Egyvilág

Egy könyv a világ működéséről és az ember életéről

 

Mi az, hogy Egyvilág?

(What is Egyvilág?)

Témák

Információk, kérések

Segítők

Kiadók

Linkek

Jogi nyilatkozat

★ ✩ ★ ✩ ★

Támogass

98. poszt – 2019.10.24.

Az aktuális téma
Téma Tartalom Megjegyzés

Ember, társadalom és család a modern világban

kép - doc - pdf - kérdőív - fórum - email

A piaci rendszer hatásai az egyénre: anyagi fókusz, versenynyomás, függőség, elidegenedés, stb… Mi minden motiválhat valakit a munkára? Az elénk állított példaképek. Korunk hosszú távú társadalmi tendenciái: például a személyes kötöttségek lazulása, és az idősebb generációk tekintélyvesztése. A manapság jellemző értékvesztés, céltalanság és kilátástalanság. Párkapcsolatok és gyermek a modern világban. Demográfiai problémák. Mit kellene tenni a gazdasággal, a piaccal? 20 oldal, 5900 szó. Sokaknak érdekes lehet ez a téma, merthogy mindannyian a piac hatásai alatt állunk, mindannyian a társadalom távlati tendenciái közepette élünk. A modern világ családra gyakorolt hatásai között pedig olyan kurrens kérdésekre keressük a választ, hogy miért olyan sok a válás, miért olyan kevés a gyerek, milyen hatások érik a mai gyerekeket és fiatalokat. (Hogy mit kellene tenni a gazdasággal, az nem kimondottan illik ide, de a gazdaság fejezet végére kellett tennem valahova.)

NÉPSZERŰSÍTÉSI LEHETŐSÉG KERESTETIK

Szeretném, ha az Egyvilág híre minél több mindenkihez eljutna.

Egyfelől mostanra nagy része készen van, rengeteg fontos és érdekes dolgot lehet benne olvasni. Másfelől szükségem van a visszajelzésre, a tudásotokra, tapasztalataitokra, hogy még jobb lehessen.

Ha tehát tudsz valamilyen lehetőséget a könyv népszerűsítésére, értesíts: egyvilag@gmail.com

Ha pedig csatlakoznál a vállalkozáshoz, akkor ezt a linket ajánlom a figyelmedbe. Ha ennyire nem folynál bele, de azért szívesen besegítenél, akkor mutasd meg a könyvet másoknak magad körül.


Üzenet

Kapaszkodjatok, mert most lesz itt minden: önkormányzati választások, klímaváltozás, az ember nyűgei a piacgazdaságban, a demográfiai problémák okai, fészes kommentletiltás, zene, pia, nő, zongora. De legelébb:

 

Lassan a végére járunk a gazdasággal foglalkozó témáknak. Ezek szerintem elég jó áttekintést adnak a témakörről és kellőképp szakszerűek is, szóval mindenképpen egy prezentálható része az egésznek. Ennek apropóján gondoltam, hogy szívesen bemutatnám a könyvet olyanoknak, akik tudnának segíteni a népszerűsítésében.

 

Szóval, ha ismertek olyanokat, akiknek megmutathatnám a könyvet és valamilyen módon hozzá tudnának járulni a híre terjesztéséhez, akkor szóljatok. (Vagy ha köztetek van ilyen, az még jobb.) Nagyon szívesen leülök velük személyesen is, hogy elmagyarázzam, mi ez az egész. Aztán, hogy tetszik-e nekik, az már az ő dolguk – de szerintem mindenképp érdekeset látnának, ilyennel aligha találkoztak még.

 

* * *

 

Lássuk akkor az önkormányzati választásokat:

 

Először is: minek köszönhető ez a meglepő eredmény? Nos, mindenekelőtt annak, hogy az ellenzék végre belátta, hogy összefogás nélkül nem megy, és közös jelölteket állított. Ezen kívül az is benne van, hogy amit a kormány csinál, azzal mostanra sokan besokalltak, túl sok embernek léptek már a tyúkszemére, de akiknek nem is annyira, azoknak is kellemetlen már, ami folyik. A folyamatos néphülyítés, a hadiállapot, amelyben élnünk kell, a jobb érzésű jobboldaliaknak is megfekszi már a gyomrát, és talán a demokrácia megnyirbálása, és a nyílt korrupció sem hagyja őket hidegen. Hogy nemcsak a baloldal érdeme a változás, az is mutatja, hogy ősfideszes körzetek is az ellenzéké lettek.

 

Egyvalaminek nem köszönhető azonban a „fordulat”: annak, hogy az ellenzéknek több fogalma volna arról, hogy mit is akar. Akik most elősegítették a fideszes polgármesterek leváltását, azok javarészt nem is az ellenzékre, hanem a Fidesz ellen szavaztak. S bár a közös jelöltek állítása is előrelépés, és az eredmény is jól mutatja, hogy már egy ilyen mérsékelt fokú összefogás is mit tesz – egy ország vezetésének azonban, a parlamenti választásoknak, nem lehet úgy nekifutni, hogy a jelöltek neve alatt 5-6 párt logója szerepel. Ennek a mostani „sikernek” épp az a veszélye, hogy az ellenzék elképzeli, hogy elég lesz ennyi, ugyanígy 2022-ben is győzni tudnak majd, nem erőltetik tovább az egységesülést. De ez így nem fog menni. Miért?

 

Azért mert:

 

● Az ország nemcsak a nagyvárosokból áll, láthatjuk, hogy vidéken töretlen a Fidesz előnye. (Akárcsak – vélhetőleg – a határon túli magyarok körében is.)

 

● Józan módon szemlélve, a mai felállásban, egy sokszereplős koalícióban, nem képzelhető el hatékony kormányzás az ellenzék részéről. A közös ellenség ideig-óráig képes összetartani az efféle alakulatokat, ám ahogyan csökken a nyomás, úgy bomlanak meg a kötelékek, úgy kerülnek felszínre a belső ellentétek. Az emberek pedig tudják, érzik ezt, és ez még sokakat visszatart az átszavazástól. A itt bemutatott többi nehézség közepette pedig egy valóban kormányváltásra törekvő ellenzék nem engedheti meg magának, hogy elveszítse ezeket a szavazatokat.

 

● Vélhetőleg a Fidesz is le fogja vonni a tanulságokat a mostani esetből, és igazítani fog a stratégiáján. Én arra tippelnék, hogy visszavesznek majd a tempóból. Ne feledjük azonban az eddig történteket, hogy kimutatták a foguk fehérjét: ha kevesebb lesz is a sorosozás, kevésbé pofátlan a közpénzek lenyúlása, mindez azért történik, hogy megtarthassák a hatalmat és a vele járó előnyöket.

 

(Apropó, emlékeztek, hogy a múltkorában a Nemzeti Konzultációk végét jósoltam, aztán mégis lett még egy? Nos, úgy tűnik, túl sokat azért nem tévedtem, mostanra ezek is lekerültek a napirendről. A sok értelmük, ami volt nekik…)

 

A kormány és barátai mostanra úgy zsebre vágták az országot, annyira magukra szabták a rendszert, hogy az ellenzéknek lényegesen nehezebb dolga van, mint korábban. (És ez a helyzet jórészt egy kormányváltás után is megmaradna, hogy csak a bekebelezett sajtót, a felhalmozott párt(közeli) vagyonokat említsem.)

 

(Ezeken kívül valamennyire az is benne lehetett az eredményben, hogy épp most hagyták bezuhanni a forintot – bár azt nem hiszem, hogy ennek túl nagy szerepe lett volna: akiknek ez közvetlenül fáj, azok többnyire egyébként is utálják a Fideszt.)

 

Apropó pénzügyek, két kiegészítés: az egyik az, hogy még ha be is következne a változás, elszámoltatás aligha lenne, mégpedig azért, mert, mint rendesen, épp elég embernek van az ellenzéki oldalon is vaj a füle mögött.

 

A másik az, hogy valóban van bizonyos különbség a bal- és jobboldal anyagi hátterében, külföldi támogatottságában; mégpedig az, hogy a liberálisoknak (alapból, elvileg) jobban van kihez fordulniuk külföldön, mint a jobboldalnak. És ne csak Sorosra gondoljunk, hanem a globalizációban, a szabadabb piacokban érdekeltekre is. Más kérdés, hogy valójában mekkorák ezek a lehetőségek – jelenlegi szorult helyzetükben sem úgy tűnik, hogy annyira tápolnák őket. Valamint, azért a jobboldal sincs feltétlenül magára hagyva ezen a téren, láthatjuk hogy a kormány hogyan udvarol folyamatosan az oroszoknak, a kínaiaknak, egyik-másik illiberális alakulatnak. Ezeknek mind fűződhet érdekük egy konzervatív, tekintélyelvű magyar kapcsolathoz, különösen hogy EU tagok vagyunk.

 

Ezzel érthetővé válik egyrészt az, hogy miért hizlalják fel olyan módszeresen a Simicska meg Mészáros Lőrinc féle figurákat, hogy ugyanis legyen egy biztos pénzügyi alap, amiből újságot, tévét meg propagandát tudnak venni, ha kell. A jobboldal bizonyos fokig jobban magára van utalva ennek az anyagi háttérnek a megteremtésében.

