Elnézést, attól tartok, most sikerült rekordot
döntenem, tényleg kriminálisan régen volt már a legutóbbi küldés.
Leginkább azért, mert hosszú volt a téma, amit írtam, de azon kívül is
összejött egy-két dolog. Mindenesetre, mint tavaly, most is sikerült összerakni
a nyárra. Az üzenettel meg isten bizony úgy voltam, hogy most nem ragozom, hogy
haladjunk – aztán mire felocsúdtam, megint majdnem 30 oldal lett. Talán egyszer
ezek is kijönnek majd egy külön könyvben. :) Na de, most már tényleg ne
szaporítsuk a szót:
BELFÖLD
Gazdaság
Az
általános helyzet
Infláció
Aksigyárak
Az
EU-s pénzek
Politika
Svédek
A
tanárok és az oktatás hejzete
Korrupció
Megye,
melye, megye!
Pápalátogatás
Egyebek
(Pl. a kordonbontó ellenzék, átmenetileg örökre és illibri)
Hazai
kedvenceim (Pl. országváltó sportolók és köpönyegváltó politikusok)
A
NEMZETKÖZI HÁTTÉRHATALOM ÉS A NEMZETI ÉRDEKKOMPLEXUM
(Hogyan áll egymással szemben ez a két
érdekcsoport, és hol van ehhez képest Brüsszel és a nép? Szerintem ez a legmaradandóbb
része ennek a mostani üzenetnek.)
KÜLFÖLD
A
háború
Külföldi
egyebek (Tömeggyilkosságok, Francia nyugdíjreform, Az angol monarchia,
stb…)
Külföldi
kedvencek (Pl. az amerikai adósságplafon)
KLÍMA
Tagadás
és vészmadárkodás
Klíma
klamu (Ez a sok zöldmosdatás és mellébeszélés a klíma körül)
Megoldás
EV
evGPT
(Mit mondott a ChatGPT az Egyvilágról?)
Segítsetek
terjeszteni
Jóból
is megárt a sok (A mostani téma a könyvből)
Kétségkívül korunk legnépszerűbb műfaja, amikor
valaminek csak a tartalomjegyzéke egy oldal. ;) Ha valakinek volna kedve
feldolgozni a TikTok-on, lehet.
BELFÖLD
Gazdaság
● Az
általános helyzet
Ami az általános helyzetet illeti, azon, hogy
már harmadik negyedéve mínuszban van a gazdaság, nem vagyok meglepődve. Azon
egy kicsit jobban, hogy ahhoz képest, ami van, a háború, az energiaárak,
az infláció, a lakossági és kormányzati költekezés befékezése, az egekben lévő
kamatok, nem is beszélve az EU-val összekötött bajuszról – mindezekhez képest, annyira
még csak nem is zuhant be a gazdaság.
Ugyanis néhány támasza is akad azért a
gazdaságnak – például a nagyjából stagnáló Németország, a turizmus, az
orosz olaj, valamint az az egy, amit a múltkor kifelejtettem, hogy a növekedés
irányába mutathat az idén, mégpedig a tavalyi aszály – annyiból, hogy ha idén
kegyesebb talál lenni az időjárás, az meglátszana a mezőgazdaság teljesítményén.
(Már hogy tavaly valami 40%-át elvitte a termésnek a hőség.)
Nem elhanyagolható továbbá az a puffer hatás, ami a korábban beindított beruházások
áthúzódásának köszönhető, vagyis, hogy amit elkezdtek, amire már megjött a
pénz, például építkezéseket, azt nem hagyták félbe, még tartanak – új
szerződéseket viszont már kevésbé kötnek, csökken a rendelésállomány: beletelik
tehát némi időben, amíg a recesszió végigsöpör a gazdaságon.
Valamint a „megnyugvás
területei”, az hogy a háború okozta első sokk elmúltával mostanra a világ,
meg a befektetők, egyrészt hozzászoktak a gondolathoz, hogy háború van, (mert
sok minden megszokás kérdése), másrészt meg a gazdaság is alkalmazkodott,
például Európának sikerült új gáz beszállítókat szereznie. Erre majd még
visszatérünk. (Aki nem ismeri Meteorológus Mihályt, ki ne hagyja az előző
linket.)
Kiváló és örök támaszunk (lehetne) továbbá az
EU is, és bármennyit mesterkedik is ellene kormányunk, egészen biztos
vagyok benne, hogy a puszta tény, hogy tagok vagyunk, még így is sokat nyom a
latban.
●
Infláció
Mely, úgy tűnik, mostanra túl van a
csúcspontján, egy s más még olcsóbb is lett valamivel –sajnos azonban nem
ez lesz a jellemző.
Merthogy az ár-racsni egy általános
közgazdasági megfigyelés, hogy ami egyszer drágább lesz, az már nemigen lesz
olcsóbb. (Ami kivételt most látunk, azt köszönjük a versenynek.) Ahhoz ugyanis,
hogy valaki csökkentse az árait, igencsak ösztönözve kell, hogy legyen arra,
nagyrészt, mert felfelé is erős korlátja a verseny az áremelésnek, és ha
egyszer sikerült meglépni, nem szívesen mondanak le róla, ameddig úgy is elkel
az áru.
De most ezen kívül is van pár tényező, ami a
további árcsökkenés ellenében hat; mindenekelőtt a bizonytalan forint
árfolyam. Bár az a megnyugvás és a magas kamatok hatására az elmúlt
időszakban elég jelentőset erősödött, viszont láthatóan továbbra is gyenge
lábakon áll: az EU-s pénzek nem jönnek, a háború tart, az amerikaiak emelgetik
a kamatokat – Matolcsy meg csökkenteni szeretné, több alkalommal láthattuk is,
hogyan lengett ki pillanatok alatt 10 forintokkal az Euró. Így, ha az
importcikkeket a kereskedő az átmenetileg erős forint miatt olcsóbban is tudja
behozni, bizonytalan, hogy azt, mondjuk egy hónap múlva is meg tudja-e tenni.
Ami még hozzájárult a forint erősödéséhez,
az a gazdasági lassulás és az infláció miatt csökkenő kereslet, az importcikkek
meg a külföldi nyaralás után is, az energiaárak normalizálódása és a külföldről
érkező turizmus beindulása. (Talán még az akksigyár beruházások, de azokról nem
tudok közelebbit.)
Szintén az
árcsökkentés ellenében hat, ez a (már megint csak annyira jellemző) kötelező
akcióztatás a kormány részéről. Egyrészt, erről is messziről virít, hogy
csak látszatintézkedés, az előírtnál jóval nagyobb akciók vannak spontán is –
szóval, csak hogy legyen valami, amit úgy lehet előadni, hogy a kormány már
megint megvédett benneteket. Viszont, azáltal, hogy a kereskedők látják, hogy ilyesmikkel
szembesülhetnek, harmadszor is meggondolják, hogy csökkentsék-e az áraikat –
elvégre kell, hogy legyen miből engedni.
Az akcióztatás meg az árstop is korlátozzák a
piacot, csökkentik a versenyt – és ezáltal zavarokat okoznak, amiket a
saját szemünkkel láthatunk: nem lehetett benzint kapni, a kereskedők felnyomták
a többi cikk árát – hosszabb távon pedig az ilyen autoriter intézkedések elriasztják
a vállalkozókat, befektetőket, hiszen kinek lesz kedve üzletet nyitni itt, ha
bármikor keresztülhúzhatják a terveit? (Ami a NER-nek nem is feltétlen fájna, a
CBA örömmel átveszi majd a Lidit, és már verseny miatt sem kell aggódnia,
adhatja jó drágán.) Azt is hozzá kell tenni, hogy megvan a helye a tőke korlátozásának
is, mert az is kizsákmányolóvá válhat – az olyan vállalatoknak, vállalkozóknak
viszont, akik tisztességesen végzik a munkájukat, nem élnek vissza a piaci
erejükkel, számukra a tisztes profitot biztosítani kell, különben megreked a gazdaság,
leáll a verseny – és többek között infláció lesz.
Úgyhogy a kereskedők az árak tartós
csökkentése helyett inkább akcióznak. Nem azért mert előírták nekik, hanem,
mert így, ezzel az átmeneti, rugalmas módszerrel is tudnak versenyezni, amit
könnyű visszacsinálni és megőrzik a mozgásterüket is. (Meg a profitot is. Mellesleg a magasan ragadt árszínvonal
még egy olyan tényező, ami megnehezíti a kamatszint letörését – egyszersmind a
gazdaság beindítását – és az árak csökkentését.)
Na de, hogy valami jót is mondjak a kormányról, speciel
az árfigyelő rendszer nekem tetszik. Arról van szó
ugye, hogy a nagy forgalmú kiskereskedelmi láncok árai napi szinten
összehasonlíthatóak lesznek majd az interneten, a vásárlók számára is. Ez piackonform
ugyanis, nem a szokásos már többszörösen fejjel a falnak rohanó parancsolgatás
– helyette a versenyt erősíti. (Nem azért, hogy elképzelem, hogy a vásárlók
majd tömegesen jegyzetelgetnek, hogy hol mennyi a tej, de talán a lehetőség
némileg kordában tarthatja a kereskedőket.) Az akciókat viszont érdemes
mostanában kihasználni, bemenni 2-3 boltba, mert simán adnak 30%-okat, amiért
már érdemes lehajolni.
Viszont, nehogy túl pozitív legyek, ez az
egészen biztosan utasításba adott „szankciós inflációzás” már méltán
szapulható. Egy újabb teljesen nyilvánvaló hazugság az arcunkba,
amelynek a leleplezéséhez elég is annyi, hogy a magyar infláció toronymagasan a legnagyobb az Unióban.
Lásd még alább a többi pofátlan hazugságról.
Még egy, ami nekem is új volt: hogy amikor azt
mondják, 2022-ben 14,5% volt az infláció, akkor nem arról van szó, hogy
2021 vége és 2022 vége között ennyivel nőttek az árak – hanem előbb 2022 minden
hónapja és az egy évvel azelőtti hónap között számolják ki az áremelkedést,
majd ezeknek veszik az átlagát. Emiatt, ha év közben gyorsul az infláció,
(márpedig tavaly az nem volt kifejezés), akkor az még nem tükröződik teljes
mértékben az így számított inflációban. (Illetve pl. az inflációkövető
állampapír hozamában sem.)
Illetve még egy adat, amihez hasonló lehet, hogy
volt már, de mindig megdöbbent, hogy mennyire egyik napról a másikra él a
legtöbb ember: konkrétan, hogy a magyarok 15-20%-nak van csak több mint 3 hónapra elég
megtakarítása. Még itt nálunk, a világ 57. leggazdagabb országában is… (A 195-ből, az még
mindig relatíve gazdagnak számít.)
●
Aksigyárak
Ezekről csak röviden, annyit, hogy:
○ Láthatólag, ha odafönn
elhatároznak valamit, akkor abba a népnek nem sok beleszólása van ebben a
rendszerben. (A sok tekintetben megfigyelhető parancselvű kormányzás egyik
megnyilvánulása.)
Kedvencem a témában az üzenetrögzítős közmeghallgatás.
(Avagy gyertek, szövegeljetek a zsebembe.)
○ Ezek az új németautó összeszerelő
üzemek: 1) Külföldi tőke hoz munkát Magyarországra velük; 2) Alacsonyan
kvalifikált munkaerőt igényelnek; 3) Azzal a különbséggel, hogy a
Kínával kötnek össze bennünket, nem a Nyugattal.
Mely utóbbi, önmagában, ha közben megmaradnak a
Nyugati kötelékek is, én azt mondom, hogy nem rossz dolog.
Van azonban néhány komoly probléma is.
Csak nagyon röviden:
○ Környezetvédelmi, egészségvédelmi
aggályok
○ Víz és energiaigény
○ Magas importtartalom, alacsony
hozzáadott érték
○ Továbbra is az olcsó, alacsonyan
kvalifikált munkaerőre, alacsony társasági adóra, állami támogatásokra épülő
modell
○ Még a munkaerőt is lehet, hogy
importálni kell majd hozzá
Nem elhanyagolható tény továbbá, hogy közben:
○ Lengyelországban Intel chipgyár épül kb. 10 milliárd (!)
dollárból.
Jó, ennél sem arról van szó, hogy majd ott
tervezik a chipeket – de azért mégiscsak high-tech-ebb egy pár lépcsőfokkal.
(Meg környezetbarátabb is. Az mondjuk igaz, hogy a lengyelek is kifizetik a felét.
A másik, amit az összes ilyennél megfigyelhetünk, hogy a nemzetközi tőke milyen
jól jár ezekkel, legyen az akár nyugati, akár keleti.)
Mellesleg azzal kapcsolatban is vannak kételyeim,
hogy ez az egész elektromos autózás annyira jó a környezetnek… Le kell
lassítani a világot.
Az EU-s
pénzek
Orbán és más kormánypárti megmondók is kicsit
mintha idegesnek tűnnének mostanában. Merthogy az EU-s pénzek továbbra sem
nagyon akarnak megérkezni – ami várható is volt – és továbbra sem hiszem,
hogy belátható időn belül úgy beindulnának, ahogy a régi szép időkben ömlöttek.
Például azért, amit Orbán a svédek és a finnek NATO tagságával művel, azért,
mert továbbra is zsarolásra használja a vétójogot, végső soron pedig az egész
évtizedes arrogancia és kerékkötés miatt, amit Brüsszellel szemben előadott, és
már mindenkinek elege van belőle. Külön bírom, ahogy meg vannak sértődve az
elvtársak, hogy „Dehátpedig megígérték, meg is módosítottuk, és mégsem, és
mégsem küldik. Abcúg, Brüsszel!”
