban beszélgettünk. (13:40-től.)
Engem szerencsére nem érint a dolog, hiszen eleddig sem a Libri, sem az Illibri nem ostromlott még. (Amiben az a jó, hogy indiként nyugodtan lehet a számon, ami a szívemen – és ezért is gyertek velem, itt a neten, tökingyen, kiadó sem kell hozzá.)
○ A hegymászó halála
Suhajda Szilárdé, aki csak az idén legalább a második hegymászó volt, akiből hír lett. (És ezek csak a magyarok.) Természetesen, mint minden jó szándékú, ártatlan emberért, őérte is kár. Amit túlzásnak tartok, hogy országos gyász legyen abból, hogy valaki önként ment majdhogynem a biztos halálba. (Oxigén nélkül állítólag rendkívül veszélyes. Egyedül meg még veszélyesebb.)
Kár érte, az biztos. Tanuljunk az esetből. Főleg a még életben lévők. (És nemcsak a hegymászók: a másik feltűnően veszélyeztetett csoport a motorosok, akikből szintén van minden héten egy-két halott.)
Még a serpákról, hogy itt fesztivál van, ha egy-egy magyar nagy nehezen feljut, addig serpa van olyan, aki már 28-szor teljesítette ezt. Ezzel együtt ők sem mind ilyen szerencsések, lásd ebben a cikkben, hogy toronymagasan nepáliak haltak meg a legtöbben az Everesten.
○ Karikó Katalin konundrum
A múltkori üzenetben volt pár mondat vele, illetve a díjakkal, elismeréssel történő elhalmozás általános jelenségével kapcsolatban, melyeket a jelek szerint félre lehetett érteni. Ezért utólag rendesen kifejtettem, hogy mire gondolok, módosítottam az eredeti üzenetet. Ott el lehet olvasni.
○ Azonnali jelentése minden egyes eladott szendvicsnek
Hogy ez vajon egyáltalán elméletben mire jó, azt úgy gondolom, nem csak én nem értem. És ahogy nézem, ez a briliáns ötlet még csak nem is Brüsszelből jött… (Azóta részben már győzött a józan ész. De akkor sem értem, hogy egy ilyen nyilvánvaló ökörség, hogy juthat el a törvényi szintig. Esetleg, hogy valakinek a valakije volt a megfelelő informatikát áruló cég tulaja?)
○ Ukrán gabona: Ez veszélyes!
Nemcsak a gazdákra, hanem arra is, aki megeszi, állítólag. Nem tudom egyébként, még ha ennek valóban fennáll is a lehetősége, nem lehetne azt, mondjuk, bevizsgálással ellenőrizni? Más esetekben is jellemző egyébként a nemkívánatos elemek piszkosnak, az egészségre ártalmasnak történő bemutatása. (Pl. bevándorlók – illetve a közkedvelt nyelvi fordulat, hogy mocskos… ez meg az.)
(Apropó, volt most egy reklám is nemrég, hogy aszongya: „Globus: mocskosul finom”. Hogy ezt ki hagyta jóvá…)
○ Országváltó sportolók
A Liukon meg a Fradi erősen pigmentált játékosain már élcelődtem a múltkor. (Természetesen nem a bőrszínnel van bajom, csak vicces, hogy ilyen nemzetköziek az elvileg nemzeti csapatok.) Azóta azonban megpattant még néhány nemzeti büszkeség, például Rapport a sakkozó, Németh Zsanett birkózó, vagy a sportlövő Sidi Péter.
Na, csak hogy hátha ezek segítenek egy kicsit realistábban látni, hogy miről szól a sport valójában, és a helyén kezelni azt.
Illetve abba gondoljunk bele, lévén ez a sok légiós: előfordulhatna, hogy pont ugyanazok az emberek játszanak egymás ellen, épp csak mindenki a másik csapatban lenne, ha történetesen ott többet kínáltak volna nekik. És hogy akkor kinek vagy minek is drukkolunk tulajdonképpen? Mert ezek szerint nem a játékosoknak – hanem egy címkének, amit rájuk ragasztottunk…
○ Köpönyegváltó politikusok
Ez itt most lehet, hogy nem a legízlésesebb bekezdése lesz a mai levélnek, hiszen jól tudjuk, halottakról jót vagy semmit, de akkor is, hogy mondjam… ironikus. Az Infórádióban szól a hír, hogy elhunyt egy politikus, aki az SZDSZ-ben kezdte, aztán a Fideszben fejezte be – a képviselők pedig most „fejet hajtottak az életútja előtt”. Szóval… majdnem mintha a komcsiként induló, libsiként folytatódó, végül (?) aztán váratlan fordulattal a nemzethy oldalhoz megtérő Orbán „aszívemmélyénmindigisnemzethyvoltam” Viktor igazán elvhű és kicsit sem a hatalomvágy által hajtott életútja előtt rónánk le a kegyeletünket. Alavjú.
Bár, ami a most eltávozott Tellér Gyulát, Orbán volt tanácsadóját illeti, lehet, hogy ő kevésbé érdemli meg ezt, és biztos csinált még jókat, szegény. Azonkívül, rendben, azt sem lehet kizárni, hogy egy ember tényleg, elveiben is megváltozzon.
○ Eurostat: „Románia utolérte Magyarországot.” A magyar kormány csattanós válasza: „Nem érte utol.”
Azt hiszem, ami a fogyasztást illeti. A másik ebben a műfajban Gulyás kijelentése volt az árstopok kivezetése kapcsán, miszerint: „az árstop hatékony eszköz volt az infláció ellen”.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT116_2023-07-01.shtml#PT116_belfold
Folyamatosan ajánlott Facebook-csoportunkat illetően pedig most úgy gondoltam, mutatok pár konkrét posztot, hogy lássátok, mennyi jó és értelmes dolog vár ott rátok. A Titanic és egy modern óceánjáró látványos találkozása. (Ez, és a többi facebook-os link elvileg akkor is megnyílik, ha nem vagytok regisztrálva. Mobilon esetleg nem, ott ha átállítjátok a böngészőt desktop site-ra, asztali webhelyre, az segíthet – vagy nézzétek PC-n.)
A NEMZETKÖZI HÁTTÉRHATALOM ÉS A NEMZETI ÉRDEKKOMPLEXUM
A két egymással vetélkedő érdekcsoport, akik lefölözik az egyszerű emberek munkáját.
(A YouTube-on is hallgatható.)
Egyik oldalról az összeesküvés-elméletek közkedvelt motívuma a „nemzetközi háttérhatalom”, hogy a világot egy titokzatos nemzetközi társaság irányítja, ők szabadították el a Covidot, akik csipet ültetnek az emberekbe, az UFO-kal szövetkező pedofilok, akik földalatti háborúkat vívnak – meg amit csak el tudtok képzelni, a mérsékeltebb változatoktól a totális agymenésekig. Ezeket magam is megmosolyogtam, meg hát el is szörnyülködtem rajtuk, hogy hogy képesek emberek ilyesmiket elhinni… Kevésbé fantasztikus, de szintén közismert változata ennek a nemzetközi tőke, a multik és társaik világuralomra törése, a mindannyiunknak ismerős sorosozás.
A másik oldalon ott vannak a helyi jobboldali érdekcsoportok, és az általuk propagált populizmus – aminek az egyik legjellemzőbb példájáért nem is kell messzire mennünk: Orbán, a haverok és a NER.