 

A másik, hogy miért mentek neki olyan vehemensen Sorosnak meg többek közt az egyetememnek: azért, mert ezáltal vélték elzárni a baloldalt a saját háttértől, (meg persze mumusnak is pont jó volt az öreg).  Az nem számított, hogy valójában jött-e a pénz, vagy hogy a CEU-nak se volt köze a magyar belpolitikához. (Ne feledjük, hogy sok fideszes csúcsfej is a CEU-n végzett vagy Soros taníttatta ki őket.) No és persze a propaganda, amit az egész köré körítettek, Soros démonizálása, (meg az EU-é meg az ENSZ-é), az túl van minden realitáson.

 

Ezzel nem mentegetni akarom a korrupciót meg a hatalommal való visszaélésnek ezt a formáját, főleg nem ezt a romlott rendszert – csak azért mondom, hogy reálisan, kiegyensúlyozottan, árnyaltan lássuk a dolgokat. (Amit egyébként egyik tábor sem szeret, főleg mert mindenki a maga igazát keresi, de azért is, mert mind egyszerű válaszokra vágyunk. Mi azonban így magunk között, szeretünk tisztán látni, nem igaz?) Na meg így beleláthatunk kicsit Orbánék lelkivilágába, hogy miért tartják jogosnak, amit tesznek.

 

De vissza a fő mondanivalóhoz. Az alapvető probléma a Fidesz körül az a végletekig vitt ragaszkodásuk a hatalomhoz. (Amit az váltott ki, hogy anno kiestek belőle, és amelyre a saját jelenlegi ténykedésük is ráerősít, merthogy tetteik nyomán egyre félőbb, hogy mi lenne velük, ha egyszer már nem ők diktálnának, és esetleg számon kérnének rajtuk ezt-azt.) Így a hatalom megtartásáért semmi sem drága nekik, az mindent megér: megéri az ellenzék eltiprását, a tudományos élet leépítését, az okos, törekvő emberek elüldözését, a nép elhülyítését, félelemben tartását, és megéri ezt a folyamatos feszültséget is, amelyet már tíz éve élvezhetünk, megéri az ország népének egymás ellen hangolását, mely énszerintem a legfőbb bűnük. Mindez nem számít, a cél szentesíti az eszközt, mert ez egy harc, nekik pedig győzniük kell. (Győző, Viktor)

 

És itt van a legfőbb különbség a baloldal és a mai Fidesz között. Mert igaz, hogy a baloldalon is volt susmus, meg nokiásdoboz, meg az állami vagyon kiprivatizálása, meg hazudozás reggel, délben és este. Nem voltak azonban ennyire odáig a hatalomért, nem betonozták be magukat, nem másztak rá ennyire az ellenoldalra, azután se, hogy egyszer már leváltották őket. (Lehet mondani, hogy ennek meg is lett az eredménye, már hogy jól kiütötték őket másodszorra is. Amit egyébként akkor istenuccse nem is bántam, még optimista is voltam a Fidesszel kapcsolatban, mert azt hittem olyan lesz, mint az első turnusuk.) Amellett tehát, hogy megpróbáljuk nem feketében és fehérben látni a világot, fontos, hogy azért tudjunk különbséget tenni világos- meg sötétszürke között.

 

Pedig, talán írtam már, fel lehetne fogni ezt másképp is: nem kellene a másikat legyőzendő, megsemmisítendő ellenségnek tekinteni. Testvérnek sem muszáj – de nézzünk rá mondjuk versenytársként, akin túl akarunk tenni, a saját igényeink fontosabbak a számunkra, mint az övéi – de nem gyűlöljük, nem akarjuk megsemmisíteni, az ő igényeit sem söpörjük le az asztalról, amikor éppen nekünk áll a zászló – és akkor majd nekünk sem kell annyira félni attól, hogy mi lesz velünk, ha fordul a kocka. Azt nem hiszem, hogy a jelenlegi „elitet” ki lehet már gyógyítani a megkövesedett szemléletmódjából; ami esélyesebb, hogy jön egy-két normálisabban gondolkodó figura, akár Karácsony (annyira nem ismerem, de hátha), a nép pedig meglátja, hogy „lehet más a politika”. Bizonyos fokig. Mert hófehér sosem lesz – de talán nem lesz majd ennyire sötét, amilyenné mostanra tették. Ámen.

 

És természetesen, mint máskor sem, most sem a jobboldali választókat becsmérlem, akiknek a motivációit, mint egy korábbi írásban megfogalmaztam, meg lehet érteni. Tőlük annyit kérnék, hogy ne tévesszék szem elől a jelenlegi rendszer túlkapásait és korrupcióját, ne hagyják félelemben tartani magukat, próbálják meg reálisan szemlélni a helyzetet – és ha egyszer majd úgy látják, van tisztességesebb alternatíva, fontolják meg, hogy arra szavaznak.

