(Az
alábbi szöveget meg is lehet hallgatni, a Youtube-on.)
Megint eltelt pár hónap, de közben elkészült az eddigi
leghosszabb rész a könyvből, „Egy jobb világ” címmel, arról, hogy milyen
alapelvek mentén lehetne jobbá tenni a világot. De ez majd csak később jön, tudjátok,
előre dolgozok: a mai téma a Tudomány lesz. Legelébb viszont kitárgyaljuk,
ami időközben itthon és a nagyvilágban történt – illetve azok kapcsán a
profi sportról fogok még hosszabban értekezni. Tehát:
Járvány és politika
Versenysport, élsport
Navalníj
A vidéki egyetemek elfoglalása
Varga Judit és a gyöngyösi polgármester: a CSOK-os és a csókos
Trump és a Twitter, Biden és a Bevándorlók
EU, Magyarország és a jogállamiság
Aktuál szürreál (Kósa és az örökösnő; valamint a Demokrata
cikke arról, hogy a baloldaliak mennyire elképesztően borzasztó emberek)
JÁRVÁNY ÉS POLITIKA
Mert ezeket sem lehet szétválasztani már.
(Ez
a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Kezdjük azzal, hogy idehaza, az utóbbi időszakban, végre, nagyjából
úgy csinálták, ahogy kell. Mármint a járványkezelést magát – a
közben bemutatott politikai cselgáncs már más sportág. A nagy kár továbbra is
az, hogy a nyáron teljesen el lett engedve, mert elég lett volna feleekkora
szigor, mint ami most van, és akkor most is jóval szabadabban élhetnénk, és
főleg nem halt volna meg 14.000 ember. (Amivel mellesleg beelőztük a sokat
kárhoztatott Svédeket, akik szintén jobb belátásra tértek már azóta.) Az
is látható, hogy a vakcina nélkül meglehetősen reménytelen volna már megfogni
a járványt, és egy szigorú második lezárás a gazdaság tűrőképessége miatt sem
kerülhetett már szóba, (bár ezt is tudni lehetett előre) – ekkora szigorral meg,
ami most van, ennyit lehet elérni, működő általános iskolákkal és munkahelyekkel
nyilván nem is lesz jobb, ráadásul az új vírus mutációk is ellenünk dolgoznak.
Innentől kezdve az oltásban lehet bízni.
Egyébként, ha még nem tettétek, érdemes belegondolni, milyen
cselesen van összerakva ez a vírus: hogy nem túl halálos, sokan akár észre
sem veszik, hogy megfertőződtek, illetve aki igen, nálunk is viszonylag hosszú
a lappangási idő – közben viszont fertőzni fertőznek, terjesztik a kórt, az
többekhez el tud jutni. Pont azért olyan halálos tehát közösségi szinten,
amiért egyéni szinten, átlagosan, viszonylag enyhe. Utóbbinak természetesen megvan
a pozitív oldala is: hogy a megfertőződés nem egyenlő a halálos ítélettel, meg
hogy van, aki mozgásban tartsa a gazdaságot. Mindazáltal nekem is több rokonom,
ismerősöm van, akik viszonylag fiatalok, viszonylag könnyen átvészelték az első
menetet – viszont úgy néz ki, hogy hónapok múltán sem szabadultak meg tőle teljesen, maradt belől
ez-az, fájdalmak, gyengeség, a szaglás-ízlelés károsodása, sajnos hosszabb
távú hatásokkal is számolniuk kell. És ez megint csak kínzó különlegessége most
ennek a kórnak: az, hogy az újdonsága révén nemigen lehet tudni, hogy hosszú
távon mit tesz az emberrel, nem igazán van prognózis. Ez, a bizonytalanság,
hogy nem lehet tudni, hogy meddig tart a szenvedés, minden problémát tovább tud
súlyosbítani. (Egyebek mellett a kommunista diktatúra elviselése is ezért volt
nehezebb, mint ahogy így utólag tűnhet az az uszkve 40 év.)
Mondják aztán, hogy most vagyunk a második hullám végén. (Vagy
a harmadik elején?) De mitől vannak ezek a hullámok egyáltalán? Nos, egyrészt,
különféle változékony külső tényezők miatt: ezek közt vannak periodikusak, mint
az időjárás évszakos járása – de vannak esetiek is, különösen az új vírus mutációk
megjelenése. Másrészt, az emberi húzd meg – ereszd meg is jelentős
tényező, ahogy előbb ész nélkül eleresztjük a dolgokat, mindent kinyitunk,
szórakozunk, vígan vagyunk – utána meg jön a nagy szigorítás – amiből csakhamar
mindenkinek elege lesz, és hangosan kezdi követelni a következő nyitást. Mellesleg
a gazdaságban is hasonlóan van ez: ameddig megy a
szekér, addig ott sem érdeke fékezni senkinek se, és áll is a bál – egészen
addig, amíg egyszer csak a fejünkre nem dől a sátor, ki nem pukkannak a
felpumpált buborékok, be nem csődölnek az ész nélkül kiszórt hitelek, stb… Mi a
tanulság? Az, hogy uralkodjunk magunkon, fogjuk vissza magunkat, a kellő
mértékben, akkor is, amikor még nem muszáj. Ez, mint megtapasztalhattuk,
borzasztóan nehezen megy az embereknek.
Rendben levőnek találom a korlátozásokat is – meg azt
is, hogy Orbán odalép a vendéglátósoknak, amikor azok elkezdenek lázongani. Nem
mondom, sokan valóban nehéz helyzetbe kerültek, azt is meg kell érteni, és a
lázadásukat annyiban respektálom is, hogy kiharcolták vele, hogy valóban
kifizessék a pénzüket, meg elengedjék a bérleti díjakat. (Utóbbival kellett
volna kezdeni.) Ezen felül azonban a kérdés az, hogy éhen halt-e valaki? Mert a
járványba viszont nem 14-en, hanem 14 ezren belehaltak már – úgyhogy van, aki
rosszabbul járt; és ha most nekiállnánk idő előtt lazítani, az újra megtolná a
halál szekerét.
(Plusz mondogatják ezeket a köztes megoldásokat, hogy majd
minden második székre ülnek csak a vendéglőben… Persze, biztos majd Piripócson
is, amikor a jó hangulatban épp nem figyel a rendőr. Meg azt se feledjük, hogy
nem feltétlen azok halnának meg, akik beülnek, hanem azok, akiknek ők széthordják
a vírust. Meg még jobb, hogy az edzőtermeket nyissák újra, ahol ott liheg
mindenki egy közös térben… Ja persze, majd maszkban… Komolyan, amennyire mindenki
csak a saját érdekét meg kényelmét nézi… Mert ezek kényelmi kérdések: enni
legyen, meg a luk a másik végünkön, az a fontos. És hol van ez még egy
háborútól vagy egy nagy földrengéstől?)
Szóval, ha valakit nem taszított effektíve nyomorba a
helyzet, az lesz szíves szépen csendben kibekkelni ezt a remélhetőleg már nem
olyan hosszú időt. (Tibi atyával az élen, dicsértessék.) Sajnos ez van,
valóban, ezt megszívtátok, senki nem örül neki, és ne feledjék, sokan még
nálatok is sokkal jobban megszívták. Aki pedig tényleg nyomorba süllyedne, azon
az állam lesz szíves segíteni annyit, hogy ezt elkerülje, (illetve
nemzetgazdasági okokból még annyit, hogy ne csukja be az üzletet) – ennél
többet viszont senki ne várjon, mert ez most a túlélés ideje, nem a jól élésé;
illetve legyünk arra is tekintettel, amikor majd a járvány után kidugjuk a
fejünket, és meglátjuk, hogy mekkora adóssághalmok keletkeztek közben. (Meg,
rendben, az valóban jó volna, ha nem pont a nélkülözhetetlen kaszinók nyitva
tartásával hergelnék most a népet; no meg a szokásos, hogy a kormányzat és
cimborái által korábban elherdált és ellopott pénzeknek is volna sokkal jobb
helye ezúttal is.)