Végre, úgy tűnik, az EU felfogta, hogy kivel van
dolga, Orbánnal és a sleppel, és hogy hogyan kell velük bánni. (A slepp
véletlenül sem a nép, továbbra sem, hanem a NER.) Ez beletelt egy kis időbe,
valószínűleg azért, mert korábban ilyennel nem volt dolguk. Most viszont végre megkínálják
Orbánt a saját gyógyszerével: merthogy vannak, ugye, ezek a jogállamisági
feltételek meg minden, de, hasonlóan ahhoz, amit Orbán a CEU-val művelt,
alapjában ezek sem azért vannak, hogy elképzelték, hogy majd teljesítjük őket,
ők meg majd megnyugszanak. Nem: gyakorlatilag el van döntve, hogy most már
megleckéztetik a nagy szittyát.
Merthogy a CEU-val kapcsolatban is nyilvánvalóan
előre el volt döntve, hogy el lesz zavarva, akármit csinál. Talán emlékszünk
még, hogy ennek ellenére, hogy rohant a CEU Amerikában is tető alá hozni egy
képzést, merthogy névleg az lett volna a feltétel – meg a rákövetkező kulipintyózásra az Origón. Annyi különbség van, hogy Brüsszel
azt nem döntötte el, hogy elzavar bennünket. Viszont, ha így-úgy, ímmel-ámmal
Orbán meg is felelne a feltételeknek, azt nem könnyű elképzelni, hogy
lényegi változás történjen itt az EU-hoz való hozzáállásban és retorikában,
mert most már ez volna az igaz kulcs a brüsszeli pénzekhez – úgyhogy ezért
mondom, hogy nem fognak jönni. Kifogást pedig mindig lehet találni, amit most
már Brüsszel is eltanult a mi legeslegfőbb ispánunkról.
(Hozzáteszem, amire a Nyugat azt mondja, hogy
ezt aztán tényleg nem kéne, ott Orbán is haptákba vágja magát: emlékszünk az
orosz bankból történő hirtelen kilépésünkre, látjuk, hogy mennek keresztül
az országon NATO-s szállítmányok, vagy hogyan szavazzuk meg szó nélkül, sorban
a szankciókat Oroszország ellen. Csak azért mondom, hogy ha az államcsőd
fenyegetne, talán az mégis tudna változtatni a hangnemén.)
Jaj, de nagyon váratlan volt pedig ez az
egész, az, hogy szemétkedésért előbb-utóbb szemétkedés jár cserébe. Egyébként
is jellemző, hogy az emberek nem gondolkoznak egy lépéssel se előre, Orbánnak
meg kiváltképp a sajátja, hogy rövidtávra koncentrál – aztán meg majd lesz
valahogy. Csakhogy, mint mondani szoktam, előbb-utóbb kegyetlenül eljön a
hosszú táv. (Esetleg, aki szerencsés, az nem éri meg.) Hogy esetleg eszébe
jutott volna, hogy lehet, hogy majd nem fognak szeretni érte, és az nekem is
rossz lesz. De nem, most meg meg van lepődve, hogy mi az, hogy nem lehet
teljesen hülyébe venni ezeket a hülye lipsiket.
Apró pici probléma ezzel, hogy Orbánnal együtt
az ország egész népe szív. Hát ez van – ki választotta meg? Nézzük
mindenesetre a jó oldalát: veszíteni is az veszít többet, aki eddig lesápolta a
pénzeket – meg azt, hogy ha magunk nem vagyunk képesek megelőzni a felsőbb
körök korrumpálódását, akkor van még egy erő, ami valamennyire féken tudja
tartani őket.
(Mindig le kell írnom azt is, hogy való igaz, Brüsszelben
sem minden offé, van korrupció is, meg a gyakorlattól való
elrugaszkodottság is, úgyhogy tény, ott is volna mit helyre rakni a fejekben.
Lásd majd még alább a nemzeti és nemzetközi érdekkörök kapcsán.)
Azt hiszem, egyébként, hogy a jelenlegi
nehézségek közepette, különösen az inflációval, különösen az élelmiszerárak
elszállásával a jónép is elgondolkodott már egy kicsit azon, hogy
tényleg akkora mester-e a mester. Az oktatás helyzetét nem mondom, mert akiket
az érdekel, azok eddig is ellenzékben voltak. A népnek meg, tudjuk, két dolog
számít: a cirkusz is – legalapvetőbben azonban a kenyér, meg annak az ára. És most
még csak a rezsivédelem sem annyira látványos – azt ugyanis sosem kellett
drágán megvenni. Bár aki hinni akar, az elhiheti, hogy ennek is Brüsszel meg a
szankciók az oka.
Egyik kedvencem volt aztán, ahogy Navracsics
előadta, hogy ő „mérsékelten optimista” az EU-s pénzekkel kapcsolatban.
Tudjátok, mi jut erről eszembe? A vicc, hogy mit jelent az, amikor egy
diplomata azt mondja, hogy igen. Azt, hogy talán. Hát, amikor azt mondja, hogy
talán? Azt, hogy nem. És ha azt mondja, hogy nem? Akkor az nem diplomata…
Meg a tanárok bére, hogy azt majd a brüsszeli
pénzek függvényében emelik… Ahogy a büszke Magyarországnak, a sikeres konzervatív
kísérletnek, akinek még a gazdasága is jobban teljesít, külföldi pénzre legyen
szüksége ahhoz, hogy kifizesse a saját tanárait – hát mi a szegénységi
bizonyítvány, ha nem ez? Persze értjük a taktikát, hogy az Unióra nyomást
gyakoroljanak, itthon meg az Unióra hárítsák a felelősséget – de ha csak egy
kicsit jobban belegondolunk, mi ez, ha nem a saját alkalmatlanságuk beismerése?
(Azóta észbe is kaptak már némileg.)
Meg hát sok mindenből látszik, hogy mennyire
hiányzik az a pénz:
○ A több száz leállított beruházás
○ Az ún. „szociális hozzájárulási” adó
a nem állampapírban lévő megtakarításokra
○ A CSOK megmetszése, a diákhitel
kamatának megemelése
○ Nem kevésbé hogy volt képük a Krétában környékezni a szülőket azzal, hogy milyen szép
ballagási ajándék is az állampapír. (Utoljára az úttörőbélyeg volt ilyen –
amiből persze anno csak annyit fogtam fel, hogy milyen szép színes kis
bélyegek.)
○ Hogy az átmeneti különadók egy kicsit
tovább lesznek átmenetiek.
○ És mégiscsak kérnénk szépen a
korábban nagy mellénnyel visszautasított EU-s kölcsönt is.
Most láthatjuk továbbá azt is, hogy mekkora
ötlet volt az SZJA visszatérítés, hátha még az inflációt is odatesszük a
pénzhiány mellé. (Mondjuk, amire igazán kell, arra továbbra is bármikor össze
tudnak kaparni rongyos pár száz milliárdot.) Nem utolsósorban most az
infláció miatt a fogyasztás is visszaesett – ez pedig az eddig szárnyaló ÁFA
bevételeket is megvágta.
Jót szórakozok közben ezeken a fantáziadús
elnevezéseken. Nevezett „szociális hozzájárulás” – ami mindenképpen szebben
hangzik, mintha állampapírba átnyomási adónak hívnák. De van itt más is, pl. az
önkormányzatok „szolidaritási adója” vagy az élelmiszerláncok „népegészségügyi
adója”. (Kicsit, mint ahogy édesanyám becézte nekem a galuska-galagonyát, hogy
hajlandó legyek megenni.) Hát igen, ha nem is, mint kacsa a nokedlit, de a nép
is könnyebben lenyeli a dolgokat, ha legalább a nevük szép. (Lásd még: orosz
„védelmi” minisztérium.) Biztos van erre egy külön munkacsoport a PM-ben. (Illetve a
könyvben is, hogy sokat számít, hogy mit minek nevezünk.)
Apropó, állampapírba átnyomás, nem
elhanyagolható következménye annak, hogy az állam elszívja a forintforrásokat
a gazdaságtól, hogy drágább lesz a vállalatok finanszírozása, (ezt nevezik
kiszorítási hatásnak), valamint a devizaadósság felé tereli őket – ami meg nagyobb
kockázatot jelent. Mindkettő az árakat emeli még tovább – ha lesz még, aki meg
tudja fizetni őket.
És ha már az EU-nál és Magyarországnál tartunk,
közeleg a magyar elnökség, ami, szóval, megint csak, vicces – kb., mint amikor Szaúd-Arábia lett az emberi jogi felelős az ENSZ-ben, vagy
hogy majd most Abu Dhabi olajvállalatának vezetője dirigálja a
klímatárgyalások következő (amúgy is semmire sem jó) körét – magyarul:
kecskére káposztát. Feloszlatjuk?
Nem, egyébként, Viktor meg mindenki, akinek a
zsebét most megmetszette az infláció meg a gyenge forint, ha eddig nem látták,
most megtapasztalhatják, hogy a pénzük, az nagyon kell. (No meg ne
feledjük, másoknak, többek között Kínának is, addig vagyunk érdekesek,
ameddig tagok vagyunk.)
Politika
● Svédek
Nekem vannak svéd ismerőseim, és amit, úgymond
„Magyarország” művel velük, hogy nem engedjük be őket a NATO-ba – ég a bőr a
képemen miatta. Mondtam is nekik, hogy én nem ezekre szavaztam. Mondták,
tudják. Remélem, úgy van.
(A finneket időközben beengedtük – de ott
is megvártuk, amíg Sannát leszavazzák. Bár nem tudom, még az is lehet,
hogy ez nem volt szándékos. Mellesleg ilyen fiatalon nem is volt még
miniszterelnöknek való – és akkor tegyük mellé a másik végletet Bident
is, aki talán nem csak számomra hihetetlen módon, még egy ciklusra be akar nevezni
– úgy, hogy már a kettővel ezelőttihez is öreg lett volna. Kik valók tehát
ilyen posztokra? A középkorúak, akik már tapasztaltak, és még erősek, testben
és lélekben.)
Visszatérve, mennyiben Magyarországról van
itt szó? Nem annyira: egyrészt, nyilván, nem az ország döntötte el
ezt sem; illetve, amikor azt mondja Orbán, hogy a svédek „tiszteletlenek”
voltak Magyarországgal, a magyarokkal szemben, az sem igaz: merthogy legfeljebb
ővele és a cimborákkal szemben voltak azok. Ezt a taktikát egyébként, ahogy
összemossa saját magát az országgal, számos alkalommal láthattuk már. Meg
amikor azt mondja, hogy Magyarország így meg így gondolja. Hát nem, te gondolod
úgy.
Másrészt meg ott
vannak Orbán mögött a törökök, pontosabban illiberális lelki társa, Erdogan,
akik sokkal fontosabbak a NATO-nak, és akik szintén nincsenek odáig a liberális
demokráciákért. És inkább fordítva van ez: Erdogannak kell valaki, akire
rámutathat, hogy nincs egyedül. Mint ahogy pl. az USA újabb háborúi alkalmával
is megfigyelhettük, hogy mindig kellett valaki, leginkább az angolok, hogy úgy
mondhassák, hogy az USA „és szövetségesei” támadták meg Afganisztánt, Irakot,
stb…
Meg ez, hogy „tiszteletet” követelünk –
merthogy azt nem lehet. Maximum azt lehet, hogy csináljanak úgy, mintha
tisztelnének – és lehet, hogy Orbánnak az is elég – viszont, hogy belül minden
eddiginél tiszteletlenebbek velünk az egészen bizonyos. És nem csak a svédek. Helyezkedjünk
csak bele például a finnek nézőpontjába, akiket nagy kegyesen méltóztattunk beengedni,
hogy vajon most akkor az irántunk érzett tisztelet hatja-e át a mindennapjaikat
– vagy inkább az, hogy végre leszálltak róluk kedves rokonaink, ezek a kisstílű
banditák. De a többi NATO tagnak is nehezen felejthető kellemetlenségeket
okozunk már megint. És ennek már pénzben kifejezhető következményei vannak –
ezúttal már tényleg mindannyiunkra nézve.
Ja meg a vicc, hogy „a kormány az támogatja a csatlakozást – a frakciónak azonban kétségei
vannak”. Pont, mintha bárkinek is számítana a véleménye Orbánon kívül. (A
másik, amit elképzelek, ahogy Novák Katalin saját maga kitalálja és eldönti,
hogy kegyelmet ad Budaházynak. A pápalátogatás alkalmából. Abból.)
Mit nyerünk ezzel?
Az ország SZVSZ semmit, még egy ok, amiért bukjuk az EU-s pénzeket. Orbánnak,
neki beírnak egy-két jó pontot az illiberális barátai, és amíg Erdogan meg nem
gondolja, szorongathatja még egy kicsit ezt az ütőkártyát az EU-val folytatott
pókerpartiban. Meg a kemény magos hívei, illetve ő maga élvezkedhet egy keveset,
hogy most jól megmutatták a világ libsijeinek, hogy ki az úr.
Egy dolog hiányzik a NATO-ból meg az EU-ból továbbra is: az, hogy ki lehessen zárni a renitenseket. Ez eddig fel se
tűnt, mert nem volt jellemző az ilyen fokú kerékkötés.
● A
tanárok és az oktatás hejzete
Volt balhé megint rendesen, fönt a Várban is,
biztos láttátok. Az egyik kerítésbontás másnapján én is felmentem körülnézni,
de szinte semmi nem látszott már belőle, csak a kerítés volt egy kissé
viseltes. (Talán emlékeztek még, mit mondott Gyurcsány: azt, hogy lehet
tüntetni. Majd megunják és hazamennek. Erre mostani ellenzékre nézve talán
nincs is jellemzőbb, mint, hogy tüntetnek, tüntetgetnek – aztán megunják és
hazamennek.)