 

Az ellenzéknek meg ezt mondom: kezdetnek nem volt ez rossz, az irány jó, de ha nem rázzátok komolyan gatyába magatokat, akkor kb. ennyi volt: lehet, hogy a kétharmad nem lesz meg a Fidesznek, de ennél többre ne számítsatok. Ugye nem elég nektek a langyos víz? Meg kell találnotok a módját, hogy ne legyen több 2-3 jól szervezett pártnál, tiszta irányvonallal, és törekvő, gyakorlatias programmal. Én ugyan nem hiszem, hogy összejön, de szeretnék meglepődni.

 

Hogy kicsit színesítsem a fentieket, itt van még egy dekoratív kép ennek az újabb mélységeket meghódító választási kampány kapcsán. Az egyik fele az Origoról, a másik az Indexről származik. Vajon melyik honnan?

 

Index VS Origo

 

Jó, az Origós még augusztus 20 tájáról való.

 

Meg még egy kis vicces, ami szintén időközben történt. Emlékeztek még, hogy a magyar (fideszes) EU biztosjelöltet, Trócsányi Lászlót kigolyózták az uniós meghallgatásán? És, hogy mit mondott erre ő? Azt, hogy „ez azokra az időkre emlékezteti, amelyekről azt hitte, hogy többé már nem térnek vissza”. Hát szóval… Ez jó. Ez tetszik. A Fidesz, meg az idők, amelyekről reméltük, hogy nem térnek vissza…

 

Ha volna kedvetek reflektálni a fentiekre, kiraktam a fórumra is.

 

* * *

 

Na most egy nagy kanyar: klímaváltozás. Szintén a legutóbbi bejelentkezésem óta zajlott le az ENSZ legújabb klímakonferenciája, valamint Greta Thunberg szereplése rajta. Néhány barátommal beszélgettünk erről, hadd értekezzek róla itt is kicsit.

 

(Apropó, hogy ez is hogy lefutott már… Kb. mint az erdőtűz a múltkor. Állandóan aktualitásukat vesztik a dolgok, mire kijön az új EV rész…)

 

Mi történt a konferencián? 66 ország (a 195-ből) megígérte, hogy szénsemlegesek lesznek – majd 2050-re. Közöttük találjuk többek között a Bahama-szigeteket, Mikronéziát, Malit, és na jó, több európai országot is – látványosan hiányoznak azonban olyan kulcsjátékosok, mint az Egyesült Államok, Kína és Oroszország. Közben a globális CO2 kibocsátás rendületlenül nőtt tovább, 2018-ban még gyorsabban, mint 2017-ben, újabb rekordot döntve meg, mindezt úgy, hogy a Párizsi Egyezmény 2016 óta érvényben van. (Az, amelyiken állva tapsolták meg magukat a méltóságok, hogy hogy megmentették a Földet.)

 

Hozzátartozik azért a mostani konferenciához, hogy történtek bizonyos konkrétabb vállalások is, hogy majd ennyi meg ennyi fát ültetnek, emelik a megújuló források és csökkentik a szén részarányát az energiatermelésben, stb… Ezek persze dicséretesek – viszont egyelőre ezek is csak ígéretek, és borzasztó messze vannak attól, amire szükség volna. Kedvencem a magyar felajánlás volt, melyet a Királyi Média napokig lengetett, miszerint lélegzetállító 6 millió dollár fordítunk majd a nemzetközi klímafinanszírozásra a következő három évben. (Ami még egy ekkora országtól is aprópénz, nem is értem, hogy lehet ezt arcpír nélkül belemondani a kamerába. Apropó, előkerült a Facebook-on egy ábra, ami egymás mellé rakta ezt az 1,8 milliárd forintnak megfelelő összeg, meg kormányunk egyéves propaganda költését, ami 90 milliárd, talán ti is láttátok, látványos volt. Ja meg, mi is telepítünk majd erdőket, meg napelem, meg Paks II, oké, oké, persze, persze.)

 

Ám, mint a barátaimnak is mondtam, a legnagyobb gond az, hogy olyan ez az egész, mintha a tetővel kezdenénk építeni a házat: hiányzik az alapozás. Márpedig arra nagy szükség volna, mert ez egy olyan komoly és összetett probléma, hogy ha komolyan vennénk, akkor nagyon mélyen bele kellene nyúlni két dologba: a gazdasági rendszerbe – de főleg az emberek fejébe.

 

Miért? Azért, mert a jelenlegi rendszer a fogyasztásra, a termelésre, a pazarlásra épül, és semmi nincs a piacban, ami megakadályozná, hogy a jelen generációja a sajátjának tekintse és felélje a Föld összes erőforrásait. Ez alatt pedig ott dolgozik az alapvetően birtokolni vágyó emberi természet – amire még a rendszer folyamatosan rá is erősít a reklámokkal, a fogyasztás megkívántatásával. Akarjuk a dolgokat, és hogy a miénk lehessenek, felerősítjük mások vágyait, hogy azokat kiszolgálva kielégíthessük a sajátjainkat. Ez a rendszer motorja.

