Most kicsit másképp kezdem, mindjárt jön a tartalomjegyzék
is.
GYARAPODÁS
Mostanában kicsit elkezdtem promotálni a fészes
csoportot és lapot, és nem eredmény nélkül: a csoportba több mint 600, a lap
kedvelői közé 1100 ember érkezett, rövid időn belül. Így összesen a
csoportban már több mint 1500-an, a lapon 2700-an vagyunk.
Nagy részük fészes hirdetésből jött, ami most elég hatékony: a
nem nagy pénz napi 400 forintból, jelenleg kb. 2000 embert érek el, 70
új követő jön a lapra, és 20 új tag a csoportba,
naponta. Mivel ennyire megy, hagyom is menni folyamatosan. (Bírom benne
továbbá, hogy nem csak a hirdetés miatt jönnek, hanem azért is, mert ott is
igyekszem minőséget szolgáltatni, nézzétek meg az előző linkeken.)
Ez azonban pénzbe kerül, mint láthatjátok nem sokba, de azért
fogyogat a szponzori alap. Ha elfogy, akkor se fogom leállítani, de ha
tudnátok küldeni egy kis magot, az most termékeny talajra hullana. Akármennyit,
mint láthatjátok egy ötszázas is több mint egy napra, és számos tagra elég.
Mint mindig, szívesen megköszönöm, a honlapon is, ha úgy szeretnétek,
névvel, ha úgy, név nélkül.
Itt
találjátok a gyors és egyszerű lehetőségeket a pénz küldésére, vagy írjatok nekem. Minden, ami
jön, a könyvre megy, most épp Zuckerbergnek, úgyis nagy szüksége van rá. ;) És el
is számolok vele, az egyes hirdetések eredményét is pontosan láthatjátok ezen a lapon, a
csoporttagságot immár a főoldal
bal oldalán, vagy ezen
a másik a lapon részletesebben is.
(Megjegyzem, magamon is erőt kell vegyek, hogy
túltegyem magamat a saját kispolgári kuporgatásomon, hogy olyasmire is merjek
költeni egy kicsit, amit nem lehet megenni, de még megfogni sem. Pedig az
ismertség, az emberek figyelme nagyon is érték. Láthatjátok, hogyan tülekednek
érte – a legtöbben a saját hasznukat keresve. Lásd alább épp az egyik mai témát
a gazdag apák elnök fiairól.)
És mint tudjátok, ez egy nagy, összefüggő projekt. Ha a fészen
többen vagyunk, az a könyvnek is használ, egyre inkább az ugyanis a
csatorna, amelyen el tudom érni az embereket. Az pedig, hogy eljusson
hozzájuk, legalább olyan fontos, mint hogy elkészüljön. No meg persze a
nagy cél, hogy a megértés, a széleskörű tájékozottság, az egyszerű, de fontos
dolgok rendbe rakása által jobbá tegyük a világot és az emberek életét,
közelebb hozzuk őket egymáshoz – ami, ha csak 1% esély is van rá, megér egy
próbát. (Meg napi 400 forintot.)
Most pedig hadd dolgozzak meg a pénzemért – pontosabban a
könyv pénzéért. ;)
TARTALOM
Mindig attól tartok, hogy a következő levélben nem lesz miről
írni, aztán még mindig lett. Most is:
BELFÖLD
Gazdaság
(recesszió, reptér, EU-s pénzek)
Az
MNB vesztesége
Politika
A
fejétől bűzlik
A
nemzeti tőke hiánya az Orbán rendszerben
Lázár
felemelkedése?
Csongrád-Csanád-Csatatér
Debrecen
Október
23
Wármegye
A
Pad: a hülyeség nem apad
A
propaganda fokozatai
Politikai
egyebek, pl:
○ Orbán, a béke angyala;
Márki pártja és a Momentum; Musk
és Orbán szerelme; Vityesz, a nagyfiúk pincsije
○ Gazdag apák – elnök fiak
Hazai
kedvencek, pl:
Novák: „A világot a gyermekvállalás menti meg.”
Gulyás: „A nemzetközi politika nem kisdedóvó.”
Hazai
egyebek
Azahriah
Magyar Nobel-díjak
Az indexes blogkultúra eltűnése
KÜLFÖLD
Az
izraeli-palesztin háború
KLÍMA
Üvegvisszaváltás
Az
EU puhulása (A benzines autók betiltását illetően.)
Rekordhőmérsékletek
Csak
egy Földünk van
A
BÁMULÁS ÉS ZABÁLÁS VILÁGA
(Értekezés erről a mai, zsigeri világról.)
EV: A mostani téma a hazugság.
Újdonságként a
személyes Facebook profilomba is ki fogom rakosgatni ezeket, onnan is lehet
osztani.
És akkor:
BELFÖLD
Gazdaság
Ezen túl sok elemeznivaló nincs: szép csendben sodródunk bele a recesszióba: az EU-s pénzek
hiánya, az építőipar visszaesése, a fogyasztás (és vele együtt az ÁFA
bevételek) bezuhanása és az infláció, a hitelezés befékezése (kivéve, nem
véletlenül, a fogyasztási hiteleket), mind ebbe az irányba mutatnak.
Jöttek közben olyan hírek, hogy az EU-s pénzekből jön majd egy nagyobb adag – de aztán
rögtön a cáfolat is. Navracsics pedig rendületlenül bízik,
legalábbis azt nyilatkozza. Én továbbra is azt mondom, hogy belátható időn
belül nem lesz már olyan, mint régen, és azért nem, mert Orbán örök időkre
kihúzta a gyufát Brüsszelben, kitartó munkával sikerült elérnie, hogy Európának
személyes ügye legyen keresztbe tenni neki – vele együtt pedig sajnos nekünk
is.
Mindez (meg a tanárok bére) azonban nem volt akadálya újabb laza
1500 milliárd forint elővarázslásának a repülőtér megvásárlására. (Nem is
beszélve azokról a további számos milliárdokról, amiket a multiknak szór ki az
állam, csak hogy ide építsék az aksigyárakat.) Ilyenkor, komolyan, ámulok azon,
hogy egy államnak mekkora mozgástere van, azzal, hogy adóztathat, azzal,
hogy kölcsön is igen kedvező feltételek mellett kaphat, azzal, hogy ő írja a
törvényeket. Ezért is igényelnek másfajta gondolkozást az állami pénzügyek,
mint a saját kispolgári félelmeink attól, hogy el ne fogyjon a pénzünk hó
végére.
A reptér visszavásárlásáról: azzal egyetértek, hogy az
egy stratégiai objektum, aminek állami kézben a helye, egyszersmind
helytelenítem azt, hogy Gyurcsány eladta. Másrészt természetesen az sem
mellékes, hogy az állam kinek a zsebében van. Vélhetőleg a reptér sem azért
kell most annyira, hogy a közjót szolgálja.
Az MNB vesztesége
Egyáltalán nem mellékes továbbá az a 2000 milliárd (meg
még ki tudja majd mennyi), amit most egy huszárvágással elintéztek, hogy ne
kelljen kifizetni az MNB-nek. Már hogy utóbbinak ekkora vesztesége
lett részben a forint viszonylagos erősödése miatt a nála parkoló devizán – de
még inkább azon, hogy iszonyatos pénzeket fizet ki a bankoknak a magas kamatok
miatt. Lévén eddig az volt a törvény, hogy ami nyeresége van az MNB-nek, azt
befizeti a költségvetésbe, (amit köszönt is szépen a költségvetés) – viszont ha
vesztesége van, akkor azt a költségvetés fedezi. Na, ezt is röhögöm.
Merthogy Varga ránézett a cehhre, és azt mondta, hogy ez a
2000 milliárd ugye komoly, merthogy viccnek durva volna, úgyhogy gyorsan
találjunk ki valamit. Így hát előbb azt találták ki, hogy majd több év alatt
törleszti a költségvetés – kisvártatva azonban a homlokukra csaptak,
hogy van egy még jobb ötletük: az, hogy egyáltalán nem fizetik ki. Mert
miért is égetnék el ezt a hatalmas pénzhegyet, (az MNB-ben ugyanis
gyakorlatilag ez történne vele), amikor el is lehet költeni?
A gond csak az, hogy ez az inflációt fokozza, a befizetésnek
az volna az értelme, hogy ne lehessen büntetlenül pénzt nyomtatni, a
forintot rontani. Hát most már ez is jóvá van hagyva, precedenst teremtettünk,
és az alig leplezett kifogás is kész, hogy majd „az MNB középtávon várható nyereségéből” fedezik a
veszteséget. Ja, körülbelül soha napján. Lesz majd neki egy külön kis rubrikája
a jegybanki mérlegben, valami ártalmatlanul hangzó elnevezéssel. Illetve, hogy
milyen kár, hogy az egyszeri kis adós nem tudja átírni a törvényt, hogy majd a
várható nyereségében bízzanak, ne a házát vigyék, nem?
Így lett ez egy újabb csatornája annak, aminek, normál
körülmények között, nem szabadna léteznie: annak, hogy a jegybank
finanszírozza az államot. Egy másik volt a jegybank állampapír-vásárlási programja, (jó akkor Covid
volt), no meg effektíve az is, ahogy az MNB-s betéteik kamatát zsákoló bankokat
a cső másik végén a kormány adóztatja. Mi meg csodálkozunk a parizer árán…
Ilyen körülmények között pedig még szórakoztatóbb az a pofoncsata,
amit, a kormányoldalon egyedülálló egzotikumként Varga és Matolcsy
bemutat. (És még Parragh is fűszerez, akinek pedig még a szövegértéssel
is gondjai vannak – állítólag.) Ahogy Matolcsy kijelenti, hogy a kormány gazdaságpolitikája egy
„tömegbaleset” volt (a különadók, az árstop, a választási költekezéses –
meg az elkekeckedett EU-s pénzek is, teszem hozzá). Meg ahogy Varga belehazudik a kamerába, hogy nem mi voltunk, amikor
tudván-tudja, hogy Matolcsy alapjában igazat beszél; és az se semmi, ahogy Nagy Márton békítőleg közbeszól, hogy az inflációnak
tulajdonképpen nincs is felelőse. Ezt a show-t egyébként Matolcsy abbéli
kérlelhetetlen meggyőződésének köszönhetjük, hogy ő Közgazdász is. Kicsit
furcsa is, hogy ezt eltűrik neki… (Mondjuk az ellen nem emelt szót, hogy a 2000
milliárdot leírja.)
Na, mindenesetre, ha a kenyér drágább is lett, egy kis
cirkuszt legalább kaptunk helyette.
Politika
Most ez se annyira aktuálpolitika lesz, mert ebben pangásban
nincs sok újdonság, a Momentum tizenkettedik kordonrohama, a tanárok
huszonegyedik tüntetése már nem sok mindenkit hoz izgalomba – úgyhogy tessék
inkább néhány általánosabb témájú szemelvény:
● A fejétől
bűzlik
Azt mondtam korábban, hogy kormányunk legfőbb bűne, hogy
egymásnak ugrasztotta a népet. Nos, ezt továbbra is így gondolom – nem lehet
azonban elmenni a szoros második helyezett mellett sem, ahogy a legfelsőbb
szinten zajló nyílt korrupcióval gyakorlatilag legitimálják azt: a nép rájuk
néz, és azt mondja: ha ők így – én miért másképp?
Jó, tudjuk, a magyar nép zivataros évszázadai alatt kitanulta,
hogyan jöjjön ki a forgóajtón, még mielőtt belépett volna, hogy ügyeskedjen
okosba, hogy az élethez kell egy kis huncutság meg vaj a fülünk mögötti
kispolcra. Ha magát Orbánt nem is ez termelte ki, (hanem vélhetően a
Győzedelmes atya elvárásai) – a népen élősködő sleppjének a lelkülete
viszont erőteljesen magán viseli ennek a betyárkultúrának a jegyeit.