Tulajdonképpen természetes, de megemlíthető aztán a korrekt
tájékoztatás a járványadatokról, ahogy mindennap bemondják a fertőzöttek és
a halottak számát. (Bár további részletekbe nemigen bocsátkoznak.) Szintén nem
árt fenntartani a nép izgalmi állapotát a járványügyi bírságok,
feljelentések napi szintű bemondásával, azért, hogy betartsák a
szabályokat. (Melyeknek, való igaz, nem minden egyes esetben van értelmük,
például én is be vagyok zárva este nyolc után, itt vidéken is – de ez van, így
lehet betarttatni őket.) Ami még a kommunikációt illeti, a jelszó, hogy „Minden
élet számít”, az nem a legszerencsésebb, elég cinikusan hangzik énnekem:
mert oké, számít – a kérdés csak az, hogy mennyire: mert ha mindegyik olyan
nagyon számítana, akkor mindent bezárnánk… (Jó értjük, az meg másoknak okozna
nem kis gondokat.)
Az előző üzenetemben felhoztam még ezt a kötelező „idős,
krónikus”-ozást, tudjátok, mire gondolok. Nos, nem csak nekem szúrt fület, az
interneten találtam az alábbi költeményt:
Janus: Idős krónikus
beteg
Mögötted hetven év,
ezernyi kín, bukás,
fel-fellobbanó hév,
újra nekifutás,
a családi gondok,
a gyermeknevelés,
és ültettél fát is,
de lásd milyen kevés
a küzdelmek sora, a
megannyi heg,
mert ma nem vagy
más, csak elhunyt,
idős, krónikus
beteg.
Szavakba zárt
közöny,
meddő statisztika,
a kormány szócsövön
finom kis praktika,
mely sugallja,
mondja,
hogy érted már nem
kár,
a szám leporolva,
kész a mai leltár,
a GDP könnyebbül, a
nyugdíj elszendereg,
ma elhunyt megint
egy idős,
krónikus beteg.
Hát, ez eléggé ott van, nem igaz?
Egy megjegyzés még a halálozások számához, hogy ugyanis lényegesen többen haltak meg a korábbi évekhez képest, még
annál is, mint amit közvetlenül a vírusnak tulajdonítanak – bár vélhetően,
közvetetten, ezt is a vírus okozza: más betegségekhez társulva legyengítheti a
szervezetet, vagy az elmaradt kezelések miatt, stb… Illetve, hogy nem csak a
halottak jelentik a kárt, ott vannak még a fentebb említett maradandó
egészségkárosodások is: a járványszámláról őket se felejtsük le.
* * *
Miközben a járványkezelés úgy-ahogy rendben volt már, az azt övező
politika ugyanolyan rémes, mint valaha. Kormányunk részéről is,
lásd az önkormányzatoknak való alávágást, az EU szapulását, a rutinból nyomott migráncsozást,
stb… (Bár mintha Sorosból valahogy kevesebb lenne újabban, jól érzem? Komolyan,
milyen szokatlan lesz egyszer már egy kis csönd, ha megérjük!) A másik oldalról
viszont az ellenzéknek is ezek a soha véget nem érő, tét nélküli
követelgetéseik, amik ingyen vannak, foganatjuk eleve semmi, másnapra el is
vannak felejtve, jön a következő nagy ötlet. Most például, hogy a Momentum szerint fizessünk 100.000-et azoknak, akik beolttatják
magukat… (Merthogy ballerként nem szeretik a kötelezőt, olvasták a tankönyvben,
hogy a pénzt viszont szereti a nép, és tudnak mondani nagy számokat.
Rendszeresen elővillan egyébként náluk is a baloldal általános problémája, hogy
mára eléggé elszakadtak a néptől és a köznapi valóságtól. Emlékeszünk még az alternatív operatív törzsre például?)
Nem azért, mert a probléma létezik: valahogy tényleg el
kell érni, hogy az emberek beoltassák magukat, és kérdés, hogy hogyan. Nos,
nem a kínai vakcina erőltetésével, azt hiszem erről, a nagy többséggel nem kell
vitatkoznom. Akkor hogy? Nos, egyelőre, ameddig kevesebb az oltóanyag, mint a
jelentkező, addig nincs gond. Utána következhetnek a finomabb módszerek, különféle
kedvezmények a beoltottaknak, pl. hogy szabadabban mozoghatnak, lásd: a védettséget igazoló okmány, de bizonyos célzott anyagi
kedvezményeket is el tudok képzelni, például, hogy csak az oltottaknak jár majd
a fiatalok jövedelemadó-mentessége, stb… Közben az emberek elkezdik meglátni,
hogy másoknak, az ismerőseiknek sem lett bajuk tőle, megenyhülnek; illetve az
se nagy baj, ha kicsit elkezdenek ujjal mutogatni azokra, akik miatt nem lehet
teljesen kinyitni.
Ha pedig mindez nem lenne elegendő, akkor kötelezővé lehet
tenni. Nyilván, ezzel érdemes kivárni, mert ha valami kötelező, azzal
automatikusan elkezdünk ellenkezni, a szabályok betarttatása pedig nem egyszerű
és nincs ingyen. Orbán is ügyel rá, hogy most az önkéntességet hangsúlyozza. Azonban
mindenki kellőképpen unja már a helyzetet, úgyhogy a politikusok
türelmetlensége mellett vélhetően a közhangulat is az oltás mellett lesz majd, segít
a fecskendő felé terelni a tartózkodóbbakat, főleg, ha addigra tényleg lehet már
választani, hogy ki melyik fajtát kéri. Egy biztos: ez a helyzet nem állapot, és
így vagy úgy, de be lesz oltva a nép.
Mondjuk, az lehet, hogy rámegy még ez az év; illetve lehetségesnek
tartom, hogy ez a betegség az oltással sem fog teljesen eltűnni, legalábbis
nem egy csapásra, részben mert 8 milliárd embert nem egyhamar oltanak be,
részben meg a vírus mutálódása miatt. (Amit most az is elősegít, hogy sok a
fertőzött.) Elképzelhető tehát, hogy ezt az oltást is rendszeresen kell majd
ismételni, mint az influenzáét.
Figyeljük meg továbbá, hogy az oltás nem mindenkinek ugyanazt
ígéri: az idősebbeknek az életet – a fiataloknak viszont lényegesen
kevesebbet: a különböző emberek különböző mértékben vannak tehát ösztönözve
arra, hogy beoltassák magukat. Az is biztos továbbá, hogy más kedvéért nem
fognak beállni a sorba, a saját érdekükkel kell hatni rájuk, ha nem az
életükkel, akkor mással, például a szabadabb mozgás lehetőségével. (Persze ha
Soros kifizetné, akkor 100.000-rel is lehetne. Egyébként az MSZP ötlete a
háziorvosoknak fizetendő 5000 Ft-os fejpénzről már kevésbé van elrugaszkodva a
valóságtól, az orvos ott van, ismeri a beteget, jobban tudja, kinek mit kell
mondani – de ezzel is jobb várni, hogy azok után ne kelljen fizetni, akik
maguktól is bejelentkeznek.)
* * *
Na most, hogy a nép miért unja a helyzetet, azt mindannyian
átérezzük. De miért unja Orbán, biztos vagyok benne, még sokkal jobban,
mint az átlagpolgár? Hát azért, mert 2022 már csak egy év, és birtokában van a
populisták legfőbb bölcsességének: hogy, ha a nép kényelmetlenül érzi magát, akkor
a trón is meginog. (Lásd még Trump hajszáját a GDP-ért. A gyakorlatiasságukból
egyébként, melyet többnyire a javukra szoktam írni, ez nem vesz el, inkább
része annak.) A járványhelyzet mellé ráadásul ott van az a számos fiaskó,
amit a kormány az utóbbi időben kénytelen volt elkönyvelni, Trump bukásától a
szlovák fordulatig, Demetertől Szájerig, az SZFE-től Clooney-ig. Nem csoda,
hogy Orbán (injekciós) tűkön ül, hogy mielőbb mindenkit megbökhessen, ha
orosszal, orosszal, ha kínaival, kínaival. (És így még kevésbé csoda, mint
általában, hogy ha Brüsszelben akadoznak a dolgok, akkor még lelkesebben szapulja
őket.)
Az orosz, de főleg a kínai vakcina az erőltetése egyébként
az oltási hajlandóságnak sem tesz jót, mert alapból mindenki eléggé borzong
tőlük. (Lásd alább bővebben.) (Az mondjuk igaz, hogy annál csak gyorsabban
olthatnak ezekkel, mintha semmi nem volna – 5 milliót megrendelni viszont a
kínaiból így is hasonlóan merész lépésnek tűnik, mint a 16 ezer lélegeztetőgép.