 

A motor köré pedig kiépítettünk egy egész bejáratott, olajozott gépezetet a kitermeléstől kezdve, a gyárakon át, a reklámcégekig, mely ontja magából a termékeket, melyek nagy részéről csak hisszük, hogy szükségünk van rájuk a boldogsághoz. És elég, ha némi homok kerül a fogaskerekek közé, amikor időről-időre beüt egy-egy gazdasági válság: nos, akkor felejti csak el igazán mindenki a holnapot. El tudjuk képzelni, hogy megfelelő előkészítés, alapozás nélkül az emberek majd engedik, hogy szándékosan fékezzünk?

 

Mert a fékezés volna a központi eleme a megoldásnak. Nem az egyetlen, de a legfontosabb.

 

Faültetéssel ugyanis nem lehet a százmillió évek alatt felhalmozott, majd száz év alatt elfüstölt szenet visszapakolni a föld alá, vagy hogy majd mesterségesen kivonják a széndioxidot a levegőből: el tudjuk azt képzelni, mi jön ki nap mint nap a milliárdnyi autóból a több mind százezer repülőből, az erőművekből, meg az összes többi CO2 forrásból; hogy mekkora kapacitás kellene ennek a kiszűrésére? Vagy az elektromos autók, melyeknek amellett, hogy egyelőre eléggé megvannak a technológiai hátulütőik, le kellene győzniük a meglévő, bevált, olcsó technológiát, mégpedig nemcsak Németországban meg a svédeknél, hanem Kínában, Indiában és Afrikában is – miközben az arabokat meg az oroszokat is meg kellene győzni arról, hogy ne akarják eladni az olajukat. (Apropó, lásd itt, hogy az olaj még mindig mekkora elképesztő üzlet, illetve itt egy cikk arról, hogy jelen állás szerint az elektromos autók nem is annyira környezetbarátok.) Meg hogy majd a traktorok meg a repülők is akkumulátorral menjek…

 

Vagy a másik slágertéma, a fúziós energia, ami egyelőre teljesen bizonytalan, hogy megvalósítható-e. Nem akarom én lebecsülni a technológiát, az is nem elhanyagolható szerepet játszhat, meg jó is, hogy máris látni a napelemeket a tetőkön, meg azt a néhány elektromos autót – ez a szerep azonban csak másodlagos lehet, azért, mert a szükséges megoldásokat jórészt még fel sem találtuk, amit meg igen, annak még el kell terjednie, le kellene győznie a létező olcsó módszereket.

 

A fékezésben ellenben az a jó, hogy nem kell hozzá semmit feltalálni, elviekben minden megvan hozzá. Elviekben.

 

Mert ez sem könnyű, az biztos; át kell hozzá programozni az embereket meg a rendszert. Először is el kellene érni, hogy a világ gazdagabbik fele fele annyit fogyasszon, letegye az autót, csak belföldön járjon nyaralni, stb… Másodszor meg azt ki kellene találni, hogy hogy ne omoljon össze közben a gazdaság. Ez is hatalmas kihívás, szent igaz. Ezért mondom, hogy mindenekelőtt alapozni kellene: megpróbálni hatni az emberek gondolkozására, kitalálni, hogyan lehetne a gazdaságot csúcsra járatás nélkül is működtetni.

 

Jó, ha látjuk továbbá, hogy ez az első olyan probléma, amit az emberiség csak összefogással tud megoldani. Eddig apró-cseprő ügyeinkben eljátszhadozhattunk egymás ellenében, a világ nem omlott a fejünkre. Ezúttal mindenkinek meg kell tennie a magáét, mert ha egyesek kihúznák magukat, akkor mindenki azt fogja mondani, hogy akkor én sem csinálom. Lehet gondolni, hogy majd a gazdagok megveszik maguknak a túlélést – de ez sem igaz: mert ha komolyan beüt a baj, amikor a tömegeknek kenyerük sem lesz, akkor hétmilliárd éhes embernek nem állja útját se tenger, se fal… Jó volna nem ilyen csúfosan elbukni ezen a legelső igazi próbatételen.

 

Greta Thunberg-ről, a klímahelyzet ikonikussá vált alakjáról néhány szó. Micsoda ő? Nos, először is egy szimbólum, a mai, bizonytalan kilátásokkal szembesülő, talajvesztett, frusztrált ifjúság szimbóluma; másodszor pedig egy tiszta arcú, egyenes leány, akire a nép szívesen néz rá, a média pedig lelkesen szolgálja fel őt nekik. Az igaz, hogy semmi olyat nem mond, amit ne tudnánk már, az is igaz, hogy ehhez képest eléggé sokat mutogatja őt a (baloldali) média, ami sokakat idegesít, ami szintén érthető. Biztos látjuk azonban, hogy ez nem Greta hibája: ő alapvetően igazat beszél, valóban fontos dolgokról, és ha némileg túldramatizálja is a mondandóját, az szükséges ahhoz, hogy észrevegyék – bár sajnos azzal sem megy semmire. Arról pedig, hogy ennyit szerepel, azok tehetnek, akik látni és mutogatni akarják őt: a média és mi magunk.

 

(Zárójelben: szintén egy barátom hívta fel a figyelmem a Malalá-val, való párhuzamra. Tudjátok, ő az, akit a tálibok fejbelőttek, mert a női egyenjogúságért kampányolt. Talán nem véletlen, hogy mindketten szorongatott helyzetben lévő, ártatlan, fiatal lányok, akikkel könnyű együtt érezni.)

 

(A másik, amiről talán nem hallottatok még, hogy azért Greta sem teljesen a semmiből jött, az apja és a nagyapja színész illetve rendező, az anyja pedig egy nemzetközileg ismert operaénekes. Nem azért mondom, mintha ez különösebben baj volna: ha volt is némi hátszél, a szerepléshez nyilván nem ártanak bizonyos gének meg neveltetés. Csak, hogy ő volt rövid időn belül a negyedik, akiről nem tudtam, hogy van ott bizonyos háttér: ilyen volt még a momentumos Fekete-Győr András és Donáth Anna, valamint a jóképű Kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau, akinek az apja is miniszterelnök volt, mint számomra kiderült. Többnyire nem az egyszerű nép neveli ki az ismert embereket...)

 

Ja meg ezek a klímatüntetések, sztrájkok. Tudjátok, mire emlékeztetnek? Az utóbbi idők ellenzéki tüntetéseire idehaza: tüntetgetünk kicsit, aztán hazamegyünk, és minden megy tovább, ahogy eddig. Mert igazából a tüntetők se tudják, hogy mit akarnak, csak hogy „csináljon már valaki valamit”. Részemről szimpatizálok velük, de egyfelől, ők is a jelenlegi rendszer részei, kénytelenek annak a szabályai szerint élni, másfelől meg abban nem vagyok biztos, hogy a többségüket ez annyira zavarja: jó, a szemetet biztos szétválogatják, de autóval járnak, röpködnek, költik a pénzt, stb… (A minap találkoztam például egy nem kicsi, fiatal értelmiségiekből álló csoporttal, csupa norvéggal, akik eljöttek ide Pestre, hogy itt konferenciázzanak magukkal.)

 

De nem akarom a demonstrálókat hibáztatni: ha lenne egy terv, ha megmondanák, hogy ezt meg ezt kell tennünk, erről meg erről kell lemondanunk, akkor valószínűleg ők volnának az elsők, akik hajlandóak volnának az áldozatra. Amíg azonban nincs terv, ameddig mindenki habzsol, addig nem csoda, hogy ők is úgy vannak vele, hogy mit számítana, ha én most egyedül nekiállnék összehúzni magamat? Ahogy most van, nincsenek alapok, a meglevő szándék is szétfolyik, elnyeli a homok.

 

Meg hogy nem kéne a klímakérdést is átpolitizálni. Merthogy eléggé jellemző, hogy a (keményvonalas) jobberek egyszerű baloldali hisztinek minősítik az ügyet. Kétségkívül vannak klímaharcosok, akik jobban szeretik a feltűnést annál, ami még hasznos – ettől azonban a probléma még valós, és mindennél jobban igényli, hogy végre kibéküljünk egymással.

 

Ez a szekció is megtalálható a fórumon, ha hozzászólnátok; aki nem olvasta a Globális problémák témát, annak ajánlom; valamint, ugye emlékeztek még hol találjátok a napi mondást, mint például ezt, Attenborough-tól:

 

„Aki képes hinni a korlátlan gazdasági növekedésben egy fizikailag véges bolygón, az vagy őrült vagy közgazdász.”

 

Vagy ezt a másikat:

 

„Sosem értettem, miért nem tesz valaki valamit az ügyben – mígnem rádöbbentem, hogy én is valaki vagyok.”

 

És még egy olvasásra érdemes darab, az angol nyelvű története annak, hogy hogyan ismerték fel a klímaproblémát – és hogyan nem oldották meg.

 

* * *

 

Ideje rátérni a könyvre. Már a mai téma sem teljesen gazdaság. Három részből áll:

 

Milyen hatással van ránk a piac?

Hosszú távú változások a társadalomban. Ez azért fontos, mert részben ebben gyökereznek a társadalom mai problémái, abban, hogy bizonyos dolgokban átestünk a ló túlsó oldalára.

● Mik lehetnek az okai az egyik ilyen problémának, a demográfiai helyzet nagyfokú romlásának a világ gazdagabb felén, miért születik ilyen kevés gyerek?

 

Tehát:

 

A PIACI RENDSZER HATÁSAI AZ EMBERRE

 

(Ez nem feltétlenül a legszórakoztatóbb rész, de azért érdemes átfutni, főleg, ha nyomasztónak érezzük a mai világot.)

 

● Anyagi fókusz

   ○ A piac anyagi javakat illetve pénzt kínál.

   ○ Az emberek gyakran nem is azért vásárolnak, mert szükségük van a dolgokra. Hát akkor miért?

 

Versenynyomás

   ○ Melynek van bizonyos jó oldala is; illetve az, hogy dolgozni kell, legalábbis részben, jogos

 

Függőség

   ○ Merthogy egyrészt, mint munkavállaló, az embernek munkát kell kapnia – másrészt, mint fogyasztó is rászorul, hogy kiszolgálják az igényeit.

   ○ Jelentős érdekek fekszenek abban, hogy az embereket bevonják a gazdaságba, a piacról vásárló bérmunkásokat csináljanak belőlük. Milyen módokon ösztökélnek erre bennünket?

   ○ A függő ember könnyebben kezelhető munkaerő, jobb fogyasztó is.

 

Döntéskényszer, a következmények viselése, bizonytalanság

   ○ A piacon ugyanis mindenkinek magának kell boldogulnia.

 

● Beszűkülés, felületesedés

   ○ Két irányból is: egyfelől mert az embereknek, mint fogyasztónak, a piac kiszolgálja az igényeit, nem kell tudniuk maguknak kipucolni a lefolyót, megsütni a kenyeret. Másfelől pedig dolgozóként is egyre inkább specializálódniuk kell.

   ○ Hogy a piacnak nem érdeke, hogy a fogyasztó gondolkodjon. (Ahogyan a politikának sem.)

 

Elidegenedés

   ○ Pl., mert kevés az időnk, energiánk és a nagyfokú egyenlőtlenség okán is.

   ○ Hogy a modern ember eléggé magára van maradva.

 

Egyebek

   ○ Mi minden motiválja az embert a munkára? (A pénzen kívül is)

   ○ A piac egyik előnye, hogy nincs benne gazdaságon kívüli kényszer. (Gazdasági viszont annál inkább.)

   ○ A modern gazdaság az ember helyét is nagyban meghatározza a világban: megmondja, kik vagyunk, hogyan kell viselkednünk, mi a feladatunk. (A foglalkozásunknak és státuszunknak megfelelően.) Ezen kívül azt is megmondja, mikor van jogunk sikeresnek érezni magunkat, illetve ellát példaképekkel is. (Melyek lehetnek „hősök” és „modellek”.)

 

 

KORUNK HOSSZÚTÁVÚ TÁRSADALMI TENDENCIÁI

 

● Társadalmi intézmények leépülése és felemelkedése: vallás, társadalmi normák, tudomány

● A személyes kötöttségek lazulása

● Az idősebb generációk tekintélyvesztése

● Az általános társadalmi értékválság, céltalanság, kilátástalanság

   ○ Különösen a mai fiatalság talajvesztése

   ○ Hogy a mai világban nemigen van már miért lelkesedni

● Hogy ezek a változások sem álltak meg félúton. (Pedig lehet, hogy jobb lett volna, például ami a társadalmi rend lazulását illeti.)

 

(Nem feltétlenül mondok újat ezekkel – mindesetre itt össze vannak szedve.)

 

 

CSALÁD, NÉPESEDÉS ÉS MODERNITÁS

 

(Ez egy igencsak kurrens probléma, gondoljunk csak a nyugdíjrendszerre, a babaváró hitelre és társaira.)

 

● A párkapcsolatok változása

   ○ Hogy manapság már kevésbé ösztökél a társadalom a családalapításra, gyermekvállalásra, az egymás mellett való kitartásra. Kevesebb és ingatagabb család.

   ○ Elveszőben van a párkapcsolatok romantikája is

 

● Gyermek a modern családban

   ○ Gyerek is kevesebb születik.

   ○ Jellemző, hogy a szülők nem foglalkoznak eleget a gyerekükkel. (Egyszersmind az intézményektől, az iskolától várják, hogy az nevelje meg, nevelje fel a gyereket.)

   ○ Hogy sokan anyagiakkal próbálják kompenzálni a személyes törődés hiányát.

   ○ Neveletlenség

   ○ A gyermekkor meghosszabbodása

 

● Demográfiai problémák

   ○ Milyen gondokat okoz a romló népesedés?

   ○ Ahogy a kormányok leginkább pénzzel próbálnak javítani a helyzeten, mely valóban nem elhanyagolható tényező – de nem ez az egyedüli, és nem is a legfontosabb.

 

És még egy pont, mely az egész gazdaság fejezetre reflektál:

 

● Mit kellene tenni a gazdasággal, a piaccal?

 

* * *

 

Zenék:

 

Koncz Zsuzsa - Valaki Kell, Hogy Szeressen (Amikor ez született, akkor egy csomó Illés, Koncz Zsuzsa dal szólt a szabad szerelemről, a társadalmi kötöttségek alóli felszabadulásról. Az említett hosszú távú tendenciákat is illusztrálja tehát, azonkívül pedig kiváló zene, egy igazán „feszes” darab.)

Michael Jackson - They Don't Care About Us

The Coal Miner’s Daugther (Ez az előbbi szerintem a jobbik változat, + itt egy másik a dalszöveggel.)

Fonográf - Ne Vágj Ki Minden Fát

B52s - Flintstones

 

Ajánlom továbbá ezt a filmet a kettővel ezelőtti téma kapcsán: alaposan és szórakoztató módon mutatja be a legutóbbi gazdasági világválság okait, meg hogy mennyire nemtörődöm és korrupt módon működött (működik) a pénzvilág. Biztos tetszeni fog.

 

A fenti politizálás kapcsán megnézhetitek még ezt a kis oktatófilmet is, mely arról szól, hogy nálunk magyaroknál mennyire része a népléleknek a „kiváltság”, hogy ahelyett, hogy mindenki a dolgát végezné, folyton a kivételezést, a kiskapukat keressük – úgy nagyban, mint kicsiben, mindenki a maga szintjén. (Arról mondjuk el lehetne vitatkozni, hogy a Magna Charta-t mennyire puszta szívjóságból kényszerítették ki az angol főrendek, azt azonban nehéz volna kétségbe vonni, hogy nálunk egy magasabb szinten folyik a járadékvadászat.)

 

Apropó, maga Orbán Viktor is azt mondta egyszer, hogy „Magyarország a 10 millió szabadságharcos országa”. Nos meg lehet ezt fogalmazni ilyen szépen is. Egyébként, mint mindennek, ennek is megvan a pozitív oldala: az, hogy „a jég hátán is megélünk”, az önálló gondolkodás, a találékonyság, az eredetiség, stb… (Hogy messzebbre ne menjünk, itt van rögtön maga az EV.) Kétségtelen azonban, hogy az ország jobban működne, ha a dolgok oksba való megoldása helyett mindenki egyszerűen, a jó szándékkal meghozott szabályok szerint játszana.

 

* * *

 

Tudom, hogy már este van, de volt még egy említése méltó eset, mely egy kis bepillantást enged abba, hogy miképp vívom én a magam kis szabadságharcát. Azt talán tudjátok, hogy jelenleg egyetlen marketinglehetőségem az internetes kommentelés. Egyik nap is békésen kommentelgetek, kommentelgetek, egyszer csak a Facebook fülön látom, hogy már jött is egy értesítés. Nahát, mondom, ez gyors volt, valaki vagy belájkolt (ilyen is szokott lenni) vagy beszólt. De nem: maga a Facebook értesített, hogy a hozzászólásom „nem felel meg a közösségi elveiknek”, ezért levették. Ez annyiból volt váratlan, hogy olyan még nem történt, hogy maga a Fész tüntessen el.

 

Tudni kell rólam, hogy kommentelni csakis kulturáltan, tárgyilagosan szoktam, kb úgy, hogy „apropó a fenti cikk, akit még érdekelne ez a kapcsolódó anyag, annak tessék egy link” – és ezt is igyekszem nem túlzásba vinni. Persze így is van, aki ideges lesz, hogy mit nyüzsög ez itt, mit zavarja a mi kifinomult intellektuális eszmecserénket. (Na persze. Biztos magatok is látjátok, hogy mi a legtöbb komment szekció. Egymás anyázása, vagy, ahogy a latin mondja, anus mundi…)

 

Valószínűleg az történt, hogy valaki bemószerolt az FB-nél, ami aztán automatikusan letiltott. Viszont szerencsére lehetett kérni, hogy nézzen már rá ott is valaki élő ember. Kértem is, mire egy-két nap múlva jött, hogy elnézést tévedés történt, és a kommentet is visszaállították. Annyiból figyelemreméltó még az eset, hogy ezek szerint van egy csapat magyar is alkalmazásban, akik szükség esetén elolvassák ezeket. Azt viszont el sem tudom képzelni, hány ember kell ahhoz, hogy az egész világ egymást ekéző népségével elbírjanak. Valószínűleg Zuckerberg sem gondolta, hogy mikkel kell majd bajlódnia, amikor megszavaztatta a Harvardot, hogy melyik lány mennyire szép…

 

Szóval, emlékeztek még, mit kértem az elején pirossal: szabadítsatok meg bennünket egymástól, a háborgó komment komrádokat meg engem, hadd hirdessem a könyvet most már valami rendezettebb formában.

 

Nos, ez most igazán embörös lött. Köszönöm ö fögyölmöt!

egyvilag@gmail.com  (Szalay Miklós)   •   Hírlevél   •   Facebook csoport   •  
  •   Letöltések: 130.000+   •   Látogatások: