Egyvilág

Most kicsit másképp kezdem, mindjárt jön a tartalomjegyzék is.

GYARAPODÁS

Mostanában kicsit elkezdtem promotálni a fészes csoportot és lapot, és nem eredmény nélkül: a csoportba több mint 600, a lap kedvelői közé 1100 ember érkezett, rövid időn belül. Így összesen a csoportban már több mint 1500-an, a lapon 2700-an vagyunk.

Nagy részük fészes hirdetésből jött, ami most elég hatékony: a nem nagy pénz napi 400 forintból, jelenleg kb. 2000 embert érek el, 70 új követő jön a lapra, és 20 új tag a csoportba, naponta. Mivel ennyire megy, hagyom is menni folyamatosan. (Bírom benne továbbá, hogy nem csak a hirdetés miatt jönnek, hanem azért is, mert ott is igyekszem minőséget szolgáltatni, nézzétek meg az előző linkeken.)

Ez azonban pénzbe kerül, mint láthatjátok nem sokba, de azért fogyogat a szponzori alap. Ha elfogy, akkor se fogom leállítani, de ha tudnátok küldeni egy kis magot, az most termékeny talajra hullana. Akármennyit, mint láthatjátok egy ötszázas is több mint egy napra, és számos tagra elég. Mint mindig, szívesen megköszönöm, a honlapon is, ha úgy szeretnétek, névvel, ha úgy, név nélkül.

Itt találjátok a gyors és egyszerű lehetőségeket a pénz küldésére, vagy írjatok nekem. Minden, ami jön, a könyvre megy, most épp Zuckerbergnek, úgyis nagy szüksége van rá. ;) És el is számolok vele, az egyes hirdetések eredményét is pontosan láthatjátok ezen a lapon, a csoporttagságot immár a főoldal bal oldalán, vagy ezen a másik a lapon részletesebben is.

(Megjegyzem, magamon is erőt kell vegyek, hogy túltegyem magamat a saját kispolgári kuporgatásomon, hogy olyasmire is merjek költeni egy kicsit, amit nem lehet megenni, de még megfogni sem. Pedig az ismertség, az emberek figyelme nagyon is érték. Láthatjátok, hogyan tülekednek érte – a legtöbben a saját hasznukat keresve. Lásd alább épp az egyik mai témát a gazdag apák elnök fiairól.)

És mint tudjátok, ez egy nagy, összefüggő projekt. Ha a fészen többen vagyunk, az a könyvnek is használ, egyre inkább az ugyanis a csatorna, amelyen el tudom érni az embereket. Az pedig, hogy eljusson hozzájuk, legalább olyan fontos, mint hogy elkészüljön. No meg persze a nagy cél, hogy a megértés, a széleskörű tájékozottság, az egyszerű, de fontos dolgok rendbe rakása által jobbá tegyük a világot és az emberek életét, közelebb hozzuk őket egymáshoz – ami, ha csak 1% esély is van rá, megér egy próbát. (Meg napi 400 forintot.)

Most pedig hadd dolgozzak meg a pénzemért – pontosabban a könyv pénzéért. ;)

TARTALOM

Mindig attól tartok, hogy a következő levélben nem lesz miről írni, aztán még mindig lett. Most is:

BELFÖLD

 Gazdaság (recesszió, reptér, EU-s pénzek)

 Az MNB vesztesége

 Politika

  A fejétől bűzlik

  A nemzeti tőke hiánya az Orbán rendszerben

  Lázár felemelkedése?

  Csongrád-Csanád-Csatatér

  Debrecen

  Október 23

  Wármegye

  A Pad: a hülyeség nem apad

  A propaganda fokozatai

  Politikai egyebek, pl:

   ○ Orbán, a béke angyala; Márki pártja és a Momentum; Musk és Orbán szerelme; Vityesz, a nagyfiúk pincsije

   ○ Gazdag apák – elnök fiak

 Hazai kedvencek, pl:

  Novák: „A világot a gyermekvállalás menti meg.”

  Gulyás: „A nemzetközi politika nem kisdedóvó.”

 Hazai egyebek

  Azahriah

  Magyar Nobel-díjak

  Az indexes blogkultúra eltűnése

KÜLFÖLD

 Az izraeli-palesztin háború

KLÍMA

 Üvegvisszaváltás

 Az EU puhulása (A benzines autók betiltását illetően.)

 Rekordhőmérsékletek

 Csak egy Földünk van

A BÁMULÁS ÉS ZABÁLÁS VILÁGA

(Értekezés erről a mai, zsigeri világról.)

EV: A mostani téma a hazugság.

Újdonságként a személyes Facebook profilomba is ki fogom rakosgatni ezeket, onnan is lehet osztani.

És akkor:

BELFÖLD

Gazdaság

Ezen túl sok elemeznivaló nincs: szép csendben sodródunk bele a recesszióba: az EU-s pénzek hiánya, az építőipar visszaesése, a fogyasztás (és vele együtt az ÁFA bevételek) bezuhanása és az infláció, a hitelezés befékezése (kivéve, nem véletlenül, a fogyasztási hiteleket), mind ebbe az irányba mutatnak.

Jöttek közben olyan hírek, hogy az EU-s pénzekből jön majd egy nagyobb adag – de aztán rögtön a cáfolat is. Navracsics pedig rendületlenül bízik, legalábbis azt nyilatkozza. Én továbbra is azt mondom, hogy belátható időn belül nem lesz már olyan, mint régen, és azért nem, mert Orbán örök időkre kihúzta a gyufát Brüsszelben, kitartó munkával sikerült elérnie, hogy Európának személyes ügye legyen keresztbe tenni neki – vele együtt pedig sajnos nekünk is.

Mindez (meg a tanárok bére) azonban nem volt akadálya újabb laza 1500 milliárd forint elővarázslásának a repülőtér megvásárlására. (Nem is beszélve azokról a további számos milliárdokról, amiket a multiknak szór ki az állam, csak hogy ide építsék az aksigyárakat.) Ilyenkor, komolyan, ámulok azon, hogy egy államnak mekkora mozgástere van, azzal, hogy adóztathat, azzal, hogy kölcsön is igen kedvező feltételek mellett kaphat, azzal, hogy ő írja a törvényeket. Ezért is igényelnek másfajta gondolkozást az állami pénzügyek, mint a saját kispolgári félelmeink attól, hogy el ne fogyjon a pénzünk hó végére.

A reptér visszavásárlásáról: azzal egyetértek, hogy az egy stratégiai objektum, aminek állami kézben a helye, egyszersmind helytelenítem azt, hogy Gyurcsány eladta. Másrészt természetesen az sem mellékes, hogy az állam kinek a zsebében van. Vélhetőleg a reptér sem azért kell most annyira, hogy a közjót szolgálja.

Az MNB vesztesége

Egyáltalán nem mellékes továbbá az a 2000 milliárd (meg még ki tudja majd mennyi), amit most egy huszárvágással elintéztek, hogy ne kelljen kifizetni az MNB-nek. Már hogy utóbbinak ekkora vesztesége lett részben a forint viszonylagos erősödése miatt a nála parkoló devizán – de még inkább azon, hogy iszonyatos pénzeket fizet ki a bankoknak a magas kamatok miatt. Lévén eddig az volt a törvény, hogy ami nyeresége van az MNB-nek, azt befizeti a költségvetésbe, (amit köszönt is szépen a költségvetés) – viszont ha vesztesége van, akkor azt a költségvetés fedezi. Na, ezt is röhögöm.

Merthogy Varga ránézett a cehhre, és azt mondta, hogy ez a 2000 milliárd ugye komoly, merthogy viccnek durva volna, úgyhogy gyorsan találjunk ki valamit. Így hát előbb azt találták ki, hogy majd több év alatt törleszti a költségvetés – kisvártatva azonban a homlokukra csaptak, hogy van egy még jobb ötletük: az, hogy egyáltalán nem fizetik ki. Mert miért is égetnék el ezt a hatalmas pénzhegyet, (az MNB-ben ugyanis gyakorlatilag ez történne vele), amikor el is lehet költeni?

A gond csak az, hogy ez az inflációt fokozza, a befizetésnek az volna az értelme, hogy ne lehessen büntetlenül pénzt nyomtatni, a forintot rontani. Hát most már ez is jóvá van hagyva, precedenst teremtettünk, és az alig leplezett kifogás is kész, hogy majd „az MNB középtávon várható nyereségéből” fedezik a veszteséget. Ja, körülbelül soha napján. Lesz majd neki egy külön kis rubrikája a jegybanki mérlegben, valami ártalmatlanul hangzó elnevezéssel. Illetve, hogy milyen kár, hogy az egyszeri kis adós nem tudja átírni a törvényt, hogy majd a várható nyereségében bízzanak, ne a házát vigyék, nem?

Így lett ez egy újabb csatornája annak, aminek, normál körülmények között, nem szabadna léteznie: annak, hogy a jegybank finanszírozza az államot. Egy másik volt a jegybank állampapír-vásárlási programja, (jó akkor Covid volt), no meg effektíve az is, ahogy az MNB-s betéteik kamatát zsákoló bankokat a cső másik végén a kormány adóztatja. Mi meg csodálkozunk a parizer árán…

Ilyen körülmények között pedig még szórakoztatóbb az a pofoncsata, amit, a kormányoldalon egyedülálló egzotikumként Varga és Matolcsy bemutat. (És még Parragh is fűszerez, akinek pedig még a szövegértéssel is gondjai vannak – állítólag.) Ahogy Matolcsy kijelenti, hogy a kormány gazdaságpolitikája egy „tömegbaleset” volt (a különadók, az árstop, a választási költekezéses – meg az elkekeckedett EU-s pénzek is, teszem hozzá). Meg ahogy Varga belehazudik a kamerába, hogy nem mi voltunk, amikor tudván-tudja, hogy Matolcsy alapjában igazat beszél; és az se semmi, ahogy Nagy Márton békítőleg közbeszól, hogy az inflációnak tulajdonképpen nincs is felelőse. Ezt a show-t egyébként Matolcsy abbéli kérlelhetetlen meggyőződésének köszönhetjük, hogy ő Közgazdász is. Kicsit furcsa is, hogy ezt eltűrik neki… (Mondjuk az ellen nem emelt szót, hogy a 2000 milliárdot leírja.)

Na, mindenesetre, ha a kenyér drágább is lett, egy kis cirkuszt legalább kaptunk helyette.

Politika

Most ez se annyira aktuálpolitika lesz, mert ebben pangásban nincs sok újdonság, a Momentum tizenkettedik kordonrohama, a tanárok huszonegyedik tüntetése már nem sok mindenkit hoz izgalomba – úgyhogy tessék inkább néhány általánosabb témájú szemelvény:

● A fejétől bűzlik

Azt mondtam korábban, hogy kormányunk legfőbb bűne, hogy egymásnak ugrasztotta a népet. Nos, ezt továbbra is így gondolom – nem lehet azonban elmenni a szoros második helyezett mellett sem, ahogy a legfelsőbb szinten zajló nyílt korrupcióval gyakorlatilag legitimálják azt: a nép rájuk néz, és azt mondja: ha ők így – én miért másképp?

Jó, tudjuk, a magyar nép zivataros évszázadai alatt kitanulta, hogyan jöjjön ki a forgóajtón, még mielőtt belépett volna, hogy ügyeskedjen okosba, hogy az élethez kell egy kis huncutság meg vaj a fülünk mögötti kispolcra. Ha magát Orbánt nem is ez termelte ki, (hanem vélhetően a Győzedelmes atya elvárásai) – a népen élősködő sleppjének a lelkülete viszont erőteljesen magán viseli ennek a betyárkultúrának a jegyeit.

Meg hát nem is csak a rossz példa – hanem az, hogy a hűségi alapon kinevezettek, a szívességi alapon bekerültek, a haveri alapon előnyben részesülők kiszorítják azokat, akik tisztességesen próbálnak érvényesülni. Az tehát, hogy ha nem is lehetetlen másképp, de sokkal nehezebb.

Ez pedig az egész országot rombolja: aláássa az igyekezetet, lerontja az intézményeket, mert azok helyett, akik értenek hozzá, olyanok kerülnek oda, akik megbízhatóak, (vagy a megbízhatóak rokonai), csökkenti a hatékonyságot, aláaknázza a közbizalmat, mert az emberek egymást is jobban becsapják – nem beszélve arról, hogy az élettől is elveszi az ember kedvét, legalábbis attól, hogy itt éljen. Ugye nem gondoljuk, hogy véletlen az, ahogy Románia elhúz mellettünk? A korrupció, a nepotizmus egyéni szinten is fájdalmas, de az ország szintjén árt igazán.

Közben meg ők a nagy keresztények, ugye.

Egyébként valószínűleg sokuk igazolva látja, amit művelnek: hogy az ország érdeke is, hogy ők kormányozzanak, mert ez a sok hülye libsi azt se tudja fiú-e vagy lány, hogy megdolgoznak a pénzükért, hogy tulajdonképpen meg is érdemlik, amit ellopnak, hogy az tulajdonképpen nem is lopás, hanem fizetség, stb… (Mert a gazfickóknak is lehet lelkiismeretük, csak megnyugtatják valamivel.) Megmondom azonban, hogy mi árulja el legékesebben, hogy mi a legfontosabb nekik: az oktatás helyzete, az árulja el.

Nem hiszem, hogy sokan vitatnák azt, hogy egy ország jövője igen jelentős részben az oktatáson múlik: a minőségi oktatás fejleszti a nép szellemi képességeit, az pedig javítja a munka termelékenységét, okosabb emberek kevesebb munkával több értéket termelnek. (A kulturáltságnak köszönhető kellemesebb társadalmi közegről nem is beszélve.) Na de: gondolkodó embereket nem lehet birka módjára terelgetni, ami pedig, a terelgethetőség, nagy előny annak, aki hatalmon van, és ott is akar maradni. (Semmi újdonság.)

Most nézzük meg, mi van az oktatással Magyarországon. Ha, tegyük fel, nem is lenne 100%-ban annyira tragikus a helyzet, mint ahogy azt a pedagógusok állítják, azt, hogy az oktatás ügye legalábbis nem prioritás, megint csak nehéz volna kétségbe vonni. (Például nincs önálló oktatási minisztérium – ha a tanárok bérezése nem volna elég.) Hogy mi mekkora prioritást élvez, azt itt nálunk Orbán (és barátai) döntik el – akik ezzel ékesen kinyilvánították, hogy ha az ország jövője és a saját hatalmuk között kell választaniuk, akkor melyik a fontosabb a számukra.

Még ami az oktatást és a saját hatalmukat illeti: az megvan, hogy a janicsárképző (MCC) kurzusáért pluszpontokat osztogatnak a felvételin? Nem úgy, hogy okosabb leszel tőle, ezért jobb felvételit írsz – hanem úgy, hogy eljössz janicsárosodni, mi meg majd felveszünk az egyetemre. Könnyen lehet, hogy valaki olyan helyére, aki jobb felvételit írt nálad. Egy újabb kis szilánkja az alapítványi átszervezés előnyeinek. (Lévén most már az egyetemek maguk mondhatják meg, mire adnak plusz pontot – és hát, erre adnak.)

Hát igen, azt mindig hozzá kell azért tenni, hogy sajnos az is igaz, hogy a libsik közt sem mindenki komplett. Vagy legalábbis nem ebben a világban él, és volna mit tanulniuk gyakorlatiasságból. Lásd majd valamelyik következő levélben a migrációról, amit akarok írni.

Végül, visszakanyarodva a korrupcióhoz, hogy ennyire fentről sugárzik szét, az a kultúrában is nyomot hagy, tovább erősíti az ügyeskedős vonalat – a kultúra pedig tartós dolog, ott lesz akkor is, amikor Orbán már nem lesz sehol – aki így nem csak a kortársai lelkiállapotára, nemcsak az ő rendszerében leépülő oktatási rendszerben frusztrálódott generációk életére, hanem a távolabbi jövő kultúrájára is rányomja a bélyegét. (Anélkül is, hogy nagybecsű szavait felírnák az iskolák falára.)

● A nemzeti tőke hiánya az Orbán rendszerben

Arról volt már szó, hogy Lölő felpumpálása a nemzeti tőkésosztály megteremtésének nemes céljával történik. Ebbe gondoltam bele kicsit, hogy ugyanis az Orbán rendszer és a klasszikus fasiszta rendszereket (olasz, német) tekintve az a jelentős különbség, hogy utóbbiaknál volt egy nemzeti tőkésosztály, akikkel a politikai elit lepaktált, és akikre pénzügyileg támaszkodhatott. Nálunk meg eredetileg nincsen, és ez meglehetősen kényelmetlen korlátokat szab az új arisztokráciának – addig legalábbis, ameddig az állami hatalom saját céljaikra történő kihasználásával, a köz pénzének megdézsmálásával, illetve a pénzesebb vállalkozók kölcsönösen előnyös befűzésével meg nem teremtik azt.

A másik, akiknek a pénzét nem vetik meg, az a külföld – ahonnan alapvetően két égtáj irányából tud érkezni az áldás: keletről és nyugatról. Sajnos, sajnos egyelőre a nyugati pénzek nélkül sem tudnak meglenni, nekik pedig vannak bizonyos elvárásaik, ami itt a politikai rendszert meg a korrupciót illeti. Az utóbbi időben meg még inkább, amióta Orbán arroganciája már sok lett Brüsszelnek, és még néhány halódó, de nálunk még mindig jobb módú fővárosnak. Igyekszenek is helyettük a keleti tőkét bevonzani inkább, lévén ők kevésbé skrupulózusok olyan apróságok tekintetében, mint a demokrácia leépítése, a sajtó leuralása, pártpropaganda, meg általában a hatalommal való visszaélés.

Egyenlőségjelet természetesen továbbra sem akarok tenni Mussolini, Hitler meg Orbán közé – nyilvánvalóan előbbiek sokkal szélsőségesebbek voltak. A nemzeti, szocialista modell, és a hatalomvágy azonban hasonló bennük. (Meg még egy pár dolog: a nemzeti befelé fordulás, a vezérelv, az internacionalizmustól és a liberalizmustól való viszolygás, a sport kiemelt szerepe, stb…: a jobboldali autokráciák védjegyei.)

● Lázár felemelkedése?

Az utóbbi időben viszonylag sokat lehetett hallani róla, pl. ahogy kiosztotta a MÁV-ot, és ennek kapcsán gondoltam, hogy írok róla egy rövidet.

Szóval, Lázár több szempontból kilóg a fideszes párt elitből: egyfelől már korábbtól fogva különutas volt, ha nem is olyan harsányan, mint Matolcsy mostanában, de mert olyanokat nyilatkozni, amik nem simultak bele a pártvonalba. Másfelől meg intelligens, ravasz és politikusabb alkat is mint a legtöbb ajtóstul a házba pártkatona, beleértve magát a Legfőbb Ispánt is. Azonkívül nem is egy turulfióka, nem sok nép-nemzeti-keresztény dolgot hallottam még a szájából, a kötelezőkön kívül. (Mindenesetre, és a sunyi képére is tekintettel, nem az az alkat, akitől az ember szívesen venne használtautót.)

Vélhetően a különutasságának köszönhette azt is, hogy egyszer már kiesett a pikszisből – kétségbe azonban nem esett, elkezdte építgetni a hátországát, otthon, a Cs-Cs. Wm-i Wásárhely és Wakó között, és teszi ezt továbbra is, kitartóan. Ami azt kell, hogy mondjam nekem speciel jó, mert ott lakok ennek az akkumulátorgyár-mentes kiskirályságnak a kellős közepén, ahol még ebben a mostani helyzetben is épülnek az utak meg a csatornák. Meg egy csomó mást is tervbe vettek azon a környéken. Plusz mi sem maradunk azért kínai tőke nélkül, akkugyár helyett ugyanis jön egy csomagolóanyag gyár, ami szintén nem valami high-tech, de nincs is benne annyi vegyszer.

Most, hogy újra aktivizálta magát volt egy olyan érzésem, hogy lehet, hogy ő jön majd Orbán után. Az nem most lesz még, és valószínűleg jobban is teszi, ha egyelőre nem feltűnősködik, nehogy az Uralkodó idejekorán megijedjen – de eljöhet a napja. Jó lenne vagy rossz? Annyiból rossz, hogy maradna ez a korrupt rendszer, talán valamivel visszafogottabban. Lázárnak nincs olyan karizmája, mint Orbánnak, ambíciói vannak, bár kevésbé mániákusak, viszont még mindig nagyobbak, mint bárki másnak a palettán. Az eszével meg pótolhatja, ami hiányzik.

Meg azzal, hogy nem száll bele olyan otrombán az ellenfeleibe, mint Orbán, idehaza és külföldön. A simább modorával kevésbé szerezne feleslegesen ellenségeket, remélhetőleg jobban bánna a hazai ellenzékkel, jobban el tudna lavírozni külföldön is, az EU is hajlandóbb volna pénzelni őt. (Megjegyzem a moderációra azért is szükség lesz, mert a Fideszt támogató korosztály kihalóban van, a fiatalok meg rosszul vannak tőle.) Mindez azonban csak talán volna így. Ránézésre. Mert nem ismerem, hallottam olyanokat is, hogy őt se kell félteni, ki tudja, mi van a sima modor mögött, ki tudja, mit tenne vele a hatalom. Azt vélhetőleg ő is megpróbálná elkerülni, hogy a hatalom kiessen a kezéből – de megtörtént már vele, és nem csinált akkora királydrámát belőle, mint a Király. (Illetve talán kevésbé tartozik azok körébe is, akiket lesittelhetnének, ha fordulna a kocka, borulna a bili.)

Ezekkel nem azt mondom, hogy szeretem. Aki ebben a rendszerben ilyen mélységig benne van, az mind bűnrészes. Tehetsége viszont a bűnösöknek is lehet, és azt sem kell elvenni tőlük – bár az természetesen nagyon nem mindegy, hogy mire használják a tehetségüket. (Lásd még Gulyás Gergelyt is például, akinek szintén elismertem már, ahogy nap, mint nap ott áll a kamerák előtt, és tartja a frontot. De még Orbán karizmájáról is mondtam pár elismerő szót. Azért, mert a realitás nem szimpátia kérdése.)

● Csongrád-Csanád-Csatatér

No, ha már úgyis azon a környéken járunk, az utóbbi időben tűnt fel, hogy milyen sokat szerepel a hírekben a megye, ahonnan származom. Mondjuk pont emiatt, valószínűleg jobban fel is tűnik nekem – de nem hiszem, hogy csak emiatt érezném úgy, hogy több szó esik róla, mint bármelyik másikról.

Hát akkor miért? Valószínűleg azért, mert két frontvonal is ott húzódik. Az egyik a migránsfront, a határ – ráadásul két országgal is határos a megye. A másik meg az egyik legartikuláltabb belpolitikai front idehaza: Lázárral a narancssárga, Botkával, a szegedi polgármesterrel, a piros, Márkival, a vásárhelyivel, meg a kék sarokban.

Lázárról az előbb volt szó. Ami Márkit illeti, nem kötnék rá életbiztosítást, hogy nem szavazzák ki, azért is, mert láthatólag nem a város a legnagyobb ambíciója. Meg persze azért is, mert a mostani rendszerben pénzügyileg sem túl kifizetődő a kormánnyal ellentétes platformon lenni. (A fent említett Lázár-féle felújítások sem Vásárhelyre vonatkoznak.) (Külön pikantériája a helynek, hogy Lázár is onnan indult, még a megboldogult, és azóta jelentős körátmérőjű szobrot kapott, Rapcsák szárnyai alatt – és hogy akkor még fideszes volt a város. Akkoriban, és hagyományosan is, Makó volt a vörösebb – erre most az ment át narancsba. Apropó, Rapcsák nemcsak szobrot kapott Vásárhelyen, hanem utcát is elneveztek róla, és a vicc az, hogy van egy Lázár nevű utca is, és a kettő keresztezi egymást. Bár ez a Lázár nem az a Lázár.)

Szeged meg kitartóan szoci, Botka a polgármester már ki tudja mióta – és őt speciel olyan nagyon nem is bántja a Fidesz. Talán mert el van könyvelve, hogy ezt a várost úgysem lehet bevenni, talán mert Botkától nem féltik az országos hatalmukat, ő nem jelentkezett be miniszterelnöknek.

Hogy ez a viharsarki lázadó szellem minek köszönhető, arra nekem is csak tippjeim vannak – az egyik a nagyobb városok hagyományos balossága, a másik meg vélhetőleg a szegedi egyetem szabad szelleme. Aki tud jobbat, írja meg.

● Puly3(ka)s

Debrecenről meg az a hír jött, hogy belőle lesz „Magyarország második fővárosa”. Erről is felötlött bennem egy párhuzam: Szentpétervár és Moszkva különállása, az előbbi a nyugatias, haladó az utóbbi a nemzeti, konzervatív. Nemzeti nagyjaink ugyanis kénytelenek a magyar Szentpéterváron, al(i/j)as Budapesten kormányozni, ami lehetne kellemesebb is a számukra. (Tüntetések, kordonbontás, a libsi polgármester, brrrr…) Orbán már beszédet mondani sem hajlandó egy ilyen helyen, és ő, a nép gyermeke, felül is emelkedett már rajta, egészen a várba, ahonnan úgy nézhet lefelé a népre, mintha legalábbis nem az ő gyermekük volna. (Jó, biztos inkább a vidéki nép gyermeke ő, nem ezeké a pesti proliké.) Egyébként nemcsak Nagy Péter vonult ki a maradi Moszkvából, hanem a papság hatalmát letörni próbáló Ehnaton is könnyebbnek látta inkább egy új fővárost építeni, mint a régivel, Thébával bajlódni, az ókori Egyiptomban.

Mellesleg Debrecen nemcsak ideológiailag, hanem a térképen is jobbra van Budapesttől, és egyúttal a Nyugattól is – és közelebb újonnan felfedezett keleti testvéreinkhez.

● Október 23

Apropó, figyeltétek, hogy az idén is csak Veszprémben, alaposan elbarikádozva, alaposan megválogatott közönség elé mert csak kiállni a népvezér, egy olyan ünnepen, amely a nemzet összefogását is volna hivatva ünnepelni, pont a saját maga teremtette megosztottság miatt. A másik meg, hogy október 23-nak újabban erőteljes aktuálpolitikai áthallásai is vannak, mióta Plutyimír Vlagyim újra a barátunk. (Meg Kína is.)

Mert egységesebbek voltunk a kommunizmus alatt is – mire az jönne a számra, hogy nekünk ellenség kell, hogy összefogjunk – de aztán ránézek a mostani ellenzékre: nem, ez sem igaz.

(Meg hogy négyen is kidőltek az ominózus beszéd alatt… Esetleg az a sok súlyos bölcsesség, vagy a részvevők magas átlagéletkora?)

● Wármegye

Ez is kapcsolódik a vidékhez, és korábban már elmondtam, hogy mi a véleményem róla. (Nem jó.) Most még az, hogy ugye ez azzal a felkiáltással lett feltámasztva, hogy mert ez a hagyományos, ez a magyar.

Jó, de akkor miért nem térünk vissza a törzsi keretek közé? Vagy még inkább miért nem dobjuk el a kereszténységet is, mely nem mellesleg szintén nyugati jövevény, miért nem térünk vissza az ősmagyar sámánizmushoz? Nem az volna az igazi a nemzeti önazonosság szempontjából?

De az volna – csak épp a kereszténység régóta megfelel az épp aktuális uralkodórétegnek: túlvilági kárpótlást ígér az evilági nélkülözésért, megadja a császárnak, ami a császáré, lásd, ahogy a pápa is hagyta, hogy Orbán és a slepp szent fényében sütkérezzenek – miközben az egyház sem jár rosszul idehaza, a KDNP egyenesen nevében is keresztény, és nem utolsósorban maga a magyar állam is a Szent Korona alatt cseperedett fel. Továbbá alázatosságra int, a népesedést is támogatja, és így tovább. Szóval annyira azért nem akarunk mi magyarok se lenni, hogy megártson. (Mindamellett, természetesen, a kereszténységnek megvan a jó oldala is a nép szempontjából, mindig igyekezzünk, nehogy az egyoldalú szemlélet bűnébe essünk.)

Még annyit az ügyben, hogy ha egyszer módomban állna visszahozni a megyét, nekem nem kell lecserélni az összes táblát az utak mellett drága pénzekért. Csak átfestetem, a főispánokkal, a V-ket W-re.

● A Pad: a hülyeség nem apad

Tudjátok, ez a szerencsétlen, amit tízszer festettek át a nyáron oda-vissza, a melegek és a hidegek, a zöldek, a piros-fehér-zöldek, és a szivárvány mind a hét színei. Máriám.

Először is, min is ment az itt izmozás már megint és megállás nélkül? Azon, hogy anya-e a férfi: a nemiségen, hogy ki kit szeret, és kivel szeretné összedörgölni a prütykölőjét. Komolyan, valami olyanon, aminek bonobótól fölfele teljesen banálisnak kellene lennie, és olyan egyszerűen el lehetne intézni, ha hajlandóak lennénk egy kicsit távolabbról, kicsit racionálisabban nézni magunkra, az életre, a világra, meg erre a majomra, aki az ember. (Elnézést egyébként a szeretkező és nem háborúzó bonobóktól, nekik, és alattuk is minden létformának ugyanis mindig is banális volt a téma.)

Kb. így: Van az ember, ez a félállati lény, akibe, abból a totálisan profán okból kifolyólag, hogy a genetikai változatosság hasznos a túléléshez beleépül az ösztön, hogy meg kell dugnia másokat. Másrészt, az ember egy organikus képződmény, nem mérnök tervezte, hanem az evolúció, és nem is gyárban készül, hanem egy másik organikus lény hasában, miután organikus lények nevelgetik, ahogy sikerül – és ezekből kifolyólag semmi sem olyan sarkos benne, mint amilyen egy mérnök tervezte, gyárban készült robotban. Tökéletlen – de ez nem jó szó, mert azt sugallja, hogy aki sarkosabb, az felsőbbrendű, ami nem igaz. Valaki így sikerült, valaki úgy. És nem rajta múlik.

Többek között a nemisége, vannak férfiasabb és nőiesebb férfiak és nők, beleértve azt is, hogy nem csak azzal van kedve összedörgölni a prütykölőjét, akivel akkor volna, ha egy mérnöki alkotás lenne. Hibás ebben az egészben akárki? Nem az. Joga van akárkinek belebeszélni abba, hogy kivel legyen kedve másnak dörgölőzni? Nincs. Kész. Annyi, hogy közben senki se bántson mást. Nem azzal, hogy nem tetszik a képe, hanem erőszakkal.

Ennyit kéne felfogni végre, de nem, a majmok rá vannak fixálódva egymás prütykölőjére, és kitör belőlük a másik állati ösztön, az agresszivitás, egymás heccelése. (Ami alól egyébként, úgy tűnik, én sem vagyok kivétel, meg legszívesebben egy láncfűrésszel csináltam volna építőkockákat a Padból.) És jó, ebben azért többnyire mutatunk bizonyos önmérsékletet – lásd azonban Izraelt, Ukrajnát és még sorolhatnánk. A magyar szerencsére még egy viszonylag kultúrnép, ecsettel harcol, nem Kalasnyikovval.

És nemcsak itt és most tépik egymás fanszőrét a majmok, már az egész világ a genderen pörög. (Bár vannak, akik inkább csak pörgetik a többieket, például Orbán, akinek nagyon jól jön ez a hisztéria a saját politikai céljaihoz.) Meg még, hogy kinek jusson több banán, meg hogy melyik totem az igazi – miközben a háttérben igazi bajok gyülekeznek… Mondhatnám, hogy meg is érdemeljük a sorsunkat, de ez is rossz szó, mert azt a katasztrófát is magunknak köszönhetjük, nem a sorsnak, baktériumtársaim.

Rolling Stones – Paint it Black

● A propaganda fokozatai

A különböző emberekre különbözőféleképpen lehet hatni, például, amikor prezentálunk valamit, az egyszerűbb lelkeknek nem is feltétlen jutnak eszükbe kevésbé nyilvánvaló ellenvetések a munkánkkal, érveinkkel szemben, nekik kár is eszükbe juttatni ezeket azzal, hogy érvelünk ellenük – míg a képzettebb, értelmesebb közönségnek jó, ha eleve tartalmazza a mondandónk, a várható kifogásaikra adható ellenérveinket.

Így van ez a propagandával is: vannak, akik fogékonyak az egyszerű uszításra, rágalmakra, Bayer Zsolt fröcsögésére, akik nem tudnak, vagy nem is akarnak átlátni a szitán – nekik jó az Origó. A gondolkodóbb közösséget viszont taszítja ez a nyers és gyakran alpári propaganda. Azt jelenti ez, hogy róluk le kell mondani? Nem: rájuk is meg lehet próbálni hatással lenni – csak finomabban. Finomabb nyelvezettel, vagy például azzal, hogy csak szőr mentén adagoljuk, eldugjuk a propagandát a hírek, érdekességek közé. Vagy úgy, hogy nagyrészt igazat írunk, csak nagyobb arányban szerepeltetjük azokat a híreket, amelyek a mi malmunkra hajtják a vizet. Ezt csinálja az Index. A kettő közt meg ott van pl. a Mandíner. Mindenkit annyi propagandával kínálunk meg, amennyit még lenyelnek.

Megjegyzem, az ellenzéki sajtó sem mentes a (bal oldali) propagandától, és elég jól sorba lehet állítani „libsiség” szerint is: Telex < HVG < 444, ahol az utóbbi a leglibsibb. Ezek többnyire értelmes közönségnek szólnak, olvashatóak is, én is olvasom őket, Origó szintű propaganda nincs bennük – az ellenzékiség és a közönség megfelelő irányba való terelésének szándéka azonban tisztán kivehető, főleg az utóbbi kettőben. (Lásd, hogy fordul fel Kepes András gyomra a Telextől is.)

A 24.hu-t nem olvasom, a benyomásom az, hogy kb. a HVG-vel van egy szinten. Nekem kicsit túl humán értelmiségi – és kevésbé ugyan, de a Telex is. Utóbbi azért nem rossz, az a második számú lap, amit nézek, az első azonban még mindig az Index, egyszerűen azért mert pörgősebb, a híreket jobban lehet követni rajta. Ami az Index elbulvárosodását illeti, beleértve a lazázó nyelvezetét is, meg a nemritkán érzékelhető Fidesz propagandát, hát az elég fájdalmas. Jó volna, ha a Telex is kicsit pörgősebbre venné, több volna benne a hír, és kicsit kevesebb a szokásos baller toposz, és akkor majd nem kéne azon keseregni, hogy az Indexet még mindig többen nézik.

● Politikai egyebek

  ○ Orbán a béke angyala – és állandó harci retorikája

Ezt megfigyeltük? Állandóan mindenért harcol és küzd ugyanis, Brüsszelben, a genderrel, a vírus ellen, most meg még az infláció is kapott egy gyomrost – avagy „Egy a jelszó, tartós béke, állj közénk és harcolj érte”, Békehadtest, és más vidám oximoronok…

Kiváló példa a Magyar Nemzetben: „Békepárti álláspontért fog harcolni Orbán Viktor Brüsszelben”

Illetve aktuálisan: a gázai fegyvernyugvást viszont nem szavazta meg. És miért? Mert Netanjahu is haver.

  ○ Szijjártó és a szlovák választások

Az előbbi, ahogy belebeszélt az utóbbiba. Mert az ilyesmi ellen is csak akkor van kifogásunk, ha a mi hatalmunkat veszélyezteti…

  ○ Nyilvántartások

Épp a múltkor csodálkoztam, hogy nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartásokból buknak ki terhelő adatok korrupt személyekről. Erre most törölték az újabban a korrupciós pénzek eltűntetésének egyik kedvenc módját jelentő magántőkealapok gazdáit az állami adatbázisokból. Jó időzítés.

  ○ Márki pártja

Melyet nemrégiben alapított meg, Mindenki* Magyarországa Néppárt néven. Erről csak annyit, hogy egy ekkora zakó után, aminek ő volt a főszereplője, énszerintem, esélytelen. (Mint ahogy Gyurcsány is az már régóta.) Az még előfordulhat, hogy egy embert (ő magát gondolom) kijuttat majd Brüsszelbe – de azzal meg mire megyünk. A legjobb lenne, ha most már Hódmezőre koncentrálna, mert a végén még azt is visszaveszi a Fidesz.

(* Orbánt és Lázárt kivéve)

  ○ Momentum, a szánalmas

Különösen, ahogy Donáth Anna legújabban nekiment Gyurcsánynak. De ez a kordonbontogatás is, már a harmadik alkalomtól kezdve. Meg a plakátok, hogy majd Donáth menti meg az országot. Meg a párt elnöke, hogy is hívják.

Pedig milyen szépen indult.

Meg sajnos az egész ellenzék is úgy szánalmas, ahogy van, de erről már beszéltem: a langyosvízben ücsörögve, ahol a legnagyobb teljesítményük az, hogy hetente követelnek kettőt a kormánytól, esélytelenül bármi érdemire, a második helyért fojtogatják meg egymást egy kanál vízben… Na, mindegy, vannak ennél rosszabb helyek, még az örök Fidesszel együtt is.

  ○ Musk és Orbán szerelme

Mely az utóbbi időben borult virágba, a neten kedveskedtek egymásnak, aztán meg Novák találkozott Muskkal. (Aki nemcsak pénzt, hanem gyereket is tudja, hogy kell csinálni – meg elnevezni.)

Muskban nagyon nem mélyedtem el, mindenesetre a pénzember mivoltából is magyarázható, hogy hogy áll a dolgokhoz: nem szereti a ballereket, mert azok adóztatnak, a munkások jogait védenék meg a környezetet – szereti tehát a jobbereket, köztük Viktort is, onnan a messzi távolból. Ugyanakkor kőkemény globalista is, a PayPaltól a Tesláig mindennel világot hódít, műholdjaival pedig már körbe is vette a glóbuszt – ennyiből meg az is érthető, hogy a globális bizniszt megakasztó Putyint már kevésbé csipálja, inkább az ukránoknak engedte meg, hogy használják az internetét. (Bár most már könnyen lehet, hogy azt szeretné, hogy „béke” legyen, akármilyen is – akárcsak Orbán.)

Amerikában ez tiszta sor: a republikánusok a bizniszpártiak, a szabadpiacosok és a szabadpiacot globálisan is értik – hiszen, Amerikának, a tőkeerős nagyhatalomnak az a kedvező. Ezzel szemben nálunk Orbánnak az volna a célja, hogy nemzeti (illetve NER) kézben legyen a hazai biznisz, és a külföldi tőkére szüksége van ugyan, mert itthon nincs elég belőle – de alapból nem szereti őket. Muskkal is leginkább az hozta össze, hogy Bident, meg a libsiket mindketten utálják.

Figyeljük meg tehát: míg Amerikában a bizniszpártiság, azaz a gazdasági liberalizmus a politikai konzervativizmussal kapcsolódik össze – addig nálunk a politikai konzervatívok (Fidesz, KDNP) a gazdaságot is irányítani akarják, gazdaságilag balosak: Bolseviktor Orbanisztánjában nemzeti, szocializmus van. Ha nem tiszta, lásd a könyvben a baloldal-jobboldal témát.

Mellesleg globalistából is kétféle van, az egyiket a biznisz izgatja (Musk), és ami azon kívül van, az nem nagyon érdekli – a másik viszont inkább a politikai ideológiáját, a demokráciát, az internacionalizmust akarja terjeszteni (Biden). (De azért, sem a pénz, sem a politikai befolyás nem teljesen mellékes egyiküknek sem.) Orbánnak úgy szívből egyik sem kell, de az jobban zavarja, amikor a politikájába akarnak belebeszélni. Orbánnak a nacionalista nagyfiúk a kedvencei, Putyintól Xi-ig, Erdogantól Trumpig, nekik megy le instant pincsibe. Mindjárt bővebben.

 ○ Gazdag apák – elnök fiak

Ez már csak részben belpolitika. Csak egy gyors megfigyelés, hogy ez egy elég tipikus mintázat, lásd régebben a Kennedy-ket, legújabban az ecuadori elnökválasztást, ahol egy banánmilliárdos gyereke lett megválasztva – sőt kishazánkhoz sokkal, de sokkal közelebb is valakit, akit ugye nem kell elmagyaráznom, hogy kicsoda.

És nem is csak az apák pénze és befolyása, melyekkel megveszik a posztot – hanem a személyiségük is. Nyilván maguk is attól lettek milliárdosok, hogy nyomultak – aztán egyfelől a saját nyomulásuk részeként a fiukat is benyomják jó helyre, a lehető legmagasabbra – másfelől meg a fiukban is elültetik azt, hogy nyomuljon.

Aminek a következményeit aztán mindannyian viseljük. Ezért is mondom: próbáljatok meg odafigyelni azokra is, akiknek kevésbé vannak meg az eszközeik. Igen, ehhez nyitottabb szemmel kell járnotok, mert őket nem nyomják az arcotokba.

 ○ Vityesz, a nagyfiúk pincsije

És akkor Viktor apakomplexusa. Tudom, hogy a Kelettel is érdemes jóban lenni, és van is benne valami. Ennek ellenére nem tud nem az lenni a benyomásom, hogy a kis magyar stadionpincsi már megint ott dörgölőzik a nagyok lábához Pekingben. Miközben már megint egyedüliként nem megy el az uniós konferenciára, miközben a NATO szövetségeseket összehívják, hogy már megint mit művel ez. Aztán még Trump is dob egy csontot.

Attaboy!

Hazai kedvencek

● A keresztény fiatal, aki beolvasott Gulyásnak

Még a nyáron történt, hogy Gulyás Gergely megjelent egy (vélhetően barátinak tartott) keresztény ifjúsági táborban, ahol felállt egy fiú, és megmondta neki, hogy Orbán és a sleppje tűnjön el a politikából. (Nem tűnt, sőt Gulyás azt válaszolta, hogy Mészáros Lőrinccel az az egyetlen baj, hogy nincs belőle több.)

Egy újabb tanúbizonysága annak, hogy a rendszer elhanyagolja a fiatalságot, olyannyira, hogy az még a megfelelő ideológiai alapozással ellátott ifjakat is dühíti. Ebből lehet még hosszabb távon esély a változásra. Meg abból, hogy Orbán sem él örökké – hiszen ezt a rendszert gyakorlatilag ő építette ki, és kérdéses, hogy tovább tud-e menni nélküle. Lázár ugye… Egyébként azért is ennyire más a helyzet itt nálunk, mint más országokban, mert ott nincs Orbán. De addig még nagyon jó volna, ha valahonnan előkerülne egy normális alternatíva is, mert ezzel a szánalmas ellenzékkel se sokra mennénk.

(Apropó, azt figyelitek, hogy meghízott Orbán mostanra? Ez valószínűleg nem a lelki harmónia jele. Meg Gyurcsány is jócskán megöregedett…)

Ami meg a fiatalokat illeti, lásd még alább az Azahriahról írtakat.

● Az 1984 az M5-ön

Mármint a királyi TV „kulturális” csatornáján, benne egyebek mellett, hogy a háború milyen hasznos az uralkodó elitnek – rögtön utána pedig a „kulturális híradó”, a „Miért szavazzunk a libernyákokra” c. üres lapokból álló könyv bemutatásával. Vannak szürreális pillanatai a királyi médiának.

● „A világot a gyermekvállalás menti meg.”

Mondta egy amerikai egyetemen Novák „makepeace (& love & children)” Katalin . Ami egyrészt azért vicces, mert a világ jelenlegi összedőlésének az egyik fő oka pont a túlnépesedés – másrészt meg migráncsszempontból sem valószínű, hogy nem úgy értette, hogy „kivéve Afrikát”. Csak kimondva elég hülyén hangzott volna.

● Gulyás: „A nemzetközi politika nem kisdedóvó”

Talán egy kormányinfón mondta ezt – és hogy ez vetekszik Novák mondásával a valósággal történő hóttegyenest való szembenállás tekintetében. Merthogy pont hogy dehogynem! Pont hogy a leggyerekesebb tülekedés, civakodás, duzzogás és dörgölőzés és kapzsiság jellemzi ezeket a nagy-nagy óvodásokat. Azzal a különbséggel, hogy nekik az ország kasszája van a kezükben meg atomrakéták, nem homokozó lapát. A világ vezetői. Egy nagy cumit a szájukba, a nadrágjukat pedig jól kiporolni!

Hazai egyebek

● Azahriah

Amikor az ember művészetről nyilatkozik, vigyázni kell, hogy ne keverje össze a saját ízlését a minőséggel – és ez nem magától értetődő, hajlamosak vagyunk a nekünk nem tetsző dolgokra azt mondani, hogy azok nem jók. (Bár a népszerűség sem egyenlő a minőséggel.)

Az én véleményemet is megpróbálja befolyásolni az ízlésem. És most, hogy itt ez a fiú, és már a harmadik koncertet kell szervezni neki a Puskásban, mert annyian kíváncsiak rá, mondom, erre rá kell nézni. Belehallgattam 1-2 számába: nem tetszik. Na, próbáljuk meg még egyszer, 3-4 másik szám: nem, nem az én világom. Utána belenéztem a Papp Lászlós koncertjébe – és hm… Azt meg kell hagyni, hogy jól szól. Meg a show is látványos. A hangja se rossz. Nem, nem vágyom rá – de van neki stílusa.

Meg nem csak a zenéről van szó. A politikának is odamondogatott, meg a médiának is – közelebbről az Orbáni népbutításnak, meg a média által futtatott sztároknak – illetve jól szembe is lehet állítani őt, egyrészt a magukat a hatalomnak eladó jó pár magyar zenésszel, köztük számos régi nagy öreggel, másfelől pedig ezekkel az ipari módszerekkel kitermelt sztárocskákkal. Ahogy nyilatkozta, ő „organikusan” futott be, nem tolta senki, magát csinálta meg.

(Tegyük azért hozzá, hogy a kritikus tömeg elérése után egyfelől az ipar is felfigyelt rá, másfelől meg beindul a celebfaktor, illetve az, hogy ha ennyi ember nézi, akkor nézem én is. Ettől nem lesz rosszabb, amit csinál – a mai világban épp hogy sok jó dolog sem jut el a közönséghez, azért, mert mást tol az ipar, más a celeb. Nem mellékes továbbá a személyes szimpátia sem a közönség és az előadó között.)

Azahriah mindenekelőtt a fiatalok, a Z generáció kedvence. Kimondja a gondolataikat, énekel az érzéseikről, teszi ezt hitelesen – nem utolsósorban pedig közülük való, érti őket, nekik pedig a sajátjuk. Látszik a közönségen, hogy szeretik. Ami volt közben egy-két botránykája, az is vélhetőleg inkább használt, mint ártott a karrierjének. És lázad: a politikával szemben, a médiával szemben, a fiatalok szokásos problémáival szemben. Lázadni pedig a mai világ kilátástalanságának közepette, több oka van a fiataloknak, mint valaha, biztos mondtam már, hogy nem cserélnék velük, valószínűleg ez is egy tényezője a sikerének.

Legalábbis ezek a benyomásaim, mert túlságosan azért nem merültem el a művészetében. Maradandót számomra nem úgy tűnik, hogy tudna alkotni – de hát na bumm, ki tud ma már olyat? Ha csak a mai kínálatot meghaladja, ha örömet ad a közönségének, az se semmi. És rengeteg ideje van, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, besimul-e a többi közé. Ami frusztráló lehet majd neki, hogy ettől nemigen van még feljebb. Az mindenképp üdítő, ahogy kilóg a sablonból. (Némileg, mint én, ami azt illeti.)

(A könyvből pár vonatkozó téma: Mi minden számít a művek, alkotók megítélésében; A minőség felismerése a művészetben; Az ízlés.)

● Magyar Nobel-díjak

Illetve a kormányzati kommunkáció, illetve az oktatás. Magáról a díjról nem akarok sokat beszélni, beszéltünk róla egy aktuál videóban. Nem semmi, az biztos.

Viszont, ami a kormányzati kommunikációt illeti, már megint az a csend, amíg a központ feldolgozta, hogy hogyan reagáljanak rá. Konkrétan a Déli Krónikában az első napon Karikó díja a közepén volt egy félperces kis hír…

A másik meg az oktatás ügye, amely mellett Krausz Ferenc, a fizikai Nobel-díjas ki is állt. Azzal megspékelve, hogy az egykori általános iskolájában már fizika tanár sincs… Jönnek itt, hogy egy tanárra még mindig viszonylag kevés gyerek jut Magyarországon – igen ám, de a tanárok nagy része hamarosan nyugdíjba megy, az utánpótlás pedig szűkös és a minőség is kérdéses. (Figyeljük meg, hogy mindig meg lehet találni a nekünk kedvező statisztikát – illetve, hogy a mennyiségeket könnyebb kommunikálni, mint a minőséget.) És a többi, a lázongás, a felfordulás, a parancsuralmi módszerek, hogy még csak minisztériuma sincs egy ennyire alapvető területnek, stb… Tudjuk.

Közben meg a politikusok itt sütkéreznek a Nobel-díjasok fényében…

● Az indexes blogkultúra eltűnése

Mostanában figyeltem fel arra, hogy a régi Index-szel együtt a hozzá kapcsolódó blog kultúra is odalett: a Tékozló Homár, comment:com, Örülünk Vincent, Lángoló Gitárok, Hoaxkábel – aki az Index-et olvasta, annak ezek a nevek is ismerősen csenghetnek. Néhányan önálló weboldal formájában túléltek ugyan, de azt a pezsgést, amit az Index címlap biztosított számukra, már aligha élveztik.

Mint ahogyan az olvasók és nem utolsósorban a kommentelők sem. Óh, Bircahang, mi lehet most veled! Aki, ha nem ismernétek, egy rendkívül aktív kormánypárti ellenkommentelő / troll / megmondóember volt. Én azért is ismerem, mert a kommentelés műfaját jómagamnak is volt szerencsém aktívan művelni, főleg a könyv reklámozásának céljával, néhány ember örömére, és sokak bánatára – viszont az utókor örömére is. ;)

Kár érte, ezért a külön kis kultúrsarokért, önmagában is egy jelenség volt, és kissé csodálkozom rajta, hogy senki, például a Telex sem vitte tovább…

* * *

Végül pedig az Euronews-t és annak YouTube-on élőben nézhető, magyar nyelvű hírcsatornáját szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ha szeretnétek egy nézhető, értelmes, nemzetközi történésekkel foglalkozó híradót. Régebben még sugározták is, aztán eltűnt, viszont nemrégiben felfedeztem, hogy online továbbra is elérhető. Én is szoktam nézni.

Kommentelés itt.

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT117_belfold

Mint említettem a Facebook-ra, a személyes profilomba is ki fogom pakolgatni ennek a levélnek a darabjait. Onnan is lehet osztani, ami tetszik. (Meg ismerősnek is bejelölhettek, követhettek, ha szeretnétek.)

KÜLFÖLD

¡Jamás!

A Hamasz és Izrael háborúja. Épp amikor az ukrán háború már kezdett érdektelenségbe fulladni, kitört ez a másik Izraelben. Ezt most sokan elemzik, nálam hozzáértőbbek is, úgyhogy csak néhány rövid megfigyelés:

● Ukrajna felejtve

A hírekből, abban a pillanatban szinte eltűnt – utána visszatért ugyan, de így is kevesebb hely jut neki, aminek Zelenszkíj valószínűleg nem nagyon örül. És általában is igaz, hogy a hírekben mindig csak egy kevés témának van hely, és az új események kérlelhetetlenül kiszorítják a régebbieket.

● A hírszerzés csődje

Ahogy a Hamasznak sikerült elaltatnia a világ két legkifinomultabb hírszerzését, nem is csak az izraelit, hanem az amerikait is, éveken át. Ehhez két dolog mindenképp kellett: az, hogy szigorúan tartózkodjanak a digitális technológiától. (Elvégre nevezett titkosszolgálatokról közismert, hogy ők hozták össze például a Stuxnetet, azt nagyon fejlett számítógépes vírust, ami aztán az iráni urándúsítást szabotálta – nem mellesleg pedig a Pegasust is Netanjahutól kapta Orbán, tudjátok, ott a zsebetekben, a telefonon.)

Na meg a másik, ami kellett, a Hamasz embereinek hűsége: ha a részletekről nem is, arról, hogy valami készül vélhetőleg többen tudtak. Hogy mind hallgattak, mutatja az elkötelezettségüket – valamint az is látszik, hogy beszivárogni sem tudtak közéjük.

● Palesztin érzelmek

Így kívülről és messziről nézve, valószínű, hogy a palesztinok körében is ugyanúgy vannak szélsőségesek és mérsékeltek, mint gyakorlatilag bármely más politikai szerveződésben, és különösen, hogy a Hamasz nem egyenlő a palesztin néppel. Azt is tudjuk, hogy a szélsőségesek mindig igyekeznek fokozni az ellentéteket, olyannyira, hogy a két oldal szélsőségeseinek ez közös érdeke, egyszersmind a mérsékelteknek a saját szélsőségeseikkel is meg kell küzdeniük. Ezek általános igazságok.

Ehhez jönnek még a következők:

 ○ Gáza, ahogy eddig is kinézett

Egy kb. 2/3-ad Budapestnyi területen volt összezsúfolva 2,2 millió palesztin, plusz 1,7 millió menekült, 46%-os munkanélküliség, és 60%-os szegénységi ráta mellett. Ez elég kellemetlennek hangzik, és egészen biztos, hogy még a legmérsékeltebbek körében is elégedetlenséget okozott. (Meg a menekültek: azok a helyek milyenek lehetnek, ahonnan egy ilyen helyre menekül valaki?)

Tessék egy műholdkép a csoportban.

 ○ A palesztinok eddigi helyzete Izraelben

Láttam egy statisztikát, hogy még az eddigi „béke” évei alatt is százas nagyságrendben haltak meg palesztinok évente az Izraellel folytatott torzsalkodásban. (Miközben az izraeli oldalon 10-20 halott volt.) Ez sem hagyta gyógyulni a sebeket, nyugodni a kedélyeket. Nem mellesleg a Hamasz vezetőjének a családja is az izraeliek áldozata lett, már korábban. Nem csoda, hogy bosszúra szomjazott.

 ○ A mostani vérengzés

Nem kell magyarázni, hogy ez mennyi újabb fájdalmat és keserűséget okozott a palesztinoknak is. Szóval egészen biztos, hogy lesz, aki a likvidált hamaszosok helyébe álljon. (Vagy ha utóbbit valahogy sikerülne is megszüntetni, akkor is van még választék Izrael ellenes szerveződésekből.)

Mindezeken felül az utóbbi időben Izrael elkezdett közeledni az arab államokhoz az ún. Ábrahám-megállapodások keretében – ami még egy ok volt a szélsőségeseknek, hogy csináljanak valamit.

● A Hamasz sikere

Mint mondtam, a szélsőségesek célja az ellentétek szítása. E tekintetben pedig a Hamasz fényes sikert aratott – a brutális izraeli megtorlás hathatós segítségével. Már hogy hallani lehetett olyanokat, hogy katonailag kudarcot vallottak, nem jutottak messzire Izrael területén, az izraeliek hamar visszavették a kezdeményezést. Katonai értelemben azonban eleve esélytelenek voltak, és ezzel minden bizonnyal maguk is tisztában voltak. Amit remélhettek, azt viszont teljes mértékben elérték, valószínűleg még túl is teljesítették. És ezen az sem változtat, ha most mind egy szálig megölik őket.

● Bevonulás Gázába

Amit láthatóan nem kapkodtak el az izraeliek – és jó okkal. A városi hadszíntér, az alagutakkal átszőtt romok, a hazai terep ideális a gerilláknak. A másik meg, hogy ha az izraeliek egyszer bemennek, hogy jönnek ki? Lásd például az amerikaiak afganisztáni leszereplését – azzal a különbséggel, hogy az a Föld másik felén van, így ha nem is dicsőséggel, de el tudták húzni a csíkot. Gáza a zsidóknak a szomszédban van. Meglehetősen drága, véres és hosszadalmas műveletnek ígérkezik ez.

Ezenkívül annektálni sem akarják a palesztin területeket, azért, mert akkor a zsidók kisebbségbe kerülnének a saját országukban.

● Jó fiúk – rossz fiúk

Az első napon a napnál világosabb volt, a felületes szemlélőknek, aki nagyjából a világ 98%-a, hogy ki ebben a történetben a rossz fiú: a Hamasz – és azon keresztül a palesztinok. Aztán mostanra, hogy Izrael már többször annyi embert megölt, kezd szürkülni a kép.

Közben történt ennek a kórháznak a felrobbantása, amit vagy az izraeliek eltévedt bombája, vagy valamelyik dzsihadista szervezet eltévedt rakétája okozott, valami, amit vélhetőleg sohasem fogunk biztosra tudni. Annyi bizonyos, hogy ha a dzsihadisták rakétája volt is, nagyobb hatást értek el vele, mintha nem tévedt volna el.

Illetve már antiszemita megmozdulások is voltak…

● Nem lesz béke

Mert erőszakkal nem lehet megszüntetni az erőszakot, ezt a diffúz, partizán-terrorista formáját legalábbis: egyfelől azért, mert megfoghatatlan (ellentétben egy reguláris hadsereggel), másfelől meg, mert a sérelmek szítják – az erőszak pedig csak újabb sérelmeket szül. Mit gondoltok, mennyire fogja érdekelni azt az egyébként vétlen embert, aki eddig nyomorgott, most pedig az izraeliek lebombázzák a házát, megölik a családját, hogy ezúttal épp ki kezdte? Úgy fogja érezni, hogy ha a Hamasz támadott, hát jól tette.

Ami várható, hogy Hamasz majd a föld alá kényszerül, aztán jönnek a kisebb méretű, de nem kevésbé halálos terrortámadások, félő, nem csak Izraelben.

Valamint, amekkora sokkot okozott ez a támadás, elfelejtve sem lesz sokáig, a palesztinoknak nem lesz állama, Izrael szigorú kontroll alatt igyekszik majd tartani őket. Nincs megoldás.

Mi lehetne a megoldás? Énszerintem az, ha Izrael hosszú időn keresztül, kitartóan, jelentős anyagi áldozatokat is vállalva javítana a palesztinok életkörülményein, és nem hagyná magát provokálni. A provokátorokkal szemben természetesen felléphetne – a többieket viszont nem bántaná, hanem támogatná. Ezzel lehetne kifogni a szelet a terrorizmus vitorlájából. Ezen kívül arra is nagy szükség volna, hogy mindkét oldal igyekezzen kordában tartani a saját szélsőségeseit. Mi segíthetne ebben? Ha látnák, hogy a másik oldal is megteszi a magáét. És mondom, ez csak hosszabb távon tudna működni, amihez nagy-nagy türelem kell, és aminek nagy ellensége a változékony politikai irányvonal.

● A zsidóság, a saját identitásának áldozata

Nézzük kicsit távolabbról a történetet. Már eleve, szétszóratva is azért lettek, mert nagyon lázongtak a rómaiak ellen, és azok voltak az erősebbek. Ha szép csendben kivárták volna, amíg Róma összedől magától, most más volna a kép. (Ahogy tették azt pl. a görögök – perszer nyilván, amikor még tart, nem lehet tudni, hogy még meddig tart.)

Továbbá az is az identitásuk erejének köszönhető, hogy ennyi időn keresztül megtartották a nemzettudatukat, ország nélkül is, nem oldódtak fel más népek tengerében. Ha feloldódtak volna, most megint csak nem volna ez az öldöklés. Illetve nem lettek volna a korábbiak, a középkori pogromok, és különösen a holokauszt sem.

Úgyhogy nézem a híradót, és közben megköszönöm Istennek, hogy nem engem választott.

Tessék még egy igen jó interjú a háború hátteréről.

(A címben szereplő „jamás” spanyolul azt jelenti, hogy soha, és úgy ejtik ki, hogy „hámász”.)

● A majmok bolygója

Igen, tehát, hogy változatlanul egymást gyilkoljuk, miközben a történelem legnagyobb veszedelme fenyeget mindannyiunkat, a klímaváltozás. Meg a főmajmok, akik verik a tamtamot. Meg az almajmok, akik megválasztják, éltetik, támogatják őket.

Pontosan azt fogjuk kapni, amit megérdemlünk.

Kommentelés itt.

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT117_kulfold

Ajánlom továbbá videós műsorunkat, az Egyvideót. Ebben kétféle adásunk van, az egyikben egy kiválasztott konkrét témáról beszélgetünk, az egyik legutóbbi a földönkívüli életről szólt például – de a témaválaszték olyan széles, mint a könyv, egy másik sorozatunk a tőzsdéről szól, és van még több is, az Egyvideós linken megnézhetitek, mik vannak. Az is a jó ebben, hogy aki velünk tart, annak bemutatjuk, mennyi érdekes dolog van a világban, tágítjuk a világnézetét, és azt is megmutatjuk, hogy ha szakértők nem is lehetünk mindenben, a kellő nyitottsággal elég jól képben lehetünk gyakorlatilag az egész világgal.

A másikféle beszélgetésben pedig mindig az épp aktuális belföldi és külföldi közéleti történéseket beszéljük meg, nyíltan, tabuk nélkül – de értelmesen. Ez pedig itt a YouTube csatornánk, amelyre feliratkozhattok.

LE KELL LASSÍTANI A VILÁGOT

Vagyis a klíma, ami most már így nevezek, mert ez a lényeg.

Megint vége van a nyárnak, ráadásul ez az idei nem is volt annyira borzalmas, mint a tavalyi – de azért figyeljük, hogy októberben, még majdnem 30 fok volt, meg azt is, hogy globálisan ez a szeptember volt a legmelegebb hónap a Földön, 0,3 fokkal melegebb, mint az előző rekord, ami az idei július, és 2 fokkal melegebb, mint az eddigi legmelegebb szeptember. (Ugye 1,5 lett volna kitűzve álmainkban, mint limit.) Hát igen, legalább nem kell fűteni, meg milyen jó, hogy tovább lehet strandolni – de szerintem mindenki érti, hogy mennyi, a kellemetlentől a katasztrofálisig minősülő dolgot jelent ez azon kívül.

Sok mindent elmondtam már a témában, a korábbi üzenetek között el lehet olvasni, hogy miért erőltetem a lassítást, hogy miért nem érdeke ez rövidtávon senkinek, hogy hogy van tele a világ zöldmosdatással és látszatintézkedésekkel, stb… Most csak néhány újabb gondolat és fejlemény:

● Üvegvisszaváltás

Mely a jövő évtől kötelező lesz, minden műanyag üvegen és fém italos dobozon lesz plusz 50 Ft betétdíj, amit visszakapunk, ha visszavisszük a boltba.

A jelenlegi önkéntes szétválogatós rendszerben kb. 30% kerül újrahasznosításra, míg a betétdíjjal állítólag, a külföldi tapasztalatok szerint sokkal több, akár 90%. Ami, még ha csak 70 volna is, akkor is nagy különbség volna – és nagyjából hihető is, mert pénzről van szó. Egyben jól mutatja a különbséget aközött, amikor az emberek szívjóságára apellálunk, meg amikor a pénztárcájukra. Megjegyzem, még akinek nem számít az 50 Ft, és eldobja, azt is jobban összegyűjti majd valaki más, akinek számít.

Hallottam aztán embereket, értelmes embereket is, azon morgolódni, hogy ez most milyen kellemetlenségekkel jár majd. Erre azt mondom, hogy pont erről volna szó: bizonyos áldozatot kellene vállalnunk a Földért, ami lemondást, erőfeszítést követel – és ha komolyan gondolnánk, messze nem csak az üvegvisszaváltásról volna szó: a fogyasztásunkat kellene visszafogni, jelentősen, és lelassítani a világot. Ha már ennyitől nyögünk, hogyan is álmodhatnánk többről?

Megjegyzem, nyilván azoknak kellene többről lemondaniuk, akik most többet fogyasztanak. Másfelől, aki most nyomorban él, azokat feljebb kellene hozni, a környezetvédelem kedvéért is, azért, mert ameddig a megélhetésért küzd, addig kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a környezettel törődjön, figyelembe vegye azt, például amikor szavaz. Az alapvető igényeit mindenkinek ki kell elégíteni. Így kapcsolódik a Föld megóvásához az egyenlőtlenségek kezelése – meg még rengeteg minden: ez egy igazi összetett probléma. (A másik oldalról meg a túlnépesedés is fontos tényező, természetesen.)

Még az EU szerepe, amiről a múltkor beszéltem, belőle az a passzus, hogy – ellentétben úgy a globális, mint a nemzeti érzületet meglovagló érdekcsoportokkal – az EU, mint szakmai szervezet, képes messzebbre tekinteni a saját hasznánál, nemcsak a mára gondolni, hanem a holnapra is – és ha kell, a saját polgárai nyögedelmeinek ellenére is megvédeni a polgárok gyerekeinek jövőbeli életfeltételeit. (Na jó, hát legalábbis megpróbálja.)

Úgyhogy ne nyögjünk már annyira.

Azt mondjuk aláírom, hogy a szervezésen lehetne javítani, pl. megoldani, hogy össze lehessen nyomni az üres dobozokat; megoldani, hogy a kisebb településeken is működjön a visszaváltás. Emlékszem, gyerekkoromban ez már meg volt szervezve egyszer, amikor még üvegből voltak az üvegek. (Ezt egyébként szerintem az oldaná meg leginkább, ha nem 50 forint volna a betétdíj, hanem 300, mert akkor érdemes volna vállalkozást indítani a begyűjtésre. Ugye milyen rosszul hangzik?)

● Az EU puhulása

Van ez az előírás, hogy majd nem szabad robbanómotoros autókat gyártani és értékesíteni az EU-ban, 2035-től. Erre már korábban mondtam, hogy befizetek, amikor majd Bulgáriában lecserélik a tragacsokat. (Vagy akár nálunk.) Meg ahogy majd nem lesz okosban megoldva a csempész üzemanyag.

Most volt egy cikk a szabályozás puhulásáról: hogy mégiscsak maradhatnak a robbanómotorok, ha azok „e-üzemanyaggal” működnek. (Amit jól lehet majd keverni a csempész benzinnel.) Hogy, az időközi célok alól, kivételt kapnak a 10-20 ezer darabnál kisebb gyártók. (Mert 2030-ra is teljesíteni kell már valamit.) Valamint, hogy az 1000 darabnál kisebb gyártókat egyáltalán nem érinti a szabályozás. (De hol fognak tankolni?) Vélhetőleg ez utóbbiak luxusmárkák – vagyis, igazán jellemző módon, a gazdagok megnyugodhatnak, ők természetesen tovább bőgethetik a motort.

Nézzétek még meg, miről van szó, amikor az európai autóiparról beszélünk. (Közben szétnézhettek a csoportban is.)

● Rekordhőmérsékletek

Elég gyakran halljuk mostanában, hogy megdőlt ez vagy az a rekord. Ehhez röviden annyit, hogy természetes is, hogy időnként megdőlnek, és felmelegedés nélkül is megtörténne, annál gyakrabban, minél rövidebb ideje mérjük. (Pl. a második évben minden mérés rekord, vagy a legmagasabb, vagy a legalacsonyabb érték, amit addig mértek.)

A kérdés az, hogy milyen gyakran dőlnek a rekordok, és hogy melyik irányban. Ha hosszú idő után is sok rekord van, akkor az nemcsak a természetes szórásnak köszönhető, hanem egy trendnek. Ha több maximum dől, mint minimum, az is trendre utal, a melegedés irányába.

Tessék egy animáció, ami jól érzékelteti, mi történik a hőmérséklettel.

● Csak egy Földünk van

Egy másik cikk arról szólt, hogy melyik ország hányszorosan lépi túl a fenntartható fogyasztás mértékét: „Ha mindenki úgy élne, mint az amerikaiak, akkor 4,9 Földre lenne szükségünk, de Dániával sem járnánk sokkal jobban, sőt egy német életmód is három bolygót égetne el.” Indonézia működik a fenntartható szinten (1,1), India pedig még szerényebb (0,7). (Utóbbiban viszont sokan laknak.)

Ahogy talán mondtam már, kétféleképpen lehetne csinálni: vagy kevesen lennénk, és akkor élhetnénk nagylábon – vagy sokan és szerényen. Ami nem megy, hogy sokan vagyunk, és sokat is fogyasztunk.

Hát azt mondtam már, hogy mit kellene csinálni? Lelassítani a k. világot!

Kommentelés itt.

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT117_klima

A BÁMULÁS ÉS ZABÁLÁS VILÁGA

A mai filozofikus felvonás, erről a zsigeri világról.

(A YouTube-on is nézhető.)

Minden éjjel gyalog járok haza. A fülemmel hangoskönyveket szoktam hallgatni – amit csak ajánlani tudok, meg egyébként a gyaloglást is – a szemem viszont szabad, és nézegetem, mi megy itt, Budapest belvárosában.  Óriáskerék és turisták, szórakozóhelyek és karaoke, pia és cigi.

No meg az éttermek: hazafelé több mellett is elmegyek, látom a lakmározó embereket, miközben gyakran vagy a TV-t bámulják, főleg, ha meccs van, vagy a telefonjukat pörgetik – és az jutott eszembe, milyen jól szimbolizálja ez a mai világ két erős jellemzőjét: a zabálást és a bámulást. (Ráadásul, miután hazaértem én is a híradót szoktam nézni vacsora közben.)

A zabálást, mely alatt nemcsak a túltolt táplálkozást értem, (azt is), hanem általában a fogyasztást és az anyagi örömöket, az emberek eredendő vágyát a birtoklásra, és ahogy a fogyasztói társadalom rendszert épít rá, megerősít benne és még rá is gerjeszt, ahogy csak bír: egyél, amennyi beléd fér, látod mennyi jó falat, meg hogy a többiek mennyivel kövérebbek. Hogy nincs pénzed? Nem baj, majd mi adunk kölcsön. Zabálj!

És a bámulás, ami már akkor függőséget okozott és félelmeket gerjesztett, amikor még csak a TV volt, egy-két csatornával, fekete-fehérben. (Gyerekként én sem tudtam leszakadni a forgómorgóról.)  Pedig hol volt az a mostani állapotokhoz képest: a millió TV csatorna és sorozat, CGI, 4K-ban és vibráló OLED színekben, a számítógépek monitorai, a raytrace-elős videokártyákkal, a tabletek, no meg persze a telefonok. A szelfik. A YouTube, az Insta meg a Tik-tok: mind kimeríthetetlen és feneketlen egyenként is. 3D, Oculus Rift, Google Glass és a Metaverzum. Deep Fake és MidJourney. Folyamatosan, otthon, a munkahelyen, de még az utcán is. A LED falak. Más nem csömörlik meg ettől a, javarészt üres, látványorgiától? Ti nem lesztek tengeribetegek az örökös villódzástól?

Mindkettő, az evés meg a nézés is olyan, ami erőfeszítés nélkül megy: a fogyasztás, a birtoklás, az evés örömet okoz – és a nézés is automatikus, csak kinyitjuk a szemünket, és már látunk is – ellentétben például a gondolkozással, és más erőfeszítést igénylő tevékenységekkel, például azzal, hogy megmozduljunk, és ledolgozzuk, amit lenyeltünk. Éppen ezért ideális célpontjai előbbiek azoknak, akik meg akarnak vetetni, meg akarnak nézetni velünk valamit: mert eleve be vagyunk állítva ezekre. Mennyivel nehezebb például arra rávenni az embereket, hogy gondolkozzanak…  (Lásd azt is, hogyan törekednek leegyszerűsíteni, amiről szeretnék azt hinni, hogy értik, hogyan elégednek meg a megértés illúziójával.)

Bámulás

Nézzük meg kicsit közelebbről a nézést, a bámulás világát. Először is a szó szerinti látást, melyből a legtöbb információt nyeri az ember, mondhatni ez a legfejlettebb érzékünk. Az emberi agykéreg kb. harmada a vizuális információ feldolgozását végzi, nyilván azért, mert ennél az életmódnál nagyon hasznos volt látni. Nagyban automatizált is, hardveresen, erőfeszítés nélkül dolgozzuk fel, amit látunk.

Ráadásul ez a rendszer nem csak arra jó, hogy a külvilágot észleljük vele. Egyrészt „lelki szemeinkkel” alkotni is tudunk, el tudunk képzelni, fel tudunk vázolni különféle képeket, helyeket. Másrészt az absztraktabb gondolkodást, a tanulást is hatékonyan segíti. Vizualizálhatunk például adatokat, folyamatokat, geometriai vagy számszerű összefüggéseket, mondjuk a számegyenest. (Miközben ezek eredendően nem térbeli képződmények.) Nem utolsósorban olvasni is a szemünkkel olvasunk, mindenféle elvont szimbólumokat alakítunk gondolatokká – holott szó nem volt hasonlóról, amikor a jóisten (vagy az evolúció?) a szemünket megtervezte.

Másik érdekesség, megmutatom, hogyan működik a (vizuális) emlékezet és képzelet. Képzeld el most magad egy erdőben, ahol jártál, egy konkrét helyen, egy tisztáson, egy kis házikónál vagy egy patak partján. Megvan a kép? Na, most vizsgáld meg, hogy ebből a képből mi a konkrét, ami tényleg úgy volt ott, ahogy most elképzeled – és vedd észre, hogy ezen kívül lelki szemeid előtt van még egy csomó olyan részlet, amit egy általános elképzelés alapján utólag rajzoltál oda te magad. Például a házikó vagy a patak az tényleg ott volt – azonban azt már nem tudod, hogy hány fa volt ott, azoknak hogy álltak az ágai, hány levél volt rajtuk, stb… Viszont azt tudod, hogyan néz ki egy erdő – és az alapján töltöd ki most az emlékezetedből hiányzó részleteket. Így spórol az agy a memóriával, így tölti ki a hiányzó részeket generikus elképzelések alapján. (Valószínű egyébként, hogy ez nemcsak a vizualitásra igaz – illetve ezek a képgeneráló mesterséges intelligenciás eszközök is valami hasonlóképpen működhetnek, gondolom.) Nem ez itt a lényeg, de ugye milyen érdekes.

Az ember tehát egy vizuális lény, vonzza a látvány. Egy kislányon figyeltem meg, még majdnem bébi korában, hogy szólt egy zene a laptopon, és ment mellé egy vizualizáció is, aki nem ismeri, a jó öreg winamp-ban rengeteg ilyen beépített eyecandy található – és mint a mágnes, alig bírta levenni a szemét róla. Nem csoda, hogy a gyerekeket úgy kell eltiltani a kütyüktől, és a felnőttek sem immunisak, egyáltalán – csak őket már nincs, aki eltiltsa. És hát a képernyő másik oldalán is mindent megtesznek azért, hogy hozzá láncolják az embert, és a minél megkapóbb látvány csak egy a sok technika közül: mert mindenki az emberek figyelmére vadászik – én is. Az nem mindegy, hogy milyen céllal.

A bámulás világa pedig erre a fejlett biológiai rendszerre alapoz, mely automatikus, erőfeszítésmentes, és a látvány alapból vonzza az embereket – nem kell tehát rávenni őket valamire, megváltoztatni őket, csak ráerősíteni arra, ami eleve ott van. Na de van ezzel baj? Baj az, hogy az emberek néznek? Mi a baj ezzel?

Korábban is néztünk dogokat, néztük egymás szép szemét, a naplementét, a festményeket, a könyveket, de még a filmeket is – sok olyat, amit szembeállítani szokás a ma bámult dolgokkal. Mi a különbség? Az, hogy régebben több volt a tartalom a látvány mögött – és kevesebb a tudományosan kimódolt hátsó szándék. Mindannyian tudjuk ezt, akik még emlékszünk a régi világra: nézzünk meg egy Marvel filmet, aztán rakjuk mellé valamit, ami hús-vér emberekről szólt, nem renderelt szuperhősökről. Meg az instás magamutogatás. Meg a 15 másodperces Tik-Tok élmény egy könyvhöz képest… Mindez úgy kiszámítva és összerakva, hogy megfogjanak, hogy minél tovább bámuljuk.

Nemcsak arról van tehát szó, hogy az emberek maguktól vonzódnak a látványhoz. A különféle platformok erre hasonlóan ráerősítenek, mint ahogy a fogyasztásra erősít rá a piac. Kiszínezik, villogtatják – vagy, amit magam is tapasztalok a Facebook-on történő posztolgatásaim közepette: azokat a posztokat, amikben kép van, eleve több embernek mutatják meg. Nem tudom, feltűnt-e, hogy mostanában a különféle sajtótermékek már nem is magát a cikket teszik ki a fészen, hanem egy képet, és a linket inkább alá rakják kommentbe: valószínűleg azért, mert így több embernek mutatja meg az algoritmus.

De nem azt mondom. Szerintem sem baj az, ha az ember kikapcsolódik, időnként kikapcsolja az agyát, és ha arra vágyik, némi vizuális nassolnivaló segítségével. Pl. én is imádom a videojátékokat. A másik meg, hogy régebben sem volt minden arany. A baj az, ha az üresség rendszerszintű, amikor már alig találni olyan filmet, amire nem az a kritika, hogy igen, a látvány kiváló, a történet pocsék; ha a puszta csillogás-villogás elég ahhoz, hogy eladja a terméket.

A mozifilmeknél ez igen jellemző. (Tisztelet azért a kivételnek.) A manapság népszerű sorozatoknál más lehet a felállás, magam is találtam közöttük nézhetőt – ott inkább az a bajom, hogy sokukon átüt a „formula”, a valószínűleg már tankönyvi tételek, hogy milyen szabályok szerint kell sorozatot csinálni. Meg a szándék, hogy hosszú időre megfogják a nézőt – azzal ellentétben, hogy van egy jó történetünk, csináljunk belőle egy jó filmet – ami korábban jellemző volt. Azt nem tudom, egyébként, hogy másnak ez mennyire jön át, hogy más mennyire unja az üres látványt – a jelek szerint így is elegen nézik ezeket.

A másik probléma természetesen az, ha a képernyő miatt nem foglalkozunk eleget a való világgal és egymással. Milyen gyakran látni, hogy ülnek az asztalnál és mindenki a telefonját nyomkodja – vagy az anyák, akik még a babakocsi közben is onlájn vannak. Ez manapság közhely. És megint csak: nem önmagában azzal van gond, ha valaki egy kicsit szeretne kiszakadni a valóságból: a régimódi könyveket is ezért olvasták sokan – a kérdés, mint oly sok helyen, itt is a mérték, hogy visszatérünk-e a valóságba, törődünk-e még az emberekkel magunk körül.

És tágabban is jellemző, hogy a technika elsődlegessé vált a tartalommal szemben: a látvány a filmekben, a hangzás a zenékben, de még a tudományban is, amikor kifinomult eszközöket, modelleket, számítási technikákat igyekeznek alkalmazni, holott az egyszerűbbek is elegendőek lennének. (Nyilván, mert úgy tudományosabbnak néz ki.) A technikát lehet oktatni – a fantáziát nem. A technikát ki lehet tanulni – de szívet, érzékenységet nem vehet az ember. A technikai tökéletességet különféle eszközökkel, gépekkel, számítógéppel nagyban elő lehet segíteni – a tartalomnak, a mondanivalónak azonban az alkotó fejéből, szívéből, fantáziájából kellene jönnie. (Mellesleg a mai alkotások, különösen a filmek nagy részének fantáziátlanságához jelentősen hozzájárul a producerek kockázatkerülése is: amit tavaly megnéztek, azt valószínűleg megnézik az idén is.)

Mindamellett, a fészen is, a YouTube-on különösen, no meg a neten általában, rengeteg jó dolog is van. Magyarul kevésbé, az igaz, de aki tud angolul, és kicsit hajlandó kutakodni, egy életre elláthatja magát értelmes néznivalóval. Én is, jó darabig a Spektrum TV-t néztem meg a NatGeo-t. Azok se voltak rosszak – de csak mostanában fedeztem fel, hogy a neten milyen sok minőségi, és a TV-s műsorokhoz képest lényegesen mélyebb ismeretterjesztő műsort lehet találni. (Kedvencem a PBS Space Time.) Valószínűleg a leterhelt átlagnéző számára ezek már túl nehezek is, azért is állhat meg a TV egy könnyebben fogyasztható szinten, bár gondolom, a neten is vannak könnyedebbek. Valamint a neten a gagyi áradása is ott van, amiben kell egy kicsit halászni – miközben a TV összeszedi és megszerkeszti nekünk, a fáradt nézőnek csak egy gombot kell megnyomnia.

Meg még a másik, amiben manapság fuzionál a szóban forgó két jelenség, a bámulás és zabálás, az a TV-s főzőműsorok. Én ezekbe is csak belenéztem, és csak ámulok, hogy a Konyhafőnök már 10 éve megy, úgy, hogy nekem bármikor láttam, mindegyik rész egyformának tűnt, mégis vannak, akik megszállottan nézik. De mit néznek rajta? Ilyenkor kell emlékeztetnem magam, hogy másban meg bizonnyal az általam fogyasztott számítógépes újságok keltenének hasonló benyomást – hiába, különbözünk.

Azt figyeljük még meg ennek kapcsán, hogy mennyire másként kezeljük az ember két alapvető ösztönét: a táplálkozást és a szaporodást. Az előbbit nagyobb nyilvánosság előtt nem is csinálhatnánk, showműsorok mennek róla főműsoridőben – a szexet viszont takargatjuk. Miért?

Séf!

Zabálás

Nézzük most ezt. Először is, miből ered az emberek csillapíthatatlan étvágya, nemcsak ami a táplálkozást illeti?

Alapvetően abból, hogy az életben maradáshoz és a szaporodáshoz enni kellett – valamint abból, hogy általában véve szűkösség volt. Ilyen körülmények között elég egy egyszerű ösztön: egyél, amennyit csak bírsz. Ráadásul ez messze régebbre nyúlik vissza az emberi fajnál, mondhatni baktériumkorunktól kezdve zabálásra vagyunk programozva, az étvágy mélyen beépült a génjeinkbe és az ösztöneinkbe. Később, amikor emberek lettünk, elkezdtünk tárgyakat, eszközöket használni, de az alapfelállás nem változott: ezek is kellettek az élethez, ezekből is kevés volt, ezekből is mindig jobb volt a több – kiválóan alkalmazható volt rájuk a régi ösztön.

Vegyük észre, hogy másik alapvető ösztönünk a szaporodás hasonlóan túl van kalibrálva, ami már csak a túlnépesedésből is látszik. Ez miért van? Egyrészt, mert korábban sokan nem érték meg a felnőttkort, az egyedszám egyszerű fenntartásához is sokat kellett szülni – másrészt pedig az evolúció működéséhez is az kell, hogy legyen miből szelektálni. A probléma az, hogy a mai világ már nagyon más: az orvostudománynak, meg annak köszönhetően, hogy van mit enni, sokan életben maradnak, illetve tovább élnek az emberek; valamint bolygónkat is belaktuk, nincsenek már új területek, ahova a túlszaporulat elvándorolhatna. Meg abban is más, hogy mert, szélesebb értelemben is, van mit enni – nem volna szükséges spájzolni annyira, nem volna szükség a zabálásra.

(Meg még miben más? Ami még a szaporodást meg a bőséget illeti, manapság például pornóból is gyakorlatilag végtelen mennyiségű áll rendelkezésre, ami megint csak nagyon másképp volt, az ősidőktől kezdve egészen a közelmúltig – és ezt is zabálják az emberek. Meg még sok minden más is nagyon más most, mint amikor kifejlődtünk: az életmódunk, a munkánk, ezek a hatalmas társadalmak, és így tovább: az ember nem erre a világra lett megtervezve…)

Viszont zabálunk – kicsiben és nagyban: egyfelől mindenki a maga szintjén, a harmadik TV-jét és az ötödik telefonját vásárló jómunkásembertől a harmadik jachtját és az ötödik villáját beújító szupergazdagokig, senkinek nincs olyan, hogy elég. Másfelől zabálunk társadalmi szinten is, fogyasztói társadalmainkban kiépítettünk egy rendszert, ami a zabálásra épül, fokozza azt, gerjeszti az étvágyat: a reklámokkal, azzal, hogy a gazdag ember a sikeres ember, a hitellehetőségekkel és a gazdaságpolitikával is. Mikor hallottunk olyat, hogy ekkora GDP már elég?

Amikor a rendszerről beszélek, elsősorban a piaci rendszert, a fogyasztói társadalmat értem alatta. Merthogy voltak más rendszerek, melyekben az emberek szintén emberek voltak, azokban is igyekeztek szerezni, mondjuk a feudalizmusban; aztán voltak ipari rendszerek is, ahol már gépesítve, hatékonyan aknázták ki az erőforrásokat, így a kommunizmus. A fogyasztás módszeres fokozása, a fentebb említett eszközök, a reklám, stb… azonban ezekre nem volt jellemző – ellentétben a piaccal, melynek beépített, integráns részei ezek. Ez az, amiben a piac, a kapitalizmus és a hozzájuk tartozó fogyasztói társadalom lényegileg más, mint a többi rendszer: a beléje kódolt mértéktelenség. Meg is van az eredménye, a bőség, hogy tele vannak a boltok polcai, ami jó is volna – ha nem volna fenntarthatatlan.

Valamint, a túlfogyasztás sok szemetet termel, de nem csak azt, hanem használtcikkeket is, vagy eleve, vagy kis javítás után teljesen használható állapotban. Nézzünk csak szét a használtruha üzletekben, szinte ingyen felöltözhet az ember, de műszaki cikkekhez is töredékáron hozzá lehet jutni. Egy ilyen pazarló rendszerben szinte csak a lehulló morzsákból meg lehet élni, ha az embernek nem kell a legújabb, nem bánja, hogy más is felvette már a bőrkabátját, lehet, hogy kétszer is. (Meg az a sok minden, amit az interneten ingyen lehet használni.)

Ez a kellemes állapot azonban, eléggé úgy néz ki, nem tart örökké. Semmi újat nem mondok azzal, hogy az emberiség sáskarajként zabálja fel a bolygót, vágja maga alatt a fát, teszi tönkre nemcsak a kényelmét, de a létezését biztosító feltételeket, főleg, ami az élővilágot meg a klímát illeti. Eljön az idő, amikor nem lesz mit zabálnia, de félő, hogy még ennie se az embereknek, méghozzá tömeges méretekben. Így, ha magunk nem szabunk gátat az étvágyunknak, a Föld majd megteszi helyettünk – jaj de unalmas ez már, annyit halljuk. És annyira feleslegesen: mert a gyomrunk egyszerűen erősebb az agyunknál.

Ám, ahogy a bámulással meg a kikapcsolódással kapcsolatban elhangzott, itt sem azt mondom, hogy koplaljunk. Enni kell – még zabálni is lehet, ünnepnapokon – csak folyamatosan jó volna nem azt t/enni. Mértéket tartani kellene megtanulnunk, a táplálkozásban, a szaporodásban – meg úgy nagyjából minden másban, az anyagiak halmozásától kezdve, az alkoholon át például az érzelmeink kordában tartásáig. Egy újabb unalmas közhely, az igaz – csak az a fájdalmas, hogy ennek ellenére mennyire nem gyakoroljuk.

Egyvilág, az antitézis

A bámulásé: mert ez gyakorlatilag maga a tiszta, puritán tartalom, minden fényezés és bámulnivaló nélkül. És a zabálásé: ahogy a mértékletesség mellett érvel, és bemutatja mennyi minden másból is örömet meríthet az ember az anyagiakon kívül.

Csoda, hogy nem v/eszik?

Kommentelés itt.

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT117_bamulasEsZabalas

EV

A mostani téma a hazugság, ami megint csak összetettebb téma annál, mint ahogy az ember először gondolná:

● A hazugság és megtévesztés mindenhol gyakori, az élővilágban, az egyén körül és a társadalomban.

● Az őszintétlenség jelentése

  ○ Elhallgatás, hazugság, féligazság, megtévesztés. (Vegyük észre, hogy mennyivel tágabb ez, mint a hazugság)

● Önámítás

●  Az igazság eszménye: akik szerint az igazságot akkor is ki kell mondani, ha az fájdalmat okoz

● Az igazság bizonytalansága: az ember sosem lehet biztos abban, hogy igazat mondanak neki.

● A hazugság tulajdonságai: hazudni komplikált, fárasztó és kellemetlen. Sok hazugság előbb-utóbb kiderül, illetve már eleve gyanús.

● A hazugság fajtái

  ○ Elhallgatás – hazugság

  ○ Önös – és kegyes hazugságok

  ○ Jelentéktelen – és súlyos hazugságok

  ○ Tudatos – és nem tudatos hazugságok

  ○ Képmutatás, nyílt titkok

● Ürügyek

  ○ Ürügyet találni mindig lehet

  ○ Másoknak és önmagunknak szóló ürügyek

  ○ Ürügyek nagyban és kicsiben

● A hazugság kárai

  ○ A becsapottat, a csalárd embert és a társadalmat érő hátrányok

  ○ Az emberek közötti viszony sérülése

● A hazugság hasznai, pl:

  ○ Egyéni érdekek

  ○ A hazugság megóvhat a fájdalmas igazságtól, kapaszkodókat adhat

  ○ Közösségi hasznok. (Szakmai és üzleti titkok, államtitkok, stb…)

  ○ Evolúciós előnyök

● Őszintének lenni is nehéz lehet.

● Mikor lehet hazudni?

  ○ Kegyes hazugságok

  ○ Önös hazugságok: ezeket is gyakran el lehet nézni; a „praktikus hazugságok”

  ○ Mindenkinek mindenki előtt lehetnek titkai.

  ○ A hazugság nem ritkán annak is jobb, aki mondja, meg annak is, akinek mondják.

● Mikor nem tanácsos hazudni?

  ○ Fontos döntések esetén. (Egyéni és társadalmi szinten)

  ○ Közeli kapcsolatokban. (Pontosabban jó, ha viszonylag őszintébbek tudunk lenni egymáshoz.)

  ○ Saját magunkkal szembeni őszinteség. (Bizonyos fokú önámítás azért jót tud tenni az egészségnek. Mik tudják megkönnyíteni az igazsággal való szembenézést?)

● Őszintétlenség a világ minden szintjén

  ○ Élővilág, ember

  ○ Politika (Ideológiák és propaganda; politikai terelés és gumicsontok; köpönyegforgatók a politikában; a történelmet a győztesek írják; politikai korrektség; stb…)

  ○ Gazdaság (Kincstári optimizmus; hogy a tervek jellemzően optimistábbak, mint a megvalósítás; a bürokrácia érdekei)

  ○ Kultúra (Őszintétlenség a művészetben, tudományban, oktatásban, vallásban)

  ○ A képmutatás példái (Ahogy az emberek sikeresnek, boldognak mutatják magukat; képmutatás a párkapcsolatokban, stb…)

Később, egy másik témában, lesz még szó a hazugság gyakorlatáról, a hazudásról, a hazugság felismeréséről. Mint láthatjátok, itt inkább elméleti oldalról tárgyalom ezt a, tetszik – nem tetszik, életünkben fontos szerepet játszó viselkedést.

* * *

Queen – The Show Must Go On

Depeche Mode – Policy of Truth

Chieftains – Long Black Veil

Leonard Cohen – Everybody Knows

Ha tetszett, segítsetek terjeszteni.