Egyvilág

Egy könyv a világ működéséről és az ember életéről

 

Mi az, hogy Egyvilág?

(What is Egyvilág?)

Témák

Egyvideó beszélgetések

Információk, kérések

Segítők

Partnerek

Kiadók

Linkek

Jogi nyilatkozat

★ ✩ ★ ✩ ★

Támogass

Youtube playlist ♪♪




112. poszt – 2022.06.30.

Az aktuális téma
Téma Tartalom Megjegyzés

Jó és rossz, jó vagy rossz

kép - doc - pdf - kérdőív - fórum - email

Mit értek jó alatt? Azt, amikor boldogságot okozunk valakinek. A jó és a helyes kettőssége. Gyakran nehéz megmondani, hogy egy cselekedet mennyire jó; illetve, hogy valamilyen szempontból szinte minden jó és minden rossz. Nehéz döntések, különösen, amikor egy nagyobb jó érdekében kénytelenek vagyunk ártani valakinek. Hogy ennek a terhét is magára kell vennie valakinek. 5 oldal, 1600 szó. Van benne pár fontos tanulság: főleg, hogy belegondolva gyakran nem egyértelmű hogy valami jó vagy rossz; hogy a legtöbb dolgot tetszés szerint mindkettőnek be lehet állítani; és hogy sokszor nehéz döntésekre kényszerülünk.

KÜLDJ 500 FORINTOT

Reklámra: mert ha neked tetszik a könyv, másnak is tetszene – ha el tudna jutni hozzájuk. Adományodat könnyen és gyorsan elküldheted a Támogatás lapon leírtak szerint.

Ez a könyv egy sajátos és független vállalkozás a világ és az emberek életének jobbá tételére. Függetlensége miatt tud pártatlan és őszinte lenni – azonban azzal is jár, hogy nincs mögötte olyan érdekcsoport, amely tolná, pénzelné. Pénz nélkül pedig nem könnyű eljuttatni az emberekhez. Ezért van szükség arra, hogy alulról támogassátok, ilyen kisösszegű adományokkal: sok kicsi sokra megy.

Minden bejövő forintot a könyvre költök tehát, és el is számolok vele. A korábbi adományok listáját megtaláljátok ezen a linken, beleértve, hogy pontosan mit hirdettem és mi lett az eredmény, hány emberhez jutott el a segítségetekkel, hányan kattintottak – minden adományhoz külön-külön.

Adományod mellé, ha szeretnéd, azt is megmondhatod, hogy pontosan mit, a könyv melyik részét, stb... hirdessem, illetve, szintén, ha szeretnéd, a nevedet és egy linkedet is elhelyezem az adományok listájában, köszönetképpen. Így magad is egy kis reklámhoz juthathasz, mégpedig tartósan. Részletesebb leírást találsz az Információk lapon, illetve emailben is kérdezhetsz: egyvilag@gmail.com

Ha ennél jobban is csatlakoznál a vállalkozáshoz, akkor ezt a linket ajánlom a figyelmedbe. Ha ennyire nem folynál bele, de azért szívesen besegítenél, akkor mutasd meg a könyvet másoknak magad körül.


Üzenet Korábbi üzenetek

 

Olvasok most egy sci-fit, ami egyébként nem rossz, egyszer csak megjelenik a Föld közelében egy aszteroida, amiben kiderül, hogy egy egész világ van, városokkal, hegyekkel, tavakkal, mindenféle tájakkal és futurisztikus technológiákkal – ráadásul az egyik végében egy alagút nyílik a hipertérbe, egy irdatlan hosszú folyosó képében, ami még rejtélyesebb messzeségekbe vezet. Az aszteroida a jövőből jött.

 

Mindezek közben viszont a Földön atomháború készülődik, amire épp az aszteroida könyvtárában talált információk engednek következtetni. Hogy kiderítse, hogyan lehetne ennek elejét venni, fel is küldenek a Földről…

 

Egy darab, huszonéves matematikus lányt…

 

Mondom, te jó isten, aki máskülönben ilyen érdekes világot tud teremteni, az író, az hogy lehet ennyire naiv? Kis idő elteltével aztán, amikor az atomháború és hétmilliárd ember halála már a következő héten esedékes, az aszteroida személyzete úgy dönt, hogy…

 

Partit szervez! Hogy lazítsanak egy kicsit!

 

Jézusmária! A világ nem így működik, az emberek nem ilyen hülyék! Hmmm…

 

Aztán körbenézek itt és most, az igazi Földön, és az ukrán háború, és a magyar választások, és a klímakatasztrófa – és elbizonytalanodom, hogy ki is itt a naiv…

 

* * *

 

Sziasztok!

 

Igen, ez most sokáig tartott, de végre megérkezett, és jó hírem van, lesz mit olvasni a nyáron:

 

A VÁLASZTÁSOK TANULSÁGAI

 

   Az ellenzék és a választások

   Márki-Zay és a választások

   A Fidesz és a választások

   Választási egyebek

 

A NEMZETI HELYZET

 

   Infláció és rezsicsökkentés

   Az „extraprofit-adó”

   Főispán a vármegyében

   Hazai helyzet egyebek

   Hazai kedvenceim

 

KELETEN A HELYZET (Vagyis a háború)

 

   A lényeg

   Előzmények

   Zelenszkíj

   Információs hadviselés

   Kilátások, és hogy mit kellene csinálni

   A külföld (pl. az EU) és a háború

   Magyarország, az orosz olaj és a háború

   Az emberek és a háború

   Háborús egyebek

 

KLIMATIKUS BORONGÁS

 

ESZETLENSÉG MINDEN SZINTEN

 

A RENDSZER ÉS AZ EGYVILÁG

 

EV

 

   Koldulás

   Jó és rossz, jó vagy rossz

 

 

(Aki szeretne értesülni az új részekről, és még nincs rajta, azoknak ajánlom a hírlevelet, illetve a Youtube csatornára való feliratkozást, valamint a Facebook lapra is ki szoktam írni, amikor elkészült egy.)

 

Most pedig tapossunk a lovak közé:

 

 

A VÁLASZTÁSOK TANULSÁGAI

 

Az ellenzék és a választások

 

(Kicsit aktualitását vesztette már, de a tanulságokat érdemes eltenni.)

 

Tehát, ahogy mondtam: itt a vége, fuss el véle, most veszett el a remény is, hogy itt belátható időn belül változás lesz, és még azon is túl. Szerintem ezzel már csak az nincs tisztában, akinek az az életcélja – de azért leírom, hogy miért: azért, mert most volt az égvilágon minden együtt volt ahhoz, hogy az ellenzék győzzön: a több mint 40000 covid halott, az infláció, a szinte leplezetlen korrupció, hatalom- és vagyonátmentés, a CEU, az SZFE és a többi egyetem esete, a külföldi autokraták bukása, az EU bekeményítése, de az utolsó pillanatban még Orbán legjobb barátjának Putyinnak az agressziója is; valamint az ellenzéki összefogás és előválasztás – és végül mire lett elég mindez?

 

Úgyhogy, ha ilyen sok kedvező körülmény közepette is ez lett a vége, akkor innentől kezdve gyakorlatilag töjjessen lehetetlen, hogy bármi változzon, ameddig Orbán a Styxnek ezen a partján issza disznókörömből a pálinkát.

 

Na de hogy lett ebből ekkora zakó? Nem mondom, nagyjából a téltől kezdve én is egyre kevésbé bíztam, de egészen az utolsó pillanatokig azt hittem, hogy az előbb felsoroltak legalább valamennyit számítanak majd. Hát nem. Az égvilágon sömmit. Negyedszer is kétharmad. Mi történt hát?

 

Az ellenzéki oldalon gyorsan beindult a bűnbakkeresés, sokan Márkit, mások Orbán rendszerét hibáztatták, és mindkettőben van is valami – nagy hiba azonban csak ezekre, főleg csak az egyikre fogni a fiaskót.

 

A kudarcnak három fő oka van. 1) Orbán rendszere, mely egy igen hatékony gépezet, ahogy azt a múltkor részletesen bemutattam. 2) Márki bénázása, lásd erről itt alább. 3) Az ellenzék évtizedes megosztottsága, amit a mostani kampány alatt is alig sikerült palástolni. Ez a három EGYÜTT okozta a kudarcot.

 

Kiemelhetjük még a háborút, annak kezelését Orbán és Márki által. Alapból ez egy újabb esély volt az ellenzék számára, hiszen Putyin nemcsak Orbán legjobb barátja (volt), hanem idehaza Putyin rendszerének egy felvizezett változatát élvezhetjük már egy ideje: az ellenzéknek ez egy erős ütőkártya lehetett volna a kezében. Márki azonban ezt sem volt képes kijátszani, nem fogta fel, hogy a népnek mindenekelőtt a biztonsága a fontos, nem a moralitás.

 

Meg amik ennek szellemében kijöttek a száján… Azt mondja például: „Ukrajna a mi háborúnkat vívja”. Mit válaszol erre az emberek 95%-a, beleértve engem is? Azt, hogy tudod kinek a háborúja… a tied. Vagy, hogy „a fiataloknak fontosabb a vér, mint az olaj” – ami igazán költői és nemes lelkű, csak két gond van vele: az egyik, hogy valójában nem, az emberek 90%-ának az olaj a fontosabb, és rendben, a fiataloknál, lehet, hogy csak 80-nak. A másik pedig a brutális képszerűség, hogy már nem csak a háborút idézzük az emberek szeme elé, hanem a fröcsögő vért is – amitől az emberek 95% menekülőre fogja.

 

Ezzel szemben a rutinos és rugalmas Orbán, hátrányból is a lehető legtöbbet hozta ki a helyzetből. Tudta, hogy az emberek félelmére játszani az egyik legerősebb meggyőzési technika. Fölfogta, hogy a nép mindenekelőtt békét és biztonságot akar, gyorsan át is vedlett tehát a főgonosz legjobb barátjából a nép védelmezőjévé: „a háborúból ki kell maradni”, ismételgette – ami egyszerű, hatásos és nehéz nem egyetérteni vele. Tudta, hogy de bizony hogy fontos az olaj is, tudja azóta is, és bármennyire színpadias és kicsinált is, ahogy személyesen ott tüsténkedett az ukrán határnál, nem volt rest eljátszani ezt a szerepet – mert a népnél igenis működik az ilyesmi: főparancsnok a fronton. (Hogy ez színház volt, jól mutatja, hogy azóta van fontosabb dolga.) És igen, kedves ellenzék: nem volna szégyen tanulni tőle, megnézni, hogy csinálja, annál is inkább, mert valójában annyira nem nagy valami. (Ahogy azt bemutattam.)

 

(Apropó vér, olaj meg az internet: belefutottam az egyik Ukrajna melletti tüntetésbe – pár százan lehettek; volt ugyanakkor egy oroszpárti is, tudomásom szerint valamivel kisebb – és csak odaraktam ezek mellé a régi internetadós több tízezres telefonfáklyás felvonulást. Ráadásul többségében fiatalok voltak, szerintem…)

 

Személyesen én a következőket gondolom a felsorolt három tényező fontosságáról: 1) Egy egységes ellenzék, egy közepesen kompetens vezetővel simán hozta volna ezt a választást. 2) Márkinak kínosan ügyelnie kellett volna minden szavára, észbe kapnia, amikor sokan a szívükhöz kaptak, mert fele ennyi amatőrködés is bőven sok lett volna a részéről. 3) A Fidesz gépezete, profizmusa és szorgalma valóban komoly akadály, normál körülmények között gyakorlatilag legyőzhetetlen. A mostani különleges körülményekkel azonban, nézetem szerint, még a megosztottsággal együtt is lett volna esély – egy valóban kompetens vezetővel.

 

Akárhogy is, most már a Napnál világosabb, hogy az ellenzék alapvető, radikális átalakulása nélkül semmi remény nincs a változásra. (Szerintem eddig is világos volt, de aki nagyon akarta, az becsukott szemmel még elringathatta magát.) Két dologra volna szükség:

 

1) Egy új párt, és az összes régi felszámolása

2) Egy karizmatikus, gyakorlatias, jó szándékú vezető

 

Akit nem Gyurcsánynak és most már Márkinak sem hívnak. Tudom, hogy ez sok hívük számára rosszul hangzik, de ez a szomorú igazság: mindkettejük kezében ott volt a lehetőség, és mindketten elbxltázták, levitézlettek, mehetnek. Miért vagyok ennyire szigorú? Azért, mert ezáltal mindketten megosztó figurává váltak, innentől kezdve nem alkalmasak arra, hogy egységet kovácsoljanak. Még akkor is sokkal nehezebb dolguk lenne, ha tudnának fejlődni, tanulni a hibáikból, megváltozni – de erre sem nagyon tűnnek képesnek. Ráadásul minden eddig elhangzott szerencsétlenkedésük, minden elkyrtuk és minden vérző olaj meg van örökítve, bármikor elővehető, visszajátszható, filmet, kitűzőt, bózbélsapkát, kisplasztikát és márványszobrot lehet faragni belőlük az idők végezetéig bármikor. Menniük kell.

 

Kéne. Mert nagy kérdés, hogy ha ők nem, akkor kicsoda? Most, aki látszik, talán Karácsony, aki még nem járatta le magát, de ő is messze van egy karizmatikus vezetőtől. Valakinek meg jönnie kéne. Addig a régiek is jobbak, mint a semmi.

 

No meg a kettőből a második, aminek jelei sincsenek: az egység. Érdekes itt észrevenni, hogy a liberálisok, a baloldaliak eleve nehezebben tűrik a betagozódást, saját érdekeik alárendelését egy közös célnak, nehezebben adják fel a szabadságukat az összefogásért, fogadják el másvalaki vezetését – szemben a tekintélyelvűbb jobboldallal – a baloldal tehát eleve hátrányból indul ezen a téren. Az „összefogás” kudarca pedig most még inkább szétvetette őket, minden tanulság ellenére is – úgyhogy erről is ennyit. Marad számukra a kényelmes „mit követeljünk a kormánytól ezen a héten” szerep, és lehet lazítani, a most már tényleg nehéz helyzettel sem nekik kell megbirkózniuk. (De hogy honnan jön a pénz erre? Az államtól?) Tegyük hozzá, meg is érdemli a Fidesz, hogy most neki kell feltakarítani az esztelen osztogatás, a stadionok meg a por EU-val történő összerúgása után.

 

Figyelemreméltó aztán, hogy nem ritkán még a legfelsőbb szinteken is híján vannak az emberismeretnek, a nép ismeretének, a mindennapi valóság, a gyakorlat ismeretének. Itt most Márki viselkedésében nyilvánult ez meg, de általában is jellemző, főleg a balos, illetve a technokraták által vezetett intézményekre, például „Brüsszelre”. Lásd az előző üzenetben Márki „szakemberitiszét”; illetve a baloldal általános idealizmusát is emlegettem már – ez ennek a jelenségnek a két fő tényezője: az elméleti szakemberek elméletisége, és a baloldaliak idealizmusa.

 

Ironikus módon, a baloldalt a saját idealizmusa akadályozza abban, hogy felismerje, hogy a nép nem ennyire idealista: mert az idealista értelmiség, fiatalság magából indul ki, az embert nemesnek, nemes eszmék által motiváltnak tételezik fel – miközben az egyszerű ember mindenekelőtt meg akar élni, és biztonságban akarja tudni magát. Nem mintha rossz ember lenne – csak sok a baja, egész nap rohan, fáradt, nincs pénze, megtakarítása, egyrészt mert nem is keres valami jól, másrészt meg azt is elkölttetik vele, amit megkeres, bizonytalan már a holnapban is, nem tudja hol fog lakni a gyereke holnapután, és kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mi történik idegenekkel egy másik országban, vagy mi lesz majd 100 év múlva a világgal. Ha kevesebb baja volna, szívesen lenne ő is idealistább. Egyszersmind, ha az idealistáknak több bajuk volna, ők is kevésbé lennének azok. (Mert pl. egy egyetemen, akár oktatóként, akár diákként, ha nagy dúskálás nincs is, azért viszonylag nyugalmas és kiszámítható az élet – és sokkal inkább eszmék körül forog, mint a mindennapi robot közepette.)

 

Nem utolsósorban a túlzott idealizmus az idealista célok megvalósítását is akadályozhatja, ha amiatt nem választják meg az idealista jelölteket.

 

Hogy igazságosak legyünk, a jobboldalnak is megvannak a kedvelt módszerei a valóságtól való elrugaszkodásra, a távolabbi, de valóságos megfontolások, mondjuk a klímaprobléma elmaszatolásával, a túldimenzionált migráncsozással, a különféle összeesküvés-elméletekkel a Soros-tervtől a pizzagate-ig, stb… A baloldaliak előszeretettel kárhoztatják is őket ezek miatt, mondván, egy párhuzamos valóságban élnek. Nos, mint láthatjuk, a baloldal sem kevésbé – csak másképp, avagy „mindenki másképp egyforma”, nem mindenkinek, de azért a többségnek megvan a maga krédója, ideológiája, leegyszerűsített világképe, kellemes illúziógyűjteménye, ami boldog tudatlanságban tartja, viszont abban tudatban, hogy érti a dolgokat, és leveszi válláról a gondolkodás terhét.

 

Haza beszélés: ezen a téren is igen hasznos lehet az Egyvilág, mindkét oldal számára: azért mert én a csupasz valóságot mutatom be, amennyire csak lehet objektíven és pártsemlegesen, az a semleges övezet, ahol nemcsak a realitáshoz kerülhettek közelebb – hanem egyúttal egymáshoz is.

 

Visszatérve az ellenzékhez, most már teljesen nyilvánvaló, hogy egyesülés nélkül semmi esély – ennek ellenére nem úgy tűnik, mintha elkezdtek volna ezen dolgozni. Ilyenkor felmerült bennem a kérdés, hogy akkor meg vajon mit várnak még az élettől… Tényleg a második helyért való versengéssel, meg a kormánytól való követelgetéssel akarják eltölteni az életüket? Megélhetési politikusként?

 

De még így is jó lehet valamire az ellenzék. Mire? Egyrészt, feltárni a kormány disznóságait. Mondjuk ehhez elszánt emberek is kellenek. Értékelem például Hadházy ebbéli igyekezetét, Jakab beszólogatásait, (akiért egyébként vérzik a szívem, mert tényleg jót akart), ugyancsak az ellenzéki sajtónak a visszaélések feltárásában végzett munkáját. Egyszersmind bírom azt is, ahogy az új arisztokrácia nem villogtathatja teljes nyugalomban a sokmilliós karóráit, meg úgy kell suttyomban jachtozgatniuk meg magánrepkedniük. Ha túl sok bajuk már nem is lehet belőle, de így is vicces, és a nyilvánosság ereje továbbra is ér valamit, mert a botrány még egy császárnak sem jó.

 

Másrészt olvasható sajtót, többé-kevésbé szavahihető médiát is ők tudnak csinálni: becsüljük is meg ezt, és buzgón reménykedjünk, hogy Orbán nem csukja be az RTL-t meg a Telexet. Azon kívül az ellenzékiek megmaradhatnak néhány nagyobb város, és főképp Budapest önkormányzatában; illetve fontos volna azon dolgozniuk, hogy Magyarország Európa, az EU része maradjon – mert innentől kezdve ez sem szentírás. Erről majd egy kicsit később.

 

Végül, ellenzéki érzületű ismerőseimnek, családtagjaimnak azt szoktam tanácsolni, hogy innentől kezdve próbálják meg nem izgatni magukat a politikán, mert úgyis felesleges, vonuljanak ki érzelmileg a politikából. Tájékozódni persze lehet, csak ne izgassuk fel magunkat túlságosan. Arra is van ötletem, hogy mit kezdhettek a felszabaduló energiával: gyertek velem, mert annyi minden más érdekes van a világban, egy részükről talán nem is hallottatok, más részükbe nem gondoltatok bele – én pedig igyekszem bemutatni minden fontosat. És, tudjátok, ez az igazi világ – a ricsaj itt és most körülöttünk csak egy nagyon kicsi szeglete neki, és sehol se lesz már, miközben a könyvben leírtak ugyanúgy igazak maradnak.

 

 

Márki-Zay és a választások

 

Őt a múltkor részletesen kielemeztem, ezt itt azoknak, akiknek van még kedve kicsit gondolkozni róla, hogy mit csinált jól, rosszul, hogyan ítélhetjük meg a tevékenységét így utólag. A többiek kihagyhatják ezt a részt.

 

Mindenekelőtt, amiben nem kételkedem, az a becsületessége, jó szándéka és az igyekezete, amivel végigcsinálta a választást: ezekért mindenképpen elismerés érdemel, és továbbra is azt mondom, bárcsak ilyen tisztességes emberek vezetnék az országot.

 

Szintén jól szerepelt az előválasztáson, jól beszélt a tévés vitában, azért is lett ő a jelölt. De miért nem derült ki ott az alkalmatlansága, ami később elég nyilvánvaló lett? Azért, mert a vitában elvi illetve szakmai kérdésekről volt szó, a jelöltek tájékozottsága mutatkozott meg – az empátiájuk azonban, hogy mennyire értenek a nép nyelvén, a politikusi képességeik viszont már kevésbé, pedig az legalább olyan fontos egy politikai vezetőnél, mint mondjuk a gazdaságpolitika. Fontosabb. A szakmai kérdéseket, főleg azok részleteit rá lehet bízni a szakértőkre – a vezetőnek viszont először is a hatalmat kell megszereznie, utána az embereit kell tudnia összefogni, integrálni a különböző szakértők javaslatait, majd eladni az ez alapján meghozott döntéseit a népnek.

 

Az utókor okulásáért, foglaljuk össze röviden, hogy milyen hibákat vétett Márki:

 

A moralizálás túlsúlya az egyszerű megélhetéssel, biztonsággal szemben

● A háborúból való kimaradás nem kellően erős és egyértelmű hangsúlyozása: „a mi háborúnk”, katonák esetleges küldése

● A rezsicsökkentéssel kapcsolatos őszinteségi rohamai, megélhetési fenyegetés

Képszerű rettenetek a beszédeiben: „vér”, „trágya”, stb…

Sértő kijelentések, szófordulatok a választók irányába: pl. „ostoba”, „gomba”

 

Meg hogy hiába kért elnézést számos alkalommal, egész végig tudta hozni a formáját, valójában nem fontolta meg, hogy miért kaptak sokan a szívükhöz a sorozatos elszólásai miatt. És a választás után sem úgy tűnt nekem, mint aki valóban elismeri a saját felelősségét, és végre tényleg próbálna tanulni belőle. Most élőben láthattuk, hogy a túlzott önbizalomnak is meglehetnek a hátulütői.

 

(Mely vélhetően korábbi sikereiből fakadt, köztük a hódmezővásárhelyi győzelmeiből – és most látható az is, hogy az a választás nem ez a választás volt. Nyilván a Fidesz is kevésbé nyomult rá, de a közeg is más volt: az ott egy viszonylag nagyvárosi polgárság, akiknek általában jobban szúrják a szemét a Fidesz ügyei és a fülét a propagandája, mint az igazi vidékieknek, mással is lehet hatni rájuk, egyszerűbb a képlet, jobb a felállás.)

 

Tanulságok az elszólásokkal kapcsolatban:

 

Egy politikus három óvatlan mondattal örökre el tudja intézni magát. Főleg most, hogy minden szavát rögzítik, tömegekhez közvetítik, és bármikor újra elő lehet venni őket. És dolgozhat akármennyit a sikerért egyébként, ezen nem segít.

 

Elnézést kérni egyszer-kétszer még szimpatikus – de ha ennél többször van rá szükség, az már komoly aggályokat vet fel, főleg annál, akinek egy országot kéne kormányoznia.

 

Nem az számít, hogy mit jelent, amit az ember, és különösen egy politikus mond, hanem az, hogy milyen érzéseket kelt vele az emberekben.

 

Akármilyen okos vagy igaz is legyen a mondandója. Sokan ugyanis eleve nem értik, ha valami bonyolultabb egy fakockánál – akik értik meg kevesen vannak, és ők is csakhamar elfelejtik. Az érzésekre, főleg a kellemetlenekre („vér”, „ostoba”), viszont sokkal könnyebb emlékezni. Egyebek mellett ezért fontos egy vezetőnél az empátia.

 

Mindezzel együtt láttuk, Márki nem az egyszemélyi felelős: hasonló súllyal benne van az ellenzék megosztottsága és Orbán rendszere is a kudarcban. Az is jellemző, ahogy az én, kiegyensúlyozottságra törekvő Márki elemzésemet fogadták jobbról és balról, úgy, ahogyan képzelitek: az egyik oldalnak nem volt kellően Márki párti, a másiknak meg túlságosan az volt. Hát, ez az én életem, dióhéjban.

 

(Azon kívül a részletesebb elemzés a legtöbb embernek túl hosszú is, és szintén jellemző, hogy ha van benne csak 1-2 dolog, amivel nem ért egyet, az egészet elhajítja - ami sajnálatos, mert az igazságnak többnyire két jellemzője van: az, hogy összetett és az, hogy valahol középen van…)

 

Most az a félő, hogy Márki lesz Gyurcsány 2, aki csak azért is bizonyítani akar, de mivel megosztóvá vált, politikailag kompromittálódott, és tanulni sem akar, csak annyit tud elérni, hogy egy újabb törésvonalat képez az ellenzéki politizálás már egyébként is alaposan széttöredezett térképén. Ezért kellene, szerintem, szépen, csöndben távoznia. (Illetve megmaradnia polgármesternek, amivel nagyjából a kvalitásainak megfelelő szinten van. Az is egy tiszteletreméltó poszt egyébként, én szívesen látom benne – és jobb is volna, ha most már a városra koncentrálna, mert a következő könnyen az lehet, hogy a vásárhelyi polgárok is meggondolják magukat.)

 

Egy igen tanulságos könyv idevágólag: (Márkinak is elküldtem.)

 

Scott Adams – Win Bigly: Persuasion in a world where facts don’t matter

 

Azaz „meggyőzés egy világban, ahol a tények nem számítanak”. (Magyarul lehet, hogy nincs sajnos, de ha kivárjátok, a lényege benne lesz az EV-ben is.) ;)

 

 

A Fidesz és a választások

 

Megnyerték, és az ellenzék állapotán, a világon, meg a háborún végignézve, sajnos nekem is azt kell mondjam, hogy az ország még így járt jobban. Nem azért, mert a Fidesz annyira jó, hanem azért, mert nincs egy épkézláb alternatíva. Sajnos. (Igen, ezért nem kis részben a Fidesz is okolható – de korántsem egyedül.) Nem új dolog: a nehéz helyzetek jobban szükségeltetik az egységes, erőskezű vezetést, annak saját hátrányaival, veszélyeivel együtt is. Csak garancia nemigen van rá, hogy a diktátor majd szíveskedik lemondani, amikor már nem lesz rá szükség.

 

(További kis vigasz a számomra, hogy az Orbanisztán rendszerét tömören de átfogóan bemutató írásom is beláthatatlan időkre érvényes marad, itt olvasható, vagy meg is lehet hallgatni, tök jó; és nem múlt el Orbanisztán jövője sem.)

 

Láthatóan egyébként maguk is meglepődtek, pl. amilyen gondosan kipakolták előtte még maguknak, amit addig még nem, felkészülve minden esetre. De kárnak izgultak, ezt az ellenzéket nem kell legyőzni, elintézi az saját magát, meg végül még a háború is Orbánnak kedvezett. Ezek után valószínűleg úgy érzik, hogy most már megvan a recept, bármit megtehetnek. És nagyjából jól is érzik: 12 év után lényegében minden zsebben van már, és gyakorlatilag leválthatatlanok: megszületett szeretett hazánk új arisztokráciája.

 

Mivel jár ez? Azzal, hogy ők diktálnak, és ők húzzák le a sápot mindenből, és aki itt menni akar valamire, annak be kell állnia közéjük, de legalábbis be kell hódolnia – a tehetség másodlagos, vagy az se. Ez itt a praxis. (De kevésbé korrupt helyeken is jellemző, hogy van egy elég jól belőhető szint, ami föle pusztán tehetséggel nem juthat az ember. A politika, az érdekek azok, amik meghatározzák, hogy ki lehet igazán nagy főnök.)

 

Figyeljük meg közben az iróniát abban, hogy pont a legszegényebbek szavazták meg a legnagyobb rablóbandát… És emlékezzünk ennek kapcsán a megélhetés mindenekfelettiségére, hogy egyebek mellett az sem számít, ha közben az elit szétlopja az országot: mindegy, csak enni legyen.

 

Itt érdemes emlékeztetni a választók két típusára: az egyik, aki meggyőződésből, ideológiai és személyi okok miatt szavaz egy pártra, akinek Nemzet a nemzet, Orbán pedig A Vezető, és ezért alapvetően mozdíthatatlan – a másik pedig, aki mozdítható, és azt nézi, hogy saját maga, (esetleg az ország) kivel jár jobban. Utóbbi gyakran látja és elismeri a visszásságokat, korrupciót is – de megalkuszik, ennek ellenére oda szavaz, akivel jobban jár. Természetesen nemcsak a Fidesz viszonylatában van ez így, vannak pl., akik (hihetetlen módon) Gyurcsányra esküsznek hasonló hévvel – de nemhogy beléjük, Sztálinba meg Hitlerbe is voltak szerelmesek. (Illetve, hogy kicsit tovább cizelláljuk, van olyan, aki elvből NEM szavaz a komcsikra: ő is ideológiai szavazó – csak más előjellel.)

 

Ez a választás pedig még egy dologra jó volt: arra, hogy meglássuk, hányan vannak az ellenzék mozdíthatatlan szavazói – mert végül mindenki más átpucolt a Fideszhez. (Vagy el se ment szavazni.)

 

Mindamellett van néhány körülmény, ami vigasztaló lehet az ellenzékiek számára, elsősorban az, hogy eléggé úgy néz ki, hogy elmúltak a szép idők a Fidesznek meg a NER-nek: a háború és annak következményei, az infláció, a várható gazdasági válság – a másik oldalról pedig, hogy barátjuk sem igen maradt nekik külföldön, és ahogy az EU most már anyagilag is elkezdi szorongatni őket. (Sajnos egyúttal bennünket is.) Végre nem kell a műbalhé, mert van igazi. (Apropó, mit szóltok a Putyin-tervhez? Nem hogy egy csöppet valószerűbb a Soros-tervhez képest?) No meg kevesebb lesz az elsíbolható közpénz is, nem is csak az EU keménykedése, hanem a válság meg az üres államkassza miatt is. (Csak nehogy egymás között kezdjen el marakodni a NER…)

 

Meg talán uszításból, propagandából és néphülyítésből is kevesebb lesz, egyrészt mert most már biztonságban érzik a hatalmukat, másrészt meg, mert vannak igazi bajok. És valóban, máris kevesebb a Soros plakát, (bár az M1-ben mindig lehet bízni, ha valaki hangulatkeltésre vágyik); avagy „az apa férfi, az infláció nő” – és végre az óvodásokat sem támadják a genderterroristák. (Hogy besz*pta ezt is a nép… És most emlékeztek még rá egyáltalán? Pedig alig pár hónapja.)

 

(Szerintem pl. a CEU is itt lenne még mindig, ha a vírus meg a háború pár évvel korábban jön. De hálistennek a boldog békeidőket is tönkre kellett tenni valamivel, merthogy akkor nem volt más dolguk, csak a lenyúlás, a betonozás, meg az ellenzék cseszegetése.)

 

És így talán az ellenzékről, a demokrácia megmaradt támaszairól, a sajtóról is leszáll valamelyest. (Főleg az RTL klub, hogy megmaradjon, meg részemről a Spektrum, amit csak ajánlani tudok, ha kicsit ki akartok szállni az őrületből. Meg még egy, ha valaki nézhető hírtévére vágyik, az Euronews: interneten, mobilon is nézhető ingyen, magyarul.) Egyébként Orbánt nem tartom teljesen elvetemültnek, és alapvetően rosszindulatúnak sem. A hatalom az, ami annyira kell neki, hogy nem által sokaknak beártani miatta. Úgyhogy, ha lesz is enyhülés, az csak addig tart, amíg teljes biztonságban érzi a hatalmát.

 

A választások előtti osztogatásról: most a megszorítások, különadók és az állami devizakötvény-kibocsátás közepette láthatjuk, hogy mennyi volt igaz abból, hogy azért adják, amiért mondták, hogy ugyanis olyan csodás a gazdasági helyzet. Jó, háború nem volt betervezve – de épeszű ember akkor sem szórja el a pénzét, amikor épp nem teljesen üres a zsebe. (Egyébként mostanában is azt találta nyilatkozni egy minisztériumi ember, hogy a magyar gazdaság nagyon erős, a különadókkal pedig még tovább erősítik azt.) Rendben, elég naivnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy tőlem tudja meg, mi az a választási osztogatás – csak a teljesen blazírt hazudozásra hívnám fel a figyelmet, már megint.

 

Nem ártana jobban odafigyelni az EU bekeményítésére is, nehogy egyszer csak kívül találjuk magunkat. Egyrészt, mert az EU-nak sem feltétlen végtelen a türelme a magyar kerékkötéssel szemben; másrészt hogy Orbán immár úgy érzi, bármit megtehet – és most, hogy a pénz is lassabban csordogál, meg őt is fúrkálják Brüsszelből, felmerülhet benne a kérdés, hogy tulajdonképpen mi is a jó neki az EU-ban… Ráadásul precedens is van már. Nem lehet, hogy a nép ezt is lenyelné? Egy jól szervezett propagandakampány után? Megalapozva azzal, hogy Orbán kiutáltat bennünket az Unióból? Huxit párt meg minden? Nem árt az óvatosság, ha még nem felejtettük el, mennyire szeretünk volna Európához tartozni.

 

Azt javaslom, most is próbáljunk meg egy kicsit távolabbra tekinteni, és örüljünk annak, hogy az EU megmaradt még Orbán hatalma gyakorlatilag egyetlen korlátjának. (Jó, a maradék független sajtó – de az is csak addig, ameddig a vezér engedi.) Orbán állhatatossága, az ellenzéki politikusok tehetetlensége, a nép enerváltsága sajnos odáig juttatta ezt az országot, hogy a demokráciát kívülről kell megvédeni. És ne bagatellizáljuk el a diktatúra lehetőségét: mert lehet az sokkal rosszabb is, mint az ország eddigi lerablása, emlékezzünk a saját múltunkra és nézzünk szét a világban, mik vannak. Még csak nem is Orbánnal van a legnagyobb gond, mert az igazi keményvonalasokhoz képest ő is Hófehérke. Azzal van a gond, hogy nincs biztosíték, hogy egyszer csak nem jön helyette egy igazi farkas. A demokrácia elsősorban nem azért kell, mert, hogy az milyen jó. Azért kell, hogy, amennyire lehet, biztosítva legyünk a zsarnokság ellen.

 

Mint említettem, ez az egyik, amire, az ellenzék még jó volna: megvédeni idehaza az EU jó hírét, ügyelni rá, hogy a népet ne fordítsák ellene. Mondjuk az is tudna segíteni, ha az EU földközelibb pályára állna, visszafogná magát az olyan kérdésekben, amelyeknek még nem jött el az idejük, megpróbálna nem sokkal, de némileg kevésbé eszmények mentén politizálni, reálisabban szemlélni a világot, és gyakorlatiasabban kezelni a problémákat. Ezzel nem azt mondom, hogy adjuk fel az elveinket, (különösen nem, ami a klímaváltozást illeti) – csak azt, hogy vegyük észre, hogy hol ártunk már vele magunknak és ezáltal nem csak annak a konkrét ügynek, hanem az összesnek, amiket képviselni próbálunk.

 

 

Választási egyebek

 

● A Mi Hazánk sikere

 

Ez (így utólag) várható volt: a szélsőjobbereknek kell egy párt, a Jobbik pedig már nem felelt meg. (A Jobbikért, Jakabbal együtt pedig szerintem kár, mert kellene a Fidesszel szemben egy jobboldali alternatíva is, mely kevésbé korrupt és úrhatnám.)

 

● Mérsékelt erőszak

 

Ez a múltkoriban a háború kapcsán került elő, hogy minden borzalma ellenére messze elmarad a II. vh. brutalitása mögött. Itt azért hozom elő, mert a magyar politikában is hasonló a helyzet: itt is megy a gyalázkodás, az egymás alá vágás, és a többi – de bizonyos korlátokon belül: ez is egyfajta kulturált erőszak.

 

Még kulturáltabb, mint máshol: pl. ahogy Orbán kimegy a nép közé a kis sámlijával. Sok hely van a világban, ahol ezt nem merné megtenni. Ilyen kultúrnép vagyunk, na. (For good or bad…)

 

● Ahogy a kisebb-közepes stikliket lenyeli a rendszer

 

Meg a nép is. Gondolok itt pl. az Erdélyben kidobott szavazólapok esetére, de mondhatnám a lakóhelyi átjelentkezéseket vagy a makói szavazatokért pörkölthús akciót is, illetve a szavazási rendszer Fidesz általi átszervezését, amitől azóta eleve nekik lejt a pálya. Mindegyik hír volt egy darabig, akadt, amelyiket vizsgálgatták is kicsit – aztán kész, el vannak felejtve, nem számít. És akik ezeket elkövetik, tudják is előre, tesztelgetik a határokat, kihasználják, hogy a szabályok gumiból vannak.

 

De nemcsak a magyar választásokkal van ez így. Elhibázott állami és vállalati beruházások, feleslegesen kiásott csatornák, felépített lakótömbök, katasztrofális politikai döntések, a Vietnami háború, elpazarolt emberi életek, iszonyatos pénzek, energia és munka… És kész, a világ napirendre tér felettük, minden megy tovább – és többnyire felelősök sincsenek.

 

● A Lázár-Orbán deal

 

Ahogy Lázár oda lett téve Márkit opponálni – Orbán meg személyesen leutazott korteskedni Lázár mellett.

 

● A forradalmi szájbergyerekek újra akcióban

 

Amikor a választások előtt meghekkelték a kormánymédiát, és „elhozták az igazságot” a népnek. (Azért „újra”, mert történt már hasonló korábban, amikor az Origó kommentszekcióját árasztották el hasonlóan felszabadító erejű üzenetekkel. Akkor lett vége nekem a szép időknek, ui. azóta egyáltalán nem lehet kommentelni az Origót, megszűnt a legjobb reklámlehetőségem. Illetve ott volt még Fegyőr benyomulása is az Origó szerkesztőségébe.)

 

Ezek az akciók, szerintem, egyébként is meglehetősen kontraproduktívak: nem hinném, hogy akik propaganda újságot akartak olvasni, de helyette váratlanul az „igazsággal” találták szembe magukat, azokat az jobban meggyőzte volna, mint amennyire az elszenvedett bosszúság felbősztítette. Bárcsak elég volna az embereket szembesíteni a valósággal… (Lásd: a tények nem számítanak.)

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT112_valasztasok

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat. (Aki siet, még benne lehet az első 500-ban.)

 

 

A NEMZETI HELYZET

 

Fokozódik…: a háború, az infláció, a ki tudja meddig tartható hatósági árak, a zuhanó forint, az emelkedő kamatok, a tanárok helyzete, a bezáró kórházi osztályok, tudjuk. (Csak így egymás mellé rakva elég hatásos.)

 

És ebben a helyzetben az új arisztokrácia végre megmutathatja, hogy miért hagyjuk, hogy lenyúlják az országot, végre lesz igazi dolguk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy még Orbán néz ki a legalkalmasabbnak erre.  (Kicsit a CEU előző rektora jut eszembe, Ignatieff, aki szintén nem tudta, mire szerződik, mielőtt váratlanul a nyakába az intézmény kiebrudalása.)

 

A másik kulcsfigura Varga, akinek ebben a helyzetben a győzelem kb. felér egy vereséggel, mert neki kell valahogy egyben tartania az államkasszát. Szerencsére ő meg egy tehetséges technokrata, és most a választási őrület elmúltával talán az ő szakmai szempontjai is jobban érvényesülhetnek. Amiben bízhatunk, hogy a Fidesz meg szokta csinálni a házi feladatot, illetve hogy Orbán államférfiként is tekint magára, presztízskérdés számára, hogy ne alatta dőljön össze az ország. (Bár, ahogy el van hízva újabban, az nem kimondottan lelki békére utal.)

 

Azonban ez a mostani nehéz helyzet, és különösen a pénzügyi szorongatottság, nekik is új, és egyelőre eléggé ötlettelennek is tűnnek, hogy mit kezdjenek vele, kivárásra játszanak. Konkrétabban: új, hogy nem folyik úgy a pénz az EU-ból, új, hogy súlyos összegekbe kerül a rezsicsökkentés, új az infláció és a gyorsan elértéktelenedő forint, hogy az erőből politizálás visszaüt; újak a nemzetközi bizonytalanságok, hogy a multikat se nagyon lehet sarcolni, és nem olyan egyszerű biztosítani a nép megvásárlásához szükséges pénzt… Pedig Orbán erre eléggé rá van erre fixálódva. Uraim, gratulálunk a megválasztásukhoz, reméljük most boldogok, és hogy az is látszik majd a Holdról, amit ilyen körülmények között az országért tenni tudnak.

 

(Figyeljük meg azért, hogy egy államnak mennyivel több lehetősége van pénzügyileg, mint egy magánszemélynek: egy magánszemély pl. nem hozhat törvényt, hogy kötelezze a bankot, nemhogy arra, hogy hitelt adjon, hanem, hogy a profitját elvegye, úgy ahogy van. Vagy csak a sima adóztatás. Azon kívül hitelt is olcsón kap, az állampapír automatikusan vonzó azok számára, akik minél nagyobb biztonságra törekszenek. Bár nekem volnának ilyen lehetőségeim…)

 

 

Infláció és rezsicsökkentés

 

Illetve rezsicsökkentés-csökkentés, merthogy időt nyerni lehet, de hosszabb távon nem hiszem, hogy tartható. (Illetve részben máris fizetjük, csak nem direktben, hanem a különadók átterhelésében, a boltok nem rögzített áraiban, stb…) Orbánék pedig, ahogy mondtam, kivárásra játszanak, odébb pöckölték a hatósági árak végdátumát, megpróbálnak valamennyit beszedni a bankoktól meg a multiktól, visszafogják az állami beruházásokat, stb… – amik szintén nem fenntartható intézkedések, főképp, mert még inkább alávágnak az így is tántorgó gazdaságnak.

 

(Ami az átterhelés illeti, másképp hat az adót a Lidl-lel meg a Ryanair-rel beszedetni, mintha SZJA-nak hívnák… Apropó, most lehet, hogy jól járok, hogy az MKB-nál maradtam, már hogy Lölőnek talán nem lesz szabad. Már hogy ott dolgoztam, de akkor még a németeké volt.)

 

Az energiaárakról szólva pedig, azokkal több problémám is van, volt:

 

● A külföldiek tankolása

 

Ez már helyre lett rakva, és nézetem szerint kezdettől nem kellett volna a külföldiek tankolását is nekünk fizetni. Ezt akkor is így gondolom, ha az EU-s polgároknak drágábban adjuk: ezek most különleges idők, Magyarország pedig egy szegény ország. Jó vicc, hogy az osztrákok háborognak, hogy nem jöhetnek benzinturistáskodni.

 

● A jóárasított benzinnel túráztatott Ferrarik

 

Amit naponta látok itt Pesten, és ugyanúgy az ország szégyene, mint a rezsicsökkentett árammal fűtött medencék. (De nyilván, a döntéshozók önmaguknak sem ellenségei, és legalább nemcsak az egyszerű nép érzi az orbáni gondoskodást – lásd még lineáris SZJA.)

 

● A takarékoskodás hiánya

 

Hogy az alacsony árakon senki nincs ösztönözve rá, azok sem, akik jobban megengedhetnék maguknak.

 

Több okból is szociális alapúvá kellene tehát alakítani a hatósági árakat. Lehetne ezt úgy pl., hogy mindenki csak adott mennyiséget tankolhatna olcsóbban. Rendben, a benzinnél speciel ezt lehet, hogy nem volna egyszerű megoldani – az áramnál meg a gáznál viszont igen. (De tudom, hogy ez azoknak is hideglelős, akik keveset fogyasztanak, mert nehogy véletlen ők is fölé csússzanak egy kicsivel…)

 

Az biztos, hogy ez rengetegbe kerül az országnak, és hogy hosszabb távon az Isten pénze nem elég rá. Meg abba gondoljunk még bele, mennyi mindenen másra is el lehetne költeni ezt a pénzt. Szerintem három stadion kijönne belőle… Jó, vicceltem – de mondjuk a tanárok fizetését alaposan meg lehetne emelni.

 

Meg, beindítani nem volt nehéz, de kijönni belőle, azt nem könnyű: mit mondjon Orbán a népnek? Azt, hogy nem képes tovább fenntartani? Vagy azt, hogy úgy döntött holnaptól többet kell fizetniük? Persze inni még egyet és ráfogni a nyuszira, (Sorosra, a baloldalra, a multikra) az mindig megér egy kört. (Bár az elmúltnyolcévezés lassan már kezd hülyén hangzani.)

 

Tartósan egy dolog tudná fenntarthatóvá tenni az energiaárakat: ha az ország a régi áron kapná azt. Addig is marad:

 

● A MOL, amíg csordogál a Barátság a csőolajvezetéken.

● A (nem német autógyár) multik, bankok: meglehetősen korlátozott mértékig.

A nép, az áthárított adók révén.

● Az infláció miatt emelkedő ÁFA. (Bár ez definíció szerint nem ér többet, mint a tavalyi.)

 

● Az unokák – vagyis az állam eladósodása.

 

Egy kis nagyszülő-tartás na, ők tőlünk az életet kapják. (De milyet!) Túltolni azonban ezt sem lehet, mert az államcsőd azért ott figyel a sarokban. (Bár annyira azért még össze tudná békíteni Orbán Vargát meg Matolcsyt, hogy ilyen helyzetben utóbbi hajlandó legyen nyomtatni annyi forintot, hogy legalább a belső adósságot fussa.) Meg, ha tényleg erről volna szó, Brüsszelnek is engednének, amiben nagyon muszáj. (Navracsics már be is lengette a kompromisszumot.) Hirtelen nagyon kellene az a pénz… (Még a hitel is.)

 

Ami a multikat, bankokat illeti, ezeket sem lehet túlzottan fejni, részben, mert elmennek, részben, mert a bankokat kivéreztetni sosem jó ötlet, egy gazdasági válság küszöbén meg különösen. (Megjegyezném, hogy a kiskereskedelemi multik távozása a NER-t lehet, hogy annyira nem bántaná…)

 

Közben az egész gazdaság szorongatott helyzetben van: extraprofit-adó, energiaárak, alapanyagárak, kamatok, munkaerőhiány, az állami beruházások „elhalasztása”, a nemzetközi helyzet… (Esetleg akiknek olyan termékük van, pl. gabona, amik most extra mértékben megdrágultak – de ott is nőttek a költségek, meg a bizonytalanságok is.)

 

Külön figyelmet érdemel, hogy most a szokásos gazdasági csodafegyver sem használható: nem lehet a kamatokat csökkenteni, monetárisan lazítani, mert egyúttal infláció is van és gyenge forint, amit az alacsony kamatok tovább súlyosbítanának. De emelni sem egyszerű azokat, a jó időkben szükségtelenül fenntartott monetáris lazaság közben kiszórt hitelek miatt, amik most félő, hogy bedőlnének. (Ja, hogy nem számítottunk rá, hogy a jó idők nem tartanak örökké…) No meg persze az államadósság, amit szintén nehezebb finanszírozni a magasabb kamatok mellett. És a világban máshol sincs ez nagyon másképp – csak mi sokkal kisebbek és sebezhetőek vagyunk, mint mondjuk az USA.

 

Itt nálunk legalábbis sok foganatja sincs is a kamatemelésnek – egyrészt, aki a tőkéjét félti, azt nem hatja meg egy-két plusz százaléknyi kamat, menekíti a pénzét a forintból; másrészt a költségekre sem hat (pl. olaj, munkaerő), és ami a legnagyobbat drágult, az élelmiszerek, azt is meg kell venni, akkor is, ha akármennyit fizetnének helyette a bankban.

 

(Viszont a kamatemelés legalább a tőzsdei, a bitcoin és mindenfajta más spekuláció vitorlájából kifogja a szelet.)

 

(+ Az EV vonatkozó része a gazdasági válságokról.)

 

 

Az „extraprofit-adó”

 

Mely tulajdonképpen szintén várható volt, hiszen egyszer már bejött, és most azért is van szükség rá, mert az EU-val, sikerült úgy összekötni a bajszot, hogy egykönnyen nem kapjuk meg a helyreállítási alapot. (Ami annyiból indokolt is, hogy elvileg nem benzinár-támogatási alapról volna szó.)

 

A MOL-ról már volt szó, azt mondja az újság, a bankoknál is van némi fejhető pénz, de máshonnan sokat nem tud leakasztani, így a COVID után, és a jelenlegi kilátások jellemezte jövő előtt. Most tüzet oltani jó lehet – de később könnyen drágának bizonyulhat: mert kinek lesz így kedve itt befektetni? Illetve, máris megvan az ára, azzal, hogy a forint rögtön tovább zuhant, tovább drágítva többek között az energiaimportot.

 

Igaz, legjobb barátainkat, a német autógyárakat kihagyták a szórásból – de az utólagos szabálymódosítások, lerablás, a jogbiztonság megrendülése sosem tesz jót a befektetői bizalomnak. Illetve vegyük észre a kicsiség előnyét: egy kicsi ország megfinanszírozására elég lehet annyi, amennyit a multik még hajlandóak benyelni – ideiglenesen. (Illetve, hogy egy ekkora helyen nem feltétlen a közvetlen profitért vannak itt, hanem pl. mert egységesen kezelik Kelet-Európát.)

 

Aztán, hogy felvetettem a kiskereskedelem esetleges nemzeti átvételét: nos, abban általában véve van valami, hogy a profit itthon maradna – nem mindegy azonban, hogy kit gazdagítana, és hát persze, hogy mindenekelőtt a NER-t, az új arisztokratákat. A multik legalább nagyrészt pártsemlegesen működnek itt, meg értik is a dolgukat. Össze lehet hasonlítani pl, hogy hogy néz ki egy Lidl meg egy Coop. (Bár az utóbbinak van egyfajta békebeli szocialista nosztalgiája – aki még emlékszik rá.)

 

(Én meg most már nemcsak annak örülök, hogy tanár nem lettem, hanem annak is, hogy vállalkozó sem. Nem is csak az extraprofit miatt, hanem amiket hallok, hogy hogy nyúlnak le a NER-esek komplett cégeket… Ó, biztos „mindenben a törvényeknek megfelelően eljárva”, egyébként. Már, hogy ezzel szoktak visszalőni csípőből. Mint ahogy a Pegasus ügyben sem történt törvénysértés, ugye? Van még, aki csodálkozik a 400-as eurón?)

 

(Meg még egy ámulat a Pegasushoz: hogy ugye, most már mindenki tisztában van vele, hogy bárkit bármikor, szabadon megfigyelhetnek, nemcsak a bolygó túloldaláról, hanem itthon is akkor kapcsolja be Viktor a kamerádat, és néz szét a zsebedben, amikor akarja, Rogán meg a mikrofonodat, hogy mi az a mocorgás a hálószobádban. Mi több, immár ügyészségi jóváhagyással. Ez azért elég durva. És semmi. Élünk tovább, teló a kézben, még csak szó sincs róla. Technikailag külföldön is így van, csak ott esetleg a törvény nem azt mondta, hogy ja, oké, minden rendben. Bámulatos. Továbbra is tudnám ajánlani a régi 3310-est. Bár állítólag az sem életbiztosítás, de manapság szerintem akkor is az már a nehezebb eset.)

 

Még az „extraprofitról”: hogy mit jelent ez tulajdonképpen? Ez egy létező közgazdasági kifejezés, merthogy a profitszintek a gazdaságban általában kiegyenlítődnek, azért, mert ahol ideiglenesen mégis többet lehet nyerni, arra a területre több vállalkozó áramlik, nő a kínálat, ami aztán leszorítja az árakat és a profitot. Extraprofit akkor keletkezik, amikor ez a beáramlás valami miatt nem lehetséges, például az állam monopóliumot tart fenn, vagy a már bent levők akadályozzák új szereplők belépését, vagy, mert korlátozott pl. a termőföld összmennyisége. Ekkor az ekképp védelmet élvező szereplők magasabb profitot érhetnek el a mezei befektetőnél.

 

 

Főispán a vármegyében

 

Igen, épp amikor az ember azt hinné, hogy az gránitalkotmánnyal, a Nemzeti Hitvallás kifiggesztésével, Vityóval a Várban, és Csongrád Csanádosításával közjogilag már sikerült kielégülniük – akkor jön ez, és kiderül, hogy nem.

 

Vagy, hogy csak vicc az egész, mert ha most jön valaki, és aszongya alászógájja, Pittyinger Gejza udvari főispán vagyok, viszem Döbrögit a vármegyeház tömlöcibe az alászolgálati audimmal – erre föl ép ésszel nem nagyon lehet másra számítani, mint hogy az arcába röhögnek a szerencsétlennek.

 

Vagy csak terelés, hogy legalább addig ne az inflációról beszéljünk.

 

De nem, ez az a társaság, amelyiknek nincs humorérzéke, és simán el lehet hinni róluk, hogy tényleg komolyan gondolják.

 

Szoktam rá ügyelni, hogy ne lázítsak túlságosan, de ha most tényleg bevezetik a vármegyét, akkor nem tudom megállni, hogy ne tanácsoljak némi engedetlenséget, hogy használjuk csak tovább a megyét.

 

(Meg akkor fogok még be5ofni, amikor majd Lölőt méltóságos báróúrnak kell szólítani.)

 

 

Hazai helyzet egyebek

 

● Furcsa minisztériumok

 

Pl. Kulturális és Innovációs Minisztérium, (mert pont erre a kettőre volt kapható Csák Norrisz János?), vagy Építési és Beruházási Minisztérium, (mert betonozni, azt szeretnek…) – miközben nincs oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi minisztérium… Hm.

 

● A felemás tanársztrájk

 

Ahogy Orbán azt mondta: „ezután úgy sztrájkolhattok, hogy nem sztrájkoltok, megértettétek?” – „Jó, akkor úgy sztrájkolunk, hogy nem sztrájkolunk.” Aztán meg még azt is felfüggesztették. Orbánnak meg ez is annyira bejött, hogy aztán törvényt csinált belőle; aztán meg még a főrendőrt is a nyakukba ültette, hogy az majd rendet vág.

 

Szóval, drága tanárnők és tanárurak, először is, én együtt érzek önökkel: eléggé hasonló bizniszben mozgunk, és engem még rosszabbul fizetnek. Azt tessenek eldönteni, hogy szeretnének-e elérni valamit. Mert ha igen, az másképp nem fog menni, mint hogy nem engedelmeskednek némán. Ehhez mindenekelőtt önöknél is egység kellene, ami könnyen lehet, hogy nincs meg – de ha egyszer sikerülne együtt, úgy igazán kiállniuk, akkor nem tudnának mit kezdeni önökkel, kénytelenek lennének engedni a több mint reális igényeiknek.

 

Megjegyzem, az üres államkassza miatt sajnos nem ezek a legalkalmasabb idők erre – de az, hogy az oktatást, ami az ország jövője, ennyire semmibe veszi a hatalom, az akármikor nagyobb szégyen még az ártámogatott Ferrariknál és a fűtött medencéknél is. (És szégyen az is, hogy az EU-s pénzek visszatartására hivatkoznak, hogy németeknek kéne kifizetni a mi tanárainkat.) De hát megtanultuk: Oktatás? Eladósodás? A befektetők elriasztása? Környezetvédelem? Ugyan, kit érdekel a jövő… Főleg azt nem, akinek az a jó, ha a nép szegény és megvásárolható, buta és befolyásolható.

 

(Lásd amit az EV-ben írok az oktatásról, annak jelentőségéről.)

 

● Ameddig nem lázad valaki, addig minden marad a régiben.

 

Most elsősorban, ami a tanárokat illeti – de a háború- és Putyinellenes oroszokat is vehetjük, vagy a hatósági árakkal megsarcolt boltosokat, benzinkutasokat, stb… Jobb helyeken lehet más lehetőség is – de a világ sajnos nem arra tart.

 

● Orbán fizetése

 

Amit most emeltek meg duplájára. Na most, ha tényleg csak ebből élne, meg nem volna korrupt a rendszer a fejétől a farkáig, akkor én szívesen fizetnék neki ötször ennyit is, mégiscsak a miniszterelnök, és nem baj, ha egy ilyen pozícióban a fizetés is vonzó, hogy korrupció nélkül is legyen miért elnyerni azt.

 

Másrészt azt gondolom, hogy igen rosszul időzített lépés volt ez most, a legnagyobb káosz közepén, a súlyosan alulfizetett, és leépülő tanári karral körülvéve. Benne lehetett ez már a csőben a választások előtt, most csak hagyták kijönni.

 

Harmadrészt viszont mindegy, mert már gyakorlatilag semmivel nem tudnak ártani maguknak.

 

Meg azon csodálkozom, hogy számít Orbánnak ez az aprópénz? Vagy csak a látszatot akarja megőrizni, hogy számít? Vagy tényleg tart még a rendőrségtől, ügyészségtől, ha máshonnan jön neki a pénz? Vagy csak azt akarják elfedni vele, hogy az embereinek innentől ő maga szabhatja meg a fizetését? (Nem tudom, jól értem azt, hogy innentől fogva minden korlát nélkül fizethet nekik? Jó, egy jó munkaerőt meg kell fizetni – no de akármennyit adhat?)

 

● Novák Katalin

 

Akiről már leírtam, hogy Köztársasági Elnök?! No most még annyit hozzá, hogy a Hadsereg Főparancsnoka?! Illetve ahogy előadja a jó zsarut, kanosszát járt a lengyeleknél, de még az ukránok, sőt az EU felé is mondott pár szépet.

 

(Abban egyébként van valami, hogy nőiesebbé kellene tenni a politikát, empatikusabbá, gondoskodóbbá a világ, a jövő, az élővilág irányába – de nem kesztyűbábként, hanem pont hogy a női praktikákat felhasználva az anyagias és agresszív férfiak helyes irányba történő manőverezésére. Merkel pl. tudta ezt – bár az együttérzést is túlzásba lehet vinni.)

 

● Az éjjel soha nem érhet véget

 

Vagyis az Anglia elleni 4:0. Szóval, nehéz olyan embert találni, akit nálam kevésbé érdekel a sport, ezt is csak futtában láttam az utcán, hogy nagyon örülnek valaminek, úgyhogy közelebb mentem, és azt hittem, rosszul látok. Az volt a negyedik. Nahát.

 

(Attól egyébként, hogy engem nem érdekel, nem bánom, hogy mást igen, már csak mert az FPS / TPS / RTS / TBS vonal sem feltétlen olyan vonzó másoknak, mint nekem – mindenkit más tesz boldoggá. Egyedül az, hogy a politikusok is rögtön leszedik a népszerűségi sápot a sportsikerekről… Meg ez a sok hülye stadion.)

 

Illetve, aki nem olvasta, ezen a linken részletesen írtam az élsport társadalmi szerepéről.

 

● Inflációs egyebek

 

Amilyen vicces, hogy a fölrobbant árak mellé is odaírják, hogy „csak” 1000 Ft a gyros. A másik meg, hogy ilyen változékony árak közepette hirtelen nem lehet tudni, hogy mi az olcsó, meg hogy hol.

 

 

Hazai kedvenceim

 

● Tízből hét magyar egyetért az extraprofitadóval.

 

Ezt nem tudom már, hogy hol olvastam, mindenesetre az arány valószínűleg jól mutatja, hogy hányan járnak jól vele és hányan rosszul. (Rövidtávon)

 

● Ahogy az orosz sokkból épp kicsit magához térő OTP árfolyam lekonyul

 

Előbb a választási eredmény, utána meg amiatt, hogy egy tollvonással kiderül, hogy a cég profitja tulajdonképpen nem is a cégé. (Illetve ahogy a forintot is szájba vágja, valahányszor Orbán kinyitja a száját.)

 

● Orbán és a tömegmanipuláció

 

Bírtam, amikor egy sajtótájékoztatón, talán a háborús hírekkel kapcsolatban, azt találta mondani, hogy azt ugye mindannyian tudjuk, hogy ilyen „tömegmanipulációs korban élünk”.

 

Köszi, Főnök, igen, valaki alaposan bemutatta ezt nekünk.

 

● A pesti party

 

Mindennap ott megyek el az ismét jó sok turista és hazai szórakozó között a pesti belvárosban, és megérint ennek a szürrealitása: egyrészt, hogy párszáz kilométerre öldöklés van – másrészt meg, hogy az egész világ készül a partizók fejére omlani. (Meg a nyomorgás a világ szerencsétlenebb szegleteiben, de az már megszokott.)

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT112_nemzetihelyzet

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat. (Ebből kár volna kimaradni.)

 

 

KELETEN A HELYZET

 

Vagyis a háború.

 

A lényeg

 

Nekem se lesz mindig igazam, de ezúttal elég jól követik az események azt, amit jósoltam: hogy Putyin ezt nem fogja abbahagyni, ameddig azt nem tudja rá mondani, hogy győzött; az ukránok el tudják húzni a háborút, a Nyugat segítségével, de minél tovább tart, annál jobban szét lesz rombolva az országuk. Putyinnak nem sürgős, a Nyugat pedig anyagilag segít ugyan, de azon kívül lényegében nézi, hogy lesz Szíria Ukrajnából. Meg hogy a világban távolabb is súlyos következményekkel lehet számolni. Ezt elmondtam már a múltkor is.

 

Azóta tovább tisztult a kép számomra is. Hadd foglaljam össze először is a lényeget:

 

● Az ukránoknak, Ukrajna népének joguk volna úgy élni, ahogy szeretnének.

 

Akkor is, ha nagy orosz kisebbség van náluk, akkor is, ha inkább a Nyugattal akarnak barátkozni – különösen, hogy jóval inkább demokratikus ez a kívánság, mint ahogy az orosz döntések születnek. Ezzel együtt náluk is voltak túlkapások, lásd alább a nyelvtörvényt. Így lerohanni őket, azonban akkor is borzasztó dolog. (Vagy most mi is támadjuk meg Romániát? Mert valóban, Trianon is igazságtalan volt. Vagy akár Ukrajnát – nekünk is van ott kisebbségünk, akiket szintén sújtott a nyelvtörvény.)

 

● Oroszország nagyhatalmi görcse

 

Ami azt a vélekedést táplálja bennük, Putyinban, hogy nekik olyasmi is jár, ami másnak nem, hogy nekik joguk van egy saját „befolyási övezethez”, ahol ők az urak más országok felett is. Mivel így gondolják, ezért sértve érezték magukat, amikor Ukrajna a Nyugathoz közeledett, és most szakadt el a cérna. Ezért érzik jogosnak, amit művelnek. (Nyilván nem minden orosz, de Putyin biztosan.)

 

Mint a múltkor kifejtettem, a nagyhatalmi görcs általános jellemzője a nagyhatalmaknak. Csak akkor van baj, amikor valaki nem képes békésebb eszközökkel, kulturális, gazdasági, diplomáciai módon nyomulni – és igen, Amerikának is volt számos kevésbé békés húzása korábban.

 

● Hogy az oroszok, illetve Putyin ilyenek, azt tényként kell kezelni.

 

Mert akkor is olyanok, ha nincs igazuk. Ezzel nem tesszük magunkévá a nézeteiket és nem helyeseljük a cselekedeteiket, az igényeiknek sem hódolunk be – csak megalkudunk velük, azért, mert különben mindenki rosszabbul jár. Körülbelül, ahogy egy oroszlánt kezelnénk, aki akkor is ketté akarja harapni a gazellát, ha szerintünk az csúnya dolog. A tényeket tudomásul kell venni, a szomorú tényeket is, és azokkal kell megalkudni, nem pedig a gonosszal – és velük is csak a szükséges mértékig.

 

Azt továbbra is tartom, hogy ezt az egészet sokkal olcsóbban meg lehetett volna úszni, ha az elején hajlandóak vagyunk engedni, annyit, amennyit nagyon muszáj: nem odadobni Ukrajnát, csak biztosítani Putyint arról, hogy nem lesz a NATO meg az EU tagja, megmarad egy semleges puffernek. (Meg a Krímet is oda kellett volna adni, talán többet nem. Nem, Ukrajnával szemben ez valóban nem fair, de még mindig a legjobb deal, amit az orosz lánnal kötni lehet, nemcsak a Nyugatnak: nézzük meg mi történt már eddig is Ukrajnával meg szerencsétlen ukránokkal.) Rendben, utólag ezúttal is könnyebb okosnak lenni – de azért előzőleg is eléggé egyértelműen jelezte már Putyin, hogy mi baja, Ukrajna sokéves vegzálásával, meg a nagyszabású katonai felvonulással a támadás előtt, vélhetőleg a tárgyalásokon mondta is.

 

(Lásd részletesebben az előző írásomban, hogy mit kellett volna tenni; itt alább meg, hogy most mit kellene.)

 

Annál is inkább, mert, ahogy kinéz, így is az lesz, amit Putyin akar, sőt végül többet elvesz, mint amivel az elején megelégedett volna. Közben, nem mellesleg, az atomháborút és az éhínséget kockáztatjuk, és magunkra rántunk egy jókora gazdasági válságot: most élőben nézhetjük végig egy újabb demonstrációját annak, hogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”.

 

Abban viszont teljesen igazatok van, hogy pont, amikor az ember azt hitte, hogy legalább a nagyhatalmak szintjén elmúlt már az állati agresszió kora…

 

 

Előzmények

 

Aki kicsit mélyebben is érteni szeretné a helyzetet, annak érdemes alaposabban tájékozódnia, például a következőkről:

 

● Hogyan került annyi orosz lakos Ukrajnába

 

Nagyrészt úgy, hogy a szovjet időkben szándékosan csatoltak hozzá orosz lakosságú területeket, azzal a céllal, hogy növeljék az orosz befolyást – csak éppen senki nem gondolta, hogy egyszer majd a tagköztársaságokból független államok lesznek. (Illetve a Krím esete az ukrán születésű Hruscsovval, aki egy tollvonással átadta azt nekik.)

 

Tessék egy atya igazán értelmes és informatív előadása ezekről. (Nagyjából feléig elég meghallgatni.)

 

● Az elhíresült nyelvtörvény

 

Mely előírja például, hogy mindenkit ukránul tanítsanak, más nyelveket csak idegen nyelvként engedélyez.

 

Lavrov is ezt emelte ki indokként. Na most, azt elismerem, hogy ez egy durva lépés volt az ukránok részéről. (És ugyanannyira az volt a magyar kisebbség felől nézve is.) Azt nem hiszem, hogy az oroszok minden más lehetőséget kimerítettek volna a felülvizsgálatára: összefoghattak volna például velünk is, hogy gyakoroljunk diplomáciai nyomást, akár magának az EU-nak a segítségével. De nem, Lavrovék úgy gondolták, tudnak ők ennél egyszerűbbet, elfoglalták a Krímet, szították a szeparatistákat, mindenféle kibertámadásokkal zaklatták a szomszédjukat. Az ukránok meg csak azért se engedtek, természetesen. Aztán jöttek a tankok…

 

● A Nyugat mozgolódása Oroszország körül

 

Már jóval a háború előtt is, beleértve a NATO bővítéseket, és magának Ukrajnának a felfegyverzését is.

 

Lényeges különbség azonban, hogy Ukrajna, a Nyugat meg a NATO soha meg nem támadta volna Oroszországot katonailag. Oroszország volt az, aki már ezelőtt is katonailag mozgolódott, lásd a Krímet és a keleti ukrán megyéket – erre Ukrajna és a Nyugat a katonai együttműködés erősítésével válaszolt – erre Putyin még kényelmetlenebbül érezte magát: tipikus példája egy konfliktus eszkalációjának.

 

Ami biztos, hogy ez nem most kezdődött, és régóta lehetett tudni azt is, hogy Puytinnak igencsak a bögyében van Ukrajna, meg ez az egész. Amit ellenben gyakorlatilag mindenki elképzelhetetlennek tartott, egészen az utolsó pillanatig, hogy az oroszok fegyverrel támadjanak. Itt Európában.

 

Ehhez ezt a videót ajánlom. (Angol)

 

Illetve Nógrádi György beszélgetése is jó volt az Infórádióban, általában a háború állásáról. (Kicsit korábbi már.)

 

* * *

 

A nagyhatalmi görcshöz még: a kis országoknak ekkora ambícióik nincsenek, hajlandóbbak együttműködni – viszont, ahogy a múltkor mondtam, regionálisan azért ők is izmoznak egymással; azon felül pedig azt sem lehet mondani, hogy a közösködés ne volna helyenként nyögve nyelős: lásd például Orbán Brüsszelezését, az euroszkeptikus hangokat mindenfelé, sőt a Brexitet.

 

Apropó, a svéd és finn NATO tagságról, amire sokan mondták, hogy Putyin ezzel is elszámította magát – és valóban: ha működött volna a villámháború, elképzelhető, hogy ezek ketten is kétszer meggondolták volna, merjenek-e jelentkezni. Viszont, ha figyeltük, Putyin alig ellenkezett – ami megint csak azt mutatja, hogy az igazi fájdalma, valóban, Ukrajna. De azért a svéd és finn tagság mégiscsak tekintélyvesztés Putyinnak – következésképpen Ukrajnában még inkább győznie kell.

 

 

Zelenszkíj

 

Putyin után Zelenszkíjről is néhány szó: pártállástól függően, ahogy kell, őt is sokan utálják és istenítik: sokan egyszerűen lebohócozzák, előszeretettel utalva politikustól valóban szokatlan humorista múltjára, másoknak a követelőzése kezd már kicsit sok lenni, az ellenoldal meg a háborús hőst látja benne. Részemről a következőket gondolom:

 

● Médiatapasztalata, színészi múltja

 

Ami egy sima közszereplőnek is jól jön, hát még egy hadvezérnek: a médiaháborút egyértelműen meg is nyerte – mely egy igen fontos területe a modern hadviselésnek.

 

● Hogy az ukrán elnököt játszott

 

Az RTL-en nálunk is leadott sorozatban – miáltal az ukránok fejébe bekerült ez a kép, el tudták képzelni őt valódi elnöknek is – ami valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tényleg megválasszák. Ekkora a média és a képek hatalma.

 

● Amit csinál, jól csinálja.

 

Azon lehet vitatkozni, hogy a cél meg az érte fizetendő ár megfelelő-e – de ha az a cél, hogy az oroszoknak minél inkább ellenálljanak, akkor jól csinálja: ahogy a médiát és az egész Nyugatot az ujja köré csavarja, hogy ott maradt a megtámadott fővárosban, hogy folyamatosan megjelenik, agitál és lelkesít: ha az a cél, akkor én is így csinálnám. De hogy végül ez milyen eredményre vezet, az már más kérdés.

 

Vezetői képességei mindenesetre elismerésre méltóak – főleg ahhoz képest, hogy honnan jött.

 

 

Információs hadviselés

 

Zelenszkíj médiabravúrja nyomán itt érdemes erről szólni.

 

● A hadviselő feleknek ne higgyünk.

 

Egyiknek sem. Miért? Azért mert nekik az egyetlen szempont az, hogy győzzenek, és ha ezt elő tudják segíteni azzal, hogy hazudnak, túloznak, elhallgatnak, akkor szemrebbenés nélkül megteszik. Amikor éppen az igazság a legkedvezőbb nekik, akkor alkalmanként igazat is mondhatnak, de sosem tudhatjuk. (Lásd különösen a jelentett veszteségek számát.) Leginkább még a külföldi tudósítóknak, orgánumoknak lehet hinni – de gyakran ők sem elfogulatlanok.

 

Mellesleg a politikában és a gazdaságban még békeidőben is sokat hazudnak – de ez nem nagy újdonság.

 

● Ahogy az atomháborútól a gyerekekig mindent bevetnek

 

Ami erős érzelmeket és félelmeket kelthet, főleg Zelenszkíj. Nyilván: az érzelmek mindig hatásosabbak retorikailag, mint bármilyen észérv.

 

● Mindenki náci

 

No, igen, még egy erőteljes toposz, ahogy korábban kifejtettem, a náci az egyik olyan, akit szabadon lehet gyűlölni, és mára gyakorlatilag a sátán szinonimájává vált. (Nyilván nem ok nélkül.) A volt SZU területén meg kiváltképp: Putyin is nácitlanítani ment Ukrajnába, Putyin az új Hitler, aki meg nem náci, az zsidó (Zelenszkíj), de ha a zsidók összeszedik magukat, még ők is tudnak nácik lenni.

 

● Nyugati (USA) hírszerzési segítség Ukrajnának

 

A fegyverszállítások mellett – miáltal például könnyebben lövik ki az orosz tábornokokat.

 

● Meglepően kevés szó esik az internetes hadviselésről.

 

Annak ellenére, hogy az oroszok köztudottan sokat kavartak a neten már korábban is, világszerte, de az ukránokat megcélozva is. Propaganda, az van azért, de hekkelésekről szinte nem is hallani.

 

 

Kilátások, és hogy mit kellene csinálni

 

Nem látok bele az emberek fejébe, de szerintem másoknak is egyre kevésbé elképzelhető, hogy Ukrajna „győzzön”. Tény, hogy az oroszok az elején alaposan elszámították magukat, a blitz már megint nem jött be, viszont taktikát váltottak, és láthatóan, lassan, de haladnak előre, fokozatosan felőrlik az ukránokat. (És ez a legkevésbé sem propaganda.) Alaptételem, hogy Putyinnak presztízskérdés, hogy „győzzön”, ezért nem drága neki semmi sem – a különbség pedig az, hogy a Nyugatnak nem ilyen szilárd az eltökéltsége, és idővel még tovább gyengül. Az ukránok lehetnek eltökéltek – egyedül viszont nem sokra mennek. A kérdés inkább az, hogy hol és mikor állnak meg az oroszok.

 

Mi kedvez még Putyinnak:

 

● Élelmiszerrel és energiával el van látva.

● Odahaza nincs értékelhető ellenzéke.

● Ukrajna ott van a szomszédban, könnyebb a logisztika, utánpótlás.

● Európa függősége tőlük. (Főleg, ha majd jön a tél; illetve a nyugati tömegek elégedetlensége az infláció miatt.)

● Másnak is el tudja adni az olaját.

 

Ami bőven elég ahhoz, hogy a nyugati szankciókat ellensúlyozza.

 

Ezzel együtt az oroszok sem nyernek semmit, ami pénzt elfüstölnek a csatatéren, de főleg, ahogy kicsukták magukat a világból. (Nyertesek vannak azért: a fegyvergyárosok, az olajexportőrök, szállítmányozási cégek, esetleg még a gabonatermelők a világ más tájain. Vesztesből azonban jóval több van, nem is csak a közvetlen vesztesek, hanem mindenki, akit globális gazdaság visszaesése érzékenyen érint.)

 

Hogy mit kellett volna csinálni szerintem, már elmondtam, ez a hajó azonban már elment, a kérdés az, hogy most mihez lehetne kezdeni. Ami biztos, hogy most már jóval nehezebb lesz lezárni ezt a konfliktust: az oroszok már nem elég annyi, amennyivel az elején megelégedtek volna; azt is nehéz elképzelnem, hogy az ukránok lemondjanak arról, amit az oroszok elfoglaltak; a Nyugat pedig elköteleződött Ukrajna mellett és az oroszok ellenében… Nem látszik a vége.

 

A rendes mellett így egy új hidegháború is kilátásban van: hogy kezdhetne a Nyugat is addig újra bizniszelni az oroszokkal, ameddig fél Ukrajna orosz kézen van? Ő sem mondhatja azt, hogy ja, meggondoltam magam. Hát Putyinnak mekkora kedve lehet visszaengedni a nyugati cégeket? A szerencse még az, hogy Kína nem túlzottan militáns, jobban kedveli a finomabb módszereket, és még mindig szüksége van rá, hogy a Nyugat megvegye a termékeit – Oroszország így lényegében egyedül lenne a piros sarokban. Talán majd ha egyszer Putyin nem lesz már, akkor változhat a patthelyzet.

 

A legfontosabb továbbra is az, hogy nehogy világháború legyen belőle. Ennyi esze, úgy tűnik a NATO-nak meg az oroszoknak is van még. (Többé-kevésbé, mert ezek a fegyverszállítások azért elég neccesek.) Illetve, hogy nehogy az atom is elsüljön valahogy. Ez akkor volna félő, ha az oroszokat elkezdenék kiszorítani, de ekkor sem feltétlen Kijevre dobnák, hanem mondjuk odahaza robbantanának egy-két „kísérletit”. (Amitől valószínűleg rögtön megnőne a tárgyalási hajlandóság a másik oldalon. Megjegyzem, az atommal való fenyegetőzést most ugyanúgy nem vesszük komolyan, mint azt, hogy egyáltalán támadnának; valamint, hogy sohasem lehetünk biztosak benne, hogy Putyin nem kotor be teljesen. Nem mai gyerek már, és állítólag túl jó bőrben sincs.) De sajnos szerencsére nem úgy néz ki, hogy az oroszokat kiszorítanák.

 

Szintén biztos, (bár kb. lehetetlen), hogy minél hamarabb le kellene zárni ezt az ügyet: a globális élelmiszerválság, energiaválság, gazdasági válság, hogy közeleg a tél, a levegőben lógó atomfegyverek, mind erre mutatnak. És ezekkel játszik most a világ, finoman szólva a nagy semmiért.

 

Jó, akkor mit lehetne tenni? Elmondom, hogy nekem, így messziről, mi a meglátásom.

 

● Leülni Putyinnal, hogy gyere баздмег, mesélj, mi tudna megvigasztalni.

● Felajánlani annyit, amennyit az elején kellett volna. (Vagy nem sokkal többet. Kicsit hagyni őket alkudni.) Odarakni a másik serpenyőbe a maradék Ukrajna EU tagságát.

● A fegyverszállítások odáig rendben vannak, hogy az ukránok ne omoljanak össze, ne vert helyzetből kelljen tárgyalniuk.

 

Sem azt nem mondom, hogy ez igazságos volna, sem azt, hogy el tudom képzelni, hogy a Nyugat és Ukrajna majd így cselekszik. Azt mondom, hogy így lehetne viszonylag gyorsan lezárni az ügyet – úgy, hogy Ukrajnából is a lehető legtöbb megmaradjon.

 

Mert, ha így megy tovább, akkor továbbra se nagyon tudom elképzelni, hogy ha Ukrajna meg is marad külön államnak, ne bábállam legyen belőle. (Putyin most váratlanul éppen békülékenyebb hangot ütött meg, de jövő héten már könnyen más lehet az ábra. A NATO tagságba biztos, hogy nem fog belemenni; talán az EU tagságba igen, az elfoglalt területekért cserébe.) Mindenesetre most azt tartom valószínűnek, hogy miután az oroszok elfoglalják Dél- és Kelet-Ukrajnát, felajánlják, hogy akkor legyen így – erre Ukrajna azt mondja, hogy nem – erre az oroszok mennek tovább Kijevbe. Azt viszont nem hiszem, hogy az oroszok ne állnának meg az ukrán határnál.

 

Szintén fontos, hogy a hidegháborút elkerüljük: középtávon törekedni kell a viszony konszolidálására, a most lerombolt gazdasági, politikai hidak újjáépítésére az oroszokkal. Már csak azért is, mert azok elősegítik a béke megőrzését. (Többnyire.) Azon kívül nem szabad egyenlőségjelet tenni Putyin és az oroszok közé, más szavakkal, ha egyszer Putyin már nem lesz, azok az oroszok nem ezek az oroszok lesznek. (És emlékezzünk: ez a háború egyszemélyben Putyin döntése volt, ha a felelősségben osztozik is nyugati politikusokkal, akik nem hallották meg az elefántüvöltést.)

 

Ugyanakkor, ha most a béke érdekében alá is írunk valamit Putyinnak, azt később, ha újra feltámad a wind of change, meg lehet próbálni visszatárgyalni. Nem biztos, hogy sikerül, talán részben. („Did you ever think that we could be so close like brothers…” – Igen, egyszer már thinkeltük. Thinkeljük újra.)

 

Végül adózzunk újfent csodálattal elképesztően bölcs vezetőinknek, hogy ismét képesek voltak a derült égből egy ilyen kilátástalan helyzetbe kormányozni a világot. Kösz, fontoskodó, öltönyös majmok. Nesztek egy banán. (Köztársaság)

 

 

A külföld és a háború

 

Milyen okokból állnak ki az emberek, országok Ukrajna mellett? Nem mindenkit ugyanaz ösztökél erre.

 

● Idealizmus

 

A világ szerencsésebb felén, különösen napjainkban ez kétségkívül fontos tényező: a BLM-től a genderkérdésen át egészen a klímapolitikáig sok mindenben szerepet játszik. Sokakat az ukrán kérdésnél is ez visz rá a szolidaritásra: a demokrácia, a népek önrendelkezése, az emberi szenvedéssel való együttérzés, stb…

 

Egyszersmind ott a bosszúvágy is, azokkal szemben, akik beletiportak ezekbe az ideálokba.

 

Lelkiismeret

 

Már hogy egyelőre még mindig rendesen üzletelünk az oroszokkal, pénzeljük őket meg a háborút. (És az EU is, nemcsak a magyarok.)

 

● Önös érdekek

 

Az önvédelem, nehogy az oroszok tovább akarjanak jönni; illetve a saját befolyási övezetünk megvédése, kiterjesztése. És vannak üzleti érdekek is, főként a fegyvergyártók nem járnak rosszul a szállítmányokkal, fegyverkezéssel.

 

(Nem is beszélve a magyar rezsicsökkentésről.)

 

Az egyes nemzetek specialitásai:

 

● A lengyelek történelmi oroszallergiája.

 

Pedig mindketten szlávok…

 

● A németek, akik a II. vh. óta kényszeresen a jó oldalon akarnak állni.

 

Amerika

 

A baller Bidennel; hogy könnyen vannak onnan a távolból; meg hogy még profitálnak is a dologból, nem is csak a fegyverekből, hanem az olaj- és gázexportból is.

 

Na meg hát a magyarok, de rólunk majd külön.

 

* * *

 

Nézzük előbb az EU-t és a háborút:

 

● Ukrajna EU tagsága

 

Ezt továbbra sem könnyű elképzelnem: azt sem, hogy Putyin tényleg hagyná, de azért sem, mert az EU-nak sincs szüksége instabil, háborús, polgárháborús tagokra, meg orosz aknamunkára a határain belül. Legfeljebb, mint egy ajánlat része, hogy cserébe az oroszok megkapnák, amit elfoglaltak – de, ezt meg az ukránok nem fogadnák el.

 

Költségek

 

Nyilván az emberi életek az elsődlegesek – de azért pénz sem mindegy. Ez a háború már most elég drága az EU-nak, nem is annyira az ukránoknak nyújtott segítség, hanem a gazdasági következmények miatt – és hamarosan még sokkal drágább lesz. Nem utolsósorban azért is, mert amit Ukrajnában lerombolnak, az nagyrészt EU pénzből lesz újjáépítve. Természetesen nem az, hogy ne segítsünk, hanem hogy jó volna, ha minél hamarabb az újjáépítésre mennének már a pénzek, mint szétlőtt tankokra… És minél tovább tart, annál nagyobb lesz a számla is.

 

(Na meg, hogy mindez a COVID utáni „helyreállítás” kellős közepén tört ki; illetve, hogy már majdnem 1:1-ben váltják a dollárt az euróval.)

 

Tágabban, ahogy Putyin rajta van egy sínen, egész onnantól kezdve, hogy előhozta a tankjait a laktanyákból – hasonlóan a Nyugat is rajta van a saját sínjén: az eddigiek után nehezen mondhatja egyszer csak, hogy hát… mégis inkább valahogy meg kéne egyezni. Nem túl szalonképes, de igaz: így a Nyugat saját magát is csapdába ejti. (Lásd fentebb, hogy szerintem mit lehetne tenni.)

 

Bár ez a támogatás eddig is korlátozott volt. Katonákat pl. (nagyon helyesen) nem küldtünk, fegyvert sem korlátlanul, no meg közben az oroszokat is pénzeltük. És attól tartok, hogy ez a segítség tovább fog morzsolódni, ahogy a nyugati nép egyre inkább a saját bőrén érzi az árát és az árakat. Kimondva-kimondatlanul már most is sokan úgy lehetnek vele, hogy csak legyen már vége. Vagy ha most még nem is, majd úgy lesznek a télen – minek eredményeképp, ha lassan is, hallgatólagosan is, de engedni fognak az oroszoknak. (Amitől Zelenszkíj is tart.) Az idő Putyinnak dolgozik.

 

 

Magyarország, az orosz olaj és a háború

 

Világhírűen ellentmondásos hozzáállásunk; most hogy a miénk-e vagy Orbáné, nos, annyiból mindenképp a miénk is, hogy az olcsó orosz olaj nélkül fújhatnánk a rezsit, mi mindannyian. És valahogy olyan borzalmasan nem is lázad ellene senki. (Bezzeg az internetadó…)

 

Orbán egyébként ebből sem biztos, hogy olyan rosszul jön ki, nemzetközileg sem. Brüsszel persze prüszköl, hirtelen a lengyelek sem annyira a legjobb barátaink már, meg általában azok körében, akik jobban megengedhetik maguknak az idealizmust, náluk is csökkent a renoménk – a nép viszont, nemcsak a hazai, hanem külföldön is, akiknek horribilis árakat kell fizetniük a benzinért meg az áramért, ők azt mondják, nézd ezt a rafkós kurafit, már megint megcsinálta. (Mondjuk olyan nagyon rafináltnak nem kellett lennie hozzá, elég volt szimplán beleállnia, hogy ezt nem.) Azonkívül Putyin is beír neki egy pirospontot, ami könnyen lehet, hogy olcsóbb olajban és gázban is meg fog nyilvánulni. Az ukránok viszont nem feketepontot írnak be neki, hanem szívből gyűlölik – és bizonyára a magyar népet, beleértve a kárpátaljaiakat, sem ettől fogják megszeretni.

 

(Egyébként, ha Márki nyert volna, elég valószínű, hogy nem volna orosz olaj – volna viszont EU-s pénz…)

 

De elvileg Ukrajna is elzárhatná a vezetéket bármikor. Már célozgatott is rá, de ennél messzebb nem jutott: íme egy újabb szürreális mozzanat ebben a tragédiában. Mellesleg nem csak mi kapjuk továbbra is az orosz olajat, hanem a csehek és a szlovákok is – Orbán szíveskedett helyettük is elvégezni a piszkosmunkát. (No meg, az nem tudom, megvolt-e, amikor Ukrajna kimondottan azért lobbizott, hogy továbbra is rajta keresztül küldjék az oroszok a gázt Európába…)

 

Figyeljük meg aztán, hogy az idealizmus, amivel ezt a konfliktust Nyugaton meg a baloldalon szemlélik, nagyjából ugyanaz, mint ami a választást elvesztette nekik idehaza. („Vér és olaj…”) Még egyszer, félre ne értsük: ezzel nem azt mondom, hogy az ukránoknak nincs igazuk, és nem is azt, hogy ne segítsünk nekik, ne kellene áldozatot is vállalnunk értük. Csak azt, hogy arra is vigyázzunk, hogy nehogy többet ártsunk a jó szándékunkkal, mint amennyit használunk. (Viszont kifogást se gyártsunk ebből magunknak. Mert igaz, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, de paradox módon jó szándék híján is oda jutunk. A megoldás? Jó szándék + józan ész.)

 

Figyeljük meg az ellentmondást is egyes, magukat racionálisnak és okosnak tekintő, de idealista emberek mentalitása – meg annak gyakorlati eredménye között. Pl. még az Economist-ban is, ami egyébként egy komoly és elég okos újság, még abban is Ukrajna „döntő győzelméről” álmodoznak. Hozzáteszem az Economistnak is van egy tisztán kivehető szabadpiaci krédója, amihez foggal-körömmel ragaszkodik, esetenként a realitással szemben is. De most láttam, hogy valami kínai elemzők is ezt jósolták. Hát, elemzőnek se rossz lenni. Csak Churchill-re kell hallgatni: „Képesnek kell lenni megjósolni, hogy mi fog történni holnap, a jövő héten, a jövő hónapban, a jövő évben. Később pedig megmagyarázni, hogy miért nem az történt.” (Velem is megesik. ;)

 

Végül még az 56-tal való párhuzamról, már hogy akkor is az oroszok támadtak, meg most is: vegyük észre viszont a kirívó különbséget is, hogy akkor a kommunista – most meg a nacionalista oroszok pusztítanak. Egy dolog azonban közös: a diktatúra. Sokan, akiket az egyik fajta diktatúra nyomorított meg, hajlamosak megfeledkezni róla, hogy a diktatúra nemcsak egyféle lehet. A szóban forgó kettősség számukra is tanulsággal szolgálhat.

 

 

Az emberek és a háború

 

Mindenekelőtt, hogy sokan…

 

● Leegyszerűsítve

● Érzelmi, és

● Ideológiai alapon, a politikai világnézetüknek megfelelően

 

…nézik, egyebek mellett a háborút is. Kicsit közelebbről:

 

Leegyszerűsítve: a jó és a rossz harcaként, eltekintve, nem is tudva például a történelmi előzményektől, vagy a Nyugat korábbi kavarásától a régióban. Ez sem azt jelenti, hogy a háború jogos volna, csak azt, hogy érdemes nyitottnak lenni, utánanézni, meghallgatni pl. a fentebb belinkelt videókat, a teljesebb képért, a szereplők lelkivilágának, motivációinak jobb megértéséért.

 

Érzelmi alapon, illetve idealista módon: felháborodva a gonosz támadáson, az okozott emberi szenvedésen, a szabadság eltiprásán, bosszúért kiáltva, és nem sok tekintettel arra, hogy indulatunkban esetleg tovább rontunk a helyzeten. Még egyszer és mindörökké: egyáltalán nem azt mondom, hogy a támadás jogos volt. Azt mondom, hogy legyünk észnél, ilyen körülmények között meg kiváltképp.

 

Ideológiai alapon: igen, tehát ezen némileg meglepődtem, mert úgy voltam vele, hogy ezt aztán mindenki elítéli, Putyin támadását senki nem tudja nem utálni, az ukránokkal meg Zelenszkíjjel senki nem tud nem együtt érezni. Aztán kiderült, hogy dehogynem, pont úgy, mint máskor: aki egyébként is rosszban van a Nyugattal, annak mostanság tapasztalható baloldali túllövéseivel, az bizony meglátja Putyinban az elvtársat: a két oldalnak ezt is sikerül homlokegyenest ellentétes módon szemlélni.

 

Valamint a megfelelő sajtótermékeket, cikkeket, email-ben terjedő kétes eredetű információkat is megtalálhatja mindenki a saját ízléséhez, ami segít megnyugodni a saját igazában. A két oldal gondolkozásában megint egy közös van: az, hogy a másik hüjje. Jó, persze, hogy nem mindenki ilyen elvakult, de sokan azok – és egyáltalán nem csak az úgynevezett egyszerű emberek.

 

Így már az is kevésbé meglepő, hogy az én legutóbbi háborús elemzésem sem mindenkit egyformán bűvölt el. És sokaknak elég, ha egy darab olyat találnak valamiben, ami nincs az ínyükre, már dobják is el az egészet, és keresnek számukra kedvesebbet. Plusz nálam még az is súlyosbító körülmény, hogy hosszú és bonyolult, amiket írok. (De nem bonyolultabb a realitáshoz szükségesnél.)

 

A fentiek mellett még az személyes érdekeink azok, amik gyakran hatással vannak a hozzáállásunkra. Ezt most egyelőre még nem nagyon láttam megjelenni, bár lehet, hogy csak, mert túl messziről és nem a megfelelő csatornákon keresztül nézem az embereket. Meg hogy még nincsen tél. (Bár nálunk a rezsikérdés az van, ugye…)

 

Eszembe jut ennek kapcsán A tizedes meg a többiek: oroszok a spájzban, nyi sztrilájtye, meg ahogy a nemidealista tizedes lelép a frontról a század zsoldjával… Mit mondjak, szerintem is hasznosabb békésebb eszközökkel küzdeni a háború ellen.

 

És szívesen elintézném ezt is azzal, hogy fussatok el ti is jó messzire, ha tehetitek, ha egyszer nálunk is kitörne a haddelhadd, hadd nyírja ki egymást a sok majom, ha ahhoz van kedve. De ez sem ilyen egyszerű: akinek szerettei vannak itt, ha ártatlanokat kell megvédeni, ha egy gonosz rendszert kell megállítani, ha egy jót megvédeni… lehetnek dolgok, amikért érdemes harcolni. Meg aztán mindenkinek szuverén joga az is, hogy ne legyen drágább a rongy élete, mint az olyan fikciók, hogy „nemzet” meg „haza”. Szóval inkább azt mondom: elkábítani ne hagyjátok magatokkal. Szólamokkal és plecsnikkel.

 

 

Háborús egyebek

 

● A meginduló migráció

 

A háború gerjesztette éhínség miatt: ez most egy valós veszély, mert ha nincs mit ennie valakinek, akkor nincs más választása…

 

● Üzenet agresszoroknak

 

Szóval, igaz, hogy sokkal olcsóbban meg lehetett volna úszni, de a meg nem alkuvásnak is megvan az a haszna: egyrészt, hogy Putyinnak sem lesz ez olcsó, és ha ebből már nem is szállhat ki, legközelebb talán jobban meggondolja. Másrészt esetleg más potenciális agresszoroknak is üzenet lehet ez – viszont ilyen kaliberű agresszor talán Kína lehetne még, ő viszont nem annyira agresszív. A kisebb agresszorok meg egy másik liga: ott a nagyok mindenkori érdekei határozták meg eddig is, hogy le lettek-e pisszintve, és így lesz ezután is, számukra ez nem sok mindenen változtat.

 

● Az orosz fegyver-marketing

 

Oroszország ugyanis jelentős fegyverexportőr is – és az, ahogy elakadtak, nem volt kimondottan jó reklám a durrantóiknak sem: úgyhogy tessék még egy ok, amiért győzniük kell. Igyekeznek is villogtatni, amit lehet, a hiperszonikus rakétáikat, a Terminátort meg a Sátánt.

 

● Ukrajna megnyerte

 

Nem a háborút, hanem az Eurovíziót – mely eddig is inkább arról szólt, hogy ki kinek a barátja, semmint a dalokról. Aztán meg valamilyen focimeccset is nyert Ukrajna, mondom, hát persze –a következő meccsen viszont kikapott: micsoda?! Aztán láttam, hogy öngóllal…

 

Bevillan ehhez egyrészt Karikó Katalin tavalyi díjesője, (aki szintén Gretaként tűnt el a színről azóta); másrészt meg, amiket a könyvben írok a díjakról, hogy mennyire nem csak a minőségen múlik az, hogy kik kapják őket.

 

● Ahogy megszoktuk a háborút

 

Mert oly sok minden megszokás kérdése – és egészen hamar, már húsvétkor beelőzte a híradóban a nyuszi Ukrajnát. (Meg Johnny Depp is, hatszorosan.) Tessék erről egy látványos grafikon.

 

● A kárpátaljai magyarok

 

Akiket, attól tartok, még kevésbé fognak szeretni az ukránok, azok után, amit kormányunk előad.

 

● Amikor összeér a hazai baloldal és az Ukrán ultranacionalisták

 

A közös ellenség miatt, természetesen. (Beleértve Orbánt is.)

 

● A globalizáció megfakult nimbusza

 

Ahogy mostanában sorban jönnek ezek az események, amik megmutatják a hátulütőit is, főleg a járvány meg most a háború: hogy a jó mellett a rossz dolgok is könnyebben terjednek, meg hogy távoli események is súlyos következményekkel lehetnek ránk nézve. (Illetve lásd még az Evergiven esetét, az ellátási láncok összegabalyodását, a konténerek feltorlódását, stb…) Természetesen megvan a globalizáció jó oldala is, csak hogy ez is mértékkel volna jó.

 

A könyvben rendesen össze van szedve pro és kontra.

 

● Háborús kedvencem: a honvédelmi minisztériumok

 

Már hogy valamiért sehol sem Támadási és Leigázási Minisztériumnak hívják ezeket. (Még az oroszoknál sem. A legjobb mondat: „Az orosz védelmi miniszter bejelentette, hogy teljesen bevették Mariupolt”.)

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT112_keletenahelyzet

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat. (Csupa értelmes érdekesség.)

 

 

KLIMATIKUS BORONGÁS

 

● A legszomorúbb

 

Az, hogy itt van a nyakunkon a klímakatasztrófa, mi pedig ahelyett, hogy gőzerővel (napelemekkel) azon dolgoznánk, inkább háborúzunk egy jót, azt legalább tudjuk, hogyan kell, és segít elfelejteni a valódi problémákat. (Előtte meg a Covid tette meg ugyanezt a szolgálatot.)

 

Rendben, a háborút nem népszavazás útján indítottuk – abban azonban a többség egyetért, hogy inkább pusztuljon el a világ majd egy kicsit később, mint hogy a kényelmünkből most fel kelljen adni. (Amúgy ez a ritka dolgok egyike, amelyben politikai beállítottságtól függetlenül egyetért a nép.) Putyin meg, egy volt KGB-s és olajexportőr, persze, hogy jobban érdekli a hódítás, mint a karbonlábnyom.

 

Homo sapiens, ugye? Hogy minden tudásunk ellenére ennyire híján legyünk az önmérsékletnek és a bölcsességnek… Homo sophiens: bárcsak még idejében annak nevezhetnénk magunkat.

 

● Putyin a környezetvédő

 

Mert, ellenben, azt akaratlanul is egy csapásra elintézte, hogy drágább legyen a benzin, meg az energia, (meg minden más) – és akkor rakjuk oda mellé az EU igencsak harmatos próbálkozásait.

 

Nyilvánvalóan nem egy háború lenne ennek a módja – viszont, ha egy kicsit is komolyan vennénk a problémát, akkor hasonlóan drasztikus változtatásokra volna szükség, tervszerűbben, békésen és igazságosabban, de a fogyasztás és pazarlás nagymértékű visszafogásával. (A pazarlásba beleértve a nyomorult fegyverkezést is.)

 

Még egy további párhuzam, hogy a klímát most ugyanúgy nem vesszük komolyan, ahogyan az oroszok fenyegetőzését, ugyanolyan elképzelhetetlennek tűnik, hogy a jelenlegi életmódunk felboruljon, mint egy háború Európában – pedig az jóval nagyobb baj lesz.

 

A mostani helyzet egyébként akár hozzá is járulhatna a környezetkímélőbb technológiák és energiaforrások, a mértéktartóbb életmód elterjedéséhez, lehetne bizonyos pozitív hatása annak, hogy Putyin most pár évvel hamarabb borította a bilit az elkerülhetetlennél. Sajnos azonban most is alig várjuk, hogy újra zúduljon az orosz olaj. Addig meg jó lesz a venezuelai.

 

● EU, idealizmus, klíma

 

De az EU, idealizmusa révén, legalább megpróbál tenni valamit a klímáért, többé-kevésbé egyedüliként a világban, és ezért önmagában elismerés érdemel. Sajnos azonban mély a szakadék a megvalósítható lehetőségek és az intézkedések közt, melyekre szükség lenne – amit jól példáz, hogy hírértéke van annak, hogy a mobiltöltőket végre sikerült egységesíteni, a fülpiszkálókat meg betiltani. Amikor arra volna szükség, hogy ezt az egész hatalmas ipari-piaci-fogyasztási komplexumot nagyon erőteljesen lefékezzük. Meg, ahogy még a környezetvédő európaiak is össze-vissza szavaztak EP-ben, a legutóbbi klímatörvényről. És még ha 2035-től, tegyük fel, az EU-ban tényleg nem is adnának el több benzinest meg dízelt, akkor is hol van a világ kevésbé környezettudatos 95%-a? (Ott, ahova az Audi meg a BMW exportál majd.)

 

Közben meg ezek a cikkek menetrend szerint, hogy most aztán már tényleg nagyon gyorsan tenni kéne valamit… Röhögnöm kell. Ezen meg sírnom: Faludy György: A jövő század lesz a végső. (Írta, gondolom, a múlt században.)

 

Illetve, hogy én is művészien érzékletessé tegyem a helyzetet: nyugodtan nézhetjük (szagolhatjuk) ezt úgy, hogy az emberiség a saját ürülékébe készül belefulladni. Csak épp ez az ürülék, a szén-dioxid, kevésbé büdös. Sajnos. Mert egyébként már tettünk volna ellene.

 

Az EU egyébként nemcsak a klímával kapcsolatban idealista. Az ukránokat is jórészt ezért segíti, a gendertémát is ezért erőlteti, stb… És kárhoztatom én eleget a gyakorlatiatlan idealizmust, meg annak a túlzásba vitelét – azt azonban látni kell, hogy a jó szándék az jó dolog, igen ritka is, hát még hogy valaki meg is mozduljon miatta. Meg kell tehát becsülni, mert ettől lehet jobb a világ, és ha mások is így igyekeznének, akkor már jobb is volna. Csak ahogy mondtam: jó szándék + józan ész, párosítani kellene ezt a kettőt, a baloldali idealizmust és a jobboldali gyakorlatiasságot. Mert ez a kettő sajnos ritkán találkozik, manapság meg még ritkábban.

 

No meg, amit mindig elmondok, hogy az EU próbálkozásai felülről jövő politikák –fájdalmasan hiányzik viszont az alulról, az emberek fejében történő megalapozás, hogy ne is akarjanak annyit fogyasztani, több módját ismerjék annak, hogy az anyagiakon kívül mi mindenben találhatnak örömöt, sikert, az élet értelmét, hogy el tudjanak képzelni egy másfajta rendszert, és az életüket benne, kevésbé álljanak ellen a felülről jövő kezdeményezéseknek. Mert alapozás nélkül reménytelen.

 

● A remény elveszése

 

Egymás mellé rakva a magyar választásokat, meg a klímát, azt lehet mondani, hogy kb. most veszett el minden remény, lokálisan és globálisan. És bámulatos, hogy úgy a magyar ellenzék, mint az emberek közel és távol, úgy tudják élni a mindennapjainkat, mintha minderről fogalmunk sem volna. A duplagondol, már megint.

 

(Pl. annak a szürrealitása, ahogy az RTL-es Fókuszban felteszik a kérdést az összeomlás-kutatónak, hogy elkerülhető-e a világvége… Miután bemutatták, hogy idén hol nyaralnak a celebek, és mielőtt a Mestercukrászban Liptai Claudia fanyar megjegyzést tesz a habos tortára. Csak nekem tűnik fel, hogy ez mennyire bizarr?)

 

Az embernek kedve is volna kicsukni a világot, hogy úgy száz év múlva ránézzen, mi maradt belőle. De legalább én sosem vágytam sokra – és most is, 2000 kcal, 217 V, 2 Mbps, és azzal már meglesz a könyv. Üsse kavics, időnként még úgy 50 liter, meg egy kis szappan. ;) Kis whisky. (No meg persze WC papír, az nagyon fontos.) És ha már itt tartunk, nem is csak azért volna tanácsos megtanulni alább adni az igényeket, hogy megmentsük a bolygót, hanem azért is, ha majd egyszerűen nem lesz, nem terem, feléltük, szögesdrótot gyártottunk belőle, akkor se legyünk túlságosan deprimáltak. A mostani infláció ad egy gyenge kis ízelítőt ezen a vonalon. (Illetve az EV is, ami ezt illeti belőle, az egyszerű dolgok öröme, ha az egyik vonalon elkésett, majd jó lesz a másikon.)

 

(Hogy sosem vágytam sokra: még középiskolás koromban kérdezgették tőlem, hogy mi akarsz lenni. Mondom milliomos. Volt, aki komolyan vette, és még fel is háborodott rajta. Vagy a másik, hogy én végig jó tanuló voltam, és erre azt mondták, milyen ambiciózus vagyok – amiben tulajdonképpen van is valami, csak eléggé másképp, mint amit az emberek általában értenek ez alatt.)

 

(Reményvesztés: régebben megmosolyogtam bizonyos (amúgy jószándékú) valláskárosultakat, akik aktívan terjesztették Jézus közelgő második eljövetelét, a világvégét, a küszöbön álló végítéletet. Persze, hogyne. Hát, ha nem is pont úgy, de valami hasonló már kevésbé tűnik elképzelhetetlennek. Lásd még a Doomsday Preppers-t a Nat Geo-n…)

 

Klimatikus duplagondol: ez meg ahhoz hasonló, amilyen hatékonyan normális ember nem foglalkozik a saját elkerülhetetlen halálával. Az is lehet, hogy ez biológiailag van belénk építve, hogy kétségbeesés nélkül tudjunk ön- és fajfenntartani. Most meg a klímakatasztrófa aktiválja a megfelelő áramköröket – bár a globális világvége annyiból más, hogy ezt, elvileg, el tudnánk kerülni. Annyiból viszont mégsem az, hogy az egyén, egymaga ugyanúgy nem képes megakadályozni.

 

És ha még mindig nem sikerült elkeserítenem benneteket, akkor itt van ez a cikk, ami talán még nálam is borúlátóbb, 20 éven belüli összeomlás jósol benne a rektor. (+ Ellencikk, amely nem eszi ennyire forrón a klímakását.) Akárhogy is, most minden erőnkkel azon kellene lennünk, hogy megpróbáljunk megkapaszkodni, mielőtt beleesünk a saját mértéktelenségünk fakasztotta szakadékba. S hogy ehelyett mi van? Háború és rezsiharc, BLM és LMB, BTC és NFT, CIA és FSZB, fa, antifa és anti-antifa. Welcome to the monkey house.

 

(Ja, meg még a globális minimumadó leszavazása is van, kormányunk által. Igaz, ez nem környezetvédelem lett volna, hanem az egyenlőtlenségek mérséklése, a tőke uralmának és a nagyvállalatok adóelkerülésének történő gátat vetés. Viszont ehhez is széleskörű nemzetközi összefogás kellene – ergo lehetetlen. No meg az, hogy itt is láthatjuk, hogyan veszik meg a gazdagok a szegényeket: emlékszünk ugye, hogyan szavazták meg a legszegényebbek a leggazdagabbakat idehaza.)

 

(Lásd a könyvben is, hogy a tőke hogyan játssza ki az országokat egymás ellen.)

 

● Amit most azonnal megtehetünk

 

Talán, mondtam már, de akár már ma elkezdhettek tényleg tenni valamit nemcsak a klímáért, hanem a saját életetekért is: ne vegyetek olyan dolgokat, amikre nincs szükségetek – és dolgozzatok is annyival kevesebbet.

 

Nyilván, mindenki ahogy és amennyire teheti. Én is így élek, és mondhatom olyan borzasztóan nem is hiányzik semmi – cserébe láthatjátok, mennyi időm van, ilyeneket tudok írni. Nyilván ti másra fordítanátok a felszabaduló időt és energiát, meg ennyire nem is mindenki tudná kivonni magát, de amennyire igen, az is sokat érne. Sokkal könnyebben mehetne ez, ha a rendszer is támogatná (pl. részmunkaidővel) – amíg azonban nem, addig is el lehet kezdeni, ilyen partizánakciókkal. Közben pedig megtennénk az első lépéseket is az egyetlen biztos úton, ami a bolygót is meg tudná menteni.

 

És tudjátok mit, időnként még csalhattok is egy kicsit, vehettek pár cuccot. Csak hogy ne akörül forogjon az életetek. Én egyébként sosem várok el 100%-os jóságot, fegyelmezettséget, megnézhetitek az Etika részben is: értékelhető erőfeszítést, annyi elég. (Bár, ami ezt illeti, így pont hogy kevesebb erőfeszítéssel megúszhatnátok az életet.)

 

Az is jó volna még, ha új vásárlása helyett inkább megjavíttatnátok, ami elromlik – sajnos azonban a rendszer ezt sem támogatja, gyakran olcsóbb az új. (De ezt-azt azért lehet tenni, sőt akár saját magatok is megtehetitek: megvarrni a zoknit, gumit húzni a gatyába, stb…)

 

Az igazi az volna, ha létre tudna jönni egy ilyen mozgalom. Világszerte. Az tényleg jelentene valamit. Gyorsan ránéztem, de nem jött elő, hogy volna ilyesmi. (Illetve, ha számottevő volna, akkor már hallottunk volna róla.) Jó tanácsok vannak, hogy hogy ne vegyen az ember felesleges dolgokat, de mozgalmat, azt nem láttam. Ha valaki szervezne egy ilyet, én nem kérek jogdíjat az ötletért.

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT112_klima

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat. (Könnyedebb, mint a könyv, de érdekes és értelmes.)

 

 

ESZETLENSÉG MINDEN SZINTEN

 

Elsősorban a tátongó távolság a valóban bámulatra méltó technikai tudásunk – és a majdnem totális idiotizmus között, amivel a világot kormányozzuk. (Azért csak majdnem, mert atomháború még nem volt.)

 

De nem csak ez, és miért mondom azt, hogy minden szinten? Azért, mert valamilyen módon gyakorlatilag minden társadalmi réteg defektes.

 

● A nép

 

Akik ettől nem rossz emberek, és persze, hogy nem mindannyian, de azért szép számban mégiscsak eléggé korlátoltak, becsaphatók és befolyásolhatók. (Amit mások ki is használnak, ahelyett, hogy megpróbálnának segíteni rajta.)

 

(Lehet tiltakozni, ha valakinek nem tetszik – de, ha 1) ismerni akarjuk a világot és 2) szeretnénk jobbá tenni azt, akkor sosem az a kérdés, hogy tetszik-e egy állítás, hanem, hogy igaz-e.)

 

● A gazdagok

 

Akiknek az a siker, ha minél feljebb verekszik magukat, és minél több felesleges dolgot bezsebelnek és megemésztenek.

 

● Értelmiség, szakemberek

 

Idealizmus, egyoldalúság és gyakorlatiatlanság. Kinél hogy és mennyire, persze.

 

Vezetők

 

Rövidlátás, hatalom- és dicsőségvágy – vagy idealizmus és gyakorlatiatlanság: attól függően, hogy melyik oldalról jönnek. Na és a nettó pszichopatákat se hagyjuk ki.

 

(És én magam sem vagyok teljesen kerek – a vicc az, hogy pont a duplagondolban nem vagyok elég jó: tudom, de nem veszek tudomás róla, ott van, de nem foglalkozom vele. Mert láttuk, ennek is megvannak az előnyei, amikor épp nem a bolygó sorsáról van szó. Mondjátok, hogy kell ezt?)

 

Meg úgy általában… Ahogy az emberek félreértik a világot. Hogy mi ér valamit és mi nem. Ahogy bámulják egymás a rangjuk miatt. Akik csak azért valakik, mert valaminek kinevezték őket. Ahogy törik magukat a címekért, a státuszért. Egészen okos emberek is. Villogtatják, hogy mennyit keresnek, mijük van, a teljesen felesleges sokmilliós karóráikat. Treeszmt érdekli – mit tudsz, mit alkottál, mit tettél másokért, azért, hogy jobb legyen a világ, azt mutogasd. (Ami közhelyszámba megy – de akkor miért mégis?) Ha csak ennyit sikerülne elhinteni az emberek fejében, már sokkal jobb lehetne tőle a világ. Meg ahogy nem látnak túl a megszokotton, azon, amit beléjük programozott a társadalom és a faj… És az összes fajta defektben közös, hogy valamilyen módon mind rosszul látják a dolgokat.

 

De mindenképp tisztelet a kivételnek; és azt is hozzá kell tenni, hogy az erősségei is megvannak minden fajtának: a nép, mint mondtam, többnyire nem akar mást, csak megélni, és pont ez volna, amire a tehetősebbeket is rá kellene szoktatni; a vállalkozók törekszenek és gyakorlatiasak; az értelmiség ápolja a tudást, és idealizmusa révén képes távolabbra tekinteni; a vezetők is lehetnek távolabbra tekintők vagy gyakorlatiasak. Sajnos a hibák gyakran kompromittálják az erényeket.

 

(Apropó, miért nem egyenlő az, hogy valakinek mennyi pénze van, azzal, hogy mennyit tett a világért? Hiszen, pénz azért fizetnek, mert valakinek a hasznára voltunk, nem? Nos, 1) nem feltétlen, elég sokat (effektíve) ellopnak; 2) Sokat fizetni a gazdagok tudnak, tehát hősünk egyébként sem általában a világot szolgálta, hanem a gazdagokat; 3) Az emberek gyakran nem tudják, mi a jó nekik: a sok feleslegesen megvásároltatott dolog – és a rövidlátás.)

 

Az eredmény pedig ez a világ, amit láthattok: ahol az egyik fajta defekt uralkodik, kihasználva a másik fajta defektet hogy azon keresztül manipulálja a népet, egy olyan rendszerben, amelyik a harmadik fajta defektre, a mértéktelenségre épül. A végeredmény pedig az a jövő lesz, amelyet így kollektíve megérdemlünk.

 

No és ha már a szintekről van szó, nemzeti és nemzetközi szinten is az eszetlenség az úr, a megosztottság is hasonló, és hasonlóan mélyül is manapság – pont akkor, amikor a legnagyobb szükség volna a racionális, széles látókörű, ugyanakkor gyakorlatias együttműködésre.

 

És igen, az Egyvilág jó eszköz lehetne segíteni az eszetlenségen.

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT112_eszetlenseg

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat. (Semmi átverés.)

 

 

A RENDSZER ÉS AZ EGYVILÁG

 

Van nálunk egy mondás, hogy „Minek örülsz? Annak, hogy nincsen kakasom.” Hát valahogy így vagyok én ezzel a rendszerrel: annak, hogy nem kell részt vennem benne.

 

● Sem, úgymond, nagy emberként – sem alkatrészként;

● Sem, mint akit megvettek a gazdagok, leborul az idióta hatalmasok előtt, vagy egyébként kiszolgálja, támogatja ezt a telhetetlen és önpusztító rendszert;

● Sem, mint aki fegyvert tervez vagy olyasmiket ad el az embereknek, amikre nincs szükségük;

● Sem az egyik, sem a másik tábor tagjaként;

● Sem a reménytelen hazai, sem a még reménytelenebb világpolitikában;

● És azokban a rajokban sem, akik felzabálják a világot.

 

(De emlékezzünk meg a népről, akik csak szerényen meg akarnak élni, és azokról, akik valóban hasznos és szükséges munkákat végeznek.)

 

Meg hogy könyökölnöm, helyezkednem, haverkodnom és benyalnom sem kell, illetve eladnom magam politikailag – ami nélkül egy bizonyos szint fölé nemigen juthat az ember: ez is egyfajta üvegplafon; köztudomású, de formálisan leírva ezt sem sok helyen látni.

 

(Szokásos lelkesülős szöveg szokott lenni aztán, hogy „valami nagyobb részének lenni”, az mennyire jó. Vannak, akiknek az ilyesmi alapból jobban fekszik, mint nekem – de végignézve ezen a rendszeren… A részének lenni? Ennek? Kösz, csak amennyire muszáj.)

 

(Nem a törekvéssel magával van baj egyébként, anélkül nem sokra mennénk – hanem a mértéktelenséggel, az emberekével és a rendszerével, meg az eszetlenséggel. Meg, rendben van, bizonyos mértékig ez a helyezkedősdi is természetes egy társadalomban – ha nem is örömteli. Viszont, az új arisztokráciával kapcsolatban elmondottak fényében itt most épp ez válik döntővé.)

 

Hogy én ezen kívül maradhatok, igen, az nem kis szerencse – miközben sokan sajnos a rendszer rabjai. Bárcsak mindenkinek csak döntés kérdése volna kiszállni… A maguk és a bolygó javára.

 

Nekem mindenesetre, ha már megadatott a lehetőség, bűn volna nem kihasználnom arra, hogy megpróbáljak tető alá hozni valami, énszerintem, igazán jót, romlatlant és nagyratörőt.

 

Nézzük meg, miért lesz ez jó, mármint a könyv. Korábban részletesen kifejtettem ezt, most csak abból a szempontból, ami a fentebb elmondottak kapcsán idevág:

 

● Akik nincsenek megelégedve egyik oldallal sem, azoknak mutatok egy harmadikat.

 

Gondolok itt elsősorban a jobb- és baloldali szembenállásra – illetve arra, ahogy mindkettő a maga érdekének megfelelően torzítja a valóságot. Ha ezt már látod, akkor gyere velem, és nézzük kívülről mindkettőt, meg úgy általában a világot.

 

● Reálisabb kép emberi nézőpontból

 

Ami általánosabb a politikai torzításnál: naiv, idealista és fellegekben járó, a jobb- és baloldaliságon kívül másképp is lehet valaki. Az Egyvilágban igyekszem bemutatni, hogy hogyan működik ez a földi világ.

 

● Reálisabb kép kozmikus nézőpontból

 

Túllépve nemcsak a társadalmi torzító tényezőkön, hanem az emberieken is: ez a két nagy erő téríti el ugyanis a világlátásunkat a realitástól. Egy példa a társadalmi torzításra az idő felfogása, már hogy a valóságban nincsenek hetek és hónapok, valójában napok és évek sem. Emberi torzítás pedig mondjuk a színek érzékelése, mert a valóságban köze sincs a megfelelő hullámhosszú fénynek a kékhez vagy a vöröshöz. Úgyhogy ne értsük félre, azzal, hogy „kozmikus”, nem valamiféle ezoterikus lila ködről beszélek, hanem ezeknek a torzításoknak a lehántásáról a valóság nagyon is realisztikus magjáról.

 

A lényeg, hogy az Egyvilággal közelebb kerülhettek a valósághoz, több szinten is.

 

(Az utóbbi szint eléggé elszálltnak tűnhet, és annak, aki az emberi világban akar boldogulni, annak nem is muszáj kitekinteni abból – de aki a nagybetűs, kozmikus valóságra kíváncsi, annak itt van az is. És ez az a nézőpont, kontextus, amiben a dolgok annak látszanak, amik. Az olyasmik is, mint a siker vagy az értékek. Meg hogy mi az elszállt: emberi nézőpontból a kozmikus tűnhet annak – valójában azonban az az igazi valóság. Az emberi nézőpont, főleg egy adott társadalmi szemléletmóddal megspékelve, csak egy igen szűk helyen, időben és formában létezve mondható elsődlegesnek.)

 

(Nem nagy öröm, de a mostanság bekövetkező, no meg az ezek után várható elképzelhetetlen dolgok is rávilágítanak a fennálló rend relativitására, arra, hogy életünk jelenlegi keretei nem is annyira törvényszerűek – foszlik a függöny, előbukkan a kozmikus háttér, az igazi világ. És pont a világ bajainak orvoslása az, amelyhez tisztán kell látni, hogy mi micsoda valójában.)

 

Az Egyvilág tehát ilyen vagy olyan szinten mindenkinek segíthet reálisan szemlélni a világot vagy a Világot. Kivált azoknak tudom ajánlani, akik unják már az eluralkodó káoszt: figyeljetek, a világ olyan érdekes, és rengeteg minden van benne, amivel eddig alig találkoztatok, keveset foglalkoztatok. Kapcsoljátok ki a káoszt, szakadjatok el tőle, amennyire tehetitek, és gyertek velem, sokkal érdemesebb az időtöket és az energiátokat erre fordítani, mint a mindennapi felforduláson felőrölni azt is, amit nem muszáj.

 

Végül még egy, hogy miért jó ez még:

 

● Azért, mert, ahogy a világ áll, minden értelmes próbálkozásra szüksége van, ami segíthet rajta.

 

Ha csak 1%-ban, akkor is, ha csak 1% eséllyel, akkor is. Bárcsak ezt is fölfognák már. Meg hogy az emberek fejében kell elkezdeni alapozni.

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT112_rendszerev

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat. (Teljesen ingyen. Most még.)

 

 

EV

 

Koldulás

 

Nem koldulás. Apám szokta mondani, hogy ne kolduljak, merthogy az hogy néz már ki. Én meg mondom, ahogy vesszük: nem magamnak kérem, a könyv lesz tolva belőle, ami, nézetem szerint, nos, közérdek – de akiknek a dolga volna, hivatalos helyen, azok nem vesznek róla tudomást. (Megpróbáltam, de sajnos mással vannak elfoglalva, és üzenik, hogy egyébként sem látnak az orruknál tovább.) Meg hogy ennyi erővel az összes 1%-os hirdetés is koldulás. Meg hogy felőlem mindenki azt gondol, amit akar.

 

Na szóval, tudjátok: nem a pénzetekre pályázom. Arra pályázom, hogy a könyv el tudjon jutni azokhoz, akiket érdekel, és akiknek hasznára lehet. (Márpedig ők vannak egy pár milliárdan.) Ebben segítsetek: terjeszteni. Hogy hogyan, azt rátok bízom, ahogy nektek a legjobb: mutassátok meg anyukátoknak, a haverjaitoknak, osszátok meg a Fészen, rakjatok ki egy linket a kedvenc fórumotokba, nekem mindegy. És ha úgy a kényelmesebb, küldhetek pénzt is, a többit én elintézem, és mind egy szálig a könyvre fogom fordítani, sőt el is számolok vele: ezen a linken megnézhetitek, hogy mennyi jött, miket hirdettem, mennyiért és azt is, hogy milyen eredménnyel: hányan látták, hányan klikkeltek, stb… (Rendszerint 500 ilyen gyenge forintból is el lehet érni több mint 1000 embert – különösen mióta már nem szorít ki a Gyurcsány-show.)

 

Mert ez egy rendkívül lármás világ, ahol hírverés nélkül lehetetlen, és az emberek figyelmének minden másodpercén árcímke fityeg. Igen, te magad is részese lehetsz a legendának, nemcsak a többiek. Segítsetek, mert különben ez a sok hülye celeb meg infulenzás, meg azok fogják uralni az emberek agyát, akiknek van pénze megvenni a figyelmüket.

 

Tessék a link a küldéshez. Teljesen gyors és egyszerű. (Merthogy az gyakran még többet számít az adakozóknak, mint maga az összeg.) És nem kell sok, mondom, pár száz forintot is tudok használni. Látjátok, hogy én is kiteszem itt a lelkem.

 

 

Jó és rossz, jó vagy rossz

 

Vagyis a mai szentencia. (Kicsit vicces, hogy a fenti 30-hoz képest ez mindössze 5 oldal.) Emlékszünk még, hogy etika fejezetben vagyunk:

 

A jó és rossz jelentése; a boldogság szerepe

 

Jó és helyes, rossz és helytelen

 

A jó és rossz bonyolultsága

   ○ Hogy egy cselekedet kinek mekkora boldogságot okoz, illetve hogy összességében mekkora jót vagy rosszat teszünk vele, azt nem könnyű megmondani.

 

Tetteink nem fehérek és feketék

   ○ Ami dolgokra is áll, hogy ugyanis nem könnyű megmondani, összességében jók-e a világnak, illetve hogy mennyire. (Pl. a Facebook)

 

Valamilyen szempontból szinte minden jó és minden rossz

   Amit fel is szoktak használni arra, hogy a reálisnál jobbnak vagy rosszabbnak állítsanak be cselekedeteket.

 

Nehéz döntések

   ○ Hogy vajon ezzel vagy azzal teszünk-e jobbat?

   ○ Vagy amikor egy nagyobb jó érdekében kénytelenek vagyunk ártani valakinek.

   Súlyos dilemmák – és hogy valakinek ezekben is dönteni kell.

 

 

Vangelis – Light and Shadow

Alabama 3 – Woke Up This Morning (Sopranos Theme) (A szövege ott van alatta.)

Partnerek

Ruffnet.hu

A honlap webszolgáltatója. Kiváló. Ajánlom.

egyvilag@gmail.com  (Szalay Miklós)   •   Hírlevél   •   Facebook lap   •   Facebook-csoport   •  
Facebook megosztás
  (1097)   •   Letöltések: 200.000+   •   Látogatások: