Egyvilág

Egy könyv a világ működéséről és az ember életéről

 

Mi az, hogy Egyvilág?

(What is Egyvilág?)

Témák

Egyvideó beszélgetések

Információk, kérések

Segítők

Partnerek

Kiadók

Linkek

Jogi nyilatkozat

★ ✩ ★ ✩ ★

Támogass

Felhasznált támogatások

Youtube playlist ♪♪




113. poszt – 2022.09.11.

Az aktuális téma
Téma Tartalom Megjegyzés

Jó cselekedetek

kép - doc - pdf - kérdőív - fórum - email

Mely három alapvető okból tesznek jót az emberek? A lélektől, a lelkiismerettől és az érdektől való jóság. A viszonosságról, illetve, hogy az ember gyakran azt kapja, amit ad, és viszont. Hogy kinek könnyebb, kinek nehezebb jónak lennie. A jóság összefüggése a boldogsággal és az értelemmel. Jó vagy rossz az ember? Jó és rossz emberek a világban. A jó és rossz példa hatása. 4100 szó, 14 oldal. Módszeresen elemzi, hogy miért tesznek jót az emberek; valamint van benne néhány fontos tanulság, mint például az, hogy az emberekben keveredik a jó és a rossz, vagy, hogy a jóság és boldogság kölcsönösen erősíti egymást.

KÜLDJ 500 FORINTOT

Reklámra: mert ha neked tetszik a könyv, másnak is tetszene – ha el tudna jutni hozzájuk. Adományodat könnyen és gyorsan elküldheted a Támogatás lapon leírtak szerint.

Ez a könyv egy sajátos és független vállalkozás a világ és az emberek életének jobbá tételére. Függetlensége miatt tud pártatlan és őszinte lenni – azonban azzal is jár, hogy nincs mögötte olyan érdekcsoport, amely tolná, pénzelné. Pénz nélkül pedig nem könnyű eljuttatni az emberekhez. Ezért van szükség arra, hogy alulról támogassátok, ilyen kisösszegű adományokkal: sok kicsi sokra megy.

Minden bejövő forintot a könyvre költök tehát, és el is számolok vele. A korábbi adományok listáját megtaláljátok ezen a linken, beleértve, hogy pontosan mit hirdettem és mi lett az eredmény, hány emberhez jutott el a segítségetekkel, hányan kattintottak – minden adományhoz külön-külön.

Adományod mellé, ha szeretnéd, azt is megmondhatod, hogy pontosan mit, a könyv melyik részét, stb... hirdessem, illetve, szintén, ha szeretnéd, a nevedet és egy linkedet is elhelyezem az adományok listájában, köszönetképpen. Így magad is egy kis reklámhoz juthathasz, mégpedig tartósan. Részletesebb leírást találsz az Információk lapon, illetve emailben is kérdezhetsz: egyvilag@gmail.com

Ha ennél jobban is csatlakoznál a vállalkozáshoz, akkor ezt a linket ajánlom a figyelmedbe. Ha ennyire nem folynál bele, de azért szívesen besegítenél, akkor mutasd meg a könyvet másoknak magad körül.


Üzenet Korábbi üzenetek

Nem mondhatnám, hogy unalmas időket élünk, az uborkaszezon nem csak az aszály miatt maradt el – úgyhogy megint volt miről írni:

 

KÖNYVÜGYEK

 

   A koldulás eredménye

   A beszélgetős műsor

 

BELFÖLD

 

   Jóóó regggeeellltt Magyarország!

   Az említésre sem méltó ellenzék

   A nemzeti időjárás

   Hazai kedvenceim (Pl. hogy a zemberek HELYETT az állam fizeti a rezsit.)

 

KÜLFÖLD

 

   A háború

   Tajvan bajban

   A királynő halála

   Egyebek (Gorbacsov, orosz oligarchák, stb…)

 

APA, KEZDŐDIK! (A klímaváltozás)

 

   A háború és a klíma

   De hát mit tehetnénk?

 

EV

 

Mely utóbbiban a jó cselekedetekről lesz szó.

 

Kezdjük is, kivételesen ezzel:

 

 

KÖNYVÜGYEK

 

Az ilyesmit a végére szoktam tenni, most azért ide, mert van bizonyos eredmény, ami hátha segít majd pár embernek kicsit komolyabban venni a művet. Tehát:

 

A koldulás eredménye

 

A múltkor kértem, hogy mindenki segítsen, ahogy tud, nem nekem, hanem a könyvnek, a hírét terjeszteni. Ami érkezett:

 

20.000 + 500 Ft

200 megosztás

● Az első patreonos támogató

● Legalább egy ember, aki szétküldte a haverjainak

 

Valamint:

 

60 új tag a fészes csoportban

20 új feliratkozó a Youtube-csatornára

 

Köszönet mindegyikért – és ez jelentősen, mondhatni végtelenszer több, mint amire számítottam. (Mivel hogy nemigen szoktam számítani semmire.)

 

A 20.000 egy (anonimitást kérő) embertől érkezett, akit még csak nem is ismerek, ez a legtöbb eddig, ami a családon kívülről jött, ezúton is köszönöm – ahogy mondtam, nem is csak azért, hogy most egy darabig van miből hirdetgetni, hanem azért is, hogy ez azért elég kézzelfogható tanúbizonysága annak, hogy vannak, akik komolyan veszik, amit csinálok.

 

(Természetesen nem várok el ilyen nagy adományokat, a kicsinek örülök, és annak is hasznát tudom venni. Mindenki úgy és annyit, amennyit tud.)

 

És ez nemcsak számomra biztató, hanem másoknak is jelzés lehet, hogy esetleg megérne a dolog egy második pillantást, alaposabb szemrevételezést. Merthogy ezzel a könyvvel is az a gond, (azon kívül, hogy sokakhoz el se jut), hogy még akikhez igen, sokan azok közül sem veszik komolyan. Márpedig addig támogatni sem fogják, magát a könyvet, saját magáért, hogy elterjedjen, és kifejtse jótékony hatását. Mert még akik szimpátiával is tekintenek a dologra, többnyire azok is inkább miattam, hogy egy rendes, ha kissé bogaras ember is, mostly harmless, hadd hobbizzon, kinek árt vele – a könyben viszont nemigen látják a potenciált, amit én – és ezek szerint még legalább egy páran mások is végre. (Elvárni természetesen ezt nem is lehet, meg nem is magától értetődő, úgy, hogy a pecsét nincs rányomva.)

 

Mondom, potenciál: az ugyanis, hogy „komolyan venni” nem azt jelenti, hogy kész, ez az, itt a megváltás. Azt jelenti, hogy még akár lehet is belőle valami komoly, nagy hatású és maradandó, érdemes odafigyelni rá. (És csak nagyon röviden, hogy micsoda: rendrakás az emberek fejében az alapvető elképzelések tekintetében, széleskörűen és széles körben – ami egyrészt a saját életüket is jobbá teheti, meg azt, ahogy egymással bánnak – másrészt pedig a világ dolgait is segíthet rendezni, mert azt is ott kell elkezdeni megalapozni, a fejekben: miben keresem az örömöt, kell-e megvennem ezt a sok vackot, az időmet meg arra pocsékolni, hogy megkeressem a rávalót, mi a siker, minek van realitása, felismerem-e, amikor hülyébe vesznek, kire szavazok, stb… Hosszabban is el lehet olvasni, aki még nem tette, annak ajánlom szeretettel, ezen a linken.)

 

(Jó, tudjuk, az hogy „komolyan vesznek” valamit, természetesen nem garancia rá, hogy tényleg jó, pláne arra nem, hogy igaz is: hiszen sok sarlatánt, svindlert és svihákot is tömegek követnek. Mi több, a könnyű siker gyakran pont annak a jele, hogy a dolog túl szép, túl jó és túl egyszerű ahhoz, hogy igaz legyen – mert az ilyesmit sokkal könnyebb „eladni”.)

 

Egy szó, mint száz, aki még nem veszi legalább egy kicsit komolyan, annak most annyit, hogy esetleg érdemes volnaaki meg igen, azt kérném, hogy továbbra is segítsen terjeszteni a jó hírét: tudjátok, mindenki úgy, ahogy neki a legkönnyebb: pénzzel, a fészen történő megosztással, továbbítva ezt a levelet, személyesen ajánlva valakinek, stb… Tényleg. Rajtatok is múlik.

 

Igen, talán még jobban, mint rajtam, mert prófétákkal is Dunát lehet rekeszteni, pl. valószínűleg a kereszténységből sem lett volna semmi az apostolok, (főleg Pál) nélkül.

 

Egy ötlet a terjesztéshez: érdemes lehet először a projekt könnyebben fogyasztható elemeit ajánlani: elsősorban a Facebook-csoportot, másodsorban a videós beszélgetéseket, ezekben is érdekes és értelmes dolgokat láthat az illető, és utána majd idővel a könyvvel is kapcsolatba kerülhet.

 

Ami a pénzt illeti, egy célösszeg, ami előbb-utóbb jó volna, ha összejönne, egy ezres volna naponta, és azzal már folyamatosan tudna menni egy kis reklám, nem kéne úgy szeletelgetnem, mint most. (Ami a könyvben rejlő *potenciálhoz* képest, hogy mondjam, nevetséges – de hát egyelőre ez van, mit várunk egy olyan világtól, ami majd mindjárt jól be lesz mutatva megint.) Vagy ha lenne valami hivatalos szerv, (nehéz elképzelnem, amiket én már elmondtam regnáló nagyjainkról), vagy egy alapítvány, aki messzebb lát a Zorrónál, vagy egy pénzes ember, akit az üzleten túl más is meg tud hatni, és nem (csak) focicsapatot akar villantani…

 

Aki pénzt küldene, ezen a lapon le van írva, hogy hogyan tudja megtenni, könnyen, gyorsan. Mindent, ami jön, a könyvre fordítok, nézzétek meg az eddigi költéseket ezen a másik lapon. De, mint mondtam, nekem az is jó, ha más módszert tudtok, a lényeg, hogy a hírét terjesszük.

 

 

A beszélgetős műsor

 

Ezt már bemutattam egyszer, amikor indult, azóta kialakult a menete neki, és elkészült jó pár adás. Megtekintésre is ajánlom őket, illetve beszélgetőtársakat is keresünk. Háromféle műsor van:

 

Szabad beszélgetés: ez nincs fölvéve, csak beszélgetünk, szabadon, és jöhet bárki.

 

Aktualitások: felvételes, az országban-világban aktuálisan történtekről beszélgetünk.

 

Adott téma: volt már pl. a hitről, a világ eredetéről, a piacról és a mesterséges intelligenciáról. Szintén fel van véve.

 

Itt megnézhetik, miket alkottunk eddig:

 

https://egyvilag.hu/egyvideo.php

 

A lap tetején részletesebb leírást találtok a különféle beszélgetésekről, az alul lévő táblázat pedig az elkészült videókat tartalmazza. Ha ki akartok próbálni egyet, ajánlom a legutóbbi, mesterséges intelligenciáról szóló adást.

 

Nem mondom, hogy egy BBC, de mostanra elég jól összeállt a dolog, énszerintem egész élvezhető is, és aki a dolgok lényegére kíváncsi, átfogóan, az sok mindenről sok mindent megérthet belőlük, és csupa fontos témáról beszélgetünk. Nem utolsósorban a dolog interaktív is, kérdezhettek is a videók alatt, válaszolunk. A másikfajta beszélgetésben, amelyik az aktualitásokról szól, pedig értelmesen, higgadtan, és amennyire tőlünk telik, objektíven kommentáljuk a legfontosabb történéseket itthon és a nagyvilágban – amilyennek a médiának is lennie kellene. A képminőség ugyan nem mindig van a toppon, az igaz, de lássátok meg, hogy nem is az a lényeg, és hogy sok üres, félrevezető médiatartalom pont azzal, a látvánnyal, a mázzal fog meg benneteket. A független próbálkozások pont azért tudnak tartalmilag érdekmentesek maradni, mert nincs mögöttük az a pénz és az a stáb, ami olyan profin kivikszolja azokat a produkciókat, melyekkel gyakran befolyásolni igyekeznek benneteket a saját maguk érdekében.

 

(És ez a könyvre is vonatkozik.)

 

Akinek van kedve, beszélgetőtársnak is jelentkezhet. Érteni hozzá, készülni rá, nem kell, egy átlagos tudással is nyugodtan lehet jönni. Én természetesen készülök, és ha belenéztek az újabbakba, láthatjátok, hogyan csináljuk: én mesélgetek a témáról, mutatok egy-két ábrát, előadom a legfontosabb tudnivalókat, közben pedig beszélgetünk, hozzátehetitek a meglátásaitokat, kérdezhettek, amikor valami nem tiszta, vagy ki is javíthattok, ha valamit másképp láttok. És tesszük mindezt önmagunk és a közönség épülésére – közben pedig, potenciálisan és közvetve természetesen, hozzájárulunk egy jobb világhoz.

 

(Az aktualitásokban pedig szép kulturáltan elmondjuk az őszintét a legfontosabb történésekről – talán értelmesebben és kiegyensúlyozottabban, mint a legtöbb hasonló próbálkozás.)

 

A felvételek otthonról készülnek, az interneten keresztül, Skype-on. Ha van kedvetek, ebben a táblázatban meg tudjátok nézni a javasolt témákat, és odaírhatjátok a neveteket azok mellé, amelyikre jönnétek. Ha az aktualitások érdekelnének, akkor írjatok nekem, meg akkor is, ha bármi kérdés van: egyvilag@gmail.com. Vagy gyertek el egy szabad beszélgetésre, oda jelentkezni sem kell. (Amikor tudható a következő időpontja egy ilyennek, azt kirakom a fentebbi linkre, jobb oldalon egy keretbe, illetve ott van a Skype link is, amivel be tudtok csatlakozni.)

 

 

BELFÖLD

 

Amik itthon történtek, és a keserű ébredés abból, hogy majd jobb lesz és több pénz. Helyette infláció, rezsiemelés és a KATA.

 

(YouTube-on is nézhető.)

 

Jóóó regggeeellltt Magyarország!

 

Először is a KATÁ-ról, meg hogy „most csak bezárták rajta a kiskapukat”. Rögtön adódik a kérdés, amit azonban valahogy senki nem feszeget, hogy akkor eddig vajon miért hagyták nyitva őket, amikor köztudott volt, hogy ez egy elég széles körben használt módja volt az adóelkerülésnek? (Meg hogy emiatt a közterhek is igazságtalanul voltak elosztva, és igazságtalanul többet viseltek belőlük azok, akik rendes munkavállalóként adóztak.) Hát azért, mert szándékosan voltak nyitva: egyrészt, mert ezzel többé-kevésbé elégedetté lehetett tenni egy réteget, másrészt meg ez egy egyszerű módja volt annak, hogy valamennyit azért mégis beszedjenek tőlük.

 

Meg hát tudjuk, Magyarország a 10 millió szabadságharcos országa, egy híresen ügyeskedő néppel, akik utánad mennek be a forgóajtón, de előtted jönnek ki, sok egyéb mellett a hatósági áras benzin leszívással, mindenfélének az okosba történő megoldásával, a számlagyárakkal, a pult alól történő vásárlással, a hálapénzekkel, stb… A magyar lelemény, ami a találmányaink és alkotó eredetiségünk mellett az efféle trükközésben is megmutatkozik, és minden bizonnyal jól jött viharos történelmünk folyamán a túléléshez. (Ez ügyben a kedvencem az volt, amikor a rádióban egy APEH-es, pontosan nem emlékszem már, de a riporter kérdésére, hogy azt várják-e a vállalatoktól, hogy mindent bevalljanak, azt felelte, bele a mikrofonba, hogy á, azt azért nem, de valamennyit azért mégis jó volna…)

 

Meg eddig az állam is elvolt nélküle – most viszont hirtelen szűkösebbre fordult, és úgy döntött, le kell hajolni az apróért is. (Már hogy ez valami 100 milliárd körüli összeg lesz, ami nem túl sok, nem ez fogja tehát megmenteni a hazát.) Tegyük hozzá, nagyobb kiskapukat korábban is bezártak már párat, pl. a pénztárgépek bekötésével vagy a hálapénzre való rányomulással. Nyilván, akitől elvesznek, annak mindig fáj, volt is egy pár tüntetés, a Kutyáktól Márkiig meg is jelent, aki fel akart tűnni – de aztán a szokásos módon el is haltak ezek.

 

Apró-apropó: elvenni, mint tudjuk, attól lehet, akinek van; itt azzal szeretném kiegészíteni ezt, hogy igen, de leginkább azoktól lehet elvenni, akiknek van – de nem túl sok. Akiknek tényleg sok van, azok ugyanis ki tudják lobbizni, hogy tőlük ne vegyenek el, hacsak nem ők maguk vesznek el másoktól. Ezért is rossz rossz időkben középosztálynak lenni – meg ahogy ez is a szerény és felelősségteljes munkálkodás ellen hat, pont az ellen, ami jobb hellyé tudná tenni ezt a világot.

 

Vannak egyébként más szándékosan nyitva hagyott kiskapuk is, pl. a Windows, hogy azt az otthoni felhasználók többsége okosba használja, és hogy ezeket békén hagyja a Microsoft. Miért? Azért, mert neki is megéri: a felhasználók egy része így is fizet, vagy más windows-os termékekért, vagy reklámmal el tudja érni őket; így mindenki rászokik a használatára és a cégnél is ezt használja majd; és nehézkes és népszerűtlen is volna az egyszeri felhasználót csesztetni. (Volt egyébként egy-két erőtlen próbálkozás, hogy akiket könnyebben rá lehet venni a fizetésre, azokat rávegyék, olyan „frissítések”, amik kicsit megpiszkálták a népet, de kis hozzáértéssel ezeket is ki lehetett kerülni.)

 

Egyébként igazságtalan is, hogy egy kvázi monopolhelyzetben lévő cég, az egyszeri teljesítményét milliárdoknak el tudja adni, azáltal, hogy utána már olcsó egy újabb példányt legyártani. Ellentétben ugye a hagyományos ablakossal, aki egyszerre csak egy embert tud kiszolgálni. (Mint ahogyan a kalózkodás is igazságtalan, csak a másik irányba. Mindkettő az olcsó másolhatóság következménye: a kérdés az, hogy ki profitál belőle.) Illetve más szoftverek is vannak hasonlók, mondjuk a Total Commander, ami cseszeget egy kicsit, de ha a három gomb közül el tudod találni a megfelelőt, akkor rád hagyja, és nem küldi rád a BSA-t.

 

* * *

 

A háborús jóslataim mellett a rezsisek is elég jól bejöttek, hogy nem volt tartható, (hosszú távon így sem az), meg hogy szociális alapúvá kellene alakítani, ami többé-kevésbé meg is történt. Nagy vonalakban én is így csináltam volna – csak még a benzinnek kellene még szociálisabbnak lennie. (Jó, azt nehezebb megoldani. Illetve, természetesen a legjobb a háborút volna befejezni – hogy az oroszok tankolása ne nehezítse a magyarokét. ;)

 

Közben nem árt látni, hogy az olajcégeket sem kell félteni, mert ők is sokat keresnek most a magas árakon – viszont a nemzetközieket nemzetileg fejni így sem túlságosan lehet, mert elmennek, leállítják importot – a MOL-nak meg a kis benzinkutasoknak viszont más tészta. (Ahogy nézem egyébként romlik a hangulat, egyre kevesebben fejezik ki jó kedélyüket a 479,9-cel.)

 

Megfigyelhető továbbá a rezsicsökkentés-csökkentés-csökkentése is, vagyis az intézkedések felpuhulása, kivált az áram és a gáz ún. „lakossági piaci árával”, ami még mindig jóval alacsonyabb, mint a tényleges piaci ár. Na most, ha én csinálnám, lehet, hogy volna egy köztes kategória, de a legmagasabb közelebb volna a piaci árhoz: a pazarlás ellen, és azért hogy az igazán tehetőseket kevésbé támogassák a kevésbé tehetősek – de azért valamennyire ők is érezzék, hogy teljesen nincsenek kihagyva a buliból. Meg más esetekben is igazságosabb szerintem nem csak a legszegényebbeket külön kezelni, hanem a leggazdagabbakat is. (Mondják persze azt, hogy lineáris adóval is többet fizet az, aki gazdag – viszont egyrészt kevésbé van szüksége a pénzre, másrészt meg sok pénzzel sokkal könnyebb még többet keresni.) (Dőlni fog a támogatás tőlük az EV-re.)

 

A jómódúbbakról szólva, most többen azon vehetik észre magukat, hogy szűk lett a takaró, nem tudják fenntartani a nagy házat, fűteni a medencét. Ilyesmi gazdasági válság nélkül is megesik, ha valakinek az egyéni körülményei változnak, pl. elveszíti a jól fizető állását. (Hasonlóan, ha valaki nem is annyira jómódú, csak kimaxolta a lehetőségeit, felelőtlenül eladósodott, a takaró széléig nyújtózkodott.) Ezért is jobb a szerényebb élet, small is beautiful, és előfordul, hogy a kicsi nevet utoljára. (Pl. ahogy a kicsi, rejtőzködő emlősök örökölték a Földet, amikor a hatalmas dinoszauruszoknak egyszer csak nem lett mit ennie. És részemről is, földgázügyileg, csak annyit, hogy az ujjaim ne gémberedjenek el a télen a billentyűk fölött.)

 

Még néhány idevágó megfigyelés:

 

● Mi az összefüggés a gázárak és az áram ára között?

 

Nagyon röviden az, hogy az áramot többféle módon állítják elő és a tőzsdén a legdrágább (a gáz) határozza meg az áram árát. Részletesebben tessék egy cikk.

 

● Pofon az elektromos autóknak

 

Nem csak nálunk, a drágább áram és a hatósági áras benzin miatt, hanem hogy most még az áramot is jobban szénből termelik – ami a klímának is egy újabb pofon. (Bár egyébként sem az elektromos autó volna a megoldás, lásd majd alább.)

 

● Átlagfogyasztás és infláció

 

Hogy most az előbbi is csökkeni fog, szóval, ha akarják, jövőre már kevesebb m3-ig járhat kedvezmény – meg hogy vajon hogyan számolják majd bele az inflációba a hatósági áras termékeket…

 

Az inflációról szólva pedig, egyfelől, hogy régebben is volt már példa ilyen mértékű inflációra, nem is annyira régen, csak az utóbbi 20 évben elszoktunk tőle. (Meg, esetleg vigasztaló lehet, hogy ha ezt a mostanit elosztjuk 20 évre, akkor észre sem vettük volna.) Lásd, hogy a 360 Ft-os kenyér sem 3,60 volt már. Az 10000%.

 

● A kormány különleges gazdasági művelete

 

Gulyás Gergely: „A megszorítás a baloldal eszköztárába tartozik, a mi gazdasági eszköztárunkban és szókészletünkben nem szerepel” – eléggé hasonlóan ahhoz, ahogy Putyin szókészletében meg a háború nem szerepel. :P

 

Kapkodás

 

Ahogy utólag kellett farigcsálni ezeket a hirtelen döntéseket a rezsiről meg a tankolásról, illetve hogy nem vesznek figyelembe méltányolható igényeket. (Nagycsaládos kedvezmény, fűtőérték, a non-profit szervezetek tankolása, stb…) Különben ez is egy módja a törvényalkotásnak: akinek baja van vele, az majd szól – ha meg nem szól, az az ő baja.

 

● Na meg hogy amire tényleg kell pénz, arra van.

 

Mindenekelőtt a Vodafone-ra, 700 milliárd, ami ugye 7-szer több, mint az összes KATÁ-s adóbevétel, szóval nem aprópénz. Szóval, ahogy a múltkor elmondtam: abban van valami, hogy hazai kézben legyenek az itt profitot termelő vállalatok – csakhogy ezzel a rezsimmel a haszon elsősorban a NER-t fogja boldogítani, nem a nemzetet. A nemzet örüljön, hogy lesz mivel fűtenie, meg a hatósági áras szárnyvégnek, ha éppen szerencséje van, és lehet is kapni. (Vagy ahogyan Jászai Gellért, a 4iG főnöke nagyon találóan megfogalmazta: „A Vodafone-felvásárlás nem államosítás”. Így van, szépfiú, ahogy mondod: nem államosítás, hanem NER-esítés.)

 

(Meg a határvadászokra meg az összes erőszakszervezetre – miközben a tanárok meg ugye… És még egyszer: a rossz időkben ez természetes is, a szomorú, hogy a jó időkben is csak a jelen számított, alig érdekelt bennünket a jövő. Mert az oktatás az az ország jövője. Ahogy a múltkor leírtam, mi vár ránk Orbán rendszerében, úgy.)

 

Ami bennünket, kívülállókat illet ebből, az, hogy ha erre van pénz, akkor talán az államcsőd sem fenyeget, reméljük. Amit Bokros már rebesgetett, meg most már a leminősítést is kilátásba helyezték. (Ezt én hamarabb is el tudtam volna már képzelni.) Annyira nem úgy tűnik, hogy a vezetés különösebben izgatná magát ezen, pedig ha bekövetkezik, az még tovább nehezíti majd a helyzetünket. Meg, ha még bejön, hogy mégsem kapjuk meg az EU-s pénzeket… ki tudja. (Elképzelem a kommunikációt: hogy nem kellene sokat keresnünk a felelősöket, ott volna Sorostól az EU-ig, és a bukott baloldalig mindenki: the usual suspects.) Plusz a forintot se egyhamar látnánk viszont 400 alatt, bár könnyen lehet, hogy amúgy se már. (A forint adósságot amúgy akkor is ki tudnák fizetni, mert azt nyomtatni minidig lehet – nagyobb kérdés, hogy mennyit érne majd.)

 

Egy másik, ami kissé vigasztaló lehet pénzügyileg. Sokaknak fájna most 400-ért átváltani a forintjukat euróra, merthogy nemrég még „csak” 330 volt, sőt még a gyerekek is emlékezhetnek a 250-re is akár. (A dollárról nem is beszélve.) Csakhogy a múlt nem számít, ebből a szempontból is a jövőt kell nézni, a kérdés egyedül az, hogy tud-e majd erősödni a forint. Ebbe az irányba lényegében egy dolog hathat, ha a háborúnak egyszer vége lesz. Jelenleg minden más a másik irányba mutat, legfőképp a gazdasági kilátások. (Valamennyit még dobhatna rajta, ha az EU fizetne, de ez továbbra is kétséges.) Lényeg, hogy a múlt miatt nem kell veszteségként megélni az átváltást. (Nem azért mondom, mintha ezt nem tudná bárki magától is kiókumlálni, csak azért, mert az ilyen zsigeri érzések, irracionális mentális kanyarulatok nagyban befolyásolják az emberek döntéseit, nehéz lehet tőlük eltekinteni.)

 

Mellesleg és sajnos, én az EU helyében egy fityinget sem adnék ennek a sunyi, arrogáns rablóbandának – sőt, szerintem, amilyen dörzsölt, ha Orbán volna az EU helyében, még ő sem adna sajátmagának. És mielőtt megjönne a szokásos válasz, nem, nem a magyarembereket sértettemegbrüsszel, hanem Vityót és a haverokat, mert ez rájuk vonatkozott. És ha most velük együtt mi is kimaradunk az osztásból, azt is neki köszönhetjük majd. (Én arra tippelnék egyébként, hogy nem lesz ez sima menet, valamennyi talán jön majd, de nem az összes.) Emellett továbbra is tény, Brüsszelnek is le lehetne mondani, hol csinálják rosszul, mint mindég.

 

Ami még az EU tagságunkat illeti, jó időkben még elszórakozgathat egy ilyen kis ország egyedül, meg szabadságharcoskodhat, ha akar – a rossz időkben viszont jóval kockázatosabb egyedül lenni, ha nincs kire támaszkodni, kiszolgáltatva a körülöttünk dúló nagyobb erőknek, és úgy, hogy nem sok mindenkit érdekel, hogy mi lesz velünk. Az valóban sajnálatos, hogy az EU sem teljesen komplett, a maga túlzásba vitt idealizmusával – a pénzük meg a szolidaritásuk viszont most nagyon kéne. Meg igencsak úgy néz ki, hogy később is. (Na meg még, hogy a V4 is tropára ment…)

 

 

Az említésre sem méltó ellenzék

 

● A KATÁ-s tüntikézés

 

Hát igen, végre megint lehetett menni az utakon bulizni meg városi kempingezni – aztán meg a szokásos ötlettelen forgatókönyv: egyre kevesebb résztvevő, a negyedikre meg már senki sem kíváncsi… (És huszadszor is: az összes párt feloszlatása, egy darab új létrehozása, meg elővarázsolni valahonnan egy épkézláb vezetőt, az volna az egyetlen esély.)

 

A másik hasonlóan hatásos akcióféleség ezek az online petíciók. Elejében még én is aláírtam vagy kettőt, aztán láttam, hogy kb. annyit ér, mint halottnak a lájk. (Lásd még thoughts and prayers.)

 

● Márki-Zay amerikai pénzei

 

Amit a választásra kapott, több százmillió forint, egy része most utólag jött meg, rá is repült a kormánypropaganda, ahogy kell. (Amellett, hogy itthon is összedobtak neki 400 millát.) Ehhez annyit, hogy azt mindannyian tudjuk, (én különösen), hogy pénz, meg a rajta megvásárolható publicitás nélkül nem megy. (Sajnos Márkinak azzal együtt se.) Az azonban szerintem sincs rendjén, hogy külföldről támogassanak egy politikai pártot, (jelen esetben hivatalosan mozgalom, de mindegy). Meg hogy Amerikában is el kell, hogy adják magukat a politikusok a tőkének, ami ott is lényeges hibája a rendszernek. Nem mellékes viszont, hogy az ügy mennyire jó vagy rossz – és jelenlegi kormányunk korruptsága, még a rá szavazók nagy része előtt is nyilvánvaló. A másik meg, hogy a kormány közpénzből nyomja a saját propagandáját, ami szintén nincs rendjén. Ennyi. Szavazzatok rám, Miky for president.

 

(Nem, igazából politikai hatalomra nem vágyom. Arra vágyom, hogy az emberek gondolkozásán, azon keresztül pedig az életükön és a világon tudjak javítani.)

 

● Jaksity György beszéde a Corvinuson

 

(Régi jó egyetemem, amit remélem nem érem meg, hogy Marx után végül majd Matolcsynak nevezzenek.) Na tehát, Jaksity ott adta elő, az évzárón, hogy Magyarország beteg, és a hallgatóknak kéne rendbe tennie.

 

Először is, a hallgatók köszönik szépen a felkérést, de joggal kérdeznek vissza, hogy a mikrofont markoló generációnak csak meg kellett volna őrizni ezt egy normális helynek – miért hagyták, hogy így legyen?

 

Másodszor Hernádi Zsolt, MOL elnök reakciója, miszerint ízléstelenség, ami a Corvinuson történt: hogy ugye, ki tudja, lehet, hogy az egyetem NER általi alapítványos zsebre vágására gondolt. Talán a Soros-kampány, az ún. nemzeti konzultációk, és az egész sokéves néphülyítés ízléstelensége is az eszébe ötlött, ki tudja. (És bárcsak az ízléstelenség volna a legnagyobb baj.)

 

Amilyen gyorsan csak lehetett, kooptálta is Jaksityot a KB, nem kisebb személyiséggel, mint Novák „Makepeace” Katalinnal, aki előadta ellenbeszédét ugyanott a Corvinuson, az évnyitón, és aki szerint: „Nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk” – ami, nos, mondjam én, vagy érzitek magatok is, egy elég jó vicc.

 

● Az ellenzéki választási kampány összeomlása belülről

 

Ehhez csak egy írást akarok ajánlani, ami jól bemutatja, hogy ezt az ellenzéket már megint nem kellett legyőzni.

 

● Mindezek ellenére

 

Annak a fontossága, hogy az ellenzék ne szűnjön meg létezni, tegye meg, amire még képes – különben tényleg befellegzett a demokráciának, és csak a hatalmat megkaparintók jóérzésében bízhatunk, ami nem a legerősebb garancia. Lásd a múltkori írásomban, hogy mikre jó még az ellenzék, benne az EU-s tagság megvédését és a visszásságok leleplezését.

 

Valamint, hogy most, hogy elmúltak a jó idők, a nép számára is, most kelthet majd nagyobb visszatetszést a NER gazdagodása és urizálása, meg a korrupció. Másfelől viszont most örül majd mindenki jobban a szimpla betevőnek is, és mivel minden eddiginél kevésbé látszik alternatíva, gyakorlatilag mindent megtehet az új arisztokrácia, ebben a vergődő és leépülő országban. Bravó. Irány Latin-Amerika.

 

(Hacsak a kínaiaknak nem sikerül eladni.)

 

(És mindennek ellenére az is igaz, hogy Vikusz Kukisz meg a Fikusz az egyetlen szervezett politikai erő, aki ezekben a vészterhes időkben vinni képes az országot. Sajnos. Valamint a házi feladatot is meg szokták csinálni, azt meg kell hagyni.)

 

 

A nemzeti időjárás

 

Avagy, a kirúgott meteorológusok esete. Hogy nyilván nem ez volt az igazi ok, csak kapóra jött, Gulyás meg mondta is, hogy ez csak az utolsó utáni esőcsepp volt.

 

A 2006-os eset után mindenki megtanulta, nagyon helyesen, hogy a veszélyes dolgokat jobb nem is kockáztatni, akkor is, ha viszonylag kicsi a bekövetkezésük esélye. Vagy, ahogy a Challenger katasztrófája után a NASA(!) is belátta ezt az alaptételt, a holdrakéta fellövését is hányszor halasztották most. (Valamint, ahogy a klímával kapcsolatban is nem a legvalószínűbb, hanem a még elképzelhető legsúlyosabb forgatókönyvre kellene felkészülnünk. De még a legvalószínűbbre sem tesszük… Erre még visszatérünk.)

 

Most meg ez. Úgyhogy dilemmázhatnak majd a meteorológusok, hogy legyen-e sapka a nyúlon. Reméljük továbbra is lesznek olyan hősiesek, hogy inkább azt tartsák szem előtt, nehogy megismétlődjön a pesti jónép legnagyobb köztéri fürdőzése az írott történelemben. (Nekem is volt szerencsém a helyszínen átélnem.)

 

Illetve, hogy megint sikerült bekerülni az esettel a világsajtóba – de azóta hasonlóan felejtve van, mint Orbán fajelméletes beszéde. (Amire voltak, akik azt mondták, hogy a második őszödi beszéd.) Hát, ugye a három nap… Talán annyi, hogy az EU-s pénzeknek ezek sem tettek jót.

 

 

Hazai kedvenceim

 

● Az MNB és a termelékenység növelése

 

Ahogy Matolcsy rádöbbenti az ország apraja-nagyját, hogy innentől kezdve nem lehet extenzív módon növekedni, különösen további inaktív (és olcsó) munkaerőt bevonni a gazdaságba – úgyhogy innentől kezdve a termelékenységet kell majd növelni.

 

Hát igen, jól mondjátok: hogyan? Hogy vajon a különadós, hatósági áras tőkebevonzás, vagy az éppen dugába dőlő közoktatás fog ehhez hozzásegíteni?

 

(Meg egyáltalán, hogy egyesek még képesek növekedést emlegetni ilyen körülmények között, rövidtávon, jövőre…)

 

● A MOL „felelős tankolást” kér

 

Ami mi más, mint felhívás felelőtlen tankolásra? (Annál is inkább, mert az árammal ellentétben ezt raktározni is lehet.)

 

● A 390-es euró hősköltemény

 

A közrádió, ahogy előadta, hogy mekkora teljesítmény volt ez a kormánytól meg az MNB-től. Már hogy 410-ről visszament 390-re. (Aztán meg gyorsan vissza.) Komolyan, akinek bírja a gyomra ebéd közben, időnként ilyen jókat is hallhat a Déli Krónikában.

 

Illetve, ahogy a sajtóban, nyilván iróniával, leírják, hogy „ma bivalyerős volt a forint, elérte a 400-at”. Alulról.

 

● A közmédia jobbról és balról

 

   ○ Mandiner: “Újabb baloldali mantra dőlt meg, a magyarok szerint ugyanis hiteles a közmédia”

   ○ HVG: „Az EU-ban a magyar közmédiát tartják a legkevésbé hitelesnek”

 

Mindkettő 2022. július 12-éről, egyazon felmérés kapcsán.

 

Aki nem olvasta, ajánlom korábbi írásomat a nép és a sajtó pártosságáról.

 

● Gulyás: a zemberek HELYETT az állam fizeti a rezsit

 

Merthogy ugye az állam pénze az vajon kinek a pénze, ha nem a zembereké? (Meg az adóssága is.)

 

Bár ez csak félig kedvenc, mert valami azért van benne:

 

1) Ez egy közös kötelezettség, szóval, mindenki bízhat benne, hogy végső soron majd valaki más állja a cehhet ebből a téren és időn átívelő dacszövetségből. (Mert időn is átível: szóval nem csak jelenlegi honfitársainkra, hanem, ha ügyesen csináljuk, akkor a később megszületőkre is áttolhatjuk a 2022-es fűtésszámlát.)

 

2) A szinergia, ami az együttműködésünkből fakad, az tényleg többlet értéket teremt és pénzt ér.

 

Ami viszont még mindig a zemberek pénze. (Illetve, amíg el nem lopják. És főleg nem Orbán ajándéka.)

 

● A kormány új korrupcióellenes hatósága

 

Szóval, hogy reméljük, ez igaz – máhogy viccnek durva volna; másrészt meg tudjátok, mi az, hogy oximoron?

 

* * *

 

Végül pedig azt szeretném még megkérdezni, hogy mikor Konzultációzunk már végre egy jót Nemzeti? Erről a sok Fontos Dologról, ami történik? Amiket, úgy határoztunk, megbeszélünk egymással? Mimagyarok? Hm? Vityesz?

 

Istenem, ez a nyomorult ország! Ami lett, és ami majd még lesz belőle…

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT113_belfold

 

Segítsetek terjeszteni, mert ahhoz egyedül kevés vagyok.

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat, érdekes és értelmes, de a könyvhöz képest lényegesen könnyebben fogyasztható és színesebb tartalmakkal.

 

 

KÜLFÖLD

 

(YouTube-on is nézhető.)

 

A háború

 

Mely továbbra is arrafelé mendegél, amit mondtam: Putyin ezt nem hagyhatja abba, ameddig azt nem tudja rá mondani, hogy győzött – és ezért semmi sem drága neki. A Nyugat közben támogatgatja az ukránokat, de csökkenő lelkesedéssel, közben pedig „közeleg a tél”. (Avagy, ahogyan tél tábornok még nem segítette az oroszokat.) És az új hidegháború is jó úton van.

 

Európa gazdasága ugyanis rogyadozik, sőt félő, hogy fűteni sem lesz mivel. Szóval, amiket még az elején leírtam, hogy mit kellett volna, és később, hogy mit kellene most csinálni, azt nem akarom többször elismételni, el lehet olvasni a korábbi írásokban, és továbbra is tartom őket. Most azt hozzá, hogy Európa úgy csinálta nem azt, hogy tudta, mennyire ki van téve az oroszoknak, amivel én csak később jöttem tisztába, hát így még inkább, hogy is mondjam, hősies, amit művel.

 

(Nem, nem arról beszélek, hogy az ukránokat dobjuk oda az oroszoknak. Hogy miről beszélek, azt el lehet olvasni az előbbi linkeken.)

 

Egyébiránt, itt alább a klímánál lesz szó róla, hogy a háború most valamelyest visszafogja a gazdaságot és a kibocsátást. Az viszont inkább ide kívánkozik, hogy szerintem nem is fog rosszat tenni az eddig bőségben élőknek, ha most kicsit megtapasztalhatják, milyen az, amikor nincs. (Illetve, hol lesz ez még attól, hogy „nincs”: amikor kevesebb van. Persze reméljük, hogy akinek eddig is kevés volt, azt azért nem fogják hagyni éhenfagyni.) Ezt ugyanis a világnak ezen a szerencsésebb felén mára már csak a legöregebbek tudják első kézből – ha mást nem, ez segít majd megbecsülni a jó dolgunkat, nem természetesnek venni azt, ami nem is annyira az, átérezni, milyen azoknak, akiknek eddig sem volt, meg azt, hogy milyen lehet majd a jövő talán nem is olyan sokára itt nálunk is. Hiszen tudjuk, a jó dolgok gyakran fel sem tűnnek addig, ameddig vannak.

 

Hogy mennyire érdemli meg ezt Európa: klímaügyben kevésbé, mert még ők próbálnak tenni valamit az ügyben. Ahogy a háborút meg Putyint kezelték, már jobban magukra vethetnek. No meg, ahogy a gyarmati időkben körberabolták a világot… de ez már messzire vezet. (Mellesleg a jelenlegi migráció is jelentős részben a gyarmati múlt következménye: egyrészt az nagyban hozzájárult a nyugati országok mostani gazdagságához, másrészt a volt gyarmatok kulturálisan, gazdaságilag továbbra is kötődnek hozzájuk – csak most már megfordult az áramlás iránya.)

 

És talán az oroszoknak nem is annyira sürgős már, hogy győzzenek: azért, mert ha tovább tart, azzal a Nyugatot is megleckéztethetik. Meg, ahogy a Gazprom (azaz Putyin) szórakozik a gázszállításokkal, hol ez romlik el, hol az: ha ez egy film volna, egész komikus volna. (Megjegyzem, mire számított Európa? Mi szankcionáljuk őket, ők meg majd betartják a szerződéseket, és nem tesznek keresztbe, legalább ilyen finoman, ott, ahol tudnak? Ugyan már.)

 

(Meg a másik leckéztetés, ami folyik: ahogy az EU-nak most megvan az eszköze Orbán leckéztetésére: mi más, mint a pénz.)

 

A magyar hozzáállásról, ahogy a közmédiában leplezetlenül ekézgetik az ukránokat. (A libsi sajtó meg viszont – a szokásos felállás szerint.) Illetve, ahogy folyamatosan jön ez, hogy mi „a béke pártján állunk”. Na, ez is megért két mondatot: hogy ugye ez is egyike azoknak a frázisoknak, amik jól hangzanak – csak azt nem nagyon teszi hozzá kormányunk, hogy milyen áron, milyen feltételekkel, hogy akkor adjuk oda az oroszoknak, amit akarnak, az ukránok pedig így jártak, csak jöjjön már a gáz.