Harmadiknak pedig „Brüsszel”, ez a nemzetközi bürokratikus szervezet, amit sokan az első csoportba sorolnak.
Ezeken gondolkoztam el mostanában: hogy vajon tényleg akkora sületlenség-e ez a háttérhatalom dolog? Hová rakjuk Brüsszelt? Miért tűnik úgy sokaknak, hogy csak két szereplő van, nem három? Azt hiszem, magamnak is sikerült közelebb kerülnöm az igazsághoz, és aki kíváncsi rá, azzal itt szeretném megosztani, amit találtam.
Tehát, először is, a háttérhatalomnak ezt a vadabbik formáját az UFO-kal, a Coviddal meg az összes többi agyrémmel, azt felejtsük el természetesen. Ami viszont reális benne, hogy tényleg vannak multik, tényleg van nemzetközi tőke, tényleg vannak olyanok, akik tudják, hogyan kell pénzt csinálni a (nemzetközi) szabad piacból, globalizációból, a tőke szabad áramlásából, az országok versenyéből a külföldi tőkéért, az olcsó munkaerőből, a laza környezetvédelmi és egyéb szabályozásból – no meg az offshore-ozásból, adóelkerülésből és egyéb féllegális üzelmekből. Valóban vannak a globalizációnak, a piaci liberalizációnak nagy nyertesei, haszonélvezői.
(Megjegyzem, tény, hogy a világ szegényebbik felén sokak szinten a globalizációnak köszönhetően emelkedtek ki a nyomorból – azonban ez egyrészt aprópénz a nagy nyertesek profitjához képest, másrészt meg a gazdag országok lemorzsolódó középrétegei árnyalják a képet. Lásd a könyvben, hogy kiknek kedvez a globalizáció, illetve a szabad piac.)
Ez egy érdekcsoport, mármint a nagy nyertesek érdekcsoportja: hálózatosan ismerik egymást, egy irányba mutatnak az érdekeik: a minél nyitottabb, minél liberálisabb nemzetközi szabályozás irányába. Úgyhogy ennyiből van alapja a háttérhatalomnak.
Ahogy minden féligazságnak, azért is nevezik őket fél igazságnak – csakhogy aztán rárakódik ez a sok agyrém az UFO-kal, meg minden. Miért rakódik rá? Azért, mert az, hogy tényleg van bizonyos machináció a háttérben, hihetővé teszi, hogy akkor miért is ne lehetne még több. Ráadásul olyan fantasztikus dolgok, amik csigázzák az emberek fantáziáját – különösen, hogy a legtöbb embernek nem túl acélosak a fogalmai a világ működéséről, a realitásról, a valóságról. (Amin mi segíthet majd? Igen, a könyv.)
Következő körben aztán a sok rárakódott ökörség elfedi az igazság magvát, elhitelteleníti azt, úgy ahogy van, könnyű lesz csak legyinteni az egészre. Amikor összeesküvés elméletekkel van dolgunk, ne csak arra vigyázzunk tehát, hogy ne dőljünk be nekik – hanem arra is, hogy ne öntsük ki a fürdővízzel együtt az igazság magzatát is.
(Hozzáteszem, az is UFO kategória, hogy létezne egy szűk csoport, ami mindent kézben tart és irányít a világban – vagyis amit a legtöbb relatíve kevésbé fantaszta ért háttérhatalom alatt. Már csak azért is, mert egy ilyet képtelenség volna titokban tartani.)
Jó, egyfelől tehát itt van ez a nemzetköziesedésben érdekelt érdekcsoport. Velük szemben ott vannak azok, akik a saját országukban szeretnének urak lenni, minálunk Orbán és a NER: ők tehát egy másik érdekcsoport. (Pontosabban több, hiszen több ország, régió van.) Az ő hatalmuknak, az ő érdekeik érvényesítésének nem jó az, ha kívülről jönnek valakik, nem is akármennyi pénzzel – akik meg akarják mondani, hogy hogy legyen, zsebre akarják tenni helyettük a kitermelhető hasznot. A két csoport érdekei ütköznek egymással.
Na és akkor hol van ebben az egészben Brüsszel? Az egy harmadik szereplő, egy professzionális alapon létrehozott szervezet – ami nem úgy professzionális, hogy mennyire vérprofi, bőven volna mit pofozni rajta is, hanem úgy, hogy szakmai alapon lett felépítve, technokrata, eredendően nem egy közös érdek köré szerveződik – és ez a nagy különbség a két másik szereplővel szemben. Ők, Brüsszel, lehetne az, aki féken tarthatja ezeket a külön érdekeket, megvédhetné, úgymond, a nép érdekeit velük szemben.
Kérdezhetitek, hogy de hát a helyi urak nem arra vannak, hogy ők védik a helyi emberek érdekét a nemzetközi pénzvilágtól? Általában sajnos nem: ők ugyanúgy uralkodni akarnak, ugyanúgy hatalmat és pénzt akarnak, ugyanúgy kihasználják a népet – csak nem globálisan, hanem lokálisan.
De azt sem mondom, hogy Brüsszel maga a tökély. Nem: egyrészt régóta tudjuk, hogy minden bürokráciának megvannak a saját érdekei, amelyeket hajlamos az általa szolgáltak érdekei elé helyezni, valamint könnyen hatékonytalanná válhat. Másrészt tökéletlen, megvesztegethető emberekből áll, akik visszaélhetnek a hatalmukkal, (lásd pl. Katargate). Nem is beszélve, harmadrészt, az általam is gyakran kárhoztatott, idealista-baller elrugaszkodásaikról a valóságtól.
Brüsszel tehát egy tökéletlen eszköz – viszont az, hogy nem érdekalapon szerveződik, akkor is kivételes lehetőséget teremt arra, hogy megfékezze azokat a csoportokat, amelyek igen. Ez az eszköz a népet, bennünket tudna szolgálni – a negyedik szereplőt, ebben a drámában – és jó volna ezt tudatosítani magunkban.
Ez azonban nem tetszik azoknak, akiknek az érdekeiket meg szeretnénk fékezni, a köz javára. Nem tetszik először is helyi, jobboldali érdekcsoportoknak: láttuk, látjuk kormányunk folyamatos brüsszelezését. Figyeljük is meg két kedvenc taktikájukat:
● Brüsszel összemosása a nemzetközi érdekcsoportokkal: Ezt innen, Magyarországról nézve könnyű megtenni, ugyanis mindkettő külföldi, mindkettő nyugatra van – így erősíti az orbáni retorika azt az egyébként is kényelmes elképzelést, hogy csak két szereplő van.
● A magyar kormány összemosása a magyar néppel: ahogy jönnek ezek a szólamok, hogy hungarofób az EU-s küldöttség, hogy Brüsszel magyarellenes. Mert nem az. Ha az lenne, akkor a korábbi kormányok alatt is olyan közutálatnak örvendtünk volna odakint, mint ahogy most Orbánt és a haverokat utálják. Mert őket utálják, nem bennünket, legalábbis az értelesebbek – és ha valaki bennünket is, akkor az Orbán miatt van. Legyünk tudatában, hogy Orbánnak és a NER-nek a saját népükkel szemben is megvannak az érdekeik, ahogy bontogatják a demokráciát, ahogy lassan már minden az övék, nekünk pedig csak a morzsák jutnak. (Azok is egyre drágábban.) Alapból ettől magunkat kellene tudni megvédenünk – arra volna a demokrácia – de ha már mi, illetve a szerencsétlen hazai ellenzék nem képes erre, örüljünk neki, hogy van még egy ellensúly, Brüsszel, aki nem a magyarok, hanem a jelenlegi magyar rezsim ellen kardoskodik.
(Az is igaz egyébként, hogy a kettőt sajnos sem mindig könnyű elválasztani egymástól, nehéz pl. egy országnak csak a rezsimjét szankcionálni, úgy, hogy azt a nép ne érezze meg. Valamint, ami azt illeti, olyan is van, hogy az embereket, egy népet saját magától is meg kell megvédeni, mondjuk, amikor azt a népet a saját elitje manipulálja a saját, mármint az elit érdekében, hogy tudja, kire szavazzon; illetve, hogy a nép képes legyen kicsit távolabbra látni a közvetlen, azonnali jóléténél, tekintettel lenni a jövőre, legalább a saját jövőjére.)
Rendben, de ez eddig csak az egyik oldal volt. Ott van még a nemzetközi pénzvilág, aki szintén nem boldog attól, ha valaki az útjába próbál állni. Neki mások az eszközei – és amennyire látom, igen, ott vannak Brüsszelben, és lobbiznak a saját érdekükben, ami, tény és való, ugyanolyan galádság, mint Orbán brüsszelezése. Még az is igaz, hogy Brüsszel és a nemzetközi érdekcsoportok szemlélete is közelebb áll egymáshoz, hiszen mindkettő nemzetközi. De, a kettő akkor sem ugyanaz: az egyik egy alapból érdekalapon szerveződő, profitorientált társaság – a másik a polgárságnak egy szakmai alapon létrehozott szervezete.
Nekünk az volna a feladatunk, először is, hogy helyesen lássuk kik állnak itt egymással szemben. Ez nem csak a mindenfelől érkező ködösítés miatt nehéz, hanem azért is, mert az emberek egyszerűséget akarnak, és ami több mint kettő, az már sok, ami nem fekete és fehér, az már bonyolult. És gyanús. Ugye milyen bonyolult ez is, amit itt elmondtam? Ugye mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy a külföldi rossz, a magyar jó? Ugye, hogy lehet, hogy én is csak azért kavarok, mert akarok valamit… Lefizettek. Megtévesztetek. Emberek, nem kell, hogy mindent megértsétek. Abban volna jó fejlődni, hogy nagyjából tudjátok, hogy mi merre, hogy nagyjából be tudjátok lőni, hogy mi ködösítés és mi nem az, hogy ki az, aki a valóságot próbálja magyarázni – a gyakran nem fekete és fehér valóságot.
A másik, hogy próbáljunk egy kicsit messzebbre látni a létfenntartásnál, az itt és mostnál, a saját közvetlen érdekeinknél.
Valamint, hogy próbáljuk felismerni, hogy ki tesz a nép érdekeiért és ki ellenük. Illetve, hogy tegyük meg, amit lehet azért is, hogy megtisztítsuk a politikát – itthon, és igen, Brüsszelben is. Van mitől.
Ami még a ködösítést illeti, az egyes érdekcsoportok által használt ideológiákról röviden: a nemzeti jobboldali – és a liberális baloldali ideológiáról. Összetartozás – és szabadság: mindkettő jól hangzik. Mindkettőnek van valóságalapja is, abban az értelemben, hogy jóra is képesek: sorsközösség, összetartás, szolidaritás – a másik oldalon pedig például az elnyomottak felszabadítása, stb… Meg még egyszerűek is – könnyű tehát őket eladni. Csakhogy a rájuk épülő rendszerek urait is jól szolgálják ezek. Meg a belőlük gyártott a szólamok. Liberalizáció – szabadság – „szabad” kereskedelem: a multik és a CEO-k máris dörzsölik a kezüket. Nemzet, nemzeti lelkület, nemzeti egység – más sem kell a jobboldali populistáknak. Ezeknek is jó volna, ha nem dőlnétek be olyan könnyen. (Bővebben lásd a könyvben az ideológiákról írtakat.)
Jó rendben, kérdezhetitek, de ha ezek nem, akkor micsoda? Mi vezérelje a társadalmat és az emberek gondolkozását? Hát ez sajnos nem egy egyszerű kérdés, mert az imént elvetett kettőnek van kiépített ideológiája, pénze és hatalmi rendszere – és ha ezen kívül szeretnénk valamit, ahhoz valami újat kell megteremtenünk. Két dolog, amivel el lehet indulni: 1) Brüsszel; 2) Ha megtanulunk tisztán látni – akár az Egyvilág segítségével. Mint mondtam, tudom, hogy ezek is tökéletlenek mind a ketten, bőven van mit javítani rajtuk, és nem remélhetünk gyors megoldást tőlük. Egy irányvonalat kijelölnek azért, ami, hosszabb távon, esetleg, elvezethet egy jobb világhoz. Kezdetnek az is valami, ha ezeket, amiket itt elmondtam, megfontoljátok, és észreveszitek, amikor az urak csak etetnek benneteket.
* * *
Néhány kapcsolódó megfontolás még. Az egyik, hogy ha az ember pénzt akar keresni, akkor azt nem nagyon tudja másképp megtenni, mint hogy valamelyik érdekcsoportnak eladja magát. Vagy, ha karriert akar csinálni: mert egy bizonyos szint fölé nemigen lehet anélkül eljutni, hogy a politikába bele ne ártaná magát az ember, jóban kell lennie a nevezett oldalak egyikével-másikával. (Ami azt illeti, akár mindkettővel: vannak ugyanis ügyes emberek, akik menet közben is tudnak lovat váltani, időről-időre át tudnak nyergelni a nyertes hátasra.) Igazán nagy pénz, nagy karrier nemigen van ezen kívül. (Főleg, ha valaki, mondjuk úgy, nem kimondottan tehetséges – bár a tehetségeseknek is könnyen keresztbe tudnak tenni a hatalom bitorlói.)
Így tehát ott, ahol a párthűség számít, igencsak közepes emberek is magasra tudnak kerülni. A jó képességekkel bírók nagy része meg eladja magát, így a tehetség is az urakat szolgálja. Az pedig, hogy valaki eladta magát többek között azt is jelenti, hogy befogja a száját. Ezért ritka az olyan, aki képes megérteni és elmagyarázni a valóságot, és még kívül is maradt a rendszeren, hogy azt megtehesse. Úgy, ahogyan azt itt láthattátok.
Megjegyzem, az sem igaz, hogy mindenki ugyanolyan becstelen, aki megalkuszik az érdekcsoportokkal. Vannak, akik csak, a tisztességes mértékig, kamatoztatni szeretnék a képességeiket és erre nincs más lehetőségük. Meg persze a kisemberek, akik a szimpla kis megélhetésükért szolgálják a rendszert. Ugyanakkor azonban ott vannak a törtetők is: a pénz és a hatalom a pénzre és hatalomra éheseket vonzzák, így az effélék feldúsulnak a közelükben. Egyszersmind elriasztják a becsületeseket, pont azokat, akikre bízni kellene az országot és a világot.
Bár ilyenek is akadnak azért a politikában, vannak, akiknek nem a saját zsebük tömése az első, akik tényleg a népet szeretnének képviselni. A probléma az, hogy számukra nincs olyan erős mágnes a hatalom közelében, mint a pénzéheseknek a pénz. (Valamint meglehetősen szervezetlenek és gyakorlatiatlanok is tudnak lenni.)