Lásd még: impulzusvásárlás.) A másik meg, ha nektek is feltűnt, hogy az
oltási regisztrációnál, a papíralapúnál legalábbis, be lehet ikszelni,
hogy az ember kapcsolatban akar-e maradni a kormánnyal: ez megint csak
propagandaeszköz, semmi köze és keresnivalója neki az oltás környékén – és
figyeljük meg a furmányt benne, hogy az emberekben majd felvetődik, hogy ha nem
ikszelik be, akkor esetleg hátrébb kerül a sorban…
Illetve jut még eszembe az oltások körüli fejetlenség, hogy először
Orbán azt mondta, hogy majd választani lehet, melyik fajtát kéri az ember –
most meg úgy néz ki, hogy nem is annyira. Ezen nincs mit csodálkozni, ez most
egy dzsungel, nem terv szerint zajlanak a dolgok, nemcsak nálunk, hanem
nemzetközileg is. Ő se tudta anno, hogy mi lesz, és azt mondta, ami per
pillanat megnyugtatta népet. És most se annyira rajta múlik, hogy melyik fajtához
lehet hozzájutni, a világon mindenkivel versenyezni kell értük. (Bár vannak
azért dörzsöltebb versenyzők, lásd Izraelt, ahogy pénzzel és leleménnyel, sikerült az egész
világot beelőznie. Apropó, még egy dolog, amit lefogadhatunk, hogy a
következő időszakban gyakori kérdés lesz az emberek közt, hogy „te melyiket
kaptad”?)
Aztán meg itt ez a legeslegújabb nemzeti konzultációt, a nyitásról – és itt
kicsit kezdem elveszíteni a fonalat. Kezdve azzal, hogy már meg sem próbálják
fenntartani a látszatot, hogy a népakaratot tükrözi, lévén csak online tölthető
ki, ami igencsak megrostálja a válaszadókat, mégpedig a fiatalok irányába – akik
nem félnek nyitni. (Bár egyébként meg őket érdekli legkevésbé a nemzeti
inzultáció.) Én nem hiszem, hogy az eredménytől bármi lényeges függene, amit az
is mutat, hogy több kérdésben nyíltan ott van, hogy "amint a járványügyi
helyzet engedi" – ez pedig elég vicces, hiszen ha engedi, akkor miért ne
enyhítenénk minden korlátozást kérdés nélkül is? Mindenesetre az a jó, ha nem
számít, mit válaszolnak, akik kitöltik, mert ezek továbbra is súlyos szakmai
kérések, amiket nem lehet hozzá nem értő laikusok egy nem reprezentatív
csoportjára bízni. Talán inkább az lehet a dolog mögött, hogy a tűkön ülő főni
igazolhassa, hogy siet. (Meg a szokásos „számít a véleményünk” fíling azoknak,
akik még mindig elhiszik.) De legalább Soros nincs benne, és olcsó lesz, már
hogy online lényegében ingyen van. (Kíváncsi is vagyok lehet-e majd megint
többször / robottal szavazni…) Meg még annyit kijelenthetek, hogy ha most, olyan
figyelmeztetések után, amiken keresztülmentünk, bármilyen indokkal is, mégis
elkapkodnák a nyitást, az több lenne, mint hülyeség: az bűn lenne. (Lásd még Portugália esetét, ahol karácsony környékén, csak pár
napra, felfüggesztették a korlátozásokat, egy hónapra rá meg annyi beteg lett,
hogy majd összeomlott az egészségügy.)
* * *
Ami még a politikát illeti, időközben az ellenzék is mintha
mutatott volna némi életjeleket, mármint hogy kinyilvánították, hogy közös
listán fognak indulni, előválasztásokat tartanak, hogy majd mindenhol egy
közös jelöltet indítsanak a Fidesszel szemben. Ha ezt véghez is viszik, és hozzáadjuk
Fidesz sorozatos fiaskóihoz, így együtt talán már nem is annyira lefutott a
2022-es megmérettetés, már-már el tudom képzelni, és vélhetőleg Orbánt is
kísérti, hogy a végén még legyőzik – hogy hiába betonozott 10 évig, a csillagok
jelenlegi szerencsétlen állása, a nép politikai állhatatlansága, meg az ellenzék
minimális erőfeszítése így együtt esetleg mégis áttörik a halálcsillagnarancs
védelmét.
Bár mondjuk, lehet, hogy jobban járna az ellenzék, ha nem
nyernének, egyfelől mert egy 18 tagú koalíciónak nagyon hamar kiütközne a
működésképtelensége, főleg egy ilyen határozott vezetést követelő helyzetben. Másfelől
meg a Fidesz már annyira beépül mindenhova, bezsebelt, felvásárolt, zsebre
vágott mindent ebben az országban, hogy ők is minden irányból be tudnának
ártani – és akkor négy év múlva, ha nem hamarabb, jönne a feketeleves. Leghosszabb
távon viszont akár ez lehetne a várva-várt végső pofon, ami nélkül, nagyon
úgy tűnik, az ellenzék egyszerűen nem hajlandó nemcsak együttműködni, hanem
rendesen egyesülni – mert a nélkül egyszerűen lehetetlen hatékonyan kormányozni,
megtartani a hatalmat. (Megszerezni is legfeljebb akkor, ha az egész világ a
fejére áll. De inkább abbahagyom a spekulálás, mert a végén még úgy hangzok,
mint valami elismert politikai elemző.)
Nem csoda így az sem, hogy Orbán igyekszik beindítani a választási
osztogatást, ezúttal nem krumplival, hanem a fiatalok adómentességével.
(Hiszen, mint tudjuk, ez az a korosztály, amelynél kifejezetten rosszul állnak.)
A válsággal együtt járó általános költekezés közepette ez nem akkora tétel,
hiszen ők keresnek a leggyengébben, sokan még iskolába járnak, számosan
külföldön vannak, és demográfiailag sincsenek túl sokan. És a jelenlegi
helyzetben nehezebben osztogatni is. (Illetve Varga Mihály óvatos duhajsága itt
is tetten érhető, szerencsére.)
* * *
Még itt a politika és a járvány nexusában, ami az EU-t, annak
járványban játszott szerepét, az elbaltázott vakcina beszerzést illeti:
alapjában nem lett volna az rossz ötlet, mert így, elvileg, rendezettebben,
olcsóbban és igazságosabban oltathattuk volna be magunkat, mert erősebb
pozícióból tárgyalhattunk volna a gyártókkal, a tagállamoknak pedig nem kellett
volna egymással versengeniük. A probléma az, hogy 1) „Pénz beszél”, és ha van,
aki ráígér az EU-ra, az vélhetőleg nem fog hátrányba kerülni vele szemben. (Valamint
a gyártók is könnyebben teljesítik egy kis ország pár milliós rendelését, mint
egy kontinens, több százmilliósát.) 2) Az EU megszokott bürokratikussága, lomhasága,
ami az első, ami mindenkinek az eszébe jut róla, és ami akkor is ellene
hangolja a közvéleményt, ha most részben a köz biztonsága érdekében zajló
vizsgálatok miatt húzódik a vakcinák engedélyezése.
Illetve a felelősség kérdése: az EU-ban nincsenek
hozzászokva, hogy felvállalják azt, zöld lámpát adjanak valaminek, ami nem ment
át a teljes, jól dokumentált és háromszorosan túlbiztosított eljáráson. (Meg
általában, ami a különféle bizottságokban szokott menni, a felelősség szétterítése
és egymásra tologatása…) Kína, az oroszok meg Orbán viszont megreszkírozhatja,
hogy valami esetleg nem úgy sül el, részint mert a népnek úgysincs más
választása; részint, mert a főnöknek megéri a kockázatot: ha ugyanis nem javul
a helyzet hamarosan, akkor úgyis le lesz váltva. Valamint egy-két millió
beoltott, akiknek a jelek szerint nagyon nem ártott meg a szer, legalábbis
ahhoz már elegendő indikációnak tűnik, hogy az oltással jobb, mint nélküle: nyilvánvalóan
jobb volna a teljes biztonság, de még ha az oltásba történetesen bele is halna
mondjuk 2 ember, az még mindig kevesebb, mint az a 100, aki a vírusba hal bele
nélküle. (Ezek a számok természetesen fiktívek, csak a példa kedvéért mondom,
nem állítom, hogy bárki is belehalna az oltásba.)