 

(Vannak más elsőre hasonlóan jól hangzó frázisok is, különösen a „szabadság” és az „egyelőség” – amiknek szintén nem árt mögéjük nézni. Lásd a könyvben ezek ideológiáját. Illetve, ahogy ezek a vén oIo-ok, és most főleg Putyin, küldik a halálba az ideológiailag bepalizott fiatalokat, azért, mert ők úgy gondolják…)

 

 

Tajvan bajban

 

(fürösztenélek)

 

Meg nyugaton is vaj van.

 

Igen, hogy az orosz lán bajszának megráncigálása után most a sárkány farkára is rá kellett lépni, a semmiért, azzal, hogy az amcsik odaküldték egy magas rangú tisztségviselőjüket – mire föl Kína hetekig tartó katonai látványshow-t produkált a sziget körül. (Merthogy ugye Tajvan hasonló szívfájdalma Kínának, mint Ukrajna az oroszoknak.)

 

Egy szerencse, hogy Kína még így is kevésbé militáns, mint az oroszok. És természetesen most sem azt mondom, hogy Kínának van „igaza” van, csak azt, hogy nem igaz, hogy olyan értelmes emberek, akik a szabad világ vezetői pozícióig jutnak, ennyire nem tudják, hogyan kezeljék ezeket a legendás állatokat.

 

Mindkét esetből kiolvasható, hogy a Nyugatnak lassan ideje lenne tudomásul vennie, hogy leáldozóban van a csillaga. Nem az, hogy ne lenne továbbra is jelentős tényező, csak a régi hegemóniája nincs már meg – és a viselkedését is hozzá kellene igazítania az új felálláshoz.

 

Amit egyébként nagyrészt saját magának köszönhet: annak hogy a tőkések többet akartak keresni, ezért Kínában termeltek; a fogyasztók meg olcsóbban akartak vásárolni, ezért kínait vettek. Nem is véletlen szállt rá a kínai pártállam újabban a saját tőkéseire. A másik, hogy Kína (velünk ellentétben) sikeresen kapaszkodik felfelé az összeszerelő üzemi – gyártósori – olcsó munkaerőre támaszkodó státuszból: megint csak, a Nyugat tanította ki a kínai diákokat, (akik köztudottan a legszorgalmasabbak a világon), meg odavitte a fejlett technológiát. (Miközben a kínaiakról az is köztudott, hogy a koppintásban is élen járnak, illetve a szellemi tulajdonnal is inkább enyves mintsem kesztyűs kézzel bánnak.) Ráadásul a kilátásban lévő nehéz idők sem a demokráciának kedveznek.

 

Az egyetlen komoly akadály a kínaiak előtt a kulturális terjeszkedés, mert az nehezen adoptálható, rögtön a nyelv miatt, ugye. (Bár a kajáldáikkal már nekem is testemben vannak, úgy heti kétszer – igaz, azokat is adaptálni kellett. Meglehetősen eklektikus látvány is az asztalokon az Erős Pista.)

 

Na de legalább nekünk, magyaroknak nem lesz akkora sokk a világrend ilyetén átalakulása: nekünk (szerencsére) nem adatott meg a birodalmi görcs, nekünk helyezkednünk kellett a birodalmak között, mi világéletünkben félperiféria voltunk, és most is csak az változik, hogy kinek a függelékeként. Orbán igyekszik is átfüggeszteni bennünket: akkumulátorgyár, selyemvasút, Huawei, Fudan, stb… Nem is mondom, hogy ez rossz stratégia – csak jobb volna közben a Nyugattól sem elidegenedni, megmaradni egy mindkét irányba nyitott térségnek, ahol ezek találkozhatnak.

 

 

A királynő halála

 

Talán kifejeztem már, hogy én általában véve nem vagyok odáig az arisztokrácia intézményéért, azért, hogy egyesek születésüktől fogva felsőbbrendűnek legyenek kikiáltva. Az meg, hogy még 2022-ben is, nyugaton főatyaúristennek tekintsenek valakit, csak mert jó helyre született, egészen szürreális. (Jó, a középkor óta javult azért a helyzet, mostanra a királyok is eléggé elcelebesedtek, a hatalmuk megcsappant.) A most távozott II. Erzsébet viszont kb. a legjobb volt szerintem is, amit ebből a műfajból ki lehet hozni, bár ő sem a rangja, hanem a személyisége miatt.

 

Nemrégiben hallottam egy beszélgetést a rádióban, és abban mondta valaki, hogy az „elitek” azért volnának jók, merthogy ők volnának képesek a rövidtávú érdekekkel szemben a hosszabb távú megfontolásokat képviselni a kormányzásban, a demokráciákban is, amelyeknek jelentős hátulütője a nép rövidlátása, és az arra rájátszó populisták.

 

Hát legyen, ha másképp nem megy, erre a problémára én sem tudok (rövidtávú) megoldást. (Merthogy hosszabb távon az emberek fejében történő alapozás és a rendszer átalakítása ezen is tudna segíteni, bizonyos mértékig.) Az viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen az az elit, csak egy felkapaszkodott, korrupt rablóbanda; egy kegyetlen pártállam hűbéri rendje; elvakult teokraták gyülekezete – vagy egy (többé-kevésbé) erkölcsös, magasan kulturált társaság, évszázados hagyományokkal. (Bár az előjogaik, meg az örökölt vagyonuk akkor is szúrja a szememet.)

 

Erzsébettel szerencséje volt az angoloknak, mert ő még ezen felül is kötelességtudó volt és azt is rá lehet mondani, hogy feddhetetlen, aki valóban jelkép és összetartó erő tudott lenni oly hosszú időn át. (Most rakjuk mellé, na nem Novák Katalint, természetesen, hanem Orbánt, aki sikeresen ugrasztotta egymásnak az ország két féltekéjét a saját hatalmának érdekében.) Mondtam azt is, hogy nőiesebbé kellene tenni a politikát. Erzsébetnek ez is előnye volt, anyja majd nagyija tudott lenni egy egész országnak, egy kompromisszumteremtő, csillapító erő a politika gyakran túlzottan is férfias világában. (Kár, hogy Károlyból nem lehet királynő. Illetve csak jelentős komplikációk árán.) ;)

 

Ráadásul még halálában is hasznára volt a népének, akik egy emberként méltatták, megerősítve az ország egységét és a monarchia intézményét. (Nyoma sem volt pl. a Thatcher elleni hurrogásnak.) Sőt ezt az egész hülye világot is közelebb tudta hozni még egymáshoz egy rövid pillanatra. (Még Putyin is megpróbálhatta demonstrálni, hogy jaj, hát annyira nem is rossz fiú ő.)

 

Bárcsak több ilyen lenne a vezetésben. Akkor is, ha arisztokrata.

 

 

Egyebek

 

● Gorbacsov ellenben nem kap állami temetést

 

Azért, mert Putyin (és mások) nem örülnek annak, hogy hagyta a SZU-t szétesni – és miért nem örül neki? Azért, mert azt az oroszok a saját háztáji birodalmuknak tekintették. Lám, a jó öreg nacionalizmus a nagy internacionalizmus alig leplezett háttérben. Lásd még „A nagy Oroszország kovácsolta frigy…” (Meg, hogy „szabad köztársaságok”… Éppen láthatjuk, hogy mennyire.)

 

(Illetve a nép is a nyakába varrta az összeomlás utáni gazdasági zuhanást – ami miatt végül jóval népszerűtlenebb lett odahaza, mint nyugaton.)

 

● Az orosz oligarchák halála

 

Hogy ugye egy most is „kiesett az ablakon”, és a közelmúltban is volt már vagy 10 hasonló eset. Néhány meglátás ehhez:

 

   ○ Nem biztos, hogy a csúcson olyan jó. (Már hogy, ugye, több értelemben is onnan lehet nagyot esni.)

   Önmagában egy-két eset még akár hihető is lehetne, hogy baleset volt – így együtt viszont már több, mint gyanúsak. Azt vizsgáljuk meg, hogy korábban hány oligarcha pusztult el így évente, meg hogy most mennyi. Ill. hogy pont akkor történik mindez, amikor egyébként is fölfordulás van.

   ○ Valószínűleg olyan nagyon nem is akarja leplezni Putyin, hogy ő van ezek mögött. (Lásd még a korábbi novicsokos meg polóniumos ügyeket.) Ezekkel üzenni is akar a még életben hagyottaknak.

 

● A finn buli

 

A fiatal kormányfő bulizós képei. Hát ugye, na bumm. Valaki bulizik, más meg szétlopja az országot, vagy legyalul egy másikat: bárcsak a többi fejessel is az volna a legnagyobb gond, hogy képes normális ember módjára jól érezni magát.

 

Másfelől, ha a dolog nem is elítélendő, azért sokan elítélik – és emiatt szerintem sem szerencsés. Illetve abban sem vagyok biztos, hogy harmincvalahány évesen kellően érett egy ember egy ilyen posztra, nem is csak az éretlen személyisége miatt, hanem azért is, mert nem tapasztalt még eleget, nem ismeri kellően az embereket, a világot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jó döntéseket tudjon hozni. (De természetesen a túl öreg sem jó, lásd Sleepy Joe-t.)

 

Valamint ez megint jól demonstrálja, hogy ebben a digitális korban, jobb, ha körültekintőbbek vagyunk a kamerákkal, mobilokkal, főleg ezeken a szinteken, ahol mindenki azt lesi, hogy mivel tud ártani, megzsarolni – illetve a nép is érdeklődve figyeli, hogy mi botrányosnak mondhatót tettünk már megint.

 

● Ahogy a dollár elkerülte eurót

 

Mi más, a háború, és annak európai következményei miatt – illetve hogy Amerikát jóval kevésbé érinti ez az egész, a fegyver, búza és gáz exportjával meg még nyer is rajta. Különben nem most először van ez a helyzet, amikor az euró indult, ha még emlékeztek, akkor is ez volt a felállás.

 

● A globális minimumadó

 

Mellyel kapcsolatban kormányunk meggondolta magát, mégsem támogatja. Nem kell magyarázni, hogy miért, azért mert az olyan országok, akiknél egyébként nem sok minden van, amiért érdemes beruházni, ezzel tudják becsalogatni a tőkét. Két észrevétel:

 

   ○ A TV-ben, ahogy előadták, hogy ez „adóemeléshez” vezetne.

 

Melynek hallatán mindenkinek összeszorul a gyomra. Első körben ugye ezt a társaságok fizetnék, szóval nem a nép adója emelkedne – második körben viszont, áttételesen elképzelhető, a néptől kellene beszedni az elmaradt adót, ha a cégek elmennének.

 

   ○ Hogy ahova mennének, azok az országok, a növekvő bevételből kompenzálhatnák azokat, ahonnan elmennek.

 

Nem tudom, hogy van-e ilyen a tervezetben, én nem hallottam, de szerintem ez egy jó módja volna a megegyezés megteremtésének. (Azt persze biztosítani kellene, hogy a kedvezményezettek ne passzolják azt tovább a vállalatoknak.)

 

● Óvodás öregfiúk

 

Ahogy most Erdogan megvárakoztatta Putyint a kamerák előtt, illetve több más hasonló: amikor Von der Leyent ültette a kanapéra szintén Erdogan, Putyin a fal mellett Iránban, no meg hát az ő híres hosszú asztala Moszkvában… És ezek a duzzogó rossz kölkök döntenek a fél világ sorsáról. (A másik feléről meg azok a fellegekben járó idealisták. Valamint, jól mondjátok, a pénz.)

 

Istenem, ez a nyomorult világ…

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT113_kulfold

 

Segítsetek terjeszteni, mert abban csak rátok számíthatok.

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat, a hírlevélhez képest lényegesen gyakoribb posztokkal: légy te az 558-ik. (Hacsak le nem maradtál róla máris.)

 

 

APA, KEZDŐDIK!

 

A klímaváltozás

 

Pontosabban annak immár a bőrön, a pénztárcán és az éhbélben, (de legalábbis az ízlelőbimbókon) érezhető hatása.

 

(A YouTube-on is nézhető.)

 

A jó hír az, hogy nagyszerű tettet hajtott végre az emberiség: túlélt még egy nyarat – sőt, szerintem a következőt is túl fogja, sőt még 10, mi több, ha szerencsénk lesz, akár 40 évig is működhet a civilizáció. Úgyhogy mindenki nyugodjon meg, és csinálja csak tovább, ahogy eddig. (Szarkazmus)

 

Komolyabbra fordítva, végre egy olyan nyár, a felperzselt Magyarországgal, a lángoló Európával, az elapadó folyókkal, a háttérben meg a háborúval és az elszabaduló árakkal, ami után már azoknak az arcát is kezdheti égetheti a homok, akik igyekeznek minél mélyebben beledugni a fejüket. Már hogy eddig is mondogattuk, hogy igen világvége meg minden – de mivel közvetlen, érzékelhető hatása nem sok volt, megmaradhatott ez egy távoli, absztrakt fenyegetésnek, amivel lehet ijesztgetni, de kellően ködös ahhoz, hogy könnyű legyen ignorálni még azoknak is, akik elhitték, a többieknek meg tagadni, és nem keveseknek nagy szájjal lehurrogni, hogy micsoda egy libsi lázálom már megint. Nincs is semmi. Az ember túl kicsi ahhoz, hogy ilyesmit okozzon. A Nap okozza. Régen is ingadozott a klíma, stb…: az embereknek a bőrüket kell, hogy égesse a probléma, hogy hajlandóak legyenek tudomást venni róla, és ha majd nem olyan sokára egyszer csak nem lesz mit rakni a szájukba, azt végre tényleg megérzik.

 

Egyszersmind ezzel a borzasztó aszállyal, amit Csongrád-Csanád Wármegyében volt szerencsém testközelből végigizzadni, a felrepedezett talajjal, a talpam alatt ropogó sárga fűvel, a félnövésben kiszáradt kukoricaföldekkel, (ami egyelőre csak az élelmiszerárak további elszállásának képében a várost is el fogja érni) – mindezekkel azt is láthatjuk, hogy nagyszerű fajunk mennyire a természet kegyétől függ továbbra is. Az ember, a természet ura – röhögnöm kell. Saját magunknak nem vagyunk az urai, mert ha azok lennénk, nem játszanánk el a jó szerencsénket, ezt a Föld nevű édenkertet, bármihez képest, amiről csak tudomásunk van a Merkúrtól a Trappist-1-ig. Szerénység, egyebek mellett a világgal szemben is, lásd rögtön a könyv legelején.

 

(Egyébiránt a mezőgazdaság már jó ideje eléggé lesajnált státuszban van, előbb a hagyományos iparral, újabban meg a high-tech-kel szemben – és jó ideig én is így voltam vele – később viszont megtanultam értékelni: mert az a legfontosabb, hogy enni legyen. Egyebek mellett ezt is oly természetesnek vettük, azért mert mindig volt mit. Illetve a mondás, hogy: „Néhanapján szükséged van egy doktorra, egy jogászra, egy rendőrre, egy papra – de mindennap, naponta háromszor, szükséged van egy földművesre.” Miközben, ha leparasztoznak valakit, tudjuk, mit értenek alatta.)

 

És egy ilyen nyarat minimum egy nagyon komoly figyelmeztetésként kellene kezelni, a fejünkhöz kapni, hogy te jó ég, mindjárt a fejünkre dől az egész, nézzük már meg, nagyon gyorsan, hogy mit lehetne tenni. Ezzel szemben mit teszünk? Semmit. Minden megy tovább: vedd meg a legújabb ájfont, a mekiben legyél tényleg önmagad, gecc, nehogy már rosszabbul éljek, mint tavaly, hova menjünk nyaralni, háborúka, belpolitikai hajtépés, stb… Nagyszerű.

 

Ami még talán nem tudatosult kellőképpen, egy nagyon fontos különbség más természeti katasztrófák és a klíma között: az, hogy ez nem olyan, mint egy földrengés vagy egy hurrikán, ami jön, pusztít, aztán vége, lehet újjáépíteni. Ez itt marad – vagy rosszabb lesz, egy idő után magától is, a folyamat részét képező visszacsatolások miatt. Borzasztó hazárdjátékot játsszuk – vagy még rosszabb, mert ez nem is kockázat, a lényeget lehet tudni előre, jobban illik rá az, hogy tudatos öngyilkosság. Bár a részleteket, mint minden összetett problémánál, itt sem lehet tudni, például azt sem, hogy hol van az átbillenés pontja, mindenesetre az is könnyen elképzelhető, hogy egyszer csak hirtelen lesz sokkal rosszabb.

 

Apropó öngyilkosság: egy durva, de nem légből kapott párhuzam, hogy amit a klímával művelünk, abból könnyen a történelem legnagyobb tömeggyilkossága válhat. Pl. mert nem lesz mit enni. Nem, először nem nálunk, hanem a világ szegény országaiban, itt először csak drágább lesz. És mindannyian részei vagyunk a rendszernek, ami ezt készül kitermelni. Amilyen közmegvetés övezi a nácikat, és értetlenkedés a rendszert kiszolgáló kisembereket – miközben az eredményt tekintve valami eléggé hasonló előkészítésében működünk közre… Pedig nekünk még a Gestapo-tól sem kell félnünk.

 

(Egy másik, ami egyrészt fonák módon vigasztaló lehet, másrészt meg az egyik oka is annak, hogy nem törődünk a fajunk jövőjével: az, hogy egyéni szinten mindenki a katasztrófa felé robog, bármit csinál ugyanis, hamarosan úgyis meg fog halni.)

 

De megint jön az ősz, meg talán egy-két kevésbé pokoli nyár is még, ami megint segít majd eltekinteni…

 

Ace of Base – Cruel Summer

 

 

A háború és a klíma

 

De nem, nem igaz, hogy semmi sem történt klíma ügyben. Nagyon szomorú, de az egyetlen értékelhető mozzanat ez a háború – ami most megint fékez egyet a világgazdaságon, és ad egy leckét a bőségben élőknek, hogy hogyan lehetne szerényebbre venni. Mert legalább ilyen mérvű fékezésre volna szükség, nemcsak Európában, hanem világszerte. (Természetesen szervezettebben, és öldöklés nélkül; és ne feledjük, nemcsak a fogyasztás, hanem a népszaporulat tekintetében is.) Meg az irónia abban, ahogy most az emberiség kétoldali (jobb- és baloldali) agylágyulása kényszerít rá pont arra, amit magunktól kellene megtennünk. (Mármint Putyin nacionalizmusa és a Nyugat idealizmusa.)

 

Figyeljük meg, hogy rövid időn belül ez a második vészhelyzet, amelyért majdhogynem hálásnak kellene lennünk: már hogy a vírus is befékezte a gazdaságot egy kis időre. Sajnos úgy néz ki, az emberiség is rászorulna arra, hogy valami megvédje saját magától. (Ahogy az egyének is: ezért is nyomtatnak a cigis dobozokra elfeketedett tüdőket, és teszik kötelezővé a nyugdíjbiztosítást.)

 

Most az elszálló energiaárak nyomán rögtön kiderül az is, hogy lehet azt takarékosabban is, csak akarni kell, lásd a csökkenő energiafogyasztást, a felvásárolt napelemeket, a megugró keresletet az alacsonyabb rezsijű lakások iránt, stb… Az egyik beszélgetős kolléga szokta mondani, hogy a piac megoldja a dolgokat, ha valamire igény mutatkozik, akkor a kínálat is megjelenik. Ezzel, ebben a formában, én nem értek egyet – mert énszerintem van, amit megold, van, amit nem, sőt, olyan problémák is vannak, amit pont, hogy a piac teremt. Bár jelen esetben, ha nem is a piac, de az árak, azok valóban segítenek, hogy úgy mondjam, racionalizálni – ez azonban elsősorban Putyinnak köszönhető, nem a piacnak.

 

(Merthogy ha csak a piacon, a keresleten és kínálaton múlna, akkor bizony habzsolnánk tovább az olcsó energiát, és ameddig van mit elégetni, addig olyan is volna, aki kibányássza. Utána persze hirtelen minden kifogyna, amitől drága lenne – viszont akkor már késő, mert már mindenből CO2-t csináltunk. Aki még nem olvasta, annak tudom ajánlani a Piac gyakorlati hiányosságai témát a könyvből, meg akkor már az előnyeit is.) Valamint a szénerőművek mostani felpörgetése, meg a fával való fűtés is más kérdés.

 

(Mellesleg, most a németek is választhattak, hogy hogy adják el a lelkület: lepaktálnak az oroszokkal – vagy beröffentik a szénerőműveket és megtartják az atomot – és hát az utóbbit választották, ami lehet ideiglenes, kevésbé emlékeztet Molotovra és Ribbentropra, és a jövő kárára boldogítja a jelent.)

 

 

De hát mit tehetnénk?

 

Jó, ami történik, az nem csak a mi hibánk, hanem a rendszeré is, amely pazarló és pazarlásra ösztönöz: gondoljunk csak a fegyverkezésre, a korrupcióra, meg hogy a rendszer mindent megtesz azért, hogy az embereket minél nagyobb fogyasztásra ösztönözze, és nem kínál kellő lehetőséget egy lassabb, szerényebb élethez. (Ráadásul nem is csak a pénzzel ösztönöz, hanem azzal is, hogy sokan a rendszerben valósítják meg magukat: abban csinálnak karriert, építenek vállalatbirodalmat, egymással versenyeznek, hogy kinek van nagyobb, kinek van több.)

 

Gondoljunk bele, ha egyedül volnánk, a rendszeren kívül, és látnánk, hogy ég a házunk, hát azonnal rohannánk, hogy tegyünk valamit. Vagy nem? Hát… nem biztos. Valószínűleg jobban mozdulnánk, azért is, mert az a saját házunk – de láttuk: sokan a saját jövőjükkel sem törődnek kellőképpen, mérgekre költik a pénzüket, most már dobozonként kétezret is, a pillanatnyi megkönnyebbülésért. A rendszeren és az embereken is változtatni kellene.

 

Az emberek megváltoztatásához viszont még a rendszernél is mélyebbre kell menni: a kultúrán kellene alakítani, sőt a biológiai örökségünket kellene hathatósan kezelni. („Kezelni”, mert változtatni azon nem áll módunkban.) És hogyha a politikai-gazdasági rendszert nehéz megváltoztatni, ami elvileg csak döntés kérdése, akkor ezeket még nehezebb. Ehhez mondhatni szintlépésre volna szükség – amit az hozhatna el, ha képesek volnánk meghaladni az emberi szemléletet, a kulturális beprogramozottságunkat, a köznapi realitást – és kozmikus perspektívából tudnánk szemlélni a létünket, meg ezt az egészet, annak látni a dolgokat, amik valójában. (Tudom, hogy ez eléggé ezoterikusan hangzik, de nem az, ahogy a múltkor kifejtettem.)

 

A játék mindenesetre, amit az emberiség játszik, mindenképp változni fog: a növekedés helyett egyre inkább a megmaradás lesz a cél. Kérdés, hogy az a játék, amit az emberek játszanak, az is változni fog-e. Megmondom, szerintem nem nagyon – merthogy „volt is, lesz is, fent is, de lent is” – egy leépülő rendszerben is van fent és lent, főnökök és talpasok, már nem annyira gazdagok és még szegényebbek, mint most; „minden kornak rendszere van”, mindenhol lehet teperni, főleg ha militarizálódik, és vele hierarchizálódik a társadalom, és őszintén, nem úgy néz ki, hogy ezek a csimpánzok képesek volna másra, rossz időkben kiváltképp. (A magyar meg aztán köztudottan katonanemzet, igaz-e.)

 

A kollektív játék megváltozásának egyik következménye az a trendtörés is, amihez már most nem sok kétség fér, hogy ugyanis a fiatalabb generációk nem fognak jobban élni, mint a szüleik – ami pedig jó ideje igaz volt. Ráadásul nem is csak a környezeti feltételek romlása miatt, hanem a gazdaságpolitika miatt is, ami szintén a jelent szereti előnyben részesíteni a jövővel szemben. Lásd csak az ingatlanárakat, már most, hogy egy mai fiatalnak gyakorlatilag képtelenség saját lakáshoz jutnia: nem az aszály miatt, hanem azért, mert a kipumpált hitelekkel megtermelt pénz nagyrészt azoknál landolt, akiknek egyébként is volt, aztán meg befektetésként az ingatlanpiacon. Mondtam már, hogy sajnálom a mai fiatalokat, és megértem, ha nincs nagy kedvük, és lehet, hogy beleszülettek a kényelembe – a kilátásaik viszont rosszabbak, mint a boomereknek. (Ebből a szempontból talán nekünk X-eknek volt a legjobb. Valamint tetszett, amikor a Kossuth-on bemondták, hogy bár a franciák pesszimisták, a magyarok még mindig úgy gondolják, hogy a gyerekeikre jobb jövő vár. Ja, gondolom. A remény. Meg a propaganda.)

 

(Mellesleg, nekem nincs gyerekem, de kérdezgetem a barátaimat, hogy az ő gyerekeiket mennyire izgatja a forró jövő – és némileg meglepődve azt hallom, hogy nem nagyon, a szokásos gyerekkori, kamasz problémákat élik meg. Nos, lehet, és addig a jó nekik – bár azt nem hiszem, hogy a csapból is folyó világvége valahogy be ne szüremlene a tudatalattijukba – ám, amíg van mit enni, addig sok élemedettebb ember is képes eltekinteni.)

 

* * *

 

A múltkoriban felvetett mozgalom lehetőségéről is tovább szeretnék itt értekezni, amely arról szólna, hogy ne vásároljunk (sok) olyasmit, amire nincs szükségünk. Talán emlékszünk: ez egyfelől a környezeti terhelést is csökkentené, másfelől pedig időt szabadítana fel nekünk, azáltal hogy kevesebbet kellene dolgoznunk. (Igen, sajnos a mostani rendszer ezt nem támogatja, de ha elegen lennének ilyenek, kénytelen volna alkalmazkodni.) Egy ilyen mozgalom, ha beindulna, valami olyan volna, ami tényleg tudna tenni valamit a klímáért, a világért, és a gyökerénél ragadná meg a problémát – szemben ezzel a sok mondvacsinált erőlködéssel az elektromos autótól a százhuszonnyolcadik klímakonferenciáig. Ezért veszem elő újra, és egészítem ki az alábbiakkal.

 

Ez tehát az egyénnek, az ő életminőségének is jót tenne, azzal, hogy kiszabadulhatna a mindennapos hajszából. Ehhez szeretnék itt példákat hozni, hogy mennyi olyan dolog van, amiben olcsón és környezetbarát módon is örömét lelheti bárki. Tehát: olvasás, zenehallgatás, filmnézés, játék és minden, ami információ, mert az manapság könnyen és olcsón hozzáférhető. Séta, túrázás, biciklizés, sport. Írás, festés és mindenféle alkotás, számítógéppel is, ami önmagában ezerféle lehetőséget kínál, és nem kell megvenni belőle a legújabbat. Beszélgetés, társasjáték, családi és közösségi élet; gondolkozás az élet dolgairól és a világ megismerése. A házunk szépítgetése, kertészkedés, állatokkal való foglalatoskodás, és így tovább… Csak hogy lássuk, milyen sokféle lehetőség van pénzszórás nélkül is jól érezni magunkat, hogy egy takarékosabb élet is mennyi lehetőséget kínál – és hozzá időt is. (Lásd majd a könyvben az egyszerű dolgok örömét ‘A boldogság forrásai’ témában.)

 

(Tegyük hozzá, azért valamennyit dolgozni is kellene természetesen – meg azt is, hogy sajnos a körülmények ebben a tekintetben is romlanak, ahogy egyre kevesebb terem, egyre drágább az élelmiszer, amikor már a puszta létfenntartáshoz is erőlködni kell. Igen, ezt is könnyebb volna, könnyebb lett volna hamarabb meglépni. Másfelől, bármilyen szomorú is egyéként, azt, hogy észrevegyék ezt a könyvet, meghallgassák a javaslataimat, elősegíti a rendszer megrendülése: azért, mert az emberek akkor fognak elgondolkozni, akkor kezdenek új utakat keresni.)

 

(Valamint az egyenlőtlenségek csökkentése tudna még hozzájárulni ahhoz, hogy a tömegeknek is meglegyen a lehetősége belépni ebbe a visszafogott életmódba.)

 

A kulcsmondat mindenesetre az, hogy:

 

LE KELL LASSÍTANI A VILÁGOT!

 

A termelést, a fogyasztást és a népszaporulatot is, mert ez az egyetlen biztos módja a katasztrófa elkerülésének. Ezt már az elején leírtam a könyvnek, és azóta csak még inkább így vélem. Azért is, mert ez az egyetlen olyan megoldás, ami az összesfajta környezeti, klíma, nyersanyag, élelmezési és egyéb problémákat egyszerre képes kezeli. Gondoljunk bele például abba, hogy a CO2 (és a metán) nem csak az autókból jön, hanem a mezőgazdaságból, az iparból, sokféle forrásból – és hogy nem is ez az egyetlen súlyos probléma, hasonló a környezet, az élővilág pusztulása, a különféle nyersanyagforrások kimerülése, nem is beszélve a túlhajszolt társadalomról. Ezt nem oldja meg az elektromos autó, de még a fúziós erőmű sem. A lassítás azonban az összes ilyenen egyszerre segítene. (Lehet, hogy már mondtam, de a fontos dolgokat nem árt elismételni.)

 

(Meg azt is biztos mondtam már, hogy azért a tudománynak, technológiának is fontos szerepe lehet a probléma kezelésében – csak az, hogy a megoldás kulcsát nem ezek jelentik.)

 

Illetve a másik kulcsszó: konszolidálni, amit eddig elértünk. Ez a mostani világ ugyanis olyan, mint egy felhőkarcoló, amit ész nélkül építettek, bővíttettek és egyre csak magasítanak tovább – nem törődve az alapokkal. Minden változás megváltoztatja egy rendszer stabilitását, a fejlődés is, tehát ideális esetben a fejlődéssel egy időben figyelni kell arra is, nehogy meginogjon az egész építmény, vagy legalább szakaszonként megállni, ellenőrizni, milyen hatással van az új felépítmény a régi szerkezetre, megerősíteni, ahol kell, konszolidálni azt. Most ennek volna itt már nagyon az ideje, ez után a valóban szédítő fejlődés után, amit az utóbbi időben az emberiség nagyon hirtelen véghezvitt.

 

Azt tehát nem olyan nehéz tudni, hogy mit kellene tenni. (Bár aki nagyon akarja, még mindig kábíthatja magát olyanokkal, hogy majd a tudomány megoldja. Vagy még jobb: a piac.) A nagyobb kérdés a hogyan. Ami biztos, hogy átfogó és mélyreható változtatásokat kellene eszközölni – amiket azonban nem lehet parancsszóra végrehajtani, mert az emberek ellenállnak: a rendszer haszonélvezői kapaszkodnak belé, a sokkal több, mint elégről sem hajlandóak lemondani – aki meg alul van benne, az nem tud elképzelni mást, akkor sem, ha ez ami most van, egyre kevésbé lesz képes kielégíteni a tömegeknek az alapvető igényeit is. Az emberi fejekben kell elkezdeni megalapozni a változásokat – amit szintén mondtam már, de ezt sem lehet elégszer ismételni.

 

Mert amit nem látott még az ember, azt elképzelni sem nagyon tudja. Például, aki most él, az nem látott még háborút a környéken, nem látott olyan mértékű klímaváltozást, ami most fenyeget, hogy ne teremjen elég ennivaló, nem látott még globális társadalmi összeomlást, nem látott visszafejlődést: ezek a legtöbbek számára elképzelhetetlenek – és mint ilyenek, tenni is kevésbé hajlandóak ellenük: minek, valami ellen, ami úgysem lehetséges? Azonban a múlt gyakran nem elég a jövő megjósolásához, a jövő másmilyen is lehet, mint amit eddig láttunk.

 

(Meg ahogy egyes cikkekből, hasonlókból lejön, hogy a klímaváltozás az „jön” – mintegy magától: milyen lesz, hogyan készüljünk fel rá, hogyan fogunk élni, stb… Mintha ez egy természeti csapás lenne, mintha nem mi magunk csinálnánk, és mintha nem tehetnénk ellene, ha akarnánk.)

 

Eszembe jutott még a generalistaság felértékelődése az új körülmények között, azé, ha az ember több mindenhez ért. (Kedvenc témám, talán érthető, miért.) A nagyfokú specializáció ugyanis elsősorban stabil körülmények között hasznos, amikor biztosított a specialisták együttműködése, és a speciális környezetek, szerepek fennmaradása, amire a specialisták specializálódtak; nem is csak az emberi világban, hanem az élővilágban is. Egy emberi specialista például az üstdobos, egy állati pedig a hangyász – környezetük pedig a nagyzenekar és a szavanna termeszvárakkal: ha azonban a rendszer megremeg, a környezet megváltozik, az üstdobos nem fog tudni kenyeret sütni, és a hangyász sem halászni, ha hirtelen épp azt lehetne csak enni. A generalisták ellenben, az ezermester vagy a galamb, a patkány viszont a jég hátán is megél.

 

Már most megfigyelhetjük, hogy vagyonokat spórolhat az, aki képes saját maga kipucolni a lefolyót, megragasztani a bicikligumit, vagy, óvatosan persze, rendbe rakni a konvektort, a bojlert. Ez valószínűleg csak fokozódni fog. Ezért is javasolnám, hogy vissza kellene hozni az iskolákban a hasonló gyakorlati feladatok oktatását. A régi „technika” tantárgy hasonló volt, de az is inkább szakmunkásnak készítette elő a diákokat. Én azt mondom, hogy az említettekhez hasonló, a háztartásban előforduló kisebb, önállóan is elvégezhető műveleteket kellene megmutatni és gyakoroltatni. Sokkal több értelme volna például a magyar oktatásban jócskán túlzásba vitt nyelvtannál, (kit érdekel például, hogy milyen fajta jelzők, meg határozók vannak, elég volna nagyjából annyi, hogy ez egy jelző, az meg egy határozó), de mondjuk nézetem szerint a kémia is túl volt tolva. (És akkor még bele tudnék menni, de inkább javasolnám az Oktatás részt a könyvből.) Természetesen az informatika is maradhatna emellett, már hogy ha jól tudom, a technika tantárgy ment át abba.

 

Visszatérve a klímaügyi mozgalomhoz, vegyük észre, hogy ez az első olyan probléma, amelyiknél az van, hogy vagy összefogunk, vagy belepusztulunk; vagy képesek leszünk felülemelkedni az állati ösztönökön, hosszú távra előre tekinteni, és ésszel csinálni – vagy búcsút inthetünk mindannak, amit eddig elértünk. Jó, nyilván lesznek túlélők – de akárhogy is, a tét sohasem volt ekkora. A globalizációval ugyan más feladványok is érkeztek, amelyeket csak széleskörű együttműködéssel lehetne hathatósan kezelni, különösképpen a multik, a nemzetközi tőke megadóztatása, ami, nem meglepő módon ugyancsak hamvába látszik halni – csak attól még mindig kevesebben halnak éhen meg szomjan, mint a klímától. Meg hát a kisebb színpadokon is, az országos színtől a kis közösségekig, a kezdetektől megy a pártoskodás: ahogy mondani szoktam, minden pocsolyában ugyanaz a vihar dúl.

 

És, sajnos igen, minden bizonnyal most is reménytelen, csak az alföldi pusztába sivatagba kiáltott szavak ezek…

 

Apropó remény. A mostani kedvencem a témában, amikor valaki azt mondta a TV-ben, hogy „én optimista vagyok, szerintem van remény”… Hát igen, a túlélésre, gondolom. Meg a másik, hogy jönnek ezek, hogy igen, igen, de 1234-ben is volt ám egy ilyen aszály. Lehet, de akkor nem ment felfelé trendszerűen a hőmérséklet már évtizedek óta, sehol sem volt akkora CO2 kibocsátás, amiről tudjuk, hogy mit okoz. És valószínűleg lesz is még egy-két jobb év, mint amilyen ez volt, de a trend akkor is egyértelmű. Illetve a mondás, amin még mindig tudunk mosolyogni, hogy „ez nem annyira az eddigi életed legforróbb nyara, hanem a hátralevőnek a leghűvösebbje volt”. Valamint az érzés, hogy valami nem romolhat el, nem történhet baj vele – hiszen akkor mi értelme lett volna az eddigieknek? Hát, szóval, lehet hinni a gondviselésben, engem is megkísértett már, de amennyire látom, többnyire nem működik – meg mások is belefutottak már ebbe, lásd például Hitlert, akinek eléggé sikerült elkábítania magát azzal, hogy ő egy kiválasztott. Az emberiség eddigi sikereit sem valószínű, hogy nagyobb túlvilági erők védik, mint a nácik kezdeti hódításait.

 

Istenem, az emberiség, ez a szánalmas majomfajzat!

 

Bár még csak azt sem mondanám, hogy egyenként annyira majmok lennénk, mert szerintem elsősorban a kollektív viselkedésünk okolható ezért a bénultságért: egyfelől, hogy ránézünk a másikra, és azt mondjuk, aha, ha ő úgy csinálja, akkor én is úgy fogom, ha neki van, akkor nekem is kell, ha ő nem hajlandó alább adni, akkor majd hülye leszek én elkezdeni. Másfelől meg a rendszer, a piac, a fogyasztás szándékos pörgetése, a kultúra, ami megmondja nekünk, mi a siker, meg az élet, úgy általában.

 

Ezzel szemben, úgy látom, hogy az egyes ember, ha odamennénk hozzá, hogy hé, öreg, látod, mi van a világgal, ugye hajlandó leszel te is egy kicsit visszafogni magadat, akkor megtenné. Főleg, ha mutatunk neki alternatívát, hogy hogyan lehet közel annyira boldog, ha nem boldogabb, mint amikor éjt nappallá téve gürizett a legújabb többszázezres telóért, és ha a rendszer is biztosítana neki lehetőséget a váltásra. Nem mindenki, de az átlag kisember igen. A legtöbb ember alapból segítőkész, ezt mindenki megtapasztalhatta, aki az utcán kért már útbaigazítást. (Csak túl sokat nem érdemes kérni, elvárni. Én sem teszem, lásd majd a „Jóság elvárható mértéke” témát, az lesz a következő.)

 

Viszont a rendszer megváltoztatását is a fejekben kell megalapozni, mert az is az embereken múlik. Akárhogy is, ahogy most van, úgy a saját sírunkat ássuk, pedig senki nem kényszerít rá. A világ és a fajunk sorsa csak rajtunk áll.

 

Kommentelés itt.

 

Facebook megosztás ezzel a linkkel.

 

Vagy ezt a linket is kimásolhatjátok, továbbküldhetitek:

 

https://egyvilag.hu/index.shtml#PT113_klima

 

Segítsetek terjeszteni, ha tetszett, nem csak az én kedvemért, hanem azokért is, akiknek még tetszene.

 

Valamint továbbra is ajánlom kiváló Facebook-csoportunkat.

 

Illetve, akik már benne vannak, azoknak a többi fészes lehetőségre is felhívnám a figyelmét:

 

● Az Egyebek csoport: gyors érdekességek, az internet napi felhozatalának figyelemre érdemes darabjai

● A Közösségi csoport: a tagok által ajánlott érdekességek

Az angol nyelvű anyagok csoportja

Beszélgetős csoport: eszmecsere a világ dolgairól és a könyvben foglaltakról

 

Ezeket szintén én publikálom, moderálom.

 

Továbbá:

 

Az Egyvilág Facebook oldala: könnyedebb posztok és a könyv hírei. Lehet lájkolni, követni.

A személyes profilom: politikusabb posztok. Követhettek, vagy ismerősnek is bejelölhettek.

 

Mára ennyi lett volna. Tervben van még pl. a múltkor említett kozmikus és köznapi valóság további fejtegetése, illetve némi filozofálgatás arról, hogy kinek tartozunk hálával, valamint a csalódás természetéről – de ezekről majd legközelebb, mert a könyvnek is haladnia kell.

 

 

EV

 

Jó cselekedet alatt azt értem, amikor boldogságot okozunk valaki másnak. (Ám az nem feltétlenül esik egybe a helyessel – ezeket korábban már láttuk.) A mostani rész a jó cselekedetekről szól. Milyen okokból teszünk jót egymással? Hogy adjuk tovább a jót (vagy rosszat), amit másoktól kapunk? Hogyan függ össze a jóság és a boldogság:

 

● A jó cselekedetekről általában: a cselekedetek nem fehérek és feketék, a nem cselekvés, stb…

 

A jó cselekedetek három fajtája

   ○ A lélektől való;

   ○ A lelkiismerettől való; és

   ○ Az érdektől való jó cselekedetek

 

A jó cselekedetek fajtáinak összefüggései, pl:

   ○ A belsőleg és külsőleg jó emberek

   ○ A motivációk keveredése és változékonysága: ellenkező irányba mutató motivációk; vagy ahogy a keresztény vallás felhasználja mindhárom féle motivációt

   ○ Viszonosság

   ○ Változó, hogy kinek mekkora erőfeszítésébe kerül jónak lenni

 

Jó cselekedetek és az elme tulajdonságai

   ○ Értelem és jó cselekedetek: ahogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”, ám önmagában az értelem sem elég a jósághoz

   ○ Öntudat és jó cselekedetek: emberi és állati jó cselekedetek

 

A jó és rossz cselekedetek dinamikája

   ○ Az ember, bizonyos mértékig, azt kapja, amit ad és azt adja, amit kap.

   ○ A jó és rossz példa

 

Jóság és boldogság

   ○ A jóság boldogságot okoz

   ○ Boldogan könnyebb jónak lenni

 

Jó vagy rossz az ember?

   ○ Hatások a jóra és a jó ellenében

   ○ Jó és rossz emberek a világban

   ○ Hatni is több ponton, több módon lehet az emberekre, hogy jobbak legyenek egymáshoz.

 

Deák Bill Gyula – Rossz vér

Partnerek

Ruffnet.hu

A honlap webszolgáltatója. Kiváló. Ajánlom.

egyvilag@gmail.com  (Szalay Miklós)   •   Hírlevél   •   Facebook lap   •   Facebook-csoport   •  
Facebook megosztás
  (1302)   •   Letöltések: 200.000+   •   Látogatások: