Egyvilág

[ Frissítve 2021.03.12-én. A főbb frissítések szögletes zárójelben. ]

(Az alábbi szöveget meg is lehet hallgatni, a Youtube-on.)

Megint eltelt pár hónap, de közben elkészült az eddigi leghosszabb rész a könyvből, „Egy jobb világ” címmel, arról, hogy milyen alapelvek mentén lehetne jobbá tenni a világot. De ez majd csak később jön, tudjátok, előre dolgozok: a mai téma a Tudomány lesz. Legelébb viszont kitárgyaljuk, ami időközben itthon és a nagyvilágban történt – illetve azok kapcsán a profi sportról fogok még hosszabban értekezni. Tehát:

Járvány és politika

Versenysport, élsport

Navalníj

A vidéki egyetemek elfoglalása

Varga Judit és a gyöngyösi polgármester: a CSOK-os és a csókos

Trump és a Twitter, Biden és a Bevándorlók

EU, Magyarország és a jogállamiság

Aktuál szürreál (Kósa és az örökösnő; valamint a Demokrata cikke arról, hogy a baloldaliak mennyire elképesztően borzasztó emberek)

JÁRVÁNY ÉS POLITIKA

Mert ezeket sem lehet szétválasztani már.

(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)

Kezdjük azzal, hogy idehaza, az utóbbi időszakban, végre, nagyjából úgy csinálták, ahogy kell. Mármint a járványkezelést magát – a közben bemutatott politikai cselgáncs már más sportág. A nagy kár továbbra is az, hogy a nyáron teljesen el lett engedve, mert elég lett volna feleekkora szigor, mint ami most van, és akkor most is jóval szabadabban élhetnénk, és főleg nem halt volna meg 16.000 ember. (Amivel mellesleg beelőztük a sokat kárhoztatott Svédeket, akik szintén jobb belátásra tértek már azóta.) Az is látható, hogy a vakcina nélkül meglehetősen reménytelen volna már megfogni a járványt, és egy szigorú második lezárás a gazdaság tűrőképessége miatt sem kerülhetett már szóba, (bár ezt is tudni lehetett előre) – ekkora szigorral meg, ami most van, ennyit lehet elérni, működő általános iskolákkal és munkahelyekkel nyilván nem is lesz jobb, ráadásul az új vírus mutációk is ellenünk dolgoznak. Innentől kezdve az oltásban lehet bízni.

[ Azóta, minden bizonnyal az egyik mutáció miatt, akkora lett a baj, hogy rákényszerültünk egy újabb lezárásra. Ilyen számok mellett nehezebb is már elképzelni, hogy most szabadon lehetnénk – de lásd Kínát, ahol eddig összesen 4600-an haltak meg. (Jó, állítólag.) Vagy, ami már kevésbé állítólag, Tajvant, ahol 10-en, vagy Szingapúrt, ahol 29-en. El kell tanulnunk, úgy is, mint a Nyugatnak, hogy vannak helyzetek, amikor nem engedhetjük meg magunknak a lazaságot. (Persze, a ló túlsó oldalára sem kell átesni azért – csak tudnunk kell, mikor lehet elengedni magunkat.) ]

Egyébként, ha még nem tettétek, érdemes belegondolni, milyen cselesen van összerakva ez a vírus: hogy nem túl halálos, sokan akár észre sem veszik, hogy megfertőződtek, illetve aki igen, nálunk is viszonylag hosszú a lappangási idő – közben viszont fertőzni fertőznek, terjesztik a kórt, az többekhez el tud jutni. Pont azért olyan halálos tehát közösségi szinten, amiért egyéni szinten, átlagosan, viszonylag enyhe. Utóbbinak természetesen megvan a pozitív oldala is: hogy a megfertőződés nem egyenlő a halálos ítélettel, meg hogy van, aki mozgásban tartsa a gazdaságot. Mindazáltal nekem is több rokonom, ismerősöm van, akik viszonylag fiatalok, viszonylag könnyen átvészelték az első menetet – viszont úgy néz ki, hogy hónapok múltán sem szabadultak meg tőle teljesen, maradt belőle ez-az, fájdalmak, gyengeség, a szaglás-ízlelés károsodása, sajnos hosszabb távú hatásokkal is számolniuk kell. És ez megint csak kínzó különlegessége most ennek a kórnak: az, hogy az újdonsága révén nemigen lehet tudni, hogy hosszú távon mit tesz az emberrel, nem igazán van prognózis. Ez, a bizonytalanság, hogy nem lehet tudni, hogy meddig tart a szenvedés, minden problémát tovább tud súlyosbítani. (Egyebek mellett a kommunista diktatúra elviselése is ezért volt nehezebb, mint ahogy így utólag tűnhet az az uszkve 40 év.)

Mondják aztán, hogy most vagyunk a második hullám végén. (Vagy a harmadik elején?) De mitől vannak ezek a hullámok egyáltalán? Nos, egyrészt, különféle változékony külső tényezők miatt: ezek közt vannak periodikusak, mint az időjárás évszakos járása – de vannak esetiek is, különösen az új vírus mutációk megjelenése. Másrészt, az emberi húzd meg – ereszd meg is jelentős tényező, ahogy előbb ész nélkül eleresztjük a dolgokat, mindent kinyitunk, szórakozunk, vígan vagyunk – utána meg jön a nagy szigorítás – amiből csakhamar mindenkinek elege lesz, és hangosan kezdi követelni a következő nyitást. Mellesleg a gazdaságban is hasonlóan van ez: ameddig megy a szekér, addig ott sem érdeke fékezni senkinek se, és áll is a bál – egészen addig, amíg egyszer csak a fejünkre nem dől a sátor, ki nem pukkannak a felpumpált buborékok, be nem csődölnek az ész nélkül kiszórt hitelek, stb… Mi a tanulság? Az, hogy uralkodjunk magunkon, fogjuk vissza magunkat, a kellő mértékben, akkor is, amikor még nem muszáj. Ez, mint megtapasztalhattuk, borzasztóan nehezen megy az embereknek.

Rendben levőnek találom a korlátozásokat is – meg azt is, hogy Orbán odalép a vendéglátósoknak, amikor azok elkezdenek lázongani. Nem mondom, sokan valóban nehéz helyzetbe kerültek, azt is meg kell érteni, és a lázadásukat annyiban respektálom is, hogy kiharcolták vele, hogy valóban kifizessék a pénzüket, meg elengedjék a bérleti díjakat. (Utóbbival kellett volna kezdeni.) Ezen felül azonban a kérdés az, hogy éhen halt-e valaki? Mert a járványba viszont nem 16-an, hanem 16 ezren belehaltak már – úgyhogy van, aki rosszabbul járt; és ha most nekiállnánk idő előtt lazítani, az újra megtolná a halál szekerét.

(Plusz mondogatják ezeket a köztes megoldásokat, hogy majd minden második székre ülnek csak a vendéglőben… Persze, biztos majd Piripócson is, amikor a jó hangulatban épp nem figyel a rendőr. Meg azt se feledjük, hogy nem feltétlen azok halnának meg, akik beülnek, hanem azok, akiknek ők széthordják a vírust. Meg még jobb, hogy az edzőtermeket nyissák újra, ahol ott liheg mindenki egy közös térben… Ja persze, majd maszkban… Komolyan, amennyire mindenki csak a saját érdekét meg kényelmét nézi… Mert ezek kényelmi kérdések: enni legyen, meg a luk a másik végünkön, az a fontos. És hol van ez még egy háborútól vagy egy nagy földrengéstől?)

Szóval, ha valakit nem taszított effektíve nyomorba a helyzet, az lesz szíves szépen csendben kibekkelni ezt a remélhetőleg már nem olyan hosszú időt. (Tibi atyával az élen, dicsértessék.) Sajnos ez van, valóban, ezt megszívtátok, senki nem örül neki, és ne feledjék, sokan még nálatok is sokkal jobban megszívták. Aki pedig tényleg nyomorba süllyedne, azon az állam lesz szíves segíteni annyit, hogy ezt elkerülje, (illetve nemzetgazdasági okokból még annyit, hogy ne csukja be az üzletet) – ennél többet viszont senki ne várjon, mert ez most a túlélés ideje, nem a jól élésé; illetve legyünk arra is tekintettel, amikor majd a járvány után kidugjuk a fejünket, és meglátjuk, hogy mekkora adóssághalmok keletkeztek közben. (Meg, rendben, az valóban jó volna, ha nem pont a nélkülözhetetlen kaszinók nyitva tartásával hergelnék most a népet; no meg a szokásos, hogy a kormányzat és cimborái által korábban elherdált és ellopott pénzeknek is volna sokkal jobb helye ezúttal is.)

Tulajdonképpen természetes, de megemlíthető aztán a korrekt tájékoztatás a járványadatokról, ahogy mindennap bemondják a fertőzöttek és a halottak számát. (Bár további részletekbe nemigen bocsátkoznak.) Szintén nem árt fenntartani a nép izgalmi állapotát a járványügyi bírságok, feljelentések napi szintű bemondásával, azért, hogy betartsák a szabályokat. (Melyeknek, való igaz, nem minden egyes esetben van értelmük, például én is be vagyok zárva este nyolc után, itt vidéken is – de ez van, így lehet betarttatni őket.) Ami még a kommunikációt illeti, a jelszó, hogy „Minden élet számít”, az nem a legszerencsésebb, elég cinikusan hangzik énnekem: mert oké, számít – a kérdés csak az, hogy mennyire: mert ha mindegyik olyan nagyon számítana, akkor mindent bezárnánk… (Jó értjük, az meg másoknak okozna nem kis gondokat.)

Az előző üzenetemben felhoztam még ezt a kötelező „idős, krónikus”-ozást, tudjátok, mire gondolok. Nos, nem csak nekem szúrt fület, az interneten találtam az alábbi költeményt:

Janus: Idős krónikus beteg

Mögötted hetven év,

ezernyi kín, bukás,

fel-fellobbanó hév,

újra nekifutás,

a családi gondok,

a gyermeknevelés,

és ültettél fát is,

de lásd milyen kevés

a küzdelmek sora, a megannyi heg,

mert ma nem vagy más, csak elhunyt,

idős, krónikus beteg.

Szavakba zárt közöny,

meddő statisztika,

a kormány szócsövön

finom kis praktika,

mely sugallja, mondja,

hogy érted már nem kár,

a szám leporolva,

kész a mai leltár,

a GDP könnyebbül, a nyugdíj elszendereg,

ma elhunyt megint egy idős,

krónikus beteg.

Hát, ez eléggé ott van, nem igaz?

Egy megjegyzés még a halálozások számához, hogy ugyanis lényegesen többen haltak meg a korábbi évekhez képest, még annál is, mint amit közvetlenül a vírusnak tulajdonítanak – bár vélhetően, közvetetten, ezt is a vírus okozza: más betegségekhez társulva legyengítheti a szervezetet, vagy az elmaradt kezelések miatt, stb… Illetve, hogy nem csak a halottak jelentik a kárt, ott vannak még a fentebb említett maradandó egészségkárosodások is: a járványszámláról őket se felejtsük le.

* * *

Miközben a járványkezelés úgy-ahogy rendben volt már, az azt övező politika ugyanolyan rémes, mint valaha. Kormányunk részéről is, lásd az önkormányzatoknak való alávágást, az EU szapulását, a rutinból nyomott migráncsozást, stb… (Bár mintha Sorosból valahogy kevesebb lenne újabban, jól érzem? Komolyan, milyen szokatlan lesz egyszer már egy kis csönd, ha megérjük!) A másik oldalról viszont az ellenzéknek is ezek a soha véget nem érő, tét nélküli követelgetéseik, amik ingyen vannak, foganatjuk eleve semmi, másnapra el is vannak felejtve, jön a következő nagy ötlet. Most például, hogy a Momentum szerint fizessünk 100.000-et azoknak, akik beolttatják magukat… (Merthogy ballerként nem szeretik a kötelezőt, olvasták a tankönyvben, hogy a pénzt viszont szereti a nép, és tudnak mondani nagy számokat. Rendszeresen elővillan egyébként náluk is a baloldal általános problémája, hogy mára eléggé elszakadtak a néptől és a köznapi valóságtól. Emlékeszünk még az alternatív operatív törzsre például?)

Nem azért, mert a probléma létezik: valahogy tényleg el kell érni, hogy az emberek beoltassák magukat, és kérdés, hogy hogyan. Nos, nem a kínai vakcina erőltetésével, azt hiszem erről, a nagy többséggel nem kell vitatkoznom. Akkor hogy? Nos, egyelőre, ameddig kevesebb az oltóanyag, mint a jelentkező, addig nincs gond. Utána következhetnek a finomabb módszerek, különféle kedvezmények a beoltottaknak, pl. hogy szabadabban mozoghatnak, lásd: a védettséget igazoló okmány, de bizonyos célzott anyagi kedvezményeket is el tudok képzelni, például, hogy csak az oltottaknak jár majd a fiatalok jövedelemadó-mentessége, stb… Közben az emberek elkezdik meglátni, hogy másoknak, az ismerőseiknek sem lett bajuk tőle, megenyhülnek; illetve az se nagy baj, ha kicsit elkezdenek ujjal mutogatni azokra, akik miatt nem lehet teljesen kinyitni.

Ha pedig mindez nem lenne elegendő, akkor kötelezővé lehet tenni. Nyilván, ezzel érdemes kivárni, mert ha valami kötelező, azzal automatikusan elkezdünk ellenkezni, a szabályok betarttatása pedig nem egyszerű és nincs ingyen. Orbán is ügyel rá, hogy most az önkéntességet hangsúlyozza. Azonban mindenki kellőképpen unja már a helyzetet, úgyhogy a politikusok türelmetlensége mellett vélhetően a közhangulat is az oltás mellett lesz majd, segít a fecskendő felé terelni a tartózkodóbbakat, főleg, ha addigra tényleg lehet már választani, hogy ki melyik fajtát kéri. Egy biztos: ez a helyzet nem állapot, és így vagy úgy, de be lesz oltva a nép.

Mondjuk, az lehet, hogy rámegy még ez az év; illetve lehetségesnek tartom, hogy ez a betegség az oltással sem fog teljesen eltűnni, legalábbis nem egy csapásra, részben mert 8 milliárd embert nem egyhamar oltanak be, részben meg a vírus mutálódása miatt. (Amit most az is elősegít, hogy sok a fertőzött.) Elképzelhető tehát, hogy ezt az oltást is rendszeresen kell majd ismételni, mint az influenzáét.

Figyeljük meg továbbá, hogy az oltás nem mindenkinek ugyanazt ígéri: az idősebbeknek az életet – a fiataloknak viszont lényegesen kevesebbet: a különböző emberek különböző mértékben vannak tehát ösztönözve arra, hogy beoltassák magukat. Az is biztos továbbá, hogy más kedvéért nem fognak beállni a sorba, a saját érdekükkel kell hatni rájuk, ha nem az életükkel, akkor mással, például a szabadabb mozgás lehetőségével. (Persze ha Soros kifizetné, akkor 100.000-rel is lehetne. Egyébként az MSZP ötlete a háziorvosoknak fizetendő 5000 Ft-os fejpénzről már kevésbé van elrugaszkodva a valóságtól, az orvos ott van, ismeri a beteget, jobban tudja, kinek mit kell mondani, ráadásul pluszmunkájuk is van vele, ő magukat sem árt öszönözni.)

[ Azóta történt ez a hétvégi oltási káosz, hogy előbb beharangozták, hogy tömegesen fognak oltani, aztán viszont rossz helyre mentek ki az SMS-ek, mire lefújták az egészet, de mint kiderült egyeseknek ezek ellenére is sikerült beadatniuk maguknak. (Az ellenzéki politikusok meg persze rögtön találva érezték magukat.) Erre azt mondom, hogy nem szerencsés a dolog, valóban illene jobban csinálni ilyen komoly ügyeket – de csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, és oltásügyben ezzel együtt sem állunk rosszul a világban. Egy újabb példa arra, hogy kishazánkban hogy mennek a dolgok, és nem csak a Fidesz miatt, hanem hagyományosan. ]

[ Ennél jóval nagyobb baj, ami az egészségügyi szabályozás átalakítása nyomán történt, hogy ápolók és orvosok ezrei mondtak fel ennek az egésznek a kellős közepén. És ez akkor is baj, ha majd az derül ki, hogy a maradókkal is meg lehetett oldani a helyzetet, mégpedig azért, mert felelőtlen dolog ilyen körülmények között variálni: mi lett volna, ha háromszor ennyien mondanak fel, vagy ha többen kerülnek kórházba? Ahogy a múltkoriban kifejtettem, a rendszer valóban megérett a reformokra – de nem egy ekkora felfordulás közepette kellene elkezdeni babrálni vele. Szerintem egyébként e mögött is az van, hogy jönnek a választások, és addig, ha törik, ha szakad keresztül akarták ezt nyomni. Meg is lett az eredménye. ]

* * *

Na most, hogy a nép miért unja a helyzetet, azt mindannyian átérezzük. De miért unja Orbán, biztos vagyok benne, még sokkal jobban, mint az átlagpolgár? Hát azért, mert 2022 már csak egy év, és birtokában van a populisták legfőbb bölcsességének: hogy, ha a nép kényelmetlenül érzi magát, akkor a trón is meginog. (Lásd még Trump hajszáját a GDP-ért. A gyakorlatiasságukból egyébként, melyet többnyire a javukra szoktam írni, ez nem vesz el, inkább része annak.) A járványhelyzet mellé ráadásul ott van az a számos fiaskó, amit a kormány az utóbbi időben kénytelen volt elkönyvelni, Trump bukásától a szlovák fordulatig, Demetertől Szájerig, az SZFE-től Clooney-ig. Nem csoda, hogy Orbán (injekciós) tűkön ül, hogy mielőbb mindenkit megbökhessen, ha orosszal, orosszal, ha kínaival, kínaival. (És így még kevésbé csoda, mint általában, hogy ha Brüsszelben akadoznak a dolgok, akkor még lelkesebben szapulja őket.)

Az orosz, de főleg a kínai vakcina az erőltetése egyébként az oltási hajlandóságnak sem tesz jót, mert alapból mindenki eléggé borzong tőlük. (Lásd alább bővebben.) (Az mondjuk igaz, hogy annál csak gyorsabban olthatnak ezekkel, mintha semmi nem volna – 5 milliót megrendelni viszont a kínaiból így is hasonlóan merész lépésnek tűnik, mint a 16 ezer lélegeztetőgép. Lásd még: impulzusvásárlás.) A másik meg, ha nektek is feltűnt, hogy az oltási regisztrációnál, a papíralapúnál legalábbis, be lehet ikszelni, hogy az ember kapcsolatban akar-e maradni a kormánnyal: ez megint csak propagandaeszköz, semmi köze és keresnivalója neki az oltás környékén – és figyeljük meg a furmányt benne, hogy az emberekben majd felvetődik, hogy ha nem ikszelik be, akkor esetleg hátrébb kerül a sorban…

Illetve jut még eszembe az oltások körüli fejetlenség, hogy először Orbán azt mondta, hogy majd választani lehet, melyik fajtát kéri az ember – most meg úgy néz ki, hogy nem is annyira. Ezen nincs mit csodálkozni, ez most egy dzsungel, nem terv szerint zajlanak a dolgok, nemcsak nálunk, hanem nemzetközileg is. Ő se tudta anno, hogy mi lesz, és azt mondta, ami per pillanat megnyugtatta népet. És most se annyira rajta múlik, hogy melyik fajtához lehet hozzájutni, a világon mindenkivel versenyezni kell értük. (Bár vannak azért dörzsöltebb versenyzők, lásd Izraelt, ahogy pénzzel és leleménnyel, sikerült az egész világot beelőznie. Apropó, még egy dolog, amit lefogadhatunk, hogy a következő időszakban gyakori kérdés lesz az emberek közt, hogy „te melyiket kaptad”?)

Aztán meg itt ez a legeslegújabb nemzeti konzultációt, a nyitásról – és itt kicsit kezdem elveszíteni a fonalat. Kezdve azzal, hogy már meg sem próbálják fenntartani a látszatot, hogy a népakaratot tükrözi, lévén csak online tölthető ki, ami igencsak megrostálja a válaszadókat, mégpedig a fiatalok irányába – akik nem félnek nyitni. (Bár egyébként meg őket érdekli legkevésbé a nemzeti inzultáció.) Én nem hiszem, hogy az eredménytől bármi lényeges függene, amit az is mutat, hogy több kérdésben nyíltan ott van, hogy "amint a járványügyi helyzet engedi" – ez pedig elég vicces, hiszen ha engedi, akkor miért ne enyhítenénk minden korlátozást kérdés nélkül is? Mindenesetre az a jó, ha nem számít, mit válaszolnak, akik kitöltik, mert ezek továbbra is súlyos szakmai kérések, amiket nem lehet hozzá nem értő laikusok egy nem reprezentatív csoportjára bízni. Talán inkább az lehet a dolog mögött, hogy a tűkön ülő főni igazolhassa, hogy siet. (Meg a szokásos „számít a véleményünk” fíling azoknak, akik még mindig elhiszik.) De legalább Soros nincs benne, és olcsó lesz, már hogy online lényegében ingyen van. (Kíváncsi is vagyok lehet-e majd megint többször / robottal szavazni…) Meg még annyit kijelenthetek, hogy ha most, olyan figyelmeztetések után, amiken keresztülmentünk, bármilyen indokkal is, mégis elkapkodnák a nyitást, az több lenne, mint hülyeség: az bűn lenne. (Lásd még Portugália esetét, ahol karácsony környékén, csak pár napra, felfüggesztették a korlátozásokat, egy hónapra rá meg annyi beteg lett, hogy majd összeomlott az egészségügy.)

[ Azóta, a járvány újabb fellobbanásával fájdalmasan időszerűtlenné is vált az egész. El is van felejtve, remélem, elő se húzzák már. ]

* * *

Ami még a politikát illeti, időközben az ellenzék is mintha mutatott volna némi életjeleket, mármint hogy kinyilvánították, hogy közös listán fognak indulni, előválasztásokat tartanak, hogy majd mindenhol egy közös jelöltet indítsanak a Fidesszel szemben. Ha ezt véghez is viszik, és hozzáadjuk Fidesz sorozatos fiaskóihoz, így együtt talán már nem is annyira lefutott a 2022-es megmérettetés, már-már el tudom képzelni, és vélhetőleg Orbánt is kísérti, hogy a végén még legyőzik – hogy hiába betonozott 10 évig, a csillagok jelenlegi szerencsétlen állása, a nép politikai állhatatlansága, meg az ellenzék minimális erőfeszítése így együtt esetleg mégis áttörik a halálcsillagnarancs védelmét.

Bár mondjuk, lehet, hogy jobban járna az ellenzék, ha nem nyernének, egyfelől mert egy 18 tagú koalíciónak nagyon hamar kiütközne a működésképtelensége, főleg egy ilyen határozott vezetést követelő helyzetben. Másfelől meg a Fidesz már annyira beépül mindenhova, bezsebelt, felvásárolt, zsebre vágott mindent ebben az országban, hogy ők is minden irányból be tudnának ártani – és akkor négy év múlva, ha nem hamarabb, jönne a feketeleves. Leghosszabb távon viszont akár ez lehetne a várva-várt végső pofon, ami nélkül, nagyon úgy tűnik, az ellenzék egyszerűen nem hajlandó nemcsak együttműködni, hanem rendesen egyesülni – mert a nélkül egyszerűen lehetetlen hatékonyan kormányozni, megtartani a hatalmat. (Megszerezni is legfeljebb akkor, ha az egész világ a fejére áll. De inkább abbahagyom a spekulálás, mert a végén még úgy hangzok, mint valami elismert politikai elemző.)

Nem csoda így az sem, hogy Orbán igyekszik beindítani a választási osztogatást, ezúttal nem krumplival, hanem a fiatalok adómentességével. (Hiszen, mint tudjuk, ez az a korosztály, amelynél kifejezetten rosszul állnak.) A válsággal együtt járó általános költekezés közepette ez nem akkora tétel, hiszen ők keresnek a leggyengébben, sokan még iskolába járnak, számosan külföldön vannak, és demográfiailag sincsenek túl sokan. És a jelenlegi helyzetben nehezebben osztogatni is. (Illetve Varga Mihály óvatos duhajsága itt is tetten érhető, szerencsére.)

[ Ehhez annyi jutott még eszembe, hogy pont a Fidesz választói bázisát, az idősebbeket tépázta meg legerősebben a járvány: még egy ok, amitől billeghet a korona. ]

* * *

Még itt a politika és a járvány nexusában, ami az EU-t, annak járványban játszott szerepét, az elbaltázott vakcina beszerzést illeti: alapjában nem lett volna az rossz ötlet, mert így, elvileg, rendezettebben, olcsóbban és igazságosabban oltathattuk volna be magunkat, mert erősebb pozícióból tárgyalhattunk volna a gyártókkal, a tagállamoknak pedig nem kellett volna egymással versengeniük. A probléma az, hogy 1) „Pénz beszél”, és ha van, aki ráígér az EU-ra, az vélhetőleg nem fog hátrányba kerülni vele szemben. (Valamint a gyártók is könnyebben teljesítik egy kis ország pár milliós rendelését, mint egy kontinens, több százmilliósát.) 2) Az EU megszokott bürokratikussága, lomhasága, ami az első, ami mindenkinek az eszébe jut róla, és ami akkor is ellene hangolja a közvéleményt, ha most részben a köz biztonsága érdekében zajló vizsgálatok miatt húzódik a vakcinák engedélyezése.

Illetve a felelősség kérdése: az EU-ban nincsenek hozzászokva, hogy felvállalják azt, zöld lámpát adjanak valaminek, ami nem ment át a teljes, jól dokumentált és háromszorosan túlbiztosított eljáráson. (Meg általában, ami a különféle bizottságokban szokott menni, a felelősség szétterítése és egymásra tologatása…) Kína, az oroszok meg Orbán viszont megreszkírozhatja, hogy valami esetleg nem úgy sül el, részint mert a népnek úgysincs más választása; részint, mert a főnöknek megéri a kockázatot: ha ugyanis nem javul a helyzet hamarosan, akkor úgyis le lesz váltva. Valamint egy-két millió beoltott, akiknek a jelek szerint nagyon nem ártott meg a szer, legalábbis ahhoz már elegendő indikációnak tűnik, hogy az oltással jobb, mint nélküle: nyilvánvalóan jobb volna a teljes biztonság, de még ha az oltásba történetesen bele is halna mondjuk 2 ember, az még mindig kevesebb, mint az a 100, aki a vírusba hal bele nélküle. (Ezek a számok természetesen fiktívek, csak a példa kedvéért mondom, nem állítom, hogy bárki is belehalna az oltásba.)

Egy szó, mint száz, az EU továbbra is keresi a helyét a járványhelyzetben, igyekszik bizonyítani a hasznosságát – nem túl nagy sikerrel.

* * *

Beszéljünk még a vakcinákról. Mindenekelőtt adózzunk elismeréssel a tudománynak: nagyszerű teljesítmény volt ilyen rövid idő alatt a világ kezébe adni az eszközt, ami véget vethet a járványnak, és elképzelhetjük, hogy meddig tartana és hogy nézne ki az nélküle. (Bár a mutációk okozhatnak még csalódást. A másik, amit jól eltaláltak, az a napi halálesetek száma Magyarországon, a napi 100-200-zas előrejelzéssel, amikor még alig volt egy néhány. Nem maga a linkelt bejegyzés a lényeg, hanem az annak első bekezdésében hivatkozott másik.)

[ Reméljük az újabb előrejelzés, ami napi 500 halottat emleget, már tényleg túlzás. ]

Ugyanakkor. Bár a tudomány eredményei vitathatatlanok, és nemcsak a járvánnyal kapcsolatban, azt sem árt látni, hogy egyrészt távolról sem mindenható, másrészt nem is csak jó dolgokra használják: erről is szól majd a könyv mostani része. A vakcinával kapcsolatban is figyeljük meg, hogy a munka oroszlánrészét továbbra is a természet, a saját immunrendszerünk végzi el, mi csak beindítjuk azt. Az se kis dolog ugyan, de ha csak az volna, akkor megnézhetnénk magunkat. Illetve általában is, ha megnézzük, hogy mit tud az élet, milyen elképesztően kifinomult és összetett gépezet már egyetlen sejt is, nem is beszélve az egész szervezetről (meg az agyról) – ahhoz képest mi nem sokkal teszünk többet, mint kavicsokat (molekulákat) szórunk, olajt öntünk ebbe a gépezetbe, hogy a nekünk megfelelő pontokon akasszuk a működését, vagy kenjük meg a csapágyakat. (Legalábbis a legtöbb gyógyszer így működik – az mRNS vakcina már egy fokkal tovább lépett ennél.) Attól mindenesetre nagyon messze vagyunk még, hogy magunk legyünk képesek összerakni ilyen szerkezeteket, vagy, hogy tetszőleges módon átszabhassuk azokat, ad abszurdum életet teremtsünk az élettelenből. (Gondoljunk különösképp a halálra, és hogy az továbbra is ugyanolyan elkerülhetetlen, mint valaha.)

Figyelemreméltó aztán a vakcinák közötti különbség, a működési mechanizmusuk tekintetében is, de főleg, hogy mennyire másképp állnak hozzájuk az emberek, kiváltképp az oroszhoz meg a kínaihoz, melyekre rendesen átragadt az előállítóik rossz imidzse. Mert arról, hogy „kínai”, mindenkinek a bóvli ugrik be elsőnek; a Szputnyikot (= útitárs) pedig a szovjet időkig visszanyúló ködösítés, dezinformáció és fake news, önkényuralmi berendezkedés, illetve nem túl csúcs technológiájuk emlékei teszik nehezebben elfogadhatóvá az emberek szemében; valamint annak is vannak áthallásai, hogy az emberélet sem volt túl drága náluk – és mostanság sem csak vakcinával kezelnek embereket, hanem Novicsokkal és polóniummal is. Ennyit számít az imidzs, akkor is, ha a konkrét dolog, a vakcina, akár jó is lehet. Megnyugtató azért, hogy Orbán szerint a kínai a legjobb. (Na persze: csak egy újabb példa, amikor nem szó szerint kell érteni, amit mond. Úgy értette, hogy annyira szeretné, hogy elfogadjuk a kínait, hogy e célból maga is hajlandó odanyújtani a vállát.) Egyszóval időnként azért visszaüt az álnokság.

[ Azóta más politikusok is bevállalták a kínait, így Áder és Bayer is – kár, hogy az olimpikonjaink viszont nem, pedig, ha megtették volna, azzal valóban példát mutathattak volna, ellensúlyozhatták volna a soronkívüliségük keltette visszatetszést. ]

A nyugati variánsról, a Pfizer-BioNTech féle oltóanyagról meg az a benyomásom, hogy high-tech, de egyszersmind elég kiforratlan is, főleg ez a -70 fokon való tárolás. Ettől még, úgy tűnik, működik – de vélhetőleg van mit finomítani a technológián.

No és persze a magyar részvétel az elkészítésében, Karikó Katalin hányatott története. Ahogy Magyarországon kirúgták, (most meg hirtelen díszpolgár lesz Szegeden), aztán disszidált, de külföldön is évtizedekig semmibe vették, és hogy ez így is maradt volna, ha most nincs ez az Armageddon – mire hirtelen megjött a nagy megvilágosodás, és már Nobel-díjat adnának neki. Egyébként, ha valaki csak fél füllel fülelt, annak úgy tűnhetett, mintha az oltás kb. egyedül az ő érdeme volna, a média, mint rendesen, ezt is fölnagyította. Ez azért nem így van: fontos szerepet játszott benne, azt oldotta meg, hogy az oltóanyag ne okozzon gyulladásos reakciót – de sok más ember munkája is benne van, természetesen. (Ezen kívül pedig nem tudom nem érezni a párhuzamot az ő mellőzöttsége és a sajátom között, elnézést. Illetve lásd a mondást, mely szerint „a hirtelen jött sikerhez sok idő kell”.)

Néhány gondolat a vakcina áráról. Hallani zúgolódásokat, hogy a gyógyszergyárak most betegre keresik magukat, stb… Nos, nyilván, pofátlanul profitálni most sem kellene – viszont a megérdemelt nyereséget sem szabad elvenni tőlük, egyrészt mert tényleg ilyen gyorsan prezentálták az anyagot, másrészt meg, hogy legközelebb is megtegyék. Ráadásul, ha belegondolunk, pár ezer forint egyáltalán nem sok egy életért, az egészségért, főleg, hogy mindenféle vackokra, (mi több, mérgekre), jóval többet szórunk el. (Miközben bele sem gondolunk, hogy tulajdonképpen az életünkkel, a drága időnkkel fizetünk a több százezres telókért.)

[ Meg ahhoz képest is olcsó a vakcina, amennyit az ország lezárása, a járvány miatti gazdasági visszaesés, a betegek ápolása kóstálnak. Ami viszont meglepett, hogy az amúgy sem túl népszerű kínait a többihez képest eléggé drágán mérik. (Bár a rossz hírének még akár jót is tehet, mert, ha ilyen drága, akkor biztos jó is – gondolhatják az emberek.) ]

No és a legújabb kedvencem is erről a környékről került ki, ahogy az olimpikonok megoldották a kör négyszögesítését, mikor is, igazán példamutató módon, úgy kértek (és kaptak) oltást sok veszélyeztetettebb embert megelőzve, hogy közben elsőbbséget, azt nem kértek. Úgyhogy, ennek apropóján, a mai levél másik témája a profi sport lesz.

A fentiekre itt reagálhattok.

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

(Érdekes lehet még ez a link, ahol követni lehet a vakcináció alakulását a világban.)

VERSENYSPORT, ÉLSPORT

(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)

Már csak, hogy most is meglegyen az egyensúly, igazán taktikusan, ne csak a tudomány (balosabb) hívei, hanem a sport (jobbosabb) drukkerei is megtalálhassák benne, ami nem biztos, hogy annyira tetszik majd. De hát sajnos ez az a könyv, amelyben mindig fontosabb az igazság, mint a népszerűség – és ez csak a valóság, ha jól látom azt, nem takargatva a dolgoknak sem a fényesebb, sem a foltosabb oldalát. Csak próbáljunk meg nyitottan gondolkodni egy kicsit, ne féljünk a megszokottól eltérő szemszögből szemügyre venni a dolgokat.

Tehát, először is, az egyéni, szabadidős sport szerintem is rendkívül hasznos és egészséges, nem is csak testileg, de lelkileg is, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Itt nem erről lesz szó, hanem a versenysportról, élsportról, a professzionális sportról.

Egyfelől utóbbiak is kétségkívül számos szempontból hasznosak a társadalom számára:

● Növelik a nemzeti összetartozás érzését, lelkesítik a népet, ahogy az emberek egyként szurkolnak a sportolóiknak, örülnek a győzelmeknek.

● [ Kicsiben is közösségi élményt tudnak nyújtani, nemcsak a résztvevőknek, hanem a nézőknek, drukkereknek is: egy „család” tagjának érezhetik magukat (pl. fradisták), illetve lehet meccsre menni a haverokkal, ismerősökkel, stb… ]

● Hősöket, példaképeket kapnak azok is, akik csak nézik, és azok is, akik majd szeretnének a nyomdokaikba lépni.

● Kedvet csinálhatnak az amatőr sporthoz.

● A fiatalság nevelése:

   ○ Célt és egészséges elfoglaltságot nyújtanak nekik, és még, akiből nem is lesz Hosszú Katinka, az sem valami kártékony dolgot művelt helyette.

   ○ Kitartásra ösztönöznek általában véve is, a fiatalok megtanulnak közösségben élni, csapatjátékosnak lenni, követni az utasításokat, könnyebben beilleszkednek a társadalomba.

   ○ Ráadásul azoknak is lehetőséget kínálnak, akik az iskolában történetesen nem teljesítenek túl jól.

● [ A sport emelheti olyan pozitív tulajdonságok megbecsültségét, mint a céljainkért való küzdelem, kitartás és önfegyelem, nemcsak a sportolók köreiben, hanem általában a társadalomban is. (Bár az is igaz, hogy nemcsak az edzés miatt kell korán kelni, a pék is megteszi például.) ]

● A profi sportesemények megtekintése szórakozást, beszédtémát nyújt sokaknak, fogadni lehet rájuk, stb…

● [ A sportolók fiatalságukban, erejükben, egészségükben esztétikai élményt is nyújtanak a nézőknek. (Nem is beszélve a miniszoknyás teniszezőnők és a kisportolt futballisták iránti erotikus utánérzésekről.) ]

● A sport munkát ad, és bevételt termel, nemcsak a sportolóknak, hanem a „személyzetnek”, edzőknek, újságíróknak is, stb…

● A sport diplomáciai, világpolitikai szerepe

Lásd pl. az olimpiák, mint a nemzetközi egymásra találás, a „békés versengés” jelkép értékű ünnepei, vagy az amerikai-kínai ping-pong eset. (Bár ott volt az ominózus moszkvai és a los angelesi olimpia is…)

Mindezek fontos előnyök, eszem ágában sincs elvitatni őket. Sokan azonban megállnak itt – pedig ez messze nem a teljes kép. Lássuk a dolog rejtettebb oldalát:

● Mindenekelőtt azt, hogy a konkrét tevékenységek, melyekben a sportolók versengenek: fikciók.

Közmegegyezés kérdése ugyanis, hogy konkrétan melyik fajta teljesítmény számít „valaminek” és melyik csak egy fura hóbort. Kedvenc példám, hogy hiába tudom én a világon a leggyorsabban kopogtatni az ujjammal az orromat, ez senkit sem érdekel – de ha egy rúd segítségével át tudnék ugrani egy másikat az már valami. Miért? Azért, mert az emberek így egyeztek meg egymással – holott, eredendően, mindkettő körülbelül ugyanannyira értelmetlen. Másképp is megegyezhettek volna tehát – a többség azonban ezt észre sem veszi, úgy tekinti, mintha a jelenlegi konszenzus abszolút, természettől fogva adott volna.

Rendben van, annyiból természetesek, hogy nagyjából lefedik azt, amit az emberi testtel csinálni lehet. (Futni, úszni, ugrani, dobni – de akkor is ott van például a sakk, és vele szemben a sok másik játék, meg az orrkopogtatás, meg a békaügetés, meg még megannyi gyakorlat, amit csak el tudunk képzelni.) Illetve ettől gyorsan úszni vagy magasra ugrani sem lesz több értelme – meg annak sem, hogy valaki arra szánja az életét, hogy minél nagyobbat tudjon ugrani. (Jó, a vele megszerezhető dicsőség meg pénz, az más kérdés, itt magának az ugrálásnak az értelmetlenségéről beszélek. Persze mindenki csinálja, amiben örömét leli – csak az élet rövid, a világ meg tele van érdekes dolgokkal, amikről közben lemondunk.) Valamint, ellenben, például ha valaki kenyeret süt, annak valóban, eredendően van értelme, mert az embereknek a természettől fogva enniük kell – a pékeket (parasztokat, kőműveseket, utcaseprőket, stb…) mégsem övezi dicsfény.

[ Egyébként messze nem a sport az egyetlen hellyel-közzel hasznos fikció a társadalomban. A legelső, ami az eszünkbe juthat, a vallás – de hasonló az arany „értéke”, vagy a celebek nimbusza, stb…]

● A sportolók piedesztálra emelése, illetve, hogy sokan maguk is elhiszik, hogy azt megérdemlik, hogy amire ők képesek, az nagyobb szám a többinél.

Szóval, attól még, hogy szerintem túlzás az ilyesmi, azt is vallom, hogy az emberektől nem kell elvenni az illúzióikat, és hogy ha a nép rajongani akar, rajongjon. Másrészt egy sportolótól sem várható el, hogy, a saját kárára, keresztüllásson mindezen; illetve, akiknek nem tetszik, amiket írok, tőlük sem várom el, hogy elolvassák, hogy is várhatnám? Ezen kívül valószínűleg a fent bemutatott társadalmi hasznok is kárát látnák, ha az embereknek e tekintetben túlságosan felnyílna a szemük, például a fiatalok is kevésbé lelkesen tempóznának. Mindezek ellenére, aki tisztán akar látni, úgy dönt, hogy velem tart, az nem tekinthet el a dolgok kevésbé kedvére való oldalától sem, jelen esetben attól, hogy meglehetősen visszás, amikor ilyen fiktív dolgokért mennybe menesztenek egyeseket.

● Korrupció

Mely természetesen távolról sem csak a sportot rontja meg, de utóbbinak is megvannak a maga sajátos romlottságai: a dopping és bundaügyek, a sportvezetés korrumpálódása, amikor lefizetik őket, hogy hol legyen a következő világbajnokság, stb… No, és a hatalommal való összefonódás, konkrétabban például a hazai stadionépítések, melyek jó drágák, jó sok közpénz lehet velük egy csapásra kicsatornázni a baráti vállalkozókhoz…

● A hatalom és a sport

A diktatúrák, autokratikus rendszerek, vezetők általában kiemelt figyelmet szentelnek a sportnak. Ennek több oka is van:

   ○ Edzett, fegyelmezett, jól irányítható emberanyagot szeretnének. (Esetenként katonai ambícióikra való tekintettel is. Hasonlóan, az emberi szaporulatra is, mint erőforrásra tekintenek elsősorban; mint mindenki, aki játszott már a Civilization-nel – bár többségünknek ez csak egy szimulációt jelent.)

   ○ Gondolkozó, önálló, öntudatos polgárokra viszont kevésbé vágynak – a sportra pedig nem az a legjellemzőbb, hogy gondolkozni kellene benne, kivált a pályán kívül zajló dolgokról, de a pályán is inkább az edző utasításait kell követni, a csapatba való beilleszkedés az elsődleges.

   ○ A tömegek, az egyszerű nép sport iránti érdeklődésének kihasználása. Ezt az is elősegíti, hogy a sportot, azt, hogy ki milyen magasra tud ugrani, hány gólt lő, ki marad a padlón, nem nehéz megérteni. Azon kívül alapvető ösztönöket lehet vele megcélozni, különös tekintettel mások legyőzésére.

   ○ A sportsikerek kiválóan alkalmasak a nép lelkesítésére, az összetartozás érzésének emelésére.

   ○ Mint ahogyan propagandacélokra, a rendszer legitimálására is.

Jó, nem azt mondom, hogy ez egy jellemző példa, de gondoljunk az 1936-os berlini olimpiára.

Illetve nézzünk körül most, idehaza: ahogy Lázártól Kósáig, a tenisztől a korcsolyáig, egy sor sportági szövetség élére folytonosan ekkora sportemberek kerülnek. (Érezhetően könnyebben egyébként, mint ahogy az egyetemeket sikerült leuralni, bár, mint ahogy alább szó lesz róla, mostanra az utóbbiak is nagyrészt bevégeztettek.)

(Tegyük hozzá, azért a nemzetgazdaságnak is jó, ha egészséges a nép, és nemcsak a diktatúrákban – ezt viszont sokkal inkább a szabadidős és tömegsport segíti elő.)

[ És nem is csak az autokrata politikusok kedvence a sport, nagymenő üzletemberek is előszeretettel vásárolnak focicsapatokat, sportklubokat maguknak; valószínűleg, mert ők is alfa hímek – és így a sport versengő, küzdelemre épülő, férfias világa közel áll a mentalitásukhoz. ]

● Pénz és a sport

Ilyen háttérrel több forrásból tud ömleni a pénz a profi sportba: a közönségtől, a szponzoroktól, reklámozóktól és az államtól is. Itt vannak egyrészt a szupersztárok, például Messi, akik kimondhatatlan összegeket tesznek zsebre, és vannak kevésbé neves, de még mindig kedvező pozíciókban busásan megfizetett játékosok. Azon lehet vitatkozni, hogy megérdemlik-e, főleg, ha a piacról pénzelnek, nem az állam juttat nekik. Szerintem nem, a sztárok legalábbis, mégpedig azért, mert dolgozni más is dolgozik annyit, mint ők, ők a számukra kedvező rendszernek köszönhetik az extraprofitjukat. Főleg annak, hogy a tömegkommunikáció révén tömegekhez tudnak eljutni, illetve annak, hogy a médiának ők az alapanyag, akikkel megtöltik a híreket – és akiket, ezt biztosítandó, megfelelően futtatnak, sztárolnak is. Hozzá kell azonban tenni, hogy nem a sztársportolók az egyetlenek, akik megérdemeletlenül vágnak zsebre jelentős összegeket, lásd a multi milliárdos vállalkozókat, a top menedzsereket, a spekulánsokat és a korrupt politikusokat, természetesen.

És a pénz nem az egyetlen, azon túl is kivételezett helyzetben vannak, melyre itt van példának az oltás, hogy soron kívüli megkapták azt. Mert lehet mondani, hogy jaj, de hát nehogy elvesszen a négyévnyi felkészülésük, ha véletlen nem mehetnek az olimpiára – csakhogy a mérleg másik serpenyője sem üres, veszélyeztetett csoportok, öregek, betegek életei vannak benne, akik most miattuk később kapták meg az oltást. (Azt persze nem lehet tudni, így nem is feltűnő, hogy konkrétan ki és mennyivel. Egyébként a hírek szerint nem lesz kötelező az oltottság az olimpiához, és nemzetközileg sem javasolják a soronkívüliséget.)

Illetve meg kell, hogy említsem az állítólag biztos nem felesleges, de szerintem inkább az utazgatás céljait szolgáló nemzetközi edzőtáborokat. Az előző linken is írja például, hogy „január 29-én kezdték el soron kívül beoltani a következő nyári, valamint téli olimpiára és paralimpiára készülő sportolókat és edzőiket a Moderna kétdózisú vakcinájával, amit elsőként a dél-afrikai edzőtáborba készülő kajakválogatott tagjai kaptak meg.” Tehát nemcsak az oltást zsákolták be, de még ilyen körülmények közt is másképp siklik a csónak Dél-Afrikában. (Nem mellesleg onnan ered az egyik új vírus mutáció.)

(De itt is tekintsünk messzebbre, mert az is igaz, hogy nem csak a sportolók szeretnek kirándulni, de pl. a nemzetközi, tudományos, szakmai, stb… konferenciák is nem kis részben a rekreációról szólnak; az egyébként nem épp a meggazdagodásról szóló akadémiai karriernek is ez az egyik mellékes hozadéka. Szóval, értem én, mindenki úgy boldogul, és azt húz be magának, ahogy és amit tud… Azt azonban még hadd írjam ide, hogy különösen a környezetvédelemmel kapcsolatos konferenciák, a miattuk elfüstölt kerozin a legvisszásabb az összes közt.)

* * *

Na szóval, biztos vagyok benne, hogy ezzel sem mindenkinek loptam be magam a szívébe – de ezt is csak úgy mondtam el, ahogy látom. (És ez az én tragédiám. Az egyik.) Figyeljetek, nem is kell szeretni, amiket mondok. Egyrészt lehet, hogy én is rosszul látom, ezért lehet mindent kommentálni: mondjátok is meg, ha valamivel nem értetek egyet. Másrészt, még ha fel is háborodtok rajta, azt a kérdést tegyétek fel, hogy „van-e benne mégis valami”, az igazságnak egy-két morzsája, jutottak-e eszetekbe új gondolatok a fentiek kapcsán. Mert ha igen, akkor már nem hiába olvastátok el.

[ Még annyit ehhez, hogy ha valaki igaz, bár számára ilyen-olyan okból kényelmetlen dolgokat olvas itt vagy a könyvben, az cserébe bízhat abban, hogy tőlem más dolgokkal, emberekkel kapcsolatban is az igazat kapja. ]

Vitatkozni pedig itt lehet velem. (Vagy akár egyetérteni.)

Nem árt talán még egyszer emlékeztetnem, hogy mindezzel együtt látom én az élsport előnyeit is – csak arra kellene törekedni, hogy a hátrányait, visszásságait csökkentsük. (Illetve, akik el tudnak viselni bizonyos illúzióvesztést, azok a dolog valós mibenlétével is tisztába jöhetnek.) Ezen kívül el kell ismernem, hogy, bár az elemzésben törekedtem a tárgyilagosságra, az indíttatásomban viszont kétségkívül benne van a saját mellőzöttségem ezzel a könyvvel, melynek, még ha a világmegváltó ambícióitól el is tekintünk, csak a sportértéke is említésre méltó már, és nem mondom meg, hogy szerintem hányszor inkább ott volna a helye a sporthírek helyett… Na jó, mellettük. De erről majd a következő alkalommal.

EGYEBEK

● Navalníj

(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)

Ez az igazán bátor ember, aki hazament, miután egyszer már megpróbálták megölni: le a kalappal előtte. Kár, hogy nem biztos, hogy valaha is viszontlátjuk még, lévén, ha nem is rögtön hidegre, de nagyon flottul hűvösre tették – a szibériai éghajlat meg a büntetőtábor pedig várhatólag nem egy Novicsok-szanatórium lesz a számára. Várható is volt, hogy ezt is elintézik majd így-úgy, mint ahogy azt is elintézik már mióta, hogy Putyin maradjon a főnök. Illetve láthatjuk az esetből, hogy némi zavart okozhatnak ugyan az erőben, de, mondjuk Sztálinhoz képest még mindig összehasonlíthatatlanul „civilizáltabban”, egy modern autokráciában is el lehet süllyeszteni az ellenzéket – és amíg a kenyér, cirkusz meg a Szputnyik megvan, addig szegény Navalníj várhatja, hogy kitörjön a Nagy Októberi. (Mely szintén csak azért volt lehetséges, mert a nép extrém módon szenvedett, sokkal jobban, mint most.)

Így pedig Putyin arcán sem marad több az ügyből egy újabb közepes szépségflastromnál, hiszen eddig is tudva lévő volt, hogy szívesen kínálja meg a hangoskodókat, nyugtató hatású, polóniumos teakeverékével. A palota meg ugyanúgy nem is az övé, ahogy Orbánnak, a nép gyermekének, sincs többje, mint egy átlagos magyar jómunkásembernek. (Egyébként abban sem vagyok biztos egyáltalán, hogy az oroszoknak jobb volna Putyin nélkül, lásd a Jelcin alatti szabadrablást előtte. Meg a kommunizmust. Meg a cárokat.)

Amit még megtehetne a Nyugat, ha Norvégiának elég a Pfizer, hogy a Nobel-békedíjat odaadnák Navalníjnak. Évek óta nem láttam nála méltóbbat rá, és úgy talán valamivel kevésbé lenne hiábavaló az áldozata.

● A vidéki egyetemek elfoglalása

(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)

Aztán, a nagy pandémia árnyékában tovább folytatódott itthon az egyetemek pártellenőrzés alá vonása (aka modellváltás) – lényegesen olajozottabban és kisebb ribillióval, mint a CEU vagy az SZFE esetében. Szegeden, Pécsett és Debrecenben is lenyelték a horgot, a (keresztyénibb) Debrecenben csont nélkül, a (libernyákabb) Szegeden egy trükkös kis csonttal. Egy-két professzor ugyan méltatlankodott egy kicsit, meg a diákság is posztolgatott ezt-azt onlájn, de eléggé úgy néz, hogy körülbelül ennyi lett volna. Úgy néztem, hogy a rektorokat kellőképp előmelegítették központilag, ők pedig segítettek átbillenteni az ügyet az ellenállás egyébként sem sűrű sövényén. (Illetve lásd azokat, akik szívből támogatják „a genderideológia rémuralmának és a szélsőliberális véleményterrornak a legyőzetését”.) Nekem pedig itt egy újabb ok, hogy ne nagyon kelljen sajnálnom, hogy professzor se lett belőlem, illetve örülhessek annak, hogy én már kijártam, amit akartam.

Figyeljük meg továbbá a mellékelt mézesmadzagot, ahogy a kormány az elvileg tök másra szolgáló uniós helyreállítási ingyenpénz jó részét rutinosan lepasszolta az immár irányítása alá vont egyetemeknek – ami nyilván segít majd megemészteni a keserű pirulát, és megszokni a zablát. Ne menjünk el továbbá szó nélkül az MCC-nek juttatott hihetetlen pénzek mellett se. (Illetve vegyük észre a párhuzamot a sajtóval, hogy ahogy újságot vettek maguknak, most vesznek egyetemet is. Ebben a módszerességben és hatalmi ambícióban sincs sehol az ellenzék a Fideszhez képest.)

Egyúttal az SZFE hivatalosan is magára maradt, kezdik is már feltölteni a szót könnyebben értő személyzettel: tanárokkal már most, jövőre pedig jöhetnek az új diákok. Ezúttal sem kell hát felülvizsgálnunk a régi tanulságot, hogy mindig mindenre lehet embert találni. Most láthatjuk továbbá igazán, hogy a sorosegyetem csak a kezdet volt – ez pedig itt a szabad magyar felsőoktatás vége.

(Vannak ugyan kevésbé reményvesztett hangok is a modellváltással kapcsolatban, hogy hátha mégis jó lesz az egyetemeknek. Nos, lehet, hogy bizonyos előnyei tényleg lesznek – amit viszont nagyon nehezen tudok elképzelni 10 év szorgos betonozás után, hogy a Fidesz hátsó szándék nélkül kezelne főleg egy ilyen ügyet.)

(Lásd még a közpénzből épülő fizetős középiskolát Budapesten.)

(Illetve itt sem tudom megállni, hogy kiegyensúlyozottabb legyek, hogy ugyanis jó ideje kárhoztatom már a kormányt, hogy mindent le akar uralni – és van is mit kárhoztatni rajta. Ez azonban nemcsak a rossz politika sajátja: hasonlóan telhetetlenek az óriáscégek, jelenleg leglátványosabban a technológia gigászok, a Facebook, az Apple, a Google: mert ezeknek sem elég soha semmi, számukra sincs olyan, hogy ennyi elég lesz, hagyjunk némi életteret másoknak, a kisebb cégeknek is. Bár ez alapból az emberi természet hibája, nem kis részben a rendszeré is: egyfelől mert nincs benne effektív korlátja a növekedésnek, gazdagodásnak, másfelől pedig a kapitalista ideáival még ösztönzi is eredendő kapzsiságunkat. Lásd még Elon Muskot, és az ő 55 ezer milliárd forintját.)

● Varga Judie és a CSOKigyár, illetve a gyöngyösi polgármester soroson kívüli oltása

(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)

Erről a két kisebb kaliberű, és egymás ellen kijátszott esetről a közelmúltból, csak röviden. Mit gondolok ezekről?

Varga Judit esetéről azt, hogy mindenekelőtt a törvényben van a hiba: ha jól értem ugyanis, ő mindenben törvényesen járt el, csak kihasználta a kínálkozó lehetőséget – mint kb. mindenki más. A törvényt kellett volna úgy megfogalmazni, vagy legalább most átírni, hogy egy olyan támogatás, ami névleg a rászorulók otthonteremtését van hivatva elősegíteni, senkinek ne járjon, akinek többmilliós fizetése van. Ebbe azonban, attól tartok, túl sok olyan embernek van beleszólása, akinek többmilliós fizetése van.

A gyöngyösi polgármesterről szólva pedig szerintem is hiba volt a részéről – ugyanúgy, mint a sportolók részéről – de nem akkora, mint amekkora hetekig tartó elefántot csináltak belőle, szokás szerint, a kormánymédiában. (Vélhetően a Varga-esetre is válaszul.) Meg nemcsak hiba, hülyeség is volt: ebben a könnyed, szívélyes légkörben minden pártszemélyiségnek tudatában kellene lennie, hogy „minden, amit mond, felhasználható ellene”. Vargának, miniszterként, még inkább, mert Gyöngyösön még gondolhatta azt a polgármester, hogy ők viszonylag kicsi pontnak számítanak ott a Mátra alján. (Meg aztán jött még Rogánék földvásárlása. Hiába, valami jó mégiscsak van abban, hogy Orbán így elmérgesítette a viszonyt az ellenzékkel: valamivel talán kevésbé mos kéz kezet mostanában.)

(Illetve hadd említsem még meg, ahogy az ellenzék rászállt Orbánra, Karikó Katalin, a vakcinafejlesztő leasszonyságosságosozása miatt. Az is hasonló túlzás volt, mint a polgármester pellengérre állítása, valamiért, ami nem is biztos, hogy arra ment ki, amire mondták. Mindenesetre azzal is el lehetett lenni egy-két hétig.)

● Amerika: Trump és a Twitter, Biden és a Bevándorlók

(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)

Pontosabban nem csak a Twitter, hanem egy sor további közösségi média platform is, melyek letiltották a volt elnököt. Ezzel kapcsolatban a következőket jegyezném meg:

   ○ Nem követem Trumpot, de el tudom hinni, hogy olyasmiket posztolt, amivel nem használt az országnak, a közhangulatnak.

   ○ Vegyük észre, hogy a szóban forgó cégek csak az után bátorodtak így föl, hogy már lehetett tudni, hogy nem sokáig lesz hatalmon, nem kell félni a bosszújától.

   ○ Akármiket írt is ki Trump, nincs rendjén, hogy magáncégek döntsék el, hogy ki mit mondhat.

Pontosabban mondani mindenki mondhat, amit akar – csak épp eljutni nem fog vele senkihez. Illetve általánosabban is: mostanra igen jelentős részben ezek a cégek határozzák meg, hogy hogyan kommunikálunk egymással, miről értesülünk, végső soron, miről mit gondolunk – mindezt pedig mindenekfelett a saját profitérdekeiknek alárendelve. Sok minden indokolná már, hogy végre törvényileg szabályozzuk az informatikai, internetes óriásokat, platformokat, az előbbi mellett az adóelkerülési gyakorlatuk és az aránytalanul előnyös piaci helyzetük is. Persze nagyon nem mindegy hogyan – illetve ez is mindenkinek másképp volna jó, úgyhogy ebből se lesz sok egyhamar.

[ Az, hogy globális szinten uralják a kommunikációt, formálják az emberek gondolkodását, komoly hatalmat ad a kezükbe, magáncégek, magánemberek kezébe, az egész világ felett – olyan hatalmat, ami nincs alárendelve a népakaratnak, nem demokratikus, mondhatjuk diktatórikusnak is. Ha jót akarunk, ez nem maradhat így. ]

(Azért megpróbálni meg lehetne létrehozni egy nemzetközi biztosságot erre, hátha lenne legalább néhány alapvető szabály, amiben mindenki egyet tud érteni. Megjegyzem, valamire itthon is készülnek ezzel kapcsolatban – nagyon megszorítani azonban aligha tudják itt őket, mert nagyon kicsi pont vagyunk mi a globális játéktéren, így legfeljebb összepakolnak ezek a cégek és kivonulnak – azonban nagyon valószínűtlen, hogy idáig fajulnának a dolgok, mert annyira rájuk vagyunk már szokva, hogy a fenyegető parasztlázadás miatt előbb visszakozna kormány. Ezt ebben a speciális esetben nem is bánom, mert ha rájuk volna bízva, minden bizonnyal úgy szabályoznák őket, ahogy nekik, a kormánynak jó.)

(Illetve, ha lemaradtatok volna róla, érdemes megnézni a Capitolium ostromáról készült képeket – ami, akárhogy is nézzük, a végső megaláztatása volt az amerikai demokráciának – meg általában véve a demokráciának sem emelte épp az elmúlt évben egyébként is igencsak megtépázott renoméját. Továbbá, az ostromot tekinthetjük úgy is, mint a tavalyi balos BLM és cancel culture ellenpontját, annak a demonstrálását, hogy, valóban, mindkét oldal tud ugyanolyan botrányosan viselkedni. Meg, hogy ez a vége, ha ész nélkül hergelik a népet…)

* * *

Biden bevándorlásbarát politikájába nem akarok itt nagyon belemélyedni. Az mindenesetre biztos, hogy nem állapot, hogy tízmillió ember csak úgy lóg a levegőben, valahogy rendezni kell helyzetüket. Másfelől viszont, énszerintem, egy fal igenis hasznos tud lenni – csak legyenek rajtuk kapuk. Teljesen szabadjára bizonyára Biden sem akarja engedni az áradatot, és egy megemelt bevándorlási kvóta rendben is volna – feltéve, hogy aki nem fér bele, azt tényleg kívül tudják tartani. Ezt pedig a bevándorlás pártiak is jobban tennék, ha komolyan vennék, a saját ügyük érdekében is – mert ha most eleresztik, az könnyen visszaüthet, amikor a legközelebbi választáson bejelentkezik a következő Orange Man. (És itt most nem Orbánra célzok – lám azonban, egy újabb közös pont.)

Ja, meg ez a bohóckodás a második impeachmenttel… Hát inkább tessenek úgy kormányozni, hogy akkor se válasszák meg Trumpot újra, ha szabad neki indulnia.

● EU, Magyarország és a jogállamiság: Viktory!!! Viktory… Viktory???

(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)

Erről a múltkoriban írtam részletesen, de akkor még folyamatban volt az ügy. Azóta nagyjából lezárult, és, eddig legalábbis, elég jól bejött, amit vártam: ott vannak a feltételek – viszont hogy foganatjuk is lesz, az igencsak kétséges. Jó, most mindenki a járvánnyal van elfoglalva, meg ígérgették Brüsszelben, hogy nem kell majd éveket várni a szabályok foganatosítására, de ha neki is állnának használni őket, könnyen elképzelhető, hogy Orbán rutinos harci naszádja kimanőverezi majd az EU lomha óceánjáróját. Inkább csak azt akarom itt kiemelni, ahogy ezúttal is mindenkinek sikerült a saját szája íze szerint tálalni az eredményt: Varga Judy szerint ők győztek (mármint a Fidesz) – míg a DK megvilágításában történelmi volt ez a vereség (mármint a Fidesznek). Lásd ehhez az interpretáció hatalmát a könyvben. (Illetve vicces volt még, ahogy Gulyás Gergely annak örült, hogy az eljárás lassúsága miatt két évig úgyse lesz képes elítélni bennünket az EU bírósága.)

[ Ehhez meg a Fidesznek az Európai Néppárt (EPP) frakciójából való (effektíve) kizárása jött hozzá ebben a három hétben, ami az eredeti posztom óta eltelt. Erre nem igazán számítottam, és vélhetően a Fidesz se, például azért, mert legutóbb Deutsch Tamást sem sikerült kizárni. (Bár, ha jól értem, most még nem magából az EPP-ből zárták ki a Fideszt, csak annak parlamenti frakciójából.) Ezek szerint mégiscsak létezik a kellemetlenkedésnek az a foka, ami már a fragmentált európai politikai színpadon is túl sok. A félő csak az, hogy ezek után Orbán még kevésbé akar majd jóban lenni Európával – és viszi magával az országot tovább, keletre. Akárhogy is, ez egy újabb fiaskó a Fidesznek a többi mellé: tényleg lehetséges volna, hogy jövőre bukjanak? ]

[ (Illetve még bírtam, ahogy Szíjjártó duzzogva kijelentette, hogy az a csúnya Manfred Weber meg „szégyellje magát!” Nem kevésbé volt vicces továbbá, amikor a Fidesz azzal jött, hogy járvány közben a járvánnyal kellene foglalkozni. Gondolom ezt úgy értették, hogy külföldön, merthogy az egészségügy hazai felforgatása, az egyetemek magánosítása, az, hogy az anya nő-e, és hasonlók nyilvánvalóan kívül esnek ezen bölcsesség hatókörén.) ]

● Aktuál szürreál

(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)

Akinek elkerülte volna a figyelmét az alábbi két ügy:

   ○ Kósa és az ál-örökösnő esetének legújabb fejleményei

Amikor Debrecen volt polgármestere, országgyűlési képviselő, a Fidesz volt frakcióvezetője, a Fidesz ügyvezető alelnöke, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség egyébként is meglehetősen elfoglalt elnöke fogja magát és bedől egy hihetetlenül átlátszó átverésnek, és „köszönettel elfogadja”, ajándékba, egy nagy francia bank részvényeinek 24,09 %-át… csak úgy… Ezek után pedig minden megy tovább, mintha mi se történt volna… Én csak annyit tennék hozzá, hogy vélhetően a hatalom csúcsain, ahol egyébként is olyan dolgok veszik körbe az embert, amiket idelent, a való világban, nem tapasztal az átlagpolgár, nos, hogy odafönn, a felhők között, a jelek szerint valamivel könnyebb elszakadni a valóság fantáziátlan talajától.

   ○ A Demokrata című újság cikke arról, hogy a baloldali emberek csúnyábbak, gyengébbek, butábbak és boldogtalanabbak, mint a jobboldaliak – ergo, érthető módon, gonoszak is.

Tényleg ezt írták. Na jó, szóval, én sem mondom, hogy a két csoport között nincsenek bizonyos különbségek, például, mert a konzervatívoknak, hívőknek, stb… valóban több kapaszkodójuk van az életben – de ez akkor is az örökösnőhöz hasonlóan ordító egyoldalúság, túlzás, ferdítés, a szerző saját prekoncepciójának, meggyőződésének, lelkes alátámasztása mindazzal, amivel csak úgy véli, meg tudja támogatni azt. Ez meg, hogy a baloldaliak gonoszak… hát… hogy mondjam.

Mondjátok ti is hogy, ezen a linken.

* * *

Valamint, ha tetszett, terjesszétek:

● Közvetlen Facebook megosztás ezzel a linkkel;

● Facebook gomb a honlap alján;

● Vagy az alábbi linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek, beilleszthetitek:

https://www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet

Továbbá várunk benneteket barátságos Facebook-csoportunkba, értelmes érdekességekkel, a könyvhöz képest könnyedebb, de tartalmas anyagokkal, jóval gyakrabban, mint ahogy ezek hírlevelek kijönnek. Nézzetek rá, hogy tudjátok, miről van szó. (Akik pedig még többre vágynak, azoknak is van egy jó hírem, a többi, tematikus csoport: az angol nyelvű anyagoké, a beszélgetős, az egyebek, meg még egy pár lehetőség. A linkjeiket mindig megtaláljátok a linkek lapon.)

És akkor az (elvileg) fő attrakció:

EV

Illetve annak legújabb része, a Tudomány – ahogy fentebb utaltam rá, annak elismerést érdemlő eredményeivel és visszásságaival együtt:

● A tudomány haszna és kára

   ○ A hasznát nem nagyon kell magyarázni, mindennap tapasztaljuk, most különösképp a vakcinával – az érme másik oldalát viszont kevesebbet látjuk, azt, hogy a tudomány is hozzájárul rossz dolgokhoz. (Fegyverek, környezetrombolás, stb…) Mert a tudomány is egy eszköz, és vele kapcsolatban is kérdés, hogy mire használjuk.

● A tudomány felépítése

   ○ Ahogy követi magának a világnak a szintjeit: fizika, kémia, biológia, stb…

   ○ Természettudományok – társadalomtudományok – formális tudományok (matematika és a logika)

● Az ideális tudomány

   ○ Avagy milyen lenne a tudomány egy tökéletes világban?

   ○ Célja az igazság kiderítése. (Bármilyen természetű legyen is az: pl. ha Isten mégis létezne, azt is elfogadná, nem ragaszkodna a természeti törvények kizárólagosságához.)

   ○ A tudomány agnoszticizmusa: elismerni azt is, amit nem tudunk, nem is tudhatunk, hogy a tudománynak is meglehetnek a korlátai

   ○ A legmegfelelőbb módszer alkalmazása minden problémára. (Különös tekintettel a puhább módszerekre, ahol nem lehet egyenletekbe foglalni a vizsgált jelenségeket.)

   ○ És hogy a létező tudomány számos tekintetben eltér az ideálistól.

● A tudomány demokratizmusa

   ○ Peer review, vagyis, hogy a tudósok egymás munkáit tekintik át publikálás előtt

   ○ A tudósok teljesítményének mérése, főleg azzal, hogy mennyit és hol publikáltak

   ○ Az utóbbiból fakadó publikálási kényszer és dömping

● A tudomány vallásszerű jellege

   ○ A nép „hite” a tudományban, illetve a tudósok, mint beavatottak

   ○ Hogy a tudománynak is megvannak a maga „sztárjai”, és hogy nem mentes a tekintélytisztelettől

   ○ Sokak hite a tudomány korlátlan fejlődésében, mindenhatóságában

● A tudományos evolúció és revolúció

● A tudomány fejlődésének rendszertelensége

   ○ Véletlen felfedezések. (Pl. penicillin)

   ○ Divathullámok a tudományban

● Egyéb visszásságok

   ○ A meggyőződések és paradigmák tehetetlensége

   ○ Az elméletek „túlhúzása”: amikor olyasmikre is alkalmazni próbálják azokat, ahol már nem érvényesek

   ○ Az elméletek hibáitól való eltekintés, és a tényekhez való hozzákalapálás

● Tudomány a társadalomban

   ○ A tudomány hagyományosan nemzetközi jellege, liberalizmusa, baloldalisága

   ○ A tudomány bulvárosodása újabban

● A kutatás iparizáltsága

   ○ A kutatók nagyfokú specializálódása

   ○ A kutatók versengése és piaca

● A valóságtól való eltávolodás

   ○ Ahogy egyre nehezebb jelentőségteljes és felderíthető kutatnivalót találni. (Főképp az elméleti kutatásokat illetően)

   ○ Akadémikus problémák

   ○ Öncélúság a kutatásban. (Egyfelől a kutatás tárgyát, másfelől a módszereit illetően)

● Az objektivitás korlátozottsága

   ○ Területek, ahová a tudomány nem képes túl mélyen behatolni. (Bonyolultság, metafizika, elme)

   ○ Egymásnak ellentmondó szakértők

● Az objektivitás látszata

   ○ Hogy a bonyolult képletek hibákat rejthetnek

   ○ A replikációs válság

A néminemű szkepszisemmel természetesen nem a tudománytagadást akarom népszerűsíteni – csak a reális, körültekintő szemléletet ez ügyben is; és ha a tudomány előnyeiről kevesebbet beszélek, az azért van, mert azzal eleve jobban tisztában vagyunk. Az viszont igaz, hogy modern korunk vallásaként lehet, hogy többet várunk a tudománytól, mint amire az képes – és így fennáll a veszélye, hogy idővel csalódunk, illetve, hogy felelőtlenül viselkedünk, hisz „majd a tudomány megoldja”.

Hair – What a Piece of Work is Man; + (Ugyanaz dalszöveg nélkül, de nekem jobb előadásban)