Egy szó, mint száz, az EU továbbra is keresi a helyét a
járványhelyzetben, igyekszik bizonyítani a hasznosságát – nem túl nagy
sikerrel.
* * *
Beszéljünk még a vakcinákról. Mindenekelőtt adózzunk elismeréssel
a tudománynak: nagyszerű teljesítmény volt ilyen rövid idő alatt a világ
kezébe adni az eszközt, ami véget vethet a járványnak, és elképzelhetjük, hogy
meddig tartana és hogy nézne ki az nélküle. (Bár a mutációk okozhatnak még
csalódást. A másik, amit jól eltaláltak, az a napi halálesetek száma
Magyarországon, a napi 100-200-zas előrejelzéssel, amikor még alig volt egy néhány.
Nem maga a linkelt bejegyzés a lényeg, hanem az annak első bekezdésében
hivatkozott másik.)
Ugyanakkor. Bár a tudomány eredményei vitathatatlanok, és
nemcsak a járvánnyal kapcsolatban, azt sem árt látni, hogy egyrészt távolról sem
mindenható, másrészt nem is csak jó dolgokra használják: erről is szól majd a könyv
mostani része. A vakcinával kapcsolatban is figyeljük meg, hogy a munka
oroszlánrészét továbbra is a természet, a saját immunrendszerünk végzi el, mi
csak beindítjuk azt. Az se kis dolog ugyan, de ha csak az volna, akkor
megnézhetnénk magunkat. Illetve általában is, ha megnézzük, hogy mit tud az
élet, milyen
elképesztően kifinomult és összetett gépezet már egyetlen sejt is, nem is
beszélve az egész szervezetről (meg az agyról) – ahhoz képest mi nem sokkal
teszünk többet, mint kavicsokat (molekulákat) szórunk, olajt öntünk ebbe a
gépezetbe, hogy a nekünk megfelelő pontokon akasszuk a működését, vagy kenjük
meg a csapágyakat. (Legalábbis a legtöbb gyógyszer így működik – az mRNS
vakcina már egy fokkal tovább lépett ennél.) Attól mindenesetre nagyon messze
vagyunk még, hogy magunk legyünk képesek összerakni ilyen szerkezeteket, vagy, hogy
tetszőleges módon átszabhassuk azokat, ad abszurdum életet teremtsünk az
élettelenből. (Gondoljunk különösképp a halálra, és hogy az továbbra is
ugyanolyan elkerülhetetlen, mint valaha.)
Figyelemreméltó aztán a vakcinák közötti különbség, a működési mechanizmusuk
tekintetében is, de főleg, hogy mennyire másképp állnak hozzájuk az
emberek, kiváltképp az oroszhoz meg a kínaihoz, melyekre rendesen átragadt
az előállítóik rossz imidzse. Mert arról, hogy „kínai”, mindenkinek a bóvli
ugrik be elsőnek; a Szputnyikot (= útitárs) pedig a szovjet időkig visszanyúló
ködösítés, átláthatatlanság, önkényuralmi berendezkedés, és nem túl csúcs
technológiájuk emlékei teszik nehezebben elfogadhatóvá az emberek szemében; illetve
annak is vannak áthallásai, hogy az emberélet sem volt túl drága náluk – és mostanság
sem csak vakcinával kezelnek embereket, hanem Novicsokkal és polóniummal is.
Ennyit számít az imidzs, akkor is, ha a konkrét dolog, a vakcina, akár jó is
lehet. Megnyugtató azért, hogy Orbán szerint a kínai a legjobb. (Na persze:
csak egy újabb példa, amikor nem szó szerint kell érteni, amit mond. Úgy
értette, hogy annyira szeretné, hogy elfogadjuk a kínait, hogy e célból maga is
hajlandó odanyújtani a vállát.) Egyszóval időnként azért visszaüt az álnokság.
A nyugati variánsról, a Pfizer-BioNTech féle
oltóanyagról meg az a benyomásom, hogy high-tech, de egyszersmind elég kiforratlan
is, főleg ez a -70 fokon való tárolás. Ettől még, úgy tűnik, működik – de vélhetőleg
van mit finomítani a technológián.
No és persze a magyar részvétel az elkészítésében, Karikó Katalin hányatott története. Ahogy Magyarországon
kirúgták, (most meg hirtelen díszpolgár lesz Szegeden), aztán disszidált, de
külföldön is évtizedekig semmibe vették, és hogy ez így is maradt volna, ha
most nincs ez az Armageddon – mire hirtelen megjött a nagy megvilágosodás, és már
Nobel-díjat adnának neki. Egyébként, ha valaki csak fél füllel fülelt, annak úgy
tűnhetett, mintha az oltás kb. egyedül az ő érdeme volna, a média, mint
rendesen, ezt is fölnagyította. Ez azért nem így van: fontos szerepet játszott
benne, azt oldotta meg, hogy az oltóanyag ne okozzon gyulladásos reakciót – de
sok más ember munkája is benne van, természetesen. (Ezen kívül pedig nem tudom
nem érezni a párhuzamot az ő mellőzöttsége és a sajátom között, elnézést. Illetve
lásd a mondást, mely szerint „a hirtelen jött sikerhez sok idő kell”.)
Néhány gondolat a vakcina áráról. Hallani zúgolódásokat,
hogy a gyógyszergyárak most betegre keresik magukat, stb… Nos, nyilván,
pofátlanul profitálni most sem kellene – viszont a megérdemelt nyereséget sem
szabad elvenni tőlük, egyrészt mert tényleg ilyen gyorsan prezentálták az
anyagot, másrészt meg, hogy legközelebb is megtegyék. Ráadásul, ha
belegondolunk, pár ezer forint egyáltalán nem sok egy életért, az egészségért, főleg,
hogy mindenféle vackokra, (mi több, mérgekre), jóval többet szórunk el. (Miközben
bele sem gondolunk, hogy tulajdonképpen az életünkkel, a drága időnkkel fizetünk
a több százezres telókért.)
No és a legújabb kedvencem is erről a környékről került ki, ahogy
az olimpikonok megoldották a kör négyszögesítését, mikor is,
igazán példamutató módon, úgy kértek (és kaptak) oltást sok veszélyeztetettebb
embert megelőzve, hogy közben elsőbbséget, azt nem kértek. Úgyhogy, ennek
apropóján, a mai levél másik témája a profi sport lesz.
A fentiekre itt reagálhattok.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
(Érdekes lehet még ez a link, ahol követni lehet a vakcináció
alakulását a világban.)
VERSENYSPORT, ÉLSPORT
(Ez
a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Már csak, hogy most is meglegyen az egyensúly, igazán
taktikusan, ne csak a tudomány (balosabb) hívei, hanem a sport (jobbosabb)
drukkerei is megtalálhassák benne, ami nem biztos, hogy annyira tetszik majd. De
hát sajnos ez az a könyv, amiben mindig fontosabb az igazság, mint a
népszerűség – és ez csak a valóság, ha jól látom azt, nem takargatva a
dolgoknak sem a fényesebb, sem a foltosabb oldalát. Csak próbáljunk meg
nyitottan gondolkodni egy kicsit, ne féljünk a megszokottól eltérő szemszögből
szemügyre venni a dolgokat.
Tehát, először is, az egyéni, szabadidős sport szerintem is
rendkívül hasznos és egészséges, nem is csak testileg, de lelkileg is, és
mindenkinek csak ajánlani tudom. Itt nem erről lesz szó, hanem a versenysportról,
élsportról, a professzionális sportról.
Mindenekelőtt, utóbbiak is kétségkívül számos szempontból
hasznosak a társadalom számára:
● Növelik az összetartozás érzését, lelkesítik a
népet, ahogy az emberek egyként szurkolnak a sportolóiknak, örülnek a győzelmeknek.
● Hősöket, példaképeket kapnak azok is, akik csak
nézik, és azok is, akik majd szeretnének a nyomdokaikba lépni.
● Kedvet csinálhatnak az amatőr sporthoz.
● A fiatalság nevelése:
○ Célt és egészséges elfoglaltságot nyújtanak
nekik, és még, akiből nem is lesz Hosszú Katinka, az sem valami kártékony
dolgot művelt helyette.
○ Kitartásra ösztönöznek általában véve is, a
fiatalok megtanulnak közösségben élni, csapatjátékosnak lenni, követni az
utasításokat, könnyebben beilleszkednek a társadalomba.
○ Ráadásul azoknak is lehetőséget kínálnak, akik az
iskolában történetesen nem teljesítenek túl jól.
● A profi sportesemények megtekintése szórakozást,
beszédtémát nyújt sokaknak, fogadni lehet rájuk, stb…
● Munkát adnak és bevételt termelnek, nemcsak a
sportolóknak, hanem a „személyzetnek”, edzőknek, újságíróknak is, stb…
● A sport diplomáciai is szerepe
Lásd pl.: olimpiák, mint a nemzetközi egymásra találás, a
„békés versengés” jelkép értékű ünnepei, vagy az
amerikai-kínai ping-pong eset. (Bár ott volt az ominózus moszkvai és a los
angelesi olimpia is…)
Mindezek fontos előnyök, eszem ágában sincs elvitatni őket.
Sokan azonban megállnak itt – pedig ez messze nem a teljes kép. Lássuk a
dolog rejtettebb oldalát is:
● Mindenekelőtt azt, hogy a konkrét tevékenységek,
melyekben a sportolók versengenek: fikciók.
Közmegegyezés kérdése ugyanis, hogy konkrétan melyik
fajta teljesítmény számít „valaminek” és melyik csak egy fura hóbort.
Kedvenc példám, hogy hiába tudom én a világon a leggyorsabban kopogtatni az
ujjammal az orromat, ez senkit sem érdekel – de ha egy rúd segítségével át tudnék
ugrani egy másikat az már valami. Miért? Azért, mert az emberek így egyeztek meg
egymással – holott, eredendően, mindkettő körülbelül ugyanannyira értelmetlen. Másképp
is megegyezhettek volna tehát – a többség azonban ezt észre sem veszi, úgy
tekinti, mintha a jelenlegi konszenzus abszolút, természettől fogva adott volna.
Rendben van, annyiból természetesek, hogy nagyjából lefedik
azt, amit az emberi testtel csinálni lehet. (Futni, úszni, ugrani, dobni – de
akkor is ott van például a sakk, és vele szemben a sok másik játék, meg az
orrkopogtatás, meg a békaügetés, meg még megannyi gyakorlat, amit csak el
tudunk képzelni.) Illetve ettől gyorsan úszni vagy magasra ugrani sem lesz több
értelme – meg annak sem, hogy valaki arra szánja az életét, hogy minél
nagyobbat tudjon ugrani. (Jó, a vele megszerezhető dicsőség meg pénz, az más
kérdés, itt magának az ugrálásnak az értelmetlenségéről beszélek. Persze
mindenki csinálja, amiben örömét leli – csak az élet rövid, a világ meg tele
van érdekes dolgokkal, amikről közben lemondunk.) Valamint, ellenben, például
ha valaki kenyeret süt, annak valóban, eredendően van értelme, mert az
embereknek a természettől fogva enniük kell – a pékeket (parasztokat, kőműveseket,
utcaseprőket, stb…) mégsem övezi dicsfény.
● A sportolók piedesztálra emelése, illetve, hogy
sokan maguk is elhiszik, hogy azt megérdemlik, hogy amire ők képesek, az nagyobb
szám a többinél.
Szóval, attól még, hogy szerintem túlzás az ilyesmi, azt is
vallom, hogy az
emberektől nem kell elvenni az illúzióikat, és hogy ha a nép rajongani
akar, rajongjon. Másrészt egy sportolótól sem várható el, hogy, a saját kárára,
keresztüllásson mindezen; illetve, akiknek nem tetszik, amiket írok, tőlük sem
várom el, hogy elolvassák, hogy is várhatnám? Ezen kívül valószínűleg a fent
bemutatott társadalmi hasznok is kárát látnák, ha az embereknek e tekintetben túlságosan
felnyílna a szemük, például a fiatalok is kevésbé lelkesen tempóznának.
Mindezek ellenére, aki tisztán akar látni, úgy dönt, hogy velem tart, az nem
tekinthet el a dolgok kevésbé kedvére való oldalától sem, jelen esetben attól, hogy
meglehetősen visszás, amikor ilyen fiktív dolgokért mennybe menesztenek
egyeseket.
● Korrupció
Mely természetesen távolról sem csak a sportot rontja meg, de utóbbinak
is megvannak a maga sajátos romlottságai: a dopping és bundaügyek, a
sportvezetés korrumpálódása, amikor lefizetik őket, hogy hol legyen a következő
világbajnokság, stb… No, és a hatalommal való összefonódás, konkrétabban
például a hazai stadionépítések, melyek jó drágák, jó sok közpénz lehet velük
egy csapásra kicsatornázni a baráti vállalkozókhoz…
● A hatalom és a sport
A diktatúrák, autokratikus rendszerek, vezetők általában
kiemelt figyelmet szentelnek a sportnak. Ennek több oka is van:
○ Edzett, fegyelmezett, jól irányítható
emberanyagot szeretnének. (Esetenként katonai ambícióikra való tekintettel is.
Hasonlóan, az emberi szaporulatra is, mint erőforrásra tekintenek elsősorban;
mint mindenki, aki játszott már a Civilization-nel – bár többségünknek ez csak
egy szimulációt jelent.)
○ Gondolkozó, önálló, öntudatos polgárokra viszont
kevésbé vágynak – a sportra pedig nem az a legjellemzőbb, hogy gondolkozni
kellene benne, kivált a pályán kívül zajló dolgokról, de a pályán is inkább az edző
utasításait kell követni, a csapatba való beilleszkedés az elsődleges.
○ A tömegek, az egyszerű nép sport iránti
érdeklődésének kihasználása. Ezt az is elősegíti, hogy a sportot, azt, hogy
ki milyen magasra tud ugrani, hány gólt lő, ki marad a padlón, nem nehéz
megérteni. Azon kívül alapvető ösztönöket lehet vele megcélozni, különös
tekintettel mások legyőzésére.
○ A sportsikerek kiválóan alkalmasak a nép
lelkesítésére, az összetartozás érzésének emelésére.
○ Mint ahogyan propagandacélokra, a rendszer
legitimálására is.
Jó, nem azt mondom, hogy ez egy jellemző példa, de gondoljunk
az 1936-os berlini olimpiára.
Illetve nézzünk körül most, idehaza: ahogy Lázártól
Kósáig, a tenisztől a korcsolyáig, egy sor sportági szövetség élére folytonosan
ekkora sportemberek kerülnek. (Érezhetően könnyebben egyébként, mint ahogy az
egyetemeket sikerült leuralni, bár, mint ahogy alább szó lesz róla, mostanra az
utóbbiak is nagyrészt bevégeztettek.)
(Tegyük hozzá, azért a nemzetgazdaságnak is jó, ha egészséges
a nép, és nemcsak a diktatúrákban – ezt viszont sokkal inkább a szabadidős és
tömegsport segíti elő.)
● Pénz és a sport
Ilyen háttérrel több forrásból tud ömleni a pénz a profi
sportba: a közönségtől, a szponzoroktól, reklámozóktól és az államtól is. Itt
vannak egyrészt a szupersztárok, például Messi, akik kimondhatatlan
összegeket tesznek zsebre, és vannak kevésbé neves, de még mindig kedvező
pozíciókban busásan megfizetett játékosok. Azon lehet vitatkozni, hogy
megérdemlik-e, főleg, ha a piacról pénzelnek, nem az állam juttat nekik.
Szerintem nem, a sztárok legalábbis, mégpedig azért, mert dolgozni más is
dolgozik annyit, mint ők, ők a számukra kedvező rendszernek köszönhetik az
extraprofitjukat. Főleg annak, hogy a tömegkommunikáció révén tömegekhez tudnak
eljutni, illetve annak, hogy a médiának ők az alapanyag, akikkel megtöltik a
híreket – és akiket, ezt biztosítandó, megfelelően futtatnak, sztárolnak is. Hozzá
kell azonban tenni, hogy nem a sztársportolók az egyetlenek, akik
megérdemeletlenül vágnak zsebre jelentős összegeket, lásd a multi milliárdos
vállalkozókat, a top menedzsereket, a spekulánsokat és a korrupt politikusokat,
természetesen.
És a pénz nem az egyetlen, azon túl is kivételezett
helyzetben vannak, melyre itt van példának az oltás, hogy soron kívüli
megkapták azt. Mert lehet mondani, hogy jaj, de hát nehogy elvesszen a
négyévnyi felkészülésük, ha véletlen nem mehetnek az olimpiára – csakhogy a
mérleg másik serpenyője sem üres, veszélyeztetett csoportok, öregek, betegek
életei vannak benne, akik most miattuk később kapták meg az oltást. (Azt persze
nem lehet tudni, így nem is feltűnő, hogy konkrétan ki és mennyivel. Egyébként
a hírek szerint nem lesz kötelező az oltottság az olimpiához, és nemzetközileg
sem javasolják a soronkívüliséget.)
Illetve meg kell, hogy említsem az állítólag biztos nem
felesleges, de szerintem inkább az utazgatás céljait szolgáló nemzetközi
edzőtáborokat. Az előző linken is írja például, hogy „január 29-én
kezdték el soron kívül beoltani a következő nyári, valamint téli olimpiára és
paralimpiára készülő sportolókat és edzőiket a Moderna kétdózisú vakcinájával,
amit elsőként a dél-afrikai edzőtáborba készülő kajakválogatott tagjai kaptak
meg.” Tehát nemcsak az oltást zsákolták be, de még ilyen körülmények közt is
másképp siklik a csónak Dél-Afrikában. (Nem mellesleg onnan ered az egyik új
vírus mutáció.)
(De itt is tekintsünk messzebbre, mert az is igaz, hogy nem
csak a sportolók szeretnek kirándulni, de pl. a nemzetközi, tudományos, szakmai,
stb… konferenciák is nem kis részben a rekreációról szólnak; az
egyébként nem épp a meggazdagodásról szóló akadémiai karriernek is ez az egyik mellékes
hozadéka. Szóval, értem én, mindenki úgy boldogul és azt húz be magának, ahogy
és amit tud… Azt azonban még hadd írjam ide, hogy különösen a
környezetvédelemmel kapcsolatos konferenciák, a miattuk elfüstölt kerozin a
legvisszásabb az összes közt.)
* * *
Na szóval, biztos vagyok benne, hogy ezzel sem mindenkinek
loptam be magam a szívébe – de ezt is csak úgy mondtam el, ahogy látom. (És ez
az én tragédiám. Az egyik.) Figyeljetek, nem is kell szeretni, amiket mondok. Egyrészt
lehet, hogy én is rosszul látom, ezért lehet mindent kommentálni: mondjátok is
meg, ha valamivel nem értetek egyet. Másrészt, még ha fel is háborodtok
rajta, azt a kérdést tegyétek fel, hogy „van-e benne mégis valami”, az igazságnak
egy-két morzsája, jutottak-e eszetekbe új gondolatok a fentiek kapcsán. Mert ha
igen, már nem hiába olvastátok el.
Itt lehet velem vitatkozni, (vagy akár egyetérteni).
Nem árt talán még emlékeztetnem, hogy mindezzel együtt
látom én az élsport előnyeit is – csak arra kellene törekedni, hogy a
hátrányait, visszásságait csökkentsük. (Illetve, akik el tudnak viselni bizonyos
illúzióvesztést, azok a dolog valós mibenlétével is tisztába jöhetnek.) Ezen
kívül el kell ismernem, hogy, bár az elemzésben törekedtem a tárgyilagosságra,
az indíttatásomban viszont kétségkívül benne van a saját mellőzöttségem
ezzel a könyvvel, melynek, még ha a világmegváltó ambícióitól el is tekintünk,
csak a sportértéke is említésre méltó már, és nem mondom meg, hogy szerintem hányszor
inkább ott volna a helye a sporthírek helyett… Na jó, mellettük. De erről majd
a következő alkalommal.
EGYEBEK
● Navalníj
(Ez
a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Ez az igazán bátor ember, aki hazament, miután egyszer már
megpróbálták megölni: le a kalappal előtte. Kár, hogy nem biztos, hogy
valaha is viszontlátjuk még, lévén, ha nem is rögtön hidegre, de nagyon flottul hűvösre tették – a szibériai éghajlat meg a büntetőtábor pedig várhatólag nem egy Novicsok-szanatórium
lesz a számára. Várható is volt, hogy ezt is elintézik majd így-úgy, mint ahogy
azt is elintézik már mióta, hogy Putyin maradjon a főnök. Illetve láthatjuk az
esetből, hogy némi zavart okozhatnak ugyan az erőben, de, mondjuk Sztálinhoz
képest még mindig összehasonlíthatatlanul „civilizáltabban”, egy modern
autokráciában is el lehet süllyeszteni az ellenzéket – és amíg a kenyér, cirkusz
meg a Szputnyik megvan, addig szegény Navalníj várhatja, hogy kitörjön a Nagy
Októberi. (Mely szintén csak azért volt lehetséges, mert a nép extrém módon
szenvedett, sokkal jobban, mint most.)
Így pedig Putyin arcán sem marad több az ügyből egy újabb közepes
szépségflastromnál, hiszen eddig is tudva lévő volt, hogy szívesen kínálja meg
a hangoskodókat, nyugtató hatású, polóniumos teakeverékével. A palota meg ugyanúgy nem is az övé, ahogy Orbánnak, a nép gyermekének, sincs többje, mint egy átlagos
magyar jómunkásembernek. (Egyébként abban sem vagyok biztos egyáltalán,
hogy az oroszoknak jobb volna Putyin nélkül, lásd a Jelcin alatti szabadrablást
előtte. Meg a kommunizmust. Meg a cárokat.)
Amit még megtehetne a Nyugat, ha Norvégiának elég a
Pfizer, hogy a Nobel-békedíjat odaadnák Navalníjnak. Évek óta nem láttam
nála méltóbbat rá, és úgy talán valamivel kevésbé lenne hiábavaló az áldozata.
● A vidéki egyetemek
elfoglalása
(Ez
a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Aztán, a nagy pandémia árnyékában tovább folytatódott itthon az
egyetemek pártellenőrzés alá vonása (aka modellváltás) – lényegesen olajozottabban
és kisebb ribillióval, mint a CEU vagy az SZFE esetében. Szegeden, Pécsett és
Debrecenben is lenyelték a horgot, a (keresztyénibb) Debrecenben csont nélkül,
a (libernyákabb) Szegeden egy trükkös kis csonttal. Egy-két professzor ugyan
méltatlankodott egy kicsit, meg a diákság is posztolgatott
ezt-azt onlájn, de eléggé úgy néz, hogy körülbelül ennyi lett volna. Úgy
néztem, hogy a rektorokat kellőképp előmelegítették központilag, ők pedig
segítettek átbillenteni az ügyet az ellenállás egyébként sem sűrű sövényén. (Illetve lásd azokat, akik szívből támogatják „a genderideológia
rémuralmának és a szélsőliberális véleményterrornak a legyőzetését”.) Nekem
pedig itt egy újabb ok, hogy ne nagyon kelljen sajnálnom, hogy professzor se lett
belőlem, illetve örülhessek annak, hogy én már kijártam, amit akartam.
Figyeljük meg továbbá a mellékelt mézesmadzagot, ahogy a kormány az elvileg tök másra szolgáló uniós
helyreállítási ingyenpénz jó részét rutinosan lepasszolta az immár irányítása
alá vont egyetemeknek – ami nyilván segít majd megemészteni a keserű
pirulát, és megszokni a zablát. Ne menjünk el továbbá szó nélkül az MCC-nek juttatott
hihetetlen pénzek mellett se. (Illetve vegyük észre a párhuzamot a
sajtóval, hogy ahogy újságot vettek maguknak, most vesznek egyetemet is. Ebben
a módszerességben és hatalmi ambícióban sincs sehol az ellenzék a Fideszhez
képest.)
Egyúttal az SZFE hivatalosan is magára maradt, kezdik is már feltölteni a szót könnyebben értő személyzettel:
tanárokkal már most, jövőre pedig jöhetnek az új diákok. Ezúttal sem kell
hát felülvizsgálnunk a régi tanulságot, hogy mindig mindenre lehet embert találni.
Most láthatjuk továbbá igazán, hogy a sorosegyetem csak a kezdet volt – ez
pedig itt a szabad magyar felsőoktatás vége.
(Vannak ugyan kevésbé reményvesztett hangok is a
modellváltással kapcsolatban, hogy hátha mégis jó lesz az egyetemeknek. Nos,
lehet, hogy bizonyos előnyei tényleg lesznek – amit viszont nagyon nehezen
tudok elképzelni 10 év szorgos betonozás után, hogy a Fidesz hátsó szándék nélkül
kezelne főleg egy ilyen ügyet.)
(Lásd még a közpénzből épülő fizetős középiskolát Budapesten.)
(Illetve itt sem tudom megállni, hogy kiegyensúlyozottabb
legyek, hogy ugyanis jó ideje kárhoztatom már a kormányt, hogy mindent le
akar uralni – és van is mit kárhoztatni rajta. Ez azonban nemcsak a rossz
politika sajátja: hasonlóan telhetetlenek az óriáscégek, jelenleg
leglátványosabban a technológia gigászok, a Facebook, az Apple, a Google: mert
ezeknek sem elég soha semmi, számukra sincs olyan, hogy ennyi elég lesz,
hagyjunk némi életteret másoknak, a kisebb cégeknek is. Bár ez alapból az
emberi természet hibája, nem kis részben a rendszeré is: egyfelől mert nincs
benne effektív korlátja a növekedésnek, gazdagodásnak, másfelől pedig a
kapitalista ideáival még ösztönzi is eredendő kapzsiságunkat. Lásd még Elon Muskot, és az ő 55 ezer milliárd forintját.)
● Varga Judie és a CSOKigyár,
illetve a gyöngyösi polgármester soroson kívüli oltása
(Ez
a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Erről a két kisebb kaliberű, és egymás ellen kijátszott esetről
a közelmúltból, csak röviden. Mit gondolok ezekről?
Varga Judit esetéről azt, hogy mindenekelőtt a
törvényben van a hiba: ha jól értem ugyanis, ő mindenben törvényesen járt
el, csak kihasználta a kínálkozó lehetőséget – mint kb. mindenki más. A
törvényt kellett volna úgy megfogalmazni, vagy legalább most átírni, hogy egy
olyan támogatás, ami névleg a rászorulók otthonteremtését van hivatva
elősegíteni, senkinek ne járjon, akinek többmilliós fizetése van. Ebbe azonban,
attól tartok, túl sok olyan embernek van beleszólása, akinek többmilliós
fizetése van.
A gyöngyösi polgármesterről szólva pedig szerintem is
hiba volt a részéről – ugyanúgy, mint a sportolók részéről – de nem akkora,
mint amekkora hetekig tartó elefántot csináltak belőle, szokás szerint, a
kormánymédiában. (Vélhetően a Varga-esetre is válaszul.) Meg nemcsak hiba,
hülyeség is volt: ebben a könnyed, szívélyes légkörben minden pártszemélyiségnek
tudatában kellene lennie, hogy „minden, amit mond, felhasználható ellene”. Vargának,
miniszterként, még inkább, mert Gyöngyösön még gondolhatta azt a polgármester,
hogy ők viszonylag kicsi pontnak számítanak ott a Mátra alján. (Meg aztán jött még Rogánék földvásárlása. Hiába, valami jó
mégiscsak van abban, hogy Orbán így elmérgesítette a viszonyt az ellenzékkel:
valamivel talán kevésbé mos kéz kezet mostanában.)
(Illetve hadd említsem még meg, ahogy az ellenzék rászállt
Orbánra, Karikó Katalin, a vakcinafejlesztő leasszonyságosságosozása
miatt. Az is hasonló túlzás volt, mint a polgármester pellengérre állítása,
valamiért, ami nem is biztos, hogy arra ment ki, amire mondták. Mindenesetre
azzal is el lehetett lenni egy-két hétig.)
● Amerika: Trump és a Twitter,
Biden és a Bevándorlók
(Ez
a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Pontosabban nem csak a Twitter, hanem egy sor további közösségi
média platform is, melyek letiltották a volt elnököt. Ezzel kapcsolatban a
következőket jegyezném meg:
○ Nem követem Trumpot, de el tudom hinni, hogy olyasmiket
posztolt, amivel nem használt az országnak, a közhangulatnak.
○ Vegyük észre, hogy a szóban forgó cégek csak az
után bátorodtak így föl, hogy már lehetett tudni, hogy nem sokáig lesz
hatalmon, nem kell félni a bosszújától.
○ Akármiket írt is ki Trump, nincs rendjén, hogy
magáncégek döntsék el, hogy ki mit mondhat.
Pontosabban mondani mindenki mondhat, amit akar – csak épp eljutni
nem fog vele senkihez. (Amit, ha valaki, én igazán át tudok érezni.) Illetve
általánosabban is: mostanra igen jelentős részben ezek a cégek határozzák meg,
hogy hogyan kommunikálunk egymással, miről értesülünk, végső soron, miről mit
gondolunk – mindezt pedig mindenekfelett a saját profitérdekeiknek alárendelve.
Sok minden indokolná már, hogy végre törvényileg szabályozzuk az informatikai,
internetes óriásokat, platformokat, az előbbi mellett az adóelkerülési
gyakorlatuk és az aránytalanul előnyös piaci helyzetük is. Persze nagyon nem
mindegy hogyan – illetve ez is mindenkinek másképp volna jó, úgyhogy ebből se lesz
sok egyhamar.
(Azért megpróbálni meg lehetne létrehozni egy
nemzetközi biztosságot erre, hátha lenne legalább néhány alapvető szabály,
amiben mindenki egyet tud érteni. Megjegyzem, valamire itthon is készülnek
ezzel kapcsolatban – nagyon megszorítani azonban aligha tudják itt őket,
mert nagyon kicsi pont vagyunk mi a globális játéktéren, így legfeljebb összepakolnak
ezek a cégek és kivonulnak – azonban nagyon valószínűtlen, hogy idáig
fajulnának a dolgok, mert annyira rájuk vagyunk már szokva, hogy a fenyegető
parasztlázadás miatt előbb visszakozna kormány. Ezt ebben a speciális esetben
nem is bánom, mert ha rájuk volna bízva, minden bizonnyal úgy szabályoznák
őket, ahogy nekik, a kormánynak jó.)
(Illetve, ha lemaradtatok volna róla, érdemes
megnézni a Capitolium ostromáról készült képeket – ami, akárhogy is nézzük,
a végső megaláztatása volt az amerikai demokráciának – meg általában véve a
demokráciának sem emelte épp az elmúlt évben egyébként is igencsak megtépázott
renoméját. Továbbá, az ostromot tekinthetjük úgy is, mint a tavalyi balos BLM
és cancel culture ellenpontját, annak a demonstrálását, hogy, valóban,
mindkét oldal tud ugyanolyan botrányosan viselkedni. Meg, hogy ez a vége, ha
ész nélkül hergelik a népet…)
* * *
Biden bevándorlásbarát politikájába nem akarok itt
nagyon belemélyedni. Az mindenesetre biztos, hogy nem állapot, hogy tízmillió ember csak úgy lóg a levegőben, valahogy rendezni
kell helyzetüket. Másfelől viszont, énszerintem, egy fal igenis hasznos tud
lenni – csak legyenek rajtuk kapuk. Teljesen szabadjára bizonyára Biden sem
akarja engedni az áradatot, és egy megemelt bevándorlási kvóta rendben is volna
– feltéve, hogy aki nem fér bele, azt tényleg kívül tudják tartani. Ezt pedig a
bevándorlás pártiak is jobban tennék, ha komolyan vennék, a saját ügyük
érdekében is – mert ha most eleresztik, az könnyen visszaüthet, amikor a legközelebbi
választáson bejelentkezik a következő Orange Man. (És itt most nem Orbánra célzok
– lám azonban, egy újabb közös pont.)
Ja, meg ez a bohóckodás a második impeachmenttel… Hát inkább
tessenek úgy kormányozni, hogy akkor se válasszák meg Trumpot újra, ha szabad
neki indulnia.
● EU, Magyarország és a
jogállamiság: Viktory!!! Viktory… Viktory???
(Ez
a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Erről a múltkoriban írtam részletesen, de akkor még
folyamatban volt az ügy. Azóta nagyjából lezárult, és, eddig legalábbis, elég
jól bejött, amit vártam: ott vannak a feltételek – viszont hogy foganatjuk is
lesz, az igencsak kétséges. Jó, most mindenki a járvánnyal van elfoglalva, meg
ígérgették Brüsszelben, hogy nem kell majd éveket várni a szabályok
foganatosítására, de ha neki is állnának használni őket, könnyen elképzelhető,
hogy Orbán rutinos harci naszádja kimanőverezi majd az EU lomha óceánjáróját. Inkább
csak azt akarom itt kiemelni, ahogy ezúttal is mindenkinek sikerült a saját
szája íze szerint tálalni az eredményt: Varga Judy szerint ők győztek (mármint a Fidesz) – míg a DK megvilágításában történelmi volt ez a vereség (mármint a
Fidesznek). Lásd ehhez az interpretáció hatalmát a könyvben. (Illetve vicces volt
még, ahogy Gulyás Gergely annak örült, hogy az eljárás lassúsága miatt két évig
úgyse lesz képes elítélni bennünket az EU bírósága.)
● Aktuál szürreál
(Ez
a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Akinek elkerülte volna a figyelmét az alábbi két ügy:
○ Kósa és az ál-örökösnő esetének legújabb fejleményei
Amikor Debrecen volt polgármestere, országgyűlési képviselő, a
Fidesz volt frakcióvezetője, a Fidesz ügyvezető alelnöke, a megyei jogú városok
fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, a Magyar Országos Korcsolyázó
Szövetség egyébként is meglehetősen elfoglalt elnöke fogja magát és bedől egy
hihetetlenül átlátszó átverésnek, és „köszönettel elfogadja”, ajándékba, egy
nagy francia bank részvényeinek 24,09 %-át… csak úgy… Ezek után pedig minden
megy tovább, mintha mi se történt volna… Én csak annyit tennék hozzá, hogy
vélhetően a hatalom csúcsain, ahol egyébként is olyan dolgok veszik körbe az
embert, amiket idelent, a való világban, nem tapasztal az átlagpolgár, nos,
hogy odafönn, a felhők között, a jelek szerint valamivel könnyebb elszakadni a
valóság fantáziátlan súlyától.
○ A Demokrata című újság cikke arról, hogy a baloldali emberek
csúnyábbak, gyengébbek, butábbak és boldogtalanabbak, mint a jobboldaliak –
ergo, érthető módon, gonoszak is.
Tényleg ezt írták. Na jó, szóval, én sem mondom, hogy a két
csoport között nincsenek bizonyos különbségek, például, mert a konzervatívoknak,
hívőknek, stb… valóban több kapaszkodójuk van az életben – de ez akkor is az
örökösnőhöz hasonlóan ordító egyoldalúság, túlzás, ferdítés, a szerző saját
prekoncepciójának, meggyőződésének, lelkes alátámasztása mindazzal, amivel csak
úgy véli, meg tudja támogatni azt. Ez meg, hogy a baloldaliak gonoszak… hát…
hogy mondjam.
Mondjátok ti is hogy, ezen a linken.
* * *
Valamint, ha tetszett, terjesszétek:
● Közvetlen Facebook megosztás ezzel a linkkel;
● Facebook gomb a honlap alján;
● Vagy az alábbi linket is kimásolhatjátok,
továbbküldhetitek, beilleszthetitek:
https://www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet
Mert ebben csak rátok számíthatok.
Továbbá várunk
benneteket barátságos Facebook-csoportunkba, értelmes érdekességekkel, a
könyvhöz képest könnyedebb, de tartalmas anyagokkal, jóval gyakrabban, mint
ahogy ezek hírlevelek kijönnek. Nézzetek
rá, hogy tudjátok, miről van szó. (Akik pedig még többre vágynak, azoknak is
van egy jó hírem, a többi, tematikus csoport: az
angol nyelvű anyagoké, a beszélgetős, az egyebek,
meg még egy pár lehetőség. A linkjeiket mindig megtaláljátok a linkek lapon.)
És akkor az (elvileg) fő attrakció:
EV
Illetve annak legújabb része, a Tudomány – ahogy fentebb
utaltam rá, annak elismerést érdemlő eredményeivel és visszásságaival együtt:
● A tudomány haszna és kára
○ A hasznát nem nagyon kell magyarázni, mindennap
tapasztaljuk, most különösképp a vakcinával – az érme másik oldalát viszont
kevesebbet látjuk, azt, hogy a tudomány is hozzájárul rossz dolgokhoz. (Fegyverek,
környezetrombolás, stb…) Mert a tudomány is egy eszköz, és vele kapcsolatban is
kérdés, hogy mire használjuk.
● A tudomány felépítése
○ Ahogy követi magának a világnak a szintjeit:
fizika, kémia, biológia, stb…
○ Természettudományok – társadalomtudományok –
formális tudományok (matematika és a logika)
● Az ideális tudomány
○ Avagy milyen lenne a tudomány egy tökéletes
világban?
○ Célja az igazság kiderítése. (Bármilyen
természetű legyen is az: pl. ha Isten mégis létezne, azt is elfogadná, nem
ragaszkodna a természeti törvények kizárólagosságához.)
○ A tudomány agnoszticizmusa: elismerni azt
is, amit nem tudunk, nem is tudhatunk, hogy a tudománynak is meglehetnek a
korlátai
○ A legmegfelelőbb módszer alkalmazása minden
problémára. (Különös tekintettel a puhább módszerekre, ahol nem lehet
egyenletekbe foglalni a vizsgált jelenségeket.)
○ És hogy a létező tudomány számos tekintetben
eltér az ideálistól.
● A tudomány demokratizmusa
○ Peer review, vagyis, hogy a tudósok egymás
munkáit tekintik át publikálás előtt
○ A tudósok teljesítményének mérése, főleg
azzal, hogy mennyit és hol publikáltak
○ Az utóbbiból fakadó publikálási kényszer és
dömping
● A tudomány vallásszerű jellege
○ A nép „hite” a tudományban, illetve a tudósok, mint
beavatottak
○ Hogy a tudománynak is megvannak a maga „sztárjai”,
és hogy nem mentes a tekintélytisztelettől
○ Sokak hite a tudomány korlátlan fejlődésében,
mindenhatóságában
● A tudományos evolúció és revolúció
● A tudomány fejlődésének rendszertelensége
○ Véletlen felfedezések. (Pl. penicillin)
○ Divathullámok a tudományban
● Egyéb visszásságok
○ A meggyőződések és paradigmák tehetetlensége
○ Az elméletek „túlhúzása”: amikor olyasmikre
is alkalmazni próbálják azokat, ahol már nem érvényesek
○ Az elméletek hibáitól való eltekintés, és a
tényekhez való hozzákalapálás
● Tudomány a társadalomban
○ A tudomány hagyományosan nemzetközi jellege, liberalizmusa,
baloldalisága
○ A tudomány bulvárosodása újabban
● A kutatás iparizáltsága
○ A kutatók nagyfokú specializálódása
○ A kutatók versengése és piaca
● A valóságtól való eltávolodás
○ Ahogy egyre nehezebb jelentőségteljes és
felderíthető kutatnivalót találni. (Főképp az elméleti kutatásokat illetően)
○ Akadémikus problémák
○ Öncélúság a kutatásban. (Egyfelől a kutatás
tárgyát, másfelől a módszereit illetően)
● Az objektivitás korlátozottsága
○ Területek, ahová a tudomány nem képes túl mélyen
behatolni. (Bonyolultság, metafizika, elme)
○ Egymásnak ellentmondó szakértők
● Az objektivitás látszata
○ Hogy a bonyolult képletek hibákat rejthetnek
○ A replikációs válság
A néminemű szkepszisemmel természetesen nem a tudománytagadást
akarom népszerűsíteni – csak a reális, körültekintő szemléletet ez ügyben is;
és ha a tudomány előnyeiről kevesebbet beszélek, az azért van, mert azzal eleve
jobban tisztában vagyunk. Az viszont igaz, hogy modern korunk vallásaként lehet,
hogy többet várunk a tudománytól, mint amire az képes – és így fennáll a
veszélye, hogy idővel csalódunk, illetve, hogy felelőtlenül viselkedünk, hisz
„majd a tudomány megoldja”.
Hair – What a Piece of Work is Man; + (Ugyanaz
dalszöveg nélkül, de nekem jobb előadásban)
|