A végére pedig, hiszen az úgysem érdekel senkit: a jövő. A (jelenlegi) közérdek mellett a jövő a másik olyan dolog, amit egy ilyen szakmai alapokon életre hívott szervezet képviselni tudna, a jelenben érdekelt érdekcsoportokkal szemben – sőt, a szintén a jelenben érdekelt néppel szemben is. Na, ez még az, ami nem növeli Brüsszel életben maradási esélyeit, mert itt aztán teljes az egység: abban, hogy éljük fel a jövőt, most. Valakinek azonban jó volna a jövővel is törődnie, különben nem lesz. Vegyük észre, hogy erőtlenül ugyan, de még mindig az EU az, aki a leginkább próbálkozik a világon, például a klímavédelemmel. És igaz, hogy egyebek mellett ezt is csinálhatnák több gyakorlati érzékkel – a szándék azonban szinte csak itt van meg.
És vannak más, széleskörű összefogást igénylő problémák is, mondjuk a nemzetközi tőke megfékezése: ezeknél is arra volna szükség, hogy valami összefogja a széthúzó nemzeteket, hogy túl tudjunk lépni a nemzeti határokon, különben csak rosszabb lesz – és ennek kb. ez a legjobb ismert módja. Ne feledjük tehát, hogy az Unió nem egyenlő a nemzetközi tőkével. S bár az EU nem a világ, és még a saját háza táján is gyenge, talán a példamutatás révén valamivel többet érhet el.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT116_2023-07-01.shtml#PT116_erdekcsoportok
Bár a helyzet többé-kevésbé változatlan, azért összegyűlt a fejemben pár említést igénylő gondolat.
● A megnyugvás területei
Megint meghalt pár ezer ember – de amúgy már majdhogynem kezd unalmassá válni a dolog, nem igaz? Még jó, hogy időnként felrobban egy gát, kitör egy félnapos lázadás, egyébként már nem is volna érdemes reklámot rakni a hírek közé…
Szóval, ahogy mostanra beálltak a fentebb említett megnyugvás területei, ahogy a világ megszokta a gondolatot, elmúlt a pánik, olcsóbb a benzin meg a gáz, még a tőzsde is felpendült – ezek minden vigasztaló következményeivel együtt. Beleértve azt is, hogy most már anélkül mennek a tankok meg a vadászrepülők Ukrajnának, hogy a harmadik világháború vészjósló árnyait vetnék ránk. Amikor tavaly ilyenkor még csak sisakokról volt szó…
Putyin azonban, ahogyan azt már többször leírtam, nem mondhatja azt, hogy hát jó, belátom, vesztettem, hazamegyek, mégis rossz ötlet volt megölni százezer embert a semmiért. Úgyhogy csinálja tovább, ha kell haláláig – és csak az a kérdés, hogy elege lesz-e egyszer annyira a lacafacázásból, hogy elsüsse az atomot.
Bár nem mindenki van azért teljesen megnyugodva. A minap írta egy kommentelő, hogy „őt nem érdekli, lopjanak nyugodtan (mármint Orbánék), csak béke legyen”. Nálunk a háború aktívan használt része a propagandának, a háborúpárti ellenzékkel, immár plakátokon is – a nép egy része eléggé meg is van fogva vele.
● Zelenszkíj
Akinek a stílusa sokaknak nem tetszik, illetve ahogy körbejárja a Nyugatot, és mindenkitől fegyvereket meg támogatást követel.
Erre azt mondom, hogy az a dolga. Országa vezetőjeként az a feladata, hogy mindent megtegyen, ami országa megvédéséhez kell – és ha a követelőző hangnem nem is mindenkinek szimpatikus, láthatólag működik. A támogatás, annak a megszerzése pedig létfontosságú, mindenki tisztában van vele, hogy a Nyugat segítsége nélkül Ukrajna régen elvérzett volna. Az igaz, hogy van egy stílusa, pl. azon én is összevontam a szemöldökömet, ahogy a gátrobbantás után a segélyszervezetekről beszélt – és lehet, hogy a saját érdekében sem ártana némileg visszafognia magát. De hát így is működik.
● Putyin
És az ő támogatói. Kezdetben, naiv módon, azt hittem, hogy ebben az egyben most egyetértés lesz, hogy ez a háború senkinek sem jó – a háborút Putyin kezdte – úgyhogy ő a hibás.
Aztán kiderült, hogy nem. Vannak, nem is kevesen, akik Putyin pártján állnak. Hogy lehet ez?
Meglátásom szerint úgy, hogy az emberekben rendkívül erős a jobber-baller megosztottság – és aki a libsiket utálja, az mindenkit szeret, aki a libsiknek árt. (Úgy is, mint a Nyugatnak és a Nyugat barátainak: az ellenségem ellensége a barátom.)
Ennyi. Lehet itt bonyolítani, hogy az amcsik is ott kavartak az oroszok körül, már korábban, vagy, hogy az oroszok mit műveltek az ukránokkal még az előtt. De lényeg, mint a fakocka: utálom a libsiket – éljen a libsievő Putyin.
De nagyon sok minden másnak is a párvonalak a vízválasztói, mondok még párat: megújuló energia – vagy olaj és szén, migránssimogatók – vagy mind húzzon vissza oda, ahonnan jött; tudomány – vagy sport és vallás; fegyvertartás; lehet-e az apa anya; meg hogy ki szereti nem csak Putyint, hanem Trumpot, Muskot, Orbánt, az EU-t, és valahány név a naptárba… Így, ha csak egy-két dologról megnyilatkozik az illető, az rögtön egy egész térképet implikál a világnézetéről, nagyon sok mindenki esetében. Írtam is erről egy verset:
Jobberek és ballerek:
ily egyszerűek az emberek.
Sok mindenről lehetne még ebből kiindulva értekezni, de most nem akarok belemenni: például, hogy mi határozza meg azt, hogy jobber vagy baller lesz valakiből, (a neveltetése és az érdekei); vagy, hogy a gazemberség egy külön dimenzió, nem kötődik pártálláshoz, hiába hiszik sokan, hogy igen. Csak a fentebb bemutatott nemzeti és nemzetközi érdekcsoportokra hadd utaljak vissza ennek kapcsán.
● Mit kellene csinálni?
Mármint a háborút illetően. Kormányunk különféle szócsöveiből megállás nélkül árad a béke szent szava – ami természetesen jól hangzik – csak az nagyon nem mindegy, hogy milyen az a béke. Kormányunk sugalmazása szerint az ukránoknak, és főleg a Nyugatnak, lényegében mindent alá kellene írnia Putyinnak. A nép fülében pedig ez nem csak azért cseng jól, mert a béke, mint olyan, az jó dolog, hanem mert a másik, számít nekik, az a pénztárcájuk. (Érthető módon, természetesen. És kormányunk afelől sem hagy kétséget, hogy az inflációnak is az elhibázott brüsszeli szankciók az oka.)
De én is azt mondom, hogy meg kellene próbálni lezárni ezt, még Putyin halála vagy az atomháború előtt – és ehhez valamennyit engedni kellene. Nem mindent, hanem valamennyit. A Krímet, így elsőre, szerintem, legalább be lehetne lengetni, hogy Putyinnak meglehessen a lehetősége azt mondani, hogy igen, látjátok, mégis győztem, haza mehetünk. Nem azért, mert igazságos, hanem mert praktikus. (Meg egyébként is nehéz elképzelni, hogy valaha vissza lehessen szerezni, meg az is igaz, hogy Oroszország része volt korábban.) Cserébe pedig ki lehetne kötni, mondjuk, Ukrajna EU tagságát. (A NATO-t soha nem engedné meg Putyin, az EU-t se egykönnyen, de egy ilyen díl részeként hátha.) Továbbá szintén garantálni kellene valahogy a kisebbségek helyzetét Ukrajnában. (Amiben az EU tudna segíteni.)
Mert ha nem lesz rend, akkor csak remélhetjük, hogy nem unja meg egyszer csak Putyin ezt a szórakozást a Nyugattal. Hasonlóan ahhoz, ahogy egyszer már megunta. Meg addig is robbannak a gátak, és van arrafelé még egy pár törékeny dolog. Persze, ha beválnak az immár a megnyugvás állapotában leledző nyugatiak reményei, és oda lyukad ki ez az egész, hogy megússzuk, akkor majd mondhatják, hogy tessék, milyen jól tettük, hogy nem engedtünk. De ha nem…
● Szankciók
Megy ez a polémia, hogy most akkor hatásosak vagy sem. Erről csak annyit, hogy ha valaminél ennyire kérdéses, akkor olyan nagyon nem lehet hatásos. Annyiból is, hogy Putyinnak ez már személyes ügye, úgyhogy neki kb. mindegy, hogy mibe kerül. A népnek meg eleve úgy hiányzott ez az egész, mint egy púp a hátára – de még Prigozsinnal együtt sem lett forradalom, távolról sem. Esetleg, ha éheznének – ehhez viszont túlságosan jól el van látva az ország szántófölddel meg olajjal.
(Ami a Prigozsin-féle lázadást illeti, a háborúellenesek számára elsőre ez biztatónak tűnhetett – viszont ha egy atomhatalomnál kitör a káosz, az is meglehetős orosz rulett a világ számára.)
(Hasonló ez egyébként ahhoz, hogy akkor most rossz-e az embernek a cukor meg a zsír meg a többi: az olyasmiknek, amit ennyien, az egész világ használ, annak nyilvánvalóak a fontos hatásai. Ami meg nem az, azzal nem érdemes foglalkozni.)
● Hatalom
Amilyen fölháborító, hogy ennek a pár idióta hülyének, Putyinnak és társainak a játszadozását meg lelki fájdalmait kell elszenvedniük egész népek, kis túlzással az egész világnak… Arra volnék még kíváncsi egyébként, hogy az oroszoknak mekkora része az, aki még hisz, meg bedől a rossz dumáknak, és önként megy a húsdarálóba. Remélem, hogy a kisebbik felük. Szpaszíba a jóistennek, hogy nem vagyok se orosz, (pedig külföldön nem egyszer néztek már annak), se egyik kiválasztott népnek se a tagja. Kis házi zsebautokratánkkal, ahhoz képest, még kényelmesen elvagyunk itt. Relatíve alavju.
(Más liga, de némileg hasonló volt Kennedy is az ő Hold programjával. Ott is, ahogy a mérnökök nyilatkoznak, hogy jaj, de hát, ha így meg így csinálták volna, akkor nem lett volna biztos, hogy tudták volna tartani az Elnök határidejét, az évtized végét. Mégis, hívják akár Kennedynek, a jóisten tüsszentette talán őt, hogy szentírás legyen az, amit mond?)
(Nem a jóisten tüsszentette – viszont a nép szavazta meg, mondhatjátok. Jó, hát igen, én meg az én megveszekedett individualizmusom… Az valóban nem mindegy, hogy utóbbi egy demokrácia volt. Viszont, a demokráciák választói sem a zsenialitásukról híresek, és tudjuk, maga a demokrácia sem a jó kormányzásról szól elsősorban. Arról szól, hogy a zsarnokokat el lehessen zavarni.)
Lásd még: „Ha igazi férfi vagy, irány a front!” O rossz duma! (Bár… lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet: Ha igazi férfi vagy, küldj egy ezrest. ;)
● Háborús egyebek
○ Elfogatóparancs Putyin ellen
Amit nem hiszem, hogy bárki elképzelt, hogy végre is lesz hajtva. Viccnek mindenesetre nem volt rossz – meg az igaz, hogy sok helyre nem kell már külföldre utaznia neki.
○ A tankok CO2 kibocsájtása
Ez csak így szarkasztikusan jutott eszembe – nyilván nincs ilyen, hiszen a tankolás komoly dolog, mindenképp komolyabb, mint az emberiség nevetséges túlélése.
○ Háborús kedvencem
Hogy aszongya Putyin: „Minden a tervek szerint halad”. Reméljük, ezt legalább saját maga nem hiszi el…
Meg általában is, ezek a pofátlan hazugságok bele a pofánkba. Csőstül. Emlékszünk még pl. a magyar uniós biztosra, aki nem is azokra gondolt, akikre nyilvánvalóan, amikor megkérdezte, hogy hány hülye van még; vagy, hogy a Karmelita előtt nem is azért van lezárva az ostromlott terület, mert a minisztereket zavarták az újságírók. Meg az infláció, ami szankciós. A nemzeti pedig konzultáció.
A csúcs azonban külön bekezdésbe kívánkozik: amikor Gulyás azt füllentette, hogy az Orbán kormányban füllenteni sem szabad. Ez igazán meta volt, köszi.
Mert hát mit is mondhatnának? Az igazat? Illetve, hogy akik hinni akarnak, azoknak lökjenek valamint, amibe kapaszkodhatnak. Ha teljesen átlátszó, az sem számít.
Mellesleg, a másik véglet Márki-Zay kíméletlen őszintsége, az sem megoldás. Mert az meg gyakorlatiatlan: az emberek ugyanis megnyugtató illúziókat akarnak, nem az igazságot. Ebben világlik ki egyébként a politikusi tehetség: ellavírozni a kettő között. Aktuális példaképp lásd Navracsics „mérsékelt optimizmusát”, de Gulyást is méltattam e tekintetben a legutóbbi videónkban – már amikor van választása.
● Tömeggyilkosságok
Szerbiában, amik voltak, meg Amerikában szinte minden nap. Vagy ez a gyerekeket késelő alak Franciaországban. Ezeknek mindenki szeretné tudni az okát – és ahogy lenni szokott, a többség itt is egyszerű magyarázatokra, bűnbakokra vágynak. (Különös tekintettel az erőszakos videojátékokra.)
Viszont, ahogy én látom, bár ezt sem én találom ki, a probléma alapvetően az emberek lelkével van – meg azzal a világgal, ami ilyenre formálja a lelküket. Többek között ezért is kellene többet foglalkozni az emberek lelkével – a legfontosabb pedig az volna, hogy a gyerekkel eleget foglalkozzanak, mert, ahogy a mondás tartja, „könnyebb erős gyerekeket nevelni, mint felnőtt roncsokat rendbe rakni”.
És akkor a világ, kezdve azzal, hogy már a szülők is elhanyagolt gyerekek voltak; a nyomás a szülőkön, amitől nem marad energiájuk a gyerekre; a kütyük, amik minden figyelmet elszívnak; a közösségi média, amin keresztül az emberek szünet nélkül egymást hergelik; a mindent elárasztó manipuláció és bizalmatlanság. Illetve a kapaszkodók elvesztése – a családi közösség, az etikai útmutatás, meg kb. mindennek a hiánya, amiben régebben hinni, bízni lehetett.
Meg a fegyverek is, ahol könnyen elérhetőek – mert meg lehet próbálni azzal érvelni, hogy ez pont, hogy elriaszt a bűnözéstől – de aki be van kattanva, az nem gondolkodik, és ha könnyű felkapnia egy puskát, akkor könnyen nagy bajt tud okozni. A bekattanáshoz pedig még csak elmebetegnek sem kell lenni, bárkit elérhet, egy ilyen világban meg különösen. Ezért kell betiltani a fegyvereket.
Utána meg, ha egy elkezd gyilkolni, már egymástól kapják az ötletet.
Legalapvetőbb mindenesetre, hogy az emberek lelkét kell ápolni, a fejükben kell rendet rakni. Anyagias, technológiai világunkban nagyon elterelődött a figyelem az efféle szoftos haszontalanságokról.
● Francia nyugdíjreform
Ezek a nyughatatlan franciák, akik, igazán tudják, hogyan kell lázadni. (Úgy, hogy náluk 64-re akarják emelni azt a korhatárt, ami itt nálunk már most 65 – és még be sem indult igazán a nyugdíjkassza összeomlása. Valószínűleg ők is gyanítják, hogy ez nem a vége.) A franciák meg a tüntetésen kívül a jó életet kedvelik még, úgyhogy nem meglepő, hogy meg vannak ijedve.
De mit akarnak? Tetszettek volna több gyereket csinálni, és akkor most más lehetne a leányzó fekvése. Tetszettek volna otthon tartani a tőkét meg a munkahelyeket, az egyenlőtlenségeket pedig kordában, és akkor lenne pénz a szépek korára. De mindezt elengedték, elengedtük, mert úgy volt kényelmesebb, úgy volt egyszerűbb – akkor most mit akarunk?
Annyi, hogy világméretű tendenciák ellenében, mint a nemzetközi tőkemozgás, a franciák, vagy bárki, önmagukban akkor is kevesek lettek volna, ha idejében nekifeszülnek. Amivel még odázni lehetne a problémát, az a költségek áthárítása – leginkább a még későbbi generációkra. Hogy ezt Macron nem akarja megtenni, az a felelősségteljes döntés. (Lásd vele szemben a magyar nyugdíjpénzek egy mozdulattal történő lenyúlását Orbán „majdcsakleszvalahogy” Viktor által.) Mondtam már, hogy nem irigylem a fiatal generációt?
● Az angol monarchia
Ahogy a királynő halálával az intézményből is elszállt a lélek. Egyrészt a most megkoronázott Károly sem túl király – másrészt meg Harry könyve, amivel szerencsére megvárta, hogy a nagyanyjának már ne kelljen látnia, és amivel igencsak lerántotta a vizes lepedőt az egész kompániáról. (Saját magát is beleértve.)
Egy alkotmányos monarchiában a királyság már nem az uralkodásról szól, hanem arról, hogy szimbólumai tudjanak lenni a nemzetnek, az összetartozásnak. Egy széthulló királyi családnál viszont semmi sem képviselheti ezt kevésbé. Azt vegyük még észre, hogy addig, ameddig parancsolgatni kellett, annak jobban megfelelt egy keménykezű férfi, egy király – most azonban, ebben az összetartó szerepben, amikor sokkal inkább kompromisszumot teremteni, összebékíteni kellene tudni – az ilyesmihez jóval inkább a női empátia szükségeltetne.
(Mellesleg a Queen sem akart éppen forradalmat csinálni – egyben a birodalom egységét is szimbolizálja a párszi Mercury-val.)
● Földrengés és összefogás
A török földrengés, és ahogy a világ egy emberként rohant segíteni – szembeállítva ezt azzal, ahogy egyéb dolgok tekintetében, sokkal nagyobb fenyegetésekkel szemben (pl. a klíma) viszont képtelenek vagyunk összefogni.
Mondjátok, mért van ez? Jó, nyilván azért, mert ezt egyszerűbb. Nagyon senkinek sem kell lemondani érte semmiről, a mentőcsapatok is maguktól tűkön ülnek, hogy mehessenek. Közben pedig jólesően nyugtázhatjuk magunknak, hogy mi jók vagyunk. De ezek is jelzik, hogy az emberben ott a vágy arra, hogy jót tegyen. Ennek kellene teret engedni, kibontakoztatni, mert ebben a mostani rendszerben meglehetősen háttérbe lett szorítva.
(Nem, nem annyiból áll a megoldás szerintem se, hogy abrakadabra, mindenki legyen jó. Ez csak egy azok közül a dolgok közül, amikkel jobbá lehetne tenni a világot. Lásd majd az Etika ápolása és az Egy jobb világ témákat a könyvben.)
● Amerikai szivárogtatás
Talán még rémlik, hogy áprilisban egy fiatal amerikai nemzeti gárda tag, az interneten keresztül megmutatta pár haverjának, hogy mikhez fér hozzá, szigorúan titkos dokumentumokhoz az ukrajnai háborút illetően – amiből világméretű botrány lett. (Bár ahogy magam is érzékelem, egy-két hónap múltán már alig rémlik belőle valami.)
Ehhez csak annyit, hogy ha nincs az internet, akkor ebből az egészből vélhetőleg semmi nem lett volna. Ebben az új világban viszont, ahol villámgyorsan terjed az információ, jó nagyot szólt. (Bár az is igaz, hogy pont ugyanazért, másnap érkezik a következő botrány – ami gyorsan felül is írja a tegnapi szenzációt.)
● Az amerikai adósságplafon
Ami mindenre jó, csak adósságplafonnak nem, ahogyan ez a poszt is szemlélteti: kiválóan lehet vele engedményeket kicsikarni a mindenkori ellenzék számára – de az évek során, különös tekintettel az utóbbi időszakra, úgy elszállt, mintha ott se lett volna. Minden kormány abban érdekelt ugyanis, hogy ő maga költhessen – az utókor meg majd megoldja valahogy. (Vagy nem. Illetve, mint láttuk, a jövő felélésében a kormány erős szövetségesre talál a népben meg mindenki másban.)
● Felszólítgatások
Például az USA Kínát, hogy hagyja békén Tajvant, ne támogassa Putyint; no meg még Orbánt is, hogy most már aztán tényleg irgum-burgum engedje be a svédeket a NATO-ba. Meg, ha még emlékszünk, a háború elején, akkor is mindenki felszólítgatott a békére, beleértve a pápát, az ENSZ főtitkárt, jómagunkat és a tálibokat is.
Eredmény? Nulla. Mondjuk, felszólítani legalább ingyen van. Igaz is, ezennel én is felszólítom a világot, hogy múkoggy most már rendesen!
(Megjegyzem, aminek van foganatja, az inkább a színfalak mögött történik, lásd például az orosz bankból való kilépésünket. Persze, hiszen ha valakit nyilvánosan felszólítanak, aztán engedne neki, azzal komoly presztízsveszteséget szenvedne el. Érdemesebb tehát csak szép csöndben odaszólni neki.)
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT116_2023-07-01.shtml#PT116_kulfold
Az összes valaha élt ember és a most élő populáció
A gyerekek örömére és az idősebbek sajnálatára megint itt a nyár, és az eddigieket tekintve ez eddig még kibírható volt – kérdés, hogy ilyen marad-e. Lesz-e megint aszály és a lassan már megszokottá váló 40 fokok? Mert ha igen, akkor a tavalyi katasztrofális év után már nehezen lehet majd azt mondani, hogy az egy kivétel volt. Talán felébrednének még néhányan, beleértve azokat a gazdasági szakembereket is, akik úgy nyilatkoztak a tavalyi aszályról, mintha nem az lenne hamarosan a „normális”.
De ha idén meg is ússzuk, az sem jelent semmit. Ajánlom ennek kapcsán megtekinteni a tagadás lépcsőjét. Mi ez? Hőmérsékleti adatok, amik azt mutatják, hogy jellemzően hosszú évekig stagnál a hőmérséklet, aztán emelkedik egyet: a globális hőmérséklet valami miatt lépcsőzetesen látszik emelkedni, ami időszakonként lehetőséget nyújt a tagadásra – a hosszú távú trendet tekintve azonban az emelkedés tagadhatatlan.
Tagadás közben pedig vészmadárkodásnak tűnhet az, amit én, meg a klímaaktivisták elkövetünk – és mivel senki nem lát a jövőbe, a klímaváltozás pedig egy összetett probléma, még az sem teljesen lehetetlen, hogy nem abba a katasztrófába fut ki a dolog, amibe most kinéz – és akkor majd mondanák, hogy tessék, mit vészmadárkodtunk. A döntő azonban az, hogy most milyennek néz ki: katasztrofálisnak – és akkor is igaza volna a vészmadárkodóknak, ha végül csoda történne.
Két dolog még ehhez: az egyik, hogy mint tudjuk, a katasztrófáknak a lehetőségét sem szabad megkockáztatni, ezért nem a legvalószínűbb, hanem a még reálisan bekövetkezhető legrosszabb eshetőségre kell (kellene) felkészülni. Mi viszont nem cicózunk, még a legvalószínűbbre sem tesszük.
(Apropó, egy újabb szürreális élményem volt, amikor a híradó bemondta, hogy a következő öt évben akkora felmelegedés várható, amilyet még nem élt meg az emberiség. És semmi. Jön a következő hír. A benzin ára, az infláció, egymás válogatott módszerekkel történő legyilkolása… Hihetetlen.)
A másik meg, hogy ameddig van mit enni, addig még csak a tagadás lépcsőjére sincs szükség, a közelebbi gondok, meg a (tágabb értelemben vett) zabálás segít elfeledni a jövőt. De sok újat ezzel se mondtam. Lásd majd a következő levélben a zabálás és bámulás világát.
Ezekkel is tele a padlás, ezekkel a pótcselekvésekkel, zöldmosdatással, mellébeszéléssel, a klímavédelem körüli kamuzással:
● Robbanómotorok az EU-ban
Vagyis, hogy 2035-től nem lehet majd „kizárólag belső égésű” motorral szerelt kocsikat értékesíteni az EU-ban. Szóval erre önmagában is befizetek, mert tegyük fel, a németek még meg is csinálják, de képzeljük el Bulgáriát. (Nem is beszélve a világ többi részéről.)
Meg majd hogy hogy lesz ez is kikerülve körbe karikába. Már most kódolva van benne ez a „kizárólag belső égésű”: jó, majd beépítünk egy kamu elektromost mellé. Kisvártatva jött aztán, hogy oké, de „klímasemleges” üzemanyaggal azért lehet majd furikázni – ezt is elképzelem, hogy majd mi számít annak okosba. Lásd továbbá, hogy hogy nem találja meg a kiskapukat az orosz olaj már most; valamint még a „rázkódástűrő” százas égő esetét, ami, mármint a nem rázkódástűrő, már jó ideje be van tiltva. Elvileg.
És megint csak, az alapozás szükségessége, hogy nem elég fent csettinteni egyet, mert jönnek a lobbisták, jönnek a szavazók, jönnek a kibúvók… (Emlékszünk a Volkswagen esetére is, a hamisított kibocsátásadatokkal.) Szóval a széllel szemben nem lehet: a fejeket kellene átprogramozni mindenekelőtt, mert egyébként a kielégítetlen kereslet megtalálja a réseket. Nem, azt valóban nem egyszerű.
● Repülés és klíma
Egyrészt, hogy az Unió 2%-nyi „fenntartható üzemanyagot” akar előírni a repülők számára – ami egyrészt elenyésző, másrészt drága, harmadrészt alibi, negyedrészt meg már a sima benzinkutak is azzal reklámozzák magukat, hogy az övékben 0% a bioetanol.
A másik meg, amit röhögök, a repülőterek klímasemlegessége – a repülők nélkül. Ja, hát igen, tulajdonképpen a háború is kimondottan egy emberbarát cselekedet – az öldökléstől eltekintve. El is mondom erről a véleményemet – a csúnya szavak kihagyásával: „”.
Illetve, ahogy elnézem ezt a sok klímasemleges turistát is, csak itt Pesten; valamint a Katari VB ún. klímasemlegességét. Nem, emberek, otthon kellene maradni, az volna az egyetlen megoldás. Ehhez pedig a fejeket át kellene programozni az otthonmaradásra. Tudom, hogy azt nehéz. Meg azt is, hogy hova menjek. De most mondtam, hogy nem a melegebb égtájak a megoldás. És egyre melegebb az itt is…
● Odapasszintott kupakok
Bontom a kólát, és jé, nem jön le a kupak. Mondom, biztos elromlott a gép, de aztán máshol is ugyanaz… Később tudtam meg, hogy ez szándékos, és a fültisztító pálcikák betiltása után már megint megmentettük a világot. Jó, a kicsi lépések is többek az abszolút semminél – csak bárcsak kevésbé illusztrálnák jól a szakadékot aközött, amire képesek vagyunk – meg amire szükség volna.
● A Föld órája
Ezt is csak néztem, mi van, hogy egy órával hamarabb kapcsolták le a Budai Wármegye wilágítását. Aztán megvilágosodtam, hogy ez a Föld órája. Ezzel sem akarok szigorú lenni, mert tudom, hogy eleve csak jelképes – de annak is jelképe, hogy nem az óráját, hanem a Föld évezredét kellene bemutatnunk.
A világ lelassítása, alapvetően, de ezt már mondtam. Mivel ez egy fontos dolog, nem árt elismételni. Miért jó ez? Például azért, mert nem kell hozzá semmit feltalálni. Azért, mert a klímagázok kibocsájtása sok különböző forrásból jön össze, nem egyedül a repülés vagy az autók okozzák – hanem pl. a betonozás, a szarvasmarhák, a szeméttelepek is. A lassítás ezt az összeset kezelné egyszerre. Azon kívül a környezetpusztítást, az erdőirtást, a fajok kihalását és a nyersanyagok felélését is. (Nem is beszélve a stresszről.) Ahhoz, hogy a világot le lehessen lassítani, át kellene szervezni a rendszert, és át kellene kalibrálni az emberek igényeit. Ezt pedig a fejekben kell megalapozni, amit már szintén mondtam.
És az is hátborzongató számomra, hogy ennek a rémálomnak milyen egyszerűen véget lehetne vetni. Elvileg. Annyi kellene hozzá, hogy mindenki azt csinálja, amit mondok. Vagy bárki más mond, aki kicsit is reálisan szemlélve látja a nyilvánvalót. Persze, mint sok más helyzetben, itt sem az a nehéz, kitalálni, hogy mit kellene tenni – hanem rávenni az embereket, vagy magunkat, hogy megtegyük. Dobjuk el a cigit. Zabáljunk kevesebbet. Vágjunk bele, ameddig nem késő. Mentsük meg a Földet.
Tudom még ajánlani ezt az angol nyelvű dokumentumfilmet a minimalizmusról.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT116_2023-07-01.shtml#PT116_klima
Az EU országainak GDP-je. (Köztük a magyar is, összehasonlításképpen.)
Meg a következőt se hagyjátok, ami nem a Facebook-csoportban, hanem a Facebook lapon van:
Ott ugye inkább ilyen könnyedebb, de minőségi posztok találhatók.
Nagyon kurrens téma mostanában a mesterséges intelligencia és különösen a ChatGPT. Erről én sem szeretnék lemaradni, úgyhogy először is tekintsétek meg, mit mondott az Egyvilágról. (Fordítás alatta.)
– Van tudomásod az egyvilag.hu-ról?
„Igen, tudok az egyvilag.hu-ról. Ez egy magyar nyelvű, hírek és média weboldal, mely témák széles körével foglalkozik, beleértve a politikát, kultúrát, szórakozást, sportot és egyebeket. Cikkeket, videókat és más multimédia tartalmakat is kínál – valamint interaktív elemek, fórumok és felmérések is találhatók rajta. Az egyvilag.hu 2009 óta üzemel, és számottevő követőtáborral rendelkezik Magyarországon és külföldön is.”
– Mi az egyvilág.hu fő fókusza?
„Az egyvilag.hu különféle témák széles körével foglalkozik, de főképp hírekkel és elemzésekkel szolgál politikai, kulturális és társadalmi kérdésekkel kapcsolatban, Magyarországon és a világ körül. Mélységében elemzi a magyar politikát, beleértve a választásokat, kormányzati intézkedéseket és különféle visszásságokat. Szintén foglalkozik kulturális eseményekkel, fesztiválokkal és kiállításokkal, és olyan társadalmi ügyekkel, mint a bevándorlás és az emberi jogok. Ezen felül az egyvilag.hu rendszeresen vizsgálja a nemzetközi történéseket is, különös tekintettel az európai ügyekre. Általánosságban elmondható, hogy a portál igyekszik lényeglátó és kiegyensúlyozott képet adni a világról az olvasóinak.”
Én mondtam? Nem én mondtam. ;)
Ajánlom továbbá két időközben készült videónkat. Az első általában veszi szemügyre a ChatGPT forradalmat. A második bemutatja, hogy hogyan készült a ChatGPT, illetve a várható társadalmi hatásairól beszélgetünk benne. Itt pedig szemügyre vehetitek az Egyvilág YouTube csatornájának teljes kínálatát. (Vannak 1) konkrét témákat feldolgozó beszélgetéseink, olyan széles témaválasztékkal, mint maga a könyv; szoktunk beszélgetni 2) az éppen aktuális hazai és nemzetközi történésekről – szókimondóan, de értelmesen; valamint 3) ezekből az Egyvilág üzenetekből szoktam még felolvasni.)
Megér még két szót a hisztéria, ami most végigsöpört a világon, hogy az MI majd elhozza a világvégét. Nem, nem fogja. Mindenekelőtt, arról szó sincs, hogy ennek saját akarata volna. Az biztos, hogy látványos, ahogy el lehet társalogni vele, de a dolog tiszta matematika. Aztán, jelentősek a hasznai is, melyeket magam is tanúsíthatok, elég gyakran használom ugyanis – ugyanakkor bizonyos kellemetlenségeket is okozhat majd, alapvetően két okból: egyrészt, mert egyesek munkájára kevésbé lesz szükség – másrészt, mert rosszra is lehet használni. (Mint bármi mást egyébként.) És hogy mire lesz használva, azt a jó öreg ember fogja eldönteni. Úgyhogy a világra, mint mondani szoktam, továbbra sem a mesterséges intelligencia – hanem a természetes hülyeség jelenti a legnagyobb veszélyt: mi magunk.
(Ajánlom tehát továbbá a fent már linkelt Aktuál sorozatot is, melyben kb. havonta megbeszéljük az itthon és a nagyvilágban történteket. Ha ez a fenti üzenet tetszett, akkor az is tetszhet. Legegyszerűbb, ha feliratkoztok a YouTube csatornánkra. Ne hagyjátok ki a HiRes fedőlapját se neki.)
Ezt most nem ragoznám túl, sokszor elmondtam már, mennyire könnyen elsüllyed ebben a kakofóniában minden, a jó dolgok is, ha nem toljuk őket. Köszönet mindenkinek, aki eddig bármilyen formában segített, nagyrészt az is nektek köszönhető, hogy tudok kicsit reklámozgatni a YouTube-on, meg a Fészen. Az új föliratkozók, a csoport új tagjai javarészt így értesülhettek arról, hogy ez a vállalkozás egyáltalán létezik.
(A YouTube-on most ment 100 fölé a föliratkozók száma, a fészes csoportban 875 tag van, míg a lapot több mint 1500-an lájkolták. Mind 10-20 %-kal több, mint legutóbb.)
(Kivéve a lájkokat, természetesen.) ;)
Megérkeztünk tehát a könyvhöz, végül mindig megérkezünk. A mai szentencia esszenciája:
● Gyakorlatilag mindent túlzásba lehet vinni. A kellemes, hasznos és helyes dolgokat is; illetve az alábbiakat.
● Az ember életének elvei, úgy is, ahogy az Egyvilágban szerepelnek. Így például a tudatosságot is túlzásba vinni, nem kell mindig mindent töviről-hegyire átgondolni. Hasonlóan az önfegyelmmel.
● Kitartás, maximalizmus, lelkiismeretesség
● Büszkeség, önértékelés: Aminek szintén van egy egészséges szintje, de a hiúság már sokkal inkább káros, mint hasznos.
● Jó cselekedetek: A jó emberek kínjai – és hogy nem kell túl sokat elvárni az emberektől.
● Eszmények, jó ügyek, idealizmus: Melyek többnyire jó dolgok – de például az eszmények eleve azt jelentik, hogy azokat előbbre tartjuk, mint az embereket, (és kinek milyenek az eszményei…); vagy ha már a csapból is valamilyen egyébként jó ügy folyik, az magának az ügynek is árthat.
● Hűség, elvhűség: hasonlóképpen
○ A hűtlenséget könnyű elítélni, kivált azok részéről, akik maguk sosem voltak próbára téve.
○ Az ember gerince inkább hajoljon, mint törjön: Az persze megfontolandó, hogy mennyire.
● Hazafiság
○ Mekkora áldozathozatal várható el?
○ Hogy gyakran nem jóra megy ki a harc
○ Amikért érdemes küzdeni
○ A fegyveres harc alternatívái; küzdelmes, de nem erőszakos módszerek, a „puha hatalom”
● Egyebek: Például a szerénység és a szabálykövetés – melyeket szintén nem kell a kelleténél jobban fokozni.
● Hogy a helyes és hasznos dolgokat azért túl könnyen ne adjuk fel.
Azért érdemes ezt elmondani, mert sokan túlzásba viszik őket, illetve úgy állítják be őket, hogy minél több, annál jobb. De mindig érdemes megfontolni, hogy hol a határ – még a jó dolgoknál is.