Meg hát nem is csak a rossz példa – hanem az, hogy a hűségi
alapon kinevezettek, a szívességi alapon bekerültek, a haveri alapon előnyben
részesülők kiszorítják azokat, akik tisztességesen próbálnak érvényesülni. Az
tehát, hogy ha nem is lehetetlen másképp, de sokkal nehezebb.
Ez pedig az egész országot rombolja: aláássa az igyekezetet,
lerontja az intézményeket, mert azok helyett, akik értenek hozzá, olyanok
kerülnek oda, akik megbízhatóak, (vagy a megbízhatóak rokonai), csökkenti a
hatékonyságot, aláaknázza a közbizalmat, mert az emberek egymást is jobban
becsapják – nem beszélve arról, hogy az élettől is elveszi az ember kedvét,
legalábbis attól, hogy itt éljen. Ugye nem gondoljuk, hogy véletlen az, ahogy Románia elhúz mellettünk? A korrupció, a nepotizmus egyéni
szinten is fájdalmas, de az ország szintjén árt igazán.
Közben meg ők a nagy keresztények, ugye.
Egyébként valószínűleg sokuk igazolva látja, amit művelnek:
hogy az ország érdeke is, hogy ők kormányozzanak, mert ez a sok hülye libsi azt
se tudja fiú-e vagy lány, hogy megdolgoznak a pénzükért, hogy tulajdonképpen
meg is érdemlik, amit ellopnak, hogy az tulajdonképpen nem is lopás, hanem
fizetség, stb… (Mert a gazfickóknak is lehet lelkiismeretük, csak megnyugtatják
valamivel.) Megmondom azonban, hogy mi árulja el legékesebben, hogy mi a
legfontosabb nekik: az oktatás helyzete, az árulja el.
Nem hiszem, hogy sokan vitatnák azt, hogy egy ország jövője
igen jelentős részben az oktatáson múlik: a minőségi oktatás fejleszti a
nép szellemi képességeit, az pedig javítja a munka termelékenységét, okosabb
emberek kevesebb munkával több értéket termelnek. (A kulturáltságnak köszönhető
kellemesebb társadalmi közegről nem is beszélve.) Na de: gondolkodó
embereket nem lehet birka módjára terelgetni, ami pedig, a terelgethetőség,
nagy előny annak, aki hatalmon van, és ott is akar maradni. (Semmi újdonság.)
Most nézzük meg, mi van az oktatással Magyarországon. Ha,
tegyük fel, nem is lenne 100%-ban annyira tragikus a helyzet, mint ahogy azt a
pedagógusok állítják, azt, hogy az oktatás ügye legalábbis nem prioritás,
megint csak nehéz volna kétségbe vonni. (Például nincs önálló oktatási
minisztérium – ha a tanárok bérezése nem volna elég.) Hogy mi mekkora
prioritást élvez, azt itt nálunk Orbán (és barátai) döntik el – akik
ezzel ékesen kinyilvánították, hogy ha az ország jövője és a saját hatalmuk
között kell választaniuk, akkor melyik a fontosabb a számukra.
Még ami az oktatást és a saját hatalmukat illeti: az megvan,
hogy a janicsárképző (MCC) kurzusáért pluszpontokat osztogatnak a
felvételin? Nem úgy, hogy okosabb leszel tőle, ezért jobb felvételit írsz –
hanem úgy, hogy eljössz janicsárosodni, mi meg majd felveszünk az egyetemre.
Könnyen lehet, hogy valaki olyan helyére, aki jobb felvételit írt nálad. Egy
újabb kis szilánkja az alapítványi átszervezés előnyeinek. (Lévén most már az
egyetemek maguk mondhatják meg, mire adnak plusz pontot – és hát, erre adnak.)
Hát igen, azt mindig hozzá kell azért tenni, hogy sajnos az is
igaz, hogy a libsik közt sem mindenki komplett. Vagy legalábbis nem
ebben a világban él, és volna mit tanulniuk gyakorlatiasságból. Lásd majd
valamelyik következő levélben a migrációról, amit akarok írni.
Végül, visszakanyarodva a korrupcióhoz, hogy ennyire
fentről sugárzik szét, az a kultúrában is nyomot hagy, tovább erősíti az
ügyeskedős vonalat – a kultúra pedig tartós dolog, ott lesz akkor is, amikor
Orbán már nem lesz sehol – aki így nem csak a kortársai lelkiállapotára,
nemcsak az ő rendszerében leépülő oktatási rendszerben frusztrálódott
generációk életére, hanem a távolabbi jövő kultúrájára is rányomja a bélyegét. (Anélkül is, hogy nagybecsű szavait felírnák az iskolák
falára.)
● A
nemzeti tőke hiánya az Orbán rendszerben
Arról volt már szó, hogy Lölő felpumpálása a nemzeti
tőkésosztály megteremtésének nemes céljával történik. Ebbe gondoltam bele
kicsit, hogy ugyanis az Orbán rendszer és a klasszikus fasiszta rendszereket
(olasz, német) tekintve az a jelentős különbség, hogy utóbbiaknál volt egy
nemzeti tőkésosztály, akikkel a politikai elit lepaktált, és akikre pénzügyileg
támaszkodhatott. Nálunk meg eredetileg nincsen, és ez meglehetősen kényelmetlen
korlátokat szab az új arisztokráciának – addig legalábbis, ameddig az állami
hatalom saját céljaikra történő kihasználásával, a köz pénzének
megdézsmálásával, illetve a pénzesebb vállalkozók kölcsönösen előnyös
befűzésével meg nem teremtik azt.
A másik, akiknek a pénzét nem vetik meg, az a külföld –
ahonnan alapvetően két égtáj irányából tud érkezni az áldás: keletről és
nyugatról. Sajnos, sajnos egyelőre a nyugati pénzek nélkül sem tudnak
meglenni, nekik pedig vannak bizonyos elvárásaik, ami itt a politikai rendszert
meg a korrupciót illeti. Az utóbbi időben meg még inkább, amióta Orbán
arroganciája már sok lett Brüsszelnek, és még néhány halódó, de nálunk még
mindig jobb módú fővárosnak. Igyekszenek is helyettük a keleti tőkét
bevonzani inkább, lévén ők kevésbé skrupulózusok olyan apróságok tekintetében,
mint a demokrácia leépítése, a sajtó leuralása, pártpropaganda, meg általában a
hatalommal való visszaélés.
Egyenlőségjelet természetesen továbbra sem akarok
tenni Mussolini, Hitler meg Orbán közé – nyilvánvalóan előbbiek sokkal
szélsőségesebbek voltak. A nemzeti, szocialista modell, és a hatalomvágy
azonban hasonló bennük. (Meg még egy pár dolog: a nemzeti befelé fordulás, a
vezérelv, az internacionalizmustól és a liberalizmustól való viszolygás, a
sport kiemelt szerepe, stb…: a jobboldali autokráciák védjegyei.)
● Lázár
felemelkedése?
Az utóbbi időben viszonylag sokat lehetett hallani róla, pl.
ahogy kiosztotta a MÁV-ot, és ennek kapcsán gondoltam, hogy írok róla egy
rövidet.
Szóval, Lázár több szempontból kilóg a fideszes párt
elitből: egyfelől már korábbtól fogva különutas volt, ha nem is olyan
harsányan, mint Matolcsy mostanában, de mert olyanokat nyilatkozni, amik nem
simultak bele a pártvonalba. Másfelől meg intelligens, ravasz és politikusabb
alkat is mint a legtöbb ajtóstul a házba pártkatona, beleértve magát a Legfőbb
Ispánt is. Azonkívül nem is egy turulfióka, nem sok nép-nemzeti-keresztény
dolgot hallottam még a szájából, a kötelezőkön kívül. (Mindenesetre, és a sunyi
képére is tekintettel, nem az az alkat, akitől az ember szívesen venne
használtautót.)
Vélhetően a különutasságának köszönhette azt is, hogy egyszer
már kiesett a pikszisből – kétségbe azonban nem esett, elkezdte építgetni a
hátországát, otthon, a Cs-Cs. Wm-i Wásárhely és Wakó között, és teszi ezt
továbbra is, kitartóan. Ami azt kell, hogy mondjam nekem speciel jó, mert ott
lakok ennek az akkumulátorgyár-mentes kiskirályságnak a kellős közepén, ahol
még ebben a mostani helyzetben is épülnek az utak meg a csatornák. Meg egy csomó mást is tervbe vettek azon a környéken. Plusz
mi sem maradunk azért kínai tőke nélkül, akkugyár helyett ugyanis jön egy csomagolóanyag gyár, ami szintén nem valami
high-tech, de nincs is benne annyi vegyszer.
Most, hogy újra aktivizálta magát volt egy olyan érzésem, hogy
lehet, hogy ő jön majd Orbán után. Az nem most lesz még, és valószínűleg
jobban is teszi, ha egyelőre nem feltűnősködik, nehogy az Uralkodó idejekorán
megijedjen – de eljöhet a napja. Jó lenne vagy rossz? Annyiból rossz, hogy
maradna ez a korrupt rendszer, talán valamivel visszafogottabban. Lázárnak
nincs olyan karizmája, mint Orbánnak, ambíciói vannak, bár kevésbé mániákusak,
viszont még mindig nagyobbak, mint bárki másnak a palettán. Az eszével meg
pótolhatja, ami hiányzik.
Meg azzal, hogy nem száll bele olyan otrombán az ellenfeleibe,
mint Orbán, idehaza és külföldön. A simább modorával kevésbé szerezne
feleslegesen ellenségeket, remélhetőleg jobban bánna a hazai ellenzékkel,
jobban el tudna lavírozni külföldön is, az EU is hajlandóbb volna pénzelni őt.
(Megjegyzem a moderációra azért is szükség lesz, mert a Fideszt támogató
korosztály kihalóban van, a fiatalok meg rosszul vannak tőle.) Mindez azonban
csak talán volna így. Ránézésre. Mert nem ismerem, hallottam olyanokat is, hogy
őt se kell félteni, ki tudja, mi van a sima modor mögött, ki tudja, mit tenne
vele a hatalom. Azt vélhetőleg ő is megpróbálná elkerülni, hogy a hatalom
kiessen a kezéből – de megtörtént már vele, és nem csinált akkora királydrámát
belőle, mint a Király. (Illetve talán kevésbé tartozik azok körébe is, akiket
lesittelhetnének, ha fordulna a kocka, borulna a bili.)
Ezekkel nem azt mondom, hogy szeretem. Aki ebben a
rendszerben ilyen mélységig benne van, az mind bűnrészes. Tehetsége viszont a
bűnösöknek is lehet, és azt sem kell elvenni tőlük – bár az természetesen
nagyon nem mindegy, hogy mire használják a tehetségüket. (Lásd még Gulyás
Gergelyt is például, akinek szintén elismertem már, ahogy nap, mint nap ott áll
a kamerák előtt, és tartja a frontot. De még Orbán karizmájáról is mondtam pár
elismerő szót. Azért, mert a realitás nem szimpátia kérdése.)
● Csongrád-Csanád-Csatatér
No, ha már úgyis azon a környéken járunk, az utóbbi időben
tűnt fel, hogy milyen sokat szerepel a hírekben a megye, ahonnan
származom. Mondjuk pont emiatt, valószínűleg jobban fel is tűnik nekem – de nem
hiszem, hogy csak emiatt érezném úgy, hogy több szó esik róla, mint bármelyik
másikról.
Hát akkor miért? Valószínűleg azért, mert két frontvonal
is ott húzódik. Az egyik a migránsfront, a határ – ráadásul két országgal is
határos a megye. A másik meg az egyik legartikuláltabb belpolitikai front
idehaza: Lázárral a narancssárga, Botkával, a szegedi polgármesterrel, a piros,
Márkival, a vásárhelyivel, meg a kék sarokban.
Lázárról az előbb volt szó. Ami Márkit illeti, nem
kötnék rá életbiztosítást, hogy nem szavazzák ki, azért is, mert láthatólag nem
a város a legnagyobb ambíciója. Meg persze azért is, mert a mostani rendszerben
pénzügyileg sem túl kifizetődő a kormánnyal ellentétes platformon lenni. (A
fent említett Lázár-féle felújítások sem Vásárhelyre vonatkoznak.) (Külön
pikantériája a helynek, hogy Lázár is onnan indult, még a megboldogult, és
azóta jelentős körátmérőjű szobrot kapott, Rapcsák szárnyai alatt – és hogy
akkor még fideszes volt a város. Akkoriban, és hagyományosan is, Makó volt a
vörösebb – erre most az ment át narancsba. Apropó, Rapcsák nemcsak szobrot
kapott Vásárhelyen, hanem utcát is elneveztek róla, és a vicc az, hogy van egy
Lázár nevű utca is, és a kettő keresztezi egymást. Bár ez a Lázár nem az a
Lázár.)
Szeged meg kitartóan szoci, Botka a polgármester már ki
tudja mióta – és őt speciel olyan nagyon nem is bántja a Fidesz. Talán mert el
van könyvelve, hogy ezt a várost úgysem lehet bevenni, talán mert Botkától nem
féltik az országos hatalmukat, ő nem jelentkezett be miniszterelnöknek.
Hogy ez a viharsarki lázadó szellem minek köszönhető,
arra nekem is csak tippjeim vannak – az egyik a nagyobb városok hagyományos
balossága, a másik meg vélhetőleg a szegedi egyetem szabad szelleme. Aki tud
jobbat, írja meg.
● Puly3(ka)s
Debrecenről meg az a hír jött, hogy belőle lesz „Magyarország
második fővárosa”. Erről is felötlött bennem egy párhuzam: Szentpétervár és
Moszkva különállása, az előbbi a nyugatias, haladó az utóbbi a nemzeti,
konzervatív. Nemzeti nagyjaink ugyanis kénytelenek a magyar Szentpéterváron,
al(i/j)as Budapesten kormányozni, ami lehetne kellemesebb is a számukra.
(Tüntetések, kordonbontás, a libsi polgármester, brrrr…) Orbán már beszédet
mondani sem hajlandó egy ilyen helyen, és ő, a nép gyermeke, felül is
emelkedett már rajta, egészen a várba, ahonnan úgy nézhet lefelé a népre,
mintha legalábbis nem az ő gyermekük volna. (Jó, biztos inkább a vidéki nép
gyermeke ő, nem ezeké a pesti proliké.) Egyébként nemcsak Nagy Péter vonult ki
a maradi Moszkvából, hanem a papság hatalmát letörni próbáló Ehnaton is
könnyebbnek látta inkább egy új fővárost építeni, mint a régivel, Thébával bajlódni, az
ókori Egyiptomban.
Mellesleg Debrecen nemcsak ideológiailag, hanem a térképen is
jobbra van Budapesttől, és egyúttal a Nyugattól is – és közelebb újonnan
felfedezett keleti testvéreinkhez.
● Október 23
Apropó, figyeltétek, hogy az idén is csak Veszprémben,
alaposan elbarikádozva, alaposan megválogatott közönség elé mert csak kiállni a
népvezér, egy olyan ünnepen, amely a nemzet összefogását is volna hivatva
ünnepelni, pont a saját maga teremtette megosztottság miatt. A másik meg, hogy
október 23-nak újabban erőteljes aktuálpolitikai áthallásai is vannak, mióta
Plutyimír Vlagyim újra a barátunk. (Meg Kína is.)
Mert egységesebbek voltunk a kommunizmus alatt is – mire az
jönne a számra, hogy nekünk ellenség kell, hogy összefogjunk – de aztán ránézek
a mostani ellenzékre: nem, ez sem igaz.
(Meg hogy négyen is kidőltek az ominózus beszéd alatt… Esetleg az a
sok súlyos bölcsesség, vagy a részvevők magas átlagéletkora?)
● Wármegye
Ez is kapcsolódik a vidékhez, és korábban már elmondtam, hogy
mi a véleményem róla. (Nem jó.) Most még az, hogy ugye ez azzal a felkiáltással
lett feltámasztva, hogy mert ez a hagyományos, ez a magyar.
Jó, de akkor miért nem térünk vissza a törzsi keretek közé?
Vagy még inkább miért nem dobjuk el a kereszténységet is, mely nem mellesleg
szintén nyugati jövevény, miért nem térünk vissza az ősmagyar
sámánizmushoz? Nem az volna az igazi a nemzeti önazonosság szempontjából?
De az volna – csak épp a kereszténység régóta megfelel az
épp aktuális uralkodórétegnek: túlvilági kárpótlást ígér az evilági
nélkülözésért, megadja a császárnak, ami a császáré, lásd, ahogy a pápa is
hagyta, hogy Orbán és a slepp szent fényében sütkérezzenek – miközben az egyház
sem jár rosszul idehaza, a KDNP egyenesen nevében is keresztény, és nem
utolsósorban maga a magyar állam is a Szent Korona alatt cseperedett fel. Továbbá
alázatosságra int, a népesedést is támogatja, és így tovább. Szóval annyira
azért nem akarunk mi magyarok se lenni, hogy megártson. (Mindamellett,
természetesen, a kereszténységnek megvan a jó oldala is a nép szempontjából,
mindig igyekezzünk, nehogy az egyoldalú szemlélet bűnébe essünk.)
Még annyit az ügyben, hogy ha egyszer módomban állna
visszahozni a megyét, nekem nem kell lecserélni az összes táblát az utak
mellett drága pénzekért. Csak átfestetem, a főispánokkal, a V-ket W-re.
● A Pad: a hülyeség
nem apad
Tudjátok, ez a szerencsétlen, amit tízszer festettek át a
nyáron oda-vissza, a melegek és a hidegek, a zöldek, a piros-fehér-zöldek, és a
szivárvány mind a hét színei. Máriám.
Először is, min is ment az itt izmozás már megint és
megállás nélkül? Azon, hogy anya-e a férfi: a nemiségen, hogy ki kit
szeret, és kivel szeretné összedörgölni a prütykölőjét. Komolyan, valami
olyanon, aminek bonobótól fölfele teljesen banálisnak kellene lennie, és olyan
egyszerűen el lehetne intézni, ha hajlandóak lennénk egy kicsit távolabbról,
kicsit racionálisabban nézni magunkra, az életre, a világra, meg erre a
majomra, aki az ember. (Elnézést egyébként a szeretkező és nem háborúzó
bonobóktól, nekik, és alattuk is minden létformának ugyanis mindig is banális volt
a téma.)
Kb. így: Van az ember, ez a félállati lény, akibe, abból a
totálisan profán okból kifolyólag, hogy a genetikai változatosság hasznos a
túléléshez beleépül az ösztön, hogy meg kell dugnia másokat. Másrészt, az
ember egy organikus képződmény, nem mérnök tervezte, hanem az evolúció, és
nem is gyárban készül, hanem egy másik organikus lény hasában, miután organikus
lények nevelgetik, ahogy sikerül – és ezekből kifolyólag semmi sem olyan sarkos
benne, mint amilyen egy mérnök tervezte, gyárban készült robotban. Tökéletlen –
de ez nem jó szó, mert azt sugallja, hogy aki sarkosabb, az felsőbbrendű, ami
nem igaz. Valaki így sikerült, valaki úgy. És nem rajta múlik.
Többek között a nemisége, vannak férfiasabb és nőiesebb
férfiak és nők, beleértve azt is, hogy nem csak azzal van kedve összedörgölni a
prütykölőjét, akivel akkor volna, ha egy mérnöki alkotás lenne. Hibás ebben az
egészben akárki? Nem az. Joga van akárkinek belebeszélni abba, hogy kivel
legyen kedve másnak dörgölőzni? Nincs. Kész. Annyi, hogy közben senki se
bántson mást. Nem azzal, hogy nem tetszik a képe, hanem erőszakkal.
Ennyit kéne felfogni végre, de nem, a majmok rá vannak
fixálódva egymás prütykölőjére, és kitör belőlük a másik állati ösztön, az
agresszivitás, egymás heccelése. (Ami alól egyébként, úgy tűnik, én sem
vagyok kivétel, meg legszívesebben egy láncfűrésszel csináltam volna
építőkockákat a Padból.) És jó, ebben azért többnyire mutatunk bizonyos
önmérsékletet – lásd azonban Izraelt, Ukrajnát és még sorolhatnánk. A magyar
szerencsére még egy viszonylag kultúrnép, ecsettel harcol, nem Kalasnyikovval.
És nemcsak itt és most tépik egymás fanszőrét a majmok, már az
egész világ a genderen pörög. (Bár vannak, akik inkább csak pörgetik a
többieket, például Orbán, akinek nagyon jól jön ez a hisztéria a saját
politikai céljaihoz.) Meg még, hogy kinek jusson több banán, meg hogy melyik
totem az igazi – miközben a háttérben igazi bajok gyülekeznek…
Mondhatnám, hogy meg is érdemeljük a sorsunkat, de ez is rossz szó, mert azt a
katasztrófát is magunknak köszönhetjük, nem a sorsnak, baktériumtársaim.
Rolling Stones – Paint it Black
● A
propaganda fokozatai
A különböző emberekre különbözőféleképpen lehet hatni,
például, amikor prezentálunk valamit, az egyszerűbb lelkeknek nem is feltétlen
jutnak eszükbe kevésbé nyilvánvaló ellenvetések a munkánkkal, érveinkkel
szemben, nekik kár is eszükbe juttatni ezeket azzal, hogy érvelünk ellenük –
míg a képzettebb, értelmesebb közönségnek jó, ha eleve tartalmazza a
mondandónk, a várható kifogásaikra adható ellenérveinket.
Így van ez a propagandával is: vannak, akik fogékonyak az
egyszerű uszításra, rágalmakra, Bayer Zsolt fröcsögésére, akik nem tudnak, vagy
nem is akarnak átlátni a szitán – nekik jó az Origó. A gondolkodóbb közösséget
viszont taszítja ez a nyers és gyakran alpári propaganda. Azt jelenti ez, hogy
róluk le kell mondani? Nem: rájuk is meg lehet próbálni hatással lenni – csak
finomabban. Finomabb nyelvezettel, vagy például azzal, hogy csak szőr mentén
adagoljuk, eldugjuk a propagandát a hírek, érdekességek közé. Vagy úgy, hogy
nagyrészt igazat írunk, csak nagyobb arányban szerepeltetjük azokat a híreket,
amelyek a mi malmunkra hajtják a vizet. Ezt csinálja az Index. A kettő közt meg
ott van pl. a Mandíner. Mindenkit annyi propagandával kínálunk meg, amennyit
még lenyelnek.
Megjegyzem, az ellenzéki sajtó sem mentes a (bal oldali) propagandától,
és elég jól sorba lehet állítani „libsiség” szerint is: Telex < HVG <
444, ahol az utóbbi a leglibsibb. Ezek többnyire értelmes közönségnek szólnak,
olvashatóak is, én is olvasom őket, Origó szintű propaganda nincs bennük – az
ellenzékiség és a közönség megfelelő irányba való terelésének szándéka azonban
tisztán kivehető, főleg az utóbbi kettőben. (Lásd, hogy fordul fel Kepes András gyomra a Telextől is.)
A 24.hu-t nem olvasom, a benyomásom az, hogy kb. a
HVG-vel van egy szinten. Nekem kicsit túl humán értelmiségi – és kevésbé ugyan,
de a Telex is. Utóbbi azért nem rossz, az a második számú lap, amit nézek, az
első azonban még mindig az Index, egyszerűen azért mert pörgősebb, a híreket
jobban lehet követni rajta. Ami az Index elbulvárosodását illeti, beleértve a
lazázó nyelvezetét is, meg a nemritkán érzékelhető Fidesz propagandát, hát az
elég fájdalmas. Jó volna, ha a Telex is kicsit pörgősebbre venné, több
volna benne a hír, és kicsit kevesebb a szokásos baller toposz, és akkor majd
nem kéne azon keseregni, hogy az Indexet még mindig többen nézik.
● Politikai
egyebek
○ Orbán a béke angyala – és
állandó harci retorikája
Ezt megfigyeltük? Állandóan mindenért harcol és küzd ugyanis,
Brüsszelben, a genderrel, a vírus ellen, most meg még az infláció is kapott egy
gyomrost – avagy „Egy a jelszó, tartós béke, állj közénk és harcolj érte”,
Békehadtest, és más vidám oximoronok…
Kiváló példa a Magyar Nemzetben: „Békepárti álláspontért fog harcolni Orbán Viktor Brüsszelben”
Illetve aktuálisan: a gázai fegyvernyugvást viszont nem
szavazta meg. És miért? Mert Netanjahu is haver.
○ Szijjártó és a szlovák
választások
Az előbbi, ahogy belebeszélt az utóbbiba. Mert az ilyesmi
ellen is csak akkor van kifogásunk, ha a mi hatalmunkat veszélyezteti…
○ Nyilvántartások
Épp a múltkor csodálkoztam, hogy nyilvánosan hozzáférhető
nyilvántartásokból buknak ki terhelő adatok korrupt személyekről. Erre most törölték az újabban a korrupciós pénzek eltűntetésének egyik
kedvenc módját jelentő magántőkealapok gazdáit az állami adatbázisokból. Jó
időzítés.
○ Márki pártja
Melyet nemrégiben alapított meg, Mindenki* Magyarországa
Néppárt néven. Erről csak annyit, hogy egy ekkora zakó után, aminek ő volt a
főszereplője, énszerintem, esélytelen. (Mint ahogy Gyurcsány is az már régóta.)
Az még előfordulhat, hogy egy embert (ő magát gondolom) kijuttat majd
Brüsszelbe – de azzal meg mire megyünk. A legjobb lenne, ha most már Hódmezőre
koncentrálna, mert a végén még azt is visszaveszi a Fidesz.
(* Orbánt és Lázárt kivéve)
○ Momentum, a szánalmas
Különösen, ahogy Donáth Anna legújabban nekiment Gyurcsánynak.
De ez a kordonbontogatás is, már a harmadik alkalomtól kezdve. Meg a plakátok,
hogy majd Donáth menti meg az országot. Meg a párt elnöke, hogy is hívják.
Pedig milyen szépen indult.
Meg sajnos az egész ellenzék is úgy szánalmas, ahogy
van, de erről már beszéltem: a langyosvízben ücsörögve, ahol a legnagyobb
teljesítményük az, hogy hetente követelnek kettőt a kormánytól, esélytelenül
bármi érdemire, a második helyért fojtogatják meg egymást egy kanál vízben… Na,
mindegy, vannak ennél rosszabb helyek, még az örök Fidesszel együtt is.
○ Musk
és Orbán szerelme
Mely az utóbbi időben borult virágba, a neten kedveskedtek egymásnak, aztán meg Novák találkozott
Muskkal. (Aki nemcsak pénzt, hanem gyereket is tudja, hogy kell csinálni – meg
elnevezni.)
Muskban nagyon nem mélyedtem el, mindenesetre a
pénzember mivoltából is magyarázható, hogy hogy áll a dolgokhoz: nem
szereti a ballereket, mert azok adóztatnak, a munkások jogait védenék meg a
környezetet – szereti tehát a jobbereket, köztük Viktort is, onnan a messzi
távolból. Ugyanakkor kőkemény globalista is, a PayPaltól a Tesláig mindennel
világot hódít, műholdjaival pedig már körbe is vette a glóbuszt – ennyiből meg
az is érthető, hogy a globális bizniszt megakasztó Putyint már kevésbé csipálja,
inkább az ukránoknak engedte meg, hogy használják az internetét. (Bár most már
könnyen lehet, hogy azt szeretné, hogy „béke” legyen, akármilyen is – akárcsak
Orbán.)
Amerikában ez tiszta sor: a republikánusok a
bizniszpártiak, a szabadpiacosok és a szabadpiacot globálisan is értik –
hiszen, Amerikának, a tőkeerős nagyhatalomnak az a kedvező. Ezzel szemben nálunk
Orbánnak az volna a célja, hogy nemzeti (illetve NER) kézben legyen a hazai
biznisz, és a külföldi tőkére szüksége van ugyan, mert itthon nincs elég belőle
– de alapból nem szereti őket. Muskkal is leginkább az hozta össze, hogy Bident,
meg a libsiket mindketten utálják.
Figyeljük meg tehát: míg Amerikában a bizniszpártiság, azaz
a gazdasági liberalizmus a politikai konzervativizmussal kapcsolódik össze –
addig nálunk a politikai konzervatívok (Fidesz, KDNP) a gazdaságot is
irányítani akarják, gazdaságilag balosak: Bolseviktor Orbanisztánjában nemzeti,
szocializmus van. Ha nem tiszta, lásd a könyvben a baloldal-jobboldal témát.
Mellesleg globalistából is kétféle van, az egyiket a
biznisz izgatja (Musk), és ami azon kívül van, az nem nagyon érdekli – a másik viszont
inkább a politikai ideológiáját, a demokráciát, az internacionalizmust akarja
terjeszteni (Biden). (De azért, sem a pénz, sem a politikai befolyás nem
teljesen mellékes egyiküknek sem.) Orbánnak úgy szívből egyik sem kell, de az
jobban zavarja, amikor a politikájába akarnak belebeszélni. Orbánnak a
nacionalista nagyfiúk a kedvencei, Putyintól Xi-ig, Erdogantól Trumpig, nekik
megy le instant pincsibe. Mindjárt bővebben.
○ Gazdag apák – elnök fiak
Ez már csak részben belpolitika. Csak egy gyors megfigyelés,
hogy ez egy elég tipikus mintázat, lásd régebben a Kennedy-ket,
legújabban az ecuadori elnökválasztást, ahol egy banánmilliárdos gyereke
lett megválasztva – sőt kishazánkhoz sokkal, de sokkal közelebb is valakit,
akit ugye nem kell elmagyaráznom, hogy kicsoda.
És nem is csak az apák pénze és befolyása, melyekkel
megveszik a posztot – hanem a személyiségük is. Nyilván maguk is attól
lettek milliárdosok, hogy nyomultak – aztán egyfelől a saját nyomulásuk
részeként a fiukat is benyomják jó helyre, a lehető legmagasabbra – másfelől
meg a fiukban is elültetik azt, hogy nyomuljon.
Aminek a következményeit aztán mindannyian viseljük. Ezért is
mondom: próbáljatok meg odafigyelni azokra is, akiknek kevésbé vannak meg az
eszközeik. Igen, ehhez nyitottabb szemmel kell járnotok, mert őket nem
nyomják az arcotokba.
○ Vityesz, a nagyfiúk pincsije
És akkor Viktor apakomplexusa. Tudom, hogy a Kelettel is
érdemes jóban lenni, és van is benne valami. Ennek ellenére nem tud nem az
lenni a benyomásom, hogy a kis magyar stadionpincsi már megint ott dörgölőzik a nagyok lábához Pekingben. Miközben
már megint egyedüliként nem megy el az uniós konferenciára, miközben a NATO
szövetségeseket összehívják, hogy már megint mit művel ez. Aztán még Trump is dob egy csontot.
Attaboy!
Hazai kedvencek
● A keresztény fiatal, aki beolvasott Gulyásnak
Még a nyáron történt, hogy Gulyás Gergely megjelent egy
(vélhetően barátinak tartott) keresztény ifjúsági táborban, ahol felállt egy
fiú, és megmondta neki, hogy Orbán és a sleppje tűnjön el a politikából. (Nem tűnt, sőt
Gulyás azt válaszolta, hogy Mészáros Lőrinccel az az egyetlen baj, hogy nincs
belőle több.)
Egy újabb tanúbizonysága annak, hogy a rendszer elhanyagolja a
fiatalságot, olyannyira, hogy az még a megfelelő ideológiai alapozással
ellátott ifjakat is dühíti. Ebből lehet még hosszabb távon esély a
változásra. Meg abból, hogy Orbán sem él örökké – hiszen ezt a rendszert
gyakorlatilag ő építette ki, és kérdéses, hogy tovább tud-e menni nélküle.
Lázár ugye… Egyébként azért is ennyire más a helyzet itt nálunk, mint más
országokban, mert ott nincs Orbán. De addig még nagyon jó volna, ha valahonnan
előkerülne egy normális alternatíva is, mert ezzel a szánalmas ellenzékkel se
sokra mennénk.
(Apropó, azt figyelitek, hogy meghízott Orbán mostanra? Ez
valószínűleg nem a lelki harmónia jele. Meg Gyurcsány is jócskán megöregedett…)
Ami meg a fiatalokat illeti, lásd még alább az Azahriahról
írtakat.
● Az 1984 az M5-ön
Mármint a királyi TV „kulturális” csatornáján, benne egyebek
mellett, hogy a háború milyen hasznos az uralkodó elitnek – rögtön utána pedig
a „kulturális híradó”, a „Miért szavazzunk a libernyákokra” c. üres lapokból
álló könyv bemutatásával. Vannak szürreális pillanatai a királyi médiának.
● „A világot a gyermekvállalás menti meg.”
Mondta egy amerikai egyetemen Novák „makepeace (& love
& children)” Katalin . Ami egyrészt azért vicces, mert a világ jelenlegi
összedőlésének az egyik fő oka pont a túlnépesedés – másrészt meg
migráncsszempontból sem valószínű, hogy nem úgy értette, hogy „kivéve Afrikát”.
Csak kimondva elég hülyén hangzott volna.
● Gulyás: „A nemzetközi politika nem kisdedóvó”
Talán egy kormányinfón mondta ezt – és hogy ez vetekszik Novák
mondásával a valósággal történő hóttegyenest való szembenállás tekintetében.
Merthogy pont hogy dehogynem! Pont hogy a leggyerekesebb tülekedés, civakodás,
duzzogás és dörgölőzés és kapzsiság jellemzi ezeket a nagy-nagy óvodásokat.
Azzal a különbséggel, hogy nekik az ország kasszája van a kezükben meg
atomrakéták, nem homokozó lapát. A világ vezetői. Egy nagy cumit a szájukba, a
nadrágjukat pedig jól kiporolni!
Hazai egyebek
● Azahriah
Amikor az ember művészetről nyilatkozik, vigyázni kell, hogy ne
keverje össze a saját ízlését a minőséggel – és ez nem magától értetődő,
hajlamosak vagyunk a nekünk nem tetsző dolgokra azt mondani, hogy azok nem jók.
(Bár a népszerűség sem egyenlő a minőséggel.)
Az én véleményemet is megpróbálja befolyásolni az ízlésem. És
most, hogy itt ez a fiú, és már a harmadik koncertet kell szervezni neki a
Puskásban, mert annyian kíváncsiak rá, mondom, erre rá kell nézni.
Belehallgattam 1-2 számába: nem tetszik. Na, próbáljuk meg még egyszer, 3-4
másik szám: nem, nem az én világom. Utána belenéztem a Papp
Lászlós koncertjébe – és hm… Azt meg kell hagyni, hogy jól szól. Meg a show
is látványos. A hangja se rossz. Nem, nem vágyom rá – de van neki stílusa.
Meg nem csak a zenéről van szó. A politikának is odamondogatott, meg a médiának is –
közelebbről az Orbáni népbutításnak, meg a média által futtatott sztároknak –
illetve jól szembe is lehet állítani őt, egyrészt a magukat a hatalomnak eladó
jó pár magyar zenésszel, köztük számos régi nagy öreggel, másfelől pedig
ezekkel az ipari módszerekkel kitermelt sztárocskákkal. Ahogy nyilatkozta, ő
„organikusan” futott be, nem tolta senki, magát csinálta meg.
(Tegyük azért hozzá, hogy a kritikus tömeg elérése után
egyfelől az ipar is felfigyelt rá, másfelől meg beindul a celebfaktor,
illetve az, hogy ha ennyi ember nézi, akkor nézem én is. Ettől nem lesz
rosszabb, amit csinál – a mai világban épp hogy sok jó dolog sem jut el a
közönséghez, azért, mert mást tol az ipar, más a celeb. Nem mellékes továbbá a személyes
szimpátia sem a közönség és az előadó között.)
Azahriah mindenekelőtt a fiatalok, a Z generáció kedvence.
Kimondja a gondolataikat, énekel az érzéseikről, teszi ezt hitelesen – nem
utolsósorban pedig közülük való, érti őket, nekik pedig a sajátjuk. Látszik a
közönségen, hogy szeretik. Ami volt közben egy-két botránykája, az is
vélhetőleg inkább használt, mint ártott a karrierjének. És lázad: a politikával
szemben, a médiával szemben, a fiatalok szokásos problémáival szemben. Lázadni
pedig a mai világ kilátástalanságának közepette, több oka van a fiataloknak,
mint valaha, biztos mondtam már, hogy nem cserélnék velük, valószínűleg ez is
egy tényezője a sikerének.
Legalábbis ezek a benyomásaim, mert túlságosan azért
nem merültem el a művészetében. Maradandót számomra nem úgy tűnik, hogy tudna
alkotni – de hát na bumm, ki tud ma már olyat? Ha csak a mai kínálatot
meghaladja, ha örömet ad a közönségének, az se semmi. És rengeteg ideje van,
kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, besimul-e a többi közé. Ami frusztráló lehet
majd neki, hogy ettől nemigen van még feljebb. Az mindenképp üdítő, ahogy kilóg
a sablonból. (Némileg, mint én, ami azt illeti.)
(A könyvből pár vonatkozó téma: Mi minden számít a
művek, alkotók megítélésében; A minőség
felismerése a művészetben; Az ízlés.)
● Magyar
Nobel-díjak
Illetve a kormányzati kommunkáció, illetve az oktatás. Magáról
a díjról nem akarok sokat beszélni, beszéltünk
róla egy aktuál videóban. Nem semmi, az biztos.
Viszont, ami a kormányzati kommunikációt illeti, már megint az
a csend, amíg a központ feldolgozta, hogy hogyan reagáljanak rá.
Konkrétan a Déli Krónikában az első napon Karikó díja a közepén volt egy
félperces kis hír…
A másik meg az oktatás ügye, amely mellett Krausz
Ferenc, a fizikai Nobel-díjas ki is állt. Azzal megspékelve, hogy az egykori általános iskolájában már fizika tanár sincs…
Jönnek itt, hogy egy tanárra még mindig viszonylag kevés gyerek jut Magyarországon
– igen ám, de a tanárok nagy része hamarosan nyugdíjba megy, az utánpótlás
pedig szűkös és a minőség is kérdéses. (Figyeljük meg, hogy mindig meg lehet
találni a nekünk kedvező statisztikát – illetve, hogy a mennyiségeket könnyebb
kommunikálni, mint a minőséget.) És a többi, a lázongás, a felfordulás, a
parancsuralmi módszerek, hogy még csak minisztériuma sincs egy ennyire alapvető
területnek, stb… Tudjuk.
Közben meg a politikusok itt sütkéreznek a Nobel-díjasok
fényében…
● Az
indexes blogkultúra eltűnése
Mostanában figyeltem fel arra, hogy a régi Index-szel együtt a
hozzá kapcsolódó blog kultúra is odalett: a Tékozló Homár, comment:com,
Örülünk Vincent, Lángoló Gitárok, Hoaxkábel – aki az Index-et olvasta,
annak ezek a nevek is ismerősen csenghetnek. Néhányan önálló weboldal
formájában túléltek ugyan, de azt a pezsgést, amit az Index címlap biztosított
számukra, már aligha élveztik.
Mint ahogyan az olvasók és nem utolsósorban a kommentelők
sem. Óh, Bircahang, mi lehet most veled! Aki, ha nem ismernétek, egy rendkívül
aktív kormánypárti ellenkommentelő / troll / megmondóember volt. Én azért is
ismerem, mert a kommentelés műfaját jómagamnak is volt szerencsém aktívan
művelni, főleg a könyv reklámozásának céljával, néhány ember örömére, és sokak
bánatára – viszont az utókor örömére is. ;)
Kár érte, ezért a külön kis kultúrsarokért, önmagában is egy
jelenség volt, és kissé csodálkozom rajta, hogy senki, például a Telex sem
vitte tovább…
* * *
Végül pedig az
Euronews-t és annak YouTube-on élőben nézhető, magyar nyelvű hírcsatornáját
szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ha szeretnétek egy nézhető, értelmes,
nemzetközi történésekkel foglalkozó híradót. Régebben még sugározták is, aztán
eltűnt, viszont nemrégiben felfedeztem, hogy online továbbra is elérhető. Én is
szoktam nézni.
Kommentelés itt.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/index.shtml#PT117_belfold
Mint említettem a Facebook-ra, a
személyes profilomba is ki fogom pakolgatni ennek a levélnek a darabjait.
Onnan is lehet osztani, ami tetszik. (Meg ismerősnek is bejelölhettek,
követhettek, ha szeretnétek.)
KÜLFÖLD
¡Jamás!
A Hamasz és Izrael háborúja. Épp amikor az ukrán háború
már kezdett érdektelenségbe fulladni, kitört ez a másik Izraelben. Ezt most
sokan elemzik, nálam hozzáértőbbek is, úgyhogy csak néhány rövid megfigyelés:
● Ukrajna felejtve
A hírekből, abban a pillanatban szinte eltűnt – utána
visszatért ugyan, de így is kevesebb hely jut neki, aminek Zelenszkíj
valószínűleg nem nagyon örül. És általában is igaz, hogy a hírekben mindig csak
egy kevés témának van hely, és az új események kérlelhetetlenül kiszorítják a
régebbieket.
● A hírszerzés csődje
Ahogy a Hamasznak sikerült elaltatnia a világ két
legkifinomultabb hírszerzését, nem is csak az izraelit, hanem az amerikait is,
éveken át. Ehhez két dolog mindenképp kellett: az, hogy szigorúan
tartózkodjanak a digitális technológiától. (Elvégre nevezett
titkosszolgálatokról közismert, hogy ők hozták össze például a Stuxnetet, azt
nagyon fejlett számítógépes vírust, ami aztán az iráni urándúsítást szabotálta
– nem mellesleg pedig a Pegasust is Netanjahutól kapta Orbán, tudjátok, ott a
zsebetekben, a telefonon.)
Na meg a másik, ami kellett, a Hamasz embereinek hűsége: ha a
részletekről nem is, arról, hogy valami készül vélhetőleg többen tudtak. Hogy
mind hallgattak, mutatja az elkötelezettségüket – valamint az is látszik, hogy
beszivárogni sem tudtak közéjük.
● Palesztin érzelmek
Így kívülről és messziről nézve, valószínű, hogy a palesztinok
körében is ugyanúgy vannak szélsőségesek és mérsékeltek, mint gyakorlatilag
bármely más politikai szerveződésben, és különösen, hogy a Hamasz nem egyenlő a
palesztin néppel. Azt is tudjuk, hogy a szélsőségesek mindig igyekeznek fokozni
az ellentéteket, olyannyira, hogy a két oldal szélsőségeseinek ez közös érdeke,
egyszersmind a mérsékelteknek a saját szélsőségeseikkel is meg kell küzdeniük.
Ezek általános igazságok.
Ehhez jönnek még a következők:
○ Gáza, ahogy eddig is kinézett
Egy kb. 2/3-ad Budapestnyi területen volt összezsúfolva 2,2
millió palesztin, plusz 1,7 millió menekült, 46%-os munkanélküliség, és 60%-os
szegénységi ráta mellett. Ez elég kellemetlennek hangzik, és egészen biztos,
hogy még a legmérsékeltebbek körében is elégedetlenséget okozott. (Meg a
menekültek: azok a helyek milyenek lehetnek, ahonnan egy ilyen helyre menekül
valaki?)
Tessék egy műholdkép a csoportban.
○ A palesztinok eddigi helyzete
Izraelben
Láttam egy statisztikát, hogy még az eddigi „béke” évei alatt
is százas nagyságrendben haltak meg palesztinok évente az Izraellel folytatott
torzsalkodásban. (Miközben az izraeli oldalon 10-20 halott volt.) Ez sem hagyta
gyógyulni a sebeket, nyugodni a kedélyeket. Nem mellesleg a Hamasz vezetőjének
a családja is az izraeliek áldozata lett, már korábban. Nem csoda, hogy
bosszúra szomjazott.
○ A mostani vérengzés
Nem kell magyarázni, hogy ez mennyi újabb fájdalmat és keserűséget okozott a palesztinoknak
is. Szóval egészen biztos, hogy lesz, aki a likvidált hamaszosok helyébe
álljon. (Vagy ha utóbbit valahogy sikerülne is megszüntetni, akkor is van még
választék Izrael ellenes szerveződésekből.)
Mindezeken felül az utóbbi időben Izrael elkezdett közeledni
az arab államokhoz az ún. Ábrahám-megállapodások keretében – ami még egy ok volt a
szélsőségeseknek, hogy csináljanak valamit.
● A Hamasz sikere
Mint mondtam, a szélsőségesek célja az ellentétek szítása. E
tekintetben pedig a Hamasz fényes sikert aratott – a brutális izraeli megtorlás
hathatós segítségével. Már hogy hallani lehetett olyanokat, hogy katonailag
kudarcot vallottak, nem jutottak messzire Izrael területén, az izraeliek hamar
visszavették a kezdeményezést. Katonai értelemben azonban eleve esélytelenek
voltak, és ezzel minden bizonnyal maguk is tisztában voltak. Amit remélhettek,
azt viszont teljes mértékben elérték, valószínűleg még túl is teljesítették. És
ezen az sem változtat, ha most mind egy szálig megölik őket.
● Bevonulás Gázába
Amit láthatóan nem kapkodtak el az izraeliek – és jó okkal. A
városi hadszíntér, az alagutakkal átszőtt romok, a hazai terep ideális a
gerilláknak. A másik meg, hogy ha az izraeliek egyszer bemennek, hogy jönnek
ki? Lásd például az amerikaiak afganisztáni leszereplését – azzal a
különbséggel, hogy az a Föld másik felén van, így ha nem is dicsőséggel, de el
tudták húzni a csíkot. Gáza a zsidóknak a szomszédban van. Meglehetősen drága,
véres és hosszadalmas műveletnek ígérkezik ez.
Ezenkívül annektálni sem akarják a palesztin területeket,
azért, mert akkor a zsidók kisebbségbe kerülnének a saját országukban.
● Jó fiúk – rossz fiúk
Az első napon a napnál világosabb volt, a felületes
szemlélőknek, aki nagyjából a világ 98%-a, hogy ki ebben a történetben a rossz fiú:
a Hamasz – és azon keresztül a palesztinok. Aztán mostanra, hogy Izrael már
többször annyi embert megölt, kezd szürkülni a kép.
Közben történt ennek a kórháznak a felrobbantása, amit vagy az izraeliek
eltévedt bombája, vagy valamelyik dzsihadista szervezet eltévedt rakétája
okozott, valami, amit vélhetőleg sohasem fogunk biztosra tudni. Annyi bizonyos,
hogy ha a dzsihadisták rakétája volt is, nagyobb hatást értek el vele, mintha
nem tévedt volna el.
Illetve már antiszemita megmozdulások is voltak…
● Nem lesz béke
Mert erőszakkal nem lehet megszüntetni az erőszakot, ezt a
diffúz, partizán-terrorista formáját legalábbis: egyfelől azért, mert
megfoghatatlan (ellentétben egy reguláris hadsereggel), másfelől meg, mert a
sérelmek szítják – az erőszak pedig csak újabb sérelmeket szül. Mit gondoltok,
mennyire fogja érdekelni azt az egyébként vétlen embert, aki eddig nyomorgott,
most pedig az izraeliek lebombázzák a házát, megölik a családját, hogy ezúttal
épp ki kezdte? Úgy fogja érezni, hogy ha a Hamasz támadott, hát jól tette.
Ami várható, hogy Hamasz majd a föld alá kényszerül, aztán
jönnek a kisebb méretű, de nem kevésbé halálos terrortámadások, félő, nem csak
Izraelben.
Valamint, amekkora sokkot okozott ez a támadás, elfelejtve sem
lesz sokáig, a palesztinoknak nem lesz állama, Izrael szigorú kontroll alatt
igyekszik majd tartani őket. Nincs megoldás.
Mi lehetne a megoldás? Énszerintem az, ha Izrael hosszú
időn keresztül, kitartóan, jelentős anyagi áldozatokat is vállalva javítana a
palesztinok életkörülményein, és nem hagyná magát provokálni. A provokátorokkal
szemben természetesen felléphetne – a többieket viszont nem bántaná, hanem
támogatná. Ezzel lehetne kifogni a szelet a terrorizmus vitorlájából. Ezen
kívül arra is nagy szükség volna, hogy mindkét oldal igyekezzen kordában
tartani a saját szélsőségeseit. Mi segíthetne ebben? Ha látnák, hogy a másik
oldal is megteszi a magáét. És mondom, ez csak hosszabb távon tudna működni,
amihez nagy-nagy türelem kell, és aminek nagy ellensége a változékony politikai
irányvonal.
● A zsidóság, a saját identitásának áldozata
Nézzük kicsit távolabbról a történetet. Már eleve,
szétszóratva is azért lettek, mert nagyon lázongtak a rómaiak ellen, és azok
voltak az erősebbek. Ha szép csendben kivárták volna, amíg Róma összedől
magától, most más volna a kép. (Ahogy tették azt pl. a görögök – perszer
nyilván, amikor még tart, nem lehet tudni, hogy még meddig tart.)
Továbbá az is az identitásuk erejének köszönhető, hogy ennyi
időn keresztül megtartották a nemzettudatukat, ország nélkül is, nem oldódtak
fel más népek tengerében. Ha feloldódtak volna, most megint csak nem volna ez az
öldöklés. Illetve nem lettek volna a korábbiak, a középkori pogromok, és
különösen a holokauszt sem.
Úgyhogy nézem a híradót, és közben megköszönöm Istennek, hogy
nem engem választott.
Tessék még egy igen jó interjú a háború hátteréről.
(A címben szereplő „jamás” spanyolul azt jelenti, hogy soha,
és úgy ejtik ki, hogy „hámász”.)
● A majmok bolygója
Igen, tehát, hogy változatlanul egymást gyilkoljuk, miközben a
történelem legnagyobb veszedelme fenyeget mindannyiunkat, a klímaváltozás. Meg
a főmajmok, akik verik a tamtamot. Meg az almajmok, akik megválasztják,
éltetik, támogatják őket.
Pontosan azt fogjuk kapni, amit megérdemlünk.
Kommentelés itt.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/index.shtml#PT117_kulfold
Ajánlom továbbá videós műsorunkat, az Egyvideót. Ebben kétféle adásunk van,
az egyikben egy kiválasztott konkrét témáról beszélgetünk, az egyik legutóbbi a
földönkívüli életről szólt például – de a témaválaszték
olyan széles, mint a könyv, egy másik sorozatunk a tőzsdéről szól, és van még több is, az Egyvideós linken
megnézhetitek, mik vannak. Az is a jó ebben, hogy aki velünk tart, annak
bemutatjuk, mennyi érdekes dolog van a világban, tágítjuk a világnézetét, és
azt is megmutatjuk, hogy ha szakértők nem is lehetünk mindenben, a kellő
nyitottsággal elég jól képben lehetünk gyakorlatilag az egész világgal.
A másikféle beszélgetésben pedig mindig az épp aktuális
belföldi és külföldi közéleti történéseket beszéljük meg, nyíltan, tabuk nélkül
– de értelmesen. Ez
pedig itt a YouTube csatornánk, amelyre feliratkozhattok.
LE KELL LASSÍTANI A VILÁGOT
Vagyis a klíma, ami most már így nevezek, mert ez a
lényeg.
Megint vége van a nyárnak, ráadásul ez az idei nem is volt
annyira borzalmas, mint a tavalyi – de azért figyeljük, hogy októberben,
még majdnem 30 fok volt, meg azt is, hogy globálisan ez a szeptember
volt a legmelegebb hónap a Földön, 0,3 fokkal melegebb, mint az előző
rekord, ami az idei július, és 2 fokkal melegebb, mint az eddigi legmelegebb
szeptember. (Ugye 1,5 lett volna kitűzve álmainkban, mint limit.) Hát igen,
legalább nem kell fűteni, meg milyen jó, hogy tovább lehet strandolni – de
szerintem mindenki érti, hogy mennyi, a kellemetlentől a katasztrofálisig
minősülő dolgot jelent ez azon kívül.
Sok mindent elmondtam már a témában, a korábbi
üzenetek között el lehet olvasni, hogy miért erőltetem a lassítást, hogy
miért nem érdeke ez rövidtávon senkinek, hogy hogy van tele a világ
zöldmosdatással és látszatintézkedésekkel, stb… Most csak néhány újabb
gondolat és fejlemény:
● Üvegvisszaváltás
Mely a jövő évtől kötelező lesz, minden műanyag üvegen és fém
italos dobozon lesz plusz 50 Ft betétdíj, amit visszakapunk, ha visszavisszük a
boltba.
A jelenlegi önkéntes szétválogatós rendszerben kb. 30% kerül újrahasznosításra,
míg a betétdíjjal állítólag, a külföldi tapasztalatok szerint sokkal több, akár
90%. Ami, még ha csak 70 volna is, akkor is nagy különbség volna – és
nagyjából hihető is, mert pénzről van szó. Egyben jól mutatja a különbséget
aközött, amikor az emberek szívjóságára apellálunk, meg amikor a
pénztárcájukra. Megjegyzem, még akinek nem számít az 50 Ft, és eldobja, azt is
jobban összegyűjti majd valaki más, akinek számít.
Hallottam aztán embereket, értelmes embereket is, azon
morgolódni, hogy ez most milyen kellemetlenségekkel jár majd. Erre azt mondom,
hogy pont erről volna szó: bizonyos áldozatot kellene vállalnunk a Földért, ami
lemondást, erőfeszítést követel – és ha komolyan gondolnánk, messze nem csak az
üvegvisszaváltásról volna szó: a fogyasztásunkat kellene visszafogni,
jelentősen, és lelassítani a világot. Ha már ennyitől nyögünk, hogyan is
álmodhatnánk többről?
Megjegyzem, nyilván azoknak kellene többről lemondaniuk, akik
most többet fogyasztanak. Másfelől, aki most nyomorban él, azokat feljebb
kellene hozni, a környezetvédelem kedvéért is, azért, mert ameddig a
megélhetésért küzd, addig kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a
környezettel törődjön, figyelembe vegye azt, például amikor szavaz. Az alapvető
igényeit mindenkinek ki kell elégíteni. Így kapcsolódik a Föld megóvásához
az egyenlőtlenségek kezelése – meg még rengeteg minden: ez egy igazi
összetett probléma. (A másik oldalról meg a túlnépesedés is fontos tényező,
természetesen.)
Még az
EU szerepe, amiről a múltkor beszéltem, belőle az a passzus, hogy –
ellentétben úgy a globális, mint a nemzeti érzületet meglovagló
érdekcsoportokkal – az EU, mint szakmai szervezet, képes messzebbre tekinteni a
saját hasznánál, nemcsak a mára gondolni, hanem a holnapra is – és ha kell, a
saját polgárai nyögedelmeinek ellenére is megvédeni a polgárok gyerekeinek
jövőbeli életfeltételeit. (Na jó, hát legalábbis megpróbálja.)
Úgyhogy ne nyögjünk már annyira.
Azt mondjuk aláírom, hogy a szervezésen lehetne javítani, pl.
megoldani, hogy össze lehessen nyomni az üres dobozokat; megoldani, hogy a
kisebb településeken is működjön a visszaváltás. Emlékszem, gyerekkoromban ez
már meg volt szervezve egyszer, amikor még üvegből voltak az üvegek. (Ezt
egyébként szerintem az oldaná meg leginkább, ha nem 50 forint volna a betétdíj,
hanem 300, mert akkor érdemes volna vállalkozást indítani a begyűjtésre. Ugye
milyen rosszul hangzik?)
● Az EU
puhulása
Van ez az előírás, hogy majd nem szabad robbanómotoros autókat
gyártani és értékesíteni az EU-ban, 2035-től. Erre már korábban mondtam, hogy
befizetek, amikor majd Bulgáriában lecserélik a tragacsokat. (Vagy akár
nálunk.) Meg ahogy majd nem lesz okosban megoldva a csempész üzemanyag.
Most volt egy cikk a szabályozás puhulásáról: hogy mégiscsak
maradhatnak a robbanómotorok, ha azok „e-üzemanyaggal” működnek. (Amit jól
lehet majd keverni a csempész benzinnel.) Hogy, az időközi célok alól, kivételt
kapnak a 10-20 ezer darabnál kisebb gyártók. (Mert 2030-ra is teljesíteni kell
már valamit.) Valamint, hogy az 1000 darabnál kisebb gyártókat egyáltalán nem
érinti a szabályozás. (De hol fognak tankolni?) Vélhetőleg ez utóbbiak
luxusmárkák – vagyis, igazán jellemző módon, a gazdagok megnyugodhatnak, ők
természetesen tovább bőgethetik a motort.
Nézzétek még meg, miről van szó, amikor az európai autóiparról
beszélünk. (Közben szétnézhettek a csoportban is.)
● Rekordhőmérsékletek
Elég gyakran halljuk mostanában, hogy megdőlt ez vagy az a
rekord. Ehhez röviden annyit, hogy természetes is, hogy időnként megdőlnek, és
felmelegedés nélkül is megtörténne, annál gyakrabban, minél rövidebb ideje
mérjük. (Pl. a második évben minden mérés rekord, vagy a legmagasabb, vagy a
legalacsonyabb érték, amit addig mértek.)
A kérdés az, hogy milyen gyakran dőlnek a rekordok, és hogy
melyik irányban. Ha hosszú idő után is sok rekord van, akkor az nemcsak a
természetes szórásnak köszönhető, hanem egy trendnek. Ha több maximum dől, mint
minimum, az is trendre utal, a melegedés irányába.
Tessék egy animáció, ami jól érzékelteti, mi történik a
hőmérséklettel.
● Csak egy
Földünk van
Egy másik cikk arról szólt, hogy melyik ország hányszorosan lépi túl a fenntartható fogyasztás
mértékét: „Ha mindenki úgy élne, mint az amerikaiak, akkor 4,9 Földre
lenne szükségünk, de Dániával sem járnánk sokkal jobban, sőt egy német életmód
is három bolygót égetne el.” Indonézia működik a fenntartható szinten (1,1),
India pedig még szerényebb (0,7). (Utóbbiban viszont sokan laknak.)
Ahogy talán mondtam már, kétféleképpen lehetne csinálni: vagy
kevesen lennénk, és akkor élhetnénk nagylábon – vagy sokan és szerényen. Ami
nem megy, hogy sokan vagyunk, és sokat is fogyasztunk.
Hát azt mondtam már, hogy mit kellene csinálni? Lelassítani
a k. világot!
Kommentelés itt.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/index.shtml#PT117_klima
A BÁMULÁS ÉS ZABÁLÁS VILÁGA
A mai filozofikus felvonás, erről a zsigeri világról.
(A
YouTube-on is nézhető.)
Minden éjjel gyalog járok haza. A fülemmel hangoskönyveket
szoktam hallgatni – amit csak ajánlani tudok, meg egyébként a gyaloglást is – a
szemem viszont szabad, és nézegetem, mi megy itt, Budapest belvárosában.
Óriáskerék és turisták, szórakozóhelyek és karaoke, pia és cigi.
No meg az éttermek: hazafelé több mellett is elmegyek, látom a
lakmározó embereket, miközben gyakran vagy a TV-t bámulják, főleg, ha meccs
van, vagy a telefonjukat pörgetik – és az jutott eszembe, milyen jól
szimbolizálja ez a mai világ két erős jellemzőjét: a zabálást és a bámulást.
(Ráadásul, miután hazaértem én is a híradót szoktam nézni vacsora közben.)
A zabálást, mely alatt nemcsak a túltolt táplálkozást
értem, (azt is), hanem általában a fogyasztást és az anyagi örömöket, az
emberek eredendő vágyát a birtoklásra, és ahogy a fogyasztói társadalom
rendszert épít rá, megerősít benne és még rá is gerjeszt, ahogy csak bír:
egyél, amennyi beléd fér, látod mennyi jó falat, meg hogy a többiek mennyivel
kövérebbek. Hogy nincs pénzed? Nem baj, majd mi adunk kölcsön. Zabálj!
És a bámulás, ami már akkor függőséget okozott és
félelmeket gerjesztett, amikor még csak a TV volt, egy-két csatornával,
fekete-fehérben. (Gyerekként én sem tudtam leszakadni a forgómorgóról.) Pedig
hol volt az a mostani állapotokhoz képest: a millió TV csatorna és sorozat,
CGI, 4K-ban és vibráló OLED színekben, a számítógépek monitorai, a
raytrace-elős videokártyákkal, a tabletek, no meg persze a telefonok. A
szelfik. A YouTube, az Insta meg a Tik-tok: mind kimeríthetetlen és feneketlen
egyenként is. 3D, Oculus Rift, Google Glass és a Metaverzum. Deep Fake és
MidJourney. Folyamatosan, otthon, a munkahelyen, de még az utcán is. A LED
falak. Más nem csömörlik meg ettől a, javarészt üres, látványorgiától? Ti nem
lesztek tengeribetegek az örökös villódzástól?
Mindkettő, az evés meg a nézés is olyan, ami
erőfeszítés nélkül megy: a fogyasztás, a birtoklás, az evés örömet okoz – és a
nézés is automatikus, csak kinyitjuk a szemünket, és már látunk is –
ellentétben például a gondolkozással, és más erőfeszítést igénylő
tevékenységekkel, például azzal, hogy megmozduljunk, és ledolgozzuk, amit
lenyeltünk. Éppen ezért ideális célpontjai előbbiek azoknak, akik meg akarnak
vetetni, meg akarnak nézetni velünk valamit: mert eleve be vagyunk állítva
ezekre. Mennyivel nehezebb például arra rávenni az embereket, hogy
gondolkozzanak… (Lásd azt is, hogyan törekednek leegyszerűsíteni, amiről
szeretnék azt hinni, hogy értik, hogyan elégednek meg a megértés illúziójával.)
Bámulás
Nézzük meg kicsit közelebbről a nézést, a bámulás világát.
Először is a szó szerinti látást, melyből a legtöbb információt nyeri az ember,
mondhatni ez a legfejlettebb érzékünk. Az emberi agykéreg kb. harmada a
vizuális információ feldolgozását végzi, nyilván azért, mert ennél az
életmódnál nagyon hasznos volt látni. Nagyban automatizált is, hardveresen,
erőfeszítés nélkül dolgozzuk fel, amit látunk.
Ráadásul ez a rendszer nem csak arra jó, hogy a külvilágot
észleljük vele. Egyrészt „lelki szemeinkkel” alkotni is tudunk, el tudunk
képzelni, fel tudunk vázolni különféle képeket, helyeket. Másrészt az
absztraktabb gondolkodást, a tanulást is hatékonyan segíti. Vizualizálhatunk
például adatokat, folyamatokat, geometriai vagy számszerű összefüggéseket,
mondjuk a számegyenest. (Miközben ezek eredendően nem térbeli képződmények.)
Nem utolsósorban olvasni is a szemünkkel olvasunk, mindenféle elvont
szimbólumokat alakítunk gondolatokká – holott szó nem volt hasonlóról, amikor a
jóisten (vagy az evolúció?) a szemünket megtervezte.
Másik érdekesség, megmutatom, hogyan működik a (vizuális)
emlékezet és képzelet. Képzeld el most magad egy erdőben, ahol jártál, egy
konkrét helyen, egy tisztáson, egy kis házikónál vagy egy patak partján. Megvan
a kép? Na, most vizsgáld meg, hogy ebből a képből mi a konkrét, ami tényleg úgy
volt ott, ahogy most elképzeled – és vedd észre, hogy ezen kívül lelki szemeid
előtt van még egy csomó olyan részlet, amit egy általános elképzelés alapján
utólag rajzoltál oda te magad. Például a házikó vagy a patak az tényleg ott
volt – azonban azt már nem tudod, hogy hány fa volt ott, azoknak hogy álltak az
ágai, hány levél volt rajtuk, stb… Viszont azt tudod, hogyan néz ki egy erdő –
és az alapján töltöd ki most az emlékezetedből hiányzó részleteket. Így spórol
az agy a memóriával, így tölti ki a hiányzó részeket generikus elképzelések
alapján. (Valószínű egyébként, hogy ez nemcsak a vizualitásra igaz – illetve
ezek a képgeneráló mesterséges intelligenciás eszközök is valami hasonlóképpen
működhetnek, gondolom.) Nem ez itt a lényeg, de ugye milyen érdekes.
Az ember tehát egy vizuális lény, vonzza a látvány. Egy
kislányon figyeltem meg, még majdnem bébi korában, hogy szólt egy zene a
laptopon, és ment mellé egy vizualizáció is, aki nem ismeri, a jó öreg
winamp-ban rengeteg ilyen beépített eyecandy található – és mint a mágnes, alig
bírta levenni a szemét róla. Nem csoda, hogy a gyerekeket úgy kell eltiltani a
kütyüktől, és a felnőttek sem immunisak, egyáltalán – csak őket már nincs, aki
eltiltsa. És hát a képernyő másik oldalán is mindent megtesznek azért, hogy
hozzá láncolják az embert, és a minél megkapóbb látvány csak egy a sok
technika közül: mert mindenki az emberek figyelmére vadászik – én is. Az nem
mindegy, hogy milyen céllal.
A bámulás világa pedig erre a fejlett biológiai rendszerre
alapoz, mely automatikus, erőfeszítésmentes, és a látvány alapból vonzza az
embereket – nem kell tehát rávenni őket valamire, megváltoztatni őket, csak
ráerősíteni arra, ami eleve ott van. Na de van ezzel baj? Baj az, hogy az
emberek néznek? Mi a baj ezzel?
Korábban is néztünk dogokat, néztük egymás szép szemét,
a naplementét, a festményeket, a könyveket, de még a filmeket is – sok olyat,
amit szembeállítani szokás a ma bámult dolgokkal. Mi a különbség? Az, hogy
régebben több volt a tartalom a látvány mögött – és kevesebb a
tudományosan kimódolt hátsó szándék. Mindannyian tudjuk ezt, akik még
emlékszünk a régi világra: nézzünk meg egy Marvel filmet, aztán rakjuk mellé
valamit, ami hús-vér emberekről szólt, nem renderelt szuperhősökről. Meg az
instás magamutogatás. Meg a 15 másodperces Tik-Tok élmény egy könyvhöz képest…
Mindez úgy kiszámítva és összerakva, hogy megfogjanak, hogy minél tovább
bámuljuk.
Nemcsak arról van tehát szó, hogy az emberek maguktól
vonzódnak a látványhoz. A különféle platformok erre hasonlóan ráerősítenek,
mint ahogy a fogyasztásra erősít rá a piac. Kiszínezik, villogtatják – vagy,
amit magam is tapasztalok a Facebook-on történő posztolgatásaim közepette:
azokat a posztokat, amikben kép van, eleve több embernek mutatják meg. Nem
tudom, feltűnt-e, hogy mostanában a különféle sajtótermékek már nem is magát a
cikket teszik ki a fészen, hanem egy képet, és a linket inkább alá rakják
kommentbe: valószínűleg azért, mert így több embernek mutatja meg az
algoritmus.
De nem azt mondom. Szerintem sem baj az, ha az ember
kikapcsolódik, időnként kikapcsolja az agyát, és ha arra vágyik, némi vizuális
nassolnivaló segítségével. Pl. én is imádom a videojátékokat. A másik meg, hogy
régebben sem volt minden arany. A baj az, ha az üresség rendszerszintű,
amikor már alig találni olyan filmet, amire nem az a kritika, hogy igen, a
látvány kiváló, a történet pocsék; ha a puszta csillogás-villogás elég ahhoz,
hogy eladja a terméket.
A mozifilmeknél ez igen jellemző. (Tisztelet azért a
kivételnek.) A manapság népszerű sorozatoknál más lehet a felállás,
magam is találtam közöttük nézhetőt – ott inkább az a bajom, hogy sokukon
átüt a „formula”, a valószínűleg már tankönyvi tételek, hogy milyen
szabályok szerint kell sorozatot csinálni. Meg a szándék, hogy hosszú időre
megfogják a nézőt – azzal ellentétben, hogy van egy jó történetünk, csináljunk
belőle egy jó filmet – ami korábban jellemző volt. Azt nem tudom, egyébként,
hogy másnak ez mennyire jön át, hogy más mennyire unja az üres látványt – a
jelek szerint így is elegen nézik ezeket.
A másik probléma természetesen az, ha a képernyő miatt
nem foglalkozunk eleget a való világgal és egymással. Milyen gyakran látni,
hogy ülnek az asztalnál és mindenki a telefonját nyomkodja – vagy az anyák,
akik még a babakocsi közben is onlájn vannak. Ez manapság közhely. És megint
csak: nem önmagában azzal van gond, ha valaki egy kicsit szeretne kiszakadni a
valóságból: a régimódi könyveket is ezért olvasták sokan – a kérdés,
mint oly sok helyen, itt is a mérték, hogy visszatérünk-e a valóságba,
törődünk-e még az emberekkel magunk körül.
És tágabban is jellemző, hogy a technika
elsődlegessé vált a tartalommal szemben: a látvány a filmekben, a hangzás a
zenékben, de még a tudományban is, amikor kifinomult eszközöket, modelleket,
számítási technikákat igyekeznek alkalmazni, holott az egyszerűbbek is
elegendőek lennének. (Nyilván, mert úgy tudományosabbnak néz ki.) A technikát
lehet oktatni – a fantáziát nem. A technikát ki lehet tanulni – de szívet,
érzékenységet nem vehet az ember. A technikai tökéletességet különféle
eszközökkel, gépekkel, számítógéppel nagyban elő lehet segíteni – a
tartalomnak, a mondanivalónak azonban az alkotó fejéből, szívéből, fantáziájából
kellene jönnie. (Mellesleg a mai alkotások, különösen a filmek nagy részének
fantáziátlanságához jelentősen hozzájárul a producerek kockázatkerülése is:
amit tavaly megnéztek, azt valószínűleg megnézik az idén is.)
Mindamellett, a fészen is, a YouTube-on különösen, no meg a
neten általában, rengeteg jó dolog is van. Magyarul kevésbé, az
igaz, de aki tud angolul, és kicsit hajlandó kutakodni, egy életre elláthatja
magát értelmes néznivalóval. Én is, jó darabig a Spektrum TV-t néztem meg a
NatGeo-t. Azok se voltak rosszak – de csak mostanában fedeztem fel, hogy a
neten milyen sok minőségi, és a TV-s műsorokhoz képest lényegesen mélyebb
ismeretterjesztő műsort lehet találni. (Kedvencem a PBS Space Time.)
Valószínűleg a leterhelt átlagnéző számára ezek már túl nehezek is, azért is
állhat meg a TV egy könnyebben fogyasztható szinten, bár gondolom, a neten is
vannak könnyedebbek. Valamint a neten a gagyi áradása is ott van, amiben kell
egy kicsit halászni – miközben a TV összeszedi és megszerkeszti nekünk, a fáradt
nézőnek csak egy gombot kell megnyomnia.
Meg még a másik, amiben manapság fuzionál a szóban forgó két
jelenség, a bámulás és zabálás, az a TV-s főzőműsorok. Én ezekbe is csak
belenéztem, és csak ámulok, hogy a Konyhafőnök már 10 éve megy, úgy, hogy nekem
bármikor láttam, mindegyik rész egyformának tűnt, mégis vannak, akik
megszállottan nézik. De mit néznek rajta? Ilyenkor kell emlékeztetnem magam,
hogy másban meg bizonnyal az általam fogyasztott számítógépes újságok
keltenének hasonló benyomást – hiába, különbözünk.
Azt figyeljük még meg ennek kapcsán, hogy mennyire másként
kezeljük az ember két alapvető ösztönét: a táplálkozást és a szaporodást.
Az előbbit nagyobb nyilvánosság előtt nem is csinálhatnánk, showműsorok mennek
róla főműsoridőben – a szexet viszont takargatjuk. Miért?
Séf!
Zabálás
Nézzük most ezt. Először is, miből ered az emberek
csillapíthatatlan étvágya, nemcsak ami a táplálkozást illeti?
Alapvetően abból, hogy az életben maradáshoz és a
szaporodáshoz enni kellett – valamint abból, hogy általában véve szűkösség
volt. Ilyen körülmények között elég egy egyszerű ösztön: egyél, amennyit
csak bírsz. Ráadásul ez messze régebbre nyúlik vissza az emberi fajnál,
mondhatni baktériumkorunktól kezdve zabálásra vagyunk programozva, az étvágy
mélyen beépült a génjeinkbe és az ösztöneinkbe. Később, amikor emberek lettünk,
elkezdtünk tárgyakat, eszközöket használni, de az alapfelállás nem változott:
ezek is kellettek az élethez, ezekből is kevés volt, ezekből is mindig jobb
volt a több – kiválóan alkalmazható volt rájuk a régi ösztön.
Vegyük észre, hogy másik alapvető ösztönünk a szaporodás
hasonlóan túl van kalibrálva, ami már csak a túlnépesedésből is látszik. Ez
miért van? Egyrészt, mert korábban sokan nem érték meg a felnőttkort, az
egyedszám egyszerű fenntartásához is sokat kellett szülni – másrészt pedig az
evolúció működéséhez is az kell, hogy legyen miből szelektálni. A probléma az,
hogy a mai világ már nagyon más: az orvostudománynak, meg annak
köszönhetően, hogy van mit enni, sokan életben maradnak, illetve tovább élnek
az emberek; valamint bolygónkat is belaktuk, nincsenek már új területek, ahova
a túlszaporulat elvándorolhatna. Meg abban is más, hogy mert, szélesebb
értelemben is, van mit enni – nem volna szükséges spájzolni annyira, nem volna
szükség a zabálásra.
(Meg még miben más? Ami még a szaporodást meg a bőséget
illeti, manapság például pornóból is gyakorlatilag végtelen mennyiségű áll
rendelkezésre, ami megint csak nagyon másképp volt, az ősidőktől kezdve egészen
a közelmúltig – és ezt is zabálják az emberek. Meg még sok minden más is nagyon
más most, mint amikor kifejlődtünk: az életmódunk, a munkánk, ezek a hatalmas
társadalmak, és így tovább: az ember nem erre a világra lett megtervezve…)
Viszont zabálunk – kicsiben és nagyban: egyfelől mindenki
a maga szintjén, a harmadik TV-jét és az ötödik telefonját vásárló
jómunkásembertől a harmadik jachtját és az ötödik villáját beújító
szupergazdagokig, senkinek nincs olyan, hogy elég. Másfelől zabálunk társadalmi
szinten is, fogyasztói társadalmainkban kiépítettünk egy rendszert, ami a
zabálásra épül, fokozza azt, gerjeszti az étvágyat: a reklámokkal, azzal, hogy
a gazdag ember a sikeres ember, a hitellehetőségekkel és a gazdaságpolitikával
is. Mikor hallottunk olyat, hogy ekkora GDP már elég?
Amikor a rendszerről beszélek, elsősorban a piaci rendszert, a
fogyasztói társadalmat értem alatta. Merthogy voltak más rendszerek, melyekben
az emberek szintén emberek voltak, azokban is igyekeztek szerezni, mondjuk a
feudalizmusban; aztán voltak ipari rendszerek is, ahol már gépesítve,
hatékonyan aknázták ki az erőforrásokat, így a kommunizmus. A fogyasztás
módszeres fokozása, a fentebb említett eszközök, a reklám, stb… azonban ezekre
nem volt jellemző – ellentétben a piaccal, melynek beépített, integráns részei
ezek. Ez az, amiben a piac, a kapitalizmus és a hozzájuk tartozó
fogyasztói társadalom lényegileg más, mint a többi rendszer: a beléje kódolt
mértéktelenség. Meg is van az eredménye, a bőség, hogy tele vannak a boltok
polcai, ami jó is volna – ha nem volna fenntarthatatlan.
Valamint, a túlfogyasztás sok szemetet termel, de nem csak
azt, hanem használtcikkeket is, vagy eleve, vagy kis javítás után teljesen
használható állapotban. Nézzünk csak szét a használtruha üzletekben, szinte
ingyen felöltözhet az ember, de műszaki cikkekhez is töredékáron hozzá lehet
jutni. Egy ilyen pazarló rendszerben szinte csak a lehulló morzsákból meg
lehet élni, ha az embernek nem kell a legújabb, nem bánja, hogy más is
felvette már a bőrkabátját, lehet, hogy kétszer is. (Meg az a sok minden, amit
az interneten ingyen lehet használni.)
Ez a kellemes állapot azonban, eléggé úgy néz ki, nem tart
örökké. Semmi újat nem mondok azzal, hogy az emberiség sáskarajként zabálja fel
a bolygót, vágja maga alatt a fát, teszi tönkre nemcsak a kényelmét, de a
létezését biztosító feltételeket, főleg, ami az élővilágot meg a klímát illeti.
Eljön az idő, amikor nem lesz mit zabálnia, de félő, hogy még ennie se az
embereknek, méghozzá tömeges méretekben. Így, ha magunk nem szabunk gátat az
étvágyunknak, a Föld majd megteszi helyettünk – jaj de unalmas ez már,
annyit halljuk. És annyira feleslegesen: mert a gyomrunk egyszerűen erősebb az
agyunknál.
Ám, ahogy a bámulással meg a kikapcsolódással kapcsolatban
elhangzott, itt sem azt mondom, hogy koplaljunk. Enni kell – még zabálni is
lehet, ünnepnapokon – csak folyamatosan jó volna nem azt t/enni. Mértéket
tartani kellene megtanulnunk, a táplálkozásban, a szaporodásban – meg úgy
nagyjából minden másban, az anyagiak halmozásától kezdve, az alkoholon át
például az érzelmeink kordában tartásáig. Egy újabb unalmas közhely, az igaz –
csak az a fájdalmas, hogy ennek ellenére mennyire nem gyakoroljuk.
Egyvilág,
az antitézis
A bámulásé: mert ez gyakorlatilag maga a tiszta,
puritán tartalom, minden fényezés és bámulnivaló nélkül. És a zabálásé:
ahogy a mértékletesség mellett érvel, és bemutatja mennyi minden másból is
örömet meríthet az ember az anyagiakon kívül.
Csoda, hogy nem v/eszik?
Kommentelés itt.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/index.shtml#PT117_bamulasEsZabalas
EV
A mostani téma a hazugság, ami megint csak összetettebb
téma annál, mint ahogy az ember először gondolná:
● A hazugság és megtévesztés mindenhol gyakori,
az élővilágban, az egyén körül és a társadalomban.
● Az őszintétlenség jelentése
○ Elhallgatás, hazugság, féligazság,
megtévesztés. (Vegyük észre, hogy mennyivel tágabb ez, mint a hazugság)
● Önámítás
● Az igazság eszménye: akik szerint az igazságot
akkor is ki kell mondani, ha az fájdalmat okoz
● Az igazság bizonytalansága: az ember
sosem lehet biztos abban, hogy igazat mondanak neki.
● A hazugság tulajdonságai: hazudni
komplikált, fárasztó és kellemetlen. Sok hazugság előbb-utóbb kiderül, illetve
már eleve gyanús.
● A hazugság fajtái
○ Elhallgatás – hazugság
○ Önös – és kegyes hazugságok
○ Jelentéktelen – és súlyos
hazugságok
○ Tudatos – és nem tudatos hazugságok
○ Képmutatás, nyílt titkok
● Ürügyek
○ Ürügyet találni mindig lehet
○ Másoknak és önmagunknak szóló
ürügyek
○ Ürügyek nagyban és kicsiben
● A hazugság kárai
○ A becsapottat, a csalárd embert és
a társadalmat érő hátrányok
○ Az emberek közötti viszony sérülése
● A hazugság hasznai, pl:
○ Egyéni érdekek
○ A hazugság megóvhat a fájdalmas igazságtól,
kapaszkodókat adhat
○ Közösségi hasznok. (Szakmai és
üzleti titkok, államtitkok, stb…)
○ Evolúciós előnyök
● Őszintének lenni is nehéz lehet.
● Mikor lehet hazudni?
○ Kegyes hazugságok
○ Önös hazugságok: ezeket is gyakran
el lehet nézni; a „praktikus hazugságok”
○ Mindenkinek mindenki előtt
lehetnek titkai.
○ A hazugság nem ritkán annak is
jobb, aki mondja, meg annak is, akinek mondják.
● Mikor nem tanácsos hazudni?
○ Fontos döntések esetén. (Egyéni és
társadalmi szinten)
○ Közeli kapcsolatokban.
(Pontosabban jó, ha viszonylag őszintébbek tudunk lenni egymáshoz.)
○ Saját magunkkal szembeni
őszinteség. (Bizonyos fokú önámítás azért jót tud tenni az egészségnek. Mik
tudják megkönnyíteni az igazsággal való szembenézést?)
● Őszintétlenség a világ minden szintjén
○ Élővilág, ember
○ Politika (Ideológiák és propaganda;
politikai terelés és gumicsontok; köpönyegforgatók a politikában; a történelmet
a győztesek írják; politikai korrektség; stb…)
○ Gazdaság (Kincstári optimizmus;
hogy a tervek jellemzően optimistábbak, mint a megvalósítás; a bürokrácia
érdekei)
○ Kultúra (Őszintétlenség a művészetben,
tudományban, oktatásban, vallásban)
○ A képmutatás példái (Ahogy az
emberek sikeresnek, boldognak mutatják magukat; képmutatás a párkapcsolatokban,
stb…)
Később, egy másik témában, lesz még szó a hazugság
gyakorlatáról, a hazudásról, a hazugság felismeréséről. Mint láthatjátok,
itt inkább elméleti oldalról tárgyalom ezt a, tetszik – nem tetszik, életünkben
fontos szerepet játszó viselkedést.
* * *
Queen – The Show Must Go On
Depeche Mode – Policy of Truth
Chieftains – Long Black Veil
Leonard Cohen – Everybody Knows
Ha tetszett, segítsetek terjeszteni.
|