Annak a szánalmasságát, hogy az EU-nak kellene
kifizetni a tanárokat, már kifejtettem. Még néhány megjegyzés:
○ Az oktatás színvonalának leépülése
Mostanra a felvételiken nincs központi minimum pontszám és emelt szintű
érettségi elvárás, és a diplománál is, nem túl meglepő módon, átment
ideiglenesből permanensbe az, hogy nem szükséges a nyelvvizsga. Igen, az igaz, hogy nem minden
szakmához szükséges, mondjuk az, hogy az illető tudjon angolul – az azonban,
hogy valakinek diplomája van, az általános szellemi színvonalát is jelezte az
embernek. (Sőt, leginkább azt. Hozzáteszem, a nemzetiesedés kurzusába is jól
illik, hogy tulajdonképpen minek ide idegen nyelvek. Apropó, feltűnt még
valakinek, hogy már a sporthírek is nemzeti sporthíradó legújabban?)
Jó, nyilván, ez a könnyebbik módja annak,
hogy a diplomások mehessenek dolgozni, legyen ember, akikkel működtethető a
rendszer. Meg a friss diplomások boldoggá tételének is, meg a diplomások aránya
növelésének is. (De ha csak ennyiről van szó, akkor én tudok egy nagyon
egyszerű módot rá, hogy hogyan legyünk egy másodperc alatt a 10 millió diplomás
országa.) A másik, amivel érvelni szoktak, hogy az egyetemek saját hatáskörben
előírhatnak feltételeket – kérdés azonban, hogy fognak-e – hiszen nekik is kell
a diák.
Másfelől én csak kívülről nézem, a barátok,
rokonok gyerekeinél, hogy hogy dől össze a közoktatás az alsóbb szinteken,
hogyan cserélődnek évente akár többször is a tanárok, még Pesten is – és mi
lehet akkor vidéken. Hogy ebben a felfordulásban mennyire nem foglalkoznak a
gyerekekkel – hogy is lehetne? És amikor azt mondják, hogy „nincs tanár, nincs
jövő”, az mindenekelőtt az alsóbb szintek miatt igaz: az ugyanis nemcsak a
felsőbb szinteket alapozza meg, hanem a széleskörű munkaerő minőségét is. Ne
feledjük továbbá: megtartani valamit, ami van, sokkal egyszerűbb volna, mint
később újra felépíteni.
○ Hogy a tanárok majd bojkottálják
az érettségit
Merthogy az nem kötelező nekik. Gondoltam, ha
csak ennyi a probléma, majd az lesz. Ahogy az orvosi kamara is sürgősen kapott
egy új törvényt, amikor a régi alapján megpróbáltak keresztbetenni a kormánynak.
(Kedvencem volt egyébként, amikor a kormány azt
mondta: „Az orvosi kamara visszaélt a hatalmával és hamis információkat
terjesztett.” Hát igen… szerencse, hogy Orbán ezt a kettőt sosem tenné.)
○ A gyerekek megvédése
Két dolgot ehhez a kormányoldali mantrához: az
egyik, ahogy arcon fújták a gyerekeket könnygázzal az egyik kerítésbontáskor. A
másik, hogy ami az oktatással történik most, az mi, ha nem a gyerekek, egy
egész generáció jövőjének az aláaknázása?
○ A kormányzati beruházások tipikus
vonásai
Korrupció: Ezt nem
is részletezném, hiszen jól tudjuk, miből van Lölő és a hasonlók vagyona.
Látványosság: Hogy
rá lehessen mutatni, mit kapatatok tőlünk: Stadiont. Épületeket. Betont. Tárgyakat.
A tanárok bérére azért sincs pénz, mert nem simul bele ebbe a sémába.
Van ugyanis két igen lényeges dolog, ami sajnos
nem elég látványos, ezért hanyagolják: 1) A karbantartás,
főleg az olyasmié, ami nincs szem előtt, mint az infrastruktúra, pl. a rezsicsökkentett
vízvezeték hálózat – és 2) A humán tőke, főleg amikor az majd csak
hosszú évek múltán kezdene gyümölcsözni. (Ráadásul, neadjisten, még gondolkozni
is elkezdenének az emberek: hát mi jó van abban? Mármint a rezsimnek?)
Jó volna már egy kis rezsimcsökkentés…
●
Korrupció
Mint tudjátok, folyamatban van az elhíresült Völlner-Schadl
ügy tárgyalása, hogy pénzért árulták a végrehajtói kinevezéseket. Erről, amik
felötlöttek bennem:
○ Ahogy sorra, hétről-hétre kerültek
elő újabb felvételek
Amitől az a benyomása az embernek, hogy ezek
álló nap mást se csináltak, csak korruptkodtak.
○ Más érintettek
Ahogy Varga Judit, és az előző igazságügy miniszter
neve is előkerült már az ügyben, és az is nagy rejtély, hogy ki lehet Tóni, Barbara és Ádám.
Amit még ennek az ügynek a kapcsán is
megfigyelhetünk, hogy ez itt két, legfeljebb közepesnek mondható hal, és hogy
az igazán nagyoknak annak ellenére nem lesz bajuk, hogy mindenki tudja a
lényeget, nagyon még csak titkot sem csinálnak belőle.
Utóbb az is kiderült már, hogy a
jóminiszterasszony hogy ússza meg, nem is csak ezt az ügyet, hanem a Pegasust
is: kiejtőernyőzik Brüsszelbe. (Ami egyébként bevett módja az odahaza
nemkívánatossá vált figurák, mégis jól fizető elhelyezésének. Nemcsak
Brüsszelbe, hanem mondjuk nagykövetnek is el szoktak küldeni ilyeneket.)
Még azt volna jó tudni, mi folyik ilyenkor a
színfalak mögött, mivel győzik meg Palit és Gyurit, hogy ne feszegessék, amit
nem kéne…
○ Korrupció kb. mindenütt, ahol
kicsit megkapargatják
És nem csak a kormány közelében: például az Eötvös gimnáziumban, ahova pénzért lehetett bekerülni; a
műszaki vizsgáknál, ahol nemcsak csaltak, hanem még nyilván is
tartották a fekete pénzeket; no és az is köztudomású, hogy a határőrök nemcsak a fizetésükből élnek jól, ősidőkre
visszamenőleg.
Szóval, hogy nyílt titok, hogy mi folyik kb.
mindenütt, hogy hogy megy be a forgóajtón, és jön ki onnan, mindenki, a maga
szintjén. Természetesen nemcsak a magyarok, de nekünk ez az egyik nemzetközileg
elismert nemzeti sajátosságunk. Lásd majd a könyvben a „piszkos világról”
írtakat.
Lásd még ezt a csalásokról, még a tudományos életben is,
meg ezt is. (Angol)
○ Amit még nem sikerült teljesen
zsebre vágniuk
A NER-nek meg a Fidesznek. Először is, az
igazságszolgáltatás. Felülről benyomultak már (Polt Péter, Varga Zs. András, illetve
a korábban tervezett közigazgatási bíróságok) – de maga a bírói kar,
mintha ellenállna. Hogy ez most mennyire a haza becsülete iránti
elkötelezettségükből, és mennyire a saját függetlenségük megőrzésének vágyából
fakad, az mindegy is. Ezzel együtt nagy vonalakban nekik is azoknak a
törvényeknek kell érvényt szerezniük, amelyet a NER ír. Valamennyi
mozgásterük azonban mindig van, és nem mindegy a hozzáállásuk.
A másik, akiket még egyelőre lehet méltatni, az
a rendőrség. (Bár most épp ők fújták le a diákokat könnygázzal, illetve korlátozottabb körű korrupciós ügyek is vannak – de
rendszerszintű korrupciót nem érződik.) Ebbe egyébként annyira nem látok bele, de
amiket hallok, nem is éppen felhőtlen a viszony a kormány és a rendőrség
között. Meg még, hogy ott van a másik erőszakszervezet, a katonaság, akik már
közelebb állnak Orbán szívéhez – egyben a rendőrséggel kijátszhatók egymás
ellen.
Amennyire én így kívülről tudhatom, legalábbis.
○ Nyilvántartások
Sok adat, ami a sajtóban botrányként jelenik
meg, nyilvános, hivatalos forrásokból származik. (Cégjegyzék,
ingatlan-nyilvántartás, stb…) Tehát, hogy az ilyesmi még bizonyos fokig szintén
működik idehaza, és hogy ezek szerint olyasmik is beléjük kerülnek, nyilván nem
örömükben, amik kényelmetlenek lehetnek a korruptkodókra nézve. Ezen némileg szintén
csodálkozom – ugyanakkor óhatatlanul felötlik az emberben, hogy vajon mennyi
minden mehet úgy a háttérben, hogy arról nincs nyilvános infó. (Vagy, mert
titkosították, vagy, mert le se írták.)
○ Annak az értéke, ha az ember ért
valamihez
Tud valami értékeset, eladhatót produkálni,
olyasmit, amire szükségük van az embereknek – azokkal szemben, akiknek csak a nevük,
a kapcsolataik, az ügyeskedés meg a korrupció termelik a pénzt. Egyfelől, filozófiai
síkon, mivel az ember értékét az adja, hogy boldogságot hoz ebbe a világba
– másfelől praktikus okokból, hogy ha egyszer kiesik a pikszisből, akkor
is lesz miből megélnie. No meg hát örömet is ad az embernek, már a tudás maga
is, meg ha használja, az alkotás.
Mindez persze nem feltétlen nyújt tökéletes vigaszt
a kizsákmányoltaknak, akik most csak nézzük a slepp gazdagodását.
(Megjegyzem, utóbbiak számára is jóval kevésbé
élvezhető lehet már ez így, ahogy most van, a befagyott EU-s pénzcsappal, az
inflációtól sújtott néppel, a lázongó tanárokkal meg a többivel. Bezzeg a régi
szép időkben, amikor még dőlt a lé, nekik pedig más dolguk sem volt csak
kifundálni, hogy hogyan nyúlják le azt, és hogy aznap épp hogy csesszenek ki az
ellenzékkel. Főleg Viktornak és a politikai frontvonalban lévő stábtagoknak,
hogy mi a jó ebben egyáltalán… Halljátok? Mondjatok le. Persze ilyen előzmények
után már az sem igazán alternatíva, mert a végén még elszámoltatnák őket.)
Illetve, hogy miért érdemli meg a slepp ezt a
kifejezést: azért mert nem a tehetségéből gazdagszik, nem abból, hogy
értene valamihez, hanem abból, hogy elfoglalta az államot: magyarán, a közpénzt
rabolja. Tegyük hozzá, hogy Orbánnak igenis van bizonyos politikai tehetsége, ő
szervezte meg, tartja kézben és vitte sikerre ezt az egészet. A sleppnek
magának viszont még az se kell: elég rácsimpaszkodnia Orbánra. Így lesznek a
sok kis Lölőből az ország (leg)gaz(dagabb)emberei. Ami Orbánt magát illeti, meg
azt vegyük észre, hogy nyilván nem az a bérből és fizetésből élő nép fia, mint
akinek beállítja magát – de alapvetően nem a pénzért csinálja. (Hogy akkor
miért, azt megpróbálhatjuk majd kitalálni, gondoltam írni róla, a személyéről
is majd egyet hamarosan.)
● Megye,
melye, megye!
Háromszor is megye! Azt pedig, hogy wármegye,
csakis duplawéwel vagyok hajlandó még kimondani is, pedig azt nem egyszerű ám.
Ahogy a sajtó baller fele némileg zavarban van,
hogy akkor most mit is mondjon – a jobber meg hangsúlyozottan VÁRmegyézik. Komolyan,
röhej. Ha egyszer hatalomra kerülök, ez lesz az első, amit vissza fogok
csinálni – de annyira, hogy a várótermet is óteremnek fogjuk hívni. (Valamint a
Budai.)
(Jó, még ha valaminek az a kötelező érvényű
nagybetűs tulajdonneve, én meg hivatalos minőségben járok el – de amikor amúgy
is érti mindenki?)
Azon kívül a kéket pirosnak, az apát pedig
anyának fogjuk hívni. Miért? Pont azért, amiért most is kitört ez az egész,
mert valakinek ott fent már tényleg nincs más problémája, mint jól megnyelvészkedni
egy egész ország lelkivilágát. (És ez csak egy kisebbfajta idióta a sok közül,
akik ezt a világot irányítják.)
(Mondjuk nálam ez duplán betalált, mert nem
egyszerűen wármegye lettünk, hanem Csongrád-Csanád Wármegye Pántlikás
Yóreggelt Rypityom! Megjegyzem, a Csanádtól nem borzongtam ennyire, de az
is felesleges volt, mert már elmúlt. Most aztán megint cserélhették le az
összes táblát, immár másodszor.)
Amit még érdeklődéssel fogok figyelni, hogy a
közbeszédbe átmegy-e a vármegy-e. Hogy a főispán kocsisa, amikor
útbaigazítást kér, fogja-é úgy kérdezni, hogy hé, te, jobbágyfajzat, Cs-Cs
Wármegye, az merre vagyon? Illetve, hogy a mostani hitű fideszes, az vajon
otthon is úgy mondja az asszonynak, hogy „Hé figyelj drágám, megvetted már a
vármegyei bérletet? Értöd, Manci, a *VÁR*megyeit!”
Na és akkor hadd tegyek én is egy, az ellenkező
irányból fölháborító javaslatot: nem lehetne majd esetleg az ly-tól
elbúcsúzni most már? (Ami mellesleg a tanárhiányon is enyhítene, mert
rögtön 10%-kal kevesebb magyartanárra lenne szükség.) Persze értem én, hogy ez hagyomány,
és hogy minden hagyomány, az értelmetlen is, a nemzeti összetartást erősíti.
Ezzel együtt, nem lehetne inkább az értelmes és élvezhető közös kincseinkre
koncentrálni, például a zenénkre? Mert szerencsére az ilyenből is van elég.
Megmondom, hogy nézzük ezt: úgy, hogy őseink ezt
elrontották, mi pedig egy hibát avattunk szentté. Vagy legfeljebb úgy,
hogy ha volt is valami különbség eredetileg, az elsorvadt, valószínűleg azért,
mert így praktikusabb – mi pedig egy csökevényt tartunk életben, erővel.
(Mondjuk mi még olcsón megúsztuk a kínaiakhoz képest… Illetve vegyük észre, az
egész világ tele van nonszensszel, az arany értékétől a celebek hírnevéig.) Jó,
a szemnek szokatlan volna egy darabig. Aki viszont már egy jukon keresztül
látnák meg majd a napvilágot, azok észre se vennék, csak könnyebb volna nekik –
az idősebbek meg majd megszoknák. (Vagy nem, de velem lehet tárgyalni, egy
darabig lehetne mind a kettő „hejes”.) Mert sok minden megszokás kérdése, ugye,
ez is.
Igen, igen, így van, valószínűleg a wármegyézés
is, ami azt illeti. Időnként már magamon is azt veszem észre, hogy nem
háborodok fel tőle annyira, amennyire szeretnék. Megmondom, hogy hol a
különbség: ott, hogy a szent wármegyézés egy politikai indíttatású
bonyolítása a dolgoknak – ellentétben az ly eltörlésével, ami egy praktikus
indíttatású egyszerűsítése. A haza sorsa nem ezeken múlik – hanem olyan
apróságokon, mint például az éppen dugába dőlő közoktatás.
Egyébként meg előre menjünk, ne hátra, nem igaz?
●
Pápalátogatás
Amely számomra végül is szimpatikusabbnak
bizonyult, mint amilyennek előtte kinézett. Előtte fanyalogtam neki, hogy
lám, idejön, és ezzel megtámogatja ezt az arrogáns rezsimet. Ez mondjuk, meg is
történt, meg is fürösztötték magukat nagyjaink a szentatya fényében
egytől-egyig.
Ezen kívül azonban mindent szépen, profin és
türelmesen intézett Ferenc. Igyekezett hidakat építeni, (pontifex),
amennyire tőle telt, itt, ebben a nem éppen a világ közepe országban is:
belpolitikailag azzal, hogy találkozott Karácsonnyal; vallásilag és
nemzetközileg azzal, hogy lekezelt egy ortodox főpappal; és még társadalmilag
is, azzal, hogy azon kívül, hogy a csúcson levőknek megengedte, hogy
hozzádörgölőzzenek, ő maga elment az elesettek közé is. (Jó, ez azért hozzá
tartozik az imidzséhez.)
Közben mindenkihez volt egy jó szava: a
gyerekek álmodjanak nagyokat, a fiatalok vigyázzanak a modern kor veszélyeivel,
no és a szeretet, megértés, befogadás és türelem. Nyilván ezek panelek, amiket
mindenütt el lehet mondani, de annyi baj legyen. Már az, amilyen szívósan
végigvitte ezt az egészet, 86 évesen, tolószékben – amikor, komolyan mondom
nekem strapás lett volna. Meg a kis fehér kocsija… (Vö. ezt az orosz pátriárka luxusautójával.)
Ami meg az elittel történő parolázást illeti,
ezeket meg a politikát egy ilyen poszton nem lehet elkerülni, egy jó pápa is
kénytelen elszenvedni ennek a sok lelkiismeretlen köpönyegforgató hataloméhes
pénzsóvárnak a legyeskedését. A pápaság ugyanis politikai pozíció is,
egyszersmind tekintettel kell lennie az általa képviselt szervezet, az egyház
érdekeire is – illetve a nép érdekeire, amelynek az előmozdításához hatással
kell tudni lenni az uralkodó osztályra valahogy – amihez nem árt legalábbis
beszélő viszonyban lennie velük: meg kell tehát alkudnia, sajnos, a
legetikusabb ember fiának is. Az nem mindegy, hogy mennyire, és ebben van a
művészet, megtalálni az egyensúlyt megalkuvás és etikusság között.
● Egyebek
○ A kordonbontó ellenzék
1) Minden ellenzéki párt feloszlatása; 2) Egy
új párt; 3) Egy új, épkézláb vezető: enélkül érdemi
változás elképzelhetetlen ebben az országban. Ezt már többször elmondtam, de
modern Ciceróként kénytelen vagyok mindig ismételni. Azért is, mert az ellenzék
szétszedeget két-háromszor egy kerítést – de mintha teljesen lemondott volna
bármi érdemlegesről. (Kivéve talán a papás-mamást játszó Gyurcsányt és kedves
nejét – de ők is csak álmodoznak.)
Tisztelet azért Hadházynak, és még egy-két Donkihóte
mohikánnak – viszont lásd legújabban Erdogan győzelmét, és az ottani
szedett-vedett ellenzéket. Pedig ott volt csak igazán infláció, de még
földrengés is. (Na nem politikai.)
○ Mozgások a jobbos és balos
sajtóban
Feltűnt, hogy egyfelől pl. a 444-től és a
Telextől több jelentősebb név is odébbállt – ugyanakkor, amikor a jobbos
médiakomplexumot is eléggé megnyesegették: 888, Pesti TV, Karc FM meg Erdélyben
is valami. (Az nem biztos, hogy a két oldal között van összefüggés.) Azon
csodálkozok némileg, hogy a Fidesz ezt a kezében tartott adu ászt, a médiát,
így megnyirbálja. (Talán mert ettől az ellenzéktől nincs félnivalója.)
○ Budapest kivéreztetése
Biztos hallottátok, hogy Karácsony már az idén
sem akarja befizetni a szolidaritási adót – mire fel, jövőre még emelnének is
rajta a költségvetés szerint. Szóval, hogy az ellenzék nyerhet önkormányzatokat,
legalábbis a nagyvárosokban – de ameddig a törvények Orbán kezében vannak,
addig úgy tehet keresztbe nekik, ahogy csak akar. Meg a szavazóiknak. Én arra
leszek most kíváncsi, hogy Márkit megválasztják-e még legközelebb. (Lázár már
megmondta, mit várhat a kormánytól Vásárhely, ha igen: semmit.)
○ CPAC Budapest & a göndöri
gender-bender
Nem Gondorban, hanem itt, Budapesten, ez a
kiszervezett amcsi konzervatív találkozó – amelyen, természetesen, megint
előkerült a gender. De miért olyan népszerű ez a téma?
Ami egyébként olyan könnyen elintézhető volna
azzal, hogy az embert egy tökéletlen folyamat, az evolúció terméke – amelynek
így a termékei sem sarkosak, átmenetek vannak: nőies férfiak és férfias nők,
meg olyanok is, akik nem kizárólag a jóisten által arra rendelt jukba kívánják
beledugni. Tökéletlen továbbá az egyedfejlődésünk is, hogy milyen hormonoknak
vagyunk kitéve. Kész. Annyi még, hogy közben ne ártsunk másnak, beleértve azt
is, hogy ne provokáljunk másokat szükségtelenül.
Ennek ellenére ország-világ ezen pörög. Miért? Mert az emberek nagy részének az érdeklődése enyhe túlzással az
evés meg a dugás szintjéig terjed, de még abba sem képesek egy kicsit mélyebben
belegondolni – és a woke-ok se abba, hogy nem érdemes fokozni. (Jó, nem csak a
saját hibájukból.) A politika meg kihasználja ezt.
Az EV-ben egyébként a nemiségről is elolvasható, amit tudni
érdemes.
○ Átmenetileg örökre
Nem véletlenül szkeptikus a közönség, amikor
valamiről megígérik, hogy csak átmeneti lesz. Mostanában is több eset megesett,
amikor kisvártatva kiderült, hogy tulajdonképpen soha nem kell már kinyitni a
postát, vagy letenni a nyelvvizsgát. (Meg a különadók.)
○ Cannes-i magyar díjazott
Lett most egy díjazott rövidfilmünk, amiről két dolog: az
egyik, hogy a zsűri elnöke is magyar volt, a film pedig francia pénzből készült
– hm. A másik meg, hogy milyenek már egyesek, hogy rögtön ez jut az eszükbe…
Lásd a könyvben
a díjakról írtakat.
○ Illibri
Avagy, ahogy a NER rátette a kezét a
könyvpiacnak erre a jelentős szereplőjére. Erről
a legutóbbi Aktuál videónkban beszélgettünk. (13:40-től.)
Engem szerencsére nem érint a dolog, hiszen eleddig
sem a Libri, sem az Illibri nem ostromlott még. (Amiben az a jó, hogy indiként
nyugodtan lehet a számon, ami a szívemen – és ezért is gyertek velem, itt a
neten, tökingyen, kiadó sem kell hozzá.)
○ A hegymászó halála
Suhajda Szilárdé, aki csak az idén legalább a
második hegymászó volt, akiből hír lett. (És ezek csak a magyarok.) Természetesen, mint minden jó
szándékú, ártatlan emberért, őérte is kár. Amit túlzásnak tartok, hogy országos
gyász legyen abból, hogy valaki önként ment majdhogynem a biztos halálba. (Oxigén nélkül állítólag rendkívül veszélyes. Egyedül meg
még veszélyesebb.)
Kár érte, az biztos. Tanuljunk az esetből.
Főleg a még életben lévők. (És nemcsak a hegymászók: a másik feltűnően
veszélyeztetett csoport a motorosok, akikből szintén van minden héten egy-két
halott.)
Még a serpákról, hogy itt fesztivál van, ha
egy-egy magyar nagy nehezen feljut, addig serpa van olyan, aki már 28-szor teljesítette ezt. Ezzel
együtt ők sem mind ilyen szerencsések, lásd ebben a cikkben, hogy toronymagasan nepáliak haltak meg a
legtöbben az Everesten.
○ Karikó Katalin konundrum
A múltkori üzenetben volt pár mondat vele,
illetve a díjakkal, elismeréssel történő elhalmozás általános jelenségével
kapcsolatban, melyeket a jelek szerint félre lehetett érteni. Ezért utólag
rendesen kifejtettem, hogy mire gondolok, módosítottam az eredeti üzenetet. Ott el lehet olvasni.
●
Hazai kedvenceim
○ Azonnali jelentése minden egyes
eladott szendvicsnek
Hogy ez vajon egyáltalán elméletben mire jó, azt úgy
gondolom, nem csak én nem értem. És ahogy nézem, ez a briliáns ötlet még csak
nem is Brüsszelből jött… (Azóta részben már győzött a józan ész. De akkor sem
értem, hogy egy ilyen nyilvánvaló ökörség, hogy juthat el a törvényi szintig.
Esetleg, hogy valakinek a valakije volt a megfelelő informatikát áruló cég
tulaja?)
○ Ukrán gabona: Ez veszélyes!
Nemcsak a gazdákra, hanem arra is, aki megeszi, állítólag. Nem
tudom egyébként, még ha ennek valóban fennáll is a lehetősége, nem lehetne azt,
mondjuk, bevizsgálással ellenőrizni? Más esetekben is jellemző egyébként a
nemkívánatos elemek piszkosnak, az egészségre ártalmasnak történő bemutatása.
(Pl. bevándorlók – illetve a közkedvelt nyelvi fordulat, hogy mocskos…
ez meg az.)
(Apropó, volt most egy reklám is nemrég, hogy
aszongya: „Globus: mocskosul finom”. Hogy ezt ki hagyta jóvá…)
○ Országváltó sportolók
A Liukon meg a Fradi erősen pigmentált játékosain már
élcelődtem a múltkor. (Természetesen nem a bőrszínnel van bajom, csak
vicces, hogy ilyen nemzetköziek az elvileg nemzeti csapatok.) Azóta azonban
megpattant még néhány nemzeti büszkeség, például Rapport a sakkozó, Németh Zsanett birkózó, vagy a sportlövő Sidi Péter.
Na, csak hogy hátha ezek segítenek egy kicsit realistábban látni, hogy miről szól a sport
valójában, és a helyén kezelni azt.
Illetve abba gondoljunk bele, lévén ez a sok
légiós: előfordulhatna, hogy pont ugyanazok az emberek játszanak egymás ellen,
épp csak mindenki a másik csapatban lenne, ha történetesen ott többet kínáltak
volna nekik. És hogy akkor kinek vagy minek is drukkolunk tulajdonképpen?
Mert ezek szerint nem a játékosoknak – hanem egy címkének, amit rájuk ragasztottunk…
○ Köpönyegváltó politikusok
Ez itt most lehet, hogy nem a legízlésesebb
bekezdése lesz a mai levélnek, hiszen jól tudjuk, halottakról jót vagy semmit,
de akkor is, hogy mondjam… ironikus. Az Infórádióban szól a hír, hogy elhunyt
egy politikus, aki az SZDSZ-ben kezdte, aztán a Fideszben fejezte be – a
képviselők pedig most „fejet hajtottak az életútja előtt”. Szóval…
majdnem mintha a komcsiként induló, libsiként folytatódó, végül (?) aztán váratlan
fordulattal a nemzethy oldalhoz megtérő Orbán „aszívemmélyénmindigisnemzethyvoltam”
Viktor igazán elvhű és kicsit sem a hatalomvágy által hajtott életútja előtt rónánk
le a kegyeletünket. Alavjú.
Bár, ami a most eltávozott Tellér Gyulát, Orbán
volt tanácsadóját illeti, lehet, hogy ő kevésbé érdemli meg ezt, és biztos
csinált még jókat, szegény. Azonkívül, rendben, azt sem lehet kizárni, hogy egy
ember tényleg, elveiben is megváltozzon.
○ Eurostat: „Románia utolérte Magyarországot.” A magyar kormány csattanós
válasza: „Nem érte utol.”
Azt hiszem, ami a fogyasztást illeti. A másik
ebben a műfajban Gulyás kijelentése volt az árstopok kivezetése kapcsán,
miszerint: „az árstop hatékony eszköz volt az infláció ellen”.
Kommentelés itt.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok,
továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/index.shtml#PT116_belfold
Folyamatosan ajánlott Facebook-csoportunkat
illetően pedig most úgy gondoltam, mutatok pár konkrét posztot, hogy lássátok,
mennyi jó és értelmes dolog vár ott rátok. A Titanic és egy modern óceánjáró látványos találkozása.
(Ez, és a többi facebook-os link elvileg akkor is megnyílik, ha nem vagytok
regisztrálva. Mobilon esetleg nem, ott ha átállítjátok a böngészőt desktop
site-ra, asztali webhelyre, az segíthet – vagy nézzétek PC-n.)
A
NEMZETKÖZI HÁTTÉRHATALOM ÉS A NEMZETI ÉRDEKKOMPLEXUM
A két egymással vetélkedő érdekcsoport, akik
lefölözik az egyszerű emberek munkáját.
(A YouTube-on is hallgatható.)
Egyik oldalról az
összeesküvés-elméletek közkedvelt motívuma a „nemzetközi háttérhatalom”,
hogy a világot egy titokzatos nemzetközi társaság irányítja, ők szabadították
el a Covidot, akik csipet ültetnek az emberekbe, az UFO-kal szövetkező
pedofilok, akik földalatti háborúkat vívnak – meg amit csak el tudtok képzelni,
a mérsékeltebb változatoktól a totális agymenésekig. Ezeket magam is megmosolyogtam,
meg hát el is szörnyülködtem rajtuk, hogy hogy képesek emberek ilyesmiket
elhinni… Kevésbé fantasztikus, de szintén közismert változata ennek a
nemzetközi tőke, a multik és társaik világuralomra törése, a mindannyiunknak
ismerős sorosozás.
A másik oldalon ott
vannak a helyi jobboldali érdekcsoportok, és az általuk propagált
populizmus – aminek az egyik legjellemzőbb példájáért nem is kell messzire
mennünk: Orbán, a haverok és a NER.
Harmadiknak pedig „Brüsszel”,
ez a nemzetközi bürokratikus szervezet, amit sokan az első csoportba sorolnak.
Ezeken gondolkoztam el mostanában: hogy vajon tényleg
akkora sületlenség-e ez a háttérhatalom dolog? Hová rakjuk Brüsszelt? Miért tűnik
úgy sokaknak, hogy csak két szereplő van, nem három? Azt hiszem, magamnak is sikerült
közelebb kerülnöm az igazsághoz, és aki kíváncsi rá, azzal itt szeretném
megosztani, amit találtam.
Tehát, először is, a háttérhatalomnak ezt a
vadabbik formáját az UFO-kal, a Coviddal meg az összes többi agyrémmel, azt
felejtsük el természetesen. Ami viszont reális benne, hogy tényleg vannak
multik, tényleg van nemzetközi tőke, tényleg vannak olyanok, akik tudják,
hogyan kell pénzt csinálni a (nemzetközi) szabad piacból, globalizációból, a
tőke szabad áramlásából, az országok versenyéből a külföldi tőkéért, az olcsó
munkaerőből, a laza környezetvédelmi és egyéb szabályozásból – no meg az
offshore-ozásból, adóelkerülésből és egyéb féllegális üzelmekből. Valóban
vannak a globalizációnak, a piaci liberalizációnak nagy nyertesei,
haszonélvezői.
(Megjegyzem, tény, hogy a világ szegényebbik
felén sokak szinten a globalizációnak köszönhetően emelkedtek ki a nyomorból –
azonban ez egyrészt aprópénz a nagy nyertesek profitjához képest, másrészt meg
a gazdag országok lemorzsolódó középrétegei árnyalják a képet. Lásd a könyvben,
hogy kiknek
kedvez a globalizáció, illetve a szabad piac.)
Ez egy érdekcsoport, mármint a nagy nyertesek
érdekcsoportja: hálózatosan ismerik egymást, egy irányba mutatnak az érdekeik:
a minél nyitottabb, minél liberálisabb nemzetközi szabályozás irányába. Úgyhogy
ennyiből van alapja a háttérhatalomnak.
Ahogy minden féligazságnak, azért is nevezik
őket fél igazságnak – csakhogy aztán rárakódik ez a sok agyrém az
UFO-kal, meg minden. Miért rakódik rá? Azért, mert az, hogy tényleg van
bizonyos machináció a háttérben, hihetővé teszi, hogy akkor miért is ne lehetne
még több. Ráadásul olyan fantasztikus dolgok, amik csigázzák az emberek
fantáziáját – különösen, hogy a legtöbb embernek nem túl acélosak a fogalmai a
világ működéséről, a realitásról, a valóságról. (Amin mi segíthet majd? Igen, a
könyv.)
Következő körben aztán a sok rárakódott ökörség elfedi
az igazság magvát, elhitelteleníti azt, úgy ahogy van, könnyű lesz csak
legyinteni az egészre. Amikor összeesküvés elméletekkel van dolgunk, ne csak
arra vigyázzunk tehát, hogy ne dőljünk be nekik – hanem arra is, hogy ne öntsük
ki a fürdővízzel együtt az igazság magzatát is.
(Hozzáteszem, az is UFO kategória, hogy
létezne egy szűk csoport, ami mindent kézben tart és irányít a világban –
vagyis amit a legtöbb relatíve kevésbé fantaszta ért háttérhatalom alatt. Már
csak azért is, mert egy ilyet képtelenség volna titokban tartani.)
Jó, egyfelől tehát itt van ez a
nemzetköziesedésben érdekelt érdekcsoport. Velük szemben ott vannak azok, akik
a saját országukban szeretnének urak lenni, minálunk Orbán és a NER: ők tehát
egy másik érdekcsoport. (Pontosabban több, hiszen több ország, régió van.) Az ő
hatalmuknak, az ő érdekeik érvényesítésének nem jó az, ha kívülről jönnek
valakik, nem is akármennyi pénzzel – akik meg akarják mondani, hogy hogy
legyen, zsebre akarják tenni helyettük a kitermelhető hasznot. A két csoport
érdekei ütköznek egymással.
Na és akkor hol van ebben az egészben Brüsszel?
Az egy harmadik szereplő, egy professzionális alapon létrehozott szervezet –
ami nem úgy professzionális, hogy mennyire vérprofi, bőven volna mit pofozni
rajta is, hanem úgy, hogy szakmai alapon lett felépítve, eredendően nem egy
közös érdek köré szerveződnek – és ez a nagy különbség a két másik szereplővel
szemben. Ők, Brüsszel, lehetne az, aki féken tarthatja ezeket a külön
érdekeket, megvédhetné, úgymond, a nép érdekeit velük szemben.
Kérdezhetitek, hogy de hát a helyi urak
nem arra vannak, hogy ők védik a helyi emberek érdekét a nemzetközi
pénzvilágtól? Általában sajnos nem: ők ugyanúgy uralkodni akarnak,
ugyanúgy hatalmat és pénzt akarnak, ugyanúgy kihasználják a népet – csak nem
globálisan, hanem lokálisan.
De azt sem mondom, hogy Brüsszel maga a tökély. Nem: egyrészt régóta tudjuk, hogy minden bürokráciának
megvannak a saját érdekei, amelyeket hajlamos az általa szolgáltak érdekei elé
helyezni, valamint könnyen hatékonytalanná válhat. Másrészt tökéletlen,
megvesztegethető emberekből áll, akik visszaélhetnek a hatalmukkal, (lásd pl.
Katargate). Nem is beszélve, harmadrészt, az általam is gyakran
kárhoztatott, idealista-baller elrugaszkodásaikról a valóságtól.
Brüsszel tehát egy tökéletlen eszköz – viszont
az, hogy nem érdekalapon szerveződik, akkor is kivételes lehetőséget teremt
arra, hogy megfékezze azokat a csoportokat, amelyek igen. Ez az eszköz a
népet, bennünket tudna szolgálni – a negyedik szereplőt, ebben a
drámában – és jó volna ezt tudatosítani magunkban.
Ez azonban nem tetszik azoknak, akiknek
az érdekeiket meg szeretnénk fékezni, a köz javára. Nem tetszik először is helyi,
jobboldali érdekcsoportoknak: láttuk, látjuk kormányunk
folyamatos brüsszelezését. Figyeljük is meg két kedvenc taktikájukat:
● Brüsszel összemosása a nemzetközi
érdekcsoportokkal: Ezt innen, Magyarországról nézve
könnyű megtenni, ugyanis mindkettő külföldi, mindkettő nyugatra van – így
erősíti az orbáni retorika azt az egyébként is kényelmes elképzelést, hogy csak
két szereplő van.
● A magyar kormány összemosása a magyar
néppel: ahogy jönnek ezek a szólamok, hogy hungarofób
az EU-s küldöttség, hogy Brüsszel magyarellenes. Mert nem az. Ha az lenne,
akkor a korábbi kormányok alatt is olyan közutálatnak örvendtünk volna odakint,
mint ahogy most Orbánt és a haverokat utálják. Mert őket utálják, nem
bennünket, legalábbis az értelesebbek – és ha valaki bennünket is, akkor az
Orbán miatt van. Legyünk tudatában, hogy Orbánnak és a NER-nek a saját népükkel
szemben is megvannak az érdekeik, ahogy bontogatják a demokráciát, ahogy lassan
már minden az övék, nekünk pedig csak a morzsák jutnak. (Azok is egyre
drágábban.) Alapból ettől magunkat kellene tudni megvédenünk – arra volna a
demokrácia – de ha már mi, illetve a szerencsétlen hazai ellenzék nem képes
erre, örüljünk neki, hogy van még egy ellensúly, Brüsszel, aki nem a magyarok,
hanem a jelenlegi magyar rezsim ellen kardoskodik.
(Az is igaz egyébként, hogy a kettőt sajnos sem
mindig könnyű elválasztani egymástól, nehéz pl. egy országnak csak a
rezsimjét szankcionálni, úgy, hogy azt a nép ne érezze meg. Valamint, ami azt
illeti, olyan is van, hogy az embereket, egy népet saját magától is meg kell
megvédeni, mondjuk, amikor azt a népet a saját elitje manipulálja a saját,
mármint az elit érdekében, hogy tudja, kire szavazzon; illetve, hogy a nép
képes legyen kicsit távolabbra látni a közvetlen, azonnali jóléténél,
tekintettel lenni a jövőre, legalább a saját jövőjére.)
Rendben, de ez eddig csak az egyik oldal volt. Ott
van még a nemzetközi pénzvilág, aki szintén nem boldog attól, ha valaki az
útjába próbál állni. Neki mások az eszközei – és amennyire látom, igen, ott
vannak Brüsszelben, és lobbiznak a saját érdekükben, ami, tény és való, ugyanolyan
galádság, mint Orbán brüsszelezése. Még az is igaz, hogy Brüsszel és a
nemzetközi érdekcsoportok szemlélete is közelebb áll egymáshoz, hiszen
mindkettő nemzetközi. De, a kettő akkor sem ugyanaz: az egyik egy alapból érdekalapon
szerveződő, profitorientált társaság – a másik a polgárságnak egy szakmai
alapon létrehozott szervezete.
Nekünk az volna a feladatunk, először is,
hogy helyesen lássuk kik állnak itt egymással szemben. Ez nem csak a
mindenfelől érkező ködösítés miatt nehéz, hanem azért is, mert az emberek
egyszerűséget akarnak, és ami több mint kettő, az már sok, ami nem fekete és
fehér, az már bonyolult. És gyanús. Ugye milyen bonyolult ez is, amit itt elmondtam?
Ugye mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy a külföldi rossz, a magyar jó?
Ugye, hogy lehet, hogy én is csak azért kavarok, mert akarok valamit… Lefizettek.
Megtévesztetek. Emberek, nem kell, hogy mindent megértsétek. Abban volna jó
fejlődni, hogy nagyjából tudjátok, hogy mi merre, hogy nagyjából be tudjátok
lőni, hogy mi ködösítés és mi nem az, hogy ki az, aki a valóságot próbálja
magyarázni – a gyakran nem fekete és fehér valóságot.
A másik, hogy próbáljunk egy kicsit messzebbre
látni a létfenntartásnál, az itt és mostnál, a saját közvetlen érdekeinknél.
Valamint, hogy próbáljuk felismerni, hogy ki tesz
a nép érdekeiért és ki ellenük. Illetve, hogy tegyük meg, amit lehet azért is,
hogy megtisztítsuk a politikát – itthon, és igen, Brüsszelben is. Van
mitől.
Ami még a ködösítést illeti, az egyes
érdekcsoportok által használt ideológiákról röviden: a nemzeti
jobboldali – és a liberális baloldali ideológiáról. Összetartozás –
és szabadság: mindkettő jól hangzik. Mindkettőnek van valóságalapja is, abban
az értelemben, hogy jóra is képesek: sorsközösség, összetartás, szolidaritás – a
másik oldalon pedig például az elnyomottak felszabadítása, stb… Meg még
egyszerűek is – könnyű tehát őket eladni. Csakhogy a rájuk épülő rendszerek
urait is jól szolgálják ezek. Meg a belőlük gyártott a szólamok. Liberalizáció
– szabadság – „szabad” kereskedelem: a multik és a CEO-k máris dörzsölik a
kezüket. Nemzet, nemzeti lelkület, nemzeti egység – más sem kell a jobboldali
populistáknak. Ezeknek is jó volna, ha nem dőlnétek be olyan könnyen. (Bővebben lásd a
könyvben az ideológiákról írtakat.)
Jó rendben, kérdezhetitek, de ha ezek nem,
akkor micsoda? Mi vezérelje a társadalmat és az emberek gondolkozását? Hát
ez sajnos nem egy egyszerű kérdés, mert az imént elvetett kettőnek van
kiépített ideológiája, pénze és hatalmi rendszere – és ha ezen kívül szeretnénk
valamit, ahhoz valami újat kell megteremtenünk. Két dolog, amivel el lehet
indulni: 1) Brüsszel; 2) Ha megtanulunk tisztán látni – akár az Egyvilág
segítségével. Mint mondtam, tudom, hogy ezek is tökéletlenek mind a ketten, bőven
van mit javítani rajtuk, és nem remélhetünk gyors megoldást tőlük. Egy irányvonalat
kijelölnek azért, ami, hosszabb távon, esetleg, elvezethet egy jobb világhoz.
Kezdetnek az is valami, ha ezeket, amiket itt elmondtam, megfontoljátok, és észreveszitek,
amikor az urak csak etetnek benneteket.
* * *
Néhány kapcsolódó megfontolás még. Az egyik,
hogy ha az ember pénzt akar keresni, akkor azt nem nagyon tudja másképp
megtenni, mint hogy valamelyik érdekcsoportnak eladja magát. Vagy, ha
karriert akar csinálni: mert egy bizonyos szint fölé nemigen lehet anélkül
eljutni, hogy a politikába bele ne ártaná magát az ember, jóban kell lennie a
nevezett oldalak egyikével-másikával. (Ami azt illeti, akár mindkettővel: vannak
ugyanis ügyes emberek, akik menet közben is tudnak lovat váltani, időről-időre
át tudnak nyergelni a nyertes hátasra.) Igazán nagy pénz, nagy karrier nemigen
van ezen kívül. (Főleg, ha valaki, mondjuk úgy, nem kimondottan tehetséges –
bár a tehetségeseknek is könnyen keresztbe tudnak tenni a hatalom bitorlói.)
Így tehát ott, ahol a párthűség számít, igencsak
közepes emberek is magasra tudnak kerülni. A jó képességekkel bírók
nagy része meg eladja magát, így a tehetség is az urakat szolgálja. Az
pedig, hogy valaki eladta magát többek között azt is jelenti, hogy befogja a
száját. Ezért ritka az olyan, aki képes megérteni és elmagyarázni a
valóságot, és még kívül is maradt a rendszeren, hogy azt megtehesse. Úgy,
ahogyan azt itt láthattátok.
Megjegyzem, az sem igaz, hogy mindenki
ugyanolyan becstelen, aki megalkuszik az érdekcsoportokkal. Vannak, akik
csak, a tisztességes mértékig, kamatoztatni szeretnék a képességeiket és erre nincs
más lehetőségük. Meg persze a kisemberek, akik a szimpla kis megélhetésükért
szolgálják a rendszert. Ugyanakkor azonban ott vannak a törtetők is: a pénz és
a hatalom a pénzre és hatalomra éheseket vonzzák, így az effélék feldúsulnak a
közelükben. Egyszersmind elriasztják a becsületeseket, pont azokat, akikre
bízni kellene az országot és a világot.
Bár ilyenek is akadnak azért a politikában,
vannak, akiknek nem a saját zsebük tömése az első, akik tényleg a népet
szeretnének képviselni. A probléma az, hogy számukra nincs olyan erős mágnes a
hatalom közelében, mint a pénzéheseknek a pénz. (Valamint meglehetősen
szervezetlenek és gyakorlatiatlanok is tudnak lenni.)
A végére pedig, hiszen az úgysem érdekel senkit:
a jövő. A (jelenlegi) közérdek mellett a jövő a másik olyan dolog, amit
egy ilyen szakmai alapokon életre hívott szervezet képviselni tudna, a jelenben
érdekelt érdekcsoportokkal szemben – sőt, a szintén a jelenben érdekelt néppel szemben
is. Na, ez még az, ami nem növeli Brüsszel életben maradási esélyeit, mert itt aztán
teljes az egység: abban, hogy éljük fel a jövőt, most. Valakinek azonban jó
volna a jövővel is törődnie, különben nem lesz. Vegyük észre, hogy erőtlenül
ugyan, de még mindig az EU az, aki a leginkább próbálkozik a világon, például a
klímavédelemmel.
(És vannak más, széleskörű összefogást
igénylő problémák is, mondjuk a nemzetközi tőke megfékezése: ezeknél is
arra volna szükség, hogy valami összefogja a széthúzó nemzeteket. Az EU azonban
nem a világ, és még a saját háza táján is gyenge. Talán a példamutatás révén valamivel
többet ér az, amit meg tud tenni – de nem sokkal.)
(Végezetül ezt az angol nyelvű dokumentumfilmet tudom még
ajánlani idevágólag, az offshore pénzügyi világról, és az angol bankrendszer
meghatározó szerepéről benne.)
Kommentelés
itt.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok,
továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/index.shtml#PT116_erdekcsoportok
Az egykori Pannon-tenger
KÜLFÖLD
A háború
Bár a helyzet többé-kevésbé változatlan, azért összegyűlt
a fejemben pár említést igénylő gondolat.
● A megnyugvás területei
Megint meghalt pár ezer ember – de amúgy már
majdhogynem kezd unalmassá válni a dolog, nem igaz? Még jó, hogy időnként
felrobban egy gát, kitör egy félnapos lázadás, egyébként már nem is volna
érdemes reklámot rakni a hírek közé…
Szóval, ahogy mostanra beálltak a fentebb
említett megnyugvás területei, ahogy a világ megszokta a gondolatot, elmúlt a
pánik, olcsóbb a benzin meg a gáz, még a tőzsde is felpendült – ezek minden vigasztaló
következményeivel együtt. Beleértve azt is, hogy most már anélkül mennek a
tankok meg a vadászrepülők Ukrajnának, hogy a harmadik világháború vészjósló
árnyait vetnék ránk. Amikor tavaly ilyenkor még csak sisakokról volt szó…
Putyin azonban, ahogyan azt már többször leírtam,
nem mondhatja azt, hogy hát jó, belátom, vesztettem, hazamegyek, mégis rossz
ötlet volt megölni százezer embert a semmiért. Úgyhogy csinálja tovább, ha kell
haláláig – és csak az a kérdés, hogy elege lesz-e egyszer annyira a
lacafacázásból, hogy elsüsse az atomot.
Bár nem mindenki van azért teljesen megnyugodva.
A minap írta egy kommentelő, hogy „őt nem érdekli, lopjanak nyugodtan (mármint
Orbánék), csak béke legyen”. Nálunk a háború aktívan használt része a
propagandának, a háborúpárti ellenzékkel, immár plakátokon is – a nép egy része
eléggé meg is van fogva vele.
● Zelenszkíj
Akinek a stílusa sokaknak nem tetszik, illetve ahogy
körbejárja a Nyugatot, és mindenkitől fegyvereket meg támogatást követel.
Erre azt mondom, hogy az a dolga. Országa
vezetőjeként az a feladata, hogy mindent megtegyen, ami országa megvédéséhez
kell – és ha a követelőző hangnem nem is mindenkinek szimpatikus, láthatólag
működik. A támogatás, annak a megszerzése pedig létfontosságú, mindenki
tisztában van vele, hogy a Nyugat segítsége nélkül Ukrajna régen elvérzett
volna. Az igaz, hogy van egy stílusa, pl. azon én is összevontam a
szemöldökömet, ahogy a gátrobbantás után a segélyszervezetekről beszélt – és
lehet, hogy a saját érdekében sem ártana némileg visszafognia magát. De hát így
is működik.
● Putyin
És az ő támogatói. Kezdetben, naiv módon, azt hittem,
hogy ebben az egyben most egyetértés lesz, hogy ez a háború senkinek sem jó – a
háborút Putyin kezdte – úgyhogy ő a hibás.
Aztán kiderült, hogy nem. Vannak, nem is
kevesen, akik Putyin pártján állnak. Hogy lehet ez?
Meglátásom szerint úgy, hogy az emberekben
rendkívül erős a jobber-baller megosztottság – és aki a libsiket utálja, az
mindenkit szeret, aki a libsiknek árt. (Úgy is, mint a Nyugatnak és a Nyugat
barátainak: az ellenségem ellensége a barátom.)
Ennyi. Lehet itt bonyolítani, hogy az amcsik is
ott kavartak az oroszok körül, már korábban, vagy, hogy az oroszok mit műveltek
az ukránokkal még az előtt. De lényeg, mint a fakocka: utálom a libsiket –
éljen a libsievő Putyin.
De nagyon sok minden másnak is a párvonalak a
vízválasztói, mondok még párat: megújuló energia – vagy olaj és szén, migránssimogatók
– vagy mind húzzon vissza oda, ahonnan jött; tudomány – vagy sport és vallás; fegyvertartás;
lehet-e az apa anya; meg hogy ki szereti nem csak Putyint, hanem Trumpot,
Muskot, Orbánt, az EU-t, és valahány név a naptárba… Így, ha csak egy-két
dologról megnyilatkozik az illető, az rögtön egy egész térképet implikál a világnézetéről,
nagyon sok mindenki esetében. Írtam is erről egy verset:
Jobberek
és ballerek:
ily egyszerűek
az emberek.
Sok mindenről lehetne még ebből kiindulva
értekezni, de most nem akarok belemenni: például, hogy mi határozza meg azt,
hogy jobber vagy baller lesz valakiből, (a neveltetése és az érdekei); vagy,
hogy a gazemberség egy külön dimenzió, nem kötődik pártálláshoz, hiába
hiszik sokan, hogy igen. Csak a fentebb bemutatott nemzeti és nemzetközi
érdekcsoportokra hadd utaljak vissza ennek kapcsán.
● Mit kellene csinálni?
Mármint a háborút illetően. Kormányunk különféle
szócsöveiből megállás nélkül árad a béke szent szava – ami
természetesen jól hangzik – csak az nagyon nem mindegy, hogy milyen az a béke.
Kormányunk sugalmazása szerint az ukránoknak, és főleg a Nyugatnak, lényegében
mindent alá kellene írnia Putyinnak. A nép fülében pedig ez nem csak azért
cseng jól, mert a béke, mint olyan, az jó dolog, hanem mert a másik, számít
nekik, az a pénztárcájuk. (Érthető módon, természetesen. És kormányunk afelől
sem hagy kétséget, hogy az inflációnak is az elhibázott brüsszeli szankciók az
oka.)
De én is azt mondom, hogy meg kellene
próbálni lezárni ezt, még Putyin halála vagy az atomháború előtt – és ehhez
valamennyit engedni kellene. Nem mindent, hanem valamennyit. A
Krímet, így elsőre, szerintem, legalább be lehetne lengetni, hogy Putyinnak
meglehessen a lehetősége azt mondani, hogy igen, látjátok, mégis győztem, haza
mehetünk. Nem azért, mert igazságos, hanem mert praktikus. (Meg egyébként is
nehéz elképzelni, hogy valaha vissza lehessen szerezni, meg az is igaz, hogy Oroszország
része volt korábban.) Cserébe pedig ki lehetne kötni, mondjuk, Ukrajna EU
tagságát. (A NATO-t soha nem engedné meg Putyin, az EU-t se egykönnyen, de egy
ilyen díl részeként hátha.) Továbbá szintén garantálni kellene valahogy a
kisebbségek helyzetét Ukrajnában. (Amiben az EU tudna segíteni.)
Mert ha nem lesz rend, akkor csak
remélhetjük, hogy nem unja meg egyszer csak Putyin ezt a szórakozást a Nyugattal.
Hasonlóan ahhoz, ahogy egyszer már megunta. Meg addig is robbannak a gátak, és
van arrafelé még egy pár törékeny dolog. Persze, ha beválnak az immár a
megnyugvás állapotában leledző nyugatiak reményei, és oda lyukad ki ez az
egész, hogy megússzuk, akkor majd mondhatják, hogy tessék, milyen jól tettük,
hogy nem engedtünk. De ha nem…
● Szankciók
Megy ez a polémia, hogy most akkor hatásosak
vagy sem. Erről csak annyit, hogy ha valaminél ennyire kérdéses, akkor olyan
nagyon nem lehet hatásos. Annyiból is, hogy Putyinnak ez már személyes ügye,
úgyhogy neki kb. mindegy, hogy mibe kerül. A népnek meg eleve úgy hiányzott ez
az egész, mint egy púp a hátára – de még Prigozsinnal együtt sem lett
forradalom, távolról sem. Esetleg, ha éheznének – ehhez viszont túlságosan jól
el van látva az ország szántófölddel meg olajjal.
(Ami a Prigozsin-féle lázadást illeti, a
háborúellenesek számára elsőre ez biztatónak tűnhetett – viszont ha egy
atomhatalomnál kitör a káosz, az is meglehetős orosz rulett a világ számára.)
(Hasonló ez egyébként ahhoz, hogy akkor most
rossz-e az embernek a cukor meg a zsír meg a többi: az olyasmiknek, amit
ennyien, az egész világ használ, annak nyilvánvalóak a fontos hatásai. Ami meg nem
az, azzal nem érdemes foglalkozni.)
● Hatalom
Amilyen fölháborító, hogy ennek a pár idióta
hülyének, Putyinnak és társainak a játszadozását meg lelki fájdalmait kell
elszenvedniük egész népek, kis túlzással az egész világnak… Arra volnék még
kíváncsi egyébként, hogy az oroszoknak mekkora része az, aki még hisz, meg
bedől a rossz dumáknak, és önként megy a húsdarálóba. Remélem, hogy a kisebbik
felük. Szpaszíba a jóistennek, hogy nem vagyok se orosz, (pedig külföldön nem
egyszer néztek már annak), se egyik kiválasztott népnek se a tagja. Kis házi
zsebautokratánkkal, ahhoz képest, még kényelmesen elvagyunk itt. Relatíve
alavju.
(Más liga, de némileg hasonló volt Kennedy
is az ő Hold programjával. Ott is, ahogy a mérnökök nyilatkoznak, hogy jaj, de
hát, ha így meg így csinálták volna, akkor nem lett volna biztos, hogy tudták volna
tartani az Elnök határidejét, az évtized végét. Mégis, hívják akár Kennedynek,
a jóisten tüsszentette talán őt, hogy szentírás legyen az, amit mond?)
(Nem a jóisten tüsszentette – viszont a nép
szavazta meg, mondhatjátok. Jó, hát igen, én meg az én megveszekedett individualizmusom… Az
valóban nem mindegy, hogy utóbbi egy demokrácia volt. Viszont, a demokráciák
választói sem a zsenialitásukról híresek, és tudjuk, maga a demokrácia sem a jó
kormányzásról szól elsősorban. Arról szól,
hogy a zsarnokokat el lehessen zavarni.)
Lásd még: „Ha igazi férfi vagy, irány a front!” O rossz duma! (Bár…
lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet: Ha igazi férfi vagy, küldj egy ezrest. ;)
● Háborús egyebek
○ Elfogatóparancs Putyin ellen
Amit nem hiszem, hogy bárki elképzelt, hogy végre is lesz hajtva.
Viccnek mindenesetre nem volt rossz – meg az igaz, hogy sok helyre nem kell már
külföldre utaznia neki.
○ A tankok CO2 kibocsájtása
Ez csak így szarkasztikusan jutott eszembe – nyilván
nincs ilyen, hiszen a tankolás komoly dolog, mindenképp komolyabb, mint az
emberiség nevetséges túlélése.
○ Háborús kedvencem
Hogy aszongya Putyin: „Minden a tervek szerint halad”. Reméljük, ezt
legalább saját maga nem hiszi el…
Meg általában is, ezek a pofátlan hazugságok
bele a pofánkba. Csőstül. Emlékszünk még pl. a magyar uniós biztosra, aki nem
is azokra gondolt, akikre nyilvánvalóan, amikor megkérdezte, hogy hány hülye van még; vagy, hogy a Karmelita előtt nem is
azért van lezárva az ostromlott terület, mert a minisztereket zavarták az
újságírók. Meg az infláció, ami szankciós. A nemzeti pedig konzultáció.
A csúcs azonban külön bekezdésbe kívánkozik: amikor Gulyás azt füllentette, hogy az Orbán kormányban
füllenteni sem szabad. Ez igazán meta volt, köszi.
Mert hát mit is mondhatnának? Az igazat?
Illetve, hogy akik hinni akarnak, azoknak lökjenek valamint, amibe
kapaszkodhatnak. Ha teljesen átlátszó, az sem számít.
Mellesleg, a másik véglet Márki-Zay
kíméletlen őszintsége, az sem megoldás. Mert az meg gyakorlatiatlan: az
emberek ugyanis megnyugtató illúziókat akarnak, nem az igazságot. Ebben
világlik ki egyébként a politikusi tehetség: ellavírozni a kettő között.
Aktuális példaképp lásd Navracsics „mérsékelt optimizmusát”, de Gulyást is méltattam e
tekintetben a legutóbbi videónkban – már amikor van választása.
Külföldi
egyebek
● Tömeggyilkosságok
Szerbiában, amik voltak, meg Amerikában szinte
minden nap. Vagy ez a gyerekeket késelő alak Franciaországban. Ezeknek mindenki
szeretné tudni az okát – és ahogy lenni szokott, a többség itt is egyszerű
magyarázatokra, bűnbakokra vágynak. (Különös tekintettel az erőszakos
videojátékokra.)
Viszont, ahogy én látom, bár ezt sem én találom
ki, a probléma alapvetően az emberek lelkével van – meg azzal a
világgal, ami ilyenre formálja a lelküket. Többek között ezért is kellene többet
foglalkozni az emberek lelkével – a legfontosabb pedig az volna, hogy a gyerekkel
eleget foglalkozzanak, mert, ahogy a mondás tartja, „könnyebb erős gyerekeket
nevelni, mint felnőtt roncsokat rendbe rakni”.
És akkor a világ, kezdve azzal, hogy már
a szülők is elhanyagolt gyerekek voltak; a nyomás a szülőkön, amitől nem marad
energiájuk a gyerekre; a kütyük, amik minden figyelmet elszívnak; a közösségi
média, amin keresztül az emberek szünet nélkül egymást hergelik; a mindent
elárasztó manipuláció és bizalmatlanság. Illetve a kapaszkodók elvesztése – a
családi közösség, az etikai útmutatás, meg kb. mindennek a hiánya, amiben régebben
hinni, bízni lehetett.
Meg a fegyverek is, ahol könnyen
elérhetőek – mert meg lehet próbálni azzal érvelni, hogy ez pont, hogy elriaszt
a bűnözéstől – de aki be van kattanva, az nem gondolkodik, és ha könnyű felkapnia
egy puskát, akkor könnyen nagy bajt tud okozni. A bekattanáshoz pedig még csak
elmebetegnek sem kell lenni, bárkit elérhet, egy ilyen világban meg különösen. Ezért
kell betiltani a fegyvereket.
Utána meg, ha egy elkezd gyilkolni, már egymástól
kapják az ötletet.
Legalapvetőbb mindenesetre, hogy az emberek
lelkét kell ápolni, a fejükben kell rendet rakni. Anyagias, technológiai
világunkban nagyon elterelődött a figyelem az efféle szoftos
haszontalanságokról.
● Francia nyugdíjreform
Ezek a nyughatatlan franciák, akik, igazán
tudják, hogyan kell lázadni. (Úgy, hogy náluk 64-re akarják emelni azt a
korhatárt, ami itt nálunk már most 65 – és még be sem indult igazán a
nyugdíjkassza összeomlása. Valószínűleg ők is gyanítják, hogy ez nem a vége.) A
franciák meg a tüntetésen kívül a jó életet kedvelik még, úgyhogy nem meglepő,
hogy meg vannak ijedve.
De mit akarnak? Tetszettek
volna több gyereket csinálni, és akkor most más lehetne a leányzó fekvése. Tetszettek
volna otthon tartani a tőkét meg a munkahelyeket, az egyenlőtlenségeket pedig
kordában, és akkor lenne pénz a szépek korára. De mindezt elengedték,
elengedtük, mert úgy volt kényelmesebb, úgy volt egyszerűbb – akkor most mit
akarunk?
Annyi, hogy világméretű tendenciák ellenében,
mint a nemzetközi tőkemozgás, a franciák, vagy bárki, önmagukban akkor is
kevesek lettek volna, ha idejében nekifeszülnek. Amivel még odázni lehetne a
problémát, az a költségek áthárítása – leginkább a még későbbi generációkra.
Hogy ezt Macron nem akarja megtenni, az a felelősségteljes döntés. (Lásd vele
szemben a magyar nyugdíjpénzek egy mozdulattal történő lenyúlását Orbán
„majdcsakleszvalahogy” Viktor által.) Mondtam már, hogy nem irigylem a fiatal
generációt?
● Az angol monarchia
Ahogy a királynő halálával az intézményből is
elszállt a lélek. Egyrészt a most megkoronázott Károly sem túl király –
másrészt meg Harry könyve, amivel szerencsére megvárta, hogy a
nagyanyjának már ne kelljen látnia, és amivel igencsak lerántotta a vizes
lepedőt az egész kompániáról. (Saját magát is beleértve.)
Egy alkotmányos monarchiában a királyság már nem
az uralkodásról szól, hanem arról, hogy szimbólumai tudjanak lenni a nemzetnek,
az összetartozásnak. Egy széthulló királyi családnál viszont semmi sem
képviselheti ezt kevésbé. Azt vegyük még észre, hogy addig, ameddig parancsolgatni
kellett, annak jobban megfelelt egy keménykezű férfi, egy király – most
azonban, ebben az összetartó szerepben, amikor sokkal inkább kompromisszumot
teremteni, összebékíteni kellene tudni – az ilyesmihez jóval inkább a női
empátia szükségeltetne.
God save The
Queing!
(Mellesleg a Queen sem akart éppen forradalmat
csinálni – egyben a birodalom egységét is szimbolizálja a párszi Mercury-val.)
● Földrengés és összefogás
A török földrengés, és ahogy a világ egy
emberként rohant segíteni – szembeállítva ezt azzal, ahogy egyéb dolgok tekintetében,
sokkal nagyobb fenyegetésekkel szemben (pl. a klíma) viszont képtelenek vagyunk
összefogni.
Mondjátok, mért van ez? Jó, nyilván
azért, mert ezt egyszerűbb. Nagyon senkinek sem kell lemondani érte semmiről, a
mentőcsapatok is maguktól tűkön ülnek, hogy mehessenek. Közben pedig jólesően
nyugtázhatjuk magunknak, hogy mi jók vagyunk. De ezek is jelzik, hogy az
emberben ott a vágy arra, hogy jót tegyen. Ennek kellene teret engedni,
kibontakoztatni, mert ebben a mostani rendszerben meglehetősen háttérbe lett
szorítva.
(Nem, nem annyiból áll a megoldás szerintem se,
hogy abrakadabra, mindenki legyen jó. Ez csak egy azok közül a dolgok közül,
amikkel jobbá lehetne tenni a világot. Lásd majd az Etika ápolása és az Egy
jobb világ témákat a könyvben.)
● Amerikai szivárogtatás
Talán még rémlik, hogy áprilisban egy fiatal
amerikai nemzeti gárda tag, az interneten keresztül megmutatta pár haverjának,
hogy mikhez fér hozzá, szigorúan titkos dokumentumokhoz az ukrajnai háborút
illetően – amiből világméretű botrány lett. (Bár ahogy magam is érzékelem,
egy-két hónap múltán már alig rémlik belőle valami.)
Ehhez csak annyit, hogy ha nincs az internet,
akkor ebből az egészből vélhetőleg semmi nem lett volna. Ebben az új világban
viszont, ahol villámgyorsan terjed az információ, jó nagyot szólt. (Bár az is
igaz, hogy pont ugyanazért, másnap érkezik a következő botrány – ami gyorsan
felül is írja a tegnapi szenzációt.)
Külföldi
kedvencek
● Az amerikai adósságplafon
Ami mindenre jó, csak adósságplafonnak nem,
ahogyan ez a poszt is szemlélteti: kiválóan lehet vele
engedményeket kicsikarni a mindenkori ellenzék számára – de az évek során, különös
tekintettel az utóbbi időszakra, úgy elszállt, mintha ott se lett volna. Minden
kormány abban érdekelt ugyanis, hogy ő maga költhessen – az utókor meg majd
megoldja valahogy. (Vagy nem. Illetve, mint láttuk, a jövő felélésében a
kormány erős szövetségesre talál a népben meg mindenki másban.)
● Felszólítgatások
Például az USA Kínát, hogy hagyja békén Tajvant, ne támogassa Putyint; no meg még Orbánt is, hogy most már aztán tényleg irgum-burgum engedje be
a svédeket a NATO-ba. Meg, ha még emlékszünk, a háború elején, akkor is
mindenki felszólítgatott a békére, beleértve a pápát, az ENSZ főtitkárt,
jómagunkat és a tálibokat is.
Eredmény? Nulla. Mondjuk, felszólítani legalább ingyen
van. Igaz is, ezennel én is felszólítom a világot, hogy múkoggy
most már rendesen!
(Megjegyzem, aminek van foganatja, az inkább a
színfalak mögött történik, lásd például az orosz bankból való kilépésünket. Persze, hiszen ha valakit nyilvánosan felszólítanak,
aztán engedne neki, azzal komoly presztízsveszteséget szenvedne el. Érdemesebb
tehát csak szép csöndben odaszólni neki.)
Kommentelés itt.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok,
továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/index.shtml#PT116_kulfold
Az összes valaha élt ember és a most élő populáció
KLÍMA
Tagadás
és vészmadárkodás
A gyerekek örömére és az idősebbek sajnálatára
megint itt a nyár, és az eddigieket tekintve ez eddig még kibírható volt –
kérdés, hogy ilyen marad-e. Lesz-e megint aszály és a lassan már megszokottá
váló 40 fokok? Mert ha igen, akkor a tavalyi katasztrofális év után már
nehezen lehet majd azt mondani, hogy az egy kivétel volt. Talán felébrednének
még néhányan, beleértve azokat a gazdasági szakembereket is, akik úgy
nyilatkoztak a tavalyi aszályról, mintha nem az lenne hamarosan a „normális”.
De ha idén meg is ússzuk, az sem jelent semmit.
Ajánlom ennek kapcsán megtekinteni a tagadás lépcsőjét. Mi ez? Hőmérsékleti adatok, amik azt
mutatják, hogy jellemzően hosszú évekig stagnál a hőmérséklet, aztán emelkedik
egyet: a globális hőmérséklet valami miatt lépcsőzetesen látszik emelkedni, ami
időszakonként lehetőséget nyújt a tagadásra – a hosszú távú trendet tekintve
azonban az emelkedés tagadhatatlan.
Tagadás közben pedig vészmadárkodásnak tűnhet
az, amit én, meg a klímaaktivisták elkövetünk – és mivel senki nem lát a
jövőbe, a klímaváltozás pedig egy összetett probléma, még az sem teljesen lehetetlen,
hogy nem abba a katasztrófába fut ki a dolog, amibe most kinéz – és akkor majd mondanák,
hogy tessék, mit vészmadárkodtunk. A döntő azonban az, hogy most milyennek
néz ki: katasztrofálisnak – és akkor is igaza volna a vészmadárkodóknak, ha
végül csoda történne.
Két dolog még ehhez: az egyik, hogy mint tudjuk,
a katasztrófáknak a lehetőségét sem szabad megkockáztatni, ezért nem a
legvalószínűbb, hanem a még reálisan bekövetkezhető legrosszabb eshetőségre
kell (kellene) felkészülni. Mi viszont nem cicózunk, még a legvalószínűbbre
sem tesszük.
(Apropó, egy újabb szürreális élményem
volt, amikor a híradó bemondta, hogy a következő öt évben akkora felmelegedés
várható, amilyet még nem élt meg az emberiség. És semmi. Jön a következő hír. A
benzin ára, az infláció, egymás válogatott módszerekkel történő legyilkolása… Hihetetlen.)
A másik meg, hogy ameddig van mit enni, addig
még csak a tagadás lépcsőjére sincs szükség, a közelebbi gondok, meg a
(tágabb értelemben vett) zabálás segít elfeledni a jövőt. De sok újat ezzel
se mondtam. Lásd majd a következő levélben a zabálás és bámulás világát.
Klíma
klamu
Ezekkel is tele a padlás, ezekkel a
pótcselekvésekkel, zöldmosdatással, mellébeszéléssel, a klímavédelem körüli
kamuzással:
● Robbanómotorok az EU-ban
Vagyis, hogy 2035-től nem lehet majd „kizárólag belső égésű” motorral
szerelt kocsikat értékesíteni az EU-ban. Szóval erre önmagában is befizetek,
mert tegyük fel, a németek még meg is csinálják, de képzeljük el Bulgáriát.
(Nem is beszélve a világ többi részéről.)
Meg majd hogy hogy lesz ez is kikerülve körbe
karikába. Már most kódolva van benne ez a „kizárólag belső égésű”: jó, majd
beépítünk egy kamu elektromost mellé. Kisvártatva jött aztán, hogy oké, de „klímasemleges” üzemanyaggal azért lehet majd furikázni – ezt
is elképzelem, hogy majd mi számít annak okosba. Lásd továbbá, hogy hogy nem találja meg a kiskapukat az orosz olaj már most; valamint
még a „rázkódástűrő” százas égő esetét, ami, mármint a nem rázkódástűrő, már jó
ideje be van tiltva. Elvileg.
És megint csak, az alapozás szükségessége, hogy
nem elég fent csettinteni egyet, mert jönnek a lobbisták, jönnek a szavazók,
jönnek a kibúvók… (Emlékszünk a Volkswagen esetére is, a hamisított
kibocsátásadatokkal.) Szóval a széllel szemben nem lehet: a fejeket kellene
átprogramozni mindenekelőtt, mert egyébként a kielégítetlen kereslet megtalálja
a réseket. Nem, azt valóban nem egyszerű.
● Repülés és klíma
Egyrészt, hogy az Unió 2%-nyi „fenntartható üzemanyagot” akar előírni a
repülők számára – ami egyrészt elenyésző, másrészt drága, harmadrészt
alibi, negyedrészt meg már a sima benzinkutak is azzal reklámozzák magukat,
hogy az övékben 0% a bioetanol.
A másik meg, amit röhögök, a repülőterek klímasemlegessége – a repülők nélkül. Ja, hát
igen, tulajdonképpen a háború is kimondottan egy emberbarát cselekedet – az
öldökléstől eltekintve. El is mondom erről a véleményemet – a csúnya szavak
kihagyásával: „”.
Illetve, ahogy elnézem ezt a sok klímasemleges
turistát is, csak itt Pesten; valamint a Katari VB ún. klímasemlegességét. Nem, emberek, otthon
kellene maradni, az volna az egyetlen megoldás. Ehhez pedig a fejeket át
kellene programozni az otthonmaradásra. Tudom, hogy azt nehéz. Meg azt is, hogy
hova menjek. De most mondtam, hogy nem a melegebb égtájak a megoldás. És egyre
melegebb az itt is…
● Odapasszintott kupakok
Bontom a kólát, és jé, nem jön le a kupak.
Mondom, biztos elromlott a gép, de aztán máshol is ugyanaz… Később tudtam meg,
hogy ez szándékos, és a fültisztító pálcikák betiltása után már megint
megmentettük a világot. Jó, a kicsi lépések is többek az abszolút semminél –
csak bárcsak kevésbé illusztrálnák jól a szakadékot aközött, amire képesek
vagyunk – meg amire szükség volna.
● A Föld órája
Ezt is csak néztem, mi van, hogy egy órával
hamarabb kapcsolták le a Budai Wármegye wilágítását. Aztán megvilágosodtam,
hogy ez a Föld órája. Ezzel sem akarok szigorú lenni, mert tudom, hogy eleve csak
jelképes – de annak is jelképe, hogy nem az óráját, hanem a Föld évezredét
kellene bemutatnunk.
Megoldás
A világ lelassítása,
alapvetően, de ezt már mondtam. Mivel ez egy fontos dolog, nem árt elismételni.
Miért jó ez? Például azért, mert nem kell hozzá semmit feltalálni. Azért, mert
a klímagázok kibocsájtása sok különböző forrásból jön össze, nem egyedül a
repülés vagy az autók okozzák – hanem pl. a betonozás, a szarvasmarhák, a
szeméttelepek is. A lassítás ezt az összeset kezelné egyszerre. Azon kívül a
környezetpusztítást, az erdőirtást, a fajok kihalását és a nyersanyagok
felélését is. (Nem is beszélve a stresszről.) Ahhoz, hogy a világot le lehessen
lassítani, át kellene szervezni a rendszert, és át kellene kalibrálni az
emberek igényeit. Ezt pedig a fejekben kell megalapozni, amit már
szintén mondtam.
És az is hátborzongató számomra, hogy ennek a
rémálomnak milyen egyszerűen véget lehetne vetni. Elvileg. Annyi kellene
hozzá, hogy mindenki azt csinálja, amit mondok. Vagy bárki más mond, aki kicsit
is reálisan szemlélve látja a nyilvánvalót. Persze, mint sok más helyzetben,
itt sem az a nehéz, kitalálni, hogy mit kellene tenni – hanem rávenni az
embereket, vagy magunkat, hogy megtegyük. Dobjuk el a cigit. Zabáljunk kevesebbet.
Vágjunk bele, ameddig nem késő. Mentsük meg a Földet.
Tudom még ajánlani ezt az angol nyelvű dokumentumfilmet a minimalizmusról.
Kommentelés itt.
Facebook megosztás ezzel a linkkel.
Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok,
továbbküldhetitek:
https://egyvilag.hu/index.shtml#PT116_klima
Az EU országainak GDP-je. (Köztük a magyar is,
összehasonlításképpen.)
Meg a következőt se hagyjátok, ami nem a Facebook-csoportban,
hanem a Facebook
lapon van:
Életveszély felsőfokon
Ott ugye inkább ilyen könnyedebb, de minőségi
posztok találhatók.
EV
evGPT
Nagyon kurrens téma mostanában a mesterséges
intelligencia és különösen a ChatGPT. Erről én sem szeretnék lemaradni,
úgyhogy először is tekintsétek meg, mit mondott az Egyvilágról. (Fordítás
alatta.)

– Van tudomásod az egyvilag.hu-ról?
„Igen, tudok az egyvilag.hu-ról. Ez egy
magyar nyelvű, hírek és média weboldal, mely témák széles körével foglalkozik,
beleértve a politikát, kultúrát, szórakozást, sportot és egyebeket. Cikkeket,
videókat és más multimédia tartalmakat is kínál – valamint interaktív elemek,
fórumok és felmérések is találhatók rajta. Az egyvilag.hu 2009 óta üzemel, és
számottevő követőtáborral rendelkezik Magyarországon és külföldön is.”

– Mi az egyvilág.hu fő fókusza?
„Az egyvilag.hu különféle témák széles körével
foglalkozik, de főképp hírekkel és elemzésekkel szolgál politikai, kulturális
és társadalmi kérdésekkel kapcsolatban, Magyarországon és a világ körül.
Mélységében elemzi a magyar politikát, beleértve a választásokat, kormányzati intézkedéseket
és különféle visszásságokat. Szintén foglalkozik kulturális eseményekkel,
fesztiválokkal és kiállításokkal, és olyan társadalmi ügyekkel, mint a
bevándorlás és az emberi jogok. Ezen felül az egyvilag.hu rendszeresen
vizsgálja a nemzetközi történéseket is, különös tekintettel az európai ügyekre.
Általánosságban elmondható, hogy a portál igyekszik lényeglátó és
kiegyensúlyozott képet adni a világról az olvasóinak.”
Én mondtam? Nem én mondtam. ;)
Ajánlom továbbá két időközben készült
videónkat. Az első általában veszi szemügyre a ChatGPT forradalmat. A második bemutatja, hogy hogyan készült a ChatGPT, illetve a várható társadalmi
hatásairól beszélgetünk benne. Itt pedig szemügyre vehetitek az Egyvilág YouTube
csatornájának teljes kínálatát. (Vannak 1) konkrét témákat feldolgozó
beszélgetéseink, olyan széles témaválasztékkal, mint maga a könyv; szoktunk
beszélgetni 2) az éppen aktuális hazai és nemzetközi történésekről –
szókimondóan, de értelmesen; valamint 3) ezekből az Egyvilág üzenetekből
szoktam még felolvasni.)
Megér még két szót a hisztéria, ami most végigsöpört
a világon, hogy az MI majd elhozza a világvégét. Nem, nem fogja. Mindenekelőtt,
arról szó sincs, hogy ennek saját akarata volna. Az biztos, hogy látványos,
ahogy el lehet társalogni vele, de a dolog tiszta matematika. Aztán, jelentősek
a hasznai is, melyeket magam is tanúsíthatok, elég gyakran használom ugyanis –
ugyanakkor bizonyos kellemetlenségeket is okozhat majd, alapvetően két okból:
egyrészt, mert egyesek munkájára kevésbé lesz szükség – másrészt, mert rosszra
is lehet használni. (Mint bármi mást egyébként.) És hogy mire lesz használva,
azt a jó öreg ember fogja eldönteni. Úgyhogy a világra, mint mondani
szoktam, továbbra sem a mesterséges intelligencia – hanem a természetes
hülyeség jelenti a legnagyobb veszélyt: mi magunk.
(Ajánlom tehát továbbá a fent már linkelt Aktuál sorozatot is,
melyben kb. havonta megbeszéljük az itthon és a nagyvilágban történteket. Ha ez
a fenti üzenet tetszett, akkor az is tetszhet. Legegyszerűbb,
ha feliratkoztok a YouTube csatornánkra. Ne hagyjátok ki a HiRes
fedőlapját se neki.)
Segítsetek
terjeszteni
Ezt most nem ragoznám túl, sokszor elmondtam
már, mennyire könnyen elsüllyed ebben a kakofóniában minden, a jó dolgok is, ha
nem toljuk őket. Köszönet mindenkinek, aki eddig bármilyen formában segített,
nagyrészt az is nektek köszönhető, hogy tudok kicsit reklámozgatni a
YouTube-on, meg a Fészen. Az új föliratkozók, a csoport új tagjai javarészt így
értesülhettek arról, hogy ez a vállalkozás egyáltalán létezik.
(A YouTube-on most ment 100 fölé a föliratkozók száma, a
fészes csoportban 875 tag van, míg a lapot több mint
1500-an lájkolták. Mind 10-20 %-kal több, mint legutóbb.)
Jóból is
megárt a sok
(Kivéve a lájkokat, természetesen.) ;)
Megérkeztünk tehát a könyvhöz, végül mindig
megérkezünk. A mai szentencia esszenciája:
● Gyakorlatilag mindent túlzásba lehet
vinni. A kellemes, hasznos és helyes dolgokat is; illetve az alábbiakat.
● Az ember életének elvei, úgy is,
ahogy az Egyvilágban szerepelnek. Így például a tudatosságot is túlzásba vinni,
nem kell mindig mindent töviről-hegyire átgondolni. Hasonlóan az önfegyelmmel.
● Kitartás, maximalizmus,
lelkiismeretesség
● Büszkeség, önértékelés: Aminek
szintén van egy egészséges szintje, de a hiúság már sokkal inkább káros, mint
hasznos.
● Jó cselekedetek: A jó emberek
kínjai – és hogy nem kell túl sokat elvárni az emberektől.
● Eszmények, jó ügyek, idealizmus:
Melyek többnyire jó dolgok – de például az eszmények eleve azt jelentik, hogy
azokat előbbre tartjuk, mint az embereket, (és kinek milyenek az eszményei…);
vagy ha már a csapból is valamilyen egyébként jó ügy folyik, az magának az
ügynek is árthat.
● Hűség, elvhűség: hasonlóképpen
○ A hűtlenséget könnyű elítélni, kivált azok részéről, akik maguk sosem voltak próbára téve.
○ Az ember gerince inkább hajoljon,
mint törjön: Az persze megfontolandó, hogy mennyire.
● Hazafiság
○ Mekkora áldozathozatal várható el?
○ Hogy gyakran nem jóra megy ki a harc
○ Amikért érdemes küzdeni
○ A fegyveres harc alternatívái; küzdelmes,
de nem erőszakos módszerek, a „puha hatalom”
● Egyebek: Például a szerénység és
a szabálykövetés – melyeket szintén nem kell a kelleténél jobban fokozni.
● Hogy a helyes és hasznos dolgokat azért túl
könnyen ne adjuk fel.
Azért érdemes ezt elmondani, mert sokan
túlzásba viszik őket, illetve úgy állítják be őket, hogy minél több, annál
jobb. De mindig érdemes megfontolni, hogy hol a határ – még a jó
dolgoknál is.
|